← Magyarország

Gf.20090/2008/6 – Győri Ítélőtábla

Győri Ítélőtábla Gf.II.20.090/2008/

  1. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Győri Ítélőtábla a dr. Borsai Ügyvédi Iroda ;( ügyintéző: dr. Borsai Nelly ügyvéd és dr.Nechay Tamás Olivér ügyvéd) által képviselt felperesnek a Szecskay Ügyvédi Iroda ; (ügyintéző: dr. Grósz Katalin ügyvéd) által képviselt "A" alperes ellen tulajdonjog megállapítása és járulékai iránt indított perében a Zala Megyei Bíróság
  2. január
  3. napján kelt 4.G.40.021/2007/
  4. sorszám alatti ítélete ellen az alperes által 20., Gf.
  5. sorszámok alatt előterjesztett fellebbezés folytán megtartott tárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet megváltoztatja, s a keresetet elutasítja. Az alperes első- és másodfokú perköltségben való marasztalását mellőzi. Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen az alperesnek 3.000.
  6. (Hárommillió) Ft első- és másodfokú perköltséget. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás:
  7. augusztus
  8. napján a felek együttműködési megállapodást kötöttek "Helység"1 város országos gázhálózatba kapcsolása céljából, melyben a felperes a kivitelezés költségeinek - „mint fejlesztési célra véglegesen átadott pénzeszköznek" - az alperes jogelődje (a továbbiakban: alperes) részére átadását, a vezeték építéssel összefüggő kártalanítások kifizetését és szolgalmi jogok bejegyeztetését; míg az alperes a tervezési és kivitelezési munkákra árajánlatok bekérését, a beruházói teendők térítésmentes ellátását, valamint az elkészült vezetékszakasz üzemeltetését és a gázszolgáltatást vállalta. A megállapodást a felperes álképviselő által kötött szerződésnek tekintette, ezért a felek 1994.október 26.-án az együttműködési megállapodást - lényegében azonos tartalommal ismételten megkötötték. A felperes részvételével utóbb regionális céltársulás jött létre, amely
  9. október 11-én szintén szerződött az alperessel a gázvezeték-hálózat kiépítésére, egyben a beruházás finanszírozását 32 %-os önkormányzati forrásban, és 68 %-os külföldi /japán/ hitelben jelölte meg. A perbeli felek az
  10. november
  11. napján kelt ismételt megállapodásban - a céltársulás által az alperessel kötött szerződésre is figyelemmel módosították a korábbi együttműködési megállapodásukat, de rögzítették, hogy az
  12. augusztusában kötött együttműködési megállapodás az újabb megállapodásban rögzített kiegészítésekkel együtt érvényes. Az alperes - építtetőként -
  13. szeptember 30.-án nyújtott be létesítési engedély iránti kérelmet, amely alapján a bányakapitányság az
  14. október
  15. napján kelt határozatával engedélyezte a gázelosztó rendszer létesítését. Az elkészült gázelosztó vezeték használatba vételét a bányakapitányság az
  16. május
  17. és
  18. május
  19. napján kelt határozataival engedélyezte. A használatba vétel óta a gázelosztó vezetéket az alperes üzemelteti. A felperes módosított keresetében - elsődlegesen - tulajdonjoga megállapítását kérte a ... lakótelep - .... dombi középnyomású gázelosztó vezetékre; míg az eshetőlegesen előterjesztett másodlagos és harmadlagos keresetében a tulajdonába tartozó gázelosztó vezeték átadására kérte kötelezni az alperest, egyrészt a felek között vállalkozási szerződés /Ptk.
  20. §/, másrészt „együttműködési megállapodás" létrejöttét állítva. Negyedlegesen kérte a bíróságtól szerződés létrehozását a felek között, amely alapján a felperes megszerzi az említett gázelosztó vezeték tulajdonjogát. Kereseti érvelése szerint a felperes - mint megrendelő - és az alperes - mint vállalkozó között a Ptk.
  21. §-ában és
  22. §-ában meghatározott fővállalkozási szerződés jött létre, melyben az alperes a beruházói teendők ellátását ellenszolgáltatás - így: a vezetékszakasz tulajdonjogának megszerzése - nélkül vállalta, csupán a majdani üzemeltetés érdekében. A szerződésekben a felperes a teljes egészében általa finanszírozott vezetékszakasz tulajdonjogát nem ruházta át az alperesre, így az alperes könyveiben indokolatlanul tüntette fel vagyona részeként az elkészült vezetékszakaszt. Az, hogy a szerződések a megvalósítás költségeként átadott forrást „fejlesztési célra véglegesen átadott pénzeszköznek" jelölték meg, még nem jelentette azt, hogy a felperes az abból finanszírozott művet átengedte volna az alperesnek. Ezért a fővállalkozási szerződéssel létrejött vállalkozói mű - a vezetékszakasz - tulajdonjoga a megrendelő felperest illeti meg. Ezt támasztja alá az
  23. október
  24. napján kelt szerződés mellékletét képező folyamatábra azon része is, amely az elkészült vezetékszakasz felperesnek átadását írja elő. A másodlagosan és harmadlagosan előterjesztett keresetét is azzal indokolta, hogy a felek között létrejött szerződések tartalmazzák az alperes átadási kötelezettségét, melyet az alperes elmulasztott, így szerződést szegett. A negyedleges, szerződés létrehozása iránti keresetét azzal támasztotta alá, hogy a vezetékszakasz elkészültekor hatályban volt, a gázszolgáltatásról szóló
  25. évi XLI. törvény /Gszt./
  26. § /1/ bekezdéséből és
  27. § /1/ bekezdéséből következően a tulajdonosnak és az üzemeltetőnek az elosztóvezeték üzemeltetéséről szerződést kell kötnie. Az alperes ellenkérelmében a kereset teljes elutasítását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes keresetére nem állnak fenn a megállapítási kereset törvényi (Pp.123.§.) feltételei, mivel - a vezetékszakasz feletti rendelkezési jog hiányában - a felperesnek nincs jogvédte érdeke. Ezentúl értékelése szerint a felperesnek a perben - a Gszt. végrehajtására kiadott 3/
  28. (I.20.) Korm.rendelet 4.§-ából következően - azt kell bizonyítania, hogy a vezetékszakasz építtető tulajdonosa volt. Jelen esetben viszont az építtető éppen az alperes volt, ez tűnik ki a bányakapitányság előtti engedélyezési- és használatbavételi eljárás adataiból is. A vezeték megvalósításában építtetőként való részvételén túl az alperes tulajdonjogát támasztja alá az
  29. augusztus
  30. és
  31. október
  32. napján kelt szerződés tartalmához tartozó - előzetes - tanulmányterv azon (mellékleti) rendelkezése is, mely szerint a vezetékszakasz megvalósulásával létrejött 210.534.000.-Ft eszközállomány az alperes állományába - kerül. Az alperesi tulajdonjogot támasztja alá az is, hogy a felperes a kivitelezéshez szükséges pénzeszközök átadása fejében szolgáltatásra nem tartott igényt, ezért sem szabályozták az ellenszolgáltatást vállalkozási díjként. A beruházási teendők alperesi térítésmentes ellátása is azt támasztja alá, hogy az alperes saját magának készítette el a beruházást. Vitatta azt, hogy a felperessel kötött szerződések vállalkozási szerződésnek minősülnének, hiszen a vezetékszakasz kivitelezésére éppen az alperes kötötte meg a vállalkozási szerződéseket, beruházóként. Vitatta azt is, hogy a felperes átruházás címén szerzett volna tulajdonjogot, mivel a szerződésekből, illetve a kereseti előadásból nem derül ki, hogy a felperes kitől származtatta a tulajdonjogát, illetve az akaratnyilvánításnak milyen jogcíme volt (Ptk.117.§.

(2)bekezdés) Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárás során hozott, fellebbezéssel támadott ítéletével megállapította, hogy az "B" Kft. által készített átnézeti tervből és mérési vázlatokból álló kiviteli terv szerinti műszaki tartalommal megépült, és a "Helység" 2 Bányakapitányság által kiadott használatbavételi engedélyekben megjelölt gázelosztó vezeték tulajdonosa a felperes. Kötelezte egyben az alperest a le nem rótt kereseti illeték viselésére és felperes részére perköltség fizetésére. Az elsőfokú bíróság határozata indokolásában előrebocsátotta, hogy a perbeli gázelosztó vezeték létrejötte idején nem volt hatályban olyan ágazati jogszabály, amely rendezte volna a vezeték tulajdonjogát. Ezért a tulajdonjog megállapítása iránti kereset alapján az
  1. október
  2. napján létrejött szerződés tartalmát vizsgálta. Megállapította, hogy a szerződés megkötésének célja az volt, hogy a felperes bekapcsolódhasson az országos vezetékes gázhálózatba, míg az alperes kötelezettséget vállalt ezen cél megvalósításának elősegítésére, és arra, hogy a felperes által rendelkezésre bocsátott pénzeszközből intézi és megszervezi a megvalósítást, majd ellátja - az üzleti hasznát is szolgáló - üzemeltetést. Értékelése szerint az ilyen tartalmú szerződés ugyan atipikus, de lényege, hogy az alperes eredmény megvalósítására vállalt kötelezettséget, így a felperes helyesen hivatkozott arra, hogy közte és az alperes között a Ptk.401.§-ában szabályozott fővállalkozási szerződés jött létre. A szerződés teljesítésével pedig egy addig nem létező új dolog, a vállalkozói mű jött létre, melynek a tulajdonjogát a felperes átruházással, a vállalkozási szerződés jogcímén szerezte meg. Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy az új dolog létrehozására irányuló vállalkozási szerződés adásvétellel vegyes kötelem, a megrendelő pedig a létrejött új dolog felett annak átadásával szerez tulajdonjogot. Az átadásra jelen esetben is sor került, mégpedig constitutum possessorium útján, mivel az alperes - üzemeltetőként - változatlanul az elkészült mű birtokában maradt. Így az elsőfokú bíróság elvetette az alperes azon védekezését, hogy jelen esetben nem állapítható meg a tulajdonjogot átruházó személye, valamint a szerzés jogcíme. Az elsőfokú bíróság az elsődleges kereset alapossága folytán nem vizsgálta a felperes által eshetőlegesen előterjesztett további kereseti kérelmeket. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést - elsődlegesen - az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása; - míg másodlagosan - az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítása iránt. Fellebbezési álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat tévesen értékelve téves jogkövetkeztetésre jutott. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által atipikusnak és fővállalkozási szerződésnek (Ptk.401.§.) minősített együttműködési megállapodás semmiféle megállapodást nem tartalmaz a perbeli vezeték tulajdonjogát illetően. Kifogásolta, hogy az elsőfokú ítélet nem tartalmazza az arra vonatkozó jogi indokolást, hogy a felek közötti szerződés minősítéséből miért következik bármiféle átruházás megtörténte. Kifogásolta azt is, hogy az elsőfokú bíróság nem pontosította, hogy a felek közötti szerződés mely tartalmi eleme minősül a tulajdonátruházás alapjául szolgáló kötelmi jogcímnek. Azzal érvelt, hogy a szerződés a Ptk.205.§.
(1),
(2)bekezdésének megfelelően nem tartalmazta a tulajdonátruházásra irányuló akaratnyilvánítást, amely magában foglalja a tulajdonjog tárgyát, terjedelmét és jogcímét. Rámutatott, hogy a felperes az alperestől átruházással nem szerezhette meg a vezetékszakasz tulajdonjogát, mivel a felperes az elsőfokú eljárás során éppen azzal érvelt, hogy az alperes soha nem volt a vezetékszakasz tulajdonosa. Vitatta, hogy az alperes bármikor, és bármely módon - akár constitutum possessoriummal - átadta volna a felperesnek a vezetékszakaszt. A felperes részére ugyanis átadás nem történt, az elkészült szakaszokat az alperes részére adta át a kivitelező. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta "C" tanú vallomását, melyből következően a konkrét esetben a tulajdoni kérdést a szerződésben kellett volna rendezni, azonban jelen esetben ez elmaradt. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság indokolatlanul tulajdonított jelentőséget annak is, hogy a perbeli vezeték kinek a finanszírozásával készült el, mivel az - a korábbi hatályon kívül helyező végzés szerint - önmagában tulajdonjogot nem eredményez, illetve a finanszírozás kérdésében az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárást sem folytatott le. A felperes a fellebbezési eljárás során fellebbezését kiegészítette. Ebben arra hivatkozott, hogy a felperes a megismételt eljárás során sem határozta meg kétséget kizáróan a tulajdonjog megállapítással érintett vezeték pontos paramétereit. Ugyan az elsőfokú ítélet rendelkező része utal a bányakapitányság használatbavételi engedélyeire, valamint a kiviteli tervekre, azonban az alperesi álláspont szerint a használatba vett vezetékszakasz csak a létesítési engedély mellékletét képező engedélyezett tervek alapján azonosítható be. Kifogásolta még ebben a körben, hogy az ítélet rendelkező része nem tartalmazza az alapul szolgáló terv munkaszámát, készítésének időpontját és megnevezését. Hivatkozott a felek között 1993. augusztus 11. és 1994. október 26. napján létrejött szerződések alapjául szolgáló tanulmánytervre, mely tartalmazza, hogy a beruházás az alperesnél kerül aktiválásra, így a beruházás alperesi tulajdonba kerül. Másfelől pedig a tanulmányterv még akkor készült, amikor hatályban volt a gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény (Get.) 19.§.
(1)bekezdése, melyből következik, hogy a tanulmánytervben az alperes kikötötte, hogy a létrehozott vezetékszakasz kerüljön állami tulajdonba. Azzal is érvelt, hogy a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. Törvény (Számv.tv.) 26.§.
(4)bekezdés d/ pontja rendeli el a más vállalkozótól véglegesen átvett pénzeszközök tőketartalékként kimutatását, így a felperes által fejlesztési célra véglegesen átadott pénzeszköz törvény alapján került az alperes vagyonába. Hivatkozott a Get. végrehajtására kiadott 1/1977. (IV.6.) NIM rendelet 2. számú melléklete (GOMBSZ) 2.§.
(3)és
(15)bekezdéseiben meghatározott gázelosztó vezeték és gázfogadó állomás fogalomra, melyből az következik, hogy az elsőfokú ítéletben meghatározott vezetékszakasz nem minősül gázelosztó vezetéknek, az - gázfogadó és nyomásszabályozó nélkül - rendeltetésszerű használatra alkalmatlan. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és az alperes másodfokú perköltségben marasztalását indítványozta. Kifejtett álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítéletében a felek között létrejött megállapodás tartalmát a Ptk.201.§.
(1)bekezdésében meghatározott visszterhesség vélelmének, valamint az általános forgalmi szokásoknak a figyelembevételével helyesen vizsgálta. Az elsőfokú bíróság ítélete pedig megfelelő indokolását adja annak, hogy miért tekintette tulajdonátruházási jogcímnek a vállalkozási szerződést. Rámutatott, hogy a felek szerződésükben úgy rendelkeztek, hogy az elkészült vezetékszakaszt az alperes üzemeltetheti, az üzemeltetési kötelezettség pedig kétségtelenné teszi, hogy az üzemeltetésre az alperest feljogosító felperes a vezetékkel rendelkezhetett. A visszterhesség törvényi vélelméből pedig az következik, hogy ha valaki mástól származó forrásból, ellenérték nélkül részesült vagyoni előnyben, úgy erre tulajdoni igényt alapító személynek a vélelmet kifejezetten meg kell döntenie. Erre pedig csak olyan szerződés alkalmas, amely tartalmazza a tulajdonszerzés tárgyát, terjedelmét és jogcímét. Az alperes fellebbezése indokolásának kiegészítésére a felperes észrevételezte, hogy az elsőfokú eljárás során éppen az alperes csatolta azt a megvalósulási tervet, amely alapján beazonosíthatónak tartotta a perbeli vezetékszakaszt. Ezért érthetetlen, hogy a fellebbezése kiegészítésében milyen okból tartja ugyanazt a megvalósulási tervet a vezetékszakasz beazonosítására alkalmatlannak. Vitatta, hogy a beruházás megvalósításában, valamint a tulajdoni kérdés eldöntésében az alperes által hivatkozott tanulmányterv relevanciával bírt volna. A tanulmányterv készítésének ugyanis csak egyetlen célja volt, annak megismerése, hogy műszakilag hogyan valósítható meg a rendszer kiépítése. Vitatta, hogy az alperesnek a Számv.tv. 26.§.
(4)bekezdése alapján tőketartalékként (a saját tőke elemeként) kellett volna nyilvántartani a felperestől finanszírozásra kapott pénzeszközt. Ugyanis ez a törvényi rendelkezés csak más vállalkozótól kapott pénzeszközre vonatkozik, míg a felperes nem vállalkozó, hanem költségvetési szerv. A GOMBSZ 2.§.
(3)bekezdésére vonatkozó alperesi hivatkozásra előadta, hogy aszerint a gázelosztó vezeték Ptk.95.§.
(2)bekezdésében szabályozott tartozéka a gázfogadó állomás és a nyomásszabályozó, nem pedig alkotórésze. A tartozék viszont nem szükségszerűen, hanem csak kétség esetén osztja a fődolog, a gázelosztó vezeték jogi sorsát. Kifejtette, hogy a bányakapitányság úgy adott használatbavételi engedélyt a gázelosztó vezetékre, hogy a vezeték részeként sem a gázfogadó állomást, sem pedig a nyomásszabályozót nem rögzítette. A gyakorlatban pedig előfordul, hogy a gázelosztó vezeték más tulajdonában lévő gázátadó vagy gázfogadó állomásra kapcsolódik. A fellebbezés alapos. Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helytállóan állapította meg, azonban a megállapított tényállásból levont érdemi jogkövetkeztetéssel - azzal, hogy a felek között fővállalkozási szerződés jött létre, melynek teljesítésével a felperes megszerezte a gázelosztó vezeték tulajdonjogát - az ítélőtábla nem értett egyet. Azt az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a perbeli gázelosztó-hálózat használatba vételének, valamint a finanszírozási forrás átadásának időpontjára figyelemmel a felperes önkormányzat gázközmű vagyonnal kapcsolatos igényét nem rendezte sem ágazati jogszabály, sem az Ötv. 107/A. §-a, sem pedig a
  1. évi LXIII. törvény. Ez utóbbi jogszabály
  2. §-a,
  3. § /3/ bekezdése az
  4. december
  5. napjáig átadott beruházások esetére határoz meg állami járandóságot az önkormányzatok részére; illetve ha az átadásra legkésőbb
  6. december
  7. napjáig sor került, abban az esetben, amennyiben az önkormányzati hozzájárulás átadása
  8. december
  9. napjáig megtörtént. Jelen esetben viszont a műszaki átadás, illetve a finanszírozás juttatása is
  10. december
  11. napját követően történt. A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy az ingó dolognak minősülő gázelosztó vezeték tulajdonjogát a Ptk.
  12. § /2/ bekezdésének szabályai szerint a felperes megszerezte-e. Ezen törvényhely szerint ingó dolog tulajdonjogának megszerzéséhez az átruházásra irányuló szerződésen, vagy más jogcímen felül a dolog átadása is szükséges. Az átadás a dolog tényleges birtokba adásával vagy más olyan módon mehet végbe, amely kétségtelenné teszi, hogy a dolog az átruházó hatalmából a tulajdonjog megszerzőjének hatalmába került. A Ptk. ezen szabálya szerint tehát a tulajdon átruházásnak két feltétele van; egyrészt a szerzés jogcíme /ius causa/, másrészt az átadás /traditio/. A tulajdonátruházás így két jogügyletre válik el: a szerzés jogcímét teremtő kötelező ügyletre /szerződés/ és a tulajdon átszállását eredményező rendelkező /átruházó, dologi/ ügyletre. (1/
  13. PJE. határozat) A tulajdonátruházás konjunktív feltételeiből következően a tulajdonjog nem száll át pusztán a dolog átadásával, a tulajdon átruházásnak valamely - a tulajdon átszállására irányuló jogcímen kell alapulnia. Így a jogcímnek magában kell foglalnia a tulajdonjog átruházására irányuló szándékot; azt, hogy a dolog átadása a tulajdon átszállása érdekében történjen, a kötelezett akarata az átruházásra, a jogosulté pedig a szerzésre irányuljon. /Ptk.
  14. §
(1)/ Az említett kötelmi, kötelező ügylet lényeges tartalmi eleme /Ptk. 205.
(2)/ a teljesítés (a rendelkező ügylet szerinti átadás) mikéntjének meghatározása. A Ptk.
  1. § /1/ bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg; a szerződési autonómia részét képező tartalmi szabadság folytán a szerződéseket nem elnevezésük, hanem tartalmuk alapján kell minősíteni. Így abban a kérdésben, hogy a felek között létrejött szerződések a gázelosztó vezeték tulajdonjogának átruházására irányultak-e nem a szerződések formai elemzése, hanem az azokban foglalt jogok és kötelezettségek vizsgálata, illetve a megelőző tárgyalások figyelembevétele alapján lehet dönteni. /Ptk.
  2. §
(1)/ Megjegyzi az ítélőtábla, hogy a felek között elsőként -
  1. augusztus
  2. napján - létrejött szerződést a peradatok szerint csak a felperes tekintette álképviselő által kötött ügyletnek, amely annak létrejöttét nem érintette. Ugyanakkor a felperes
  3. október
  4. napján lényegében azonos tartalommal - ismét megkötötte az együttműködési megállapodást, mellyel jóváhagyta az
  5. augusztus
  6. napján kelt szerződést. /Ptk.
  7. §
(1)/ Ezért a felek szerződési akaratának vizsgálatánál figyelemmel kellett lenni a felek közötti együttműködés ezen első,
  1. augusztus 11.-i kontraktusára is, nem csupán - az elsőfokú bíróság által vizsgált -
  2. október
  3. napján kelt és azt követő szerződésekre. Az ítélőtábla megítélése szerint a fellebbezés helytállóan elemezte, hogy jelen esetben a felek között létrejött megállapodások egyike sem tartalmaz - még utalásszerűen sem - a gázelosztó vezeték átruházására irányuló akaratnyilvánítást, olyan szerződési akaratot, mely a vezetékszakasz tulajdonjoga felperesre átszállását tartalmazná. Az ilyen rendelkezés hiányát támasztja alá a fellebbezésben hivatkozott "C" tanú vallomása /G.40.021/2007/
  4. tárgyalási jegyzőkönyv/, aki a felperes jegyzőjeként írta alá az
  5. október
  6. napján kelt szerződést. Eszerint a szerződésben - a tanú felvetése ellenére - a gázelosztó vezeték tulajdonjogáról - és így: annak átszállásáról - nem állapodtak meg, hanem azt - esetlegesen utóbbi megállapodásra utalták. A felperes érdekében eljáró további személyek /"D" polgármester, "E" aljegyző, "F" önkormányzati bizottsági tag/ azon - tanúként előadott szándéka, illetve „gondolata", hogy az alperes nem szerezheti meg a vezetékszakasz tulajdonjogát, így az egyértelműen a felperesé lesz, nem nyilvánult meg önkormányzati akaratnyilatkozatként a felek közötti megállapodásokban, ezért értelemszerűen tulajdon átszállásra irányuló jogcímnek sem tekinthető. A felek közötti megállapodások szintén nem tartalmazzák a tulajdonátadás módját, így azt sem, hogy az alperes üzemeltetőként a műszaki átadás után a felperes tulajdonaként tartja birtokban a vezetékszakaszt /constitutum possessorium/. Nem tekinthető ilyennek a fellebbezési ellenkérelemben hivatkozott,
  7. október
  8. napján kelt szerződés mellékletét képező folyamatábra eleme; mert azt egyrészt semmilyen kifejezett /vagy a felek előzetes tárgyalásai alapján feltárható/ ügyleti akarat nem támasztja alá, másrészt kérdéses, hogy a folyamatábra miért határoz meg az önkormányzat részére történő birtokbaadást, ha egyidőben az alperes üzemeltetését is előírja a szerződéssel összhangban, mely szintén a vezetékszakasz birtoklásával jár. Ezért az alperes helyesen érvelt azzal, hogy nem jött létre olyan tulajdon átruházásra irányuló szerződés, mely pontosan tartalmazná a tulajdonszerzés jogcímét, tárgyát, és a tulajdonjog terjedelmét /BH.2003/276./, és - nem mellékesen - a tulajdon átszállás érdekében történő átadás módjának meghatározását. Ezért a tulajdon átruházásra irányuló egyező akaratnyilvánítás, valamint a lényeges tartalmi elemekben való megállapodás hiányában /Ptk.
  9. §
(1)-
(2)bekezdés/ a felek között nem jött létre szerződés a tulajdonjog átruházására. Az elsőfokú bíróság ítéletében vállalkozási szerződésnek /Ptk.
  1. §/, és azon belül fővállalkozási szerződésnek /Ptk.
  2. §/ értékelte a felek között létrejött szerződést, elfogadva a felperes kereseti érvelését. Az ugyan kétségtelen, hogy vállalkozási szerződés esetén a megrendelő szerződési igényeit kielégítő eredmény létrehozásával a vállalkozói mű - általában - a megrendelő tulajdonába kerül, azonban az ítélőtábla megítélése szerint jelen esetben nem /fő/ vállalkozási szerződés jött létre a felek között és a felperes nem megrendelői szerződési pozícióban szerepelt. A fővállalkozási szerződés törvényi definíciója szerint a fővállalkozó köteles az önálló feladat ellátására alkalmas, összetett gazdasági illetve műszaki egység megvalósítására irányuló vállalkozási szerződés alapján a munka gazdaságos és gyors, az ugyanazon a létesítményen dolgozó többi vállalkozóval összehangolt elvégzéséhez szükséges feltételeket megteremteni, valamint a többi vállalkozóval az együttműködés módjának és feltételeinek meghatározásához szükséges szerződéseket megkötni. /Ptk.
  3. §/ A fővállalkozási szerződés alanya a megrendelő /építtető, beruházó/ és a fővállalkozó. A vállalkozói mű megvalósítása érdekében szükséges szerződéseket nem a megrendelő, hanem a fővállalkozó köti meg a vállalkozókkal, azokkal a megrendelő nem kerül jogviszonyba. A fővállalkozó - külön díjért - vállalja a beruházás teljes lebonyolítását /ideértve: a tervezést, az engedélyek beszerzését, a kivitelezéshez szükséges szerződések megkötését, illetve a szerződésszegésből eredő igények érvényesítését/. A fővállalkozási szerződés lényeges tartalmi eleme tehát a megrendelő szerződési igényeit célzó komplex eljárás, a fővállalkozói díj és a teljesítési határidő /BH.2003/20./ meghatározása. A felek között létrejött megállapodásokban viszont a felperes is vállalt egyes, a beruházás lebonyolításával kapcsolatos tevékenységeket, így a vezetéképítéssel kapcsolatos kártalanítások, kisajátítások rendezését, a vezetékjogok bejegyeztetését. A felek nem állapodtak meg fővállalkozói díjban, a teljesítés határidejében, illetve az alperes átadási kötelezettségében. Éppen ellenkezőleg: az alperes üzemeltetőként tarthatta birtokban az elkészült vezetéket. Az
  4. augusztus
  5. napján kelt megállapodás szerint a felek közösen határozták el a gázvezeték építését, míg az
  6. október
  7. napján kelt megállapodás úgy szól, hogy az alperes támogatja, illetve elősegíti "Helység"1 város az országos vezetékes gázhálózatba történő bekapcsolódását. Ezt követően az alperes - helyes perbeli érvelése szerint beruházóként /építtetőként/ lépett fel, saját nevében kért létesítési engedélyt a megvalósításra illetve kötött vállalkozási szerződést a vezetékszakaszt kiépítő fővállalkozóval, majd a használatba vett gázvezetéket üzemeltette. A felek közötti szerződések itt idézett kikötései, valamint az alperes szerződéskötést követő említett - eljárása az ítélőtábla megítélése szerint a felek szerződéskötésekor hatályos, korabeli, illetve azt megelőzően rövid idővel hatályban volt ágazati /gázszolgáltatási/ jogszabályok rendelkezésein alapult. Az
  8. augusztus
  9. napján kelt megállapodás megkötésekor hatályos Get.
  10. § /1/ bekezdése a gázszállító vezeték nyomvonalához közel eső olyan helységek részre, ahol a gázellátás kizárólag állami beruházásból nem biztosítható - önkéntes hozzájárulás alapján lehetővé teszi /a lakosság, valamint állami, szövetkezeti szerv és társadalmi szervezet részére/ a gázelosztó vezeték, továbbá a csatlakozó vezeték közterületre eső részének közös költségen való megépítését. A törvény ezen rendelkezéséhez fűzött miniszteri indokolás szerint a kommunális földgáz programban nem szereplő helységek földgázellátása indokolt akkor, ha a helyi lakosok és különböző szervek a létesítés költségeit vállalják, és a létesítés műszaki-gazdasági szempontból indokolt. Az ilyen esetben az beruházások anyagi erőforrásait a Get. Vhr.
  11. § /1/ bekezdése részletezi, azzal hogy a
  12. § /2/ bekezdése alapján a beruházói teendőket a községi /városi/ képviselőtestület megbízásából a gázszolgáltató vállalat vagy egyéb szerv látja el. A felek szerződéskötésekor hatályos ezen jogszabályi rendelkezések alapján tehát megszokott és értelemszerű eljárás volt, hogy az állami beruházási tervekben nem szereplő települések gázellátását a helyi anyagi erőforrások felhasználásával a gázszolgáltató vállalat beruházóként valósítja meg. A Get. szerződéskötéskor hatályos
  13. § /1/ bekezdésével, illetve a Get. Vhr.
  14. § /1//2/ bekezdésével kapcsolatban kifejtettekből következően a felek közötti szerződésben az alperes nem fővállalkozó, hanem beruházó, és - tényleges, nem pedig névleges - építtető volt. A felperes finanszírozása a „fejlesztési célra véglegesen átadott pénzeszközzel" pedig nem jelentette azt, hogy megrendelte volna a gázelosztó vezeték létesítését, hanem csupán annyit, hogy a vezeték nem állami, hanem helyi erőforrás terhére valósult meg. Következik ez a Get.
  15. §-ának már említett miniszteri indokolásából is, amely az állami tervekben nem szereplő helység vezetékes gázellátásba való bekapcsolódását a létesítés költségeinek helyi vállalásához köti. A felek szerződésekor ugyanakkor már nem volt hatályban a Get.
  16. § /1/ bekezdésének, és a Get. Vhr.
  17. § /4/ bekezdésének
  18. november
  19. napján hatályát vesztett azon szabálya, mely szerint a helyi erőforrások felhasználásával létesített gázvezeték állami tulajdon, és azt ilyenként a gázszolgáltató vállalat kezelésébe kell adni. Viszont a felek szerződéskötésükkor továbbra is a már hatályát vesztett - említett - jogszabályi rendelkezések szellemében jártak el, melyet alátámaszt a szerződéskötést megelőző tanulmányterv fellebbezésben hivatkozott azon mellékleti rendelkezése, hogy a gázelosztó vezetéket az alperes vagyonában kell aktiválni. Az, hogy nem volt véletlenszerű az alperes gázszolgáltató kezelői vagyonba vétele a gázelosztó vezetékre, kitűnik az
  20. augusztus
  21. napján kelt szerződést az alperes nevében aláíró "G" tanúvallomásából is /G.40.021/2007/
  22. tárgyalási jegyzőkönyv/, amely szerint az alperesnél változatlanul evidens eljárás volt az elkészült gázelosztó vezeték vagyonba vétele. Arra, hogy a szerződéskötéskor a felperes maga sem kifogásolta a vezeték alperesi vagyonban történő nyilvántartását, a vezeték alperesi tulajdonjogát, kifejezetten utal az is, hogy a vezetékszakasz elkészültét, használatba vételét követően a felperes - a jelen perben állított - tulajdonjoga megjelenítése érdekében mit sem tett, tulajdonosi részjogosítványait /Ptk.
  23. §,
  24. §
(1)/ gyakorolni nem kívánta. Az alperes által a Gf.4/A/
  1. szám alatt csatolt irat szerint még
  2. január
  3. napján is az alperest tekintette a vezetékszakasz tulajdonosának, és csak
  4. január 6-án /G.40.150/2005/1/F/4./ hívta fel az alperest a vezetékszakasz megvételére úgy, hogy - a fellebbezési tárgyaláson tett nyilatkozata szerint önkormányzati törzsvagyonában a vezetékszakasz nem szerepel. Ezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság téves jogkövetkeztetéssel állapította meg a perbeli gázelosztó vezeték felperesi tulajdonjogát. Alaptalan a felperes másodlagos és harmadlagos jogcímen előterjesztett keresete is, mivel - a fent már kifejtettek szerint - a felek között létrejött szerződések nem tartalmazzák a tulajdonjog átruházásra irányuló akaratnyilvánítást, illetve az alperes átadási kötelezettségét. Az alperes a szerződések alapján - üzemeltetőként birtokban tarthatja a gázelosztó vezetéket. A negyedleges jogcímen előterjesztett kereset azon okból alaptalan, mert a bíróság szerződést csak előszerződés /Ptk.
  5. §/, illetve szerződéskötési kötelezettség /Ptk.
  6. §/ esetén hozhat létre. Jelen esetben a felek között előszerződés nem jött létre, erre a felperes sem hivatkozott. A negyedleges keresetében általa hivatkozott Gszt.
  7. §. /1/ bekezdése és
  8. § /1/ bekezdése pedig olyan szerződéskötési kötelezettséget nem ír elő, amely alapján a bíróság a Ptk.
  9. § /1/ bekezdésének alkalmazásával szerződést hozhatna létre. Ezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
  10. § /2/ bekezdése alapján - a perköltségre vonatkozó rendelkezésre kiterjedően - megváltoztatta és a keresetet elutasította. A fellebbezés eredményre vezetett, ezért a Pp.
  11. § /1/ bekezdés alapján a felperes viselni tartozik az alperes első- és másodfokú eljárásokban felmerült valamennyi perköltségét. Az ítélőtábla az alperes jogi képviseletével felmerülő ügyvédi munkadíjat az elsőfokú eljárásban a 32/
  12. /VIII.22./ IM. rendelet /R./
  13. § /2/ bekezdés alapján az Áfa-val növelt 900.000 Ft-ban, míg a jelenlegi másodfokú eljárásban a R.
  14. § /2/, /5/ - /6/ bekezdése alapján az Áfaval növelt 600.000 Ft-ban határozta meg. Az alperesnek perköltsége merült fel az eljárás megismétlését megelőző másodfokú eljárásban is, melynek összegét az ítélőtábla a Gf.II.20.300/2006/
  15. sorszám alatti végzésében 600.000 Ft-ban határozta meg. Ez utóbbinál azonban az ítélőtábla nem volt figyelemmel arra, hogy a megelőző fellebbezési eljárásban az alperes 900.000 Ft fellebbezési illetéket átutalással megfizetett. Így ez a fellebbezési illeték is hozzátartozik az alperes teljes perköltségéhez. Ezzel az ítélőtábla a felperest együtt 3.000.000 Ft első- és másodfokú perköltség viselésére kötelezte. A le nem rótt kereseti illetéket az Itv.
  16. § /1/ bekezdése alapján a Magyar Állam viseli. Győr,
  17. október
  18. Dr. Szalai György sk. Dr.Ferenczy Tamás sk. Dr.Hammer Sándor sk a tanács elnöke előadó bíró bíró A kiadmány hiteléül kiadó:

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.