← Magyarország

Pf.20214/2009/4 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.214/2009/

  1. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Kovács Béla Attila pártfogó ügyvéd (1055 Budapest, Markó u. 4.) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a dr. Balázs Attila jogtanácsos (Pénzügyminisztérium, 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.) által képviselt Magyar Állam alperes ellen kártérítés iránt indított perében a Fővárosi Bíróság által
  2. október
  3. napján kelt PP.V.18/20.309/2007/
  4. szám alatti ítélete ellen a felperes részéről
  5. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt az alperesnek 20.000 (húszezer) forint másodfokú perköltséget. Dr. Kovács Béla Attila pártfogó ügyvéd (1511 Budapest, Pf. 9.) díját a másodfokú eljárásban kifejtett tevékenysége ellenében 7.200 (hétezer-kettőszáz) forintban állapítja meg, melyből 6.000 (hatezer) forint munkadíj és 1.200 (ezerkétszáz) forint áfa. Felhívja a Fővárosi Ítélőtábla Gazdasági Hivatalát, hogy a fenti díjat jelen ítélet alapján utalja ki a pártfogó ügyvéd részére. A pártfogó ügyvéd díját, valamint a le nem rótt fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes keresetében 16.588.616 forint és az esedékességtől a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű kamat, valamint perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk.
  6. §-ának

(1)bekezdése alapján. A gépjárműre kifizetett felelősségbiztosítás címén 435.841 forint, kölcsön gépkocsi bérleti díjaként 5.363.101 forint, a bt. árbevételének csökkenése miatt 4.721.138 forint, különféle tanulmányok folytatásának költségeként 1.020.891 forint, rezsiköltség címén 1.837.646 forint vagyoni kárának, valamint 2.500.000 forint nem vagyoni kárának megtérítését kérte. Előadta, hogy a H. Bt. tulajdonát képező ... forgalmi rendszámú, Lada típusú gépkocsit a BRFK Közlekedésrendészete
  1. október 21-én a Kertész utca kereszteződéséből elszállíttatta és azt több éve jogosulatlanul „fogva tartja", megsértve ezzel az
  2. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény
  3. cikkelyét, a bírósághoz fordulás és az eljárás ésszerű időn belüli elbíráláshoz fűződő jogát, valamint az
  4. számú kiegészítő jegyzőkönyv
  5. cikkelyét, amely a tulajdonjogról szól. Vitatta a rendőrségi intézkedés jogszerűségét. Előadta, hogy az elszállítás miatt panasszal élt, amelyet azonban első és másodfokon is elutasítottak és a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított per is eredménytelen volt. Sérelmezte, hogy a rendőrség a gépkocsi „fogva tartásáról" határozatot nem hozott, a pénzkövetelése behajtása érdekében szükséges intézkedéseket nem tette meg, e helyett a gépkocsit jogszerűtlenül fogva tartotta. Álláspontja szerint a BRFK megsértette az Alkotmány
  6. §-ának
(2)bekezdésébe foglalt ártatlanság vélelmét is, mert a pénzkövetelést az esedékessége előtt megpróbálta behajtani, de nem a pénzkövetelés előzetes behajtására vonatkozó szabályok szerint. A szabálysértési ügyben ugyanis
  1. április 26-án született jogerős határozat, így ezen időpontig a követelés sem vált esedékessé. Sérelmezte azt is, hogy az ügyészség az óvás kivételével az ügyben benyújtott valamennyi kérelmét elutasította. A bíróságok mulasztását abban látta megállapíthatónak, hogy alkotmánysértő jogszabály értelmezést alkalmaztak, a közigazgatási és szabálysértési hatóság között fennálló negatív hatásköri összeütközéseket polgári ügyszakban indult perekkel kívánták feloldani. Az államigazgatási eljárási törvény alkalmazását ezért tartotta alkotmánysértőnek, mert az nem biztosította a bírósághoz fordulás jogát. Álláspontja szerint ezt támasztja alá, hogy a Ket. kiegészítésének parlamenti előterjesztésekor az Igazságügyi Államtitkár is elismerte, hogy a korábbi szabályozás alkotmányellenes volt. A H. Bt. a BRFK és a Legfőbb Ügyészség ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti pert indított. Keresetét azonban a bíróságok elutasították, ezért a döntésből azt a következtetést vonta le, ha nem a H. Bt. jogosult a kártérítés érvényesítésére, akkor ő, a felperes az, aki vagyoni és nem vagyoni kárait érvényesítheti. Kereshetőségi jogát arra alapította, hogy a H. Bt. beltagja és az ő általa nyújtott tagi kölcsönből került megvásárlásra az ... forgalmi rendszámú személygépkocsi. A gépkocsi kiadásának elmulasztásával az állami szervek nem csak a társaságnak, hanem személyesen neki is, mint beltagnak kárt okoztak. A Magyar Állam felelősségét arra is alapította, hogy nem hozta meg azokat az egyértelmű rendelkezéseket, amelyek az emberi jogi Egyezményben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges lett volna, illetve nem rendelkezett a jogszabályok visszaható hatályáról. Hivatkozott arra is, hogy a kereset jogalapja az Alkotmánybíróság 3/
  2. (II. 13.) AB határozata, mert az új szabálysértési törvény alkotmánysértő jogalkotói mulasztást tartalmaz, a szabálysértési őrizetbe vétel szabályai ugyanis nem biztosítanak kellő időben bírói utat a személyek szabadságkorlátozásával szemben. Álláspontja szerint a konkrét ügyben a BRFK nem személyt, hanem gépkocsit vett őrizetbe. Alperes a kereset elutasítását kérte, és perköltséget nem igényelt. Arra hivatkozott, hogy az alperes nem sértette meg a felperesnek a tisztességes tárgyaláshoz való jogát, hiszen megalkotta a Pp. szabályait, vagyis a polgári jogi igények érvényesítésének eljárási rendjét meghatározta. Ezen túlmenően megalkotta az
  3. évi LXVI. törvényt, amely meghatározza azokat a bírósági fórumokat, ahová a jogkereső állampolgárok fordulhatnak. Állította, hogy az alperes nem sértette meg a felperes tulajdonjog védelmével kapcsolatos jogát sem, mert megalkotta a Polgári Törvénykönyv tulajdonjoggal kapcsolatos szabályait, és a kisajátítási törvényt is. Az volt az álláspontja, hogy kizárólag az Egyezmény
  4. cikkelyére hivatkozással a magyar bíróság előtt nem lehet pert indítani, mert a hivatkozott rendelkezés anyagi jogi jogalapot nem teremt az igény érvényesítésére, figyelemmel arra, hogy az Egyezmény
  5. cikkelye szerint az alapjog megsértése esetén a hazai jog szabályai szerint kereshet a sérelmet szenvedő jogorvoslatot. A hazai jog pedig a Ptk.
  6. §
(1)bekezdése lehetne. A Magyar Köztársaság azonban közhatalmi, közjogi szerepe során csak valamely szerve útján vesz részt közigazgatási jogviszonyban, az ilyen szerve által hatósági jogkörben okozott kárért pedig a Ptk.
  1. §-a alapján önállóan felel. A Magyar Állam és a felperes között nem jött létre olyan jogviszony, amelynek alapján a felperesnek kára keletkezhetett volna. Az alperesnek nincs olyan kötelezettsége sem, hogy a szervei által okozott kárért helytálljon. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, megállapította, hogy a le nem rótt 900.000 forint illetéket az állam viseli. Dr. Kovács Béla Attila pártfogó ügyvédi díját 18.000 + áfa összegben állapította meg. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes tulajdonát képező gépkocsit a BRFK Közlekedési Osztálya
  2. október 21-én elszállította, erről a felperest
  3. október 23-án értesítette, valamint tájékoztatta arról is, hogy a gépkocsit Budapest, XIV. kerület, Írottkő park
  4. szám alatti telephelyén tárolja, a gépkocsit a tárolási és szállítási díj kifizetése ellenében veheti át. A tájékoztatás tartalmazta azt is, hogy ha az autóért nem jelentkezik, a rendőrség a gépjárművet árverés útján értékesíti. A BRFK Közúti Felügyeleti Alosztálya a szabálytalan parkolás miatti elszállításról jegyzőkönyvet vett fel, ebben a jegyzőkönyvben rögzítették, hogy a gépkocsi a kereszteződésben 5 méteren belül szabálytalanul várakozott és ez volt az elszállítás indoka, egyidejűleg a BRFK az ügyben szabálysértési feljelentést is tett. Jelen per felperese, mint a bt. képviselője a gépjármű elszállítása miatt panasszal élt, panaszát azonban a budapesti rendőrfőkapitány
  5. november 23-án elutasította, amely ellen a felperes fellebbezéssel élt. Az Országos Rendőr-főkapitányság az elsőfokú határozatot
  6. december 23án helybenhagyta. Ezt követően a felperes közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított pert, mint a bt. képviselője, ebben a perben a Fővárosi Bíróság 7.K.30.263/2000/
  7. számú ítéletével a keresetet elutasította. A felperes ellen szabálysértési eljárás is indult, a szabálysértési hatóság a felperest szabálytalan parkolás miatt első fokon 10.000 forint pénzbírsággal sújtotta. A fellebbezés folytán eljáró másodfokú közigazgatási szerv az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A Fővárosi Főügyészség azonban a másodfokú határozat ellen óvást jelentett be, ennek következtében a szabálysértési hatóság a határozatát hatályon kívül helyezte és az Alkotmánybíróság döntésére figyelemmel azt a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak elbírálás végett megküldte. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 9.Sz.10.056/2001/
  8. számú végzésével a szabálysértés elkövetését megállapította, de a bírság összegét 5.000 forintra mérsékelte. A Pesti Központi Kerületi Bíróság
  9. április 26-án 4.Sz.11.149/2001/
  10. számú végzésével az 5.000 forint bírság megfizetéséről rendelkező végzést hatályában fenntartotta. A felperes
  11. december 20-án a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatalában a személygépkocsi elszállítására kapcsolatos törvénysértő rendőri intézkedés miatt törvényességi kérelmet nyújtott be, ezt azonban a Legfőbb Ügyészség Közlekedési Osztálya
  12. február 28-án elutasította. A H. Bt. a Fővárosi Bíróságon keresetet nyújtott be a Budapesti Rendőrfőkapitányság I. rendű alperes és a Legfőbb Ügyészség II. rendű alperes ellen, amelyben közigazgatási jogkörben okozott kár címén 14.088.617 forint megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyott. A felülvizsgálati kérelem folytán eljáró Legfelsőbb Bíróság Pfv.V.21.786/2006/
  13. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperes kártérítési igényét az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Rómában,
  14. november 4-én kelt Egyezmény
  15. cikkelyének
  16. pontjára, valamint az
  17. Kiegészítő jegyzőkönyv
  18. cikkére alapozta. Az alperes jogellenes magatartásaként arra hivatkozott, hogy a Magyar Állam megsértette azt a jogát, hogy az ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességes, nyilvános és ésszerű időn belül tárgyalja, illetőleg megsértette a tulajdonhoz való jogát. A Pp.
  19. §-a alapján rögzítette, hogy Ptk.
  20. §-ának
(1)bekezdésében írt feltételek bizonyítása a felperest terhelte, de a rendelkezésre álló bizonyítékok Pp.
  1. §-a alapján történt mérlegelése mellett az alperes jogellenes magatartását nem tudta bizonyítani. A BH.
  2. évi
  3. számú jogeset alapján rögzítette, hogy az ítélt dolog tárgya a keresettel érvényesített jogról való döntés, az annak alapjául szolgáló releváns tények és jogi okfejtések, vagyis a felek közötti jogviszony minősítése utóbb vitássá nem tehető és attól egy későbbi perben eljáró más bíróság sem térhet el. A felek eltérő személyére figyelemmel ítélt dolog nem állapítható meg, de mivel a gépkocsi elszállításában közreműködő szervek mulasztásos törvénysértését, illetőleg jogellenes magatartását a H. Bt. által indított perben megállapítani nem lehetett, ez jelen perben is irányadó. Ebből pedig az következik, hogy a felperes nem teheti jelen perben vitássá, hogy a gépjárművel szabálytalanul parkolt és az elszállítás jogszerű volt. A Rendőrségi törvény
  4. §-ának
(1)bekezdése ugyanis az elszállításra a rendőrséget feljogosította. Az Áe. 43. §-ának
(3)bekezdése alapján nem volt kötelező alakszerű határozatot hozni, a döntést jegyzőkönyvbe is lehetett foglalni. Erre figyelemmel a rendőrségnek sem volt kötelezettsége, hogy az elszállítás kérdésében alakszerű határozatot hozzon. A rendőri intézkedés folytán a gépkocsi a rendőrség felelős őrzésébe került, így a Ptk.
  1. §-a alapján a költségei megtérítéséig a gépjárművet visszatarthatta. A felperes a költségeket nem fizette meg, ezért a rendőrség eljárása jogellenesnek nem minősíthető. Mivel az Egyezmény
  2. cikkelye alapján a felperes az alapjogok megsértése miatt is csak a belső jog szabályai szerint érvényesíthet igényt, ezért jogellenes magatartás hiányában a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperes keresete szerinti marasztalását kérte. Az elsőfokú ítéletet megalapozatlannak minősítette. Kérdésre úgy nyilatkozott, hogy kereseti kérelme ténybeli alapja kizárólag az, hogy a rendőrség a gépkocsi „fogvatatásával" kapcsolatos ügyben jogellenesen járt el. A jogalap körében fenntartotta az elsőfokú bírósági eljárás során kifejtett álláspontját, amely szerint a gépkocsi elszállítása után a rendőrség sorozatos eljárási szabálysértéseket követett el. Az összegszerűség vonatkozásában pedig arra utalt, hogy a felperes által érvényesített igények dokumentumokkal igazoltak. Az volt az álláspontja, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta kellően az Egyezmény és a Kiegészítő jegyzőkönyv rendelkezéseit és megalapozatlanul következtetett arra, hogy a felperes a keresetében foglaltakat nem bizonyította, figyelemmel arra, hogy a kár és az alperesi magatartás közötti okozati összefüggés is fennáll. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását, valamint a felperes méltányos összegű másodfokú perköltségben történő marasztalását kérte. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az Egyezmény
  3. cikkelyére figyelemmel a felperes hazai bíróság előtt a hazai jog alapján, azaz a Ptk.
  4. §-ának
(1)bekezdése alapján érvényesíthet igényt, azonban a felperes bírói tájékoztatás és felhívás ellenére nem bizonyította, hogy őt magát, és nem a felperesi társaságot az alperes jogtalan tevékenysége vagy magatartása következtében kár érte. A felperes személyesen előterjesztett fellebbezésében arra utalt, hogy a Magyar Állam megsértette az Egyezmény előírásait azzal, hogy csak aláírta az Egyezményt, de nem gondoskodott annak végrehajtásáról, másrészt nem vizsgálta, hogy a jogalkotói elképzelések hatályosulnak-e, elmulasztott rendelkezni a visszamenőleges hatályról, és a jogkérdésekben való perújítás lehetőségéről. Ezzel kapcsolatosan előadta, hogy a közjogi felelősséggel kapcsolatosan kialakult bírói gyakorlat szerint, amely az EBH
  1. évi
  2. számú eseti döntésében is megfogalmazódott, a jogalkotásra, mint általános és absztrakt magatartási szabályok létrehozására irányuló tevékenységre a közjog szabályai vonatkoznak, amelyek jelenlegi jogunkban immunitást biztosítanak a jogalkotó számára. A jogszabály hatálybalépésével esetlegesen bekövetkezett károsodás önmagában nem keletkeztet a jogalkotó és a károsult között kötelmi jogviszonyt, és ilyen értelmű jogszabályi rendelkezés hiányában a sérelmek jóvátételére polgári jogi kárfelelősségnek a szabályai nem alkalmazhatók. A felperes téved, amikor a MAgyar Államot, mint vagyonjogi jogviszonyok alanyát azonosítja a Magyar Köztársaság jogalkotó szerveivel. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét teljes terjedelemben vizsgálta felül, mert annak fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, de a pártfogó ügyvédi díj összegét nem vizsgálta. A felperes fellebbezése érdemben alaptalan. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást pontosítja, mert az ügy elbírálása szempontjából relevanciája van annak ki a felperes, felperes neve vagy a H. Bt. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérően az ... forgalmi rendszámú gépkocsinak nem a felperes volt a tulajdonosa, hanem az elszállítás időpontjában a gépkocsi a H. Bt. tulajdonában volt. A Fővárosi Bíróság 20.665/
  3. számon indult közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt pert nem a felperes indította, a per felperese a H. Bt. volt. A pontosított tényállás mellett az elsőfokú bíróság döntése helyes, a Fővárosi Ítélőtábla azonban a döntés indokait nem osztotta. A kereset elutasításának érdemi oka ugyanis, hogy a felperesnek nincs aktív perbeli legitimációja és az alperesnek hiányzik a passzív perbeli legitimációja. A felperes ugyanis perbeli legitimációját arra alapította, hogy a bt. tulajdonát képező gépkocsi „fogva tartása" neki, mint beltagnak is kárt okozott. A gépkocsi elszállításakor hatályos gazdasági társaságokról szóló
  4. évi CXLIV. törvény
  5. §-ának
(2)bekezdése szerint a betéti társaság jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság volt, de a
(3)bekezdés szerint saját cégneve alatt jogokat szerezhetett és kötelezettséget vállalhatott, így különösen tulajdont szerezhetett, szerződést köthetett, pert indíthatott. A bt. tulajdonát képező gépkocsi „fogva tartásából" eredő kárt a bt. érvényesítheti. A tag is közvetve károsodik - figyelemmel a Gt.
  1. §-ra - de ez nem jelent alapot közvetlen igényérvényesítésre a tagok számára. A tag a bt. felé fordulhat igényével, a bt. pedig a károkozóval szemben érvényesítheti igényét. A bt. nem azonosítható a felperessel, így a felperes igényérvényesítésének hiányzik az anyagi jogi megalapozottsága, vagyis az aktív perbeli legitimációja. Azt a felperes maga sem tette vitássá, hogy az alperes a gépkocsi elszállításával és ki nem adásával kapcsolatosan semmilyen tevékenységet sem végzett, hiszen azt adta elő, hogy az állam különböző szervei rendőrség, ügyészség és a bíróságok jártak el az ügyben. A károsult e szervek közül a rendőrséggel és az ügyészséggel szemben érvényesítette is igényét, amely nem vezetett eredményre. Az alperes marasztalásának lehetősége kártérítés iránti perben kizárólag akkor merülhetne fel, ha az alperesnek helytállási kötelezettsége lenne a szervei által kifejtett tevékenységért vagy mulasztásért. Helytállási kötelezettséget jogszabály vagy jogügylet keletkeztethet. A felperes olyan jogügyletre nem hivatkozott, amely az alperes helytállását megalapozná, és ilyen jogszabály sincs. Mivel a sérelmezett magatartást nem az alperes, hanem valamely önálló jogi személyiséggel rendelkező szerve valósította meg, az igény csak vele szemben érvényesíthető. A felperes jelen perben ugyanazt sérelmezi, amit a H. Bt. a BRFK és a Legfőbb Ügyészség elleni perben sérelmezett, de az elsőfokú bíróság által kifejtett jogerőnek az ügy eldöntése szempontjából nincs jelentősége. Az aktív és a passzív legitimáció hiánya a kereset érdemi elutasításához vezet, ezért a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
  2. §-ának
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a bíróság a Pp. 78. §-ának
(1)bekezdésére figyelemmel kötelezte az alperes perköltségének megtérítésére, de a jogi képviselet ellátásával kapcsolatos díjat a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §ának
(5)bekezdés szerint megállapítható díjat a
(6)bekezdés alapján jelentősen mérsékelte. A pártfogó ügyvéd díjának megállapításáról az ítélőtábla a 44/
  1. (XII. 27.) IMBM-PM együttes rendelettel módosított 7/
  2. (III. 30.) IM rendelet
  3. §-ának
(2)bekezdése, és 1. §-ának
(4)bekezdésére figyelemmel az 5. §
(1)bekezdés b) pontja valamint az 5. §-ának
(2)bekezdése alapján határozott. A felperes költségmentessége folytán le nem rótt fellebbezési illetéket és a pártfogó ügyvéd díját a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának
(1)bekezdése és
  1. §-a alapján az állam viseli. Budapest,
  2. április
  3. . Czukorné dr. Farsang Judit s.k. a tanács elnöke Világhyné dr. Böcskei Terézia s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: Dr. Szabó Klára s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.