Bf.58/2008/7 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés) állapította meg, és ezért a vádlottat 7 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 5 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Egyben elrendelte a kényszergyógyítását. A vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította, a bűncselekmény elkövetésének eszközét, a lefoglalt konyhakést elkobozta, míg a további bűnjelek lefoglalásának megszüntetése mellett azok megsemmisítéséről rendelkezett. Kötelezte a vádlottat megfizetésére. az elsőfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség A Pest Megyei Bíróság ítéletét a vádlott és védője tudomásul vette, az ellen kizárólag az ügyész jelentett be fellebbezést a kiszabott fő- és mellékbüntetés súlyosítása érdekében. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.655/2007/3. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta. A Fővárosi Ítélőtábla a későbbiekben részletezendő eljárási szabálysértés következtében előálló megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a fellebbezés elbírálására a Be. 363. §

(2)bekezdés b./ pontja alapján tárgyalást tűzött ki, melyen a lefolytatott bizonyítást követően az ügyész az átiratukban foglaltakat fenntartotta és továbbra is a kiszabott büntetés súlyosítását indítványozta, a védő a sértett közrehatását hangsúlyozta, és elsődlegesen erre alapozva a megyei bíróság által kiszabott büntetés helybenhagyására tett indítványt. A bejelentett ügyészi fellebbezés alapján eljárva a Fővárosi Ítélőtábla a Pest Megyei Bíróság ítéletét és az annak meghozatalát megelőző bírósági eljárást teljes körűen felülbírálta. A felülbírálat során megállapította, hogy a megyei bíróság a gondosan, az ügy minden részletére, így a történeti események és a büntetés kiszabás szempontjából releváns körülmények felderítésére kiterjedő nyomozás anyagát a tárgyalás anyagává tette. A vádlottat és a tanúkat, valamint a vádlott sérülésével kapcsolatosan az orvosszakértőt meghallgatta és iratokat ismertetett, az ügyet kellően felderítette. Következésképpen az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, azonban e tevékenysége eredményét lerontja, hogy az eljárás során a tanúk meghallgatásakor több, különböző súlyú eljárási szabálysértést is megvalósított. A hatályos büntetőeljárási törvény a tanúk meghallgatásával kapcsolatban többfajta figyelmezetési kötelezettséget is előír, és e figyelmeztetési kötelezettség garanciális jellegére és teljesítésének ellenőrizhetősége érdekében meghatározott formájú jegyzőkönyvezési kötelezettséget ír elő, és ennek elmulasztásához olyan következményt fűz, hogy mulasztás esetén a tanú vallomása bizonyítékként nem vehető figyelembe. A Be. 82. §

(2)bekezdése ilyen figyelmeztetési kötelezettséget ír elő egyebek között arra az esetre, ha a tanú a terhelthez fűződő hozzátartozói kapcsolatára tekintettel a tanú a vallomás tételét megtagadhatja. Ugyanakkor a Be. 85. §

(3)bekezdése arra vonatkozóan ír elő figyelmeztetési kötelezettséget, hogy ha a tanú vallomástételének nincs akadálya, figyelmeztetni kell, hogy köteles a legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani, továbbá arra, hogy a hamis tanúzást és a mentő körülmény elhallgatását a törvény szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Mindkét törvényhelynél a figyelmeztetési kötelezettség előírását követően szó szerint azonos szöveg következik: „A figyelmeztetést, valamint a tanúnak a figyelmeztetésre adott válaszát szó szerint kell jegyzőkönyvbe venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz szó szerinti jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a tanú vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe." Mindebből következik, hogy a tanú figyelmeztetése és a figyelmezetés jegyzőkönyvezése során a bíróságot mindkét vonatkozásban azonos kötelezettségek terhelik. A kifejtettekre figyelemmel a megyei bíróság következetlenül járt el és eljárási szabályt sértett a Be. 82. §

(2)bekezdéséhez fűződő figyelmeztetési kötelezettsége, illetve annak jegyzőkönyvezése során. Amíg ugyanis a Be. 85. §

(3)bekezdésében meghatározottakat a törvény szövegének megfelelően teljesítette, vagyis a figyelmeztetés szövegét és a tanúnak az arra adott válaszát is szó szerint rögzítette, addig az 1., a 2., a 3. és a 4. számú tanúk Be. 82. §

(1)bekezdés a./ pontjában foglalt jogára figyelmeztetése utaló szöveggel („A tanács elnöke figyelmezteti a tanút a Be. 82. §

(1)bekezdés a./ pontjában foglalt mentességi jogára.") és nem szó szerinti jegyzőkönyvezéssel szerepel, amihez a Be. 82. §

(2)bekezdése - a már korábban kifejtettek szerint - azt a következményt fűzi, hogy az adott tanúvallomás bizonyítékként nem vehető figyelembe. Nemcsak a figyelmeztetés módjában és annak jegyzőkönyvezésében tévedett azonban a megyei bíróság e tanúk figyelmeztetése során, hanem abban is, hogy a Be. 82. §

(1)bekezdés a./ pontjában foglalt mentesség a terhelt hozzátartozójaként a felsorolt tanúk közül kiket illet meg. Amíg ugyanis az

1. és a
2. számú tanúk a vádlott gyermekei, és ekként a Btk.
3. §
4. pontja értelmében hozzátartozói, addig a
5. és a
6. számú tanúk a két gyermek élettársai, a mentességi körbe vonható hozzátartozók körébe nem tartoznak, tekintettel arra, hogy a Btk.
7. §
8. pontja az egyeneságbeli rokon házastársát vonja kizárólag ebbe a körbe, az élettársat nem. Az élettársi kapcsolatra figyelemmel kizárólag a terhelt élettársa vonható e körbe. Mindebből következik, hogy a
9. és a
10. számú tanút a megyei bíróság a törvényes rendelkezésekkel szemben oktatta ki a Be.
11. §

(1)bekezdés a./ pontjában foglalt mentességi jogára, ekként a figyelmeztetés körében a szó szerinti jegyzőkönyvezés elmaradásával elkövetett eljárási szabálysértésnek jelentősége nincs. Egyébként is e két tanú úgy nyilatkozott, hogy a mentességi jogukkal élni nem kívánnak. E tanúk tekintetében ezért vallomásuk kizárása az értékelhető bizonyítékok köréből fel sem merül. Ellenben az

1. és a
2. számú tanúk esetében az említett szabálysértéstől nem lehet eltekintetni. Mivel a két gyermek tanúvallomásában a szülők életviszonyaira vonatkozóan alapvető jelentőségű tényeket tárt fel, a Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezési tárgyaláson bizonyítás keretében a Be.
3. §

(1)bekezdés a./ pontja alapján törvényes figyelmeztetésükkel és annak az eljárási törvény előírása szerinti jegyzőkönyvezésével őket tanúként meghallgatta. A tanúk a fellebbezési tárgyaláson megfelelő figyelmeztetését követően az elsőfokú tárgyaláson tett nyilatkozatukkal teljes mértékben megegyező nyilatkozatot tettek, vallomásukat maradéktalanul fenntartották. A Fővárosi Ítélőtábla e bizonyítással az elsőfokú eljárásban felmerült eljárási szabálysértést kiküszöbölte, a két tanú perrendszerűen a tárgyalás anyagává tett vallomása az elsőfokú ítéletben rögzített tartalommal a bizonyítékok értékelésénél figyelembe vehető volt. Egyéb vonatkozásban a megyei bíróság az eljárási szabályokat maradéktalanul megtartotta. A megyei bíróság ítéletében megállapított tényállás mindenben megalapozott. A fellebbezési eljárásban a megállapított tényállást támadás nem érte, az túlnyomó részt a vádlott beismerő vallomásával egyező. Ettől eltérés is csak abban a körben van, ahol az eljárás menetében a vádlott a vallomásán változtatott, ő azonban a tárgyaláson visszatért a nyomozás során kezdetben is tett vallomásához, közbenső változtatásai sem érintették alapvetően büntetőjogi felelősségét, nem jelentették annak vitatását, pusztán saját szerepét igyekezett kedvezőbb színben feltüntetni. A vádlott teljes körű beismerő vallomása és a rendelkezésre álló, értékelhető egyéb bizonyítékok teljes összhangban álltak mind a vádlotti cselekmény előzményeit, mind pedig annak lényegét illetően. A megyei bíróság ítélete tényállásának megalapozottságára figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét az elsőfokú ítéletben rögzített tényállás alapján bírálta felül (Be. 351. §

(1)bekezdése). E tényállásból a vádlott bűnösségére vont következtetés okszerű és a vádlott cselekményének minősítése törvényes, az elsőfokú bíróság által a minősítéshez fűzött indokolás az anyagi jogi szabályokkal összhangban álló. A büntetés kiszabását felülbírálva a Fővárosi Ítélőtábla egyetértett az ügyészi fellebbezésben foglaltakkal. A megyei bíróság ugyanis az enyhítő és súlyosító körülményeket helyesen rögzítette, azonban a kiszabott büntetés mégis eltúlzottan enyhe. A megyei bíróság is utal indokolásában arra, hogy a sértett közreható magatartása ugyan enyhítő körülmény, azonban az csak kisebb súllyal jelentkezik, mivel a vádbeli cselekményt megelőzően már a vádlott és a sértett magatartása is kifogásolható volt. Pontosan ezért nincs meghatározó jelentősége a védő perbeszédében kifejtettek szerint az említett körülménynek. Az eljárás adataiból ugyanis egyértelmű, hogy a sértett immár hosszú évek óta hasonló életmódot folytatott, a vádlott pedig - noha több irányból is szorgalmazták válását, és példádul munkahelyi vezetője szolgálati lakás biztosítása formájában is segítséget ígért erre az esetre - nem változtatott együttélésükön, a sértett életmódját mintegy tudomásul vette, sőt ahhoz maga is hasonult, ő is alkoholista életmódot folytatott és a napi veszekedések részesévé vált. Ilyen körülmények között a vádlottnak a férje megszúrását megelőző élethelyzet együttélésükben mindennapos volt, az indulat kitörése ezért kevéssé méltányolható, és inkább alkoholos állapotára visszavezethető. Ilyen körülmények között a vádlotti cselekmény nagyobb súllyal jelentkezik és a visszafordíthatatlan eredmény súlyosabb büntetés kiszabását indokolja. A Fővárosi Ítélőtábla ezért - az ügyészi fellebbezésnek helyt adva - mind a vádlottra kiszabott főbüntetés, mind pedig a mellékbüntetés időtartamát megfelelően felemelte. A lefoglalt bűnjelek közül a körömminták megsemmisítése indokolatlan, a BH.2008.296. számú eseti döntésben a Legfelsőbb Bíróság által kifejtettek szerint megőrzésük indokolt, ezért a Fővárosi ítélőtábla az iratok melletti kezeléséről rendelkezett. A Fővárosi Ítélőtábla a megyei bíróság ítéletétét annak büntetést kiszabó részében és az említett bűnjelre vonatkozóan a Be. 372. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, a további rendelkezések helybenhagyása a Be. 371. §

(1)bekezdésén alapul. A Btk. 99. §

(1)bekezdése alapján a Fővárosi Ítélőtábla beszámította a vádlott börtönbüntetésébe az általa az elsőfokú ítélet meghozatalától a mai napig előzetes fogvatartásban eltöltött időt. A másodfokú eljárásban a kirendelt védő közreműködésével és a fellebbezési tárgyaláson meghallgatott tanúk útiköltségével kapcsolatban merült fel bűnügyi költség. Ebből a kirendelt védő díjának megfizetésére a Fővárosi Ítélőtábla a vádlottat kötelezte, azonban a tanúk útiköltsége vonatkozásában - mivel a tanúk meghallgatása a hatóság mulasztása következtében vált ismételten szükségessé úgy rendelkezett, hogy azt az állam viseli (Be. 381. §

(1)bekezdés, Be. 338. §

(1)és

(2)bekezdés, Be. 339. §

(1)bekezdés). B u d a p e s t,

1. év november hó
2. napján Dr. Tóth Éva s.k. a tanács elnöke Dr. Kiss Sándor s.k. előadó bíró Dr. Mató Ágnes s.k. bíró A Pest Megyei Bíróság 4.B.99/2007/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla 1.Bf.58/2008/
4. számú ítéletében foglalt változtatás mellett jogerős és végrehajtható! B u d a p e s t,
5. év november hó
6. napján Dr. Tóth Éva s.k. a tanács elnöke Kiadmány hiteléül: tisztviselő