Pf.20334/2008/4 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdés II/a pontja alapján, kártalanítás jogcímén. Indokként előadta, hogy csoportosan elkövetett rablás bűntette és garázdaság vétsége miatt a M. Városi Rendőrkapitányságon ellene indult büntetőeljárásban

1. március 10-től
2. június 8-ig előzetes letartóztatásban volt. A büntetőbíróság
3. február
4. napján kelt jogerős ítélete az ellene egy rendbeli, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vád alól felmentette, és bűnösnek mondta ki egy rendbeli garázdaság vétségének elkövetésében. Ezért, mint többszörös visszaesőt, 1 év börtönbüntetésre ítélte, amelybe az előzetes letartóztatása idejéből 12 hónapot beszámítani rendelt. Az utólag jogszerűtlenné vált 27 hónapos előzetes letartóztatásával okozati összefüggésben a keresetében érvényesített vagyoni és nem vagyoni kárt szenvedett. Az elsőfokú bíróság az alperesnek elsődlegesen a kártalanítás objektív jogalapjának hiányára alapított, a kereset elutasítására irányuló ellenkérelmével egyetértésben a keresetet elutasította. Ítélete indokolásában a keresettel egyező tényállást állapítva meg kifejtette, hogy a felperes előzetes letartóztatására két bűncselekményre tekintettel került sor, és csak a csoportosan elkövetett rablás bűntette vádpont alól mentették fel, a garázdaság vétségében a bűnösségét jogerős ítélet megállapította. A Be. alkalmazandó
5. §-ának

(1)bekezdés II/a pontja pedig nem tartalmaz olyan objektív feltételt, amely alapján a részbeni felmentés esetén az előzetes letartóztatás miatt kártalanítás járna. Az alperes védekezését osztva kifejtette, hogy - helyesen - a Be. 580. §

(2)bekezdés a) pontját - amely az államnak a kiszabott szabadságvesztés tartamát meghaladó előzetes letartóztatásért fennálló kártalanítási kötelezettségéről rendelkezik, - a 2007. évi XXVII. törvény 60. §-ának

(2)bekezdése csak

1. június 1-i hatállyal iktatatta be, mely rendelkezésnek visszaható hatálya nincs. A felperes kártalanítási igényének jogalapja a felmentő ítélet
2. február 26-án történt jogerőre emelkedésekor hatályos Be. szabályok alapján ítélendő meg. Az ítélet ellen az alperesnek a keresetben marasztalása iránt a felperes élt fellebbezéssel. Álláspontja szerint a Be.
3. §-a nem kogens, hanem diszpozitív szabály, és kizáró rendelkezés hiányában kártalanítás a részbeni felmentés esetén is lehetséges, mint ahogy
4. június
5. napjával a törvénybe az kifejezetten is beiktatásra került. Keresetét ugyan a jogszabályváltozás után, de még a hat hónapos jogvesztő igényérvényesítési időn belül terjesztette elő, ezért álláspontja szerint a Be. ezen új rendelkezése esetében alkalmazható. Az alperes fellebbezési ellenkérelme helyes indokai alapján az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Perköltséget nem igényelt. Megismételte az elsőfokú eljárásban is már előadott azon érvelését, hogy a kártalanítás a felmentő ítélet jogerőre emelkedésekor vált esedékessé, és a felperes igénye az akkor hatályos szabályok alapján ítélendő meg. A jogalkotásról szóló
6. évi XI. törvény
7. §-a értelmében kifejezett jogalkotói rendelkezés hiányában a Be.
8. §-a

(2)bekezdés a) pontjának visszaható hatálya nincs, csak a hatályba lépése utáni időszakra állapíthat meg kötelezettséget és jogosultságot egyaránt. Az ítélőtábla a fellebbezést a Pp. 256/A §-ának

(1)bekezdése f) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el, és azt alaptalannak találta. Az elsőfokú ítéletnek a keresetet elutasító rendelkezése érdemben törvényes és megalapozott. Az ítéleti tényállást és az ítélet ténybeli indokait azonban az ítélőtábla részben, a következők szerint helyesbítette: Téves, és a felterjesztett büntetőiratokkal ellentétes a kereset, és azzal egyezően az elsőfokú ítélet azon ténymegállapítása, hogy a felperes ellen csoportosan elkövetett rablás bűntette és garázdaság vétsége miatt folyt büntetőeljárás, és az előzetes letartóztatása és annak fenntartása e két bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt történt. Ezzel szemben a büntetőiratok alapján megállapítható helyes tényállás az, hogy a M. Városi Ügyészség - a tényállásában és minősítésében az ügyész vádbeszédében is változatlanul fenntartott - B. 1861/2002/23/I. szám alatt emelt vádiratában a felperest és két vádlott társát - amint azt az elsőfokú ítélet tényállása is tartalmazza - a Btk. 321. §-ának

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés c) pontja II. fordulata szerint minősülő és büntetendő, a Btk. 20. §-ának

(2)bekezdése szerinti társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolta meg, és az ügyész a bizonyítási eljárás bejezetté nyilvánítása után is a felperes bűnösségének megállapítását ezzel egyezően indítványozta. Garázdaság vétsége miatt - térben és időben is elkülönült tényállása alapján - kizárólag a felperes testvére, az I. rendű vádlott ellen folyt büntetőeljárás. A M. Városi Ügyészség e cselekmény miatt külön, B. 2458/

1. számon emelt vádat az I. rendű vádlottal szemben, és mindkét vádindítványról a M. Városi Bíróság a felperes irányába
2. február 26-án jogerős
3. B. 2747/2005/
4. számú ítéletében határozott. A felperes és két vádlott társa ellen a B. 1861/2002/23/I. számú vádirattal zárult büntetőeljárás a M. Városi Rendőrkapitányságon csoportosan elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult, azon cselekmény miatt, hogy
5. március 7-én 19 óra 40 perc körüli időben a felperes élettársával és testvérével a miskolci Krigli Sörözőben tartózkodott, ahol kirabolták, majd ezt követően a söröző előtt három alkalommal pofon ütötték a sértettet. Az eljárás mindvégig e bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folyt. A gyanúsítottak előzetes letartóztatását és annak fenntartását az elsőfokú ítéletben ismertetett határozatok, a csoportosan elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanújával, e bűncselekmény nagyfokú társadalomra veszélyességével, a miatta kiszabható büntetés súlyosságával és az e bűncselekmény szempontjából lényeges, a határozatok indokolásában részletezett körülményekkel indokolták. A büntetőbíróság jogerős ítéletében a felperest (ott II. rendű vádlott) illetően részben a vádirattól eltérő tényállást állapított meg annyiban, hogy az asztalánál ittasan tartózkodott, az I. rendű vádlott és a sértett között kialakult dulakodásra felfigyelt felperes anélkül csatlakozott a dulakodókhoz, és lökte meg egy alkalommal a mellénél fogva a sértettet, hogy a dulakodás közvetlen előzményével tisztában lett volna, tudott volna arról, hogy a sértett a játékgépen nyert és a nyeremény egy részét az élettársa (III. rendű vádlott) magához vette. Megállapította továbbá a büntetőbíróság, hogy a pultosnő élettársa által a fennhangon egymás között vitatkozó, a söröző elé kitessékelt személyek közül a felperes volt az, aki a sértettet három alkalommal pofon ütötte. Miután a büntetőbíróság a vádirattól eltérően nem látta bizonyítottnak, hogy a felperes a rablási cselekményben bármilyen módon részt vett volna, a csoportosan elkövetett rablás vádjában nem találta bűnösnek. A felperes terhén egyértelműen bizonyított, az ítéleti tényállásban rögzített magatartásban, mint a vád tárgyát képező cselekmény maradékcselekményében állapította meg a felperes bűnösségét garázdaság vétségében és ítélte, mint többszörös visszaesőt egy év végrehajtandó szabadságvesztésre. A büntetőbíróság tehát valójában a felperest a vád alól nem mentette fel, hanem bűnösségét a vádirattól eltérő minősítés alapján állapította meg a terhére bizonyított maradék cselekményben. A jogerős ítéletnek a felperest a társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vád alól felmentő rendelkezése valójában formai hiba, ami a felperest a kártalanítási igénye előterjesztésében megtéveszthette. A felperes kártalanítási igényét a jogerős ítéletet követően hatályba lépett, a Be.
6. §-a

(2)bekezdése sem alapozta meg. A Be. 582. §-ának

(1)bekezdése a Ptk-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó rendelkezéseit csak a kártalanítás módjára és mértékére rendeli alkalmazni. A kártalanítás anyagi jogi feltételeit, esedékességét, az igényérvényesítés anyagi jogi határidejét maga a Be. határozza meg, mely rendelkezések a Ptk-tól eltérően kötelező erejűek, azoktól eltérni csak jogszabály kifejezett, megengedő rendelkezése alapján lehet. A Be. 582. §-ának

(2)bekezdése alapján a kártalanítás az ítélet jogerőre emelkedésével válik esedékessé, ennélfogva a kártalanítás anyagi jogi feltételei az ítélet jogerőre emelkedésekor hatályos eljárási szabályok alapján ítélendők meg. Az ítélet jogerőre emelkedésekor (

1. február 26.) pedig a Be.
2. §-ának az un. túlzott mértékű szabadságelvonásért az állam kártalanítási kötelezettségét megállapító rendelkezése nem volt. Az állam ezen kötelezettségét a Be.
3. §-a

(2)bekezdését beiktató

1. évi XXVII. törvény
2. §-ának

(2)bekezdése állapította meg, mely rendelkezés ugyanezen törvény 89. §-ának

(1)bekezdése alapján

1. június 1-jén lépett hatályba. Az alperes ellenkérelmében is hivatkozott
2. évi XI. törvény
3. §-ának

(1)és

(2)bekezdései értelmében pedig a módosító rendelkezés alapján a hatályba lépését megelőző időre az állam kártalanítási kötelezettsége nem állapítható meg. Az ítélőtábla a kifejtett indokok szerint az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. §-ának

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A fellebbezési eljárásban is pernyertes alperes költségigényt nem támasztott, ezért javára költségviselésről rendelkezni nem kellett. (Pp. 78. §

(2)bekezdés.) A felperes személyes költségmentessége folytán a 6/

1. (VI. 26.) IM. sz. rendelet
2. §ának

(1)bekezdése és

1. §-a alapján a fellebbezési illeték az államot terheli. D e b r e c e n,
2. július hó
3. Dr. Csiki Péter sk. a tanács elnöke, Szabóné dr. Bélteky Erzsébet sk. előadó bíró, Süliné dr. Tőzsér Erzsébet sk. bíró A kiadmány hiteléül: kiadó