Bf.620/2008/4 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdése értelmében. Megállapította, hogy az első fokú bíróság az eljárást a büntetőeljárási szabályok maradéktalan betartásával folytatta le. Valamennyi lehetséges és szükséges bizonyítékot beszerzett, s azok mindegyikét a mérlegelési körébe vonta. Alapvetően elfogadta a vádlott nyomozati szakban, valamint a bírósági szak kezdetén tett beismerő vallomását. Ugyanakkor elvetette a később előterjesztett védekezését, mely szerint a bűncselekmény elkövetője nem ő, hanem a féltestvére, I.sz. tanú volt. Az ezzel összefüggésben hivatkozott indokait - a börtönből szabadult féltestvérét kívánta megóvni az újabb szabadságvesztés büntetéstől sem fogadta el. Jól lehet, hogy a hozzátartozó szabadulása röviddel a bűncselekményt megelőzően történt, azonban a vádlottnak az ilyen jellegű körülményei sem hagyhatók figyelmen kívül. A vádlott öt hónappal korábban szabadult a kettő év fiatalkorúak börtönéből, feltételes szabadság hatálya, valamint 1 év 3 hónapi fiatalkorúak fogházbüntetés próbaideje alatt állt. Az aggálytalan bizonyítékok egyértelműen arra mutatnak, hogy sértett sérüléseit a vádlott okozta olyan módon, hogy a nála lévő késsel háromszor megszúrta a sértett hátát a baloldalon. A sértett - a hátát ért erőbehatás érzékelését követően - kizárólag a vádlottat látta maga mögött. A teljesen érdektelen II.sz. tanú szemtanúja volt a történteknek, s egyértelműen a vádlottat ismerte fel és azonosította olyan személyként, aki a sértettet megszúrta. III.sz. tanú szintén a vádlottat nevezte meg, akinél kinyitott pengéjű kést látott, valamint hallotta is a kés jelenlétére utaló kijelentést. Fk. IV.sz. tanú a tárgyaláson megváltoztatva a vallomását, kétségtelenül a vádlott utóbb előterjesztett védekezését igyekezett alátámasztani, amelyet azonban az első fokú bíróság nem fogadott el. Alapvető ellentmondás volt felfedezhető a vallomásában, hiszen kizárt az általa előadott módon való bűncselekmény I.sz. tanú részéről. E tanú kitartott ugyanis azon vallomása mellett, hogy a fellökését követően a földre került I.sz. tanúnak ő a mellkasára ült, ám arra semmiféle magyarázatot nem tudott adni, hogy ilyen módon hogyan okozhatott mégis sérüléseket a sértettnek I.sz. tanú. Az első fokú bíróság a bizonyítékok értékelése és mérlegelése körében az indokolási kötelezettségének is maradéktalanul eleget tett, s meggyőző és logikus érvekkel támasztotta azt alá, hogy mely bizonyítékokat és miért fogadott el. A kifejtetteket az ítélőtábla mindenben osztja. A fellebbezésekkel megtámadott ítélet tényállása teljes mértékben megalapozott, mentes a Be. 351. §-ának

(2)bekezdésében felsorolt, s megalapozatlanságot eredményező okoktól, mely e törvényhely

(1)bekezdése értelmében a másodfokú eljárásban irányadóul szolgál. A tényállás alapján a vádlott bűnösségére levont következtetés okszerű és az első fokú bíróság a cselekmény jogi minősítését illetően sem tévedett. A vádlott szándéka - az alanyi és a tárgyi oldal tényezőit vizsgálva - arra irányult, hogy a sértettnek sérülése keletkezzen a tettének következményeként, míg a bekövetkezett eredmény tekintetében az eshetőleges szándéka nem lehet vitás. Ebbe az irányba mutat a három erőbehatás, melyek közül egynél közepes erőbehatás érvényesült, az érintett testtájék, továbbá a sértett kiszolgáltatott helyzete. A bűncselekmény büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés büntetés. A büntetés kiszabása körében feltárt bűnösségi körülmények némi kiegészítést igényelnek, hiszen a visszaesést megalapozó elítélésen túli büntetettséget, valamint a szabadulás után rövid idő múlva történő elkövetést szintén a vádlott terhére kell értékelni. A kiszabott szabadságvesztés büntetés inkább enyhe, mint súlyos, figyelemmel a vádlott terhére jelentkező nagy számú súlyosító körülményre, ugyanakkor a vádlott beismerő vallomása nem volt mindvégig következetes, ezért ennek súlya nem lehet jelentős, de az időmúlás sem lényeges. A visszaesői minőség, a feltételes szabadság, valamint a próbaidő alatti elkövetés olyan körülmények, amelyek a szigorú büntetés kiszabásának irányába mutatnak. Ebben a körben kell megemlíteni azt is, hogy a vádlott néhány hónappal korábban szabadult a szabadságvesztés büntetésből. Ennek folytán a büntetés enyhítésének nem volt indoka, hiszen a főbüntetés a mellékbüntetéssel együtt feltétlenül szükséges a büntetési célok eléréséhez, enyhébb büntetés hatástalan lenne. A kifejtettekre figyelemmel a fellebbezések a felmentésre irányulóan azért nem vezethettek eredményre, mert azok az első fokú bíróság mérlegelési tevékenységét támadják, az enyhítést célzóan pedig azért, mert a kiszabott büntetés inkább enyhe. Ennek folytán az ítélőtábla az első fokú bíróság ítéletét - a Be. 361. és 362. §-aiban szabályozott nyilvános ülésen - valamennyi helytálló rendelkezésével együtt a Be. 371. § -ának

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A vádlott előzetes letartóztatásának további beszámítása a Btk. 99. §-ának

(1)és

(2)bekezdése, a nyilvános ülésen felmerült bűnügyi költség megfizetésére kötelezése a Be. 388. §-ának

(1)bekezdése alapján történt. Az ítélőtábla végezetül rögzítette a vádlott bejelentett állandó lakcímét, amelyet az első fokú ítélet nem tartalmaz. D e b r e c e n ,

1. évi január hó
2. napján Dr. Ficsór Gabriella s.k. a tanács elnöke, Dr. Elek Margit s.k. a tanács tagja-előadó-, Dr. Szabó József s.k. a tanács tagja Záradék: A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 4.B.279/2007/
3. számú ítélete a jelen másodfokú végzéssel jogerőre emelkedett és végrehajtható. Debrecen,
4. évi január hó
5. napján . Ficsór Gabriella s.k. a tanács elnöke