Bhar.951/2008/7 – Kúria

(1)bek. és

(2)bek.

1. a)és
2. c)pontja] pontosította; a főbüntetés tartamát - a halmazati büntetésre utalás mellőzésével - 2 év 6 hónap börtönre, a közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát 3 évre súlyosította; az elkobzásra vonatkozó rendelkezést megváltoztatta akként, hogy a vádlottat 1.114.000 forint vagyonelkobzás megfizetésére kötelezte, és végül pontosítva az elsőfokú bíróság által megállapított előzetes letartóztatás időtartamát, a kiszabott szabadságvesztésbe a 2006. november hó 27. napjától 2007. március hó 19. napjáig előzetes fogva tartásban eltöltött időt számította be. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádiratban a vádlott terhére rótt és a tényállás I. pontja alatt részletezett cselekmény elkövetésének ideje 2001. május vége. A nyomozó hatóság 2006. december hó 12. napján gyanúsította meg őt a Btk. 256. §-ának

(1)bekezdésében meghatározott, a

(2)bekezdésének

1. a)és
2. c)pontja szerint minősülő befolyással üzérkedés bűntettével. Mivel az elkövetés időpontjában ezt a bűncselekményt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegette a törvény, az a gyanúsítás időpontjáig elévült. A másodfokú bíróság ezért a tényállás I. pontjában írt cselekmény tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét - a Be. 373. §-a

(1)bekezdésének I/a) pontja alapján - hatályon kívül helyezte, és az eljárást elévülés címén megszüntette. A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla - a felmentésre irányuló védelmi fellebbezések kapcsán - rámutatott arra, hogy a tényállás megállapítása körében nem csupán az aktív vesztegető terhelő vallomása állt bizonyítékként a hatóságok rendelkezésére. H.-né Sz. K. vallomásán túl ugyanis férje, H. B. vallomása, valamint a feljelentéshez csatolt CD lemezen található hangfelvételek is minden kétséget kizáróan bizonyítják a vádlott bűnösségét. E felvételek tanúsága szerint - amelyek valódiságát a vádlott sem vonta kétségbe - a vádlott olyan kijelentéseket tett és olyan kifejezéseket használt, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy H.né Sz. K.-tól azért vett át pénzt, hogy befolyásos ismerősein táblabírákon és magas rangú ügyészen - keresztül elintézze, hogy H. B. az ellene folyó büntetőeljárás során az előzetes fogva tartásból kiszabaduljon, és vele szemben az eljárás ne vezessen eredményre. Az ítélőtábla elvetette a védőnek azt az érvelését is, amely szerint a H. B. által készített, a közte és a vádlott között lezajlott beszélgetést rögzítő hangfelvétel a Be. 78. §-ának

(4)bekezdésben írt korlátozás alá esik, ezért bizonyítékként nem használható fel. Végül rámutatott a másodfokú bíróság arra is, hogy H.-né Sz. K. maga is kölcsönt vett fel annak érdekében, hogy a vádlott által kért összegeket ki tudja fizetni. Ezen túlmenően üzleti és egyéb kapcsolatuk sem indokolta ilyen jelentős összegű kölcsön nyújtását, különösen akkor, amikor a férje előzetes letartóztatásban volt. Mindezek a körülmények cáfolják a vádlottnak azt az előadását, amely szerint kölcsönt kért és kapott H.-né Sz. K.-tól. A vádlott arra hivatkozva vette át H.-nétől több részletben a 13.664.000 forintot, hogy ezt az összeget az igazságszolgáltatásban dolgozó ismerőseinek átadja. Magatartása alkalmas volt az állami szervek és a hivatalos személyek működésébe vetett bizalom megingatásába. A vádlott azt a látszatot keltette, hogy a pénzt hivatalos személyek megvesztegetésére használja fel azért, hogy azok kötelességüket megszegve, a vonatkozó törvényi előírásokat semmibe véve intézkedjenek H. B. előzetes letartóztatásának a megszüntetése érdekében. Miután a vádlott alig több mint fél év alatt 38 alkalommal vett át különböző összegeket H.-nétól, ezért a rendszeres haszonszerzésre törekvés és az üzletszerűség - mint a bűncselekmény másik minősítő körülménye - is aggály nélkül megállapítható. A másodfokú bíróság szerint sem az elsőfokú bíróság által kiszabott főbüntetés, sem a mellékbüntetés nem állt arányban a vádlott által elkövetett cselekmény tárgyi súlyával és a személyében rejlő társadalomra veszélyességgel, ezért a fő- és mellékbüntetés tartamát a rendelkező részben írtak szerint súlyosította. Az eljárás részbeni megszüntetésére figyelemmel a vádlottal szemben alkalmazott vagyonelkobzás összegét is módosította. A vádlott Á. J.-tól és családtagjaitól összesen 2.600.000 forintot kért és kapott. Tekintettel arra, hogy büntethetősége ennek a bűncselekménynek az elkövetése miatt elévülés folytán megszűnt, ezért e cselekmény miatt vagyonelkobzás alkalmazására sem kerülhetett sor. A H.-né Sz. K.-tól átvett 13.664.000 forintból a vádlott 12.550.000 forintot H.-éknak visszafizetett, tehát ezzel az összeggel nem gazdagodott, így erre vonatkozóan vele szemben vagyonelkobzás alkalmazására nincs lehetőség. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság a vagyonelkobzás mértékét a vádlott gazdagodásának erejéig, azaz 1.114.000 forint összegben látta alkalmazhatónak. A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére az eljárás megszüntetése miatt jelentett be fellebbezést. A védő az eljárás megszüntetése vonatkozásában az ítéletet tudomásul vette, egyebekben enyhítésért jelentett be fellebbezést. A másodfokú bíróság nyilvános ülésén jelen nem volt vádlott az ítélet kézbesítését követően a törvényes határidőn belül, a közelebbi ok megjelölése nélkül fellebbezést jelentett be. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség ügyésze által a másodfokú bíróság nyilvános ülésén az eljárás megszüntetése miatt bejelentett fellebbezést a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség vezetője - a Pécsi Ítélőtáblához 2008. június hó 23. napján érkezett BF.44/2008/2/VI. számú átiratában - visszavonta. A Legfőbb Ügyészség BF.2112/2008. számú átirata szerint a védelmi fellebbezések a törvényben kizárt fellebbezések, mert nem a másodfokú bíróságnak a bűnösség körében hozott eltérő döntését sérelmezik, következésképpen joghatályosnak nem tekinthetők. Erre figyelemmel a Legfőbb Ügyészség azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság - a Be. 390. §-ának

(2)bekezdése alapján, a Be. 392. §-a

(1)bekezdésének a) pontja szerinti tanácsülésen eljárva a terhelt és védője által bejelentett fellebbezést utasítsa el. A harmadfokú eljárásban meghatalmazott védő a fellebbezését írásban indokolta. Előadta, hogy - a Legfőbb Ügyészség átiratában foglaltaktól eltérően - a harmadfokú eljárásnak nem feltétele, hogy a fellebbezésre jogosultak bármelyike a másodfokú bíróság által a bűnösség kérdésében hozott - az elsőfokú bíróságtól eltérő rendelkezést vagy azt is sérelmezze. Álláspontja szerint az ítélet megalapozatlan, mert az eljárásban elkövetett eljárási szabálysértések folytán a tényállás jelentős mértékben felderítetlen maradt. Az ügyben felvett beszélgetések, illetőleg az azokat tartalmazó adathordozókon rögzített anyag felolvasásának a mellőzése súlyosan sérti a terhelt védelemhez való alkotmányos jogát. A terhelt a tárgyaláson élt észrevételezési jogával. Teljesen nyilvánvaló, hogy ugyanezt a beszélgetések szövegével kapcsolatban is megtette volna. A felvett kijelentésekről készült anyag olyan információkat is tartalmaz, amelyek éppen a védelmet segítették volna, amennyiben azokat a tárgyalás anyagává teszik. A Be. 301. §-ának

(1)és

(3)bekezdése szerint: A tanács elnöke rendelkezik az okiratok és a bizonyítás eszközéül szolgáló iratok felolvasásáról a tárgyaláson. Az ügyész, a védő és a vádlott egybehangzó indítványára a tanács elnöke engedélyezheti, hogy az okirat felolvasása helyett lényegének ismertetésére vagy megjelölésére kerüljön sor. E szabályok megsértésével megvalósult eljárási szabálysértés nem orvosolható úgy, hogy a Legfelsőbb Bíróság mellőzi a rögzített beszélgetésekre való hivatkozást. Annál is inkább, mert olyan bizonyítási eszközről van szó, amely a vitathatatlanul érdekelt tanúk elmondásával szemben valóban objektív jellegű. Nem pótolhatja ezt az eljárási szabálysértést az iratismertetéskor (konkrét tartalmi utalás nélkül) történt utalásszerű közlés. A védő szerint súlyos eljárási szabálysértés az is, hogy a terhelt írásban tett vallomását a bíróság nem olvasta fel a terheltnek a tárgyaláson történt kihallgatása során. Az nem fedi a valóságot (elsőfokú ítélet 4. o.), hogy a vádlott a nyomozás során nem tett vallomást. Az előzetes letartóztatás kérdésében döntő nyomozási bíró előtt ugyanis részletesen beszélt a terhére rótt cselekményekről, a védelem szempontjából is releváns körülményekről (2006. november 30., Kaposvári Városi Bíróság 359/2006/2., nyomozati iratok 330-334). Ennek ellenére a Somogy Megyei Bíróság a Be. 292. §-ának

(1)bekezdésében foglaltak megsértésével ezt a vallomást sem tette a tárgyalás anyagává. f Mindezek folytán a vádlott olyan helyzetbe került, hogy az általa mondottakat nem konfrontálták az ellentétesen nyilatkozó tanúkkal, de még az ítélet indokolása sem fejtette ki - egyik szinten sem - a védekezésben foglaltak tárgyszerű összevetését a terhelő tanúk kijelentéseivel. Egyértelmű követelmény lett volna az is, hogy a terhelő tanúknak az eljárás különböző szakaszaiban tett vallomásai közötti ellentmondásokat az ügyész és/vagy a bíróság tisztázza. A védő mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság - a Be. 399. §-ának

(5)bekezdése alapján - helyezze hatályon kívül a másodfokú és az elsőfokú ítéletet, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására. Másodlagosan a vádlott felmentését, illetőleg enyhítését indítványozta. A Legfelsőbb Bíróság a (másod)fellebbezést - Be. 393. §-ának

(2)bekezdése alapján - nyilvános ülésen bírálta el. A védő a perbeszédében hangsúlyozta, hogy a véleménye szerint megvalósult eljárási szabálysértések megkérdőjelezik a tényállás megalapozottságát. Az eljárt bíróságok a nyomozás irataihoz becsatolt hanganyagot bizonyítási eszközként elfogadták, az érdemben a másodfokú bíróság eljárásában jelent meg bizonyítékként. A Be. 301. §-ának

(1)bekezdésének főszabálya szerint az okiratokat és a bizonyítás eszközéül szolgáló más iratokat a tárgyaláson fel kell olvasni. Ettől - a

(3)bekezdés alapján - csak az ügyész, a védő és a vádlott egybehangzó, pozitív indítványára térhet el a tanács elnöke, tehát akkor, ha egybehangzóan kijelentik, hogy nem kérik az iratok felolvasását. A rögzített hanganyagban sok adat van arra vonatkozóan, hogy milyen kapcsolatban állt egymással a vádlott és a H. házaspár. E kapcsolatot a harmadfokú felülbírálat alapjául szolgáló ítélet tényállása nem tartalmazza. A tényállás csak azt rögzíti, hogy a vádlott

1. október 20-án 10 millió forintot visszaadott H. B.-nek. Arról említést sem tesz, hogy ugyanezen a napon, ugyanekkor aláírt egy másik elismervényt is, amely szerint 4 millió forinttal tartozik H. B.-nek. Egyáltalán nem vizsgálták e tartozás elismerésének a körülményeit. A terjedelmes iratanyagot a bíróság előtt soha nem olvasták fel, márpedig az sok olyan információt tartalmaz, amely legalábbis megkérdőjelezi a tényállást. Nem vizsgálták a bíróságok azt sem, hogy a vádlott miért H. B.-nek teljesített, amikor a pénzt H.-né S. K.-tól kapta kölcsön, aki a visszaadásakor már egyébként el is vált H. B.-tól. A Be. szerint, ha a vádlott a tárgyaláson nem kíván vallomást tenni, akkor fel kell olvasni a nyomozás során tett vallomását. Ennek megfelelően a vádlott előzetes letartóztatása során a nyomozási bíró előtt tett vallomását a tárgyalás anyagává kellett volna tenni, ezt is elmulasztotta az első- és a másodfokú bíróság. Ha mindezeket a bizonyítékokat a bizonyosan tett volna észrevételeket. vádlott elé tárták volna, Sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének
2. Cikkében foglalt fair eljárás elvét, ha a vádlottat olyan bizonyítékok alapján ítélik el, amelyekre nem tehette meg az észrevételeit. Az ismertetett eljárási szabálysértések olyan jelentős súlyúak, a védelem jogait oly mértékben korlátozták, hogy emiatt az első- és a másodfokú ítélet a felülbírálatra alkalmatlan. Miután pedig a harmadfokú eljárásban nincs helye bizonyításnak, másrészről a harmadfokú eljárásban is érvényesül a teljes körű felülbírálat, ezért a megvalósult eljárási szabálysértések csak az első- és másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésével és új elsőfokú eljárás elrendelésével küszöbölhetőek ki. A harmadfokú bíróságnak a teljes körű felülbírálat keretében vizsgálnia kell a bűnösség, a minősítés és a büntetés kérdéskörét is. A vádlott súlyos cukorbeteg, egészségi állapota rendkívüli mértékben megromlott. Ilyen helyzetben a szabadságvesztés végrehajtása nála tragikus következményekkel járna. A legfőbb ügyész képviselője az átiratában foglaltakat fenntartotta. Megismételte, hogy mivel a fellebbezések a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságétól eltérő rendelkezését nem sérelmezték ezért a törvényben kizárt fellebbezések. Miután azokat a másodfokú bíróság nem utasította el, ezt a döntést a harmadfokon eljáró Legfelsőbb Bíróságnak kell meghoznia. A Legfelsőbb Bíróság az eljárás iratanyagából ismertette a Somogy Megyei Bíróság B.145/2007/
3. számú tárgyalási jegyzőkönyve
4. oldalának
5. bekezdését; - a Somogy Megyei Bíróság B.145/2007/
6. számú tárgyalási jegyzőkönyve 4 oldalának utolsó 2 bekezdését; - a Pécsi Ítélőtábla Bf.I.67/2008/
7. számú irataiból a
8. sorszámú kitűző végzést, amely szerint az ítélőtábla a nyilvános ülést
9. június hó
10. napján 9 órára tűzte ki; - a Pécsi Ítélőtábla Bf.I.67/2008/
11. számú irataiból az
12. sorszámú jegyzőkönyv preambulumát, amely szerint a nyilvános ülés megtartására
13. június
14. napján került sor. Megállapította, hogy ennél fogva elírás az
15. sorszámú ítélet rendelkező részének a bevezetőjében, valamint a keltezésében, hogy a nyilvános ülés megtartására és az ítélet meghozatalára
16. június hó
17. napján került sor. - o A Legfelsőbb Bíróság a vádlott és a védő (másod)fellebbezését, valamint a Legfőbb Ügyészség indítványát egyaránt alaptalannak találta.
18. A Legfelsőbb Bíróságnak a harmadfokú felülbírálat keretében mindenekelőtt abban kellett állást foglalnia, hogy joghatályos-e a vádlott és a védő fellebbezése, annak alapján helye van-e a másodfokú ítélet harmadfokú felülbírálatának, és - ha e kérdést igenlően döntötte el, akkor - a harmadfokú felülbírálatra milyen körben kerülhet sor. a) A Be.
19. §-ának

(1)bekezdése sorolja fel azokat az okokat, amikor a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz. Eszerint: a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz, ha a másodfokú bíróság a büntetőjog szabályainak megsértésével;

1. a)olyan vádlott bűnösségét állapította meg, illetőleg olyan vádlott kényszergyógykezelését rendelte el, akit az elsőfokú bíróság felmentett, vagy vele szemben az eljárást megszüntette,
2. b)az első fokon elítélt vádlottat felmentette, vagy vele szemben a büntetőeljárást megszüntette. Amint arra a Legfelsőbb Bíróság már több döntésében is rámutatott (lásd pl. Bhar.II.1064/2007/23. szám alatt), a Be. idézett 386. §ának

(1)bekezdése megnyitja a másodfellebbezés lehetőségét mindazokban az esetekben, amikor másodfokon olyan vádlott bűnösségét állapították meg, akivel szemben az elsőfokú bíróság az eljárást megszüntette. A Be. 386. §-a

(1)bekezdésének a) pontja az eljárás megszüntetésének eseteit nem differenciálja, ezért a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma a BKv.

1. számú véleményében úgy foglalt állást, hogy e törvényhely alkalmazása szempontjából mindazokat az eseteket ide kell érteni, amelyeket a Be.
2. §-ának

(1)és

(2)bekezdése tartalmaz. Egyetlen kivétel ez alól a 332. §

(1)bekezdésének e) pontja, amely az eljárás megszüntetésének okául az ügyész vádelejtését állapítja meg. Ennél fogva fellebbezésnek van helye a másodfokú bíróság bűnösséget megállapító olyan rendelkezése ellen is, amely az elsőfokú bíróság Be. 332. §-a

(1)bekezdésének a) pontján alapuló eljárást megszüntető döntését változtatatta meg, avagy - ellenkezőleg - az elsőfokú bíróság valamely bűnösséget kimondó rendelkezését e törvényhely alapján úgy változtatta meg, hogy az első fokon elítélt vádlottal szemben, e cselekmény vonatkozásában az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a büntetőeljárást e cselekmény miatt megszüntette. Helyesen döntött mindezek alapján a Pécsi Ítélőtábla, amikor a másodfokon meghozott ítélete ellen fellebbezési jogot biztosított az érdekelteknek. Az 1/

1. BK vélemény B./II./
2. pontja a másodfellebbezés joghatályosságát értelmezi. Az ott tett megállapításoknak az a része, mely szerint a másodfellebbezés joghatályossága szempontjából közömbös, hogy a fellebbezés jogosultja a másodfokú bíróság eltérő rendelkezését nem sérelmezi, vonatkozik az eljárás megszüntetésének előzőekben értelmezett [Be.
3. §-ának

(1)és

(2)bekezdésén alapuló] eseteire is. b) A Legfelsőbb Bíróság a harmadfokú felülbírálat során abból indult ki, hogy a harmadfokú eljárásban a teljes felülbírálat érvényesül. A Be. 387. §-ának

(2)bekezdése szerint, ha a másodfokú bíróság ítélete több bűncselekményről rendelkezett, a fellebbezés folytán a harmadfokú bíróság az ítélet minden rendelkezését felülbírálja, kivéve a másodfokú bíróság által az elsőfokú bíróság ítéletének felmentő, vagy az eljárást megszüntető rendelkezését helybenhagyó részét. A részjogerő tehát - részben eltérően a másodfokú felülbírálat terjedelmét meghatározó rendelkezésektől a harmadfokú felülbírálat terjedelmét kizárólag az olyan felmentő vagy eljárását megszüntető rendelkezések tekintetében korlátozza, amelyekben az első- és a másodfokú bíróság azonos döntést hozott. A jelen felülbírálat alapján képező ügyben azonban a tényállás I. pontjában részletezett cselekmény tárgyában az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét megállapította, a másodfokú bíróság pedig a bűnösség megállapítására vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezte és az eljárást elévülés címén megszüntette. Ilyen esetekben a BKv.

1. számú véleményben foglalt iránymutatásnak megfelelően - a harmadfokú bíróság a Be.
2. §-a alapján jár el, és a másodfokú ítéletnek valamennyi bűncselekményre vonatkozó rendelkezését - így azokat a felmentő vagy eljárást megszüntető rendelkezéseket is - felülbírálja, amelyeket az ügyész fellebbezése nem érintett. Az utóbbi (felmentő, eljárást megszüntető) rendelkezések felülbírálata azonban - értelemszerűen csak a Be.
3. §-ában felhívott súlyosítási tilalom korlátai között érvényesülhet, tehát - erre irányuló ügyészi fellebbezés híján - e rendelkezések a vádlott terhére nem változtathatók meg. A teljes körű harmadfokú felülbírálat kötelezettségének több (ehelyütt nem részletezhető) anyagi jogi és eljárásjogi indoka is van. A legalapvetőbb anyagi jogi indoka azonban az, hogy a Btk.
4. §-ának

(1)bekezdése értelmében bűnhalmazat esetén egy büntetést kell kiszabni. Miután bűnhalmazat esetén a büntetőjogi következmények meghatározására csak egységesen kerülhet sor, ez kizárólag a bűnhalmazatban álló valamennyi bűncselekmény egyenként és összességében történő egységes értékelése alapján történhet. 2. A Legfelsőbb Bíróság a vádlott és a védő (másod)fellebbezését nem találta alaposnak. a) A harmadfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság a Be. 387. §-a

(1)bekezdésének megfelelő terjedelemben bírálta felül a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást. A revízió elvének szem előtt tartásával ellenőrizte, hogy az elsőfokú és a másodfokú bíróság megtartotta-e az eljárási szabályokat, és vizsgálta a másodfokú ítélet megalapozottságát is. A Legfelsőbb Bíróság elöljáróban azt állapította meg, hogy az elsőfokú és a másodfokú bíróság eljárásában nem észlelt Be. 373. §

(1)bekezdésének II. pontjában felsorolt olyan (ún. abszolút) eljárási szabálysértést, amely e bíróságok ítéleteinek a hatályon kívül helyezését indokolná. A teljes körű felülbírálat keretében azonban a harmadfokú bíróságnak vizsgálnia kell azt is, hogy megvalósult-e bármely egyéb eljárási szabálysértés, és ha megvalósult, annak milyen jogkövetkezményei lehetnek. A harmadfokú bíróságnak ugyanis a Be. 385. §-a alapján - a harmadfokú eljárásra vonatkozó eltérő rendelkezés hiányában - alkalmaznia kell a Be. 375. §-ának rendelkezéseit. A Be. 375. §-ának

(1)bekezdése szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a 373. §

(1)bekezdésének II. pontjában fel nem sorolt, és a másodfokú eljárásban nem orvosolható olyan eljárási szabálysértés történt, amely lényeges hatással volt az eljárás lefolytatására, illetőleg a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, illetőleg a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására. Ilyennek kell tekinteni különösen, ha a bizonyítás törvényességére vonatkozó szabályokat megsértették, az eljárásban részt vevő személyek a törvényes jogaikat nem gyakorolhatták, vagy ezek gyakorlását korlátozták. A védő arra, hivatkozott, hogy az első- és a másodfokú eljárásban a bizonyítás törvényességére vonatkozó szabályokat megsértették. Ennek folytán a vádlott és a védő a törvényes jogaikat nem gyakorolhatták, ezek gyakorlásában őket korlátozták. A védő szerint az ügyben felvett beszélgetések, illetőleg az azokat tartalmazó adathordozókon rögzített anyagról készített iratmásolatok felolvasásának a mellőzése a Be.

1. §-ának rendelkezéseibe ütközik, és egyúttal súlyosan sérti a vádlott védelemhez való alkotmányos jogát. A felvett kijelentésekről készült anyag ugyanis olyan információkat is tartalmaz, amelyek segítették volna a vádlott védelmét, amennyiben azokat a tárgyalás anyagává teszik. b) A Be. az iratok ismertetésétől megkülönbözteti az iratok felolvasását. Az iratismertetés az azzal érintett irat egyes elemeinek a kiemelésével történik. Adott esetben az irat teljes szövegének a felolvasását is jelentheti. Ezzel szemben a felolvasás lényege, hogy az nem történhet az érintett irat egyes elemeinek a kiemelésével, csupán az irat felolvasás kötelezettsége szempontjából releváns részének a teljes körű felolvasásával. Amikor például a vádlott a tárgyaláson nem kíván vallomást tenni, de a nyomozás során a nyomozási bíró előtt az előzetes letartóztatása kapcsán foganatosított meghallgatása alkalmával nyilatkozott a terhére rótt cselekménnyel kapcsolatban, akkor a Be.
2. §-ának

(1)bekezdésében foglalt felolvasás kötelezettsége nem a bíróság által felvett jegyzőkönyv teljes szövegére, hanem abból a vádlottnak a terhére rótt cselekménnyel kapcsolatban tett nyilatkozatára, vallomására vonatkozik. A Be. 301. §-ának

(1)bekezdése szerint a tanács elnöke rendelkezik az okiratok és a bizonyítás eszközéül szolgáló iratok felolvasásáról a tárgyaláson. A Be. tehát főszabályként minden olyan irat felolvasásának a kötelezettségét előírja a tárgyaláson, amelyet a bíróság bizonyítási eszközként kíván felhasználni. A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla ítélete szerint a terhelő vallomást tevő H.-né Sz. K. vallomásán túl férje, H. B. vallomása, valamint a feljelentéshez csatolt CD lemezen található hangfelvételek minden kétséget kizáróan bizonyítják a vádlott bűnösségét. E felvételek tanúsága szerint - melyek valódiságát a vádlott sem vonta kétségbe - a vádlott olyan kijelentéseket tett és olyan kifejezéseket használt, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy H.-né Sz. K.-tól azért vett át pénzt, hogy befolyásos ismerősein táblabírák és magas rangú ügyész - keresztül elintézze, hogy H. B. az ellene folyó büntetőeljárás során az előzetes fogva tartásból kiszabaduljon, vele szemben az eljárás ne vezessen eredményre. A Legfelsőbb Bíróság a nyilvános ülésen ismertette a Somogy Megyei Bíróság B.145/2007/15. számú tárgyalási jegyzőkönyve 4. oldalának utolsó 2 bekezdését. Aszerint az ott felsorolt iratok - s közöttük a vizsgálat tárgyát képező hangfelvételekről készített iratmásolatok - a bizonyítási eljárás befejezésekor ismertetetésre kerültek azzal a kifejezett nyilatkozattal, hogy „a jogosultak észrevételt nem tesznek, további iratfelolvasást nem kívánnak. A Be. 301. §-ának

(3)bekezdése szerint az ügyész, a védő és a vádlott egybehangzó indítványára a tanács elnöke engedélyezheti, hogy az okirat felolvasása helyett lényegének ismertetésére vagy megjelölésére kerüljön sor. E rendelkezés lényeges tartalma, hogy az iratok felolvasása helyett az ismertetésre kizárólag a főszereplők egybehangzó nyilatkozata alapján kerülhetett volna sor. Az adott ügyben ez fordítva történt. A bíróság csak az iratok ismertetését követően nyilatkoztatta az érintetteket arról, hogy kérik-e további iratok felolvasását. Erre tette az ügyész, a vádlott és a védője azt a nyilatkozatott, hogy további iratok felolvasását nem kérik. Tényként állapítható meg tehát, hogy az elsőfokú bíróság egyrészt lehetőséget adott az érintetteknek arra, hogy a törvény által biztosított jogosultságukkal maradéktalanul élhessenek, másrészről pedig ők kifejezetten nyilatkoztak arról, hogy az iratok felolvasását nem kérik. Ugyanakkor tény az is, hogy az első- és a másodfokú bíróság megsértette a Be. 301. §-ának

(1)és

(3)bekezdésében foglalt rendelkezést, hiszen anélkül ismertette felolvasás helyett az iratokat, hogy megelőzően az ügyész, a védő és a vádlott erről egybehangzóan nyilatkozott volna, ezért a Legfelsőbb Bíróság hivatalból vizsgálta ennek jogkövetkezményeit. c) A Be. 78. §-ának

(4)bekezdése szerint nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg. Az első- és a másodfokú bíróság nem bűncselekmény útján vagy más tiltott módon és nem a résztvevők - így a vádlott és védője eljárási jogainak a korlátozásával tette a bizonyítás anyagává a hangfelvételekről készített jegyzőkönyveket, hanem a vádlott és a védő kifejezett egyetértésével. Ennél fogva - a formális eljárási szabálysértés ellenére nem szegték meg a bizonyítás törvényességére vonatkozó alapvető rendelkezéseket, így nem volt eljárásjogi akadálya annak, hogy a hangfelvételekről készített írásos másolatokat az eljárt bíróságok bizonyítékként használják fel. d) A védő hivatkozott arra, hogy a vádlottnak a nyomozás során a nyomozási bíró előtt tett vallomását az eljárt bíróságok nem tették a tárgyalás anyagává. A Legfelsőbb Bíróság a nyilvános ülésen - amint arra fentebb már utalás történt - ismertette a Somogy Megyei Bíróság B.145/2007/

1. számú tárgyalási jegyzőkönyve
2. oldalának utolsó kettő bekezdését, amely szerint a 330-
3. sorszámú nyomozási iratok is ismertetésre kerültek azzal, hogy az ügyész, a vádlott és a védője észrevételt nem tesznek, további iratfelolvasást nem kívánnak. A védő által hivatkozott meghallgatásról készült jegyzőkönyv teljes szövege e lapokon található a nyomozási iratokban. A Legfelsőbb Bíróság a Kaposvári Városi Bíróság B.359/2006/
4. számú jegyzőkönyve alapján megállapította, hogy a vádlott a Kaposvári Városi Bíróságon
5. november hó
6. napján tartott meghallgatásán valóban nyilatkozott a terhére rótt cselekménnyel kapcsolatban. Amint arra a védő a fellebbezésében helyesen hivatkozott, tévesen rögzítette a Somogy Megyei Bíróság a
7. sorszámú ítélete
8. oldalának első sorában, hogy a vádlott sem a nyomozás során sem pedig a bírósági tárgyaláson nem tett vallomást. A bírósági tárgyaláson írásbeli vallomást csatolt be. A Legfelsőbb Bíróság az indokolás e részét helyesbíti akként, hogy vádlott a nyomozás során csak a nyomozási bíró által
9. november hó
10. napján foganatosított meghallgatásakor tett vallomást a terhére rótt cselekménnyel kapcsolatban, amelyben tagadta a terhére rótt bűncselekményt és azt állította, hogy kölcsönnyújtás történt. Utóbb vallomást már nem tett. A vallomástételt a tárgyaláson is megtagadta. Egyidejűleg írásos vallomást csatolt be, amelyben - a nyomozási bíró előtt tett vallomásával egyezően - tagadta a terhére rótt bűncselekményt és azt állította, hogy kölcsönnyújtás történt. A Be.
11. §-ának

(1)bekezdése szerint, ha a vádlott a tárgyaláson nem kíván vallomást tenni ……, a nyomozás során tett vallomását az ügyész, a vádlott vagy a védő indítványára, illetve hivatalból a tanács elnöke felolvassa, vagy a jegyzőkönyvvezetővel felolvastatja. E rendelkezés különös szabály a fentebb részletezett 301. §-ban foglalt szabályozáshoz képest. Azt az iratot ugyanis, amelyet a bíróság bizonyítékként kíván értékelni - főszabályként - mindig fel kell olvasni a tárgyaláson. Ha a vádlott a tárgyaláson nem kíván vallomást tenni, a nyomozás során azonban tett vallomást, akkor indítványra vagy hivatalból a tanács elnöke dönthet arról, hogy felolvassa (felolvastatja) a nyomozás során tett vallomást vagy sem. Ha ugyanis a nyomozás során tett vallomást nem kívánja bizonyítékként értékelni sem az ügyész, a vádlott és a védő, sem pedig a bíróság, akkor azt nem is kell felolvasni. A Legfelsőbb Bíróság fentebb azt állapította meg, hogy a vádlott már a nyomozás során, a tárgyaláson írásban becsatolt vallomásával egyező vallomást tett. A bíróságok mindkét fokon elvetették azt a védekezését, hogy nem vesztegetésre szánt pénzt, hanem kölcsönt kért és kapott H.-né Sz. K.-tól. Vádlott ugyanis a 2006. november 30. napján tett vallomását megelőzően, 2006. október 10. napján már az ügyvéddel is olyan elismervényt íratott, amelyben a kölcsön címén átvett 10 millió forint visszafizetését ismeri el az átvételi elismervényen H. B. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a vádlott védekezésének megítélése körében nem volt jelentősége annak, hogy már a nyomozás során tett vallomásában ugyanazon indokok alapján tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, mint utóbb a tárgyaláson.

1. e)A védő szerint eljárási szabálysértés valósult meg azzal is, hogy a terhelt írásban tett vallomását a bíróság nem olvasta fel. A Legfelsőbb Bíróság a nyilvános ülésen ismertette a Somogy Megyei Bíróság B.145/2007/8. számú tárgyalási jegyzőkönyve 18. oldalának 3. bekezdését, amely szerint a 2007. szeptember hó 18. napján megtartott tárgyaláson a tanács elnöke a terhelt géppel írt vallomásának 1. oldalán a II. vádponttal kapcsolatos részt teljes körűen felolvasta. A védőnek ez az észrevétele tehát tévedésen alapult.
2. f)A védő fellebbezése szerint az ügyben felvett beszélgetések, illetőleg az azokat tartalmazó adathordozókon rögzített anyag felolvasásának a mellőzése súlyosan sérti a terhelt védelemhez való alkotmányos jogát. A terhelt a tárgyaláson élt észrevételezési jogával. Teljesen nyilvánvaló, hogy ugyanezt a beszélgetések szövegével kapcsolatban is megtette volna. A felvett kijelentésekről készült anyag olyan információkat is tartalmaz, amelyek éppen a védelmet segítették volna, amennyiben azokat a tárgyalás anyagává teszik. Hangsúlyozta továbbá a védő, hogy a védelem jogainak korlátozása sértette az Európai Emberi Jogi Egyezmény 6. cikkében foglalt fair eljárás elvét is. A Legfelsőbb Bíróság e körben nem találta alaposnak a védői érvelést. Amint azt fentebb már kifejtette, az eljárt bíróságok csupán formálisan szegték meg a Be. rendelkezéseit, ám ez nem sértette a védelem jogait, nem eredményezte a védelem jogainak a korlátozását. A vádlott és a védő ugyanis az eljárás folyamán nem volt elzárva attól, hogy a hangfelvételek teljes körű felolvasását kérje a tárgyaláson. Az eljárás iratanyagából kétséget kizáróan megállapítható, hogy a vádlott és védője tudott a hangfelvételek létezéséről, az azokról készített iratmásolatokról, és azok teljes tartalmát megismerhették. Az a tény, hogy a bizonyítási eljárást lefolytató elsőfokú bíróság tárgyalásán a bíróság kifejezett kérdésére adott kifejezett nyilatkozatukkal lemondtak az iratmásolatok (más iratok) tételes felolvasásáról, azt igazolhatja, hogy akkor az abban foglaltak további, részletesebb ismertetésének, további felolvasásának maguk sem tulajdonítottak jelentőséget. A vádlott és a védő az elsőfokú és a másodfokú eljárásban nem kérte további iratok felolvasását, arról kifejezett nyilatkozattal lemondott. A harmadfokú eljárásban meghatalmazott új védő ezt már indokoltnak tartotta volna, sőt elmaradását a védelem jogainak a korlátozásaként értékelte. Miután pedig a harmadfokú eljárásban bizonyítás felvételére (e körben) nincs lehetőség, ezért az elsőés a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. A harmadfokú eljárásban eljáró Legfelsőbb Bíróságnak a teljes felülbírálat keretében hivatalból (
3. is)vizsgálnia kellett, hogy a másodfokú bíróság ítélete az érdemi felülbírálatra alkalmas-e, avagy a tényállás esetleges fogyatékosságai a megalapozatlanság folytán ezt kizárják. A védő arra hivatkozott, hogy a megállapított tényállás felderítetlen, s ezért a Be. 351. §-a

(2)bekezdésének a) pontjában foglalt okból megalapozatlan. A védő a felderítetlenség megállapítását azzal indokolta, hogy a nyomozás során becsatolt hangfelvételekről készült iratmásolatok teljes szövegének a felolvasására nem került sor a tárgyaláson és másrészről a vádlottnak a nyomozási bíró előtt tett vallomását nem értékelték az eljárt bíróságok. A Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság ítéletének alapjául is elfogadott tényállás megalapozott és mentes a Be. 351. §-ának

(2)bekezdésében foglalt fogyatékosságoktól. A védő a fellebbezésében valójában nem hivatkozott új bizonyítékra, csupán olyanra, amelyet az eljárt bíróságok maguk is mérlegeltek és értékeltek a tényállás megállapítása során. Az a körülmény, hogy adott bizonyítási eszközből származó bizonyítékot a bíróság a védelem álláspontjától eltérően értékel, a bíróság mérlegelési körébe tartozik, amely önmagában nem, csupán a már vizsgált megalapozatlansági okokon keresztül támadható eredményesen. Tény, hogy a vádlott nyomozás során tett vallomást - a nyomozási bíró előtt -, amelyet az eljárt bíróságok eddig nem értékeltek. A Legfelsőbb Bíróság azonban fentebb már rámutatott arra, hogy e bizonyítási eszközből nem származott olyan újabb bizonyíték, amelyet viszont a bíróságok már ne értékeltek volna. A vádlottnak az írásban beadott, azzal azonos tartalmú vallomását ugyanis értékelési körükbe vonták. Minderről, az eljárásban feltárt és a tényállás megállapításának alapjául elfogadott bizonyítékok értékeléséről az eljárt bíróságok részletesen számot adtak. Mérlegelésük logikai hibában nem szenved. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást - a másodfokú bíróság által a tényállás I. pontjához kapcsolódóan az elévülés megállapítását megalapozóan tett kiegészítéssel - megalapozottnak találta, ezért az első- és másodfokú bíróság ítéletét e tényállás alapján bírálta felül. a

1. A másodfokú bíróság által tett kiegészítéssel irányadó tényállás alapján helyes következtetést vont a Pécsi Ítélőtábla arra, hogy a tényállás I. pontjában részletezett cselekmény alapján a vádlott büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg, mert azt öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény, s ehhez igazodóan az öt éves elévülési idő már eltelt azt megelőzően, hogy a nyomozóhatóság amiatt a vádlottal szemben intézkedett volna. A tényállás II. pontjában írt cselekmény alapján helyesen következtettek az eljárt bíróságok a vádlott bűnösségére, és cselekményét törvényesen minősítették. A másodfokú bíróság által tett kiegészítésekkel a büntetés kiszabását befolyásoló tényezők felsorolása teljes. Az - a védő előadása alapján annyiban szorul kiegészítésre, hogy cukorbetegsége talaján a terhelt egészségi állapota jelentős mértékben megromlott, s ez javára további nyomatékos enyhítő körülmény. A Legfelsőbb Bíróság a büntetés mértékének a meghatározása körében - az eljárt bíróságok által helyesen értékelt büntetési tényezők mellett - elsősorban arra volt figyelemmel, hogy napjainkban a korrupciós jelenségek jelentősen elszaporodtak hazánkban. E társadalomra különösen káros jelenség visszaszorítására szolgáló eszközrendszerben a büntetőjogi büntetésnek jelentős szerepe van. Különösen a jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmények elkövetőjével - így a vádlottal - szemben a bíróság által kiszabott büntetésnek is vissza kell tükröznie a társadalom fokozott elítélését. A másodfokú bíróság által kiszabott büntetés a vádlott terhére megállapított bűncselekmény jelentős tárgyi súlyával, bűnösségének fokával és a büntetés kiszabását befolyásoló tényezőkkel arányban áll, ezért annak mérséklésére sem látott lehetőséget a Legfelsőbb Bíróság. A Pécsi Ítélőtábla ítéletének járulékos rendelkezései - így a vagyonelkobzás megállapított összege - is törvényesek, ezért a Legfelsőbb Bíróság, mint harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletét - a Be.
2. §-ának alkalmazásával - helybenhagyta. A harmadfokú bíróság ítélete - a Be.
3. §-ának

(4)bekezdése alapján - a meghozatala napján jogerőre emelkedik, ellene további fellebbezésnek nincs helye. A Be. 416. §-a

(4)bekezdésének a) pontja értelmében e §

(1)bekezdésének

1. a)és
2. b)pontja alapján nincs helye felülvizsgálatnak, ha az ügyben harmadfokú bíróság hozott ügydöntő határozatot. Budapest, 2009. április 2. Dr. Katona Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr. előadó bíró, Dr. Schäfer Annamária s.k. bíró Molnár Gábor s.k. A Legfelsőbb Bíróság Bhar.II.951/2008/7. számú ítélete folytán a Pécsi Ítélőtábla Bf.I.67/2008/5. számú ítélete a mai napon jogerőre emelkedett és végrehajtható. Budapest, 2009. április 2. . Katona Sándor s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő Bné