Pécsi Ítélőtábla Pf.II.20.461/2007/
- szám A Magyar Köztársaság nevében ! A Pécsi Ítélőtábla a Dr. Komlódi Ügyvédi Iroda (ügyint.: dr. Komlódi András ügyvéd; ügyvéd címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - dr. Tatár László ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt II.rendű alperes neve (II. rendű alperes címe) II. r. alperes ellen tulajdonjog megállapítása és egyéb iránt a Baranya Megyei Bíróság előtt 10.P.20.793/
- ügyszám alatt folyamatban volt perében
- október 4-én
- sorszámon kelt ítélet ellen a felperes részéről 10., az alperes részéről pedig
- sorszámon benyújtott fellebbezés folytán meghozta az alábbi ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A II. r. alperes által az állam javára fizetendő elsőfokú eljárási illeték összegét 180.000,- (egyszáznyolcvanezer) forintra felemeli. Kötelezi a felperest arra, hogy 15 (tizenöt) nap alatt fizessen meg a II. r. alperesnek 100.000,- (egyszázezer) forint másodfokú részperköltséget. Kötelezi továbbá a II. r. alperest arra, hogy az államnak - külön felhívásra - fizessen meg 180.000,- (egyszáznyolcvanezer) forint fellebbezési eljárási részilletéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3.000.000,- forintot, valamint ennek törvényes késedelmi kamatát
- március
- napjától kezdődően. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, továbbá rendelkezett a perköltségekről. Indokolásában rámutatott arra, hogy a felperes módosított keresete szerinti elsődleges, ingatlan-tulajdonjog megállapítása és a tulajdonjog bejegyzése iránt előterjesztett kérelme - mint a tulajdonjog bejegyzésére irányuló kötelmi igény elévült, így az bíróság előtt nem érvényesíthető. Megállapíthatónak találta azonban az elévülés nyugvását az elsőfokú bíróság a másodlagos, 3.000.000,- forint vételár visszafizetésére irányuló kereseti kérelem tekintetében, ezért azt érdemben vizsgálta. Megállapította, hogy a felek között létrejött adásvételi szerződés alapján a felperesi vevő a II. r. alperesi eladónak vételárként megfizette ezt az összeget, azonban az ingatlan-nyilvántartás ítélethozatalkori állapota szerint az ingatlan tulajdonosa szintén a II. r. alperes. Ennek következtében a másodlagos kereseti kérelmet alaposnak találva a II. r. alperest marasztalta, megelőzendő a II. r. alperes alap nélküli gazdagodását a felperes vagyona rovására. Az ítélet ellen
- sorszám alatt a felperes,
- sorszám alatt az alperes terjesztett elő önálló fellebbezést. A felperesi fellebbezés a másodlagos kereseti követelés fenntartása mellett arra irányult, hogy a másodfokú bíróság teljesítse a korábbi, az elsőfokú eljárásban módosított keresete szerinti elsődleges kérelmét, vagyis tulajdonjogának megállapítását és bejegyzését. Fellebbezését azzal indokolta, hogy álláspontja szerint az elévülés nyugvása nem csupán a másodlagos kereseti kérelem tekintetében állapítható meg, hanem az elsődleges esetében is, mivel a két követelés ugyanazon a szerződésen alapul, s így a két igény nem választható szét, tehát az elévülés nyugvása szempontjából sem kezelhetők az egyes követelések külön-külön. A felperes a fellebbezési eljárásban a keresetét megváltoztatta, és elsődlegesen annak megállapítását kérte a másodfokú bíróságtól, hogy a II. r. alperes, mint eladó és a felperes mint vevő között a p.-i 21222/1/A/
- hrsz. alatti ingatlan eladása vonatkozásában
- május 18-án kelt adásvételi szerződés érvényesen létrejött. A II. r. alperes fellebbezésében azt kérte a másodfokú bíróságtól, hogy az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, és a keresetet mindkét kérelemre kiterjedően utasítsa el. A II. r. alperes vitatta a másodlagos kereseti kérelemmel érvényesíteni kívánt követelés elévülésének nyugvásával kapcsolatos indokokat. Álláspontja szerint a felperes nem kívánta megszerezni az ingatlan tulajdonjogát, mivel a felek közti szerződés megkötését követő 30 nap alatt nem fordult az ingatlannyilvántartást vezető hatósághoz bejegyzési kérelemmel. Ezt támasztja alá az is, hogy az ingatlant az egykori I. r. alperesnek továbbértékesítő felperes erre a második adásvételi szerződésre a II. r. alperes - mint eladó - nevét írta alá, tehát nem a saját nevében adta el az ingatlant. Ezek alapján nem fogadható el véleménye szerint a nyugvás megállapíthatósága, mivel a felperes nem csupán akkor került olyan helyzetbe, hogy jogát érvényesítse, amikor mint a II. r. alperes (ezúttal mint felperes) és a jelen perben már félként nem álló I. r. alperes (mint alperes) között folyamatban volt másik perbe megidézett tanú tudomást szerzett arról, hogy a II. r. alperes az ingatlan tulajdonjogát magának visszaköveteli. Jogának érvényesítésére tehát éppen amiatt lehetett volna mód már korábban is, hogy tudomással bírt arról, hogy maga nem szerzett tulajdonjogot. Hivatkozott továbbá arra, hogy a felperesnek az a magatartása, hogy tulajdonjogát nem jegyeztette be az első adásvételi szerződés alapján, a vagyonátruházási illeték megfizetésére irányuló kötelezettség megkerülésére irányult, ezért az mint felróható magatartás kizárja, hogy reá előnyök szerzése végett a felperes hivatkozzék. Ugyanilyen felróható magatartás a felperes részéről az is, hogy a II. r. alperes nevében írta alá a második adásvételi szerződést, tehát erre sem hivatkozhat előnyszerzés végett. Utalt egyebekben arra, hogy az ítélet folytán éppen a felperes lenne az, aki jogalap nélkül gazdagodik, méghozzá a per egykori I. r. alperese vagyonának rovására, mivel saját előadása szerint sem fizette vissza a felperes az I. r. alperesnek azt a hárommillió forintot, amit az a másik perben a II. r. alperessel (mint felperessel) szemben - akinek a perbeli ingatlanra vonatkozó tulajdonjogát a bíróság jogerősen visszajegyeztette - elvesztett. Hivatkozott végül arra, hogy az elsőfokú bíróság alapvető eljárási szabályt sértett, amikor nem oktatta ki őt a bizonyítási teherről és a bizonyításra szoruló tényekről. A fellebbezések az alábbiak szerint alaptalanok. A Polgári Perrendtartásról szóló
- évi III. törvény (Pp.)
- §-ának
(1)bekezdése szerint a másodfokú eljárásban a keresetet megváltoztatni nem lehet, ez a rendelkezés nem zárja ki, hogy a fél az eredetileg követelt dolog helyett - utóbb beállott változás folytán - más dolgot vagy kártérítést követelhessen; a keresetét felemelhesse vagy leszállíthassa, nem követelt járulékokra vagy ezeknek csupán a per folyamán esedékessé vált részleteire is kiterjeszthesse; illetve hogy megállapítás helyett teljesítést vagy teljesítés helyett megállapítást követelhessen. A hivatkozott jogszabály alapján a felperesnek a fellebbezési eljárásban megtett kereset-módosítása nem esik a megengedett keresetváltoztatás esetei közé, mivel a felperes tulajdonjog megállapítása helyett szerződés érvényes létrejöttének a megállapítását kérte. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a keresetváltoztatás folytán megállapítani kért tényről az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában már maga is szólt. A
- oldal hatodik bekezdésének első mondatában megállapította, hogy a fenti szerződés érvényesen létrejött. A keresetváltoztatásra az iménti okok szerint tehát nincsen törvényes lehetőség, ezért a másodfokú bíróság a felperes eredeti fellebbezésében foglalt kérelmeket vizsgálta. Ezek körében - fenntartva a másodlagos kérelmet - a felperes a perbeli ingatlanon tulajdonjogának megállapítását kérte. Alaptalan a felperesnek az a jogi érvelése, hogy az elévülés nyugvása megállapítandó volna az elsődleges kérelem tekintetében is, mivel a két követelés ugyanabból a szerződésből ered, vagyis egyazon tényből fakad. A másodfokú bíróság álláspontja szerint általánosságban törvényesen nem tehető olyan megállapítás, hogy egyazon adásvételi szerződésből eredő, tulajdonjog megállapítására és vételár visszafizetésére irányuló követelések elévülésének nyugvása azonosan ítélendő meg. Ezen túlmenően - a perbeli esetre szorítkozva - a felperes elsődleges és másodlagos követelése, noha ezek kétségtelenül összefüggenek az első adásvételi szerződéssel, mégsem egyazon tényalapból erednek. Míg az elsődleges kérelem jogalapja egy, a felek között érvényesen létrejött szerződés alapján keletkezett, a tulajdonszerzés tényének telekkönyvi bejegyzésére irányuló kötelmi igény, addig a másodlagos követelés ennek az igénynek a végleges meghiúsulása következtében keletkezett, pénzfizetésre - a vételár visszafizetésére - vonatkozó másik kötelmi igény. A két igény keletkezésének időpontja tehát - az igényt keltő tények bekövetkezésének a dolgok természete szerinti időbeli eltérése miatt szükségszerűen tér el egymástól, ennek folytán pedig ugyanilyen szükségszerűséggel tér el az igények érvényesítésének elévülési ideje. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes elsődleges kérelme elévült. E körben a másodfokú bíróság nem tartja szükségesnek megismételni az elsőfokú határozat ténymegállapításait, ténybeli indokait és jogszabályi érvelését, ahhoz csupán annyit tesz hozzá, hogy kiemeli: a tulajdonszerzés megállapíthatóságának a perbeli esetben az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés - a Polgári Törvénykönyvről szóló
- évi IV. törvény (Ptk.)
- §-ának
(3)bekezdése szerint - feltétele. A bejegyzés iránti igény viszont nem tekinthető el nem évülő tulajdoni igénynek, mivel az a helyesen felhívott - következetes és töretlen - bírói gyakorlat (BH2005.61; BH2007.118.; BDT2002.636; közvetve: BH2002.35; BH2008.13;) szerint kötelmi igény, s mint ilyen elévülhet. A perbeli esetben - az elsőfokú ítélet indokainak alapulvételével - elévült igényről van szó, ezért a felperes elsődleges kérelmének a maga egészében történő elutasítása az elsőfokú bíróság részéről helyénvaló volt. Osztja ezen kívül a másodfokú bíróság a másodlagos kérelem elévülésének nyugvása körében az elsőfokú bíróság által hivatkozott ténybeli és jogi indokokat, és ezért az alábbiak szerint alaptalannak találta a II. r. alperes fellebbezésében foglaltakat. A tulajdonszerzési akarat hiányának értékelésével összefüggésben nyomatékkal utal a másodfokú bíróság arra a felek által nem vitatott tényre, hogy a felperes a II. r. alperes részére a kialkudott, 3.000.000,- forintos vételárat hiánytalanul megfizette. Ez a tény a másodfokú bíróság álláspontja szerint alaptalanná teszi a II. r. alperes fellebbezésében foglalt mindhárom jogi érvet, így: az akarathiány, a turpis magatartásra előny szerzése végett történő hivatkozás, s végül a jogalap nélküli gazdagodás vonatkozásában előadottakat. A perbeli esetben a vételár kifizetésének ténye, a tulajdon átruházására irányuló nem a szokásos forgalmi érdekektől motivált - II. r. alperesi akarattal együttesen vizsgálva nem teszi a II. r. alperes érveit (a bejegyzési kérelem beadásának elmulasztását és a második adásvételi szerződésnek a II. r. alperes nevében történt aláírását) alkalmassá arra, hogy a tulajdonszerzésre irányuló felperesi akarat fennállását megdöntse. A Ptk. 4. §-a
(4)bekezdésének második mondata szerint saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. A felperesnek a II. r. alperes által felróhatónak állított magatartását ebből a szempontból a másodfokú bíróság nem vizsgálta, mivel a felperes hivatkozása e magatartására - tekintettel egyfelől a tulajdonszerzésének elmaradására, másfelől pedig a vételár megfizetésére - nem tekinthető olyannak, mint amivel a felperes előnyt szerezne. A perbeli ingatlannak a jelenlegi tulajdonosa a II. r. alperes, ezért nem tartható, hogy a kifizetett vételár szintén a II. r. alperes vagyonába tartozzék. Ugyanezeket az indokokat az alábbiak szerint tartja fenn a másodfokú bíróság a jogalap nélküli gazdagodással összefüggő II. r. alperesi indokra tekintettel. Rámutat a másodfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság indokolásának utolsó oldalán szereplő „alap nélkül gazdagodna" fordulat csupán a vételárvisszakövetelés jogalapjának mintegy a magyarázatául szolgáló kitétel, nem pedig a követelés jogcímének, a jogalap nélküli gazdagodásnak a megjelölése. Ez abból is következik, hogy az adásvételből eredő, előbbi jogcímre a bíróság kifejezetten, a jogszabályi indokok megjelölése mellett hivatkozott. A felperes és a II. r. alperes jogviszonyában éppen a II. r. alperes gazdagodna a felperes vagyona rovására jogalap nélkül, amennyiben a felperes másodlagos kereseti kérelme is alaptalan lett volna. Ebben az esetben sem lennének azonban alkalmazhatóak a Ptk. ide vonatkozó szabályai, mivel a perbeli esetben a jogalap nélküli gazdagodás mint önálló kötelemlétesítő tény fennállása az adásvételi szerződés érvényes létrejöttére tekintettel nem állapítható meg, összhangban a több évtizedes, töretlen bírói gyakorlattal (BH1997.483; BH1996.93; BH1990.30; BH1985.230; BH1983.484; BH1983.291; BH1983.208; BH1981. 370). A bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni. A Pp. 3. §-a
(3), valamint 235. §-a
(1)bekezdésének alkalmazásával megállapítható, hogy amennyiben az elsőfokú bíróság e kötelezettségének nem tesz eleget, a fellebbező fél jogosult új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására (BDT2004.938). A II. r. alperes további bizonyítási indítványait azonban a másodfokú bíróság figyelemmel a Pp. 221. §
(1)bekezdésére - a fenti indokokra tekintettel utasította el, mivel nem találta szükségesnek sem a megállapított tényállással összefüggésben a további bizonyítási eljárás lefolytatását, sem a tényállás kiegészítése vagy pontosítása végett új tények bizonyítását. A felperes elsődleges kereseti kérelme tekintetében a per tárgyának értéke 6.000.000,- forint, míg a másodlagos kérelem esetében 3.000.000,- forint. A személyes költségmentes felperes az előbbi vonatkozásában pervesztes, míg az utóbb kérelemmel összefüggésben pernyertes lett. Az illetékfeljegyzési jogos II. r. alperes így a másodlagos kérelem vonatkozásában pervesztes lett, ezért - az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 39. §
(1)bekezdése, valamint a 42. §
(1)bekezdésének a) pontja alapján - az elsőfokú polgári peres eljárás állam javára megfizetendő illetékét, amely tehát a hárommillió forint után fizetendő 6%, azaz 180.000,- forint - szemben az elsőfokú ítéletben megállapított 60.000,- forinttal köteles utólagosan felhívásra megfizetni. Emiatt a másodfokú bíróság - a Pp. 253. §-a
(3)bekezdésének utolsó mondata alapján - hivatalból rendelkezett az illetékösszeg megváltoztatásáról. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú eljárásban a perveszteség-pernyertesség aránya ugyanaz, mint az elsőfokú eljárás során volt, ezért a Pp. 81. §-ának
(1)bekezdése alapján felperest kellett kötelezni - a különbözet és a beszámítás figyelembe vételével - másodfokú, ügyvédi munkadíjban álló részperköltség megfizetésére. A munkadíj mértékét a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdésének a) pontja, valamint
(5)bekezdése és a 4/A. §
(1)bekezdése alapján - ÁFA-val növelt mértékben - 100.000,- forintban állapította meg. A 3.000.000,- forint tekintetében pervesztes, illetékfeljegyzési jogos II. r. alperes a másodfokú eljárásban az Itv. 39. §
(1)bekezdése és a 46. §
(1)bekezdése szerint megállapított 180.000,- forint fellebbezési eljárási részilletéket köteles az állam javára megfizetni. A 6.000.000,- forintra pervesztes, személyes költségmentes felperes azonban a terhére eső illetéket megfizetni a Pp. 84. §
(1)bekezdésének a) pontja alapján nem köteles, az a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §-a alapján az állam terhén marad. Pécs,
- november
- Dr. Juhász László s.k. a tanács elnöke, Dr. Fekete Bálint s.k. előadó bíró, Dr. Kovács Ildikó s.k. bíró