Bf.151/2008/5 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdése értelmében a megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az iratok tartalma alapján - figyelemmel a Be.352.§

(1)bekezdésének a) pontjára - az alábbiakkal egészítette ki, illetve helyesbítette. A vádlott a Siklósi Városi Bíróság 1.B.88/2007/

1. számú ítéletével kiszabott 1 év börtönbüntetését
2. szeptember
3. napján töltötte ki (a szabadságvesztés foganatbavételéről szóló
4. sorszámú értesítés a Siklósi Városi Bíróság 1.B.88/
5. számú ügyében, valamint az elsőfokú iratok
6. sorszáma alatt található értesítés). A sértett
7. január 16-án született (sértett személyi igazolványának másolata a nyomozati iratok
8. oldalán). A másodfokú bíróság mellőzte az elsőfokú ítélet
9. oldal
10. bekezdésének utolsó mondatát. Helyébe a következő szöveg került: A vádlott pontosan meg nem állapítható, de legkevesebb tizennégy botütést mért a sértettre. A fejre célzott ütések közül legkevesebb hét nagy erejű, míg a fennmaradó hét legalább közepes erejű volt. A vádlott a cselekmény elkövetését követően helyesen 23 óra 45 perckor ment haza. Az ekként kiegészített, illetve helyesbített tényállás most már mentes a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. Az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok betartásával folytatta le a bizonyítási eljárást, amelynek során felderítette és megvizsgálta a tényállás megállapításához szükséges bizonyítékokat. Azok részletes, és a logika szabályainak megfelelő értékelésével adott számot ténymegállapításairól. Helyesen járt el, amikor a történeti tényállást teljes egészében a vádlott egyéb bizonyítékokkal alátámasztott beismerő vallomására alapította. A vádlott ugyanis a cselekmény elkövetését a büntetőeljárás nyomozati szakától kezdődően a végrehajtás módját, részleteit átfogó módon beismerte, vallomását megerősítették az egyéb bizonyítékok is. Így a vádlott előadásával egyezően nyilatkoztak tanúvallomásukban a vádbeli napot, illetve éjszakát a vádlott társaságában töltő személyek. A sértett életkörülményei, szokásai a tanúként kihallgatott hozzátartozók előadása alapján voltak tisztázhatók. Lényeges és döntő bizonyítékot szolgáltatott az ügyben eljárt két orvosszakértő szakvéleménye, valamint a helyszíni szemle során készített jegyzőkönyv. A felsorolt bizonyítékok alapján nem maradt kétség a cselekmény vádlott általi elkövetése felől. A tényállás pontosítását részben az indokolta, hogy a vádlott az elsőfokú ítélet kihirdetését követően, 2008. szeptember 6-án kitöltötte a Siklósi Városi Bíróság 1.B.88/2007/8. számú határozatával kiszabott 1 évi börtönbüntetését, majd az ezt követő naptól, 2008. szeptember 7-től már jelen ügyben volt ismét előzetes letartóztatásban. Nem tartalmazta az elsőfokú ítélet a sértett születési időpontjára vonatkozó megállapítást. A nem pontosítható számú ütésre vonatkozó megfogalmazás tényállásból történő mellőzését pedig annak pontatlansága, félreérthetősége, illetve az ítéleti tényállás más helyén tett megállapítással való szembenállása indokolta. Végül helyesbíteni kellett a vádlott cselekmény elkövetése utáni hazaérkezésének időpontját. A fentiek szerint kiegészített, illetve helyesbített tényállás a Be.352.§

(2)bekezdése alapján irányadó volt a fellebbezési eljárásban is. -----------------------E tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére, és a cselekmény minősítése is megfelel az anyagi büntető jogszabályoknak. Nem találta megalapozottnak a másodfokú bíróság a védőnek a cselekmény enyhébb minősítését célzó, halált okozó testi sértés, valamint rablás bűntetteként történő értékelésére vonatkozó jogi álláspontját. Az elsőfokú bíróság helyesen tárta fel a cselekmény minősítésénél irányadó körülményeket. Döntő jelentősége volt annak a vádlott előtt is ismert ténynek, hogy a 87 éves sértett életkoránál fogva is védtelenebb a támadásokkal szemben, a vele szembeni bántalmazások következményei is súlyosabbak egy egészséges, fiatal személyhez képest. A cselekmény megítélésénél lényeges szerepet játszott a bántalmazás eszközös jellege, annak fejre irányultsága, valamint az ütések száma és ereje; a minimálisan tizennégy ütés közül legkevesebb hét nagy erejű, hét legalább közepes erejű volt, amelyek túlnyomórészt a sértett fejét, illetve védekezésként feje elé emelt kezét érték el. Jelentőséggel bírt az eredmény bekövetkezésében az a körülmény is, hogy az egyedül élő sértett a támadás után nem számíthatott segítségre. Az is csak a szerencsés véletlennek volt köszönhető, hogy a következő nap reggelén hozzátartozói váratlanul meglátogatták, és rátaláltak a súlyos állapotba került sértettre. A kitartó, nagy számú, eszközzel történő bántalmazást, ezek erejét, a célba vett életfontosságú testtájékot, a sértett életkorát és életkörülményeit figyelembe véve az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a vádlott szándéka, legalábbis eshetőleges formában, kiterjedt a sértett halálára. A hosszabb idő óta töretlen ítélkezési gyakorlat is azonos módon ítéli meg a fenti tényeket; hasonló jellegű bántalmazások esetében a sértett idős életkora alapozta meg a cselekmény súlyosabb minősítését (BH 1995.

1. és a BH 2001.
2. számú eseti döntések). A jelenlegi ügyhöz nagyfokú hasonlóságot mutató BH 2001.
3. számú eseti döntés indokolása szerint az a tény, hogy az erőteljes, fiatal vádlott egy igen idős, gyenge nőt kitartóan, nagy erővel a fején ütlegelt mindaddig, amíg az magatehetetlenné vált, legalábbis az eshetőleges ölési szándékára utal. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a cselekményt nyereségvágyból elkövetettként minősítette, hiszen a vádlott általa is elismerten pénzszerzési célzattal kereste fel a sértettet, majd a bántalmazást követően a lakásban értékek után kutatott, és magához vette a megtalált készpénzt. Helyes volt az emberölés bűntettének különös kegyetlenséggel elkövetettként történő értékelése is, mivel annak valamennyi alanyi és tárgyi ismérve jellemezte az ölési cselekményt. Ezt a minősítést egyrészt az ölési cselekményekkel szükségszerűen együtt járó fájdalmat lényegesen meghaladó sértetti szenvedés, másrészt a brutális, gátlástalan elkövetés alapozta meg, az, hogy a vádlott emberi mivoltából kivetkőzve hajtotta végre cselekményét. A kifejtettek miatt a cselekmény minősítését támadó jogorvoslati kérelem nem volt alapos. -----------------------Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásnál irányadó körülményeket csak részben ismerte fel helyesen, azokat a másodfokú bíróság az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette: Helyesen az értékelhető súlyosító körülményként, hogy a vádlott visszaesőnek nem minősülő bűnismétlő, aki cselekményét felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje, valamint más büntetőeljárás hatálya alatt valósította meg. További súlyosító körülmény, hogy egyedülálló, kiszolgáltatott, idős sértett sérelmére követte el a bűncselekményt. Enyhítő körülmény az ölési szándék eshetőleges formája, valamint a vádlott fiatal felnőtt kora. A másodfokú bíróság a fentiek szerint pontosított bűnösségi körülmények mellett is úgy látta, hogy az elsőfokú bíróság a Btk.37.§-ában megfogalmazott büntetési célok szem előtt tartásával eljárva, a cselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességéhez, a bűnösség fokához, illetve az egyéb súlyosító és enyhítő körülményekhez igazodó büntetést szabott ki. A tizenöt évben meghatározott büntetés tartama megegyezik a határozott ideig tartó szabadságvesztés törvényben előírt felső határával; e némileg szigorú büntetés lényeges enyhítésére azonban a másodfokú bíróság nem látott törvényes lehetőséget. A jogorvoslati kérelmek tehát enyhítést célzó részükben sem voltak alaposak. Tévesen rendelkezett az elsőfokú bíróság az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról. A vádlott az elsőfokú ítélet kihirdetése előtt,
4. július
5. napjától
6. szeptember
7. napjáig volt előzetes fogvatartásban, majd
8. szeptember
9. napján vették foganatba vele szemben a Siklósi Városi Bíróság 1.B.88/2007/
10. számú ítéletével kiszabott 1 év szabadságvesztés végrehajtását, amelyet
11. szeptember
12. napjáig töltött. Ezt követően,
13. szeptember
14. napjától ismételten előzetes letartóztatásba került. Helyesen tehát az előzetes fogvatartásban töltött (
15. július 3-tól
16. szeptember 6-ig, illetve
17. szeptember 7-től
18. november 14-ig) időszakok beszámításáról kellett rendelkezni. Amint erre a fellebbviteli főügyészség átiratában helyesen utalt, tévesen határozott az elsőfokú bíróság, amikor a helyszíni szemle során lefoglalt anyagmaradványok lefoglalásának megszüntetését és megsemmisítését rendelte el. Az állandóan követett bírói gyakorlat szerint az ilyen jellegű, a bűncselekmény nyomait hordozó tárgyi bizonyítási eszközre a Be.116.§

(2)bekezdésére figyelmemmel az okiratra vonatkozó rendelkezések irányadóak. E szabályozás alapján egy későbbi perújítás során esetlegesen bizonyítékként felhasználható bűnjelek nem semmisíthetők meg, hanem azokat az iratok mellékleteként kell kezelni. Mindezeket figyelembe véve a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét az előzetes fogvatartásban töltött idő, valamint a megsemmisíteni rendelt bűnjelek vonatkozásában a Be.372.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A Be.381.§

(1)bekezdése alapján köteles a vádlott a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség megfizetésére. Tekintettel arra, hogy annak a Btk.92.§

(1)bekezdésében írt feltételei fennállnak: a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságot összbüntetési eljárás lefolytatására hívta fel. P é c s,

1. november
2. Dr.Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr.Halász Etelka s.k. előadó bíró, Dr.Túri Tamás s.k. bíró A Baranya Megyei Bíróság 7.B.345/2007/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.II.151/2008/
4. számú ítélete folytán - az abban írt változtatásokkal - a
5. évi november hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. .Krémer László s.k. a tanács elnöke