Gf.20469/2008/4 – Győri Ítélőtábla

Győri Ítélőtábla Gf.IV.20.469/2008/4.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Győri Ítélőtábla a Dr. Farkas és Társai Ügyvédi Iroda ( ügyintéző: dr. Farkas Sándor ügyvéd) által képviselt I.r.,II.r., III.r., IV.r., V.r. és VI.r. felperesnek a fellebbezési eljárásban a dr. Tiboly Kriszta Ügyvédi Iroda ( ügyintéző: dr. Tiboly Kriszta ügyvéd) és a Dr. Koczpek Ügyvédi Iroda ( ügyintéző. dr. Koczpek Csaba ügyvéd) által képviselt alperes ellen jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránt indított perében a Zala Megyei Bíróság

1. május
2. napján kelt 4.G.40.040/2007/
3. sorszám alatti ítéletével szemben a felperesek által
4. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán megtartott tárgyalás alapján meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az I.r., III.r. és IV.r. felperest, hogy személyenként 19.200-19.200,(Tizenkilencezer-kettőszáz - Tizenkilencezer-kettőszáz) Ft; a II.r. felperest, hogy 24.000,(Huszonnégyezer) Ft, az V.r. felperest, hogy 38.400,- (Harmincnyolcezer-négyszáz) Ft, míg a VI.r. felperest, hogy 10.800,- (Tízezer-nyolcszáz) Ft másodfokú perköltséget 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek, viseljék továbbá a fellebbezési eljárás során felmerült költségeiket. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás: Keresetében az I., III. és IV.r. felperesek - személyenként - 890.652-890.652-890.652,-Ft, a II.r. felperes 1.039.094,-Ft, az V.r. felperes 1.790.045,-Ft és a VI.r. felperes 463.680,-Ft tőke, valamint azok egyes részösszegei után eltérő időpontoktól meghatározott késedelmi kamata és perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest jogalap nélküli gazdagodás jogcímén. Keresetükben előadták, hogy az alperessel közműves ivóvízellátásra- és szennyvízelvezetésre irányuló közüzemi jogviszonyban állnak. A felperesek ipari célú ingatlanaikon a tűzoltáshoz szükséges víz biztosítására tűzcsapokat helyeztek el, az alperes a tűzoltáshoz szükséges vizet az ivóvíz törzshálózaton keresztül biztosította. A felperesek szakhatósági előírás alapján - az oltóvizet szállító vezetékhálózatot, és az azon lévő különkülön bekötési vízmérőt - az ivóvízhálózathoz szükséges keresztmetszetnél - nagyobb átmérővel kiviteleztették. A felpereseknél ezen kívül külön bekötési vízmérő mérte a normál ivóvízhálózaton keresztül szolgáltatott vízmennyiséget.
5. január
6. napjától az alperes - a helyi önkormányzat rendelet alapján - ún. kéttényezős díjrendszert vezetett be, mely egyrészt a vízmérő óra átmérőjétől függő egységes alapdíjból, másrészt a fogyasztástól függő részből állt. Ettől kezdve az alperes alapdíjat számlázott a felpereseknek az ingatlanaikon lévő tűzoltóvíz bekötési vízmérője után is. A felperesek keresetükben a
7. január 1.-
8. február
9. napja között az alperesnek kifizetett „tüzivízcsapok alapdíja" visszafizetését kérték. Kereseti álláspontjuk szerint az alperessel kötött közüzemi blankettaszerződés nem rendelkezik a tüzivízcsap után fizetendő díjról, márpedig a közműves ivóvízellátásról és a közművek szennyvízelvezetésről szóló 38/
10. (IV.5.) Korm. rend. (a továbbiakban: R.) 3.§. b./, e./ pontjai szerint a szerződésnek tartalmaznia kellene a szerződés tárgya fontosabb műszaki jellemzőit, valamint az ellenérték megállapításának módját is. Vitatták, hogy a helyi önkormányzat az árak megállapításáról szóló
11. évi LXXXVII. törvény B. melléklete alapján rendelkezhetett volna a tüzivízcsapok alapdíja megállapításáról, illetve úgy vélték, hogy a perbeli időszakban hatályos önkormányzati rendelet nem tartalmaz külön kikötést a tűzoltási célú vízfelhasználás alapdíjára, ezért az alperes ilyet nem is számlázhatott volna a felpereseknek. Álláspontjuk szerint az alperes magatartása sérti a Ptk.4.§-a /1/ bekezdését és a Ptk.205.§. /4/ bekezdését, mivel az alperes a szerződéskötéskor nem adott tájékoztatást arról, hogy a tűzcsapok után vízdíjat kellene fizetni. Utaltak az állami tulajdonú víziközmű társaságokra irányadó 47/
12. (XII.28.) KHVM. rendelet 1.§. /4/ bekezdésére, amely szerint a közműhálózaton lévő tűzcsapról a tűzoltáshoz felhasznált vízért nem kell díjat fizetni, ezért az önkormányzati víziközművet működtető társaságok sem róhatnak ki a fogyasztókra tüzivízcsap alapdíjat. Álláspontjuk szerint az alperes által alkalmazott alapdíj alkotmányossági aggályokat is felvet, sérti a jogbiztonság és a vállalkozás szabadságának alkotmányos alapelvét. Másfelől pedig a R.2.§. 12., 13/a., 28/a. pontja, 17.§. /3/ bekezdése és 12.§. /3/ bekezdése szabályai együttes értelmezése alapján ingatlanonként csak egy bekötővezeték létesíthető, külön-külön bekötővezeték nem hozható létre tűzoltási és ivóvíz biztosítására, egy bekötővezetékre több bekötési mérő pedig nem létesíthető. A R.12.§. /3/ bekezdése kifejezetten rendelkezik arról, ha a tűzoltásra külön bekötővezeték létesül, azt lehet külön vízmérővel ellátni, a felpereseknél pedig külön bekötővezeték létesítésére nem került sor. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Előadta, hogy a felperesekre nem vonatkozik a R.12.§-a, hozzájuk egyetlen bekötővezetéken érkezik az ivóvíz, illetve a tűzoltási víz is, a tűzoltási vizet az alperes az ivóvíz törzshálózaton keresztül szolgáltatja. Kifejtette, hogy az ingatlan-tulajdonosoknak - a tűzoltóság szakhatósági előírásainak megfelelően - olyan átmérőjű vízmérőt kell felszerelniük, amelyen keresztül az ivóvízszükségleten túli kapacitással a tűzoltáshoz szükséges víz is nyerhető, a vezeték és a vízmérő átmérőjét tehát nem az alperes, hanem a tűzoltóság határozza meg. Rámutatott, hogy a felperesek a helyi önkormányzat rendeletét a polgári perben nem kérdőjelezhetik meg, az alperes csak az önkormányzati rendeletet alkalmazva állapított meg alapdíjat a felperesek terhére, ez az alapdíj az alperes rendelkezésre állásának díja, annak ellenértéke, hogy az alperes folyamatosan biztosítja a vezetékhálózatban azt a nyomást, amely a tűzoltóvízhez szükséges. Rámutatott, hogy egy ingatlanon a bekötővezeték végpontjainak, és így a bekötési mérőknek a számát a műszaki szükségszerűség határozza meg. Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével a keresetet elutasította, egyben kötelezte a felpereseket az alperes javára perköltség viselésére. Az elsőfokú bíróság határozata indokolásában elsődlegesen azt fejtette ki, hogy a peres eljárás során a felek között ténybeli vita nem volt, így egyezően adták elő azt is, hogy a tűzoltáshoz szükséges víz vízmérőinek átmérőjét nem az alperes, hanem a szakhatóság határozta meg, valamint azt is, hogy a felperesek ingatlanain két bekötési mérő alkalmazása műszakilag szükséges. A keresettel perbe hozott vitás jogban pedig úgy foglalt állást, hogy az alperes nem gazdagodott jogalap nélkül a felperesek által a tüzivíz bekötési vízmérő alapján megfizetett alapdíjjal, részben azért, mert erre jogalapot szolgáltatott az alapdíjat meghatározó helyi önkormányzati rendelet, részben pedig azért, mert a kiszámlázott alapdíjjal szemben az alperes ellenszolgáltatást nyújtott, mégpedig - rendelkezésre állva - a felpereseknek folyamatosan biztosította a tüzivíz ellátáshoz szükséges víznyomást. Az elsőfokú bíróság a felperesek kereseti érvelésével kapcsolatban még rámutatott, hogy a helyi önkormányzat rendeletét a felperesek jelen perben nem tehették vitássá, az alperes pedig azért is igényt tarthatott az alapdíjra, mert a felpereseknek nem tüzivizet, hanem a törzshálózaton keresztül ivóvizet szolgáltatott. A felperes által hivatkozott ágazati minisztériumi rendelet pedig az alperesre - mint önkormányzati víziközművet üzemeltető társaságra - nem irányadó. Végül: abból, hogy a R. a vízellátási szakkifejezéseket egyes számban használja, nem következik, hogy a felpereseknél a bekötővezetéknek csak egy végpontja lehetne. Az ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő fellebbezést az elsőfokú bíróság ítélete megváltoztatása és a keresetüknek való helyt adás iránt. Fellebbezésük indokolásában megismételték és fenntartották az elsőfokú eljárásban az önkormányzat díjmegállapítási hatáskörével, a R. szabályainak értelmezésével kapcsolatban már előadottakat. Kiemelték, hogy a R. szabályainak helyes értelme az, hogy külön tűzoltóvíz bekötővezeték hiányában nem kell külön vízmérőt felszerelni a tüzivíz célú vezetékrészre. A díjszámítás alapjául így csak egy vízmérő szolgálhat, mégpedig az ivóvíz fogyasztását mérő. Kifogásolták, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a felperesek önkormányzati rendelettel kapcsolatos alkotmányossági aggályait, álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróságnak alkotmánybírósági normakontroll nélkül is - helyes jogszabályi értelmezéssel - ki kellett volna mondania a helyi önkormányzati rendeletben szabályozott tüzivíz alapdíj jogellenességét. Változatlanul úgy vélték, hogy a közüzemi szerződés megkötésekor az alperesnek tájékoztatni kellett volna a felpereseket a tűzoltó víz alapdíja felszámításának tényéről. Vitatták, hogy
13. január
14. napjától kezdődően az alperes többletszolgáltatást nyújtott volna. A helyi önkormányzat rendelete
15. január
16. napjától hatályos - tüzivíz alapdíjra vonatkozó - szabályai alapján úgy vélték, hogy a rendeletmódosítást megelőzően nem volt jogalapja a tűzoltási célú vízfelhasználás alapdíjának. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítélete helybenhagyását és a felperesek másodfokú perköltségben marasztalását indítványozta. Az elsőfokú eljárásban már előadott védekezéséből kiemelte, hogy a perbeli időszakban a felpereseknek csak ivóvizet szolgáltatott, tűzoltási célú külön bekötővezeték nélkül. Rámutatott, hogy a bekötővezetéknek a műszakilag indokolt számú végpontja lehet, melyet a felperesek az elsőfokú eljárásban nem tettek vitássá. Mivel a vízdíjat külön jogszabály határozta meg, a díjmérték változása esetén így nem volt szükség az alperessel szerződő felek külön értesítésére. A fellebbezés nem alapos. Az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a fellebbezés által nem érintett tényállásból érdemben helytálló jogkövetkeztetésre jutva állapította meg, hogy az alperes nem gazdagodott jogalap nélkül a felperesek által megfizetett tűzoltási célú bekötési vízmérő alapdíjával. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítélete jogi indokaival egyetért, azokat részletesen megismételni nem kívánja, így azokra csak utal. (Pp.
17. §.