Bhar.64/2009/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés] miatt a lakóépület lépcsőházában

1. március
2. napján őt ért bántalmazás miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a
3. május
4. napján kihirdetett 9.B.24.182/2002/
5. számú ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki könnyű testi sértés vétsége miatt, s ezért őt 1 évre próbára bocsátotta megállapítva, hogy az eljárás során addig felmerült 71.272.-Ft bűnügyi költséget - mely az elsőfokú bíróság által a sértetti sérülés gyógytartamának meghatározása végett egymást követően kirendelt két orvosszakértői vizsgálat díja volt - az állam viseli. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott fellebbezett felmentése érdekében. A másodfokon eljárt Fővárosi Bíróság a
6. február
7. napján kihirdetett 22.Bf.5169/2009/
8. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta; a vádlottat az ellene emelt vád alól felmentette, a 71.272.- forint bűnügyi költség megfizetésére a magánvádlót kötelezte. A másodfokú bíróság nyilvános ülésén a magánvádló nem jelent meg, ezért a Fővárosi Bíróság a határozatát vele kézbesítés útján közölte. Itt jegyzi meg a harmadfokú bíróság, hogy az eljárási törvény a „kézbesítés" jogintézményét ismeri, szabályozza [a teljesség igénye nélkül: Be. 70-70/A.§-a; Be. 325.§

(2)bekezdése], és von hozzá különféle jelentős jogkövetkezményt; a másodfokú ítélet rendelkező részének szóhasználata - „kézhezvétel" - téves. A másodfokú bíróság ítéletének a magánvádló részére történő kézbesítésére

1. március
2. napján került sor; a határozat ellen a magánvádló a
3. március
4. napján postára adott és a másodfokú bírósághoz
5. március
6. napján érkezett iratban élt fellebbezéssel, így az joghatályos. A fellebbezésben a magánvádló személyes és jövedelmi viszonyait, nehéz szociális helyzetét írja le, erre figyelemmel a bűnügyi költség viselése alóli mentesítést, annak elengedését kéri. Figyelemmel arra, hogy a másodfokú határozatot jogorvoslat íly módon csupán járulékos kérdésben: a bűnügyi költség viselése körében támadja, a harmadfokú bíróság a felülbírálat során a Be. 512.§

(5)bekezdés második mondata és a Be. 379.§

(1)bekezdése alapján e körre szorítkozott; megállapítva, hogy az érdemi felmentő rendelkezés

1. március
2. napján jogerőre emelkedett. A harmadfokú bíróság nyilvános ülésén a magánvádló nem jelent meg, kirendelt jogi képviselője a fellebbezést fenntartotta. Álláspontja szerint az arra folytatott bizonyítás, hogy a cselekmény közvádra, avagy magánvádra üldözendő-e, a magánvádló magatartásával nem hozható összefüggésbe, őt nem érinti. Kérte ezért, hogy a harmadfokú bíróság mentesítse őt a bűnügyi költség viselése alól. A vádlott védője felszólalásában a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A fellebbezéssel nem is támadott felmentő rendelkezésre figyelemmel a vádlott a költség viselésére nem kötelezhető, a másodbírói - magánvádlót terhelő - döntés törvényes. A vádlott a védőjéhez egyetértően csatlakozott, külön felszólalni nem kívánt. A fellebbezés alapos. Az ügyben korábban eljárt bíróságok a bűnügyi költség viselésével kapcsolatos eltérő álláspontjukat részletesebben nem indokolták, pusztán a jogszabályhely megjelölésére szorítkoztak: az elsőfokú bíróság a Be. 338.§

(2)bekezdésére és a Be. 339.§

(1)bekezdésére; míg a másodfokú bíróság az utóbbi jogszabályhelyen túl még a Be. 381. §

(1)bekezdésére és a Be. 514.§

(1)bekezdésére hivatkozott. A kérdés eldöntése kapcsán az alábbiak bírnak jelentőséggel. Elsőként azt jegyzi meg a harmadfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság - saját álláspontjához képest - tévesen nem kötelezte a vádlottat az orvosszakértői vizsgálatok kapcsán felmerült összesen 71.272,- forint szakértői díj megfizetésére. Amennyiben ugyanis a büntetőeljárás során orvosszakértő bevonása válik szükségessé annak megállapítása végett, hogy a sértett a bántalmazás folytán 8 napon belül vagy azon túl gyógyuló sérülést szenvedett-e, a könnyű testi sértés miatt magánvádra folyó eljárásban a bűnösnek kimondott terheltet kell kötelezni a szakértői díjjal kapcsolatos bűnügyi költség megfizetésére [BH. 1984. 440.]. Az elsőfokú bíróság részéről a vizsgálódás, a szakértői bizonyítás a jelen ügyben szükséges volt, hiszen anélkül azt sem lehetett eldönteni, hogy a cselekmény miként minősül, az eljárás magánvádra, avagy közvádra folytatandó-e; s az ennek folytán felmerült összeg a bűncselekmény súlyához képest aránytalanul nagynak sem mondható. Megismételve: saját álláspontjából következően az elsőfokú bíróság köteleznie kellett volna a bűnösnek kimondott vádlottat a szakértői költség viselésére. Ugyanakkor azonban a másodfokú bíróság a vádlottat az ellene emelt vád alól felmentette, ezért immáron helyénvaló az a bírói rendelkezés, hogy a bűnügyi költséget nem a vádlott köteles viselni. Általánosan érvényesülő elv ugyanis a büntetőeljárásban, hogy az eljárás alá vont személy a büntetőjogi felelősségének hiányában jogkövetkezményekkel nem sújtható [30/1995.(V.25.)AB határozat]. A bűnügyi költség viselése kapcsán ez az elv akként hatályosul, hogy a Be. 339.§ szerint - a

(4)bekezdésében írt kivételtől eltekintve, amikor is a költség felmerülése a vádlotti mulasztásra vezethető vissza a büntetőjogi felelőssége hiányában a vádlott nem kötelezhető a bűnügyi költség viselésére. Ebből következően vizsgálni kell viszont, hogy vádlotti költségviselés hiányában a felmerült bűnügyi költség kit terhel. Az Alkotmánybíróság több határozatában is kifejtette, hogy a bűnüldözés, a büntetőjogi felelősségre-vonás sikertelensége az állam kockázata [9/1992.(I.30.)AB határozat V.10.pontja; a 26/1999.(IX.8.)AB határozat II.1.1.pontja]. E kockázatviselésnek egyik hozadéka, hogy minden olyan esetben, amikor a felelősségrevonás elmarad - függetlenül annak konkrét okától, és megintcsak ide nem értve a Be. 339. §

(4)bekezdésében írt kivételes esetet - a Be. általános, a közvádra folyó eljárásra vonatkozó szabályai szerint a felmerült költséget az állam viseli [Be. 339.§]. A közvád sikertelenségének következményeit - konkrétan anyagi következményeit így a közvádló, azaz az állami büntetőigényt érvényesítő ügyész mögött álló állam viseli. E gondolatmenet alapján a magánvád sikertelenségének következményeit a magánvádlónak kell viselnie; s hogy ez így van, azt igazolja a Be. 514.§

(1)bekezdésének törvényi rendelkezése, mely természetesen bizonyos jól körülhatárolt esetkört is nevesít kivételként, mely kivételek azonban a jelen ügyben jelentőséggel nem bírnak. Az előbbiekben hivatkozott döntések és a törvény alapján az állapítható meg, hogy a vádló viseli vádja sikertelenségének következményeit; s indokolt oly módon elhatárolást tenni, hogy a közvádló a közvád, míg a magánvádló a magánvád sikertelenségének következményeit kell viselje. Mindezt értelmezve a jelen konkrét ügyre, az alábbiak rögzíthetők: A magánvádas eljárást kezdeményezett az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon, magánvádra üldözendő bűncselekmény okán. Az általa csatolt orvosi iratok a 8 napon belül gyógyuló sérülések igazolására mindennemű további orvosszakértői vizsgálódás nélkül alkalmasak és elégségesek voltak, a szakértő bevonását nem indokolták. A magánvádló nem fordult közvádra eljáró hatósághoz: nyomozó szervhez, ügyészhez; nincs arra adat, hogy személyes jogérvényesítése során a magánvád kereteit túl kívánta volna lépni. Kétségtelen, hogy magánvádja sikertelen maradt, a vádlottat a másodfokú bíróság bebizonyítottság hiányában - a könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vád alól felmentette. A fentiek értelmében ezért a magánvádlónak viselnie kell a magánvád sikertelenségéből eredő következményeket, mint például az általa lerótt illetéket. A 72.272,- forint orvosszakértői díj azonban nem a magánvád sikertelenségével hozható összefüggésbe. A bíróság hivatalból rendelt el bizonyítást éppen annak megállapítása céljából, hogy a cselekmény nem közvádra üldözendő-e. Mindkét szakvélemény kizárta a súlyosabb bűncselekmény megtörténtét; a közvád esetleges indokoltságával kapcsolatos hatósági várakozások nem teljesültek, ily módon a közvádra való felelősségre-vonás elmaradásáról, így lényegében a közvád sikertelenségéről beszélhetünk. Márpedig az orvosszakértői díj ezzel, és kizárólag ezzel a közvádas bűncselekmény megállapíthatóságával kapcsolatban merült fel; az „elmaradt" közvádhoz kötődik; azt a fenti elvekből következően ezért nem a magánvádló, hanem az állam viseli. Ennyiben ezért a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a korlátozott felülbírálat keretei között a Be. 372.§

(1)bekezdése szerint megváltoztatta, és a „közvád" eredménytelenségére visszavezethető bűnügyi költségről akként rendelkezett, hogy azt az állam viseli. A harmadfokú eljárásban úgy a védelem, mint a magánvádló jogi képviselete kötelező. Tekintettel arra, hogy a vádlott és a magánvádló korábban az ügyben jogi képviselő nélkül járt el, részükre a harmadfokú bíróság rendelt ki képviselőt. A harmadfokú eljárásban ennek folytán felmerült költség viselése alól a magánvádlót - tekintve, hogy fellebbezése maradéktalanul eredményre vezetett - a Be. 381.§

(2)bekezdésének megfelelő alkalmazásával mentesítette a felülbírálat során eljáró bíróság. Budapest,

1. év szeptember hó
2. napján Dr. Nehrer Péter s.k. s.k. tanács elnöke bíró Dr. Székely Ákos s.k. előadó bíró Dr. Hrabovszki Zoltán A Fővárosi Bíróság 22.Bf.5169/2009/
3. számú ítéletének bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezése a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bhar.64/2009/
4. számú ítéletében írt változtatással
5. év szeptember hónap
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Egyebekben a Fővárosi Bíróság 22.Bf.5169/2009/
7. számú ítélete a vádlottal szemben
8. év március hónap
9. napján emelkedett jogerőre és vált végrehajthatóvá. Budapest,
10. év szeptember hó
11. napján Dr. Nehrer Péter s.k. a tanács elnöke Kiadmány hiteléül: Horváth Anita tisztviselő