Pf.21030/2008/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdése szerinti kamata megfizetésére kérte köztelezni az alperest a Ptk. 523. §

(1)bekezdése alapján, kölcsön jogcímén. Kérelme indokául előadta, hogy az alperessel 78.230 euró vonatkozásában szóbeli kölcsönszerződést kötött

1. január
2. napján évi 10% mértékű kamatfizetési kötelezettség mellett. Állítása bizonyítására csatolta a perbeli összegről szóló nemzetközi banki átutalási megbízást, valamint főkönyvi kartonjának másolatát, melyben a peresített összeg kölcsön címén került bevezetésre. Előadta, hogy az alperes tartozását többszöri felszólítás ellenére nem fizette meg. Az alperes a kereset elutasítását kérte, a magyar bíróság joghatását nem vitatta. Beismerte, hogy a banki átutalási költség levonását követően a felperestől 78.113 euró érkezett a számlájára. Tagadta azonban, hogy a felperestől a perbeli összeget kölcsönt jogcímén vette fel. Védekezése szerint ezen összeg rendeltetése részére járó megbízási díj volt, melyről mellékelte a
3. január 16-án a felperes nevére kiállított számlát. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 600.000,-Ft perköltséget, míg az államnak külön felhívásra 900.000,- Ft illetéket. Ítéletét azzal indokolta, hogy a felperes a bíróság felhívását követően sem bizonyította a keresetében állított szóbeli kölcsönszerződés létrejöttét és annak tartalmát. Az elsőfokú bíróság a felperesi állítás bizonyítására nem tekintette elegendőnek azt a körülményt, miszerint az alperes a pénzösszeg túlnyomó részének átvételét elismerte, továbbá azt sem, hogy a perbeli összeg kölcsön jogcímének megjelölésével került a felperes főkönyvi kartonjára bevezetésre. Az elsőfokú bíróság az átutalási megbízáson feltüntetett, a jogcímre vonatkozó kód igazolására előterjesztett felperesi bizonyítási indítványt mint elkésett indítványt a Pp.
4. §

(4)bekezdése alapján mellőzte. Az elsőfokú bíróság a perköltség tárgyában a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján határozott. Az alperesnek járó ügyvédi munkadíj összegét a (32/2003.VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(6)bekezdése alapján állapította meg, figyelemmel a megtartott tárgyalások számára az alperesi írásbeli előkészítő munka terjedelmének figyelembevételével. A bíróság a felperes számára engedélyezett illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt kereseti illeték viselése felől az 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban Itv.) 59. §

(1)bekezdése és a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §

(1)bekezdése alapján határozott. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezéssel élt, melyben elsősorban annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását, másodlagosan az ítélet megváltoztatását és a felperes keresetével egyező döntés meghozatalát kérte. A fellebbezés szerint az elsőfokú bíróság tévesen állapította meg a tényállást és az abból levont jogi következtetése sem helytálló. Előadása szerint

1. január
2. napján az alperessel kölcsönszerződést kötött, mely alapján az alperes részére ugyanezen a napon igazoltan 78.270 euró összegű kölcsönt folyósított. Felhívta a figyelmet arra, hogy a keresetlevélhez mellékelt nemzetközi átutalási megbízás tartalmazta az átutalás
3. kóddal jelölt jogcímét is, mely az átutalás időpontjában hatályban volt 16/
4. (VII. 27.) MNB rendelet
5. számú melléklete szerinti jelentése „nyújtott rövid lejáratú kölcsönök miatti forgalom". Szerinte a jogszabályok vonatkozásban felperest nem terhelte bizonyítási kötelezettség. Kiemelte, hogy a
6. július 3-ai tárgyaláson tett alperesi nyilatkozat szerint az általa elvégzett munka a D. Kft-t, a D. I. B. Kft-t, valamint az I. és T. cégeket érintette. Az alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Nem vitatta, hogy az átutalási megbízáson a 64/A. megjelölésű kód szerepel, ami a nyújtott rövid kölcsönök miatti forgalom jogcímet takarja. Előadta, hogy ez a jogcím kizárólagosan a felperes részéről került megjelölésre. Bejelentette, hogy az idézett MNB rendelet
7. január
8. napjától hatályon kívül helyezésre kerül, mert a bemondásra rögzített jogcímek pontatlanságra és visszaélésre adtak okot. A fellebbezés nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezés alapján elsősorban azt vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság követett-e el olyan lényeges eljárási szabálysértést, amely miatt szükséges az elsőfokú tárgyalás kiegészítése, vagy megismétlése [Pp.
9. §

(2)bekezdése]. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás kiegészítésre szorult, ezért a másodfokú bíróság hivatalból szakértői részbizonyítást folytatott le. Ennek keretében az alperes független könyvvizsgáló és adótanácsadó társasággal megvizsgáltatta a perbeli

1. január 16-ai kibocsátási dátumú 13/
2. számú kimenő, a felperes terhére kiállított számlát. E vélemény szerint a számla az alperesi cégnél megbízási díjként szabályszerűen elkönyvelésre került, a
3. október 31-ei zárású, a törvényi rendelkezéseknek megfelelően elkészített éves beszámolóban szerepel, és az e számlából származó jövedelem a 2006-os adóbevallásban feltüntetésre került, továbbá az adózás is szabályszerűen megtörtént. Az így kiegészített tényállást a másodfokú bíróság döntése alapjául elfogadta, és nem látott indokot az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére. A Pp.
4. §

(1)bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. Jelen perben a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a peres felek között szóbeli kölcsönszerződés jött létre, és erre a megállapodásra tekintettel utalta át a felperes a jelen perben érvényesített összeget az alperes részére. A Ptk. 523. §

(1)bekezdése értelmében kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. A Ptk. 205. §

(1)bekezdése alapján a kölcsönszerződés azzal jön létre, hogy a felek az akaratukat kölcsönösen és egybehangzóan kifejezésre juttatják. A hitelező kötelezettsége a kölcsönszerződés alapján áll fenn, azaz a kölcsönszerződés nem a kölcsönösszeg átadásával jön létre, hanem a kölcsönszerződés létrejöttével keletkezik mindkét félnek kötelezettsége: a kölcsönadónak - hitelezőnek - az, hogy a kölcsönt a szerződés alapján folyósítsa, az adós - a kölcsönvevőnek - pedig az, hogy a kölcsönösszeget egy későbbi időpontban visszafizesse (BH 1998.441). A perbeli esetben a felperes sikerrel nem bizonyította az általa állított szóbeli kölcsönszerződés létrejöttét. A Fővárosi Ítélőtábla teljes mértékben osztja az elsőfokú bíróság azon okfejtését, miszerint a pénzösszeg átutalása, valamint a felperes által a felperes könyvelésében a pénzösszeg kölcsönként történő bevezetése önmagában nem igazolja a kölcsönszerződés létrejöttét és az alperes részéről fennálló visszafizetési kötelezettség fennállását. A másodfokú bíróság kiemeli, hogy az alperes GmbH.

1. január
2. napján a 103/
3. számú számlát állította ki a felperes részére 78.270 euró összegről, mely a hitelközvetítés díját tartalmazta. Ezt követően a felperes
4. január
5. napján a számlában szereplő összeget - kifogás előterjesztése nélkül - átutalta az alperes részére, aki - az átutalás költségének levonását követően - a kézhez vett 78.513 eurót alperes GmbH. részére befizette. A Kft. ezen összeget megbízási díjként szabályszerűen könyvelte, valamint az ezen számlából származó jövedelem a 2006-os adóbevallásban feltüntetésre került, így a megadóztatása szabályszerűen megtörtént. A perbeli összeg mind a felperes, mind a alperes GmbH. könyvelésében eltérő módon került nyilvántartásba vételre, ezért a másodfokú bíróság a felperes állítása igazolására a saját maga által készített könyvelést, valamint a banki átutaláson szintén saját maga által feltüntetett jogcímet döntése alapjául elfogadni nem tudta. A felperes által egyoldalúan kiállított okiratokon kívül pedig más bizonyíték nem állt rendelkezésre a felperesi állítás igazolására. A kifejtettekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla is arra a következtetésre jutott, hogy a perbeli kereset alapjául állított kölcsönszerződés létrejötte nem nyert bizonyítást, így a felperes által átutalt pénzösszeg vonatkozásában az alperesnek visszafizetési kötelezettsége sem áll fenn a felperes részére. Ezért a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben megalapozott ítéletét a Pp.
6. §

(2)bekezdése alapján helyben hagyta. A felperes fellebbezése sikertelennek bizonyult, ezért a Pp. 78. §

(1)bekezdése értelmében köteles a pernyertes alperes részére a másodfokú eljárási perköltséget megfizetni, melynek összegét a másodfokú bíróság a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdés

1. a)és
2. b)pontja,

(5)bekezdése és 4/A. §

(1)bekezdése alapján ÁFA-val növelt összegben állapította meg, melyet a

(6)bekezdésre figyelemmel, a ténylegesen kifejtett ügyvédi tevékenységgel arányban mérsékelt. A felperes illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése alapján köteles az állam javára megfizetni. Budapest,

1. március
2. . Lizák Tibor sk. a tanács elnöke . Molnár Ágnes sk.. Merőtey Anikó sk. előadó bíró bíró A kiadmány hiteléül: Dankó Zsuzsanna írnok