Bf.226/2009/5 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdése értelmében. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a büntetőeljárási szabályok betartásával folytatta le, s a tényállás megállapításához szükséges bizonyítékok mindegyikét beszerezte, valamint azokat a mérlegelési körébe vonta. Elsőként a vádlottnak az eljárás során tett különböző, egymásnak is ellentmondó vallomásainak lényegét rögzítette és elemezte. A vallomás igen széles skálán mozgott, a bűncselekmény elkövetésének tagadása és más elkövetőre történő hivatkozástól egészen addig terjedt, hogy nem emlékszik a történtekre, illetőleg egy ízben beismerő vallomást is tett. Más alkalommal a beismeréssel összefüggésben a közös öngyilkosság elkövetésére utalt és a sértett megszúrása azért az ő tette volt, mert a sért félt még a tűszúrástól is. Ezek közül a vallomások közül a beismerő vallomás volt irányadó a tényállás megállapítása szempontjából, mert az állt összhangban a bizonyítékokkal. Az igazságügyi orvosszakértői vélemények, valamint azoknak a tárgyaláson tett kiegészítései alátámasztják a sértett sérülésének keletkezési mechanizmusát, a sérüléssel, az elkövetés eszközével, valamint a halál bekövetkezésével kapcsolatban tett ítéleti megállapítást. Ezen túl a vádlott elmeállapotával, továbbá az alkoholhoz való kötődésével összefüggésben kialakított szakértői álláspontok is megalapozottak, melyek a vádlott védekezését is cáfolták. Nevezetesen életszerűtlennek tartották a szakértők azt a vádlotti hivatkozást, hogy először nem emlékezett, s az emlékképek az idő előrehaladtával kerültek elő. A bűncselekménynek szemtanúja nem volt, így közvetlen bizonyíték nem állt rendelkezésre, ám a közvetett bizonyítékok, közöttük a vádlotti beismerő vallomás olyan logikai láncolatot alkotnak, amelyek a vádlott bűnösségére mutatnak. A bűncselekmény más által történő elkövetésére vonatkozóan a vádlott minden alapot és konkrétumokat nélkülöző előadásán túl semmilyen bizonyíték nem merült fel. E körülmény ellen hat egyébként az a vádlotti hivatkozás is, hogy amikor ő elment és magára hagyta a sértettet, mindig bezárta a bódé ajtaját. Márpedig a feltételezett idegen elkövető esetén az elkövetőnek a vádlott és az élettársa szokásaira, lakáskörülményeire nézve bizonyos ismeretekkel kellett volna rendelkeznie, de észlelnie kellett a vádlott eltávozását is, s szintén tisztában kellett volna lennie a távolléte időtartamával. Mindezekre nézve viszont semmiféle körülmény nem merült fel, idegen személy jelenlétére mutató nyomok sem voltak feltárhatók. Ezzel szemben a vádlott és a sértett között - miközben mindketten súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt álltak - konfliktus alakult ki, s az a tettlegességig is fajult, amely nem volt idegen a kapcsolatuktól. Az indulat hatása alatt álló vádlott ilyen előzmények után kifejtett magatartása, a sértett egy ízben történő megszúrása vezetett a sértett halálához. A vádlottnak az ezt követő tette, valamint az ennek során elhangzott nyilatkozatai akár a testvére, akár a kocsmában dolgozók felé sem tették hitelessé a más általi elkövetésre vonatkozó utalását. A bizonyítékok láncolatában olyan hiba és hiány nem mutatkozott, amely kétségessé tette volna annak ítéleti bizonyossággal történő megállapítását, hogy a sértett halálát a vádlott és csak is a vádlott okozhatta és okozta is. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást megalapozottnak találta, a Be. 351. §-ának

(2)bekezdésében felsorolt okok egyikének fennállta sem volt megállapítható, amely megalapozatlanságot eredményezett volna. Ennek folytán e törvényhely

(1)bekezdése értelmében ezt a tényállást a másodfokú eljárásban irányadónak kellett tekinteni. Az ítélőtábla a vádlott fellebbezésének indokolásában felvetett kifogásait nem osztotta, a nyomozás lefolytatásával összefüggésben nem merült fel hiányosság, míg az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékokkal kapcsolatban sem volt kétely. A bizonyítékok értékelését és mérlegelését támadó fellebbezés ugyanakkor az előbb írtak, a megalapozott tényállás folytán nem vezethetett eredményre. Az elsőfokú bíróság a tényállás alapján okszerű következtetést vont le vádlott bűnösségére és a cselekmény jogi minősítése is helyes, továbbá az e körben kifejtettek úgyszintén. A vádlott eshetőleges szándékával kapcsolatban írtak megalapozottak, hiszen az ítéleti bizonyossággal nem volt megállapítható, hogy a vádlott akarta és kívánta az élettársa halálát. A büntetés kiszabása körében feltárt alanyi és tárgyi bűnösségi körülményekkel kapcsolatban némi helyesbítés szükséges. A súlyosító körülmények közül a büntetőeljárás alatti elkövetésre hivatkozás mellőzendő az ártatlanság vélelmének sérelme miatt. Ezzel összefüggésben még az is megjegyzendő, hogy a hivatkozott büntetőeljárást az ügyészség bizonyítottság hiányában szüntette meg. Súlyosító körülmény azonban a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszköz - a kés méreténél fogva - különösen veszélyes volta. Ugyanakkor a beszámítási képességet nem korlátozó személyiségzavar bár nem enyhítő körülmény, azonban nem maradhat teljesen értékeletlen. A vádlott által az eljárás során tett, s az elsőfokú bíróság által elfogadott beismerő vallomás viszont enyhítő körülmény, hiszen az a tényállás megállapításához irányadóul szolgált. Kétségtelenül nem a büntetést lényegesen befolyásoló tényezőként lehet figyelembe venni, minthogy nélkülözte a következetességet és a bírósági szakaszban nem terjedt ki a bűnösség elismerésére sem. Az elsőfokú bíróság által kiszabott főbüntetés mértékét illetően azt kellett megállapítani, hogy az megfelel a bűnösségi körülményeknek, a bűncselekmény súlyának, elegendő a Btk. 37. §-ában írt büntetési céloknak, annak a Be. 371. §-ának

(2)bekezdésében írt mértéket meghaladó megváltoztatásának nem volt indoka. A vádlottnak és a védőjének a másodlagosan előterjesztett fellebbezési kérelme sem volt eredményre vezető, hiszen az elkövetés módja folytán, nem hagyva figyelmen kívül a súlyosító körülményeket sem, nem volt alapja az enyhítésnek. A sértettnek ugyanis az őt hátulról közepes erővel ért szúrás miatt szinte semmiféle esélye nem lehetett a védekezésre, s ebből következően arra, hogy akár elmenekülhessen. A bejelentett fellebbezések egyike sem volt eredményes, ezért az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét - a Be. 361-362. §-aiban szabályozott nyilvános ülésen eljárva - a Be. 371. §-ának

(1)bekezdése értelmében helybenhagyta. A vádlott előzetes letartóztatásban töltött idejének további beszámítása a Btk. 99. §-ának

(1)és

(2)bekezdésén alapul, míg a bűnügyi költség megállapítása a Be. 381. §-ának

(1)bekezdésén. A kirendelt védői díjat a Be. 339. §-ának

(1)bekezdése és a Be. 74. §-a

(3)bekezdésének c/ pontja alapján az eljárásnak ebben a szakaszában is az állam viseli, minthogy a hatóság a vádlott részére személyes költségmentességet engedélyezett. Debrecen,

1. évi június hó
2. napján Dr. Ficsór Gabriella sk. a tanács elnöke, Dr. Elek Margit sk. a tanács tagja-előadó-, Dr. Diószegi Attila sk. a tanács tagja Záradék: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 6.B.709/2008/34.számú ítélete a másodfokú végzéssel jogerőre emelkedett és végrehajtható. Debrecen,
3. évi június hó
4. napján . Ficsór Gabriella sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: kiadó