Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.350/2008/
- szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! A Fővárosi Ítélőtábla a jogtaanácsos által képviselt felperesnek a dr. László Ildikó Katalin ügyvéd által képviselt Gazdasági Versenyhivatal (1054 Budapest, Alkotmány u. 5., hivatkozási szám: ...) alperes ellen versenyügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Bíróság
- évi március hó
- napján kelt 2.K.33.639/2007/
- számú ítélete ellen a felperes által
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán az alulírott helyen
- évi január hó
- napján megtartott nyilvános tárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 30.000 (azaz harmincezer) forint másodfokú perköltséget, valamint az államnak - az illetékügyekben eljáró hatóság külön felhívására - 24.000 (azaz huszonnégyezer) forint fellebbezési illetéket. Ez ellen az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes kereskedelmi és banki tevékenységet folytató pénzintézetként a magyar lakossági banki piac legnagyobb szereplője. A felperes hirdetményében közzéteszi a bankkártyáival összefüggő díjakat, költségeket és egyéb tételek mértékét. A felperes hirdetménye
- január 1-től azt tartalmazta, hogy a ... bankkártya éves díja 150 forint azzal, hogy az új kártyaszerződés esetén az első éves díjat nem számítja fel. A felperesi hirdetmény a ... és a ... bankkártyákkal összefüggésben azt rögzítette, hogy e kártyák éves díja 400 forint, és új szerződés esetén az első évben díjat nem kell fizetni. A felperes honlapján a „Kérdések és válaszok”, „Díjak, költségek” cím alatt azt a tájékoztatást adta, hogy „A ... kártya esetében nem számítunk fel kártyadíjat, új ... és ... kártyánál a díj 300 forint, de az első évben szintén nem kerül felszámításra. Ezen túlmenően a
- májusi lezárású leporellón a ... kártya jellemzői között szerepelt az, hogy „A kártya éves díj nélkül igényelhető”. A versenyhatóság vizsgálta a felperes bankkártya-család termékeire vonatkozó feltételeket kommunikáló tájékoztatási gyakorlatának megfelelőségét. Az alperes eljárása eredményeként a
- június
- napján kelt ... számú határozatában megállapította, hogy a felperes a fogyasztók megtévesztésére alkalmas tájékoztatást tett közzé a ..., a ... és a ... bankkártyák esetében felszámított kártyadíjról a 2005-
- években internetes honlapjának „Kérdések és válaszok” oldalán, illetve a ... kártya éves díjáról a
- májusi lezárású leporellón, ezért 5.000.000 forint bírság megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a fogyasztók megtévesztése abban nyilvánult meg, hogy a ... kártya tekintetében a felperesi hirdetményben és a honlapon, valamint a leporellón megjelölt tájékoztatás ellentétben állt, mivel a honlapon közöltekkel ellentétesen a felperes kártyadíjat számított fel, és a díjmentesség csak az első évre vonatkozott, míg a ... és a ... kártyák esetén az éves kártyadíj a hirdetményhez képest alacsonyabb összegben került megjelölésre. Ezen felperesi tájékoztatások valótlan, hiányos információt tartalmaztak a bankkártya termékek lényeges tulajdonságát jelentő éves kártyadíj tekintetében. A felperesi kommunikációk a valóságtól eltérően azt az üzenetet közvetítették a fogyasztók számára, hogy egyes esetekben ingyenes, más esetekben kedvezőbb áron juthatnak a bankkártyához. A leporellón közöltekkel összefüggésben azt emelte ki, hogy az „éves díj nélkül igényelhető” kifejezés nem azonos azzal a jelentéstartalommal, hogy az ingyenesség csak az igényléskori időszakra vonatkozik. A határozat
- pontjában foglaltak szerint a tájékoztatások és a szolgáltatás célcsoportja (gyermekek, fiatalok) egy olyan korosztály, amely az átlagos fogyasztónál kevesebb háttérinformációval rendelkezik, míg közvetetten a kommunikáció címzettjei a szülők. A versenyhatóság enyhének minősítette a jogsértést, értékelve azt, hogy a valótlan tartalmú tájékoztatások csak néhány száz forintos eltérést eredményeztek éves viszonylatban, a felperes a honlapon közzétett tájékoztatást módosította, a kifogásolt leporellót bevonta, és annak új változata már helytálló közlést tartalmaz. Ezzel szemben súlyosító körülményként vette figyelembe a felperesnek a versenyhatóság általi többszöri marasztalását, azt, hogy piaci részesedése viszonylag magas az érintett piacon, a jogsértő magatartást viszonylag hosszú ideig tanúsította, valamint azt, hogy az érintett termék célcsoportja (gyermekek és fiatalkorúak), kevésbé tudatos. A felperes keresetében az alperesi határozat megváltoztatását kérte azzal, hogy jogsértést nem követett el. Nem vitatta, hogy a versenyhatóság által megállapítottak szerint tévesen jelentek meg bankkártya kommunikációi, azonban hangsúlyozta, hogy önmagában a téves információ adása nem elegendő a jogsértés megállapításához, mivel csak azon magatartások tilalmazottak, amelyek érzékelhetően torzítják a piaci versenyt. A vizsgált tájékoztatások miatt panasz nem érkezett, amely azt igazolja, hogy a téves tájékoztatás nem volt alkalmas a megtévesztésre, különös figyelemmel azon körülményre, hogy a racionális fogyasztó nem egyetlen piaci információ alapján hozza meg a döntését. A leporellón megjelent szöveg („A kártya éves díj nélkül igényelhető”) a magyar nyelv szabályai szerint azt jelenti, hogy az igénylést követően az első éves díj nem került felszámításra, és nem azt ígérte, hogy a kártyahasználat ideje alatt sohasem kell éves díjat fizetni. A bírságkiszabás körében kifogásolta, hogy a határozat nem tartalmaz sem az érintett piac méretére, sem a piaci részesedésére nézve konkrét adatot. Hangsúlyozta, hogy az alperes nem állapíthatott volna meg a terhére többszörös jogsértést, mert az őt érintő valamennyi versenyhatósági ügyben meghozott határozatot jogorvoslattal támadta. Tévesnek tartotta azon megközelítést, hogy az alperes az érintett termékek célcsoportjainak a gyermekeket és a fiatalkorúakat tekintette, ezért azt súlyosító körülményként nem értékelhette volna. Sérelmezte, hogy nem került megjelölésre, hogy a jogsértő magatartás szempontjából mi minősül „viszonylag” hosszú időnek. Ezen túlmenően kifejtette azon álláspontját, hogy a bírságnak a jogsértés mértékéhez, az elért gazdasági előnyhöz és a fogyasztóknak okozott hátrányhoz kell igazodnia, nem pedig a piaci szereplő gazdasági erejéhez. A korábbi marasztalásához képest ötszörös összegben megállapított bírság perbeli magatartással összefüggésben nem igazolható. Az alperes a határozatában foglaltak fenntartása mellett a felperesi kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a versenyfelügyeleti eljárásban értékelt tájékoztatások nem figyelemfelhívó reklámok voltak. A felperes tájékoztatásainak téves tartalmát nem vitatta, azok közreadásával a versenyjogsértés tényleges hatásfelmérés nélkül is megállapítható volt. Utalt arra, hogy nem várható el a fogyasztótól a reklámhordozókon megjelent szövegek bonyolult nyelvtani elemzése. A szankció kiszabása során az enyhítő és súlyosító körülmények figyelembevételével jogszerűen határozta meg a bírság összegét Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperes (mint legnagyobb hazai lakossági ügyfélkörrel rendelkező pénzintézet) kínálatában szereplő banki szolgáltatások lényeges tulajdonságait érintően objektíve nem valós, a fogyasztó hátrányára téves tájékoztatást tett közzé, és több mint egy éven át fenntartotta ezt. A racionális fogyasztó döntését potenciálisan alakítani képes bármely tájékoztatás önállóan is megalapozza az áru, szolgáltatás lényeges tulajdonságát valótlanul közlő vállalkozás felelősségét. A vizsgált tájékoztatások mindegyike az egyes szolgáltatásoknál lényeges tulajdonságnak minősülő éves díj kapcsán fogalmazott meg ténylegesen nem helyes, a fogyasztók szempontjából megtévesztő állítást, amely nem figyelemfelhívás volt, mert a szolgáltatás ellenértékére vonatkozó adatot tartalmazott. Utalt arra, hogy az alperes a döntésében érdemben helytállóan rögzítette, hogy a szolgáltatás címzettjei életkoruknál fogva befolyásolhatók, kevésbé tudatosak, mely a jogsértésnél figyelembe veendő fogyasztói racionalitás elvárt szintjét csökkenti. A leporellón megjelent szöveg értelmezését tekintve az alperes határozati (
- pont) megállapításával egyetértett. A bírság kiszabás tekintetében okszerűnek fogadta el a határozatban felsorolt és értékelt szempontokat. Kiemelte, hogy a felperes adatszolgáltatása alapján piaci részesedésére nézve egzakt piacfelmérés hiányában is alappal következtethetett a versenyhatóság. A felperes gazdasági ereje és a jogsértés súlya közötti oksági kapcsolat részletes indokolás hiányában is fennáll. A korábbi felperesi jogsértéseket megállapító határozatok az anyagi jogerő bevárásától függetlenül súlyosító körülményként figyelembe vehetőek. A jogsértő magatartás éven túli tartama a tényállásból megállapítható volt, így a „viszonylag” kifejezés ellenére ezen szempont súlyosító tényező. Nem tekintette okszerűtlennek azt, hogy a súlyosító körülmények között a versenyhatóság a téves tájékoztatással közvetlenül érintett célcsoportot (gyermekek, fiatalkorúak) nevesítette. Utalt arra, hogy a jogalkotó a jogsértés esetén kiszabható bírságnak csak a maximumát határozta meg, és a jogszabály nem tiltja a progresszív bírságmérték alkalmazását, annak mértékét sem korlátozza. Így a közigazgatási perben nincs relevanciája a korábbi versenyhatósági eljárásban meghozott határozat szerinti bírságmérték összehasonlításának. A felperes fellebbezésében a kereseti kérelmének megfelelően az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kérte. Részletezve kifejtette jogi álláspontját, a tájékoztatás fogalmát, valamint a megtévesztésre való alkalmasságot érintően. Hangsúlyozta, hogy a racionális fogyasztói magatartás értékelése körében azt kell alapul venni, hogy a pénzügyi szolgáltatások igénybevétele esetén a fogyasztó a döntését nem csupán a figyelemfelhívás céljára szolgáló reklám alapján hozza meg, hanem elvárható, hogy ésszerűen, kellő gondosság mellett információkeresést folytasson le. A piaci döntéshozatal nem egy aktus, hanem egy információszintetizáló folyamat. Valamely piaci szereplő által közölt hamis információ csak akkor lehet alkalmas arra, hogy tévedésbe ejtse a fogyasztót, ha más egyéb információkkal összevetve az alkalmas arra, hogy a másik fél téves következtetésre jusson. Nem fogadta el a vizsgált tájékoztatások célcsoportjának meghatározását, valamint a leporellón megjelent szöveg versenyhatósági, illetve bírósági értelmezését. Hiányolta, hogy sem a határozat, sem az elsőfokú ítélet nem tartalmazza az alperes 1/
- számú közleményében tételesen meghatározott mérlegelési szempontokat és módszereket, valamint az érintett piac méretére, valamint azon való piaci részesedésére vonatkozó adatokat. Állította, hogy semmilyen oksági kapcsolat nincs gazdasági ereje és a jogsértés súlya között. Véleménye szerint a bírság összege nem tekinthető enyhének, összevetve a korábbi marasztalás mértékével, ugyanis az ötszörös bírságösszeget semmilyen jogi megfontolás nem igazolhatja. Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Részletesen ismertetett versenyhatósági és bírósági gyakorlatra hivatkozással nem tartotta helytállónak a felperes fellebbezési okfejtését. Utalt arra, hogy a bírság nem az 1/
- számú Közlemény alapján került meghatározásra, mivel a döntését
- június 5-én hozta meg, míg ezen Közlemény
- október 15-én került elfogadásra. Kiemelte, hogy a ... termékek üzleti titoknak minősülő állományadataiból és az egyéb rendelkezésre álló piaci információk összevetésével a felperes piaci részesedésének aránya hozzávetőlegesen megbecsülhető volt, egyértelműen azt támasztva alá, hogy a felperes a piac nem „jelentéktelen” szereplője. A felperes 2005-
- között tanúsította a jogsértő magatartást, amely körülmény már önmagában is igazolja az alkalmazott szankció arányosságát. E körben szükségesnek tartotta kiemelni, hogy a bírság összege jelentős mértékben alatta maradt a kiszabható törvényi maximumnak, annak még az egy ezrelékét sem éri el. A felperes fellebbezése nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
- §-ának
(3)bekezdése szerinti terjedelemben, az előterjesztett fellebbezés és ellenkérelem korlátai között bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 206.§-ában foglaltaknak megfelelően a rendelkezésre álló peradatok alapján a tényállást helyesen rögzítette, az abból levont következtetése a jogsértés és a szankció tekintetében teljes mértékben helytálló volt. Jogi érveivel a Fővárosi Ítélőtábla maradéktalanul egyetértett. A felperes fellebbezésében olyan érveket felsorakoztatni nem tudott, amelyek az elsőfokú ítélet megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését eredményezhették volna. A felperes nem vitatta a versenyhatóság által a jogsértések körében feltárt tájékoztatások tartalmát. Kifejtette ugyanakkor, hogy integrált (több tájékoztatási eszközt felhasználó) kommunikációja megtévesztésre nem volt alkalmas, mert a fogyasztótól elvárható, hogy döntését nem egy tájékoztatás alapján, hanem egy információ-szintetizáló folyamat eredményeként hozza meg. Vagyis ha az egyes tájékoztatási eszközökben - így a különböző médiumokban megjelenő hirdetésekben, de ugyanígy az üzletekben kihelyezett hirdetményekben, az ügyintézőktől megszerezhető tájékoztatásban, valamint az általános szerződési feltételekben - szereplő információkat a fogyasztó összeállítja, akkor a szükséges és elégséges tájékoztatást a kínált pénzügyi termékekről megkapja. Töretlen a bírói gyakorlat abban a kérdésben, hogy a pénzügyi szolgáltatások esetében kiemelkedően fontos a fogyasztók pontos, megfelelő tájékoztatása. Annál is inkább, mert - éppen a termék sajátosságai következtében - az értékesítési folyamatban a felek közötti bizalomnak is meghatározó szerepe van. A fogyasztók ismereteinek a banki szolgáltatások területén lévő hiányosságai, valamint a pénzügyi szervezetek szakmai hozzáértése iránti kényszerű bizalom igen hangsúlyossá teszi a fogyasztókat tájékoztató vállalkozások versenyjogi felelősségét. Miután a szolgáltatás - jellegéből fakadóan - a fogyasztói oldalt kiszolgáltatottá teszi, alappal várható el a vállalkozásoktól a teljes, alapos, korrekt, megbízható tájékoztatás. Csak így kerülhet a fogyasztó olyan helyzetbe, hogy megalapozottan hozzon döntést az adott banki szolgáltatás esetleges igénybevételéről. A megalapozott fogyasztói döntés meghozatalának pedig kiemelkedő jelentősége van, hiszen e pénzügyi szolgáltatások érzékeny pontot érintenek: gyakran jelentős értékű szolgáltatásról van szó, amely a felek között általában hosszabb időtartamra szóló jogviszonyt hoz létre. A perbeli bankkártya igénybevevői olyan fiatalok, akik életkoruknál és anyagi helyzetüknél fogva sérülékenyebb és érzékenyebb fogyasztói körhöz tartoznak. Így még hangsúlyozottabban kell jelentkeznie a felperesi vállalkozás azon kötelezettségének, hogy szolgáltatásairól teljes körű, valós és pontos információkat bocsásson a fogyasztók rendelkezésére. Nem értett egyet a másodfokú bíróság a felperes azon érvelésével, amely szerint nem csak lehetséges, hanem a fogyasztótól el is várható, hogy amennyiben az adott termék felkeltette a figyelmét, tájékozódjon és információkeresést is folytasson annak részletes feltételeiről. A reklámot megjelentető vállalkozásnak ugyanis - a fent kifejtettek szerint - elöl kell járnia a fogyasztók pontos, valóságnak megfelelő, tisztességes tájékoztatásában. Kétségtelen, hogy a fogyasztótól is elvárható, hogy döntése során haszon-maximalizálásra törekedjék, és ennek érdekében ésszerű mértékű információkeresést folytasson. Ugyanakkor ez nem jelentheti a tájékozódás kötelezettségének parttalan áthárítását - az adott döntési folyamatban hangzatos szlogenek által tisztességtelenül befolyásolt - fogyasztóra. A jelen ügyben megállapítható, hogy a felperesnek a honlapján, illetve a hirdetményében megjelentetett tájékoztatásai, valamint a leporellón - a Tpvt. 9.§-a szerint értelmezve - a bankkártya termékcsalád lényeges tulajdonságának minősülő éves kártyadíjat érintően nem álltak összhangban. A nem valós, nem igaz, nem pontos információk a fogyasztói döntés tisztességtelen befolyásolására alkalmasak voltak, mert a fogyasztókat e körben tévedésbe ejthették vagy tévedésben tarthatták. A nem megfelelően kommunikált éves kártyadíj, valamint annak kedvezményes igénybevétele kétségtelenül a fogyasztói érdeklődést felkelthette és fokozhatta, amely - a fogyasztók piaci magatartását torzító hatására figyelemmel egyértelműen megalapozza a felperes versenyjogi felelősségét. Ezért az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperes a Tpvt. 8.§-ának
(2)bekezdés
- a)és
- c)pontjaiba ütköző jogsértést elkövette. A fellebbezésben foglaltakra utalással kiemeli az ítélőtábla, hogy - amint arra már több eseti döntésében is rámutatott - a tájékoztatás és a reklám fogalma nem azonos, ekként egybemosva nem tehetők vizsgálat tárgyává. Az előbbi az utóbbinál tágabb fogalom, azt magában foglalja. A jogsértés időpontjában hatályos Grtv. 2.§ának
- h)pontja szerint a reklám olyan tájékoztatás, amely termék, szolgáltatás, ingatlan, jog és kötelezettség értékesítését vagy más módon történő igénybevételét és a vállalkozás nevének, megjelölésének, tevékenységének népszerűsítését, továbbá áru vagy árujelző megismertetését mozdítja elő. Nem helytálló ekként a felperes azon érvelése, amely szerint ha a fogyasztó a tájékoztatási folyamat alapján (így különösen a hirdetményből, internetes tájékoztatásból stb.) megismerheti a szolgáltatás tényleges feltételeit, akkor a fogyasztók megtévesztése miatt nem elmarasztalható. A tájékoztatás és a reklám között fontos különbség tehát, hogy nem azonos célt szolgálnak, hiszen a reklám célja nem csupán információátadás, hanem ezen túlmenően egy adott termék igénybevételére vonatkozó vásárlási hajlandóság növelése, vagyis a fogyasztónak a még meg nem lévő konkrét szerződési akaratának kialakítása. A Grtv. 2.§-ának
- o)pontja szerint megtévesztő reklám minden olyan reklám, amely bármilyen módon - beleértve a megjelenítését is - megtéveszti vagy megtévesztheti azokat a személyeket, akik felé irányul, vagy akiknek a tudomására juthat, és megtévesztő jellege miatt befolyásolhatja e személyek gazdasági magatartását, vagy ebből eredően a reklámozóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet folytató más vállalkozás jogait sérti vagy sértheti. A reklám megtévesztő jellegét - az eddig kifejtettekből következően, a fogalmak különbözősége folytán - a másodfokú bíróság álláspontja szerint attól függetlenül kell vizsgálni, hogy az azt közzétevő vállalkozás más jogszabály - így egyebek mellett a Ptk. 205.§-ának
(3)bekezdése, illetve 205/B.§-ának
(2)bekezdése, vagy a Hpt. 203.§-a - alapján egyébként milyen módon köteles a vele (adott esetben éppen egy sikeres reklámkampány hatására) szerződni kívánó fogyasztókat tájékoztatni a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. A reklám jogsértő jellege akkor is megállapítható, ha a fogyasztónak utóbb módja van a teljes körű valós információ megismerésére, vagyis ha a vállalkozás a külön jogszabályokban foglalt tájékoztatási kötelezettségeinek eleget tesz. A Grtv. 7.§ának
(1)bekezdése a megtévesztő reklám közzétételét, míg a Tpvt. 8.§-ának
(1)és
(2)bekezdései a fogyasztók tisztességtelen befolyásolására alkalmas tájékoztatást tilalmazzák, így a sérelem a megtévesztésre alkalmas információk közreadásával megvalósul. Ezért ha a fogyasztóban a megvételre kínált termékkel, annak lényeges tulajdonságaival kapcsolatban téves képzet alakul vagy alakulhat ki, a jogsértés megállapítható. Ehhez nincs szükség arra, hogy a megtévesztettségéből eredően a fogyasztó ténylegesen szerződést kössön. A bírságkiszabás körében helytállóan hivatkozott az elsőfokú bíróság a
- évi november hó
- napját követően hatályos és az ezt követően indult peres eljárásokban alkalmazandó Pp. 339/B.§-ában írtakra. A mérlegeléssel megállapított bírság mértékének megváltoztatására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a hatóság az eljárási szabályokat nem tartotta be, vagy a tényállást kellő mértékben nem tárta fel, mérlegelésének szempontjai nem állapíthatóak meg, illetve mérlegelésének okszerűsége a határozat indokolásából nem tűnik ki. A (büntetés-jellegű) bírság szankciót a ténylegesen elkövetett jogsértés súlyához, jellegéhez, valamint az adott ügyben feltárt enyhítő és súlyosító körülményekhez igazodóan, mérlegeléssel kell kiszabni, aminek főbb szempontjait - példálózó jelleggel - a Tpvt. 78.§-ának
(3)bekezdése határozza meg. Eszerint a bírság összegét az eset összes körülményeire - így különösen a jogsérelem súlyára, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértéssel elért előnyre, a jogsértő felek piaci helyzetére, a magatartás felróhatóságára, az eljárást segítő együttműködő magatartására, a törvénybe ütköző magatartás ismételt tanúsítására - tekintettel kell meghatározni. A jogsérelem súlyát különösen a gazdasági verseny veszélyeztetettségének foka, a fogyasztók, üzletfelek érdekei sérelmének köre, kiterjedtsége alapozhatja meg. A fellebbezésben írtakra figyelemmel csak utal arra a másodfokú bíróság, hogy az alperes is a Tpvt. 78.§-ának
(3)bekezdése alapján köteles mérlegelni, amelynek során figyelembe veheti a bírságszámítás körében kiadott Közleményét is, amely zsinórmértékként az egyes szempontok szerinti súlyozásban nyújt segítséget számára. Az alperesnek „a bírság meghatározásának szempontjai a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása esetén” című 1/
- számú Közleménye azonban a jelen eljárásban nem volt alkalmazható, mert azt a versenyhatóság
- évi október hó
- napján fogadta el, míg a perbeli határozat ezt megelőzően (
- június 5.) született. Megjegyzi a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a bíróság semmilyen formában nincs kötve az alperesi Közleményhez, mint az általa alkalmazott matematikai számításhoz, mivel a bírósági felülvizsgálat jogszerűségi vizsgálatot vagyis a törvénynek (Tpvt. 78.§) való megfelelőség vizsgálatát - jelenti. Ezért a jelen ügyben is a bíróságnak a már hivatkozott Pp. 339/B.§-a szerint kellett vizsgálnia a mérlegelési jogkörben hozott határozatrész jogszerűségét. Az adott ügyben megállapíthatóan az alperes a Tpvt. 78.§-ában írtaknak megfelelően járt el. A releváns enyhítő és súlyosító körülményeket helyesen vette számba, és azokat a súlyuknak, nyomatékuknak megfelelően értékelte, okszerűen mérlegelte, és ennek indokairól a határozatában - a szükséges körben - számot is adott. A felperes keresetében, illetve fellebbezésében nem jelölt meg olyan további enyhítő körülményt, amit e körben a javára még figyelembe lehetett volna venni. A bírságkiszabás körében a felperes vonatkozásában értékelhető összes tényezőt szem előtt tartva - így különösen figyelemmel arra, hogy a felperes a hazai pénzpiac meghatározó szereplőjeként, speciális tudást igénylő, és rendkívül sérülékeny fogyasztói kört érintő banki szolgáltatást kínált a társadalom értékítéletével szemben álló, azt sértő, a valóságnak nem megfelelő, egyértelműen felróható módon, ezzel különös és többszörös ismételt jogsértést elkövetve -, a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság mértéke a törvényes speciál- és generálpreventív célokkal arányban áll, azok eléréséhez szükséges és egyben elégséges is. A kiszabott összeg - figyelemmel arra, hogy nem éri el a Tpvt. 78.§-ának
(1)bekezdése szerint kiszabható bírságmaximum ezred mértékét sem inkább tekinthető eltúlzottan enyhének, mintsem eltúlzottan súlyosnak. Erre figyelemmel a bírság összegének mérséklésére a másodfokú bíróság törvényes lehetőséget nem látott. Mindezek folytán a másodfokú bíróság a Pp. 253.§-ának
(2)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A sikertelenül fellebbező, így pervesztes felperes a Pp. 78.§-ának
(1)bekezdése alapján köteles az alperes másodfokú perköltségének megfizetésére, és a bírósági eljárásban alkalmazandó költségmentességről szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13.§-ának
(2)bekezdése alapján az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 39.§ának
(3)bekezdés c) pontja és 46.§-ának
(1)bekezdése szerinti mértékű fellebbezési illeték viselésére. Budapest,
- évi január hó
- napján Borsainé dr. Tóth Erzsébet sk. tanácselnök, dr. Bacsa Andrea sk. előadó bíró, dr. Vitál-Eigner Beáta sk. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő