Pf.20528/2008/4 – Debreceni Ítélőtábla

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Pf. II. 20.528/2008/

1. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Lengyel Imre ügyvéd (Debrecen, Iparkamara u. 6.) által képviselt felperes neve címe.) lakos felperesnek, az előbb személyesen eljáró, majd a fellebbezési eljárás során Dr. ... pártfogó ügyvéd (címe által képviselt alperes neve címe lakos alperes ellen kölcsön visszafizetése iránt indított perében a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság
2. P. 21.557/2007/
3. számú ítélete ellen a felperes által
4. sorszám alatt előterjesztett és
5. sorszám alatt megindokolt, míg az alperes által
6. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, és az alperes által a felperesnek fizetendő perköltség összegét 140 000 (Egyszáznegyvenezer) forint általános forgalmi adót tartalmazó 840 000 (Nyolcszáznegyvenezer) forintra felemeli. Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 70 000 (Hetvenezer) forint általános forgalmi adót tartalmazó 420 000 (Négyszázhúszezer) forint fellebbezési eljárási költséget. Az alperes párfogó ügyvédje díjának viselésére az állam köteles. Kötelezi a felperest, hogy az államnak külön felhívásra térítsen meg 27 300 (Huszonhétezer-háromszáz) forint fellebbezési illetéket. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás:
7. június 7-én JM 23 000 000 Ft kölcsönt nyújtott az alperesnek, aki azt vállalta, hogy e tőkeösszeget havi 5 %-os kamattal
8. szeptember 12-ig visszafizeti a hitelezőnek. A kölcsön biztosítására vételi jogot kötöttek ki az alperes tulajdonában lévő ... alatti ingatlanra. A megállapodást „kölcsönszerződés és vételi jogot alapító okirat" címzésű teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalták. A szerződő felek e szerződést
9. december 7-én, majd
10. február 15-én módosították a vételi jog gyakorlása határideje tekintetében.
11. szeptember 13-án JM, mint engedményező e per felperesével, mint engedményessel ügyvéd által ellenjegyzett, mindkettőjük aláírásával ellátott engedményezési szerződést kötött, mely szerint az engedményező az alperessel szemben fennálló 23 000 000 Ft és havi 5 % kamat követeléséből 15 000 000 Ft és annak kamatai követelésének jogát az engedményesre engedményezte.
12. október 25-én az alperes írásban tartozáselismerő nyilatkozatot tett, melyben elismerte, hogy ekkor a felperes felé 15 000 000 Ft összegű tartozása fennáll.
13. június 17-én JM, mint engedményező és e per felperese, mint engedményes újabb, ügyvéd által ellenjegyzett, mindkettőjük által aláírt engedményezési szerződést kötött, mely szerint az engedményező az alperessel kötött kölcsönszerződésből még őt megillető 8 000 000 Ft és annak kamatai követelését e per felperesére engedményezte. Az alperes fizetési kötelezettségének nem tett eleget. A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 23 000 000 Ft, ennek
14. június 7-től a kifizetésig járó havi 5 %-os kamata és a perköltség megfizetésére. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. A JMnel kötött
15. június 7-i és az azt
16. december 7-én és
17. február 15-én módosító szerződésekkel szemben megtámadási kifogást terjesztett elő, tévedésre, megtévesztésre hivatkozással. Az engedményezési szerződésekkel kapcsolatban hivatkozott azok hatálytalanságára, állítva, hogy az engedményezésről őt nem értesítették. A tartozáselismerő nyilatkozattal szemben ugyancsak megtévesztésre alapozva megtámadási kifogást terjesztett elő, végül az engedményezési szerződések és a tartozáselismerő nyilatkozat semmisségének megállapítását kérte kifogás útján, állítva, hogy azok az ügyvédekről szóló törvény, illetve a Ptk. rendelkezéseibe ütköznek. Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 23 000 000 Ft-ot, ennek
18. június 7-től a kifizetésig járó havi 5 %-os kamatát és 240 000 Ft perköltséget. A határozat indokolásában a
19. június 7-i teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt szerződés alapján megállapította, hogy a hitelező és az alperes között kölcsönszerződés jött létre, s e szerződésbe foglalt alperesi elismerő nyilatkozat, valamint az okiratot szerkesztő és ellenjegyző Dr. ... tanú vallomása alapján kétségtelen, hogy a hitelező kötelezettségét maradéktalanul teljesítette is. Hangsúlyozta, hogy az a körülmény, hogy a hitelező a kölcsönösszeget nem közvetlenül az alperes kezeihez teljesítette, hanem az adós megbízásából az okiratot szerkesztő ügyvédnek adta át, aki azt ugyancsak az alperes megbízásából harmadik személy részére továbbította, nem tette kétségessé, hogy a hitelező szerződéses kötelezettségének eleget tett. Alaptalannak találta a szerződéssel kapcsolatos alperesi kifogásokat, kiemelve, hogy az alperes nem bizonyította, hogy az állított tévedését JM okozta, vagy azt felismerhette, őt megtévesztette, illetve harmadik személy részéről eredően azt tudta vagy arról tudnia kellett. Rámutatott, hogy az engedményezési szerződések alapján a régi jogosult helyébe a felperes, mint új jogosult lépett. Nagymértékben valószínűsíthetőnek találta, hogy az engedményezés megtörténtéről az alperes már a pert megelőzően értesült, de hangsúlyozta, hogy az eljárás folyamán az adós mindkét engedményezési szerződéspéldányt megkapta, így mindkét összeg engedményezéséről hitelt érdemlően értesült, azaz az engedményezés vele szemben hatályossá vált. Erre tekintettel az alperes visszafizetési kötelezettsége a felperessel szemben áll fenn. A tartozáselismerő nyilatkozattal összefüggésben kiemelte, hogy az pusztán a perbeli bizonyítási teher módosulását eredményezte, de e nyilatkozat figyelmen kívül hagyása esetén is aggálytalanul elbírálható volt a felperes keresete. Az engedményezési szerződésekkel és a tartozáselismerő nyilatkozattal kapcsolatban előterjesztett kifogásokat alaptalannak találta, megjegyezve, hogy az állított eljárási szabálysértések esetleges megvalósultsága sem eredményezné e szerződések semmisségét. Az alperesi védekezésre tekintettel rámutatott, hogy a perben elbírálandó jogviszony független az alperes és más, perben nem álló személyek között létrejött jogviszonytól, a perbeli jogvita az utóbbitól függetlenül önállóan elbírálható. Pervesztessége miatt kötelezte az alperest a felperes javára a felperes képviselőjének munkadíjából álló perköltség megfizetésére. A munkadíjat a 32/
20. (VIII. 22.) IM. sz. rendelet (a továbbiakban: R.) alapján mérsékelt összegben állapította meg, figyelemmel a relatív rövid pertartamra, továbbá arra, hogy három tárgyalás tartására került sor, s a bizonyítási eljárás a felek által teljesített okiratcsatoláson túl mindössze egy tanú kihallgatására korlátozódott, akinek a meghallgatása során a felperesi képviselő nem volt végig jelen. A felperes fellebbezésében az ítélet részbeni megváltoztatását kérte, s a javára megállapított perköltség összegének felemelését indítványozta az R. alapján megállapítható 1 150 000 Ft + Áfa összegre, hangsúlyozva, hogy a perköltség összegének megállapításánál az elsőfokú bíróság nem volt tekintettel a pertárgy értékére. Az alperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság újabb eljárásra, újabb határozat hozatalára utasítását. Álláspontja szerint a megyei bíróság eljárási szabálysértést követett el, illetve a tényállást nem tárta fel kellő részletességgel, azt csak a felperes, illetve a „felperes tanújának" vallomására alapította, míg az általa bejelentett tanúkat nem hallgatta meg. Kifogásolta, hogy indítványa ellenére nem rendelt ki írásszakértőt az engedményezési szerződéseken lévő, JMtől származó aláírás valódiságának megállapítása végett, valamint, hogy nem függesztette fel a per tárgyalását az általa a felperes és Dr. ... ellen tett feljelentéssel indult büntetőeljárás befejezéséig. Hiányolta annak tisztázását, hogy az engedményezési szerződések megkötésekor a szerződő felek jelen voltak-e, történt-e kifizetés a felperes részéről JM irányába, s rámutatott, hogy e tekintetben ellentmondás mutatkozik a felperes és Dr. ... vallomás között, melyet az elsőfokú bíróság - eljárási szabályt sértve - nem tisztázott. Rámutatott, hogy Dr. ... nem igazolta, hogy az engedményezésről megfelelően értesítette őt, ennek hiányában pedig az engedményezés vele szemben hatálytalan, aminek következménye az, hogy csak JMnek teljesíthetne, ő azonban már nem él. Álláspontja szerint halálának időpontját a felperesnek közokirattal kellett volna igazolnia. Vizsgálni kellett volna a megyei bíróságnak a peres felek, JM és Dr. ... közötti jogviszonyt teljes körűen, továbbá azt is figyelembe kellett volna vennie, hogy a hitelező a vételi jogát gyakorolni kívánta, ez azonban nem járt eredménnyel, mert az alperes erről való értesítését nem tudta igazolni. Az elsőfokú bíróságnak fel kellett volna tárni annak az okát, hogy miért kellett két okiratba foglalni az engedményezést, az első elkészülte után miért kísérelte meg a vételi jog gyakorlását a hitelező, majd annak eredménytelensége után miért engedményezte a maradék összeget a felperesre. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Az ítélőtábla az alperes fellebbezését alaptalannak, a felperes fellebbezését részben alaposnak találta. Az elsőfokú bíróság az ügy eldöntéséhez szükséges körben a tényállást maradéktalanul feltárva helyesen állapította meg, abból helytálló következtetéseket levonva megalapozott döntést hozott, melynek indokolását is teljes mértékben osztja az ítélőtábla, s csupán a fellebbezésben írtakra tekintettel jegyzi meg az alábbiakat: A per elbírálása szempontjából releváns tényállás szerint az alperes 23 000 000 Ft kölcsönt kapott JMtől, amit
21. szeptember 12-ig kellett volna visszafizetni a szerződés szerinti havi 5 % kamattal együtt, de e kötelezettségének nem tett eleget. A hitelező a felperessel kötött engedményezési szerződéssel
22. szeptember 13-án 15 000 000 Ft,
23. június 17-én további 8 000 000 Ft alperessel szembeni követelését ruházta át felperes nevera. Mindezeket a megyei bíróság az alperes fellebbezésben írt hivatkozásával ellentétben nemcsak a felperes nyilatkozata és Dr. ... tanúvallomása, hanem a rendelkezésére álló teljes bizonyító erejű magánokiratok alapján állapította meg. A kölcsönszerződés létrejöttének indoka, az alperes motivációja, a kölcsönkérés célja, a kölcsönkapott összeg sorsa a perbeli jogvita elbírálása szempontjából közömbös, - ahogyan azt az ítélet is helytállóan kiemelte -, ezért indokoltan mellőzte az alperes által bejelentett tanúk meghallgatását az elsőfokú bíróság. Az engedményezés eredményeképpen alanyváltozás következett be a kötelem hitelezői oldalán. Az eredeti jogosult (engedményező) helyére belépett az engedményes. A kötelem az alanycsere ellenére egyebekben változatlan formában fennmaradt. Az engedményezésnek a Ptk.
24. §