Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.599/2008/
- A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla személyesen eljáró felperesnek - a dr. ifj. Krizsa Lajos ügyvéd által képviselt alperes ellen kölcsön megfizetése iránt indított perében a Fővárosi Bíróság
- február
- napján meghozott 27.P.23.793/2006/
- számú ítélete ellen az alperes
- sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő Í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. I n d o k o l á s: Módosított keresetében a felperes 6.500.000 Ft kölcsön és annak
- március
- napjától a kifizetés napjáig járó, a jegybanki alapkamattal egyező mértékű kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Érdemi védekezésében tagadta a kölcsönügyletek létrejöttét, a kölcsönök átvételét. Másodlagosan arra hivatkozott, hogy előbbi tények bizonyítása esetén a kölcsönszerződések uzsorás jellegük miatt érvénytelenek. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 6.500.000 Ft-ot és annak
- március
- napjától a kifizetés napjáig járó, a mindenkori jegybanki alapkamattal egyező mértékű, de
- december
- napjáig legfeljebb évi 11 %-os,
- január 1-től pedig legfeljebb a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal egyező mértékű kamatát, valamint 325.000 Ft perköltséget. A keresetet ezt meghaladóan elutasította. A pertárgy értékét 6.500.000 Ft-ban állapította meg. Kötelezte az alperest, hogy külön felhívásra fizessen meg az államnak 390.000 Ft le nem rótt illetéket. Felhívta a Fővárosi Bíróság Gazdasági Hivatalát, hogy a jogerős ítélet alapján fizesse vissza a felperes által befizetett és EL 01345/
- letéti számon nyilvántartásba vett 10.000 Ft-ot a letevőnek. Ítéletének indokolásában felhívta a Ptk.
- §
(1)-
(2)bekezdését, 216. §
(1)bekezdését, 523. §
(1)bekezdését, 526. §
(2)bekezdését,
- § a) pontját,
- §
(1)bekezdését, 301. §
(1)bekezdését és a Pp. 164. §
(1)bekezdését. Rámutatott arra, hogy a keresettel szembeni védekezésében az alperes mind a kölcsönszerződések létrejöttét és tartalmát, mind a kölcsönök folyósításának tényét is vitatta, ezért ezeknek a tényeknek a mindegyikét a felperesnek kellett a perben bizonyítania. A felperes maga is elismerte, hogy a becsatolt kölcsönszerződést nem az alperes írta alá, így a kölcsönszerződés létrejöttét okirattal bizonyítani nem tudta. A felperes által felajánlott tanúbizonyítás egészének lefolytatását követően a rendelkezésre álló tanúvallomások Pp. 206. §
(1)bekezdése szerinti egymással és más bizonyítékokkal való összevetése alapján a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve arra a meggyőződésre jutott, hogy a felek között a kölcsönszerződés a felperes által állított tartalommal szóban létrejött, a felperes a szerződésből ráháruló kötelezettségét teljesítette, az alperes azonban a kölcsön összegét nem fizette vissza. A kölcsönszerződések létrejöttével összefüggésben elsődlegesen arra volt figyelemmel, hogy P. L. és M. Z. tanúk a többi tanúval ellentétben nem pusztán a felperestől származó információk alapján tudtak a kölcsönszerződés létrejöttéről. Arról, hogy az alperes a felperestől kölcsönt kíván kérni, K. L-nak közvetlen tudomása volt, az erről szóló beszélgetést hallotta. Valamilyen kölcsönszerződéseknek a felperes és alperes közötti létrejötte tehát bizonyított. A kölcsönszerződés pontos tartalmát a felperes házastársának vallomása alapján állapította meg. Bár a tanú a felperessel kétségtelenül házastársi kapcsolatban áll, de ez a körülmény önmagában még nem jelentett alapot vallomásának a bizonyítékok közüli kirekesztésére. Meggyőződését erősítette, hogy ez a tanú a felperessel gyakorlatilag teljes egészében egyezően adta elő a kölcsönszerződés létrejöttének körülményeit. A felperes lányának tanúvallomását ugyanakkor figyelmen kívül hagyta, mert a tanú maga adta elő, hogy az alperes és közötte tettlegességre került sor. Ezen túlmenően a felperes házastársának bankszámlájára vonatkozó iratok alapján az is megállapítható volt, hogy a felperes előadásának és a tanú vallomásának megfelelően a felperes és házastársa rendelkezett a szükséges pénzzel, ennek az összegnek a felvétele, illetve a lekötött betét feltörése is okiratokkal bizonyított. Az iratokon szereplő dátumok a felperes és házastársa előadásában megjelölt időpontokkal is összeegyeztethetők voltak. Figyelemmel volt még arra is, hogy a kétségtelenül létező kölcsönszerződés-tervezet létrejöttéről V. I. tanú a felperes előadásával teljes egészében egyező nyilatkozatot tett. Mindezek alapján a kölcsönszerződések létrejöttének körülményeit, a szerződések tartalmát, a kölcsönök folyósításának tényét bizonyítottnak látta. A felperes bizonyítékokkal alátámasztott következetes előadásával szemben állt az alperes tagadása. Az alperes azonban a felperes ellen folyamatban volt büntetőeljárásban 2005. január 5én beadott, saját kezével írt beadványában maga is azt állította, hogy tartozik a felperesnek. A korábbi nyilatkozataival való ellentmondást sem a nyomozati eljárásban, sem a polgári perben nem sikerült feloldania. Ez pedig perbeli előadása valóságát megkérdőjelezi. Azt a tényt, hogy az alperes a követelt összegeket nem fizette vissza, maga sem vitatta, ezért ezt a tényt a bíróság a Pp. 163. §
(1)bekezdése alapján állapította meg. Az alperes
- március
- napján a kölcsön visszafizetésével késedelembe esett, ezért a felperes a kölcsön összegén kívül késedelmi kamatra is jogosult. A felperes kamatkövetelésének a törvényes mértéket meghaladó részét elutasította. A pertárgy értékét a Pp.
- § alapján és a Pp.
- §
(4)bekezdésének megfelelően a visszakövetelt kölcsön összegével egyezően határozta meg. A felperest képviselő ügyvéd áfától mentes munkadíjából álló perköltség és a felperes illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt kereseti illeték megfizetéséről a Pp. 78. §
(1)bekezdése és a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §
(2)bekezdése szerint rendelkezett. Az ítélet elleni fellebbezésében az alperes az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a kereseti követelést annak ellenére találta megalapozottnak, hogy a bizonyítási eljárásban beszerzett bizonyítási eszközök egyike sem alkalmas a kölcsönszerződések létrejöttének és tartalmának bizonyítására. A felek közötti bármilyen kölcsönszerződés létéről a kihallgatott tanúk nem rendelkeztek megbízható és közvetlen ismeretekkel, és bizonyított, hogy a felperes házastársán kívül valamennyi tanú kizárólag a felperestől vagy hallomásból szerezte az ismereteit. A felperes házastársától nem kizárólag a rokoni kapcsolat okán, hanem jelentős anyagi érdekeltségének ténye miatt nem várható el elfogulatlan és érdektelen tanúvallomás. A felperes pernyertessége esetében ugyanis a tanú maga is részesülne a követelés összegéből, már csak a házassági vagyonjog szabályai alapján (Csjt. 30. §
(1)-
(2)bekezdés). A tanú egyébként számos alkalommal úgy nyilatkozott, hogy a kölcsönt ő nyújtotta az alperesnek, illetve azt saját maga részére követeli vissza. E tényekre figyelemmel a tanú a Pp. 54. §
(1)bekezdése értelmében a perbe a felperes pernyertességének előmozdítása végett bármikor beavatkozhatna, következésképpen tőle elfogulatlan vallomás eleve nem volt várható. Változatlanul vitatja a létre nem jött kölcsönszerződések tartalmát is. A bizonyítási eljárásban a felperes a követelés összegszerűségét egyáltalán nem bizonyította. Az 5.000.000 Ft-os kölcsönügyletről a kihallgatott tanúk egyike sem rendelkezett közvetlen információkkal. A 1.500.000 Ft-os ügylet tekintetében pedig külön sérelmezi, hogy ennek az ügyletnek a tartalmát a bíróság bizonyíték hiányában állapította meg, ezzel az ügylettel kapcsolatban ugyanis még a felperes házastársa is kizárólag azt nyilatkozta, hogy ezt az összeget a folyószámlájáról felvette, és azt a felperesnek átadta. Azt a tényt azonban, hogy ezt az összeget a felperes kölcsönként adta át az alperesnek, és a peres felek között így kölcsönszerződés jött volna létre, a felperes a tanúvallomások egyikével sem bizonyította. Meggyőződése szerint K. L. tanú vallomásainak egyes részletei ellentmondásokkal terheltek, ráadásul a tanú vallomásában leírt szituáció nem is életszerű. Sérelmezi, hogy az elsőfokú bíróság az ügy szempontjából teljes egészében irreleváns vagy nem valós körülményekből vont le következtetéseket. A tárgyalási jegyzőkönyvekben több helyen is az ügyhöz nem tartozó, jelentéktelen körülményt rögzített az eljáró bíró oly módon, hogy ezek a személyére egyértelműen hátrányos megállapításokat tartalmaznak, illetve sugallnak, ugyanakkor ehhez hasonló feljegyzéseket sem a felperessel, sem a meghallgatott tanúkkal összefüggésben nem rögzített. Fellebbezési ellenkérelmében a felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, annak helyes indokaira hivatkozott. Az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkezései közül a pertárgy értékét megállapító és az elnöki letéti számon nyilvántartásba vett összeg visszafizetéséről szóló rendelkezés egyaránt fellebbezhetőség, míg a felperes kamatkövetelését részben elutasító rendelkezés fellebbezés hiányában emelkedett jogerőre, ezért ezeket a rendelkezéseket a másodfokú bíróság nem érintette (Pp. 228. §
(4)bekezdés). A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és annak indokolásával is mindenben egyetértett. Ezért az elsőfokú ítélet indokait határozatában nem ismétli meg, azokra a Pp. 254. §
(3)bekezdése alapján csak visszautal, és kizárólag a fellebbezésben előadottak miatt mutat rá a következőkre. Az alperes fellebbezésében a bizonyítás eredményének mérlegelését vitatta. A Pp. 206. §
(1)bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. A bizonyítékok mérlegelésével kapcsolatban a polgári perrendtartásnak a határozatok tartalmát szabályozó 221. §
(1)bekezdése még azt is rögzíti, hogy a bíróságnak ítélete indokolásában a tényállás alapjaként elfogadott bizonyítékok megjelölése mellett azokat a körülményeket is meg kell röviden említeni, amelyeket a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett. A bizonyítás eredményének mérlegelésével összefüggő előbbi rendelkezésekből következik, hogy a bíróságnak a bizonyítékok mérlegelésénél egyrészt kötelessége az összes körülményt figyelembe venni, és a bizonyítékokat belső meggyőződése szerint elbírálni, ugyanakkor mindezekről röviden számot is kell adnia ítéletében. Az elsőfokú ítélet indokolásából megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság ezeket a szabályokat maradéktalanul betartotta, a tényállás megállapításának alapjául szolgáló bizonyítékokat ugyanis megjelölte, és valamennyi, a bizonyítékok mérlegelésénél általa irányadónak vett körülményt felsorolta. Az elsőfokú bíróság szabad mérlegelése során logikai hibát nem vétett, és egyetlen iratellenes, okszerűtlen, a gondolkodás szabályaival ellentétes következtetést sem vont le. Az alperes fellebbezésében hangsúlyozott konkrét kifogásokkal kapcsolatban a másodfokú bíróság a következőket emeli ki. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejezetten rögzítette, hogy a beszerzett bizonyítási eszközök összességének mérlegelése alapján, és nem pusztán egyes bizonyítási eszközöket kiragadva alakította ki belső meggyőződését, és e szerint állapította meg a tényállást. Az alperes azt is alaptalanul sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a felperes házastársának tanúvallomását nem zárta ki a bizonyítékok közül. A Pp. tanúbizonyításra vonatkozó szabályai kifejezetten lehetővé teszik a peres felekkel rokoni kapcsolatban álló személyek tanúkénti meghallgatását, és a törvény a családi kapcsolatra figyelemmel csak annyi megszorítást tesz, hogy a peres felek bármelyikének hozzátartozója a törvényben meghatározott esetekben a tanúvallomást megtagadhatja (Pp. 170. §
(1)bekezdés a) pont és
(3)bekezdés). A hozzátartozó tanúvallomása bizonyítékként pedig csak akkor nem vehető figyelembe, ha a tanút a mentességre való alapos hivatkozása ellenére kötelezik vallomásra, vagy a bíróság a Pp. 170. §
(4)bekezdésében foglalt rendelkezést nem tartotta meg (Pp. 170. §
(5)bekezdés). Jelen perben ez az eset nem áll fenn, erre még az alperes sem hivatkozott, következésképpen nincs olyan törvényi rendelkezés, amely ezt a tanúvallomást eleve kizárta volna a bizonyítékok közül. A bíróságnak ugyan gondosan mérlegelnie kell a tanú érdekeltségét, de pusztán az érdekeltség ténye nem ad alapot a tanúvallomás bizonyítékok közüli kirekesztésére, ha nincs olyan egyéb körülmény, amelyből objektíven arra lehet következtetni, hogy a tanú érdekeltsége okán képtelen a valós tények előadására. Az elsőfokú bíróság minderre a házastárs tanúvallomásának értékelésekor figyelemmel volt, és ítéletének indokolásban ezért tért ki arra, hogy a tanú vallomását belső meggyőződése alapján miért tekintette alkalmasnak az állított tény bizonyítására. A felperesi szomszéd tanúvallomásának értékelésével szembeni kifogás alapvetően azért alaptalan, mert az elsőfokú bíróság nem a tanú fellebbezésben részletesen idézett állításainak tulajdonított jelentőséget. Az elsőfokú bíróság az alperes tárgyaláson tanúsított magatartásának jegyzőkönyvezett momentumait a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett körülmények között nem említette meg, ítéletében ugyanakkor azt már kifejtette, hogy a felperes következetes előadásával szemben az alperes perbeli előadásának valóságát miért ítélte megkérdőjelezhetőnek. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a Pp. 253. §
(2)bekezdésének alkalmazásával helybenhagyta az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit. Az alperes fellebbezése nem volt eredményes. Tekintettel azonban arra, hogy fellebbezésére az illetéket lerótta, a felperesnek pedig a másodfokú eljárásban igazolt költsége nem merült fel, a másodfokú bíróságnak sem a perköltség, sem a fellebbezési illeték megfizetéséről nem kellett rendelkeznie. Budapest, 2008. október 7. Dr. Tölg-Molnár László s.k. a tanács elnöke Dr. Hőbl Katalin s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: . Madarász Anna s.k. bíró