Fővárosi Ítélőtábla 15.Gf.40.401/2009/
- A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Gácsi Zoltán ügyvéd (jogi képviselő címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a Kálóczy és Bagi Ügyvédi Iroda (jogi képviselő címe) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, vételár megfizetése iránt indított perében, a Fővárosi Bíróság
- április 22-én kelt, 19.G.40.401/2008/
- számú ítélete ellen, a felperes által előterjesztett fellebbezés folytán, a
- október
- napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg az alperesnek 500.000 (Ötszázezer) forint másodfokú perköltséget. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 900.000 (Kilencszázezer) forint fellebbezési eljárási illetéket. Ezen ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította; kötelezte a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 2.170.000 forint perköltséget, továbbá az államnak 900.000 forint illetéket. Az elsőfokú bíróság ítéletét az alábbiakkal indokolta: A felek között több éve fennálló üzleti kapcsolat során az alperes acélcsöveket szállított a felperesnek a tárolásukra szolgáló bérelt cs-i raktárból. A szállításokból eredően
- év elejére a felperesnek 17 millió forint összegű tőke- és kamattartozása keletkezett. A felek
- április 6-án így arról állapodtak meg, hogy 11.551.471 forint lejárt, továbbá 4.112.562 forint a jövőben lejáró tartozását a felperes részletekben fogja teljesíteni; azt nem rögzítették, hogy ebből mekkora a tőke-, illetve mennyi a járuléktartozás. A felperes a tartozás első három részletét, 5.664.309 forintot késve bár, de megfizetett. Miután a tartozás fennmaradó részét a felperes nem tudta megfizetni, ismét tárgyalások kezdődtek a felek között a teljesítés módjáról; ekkor vetődött fel, hogy a felperes a raktárán lévő árukészlet tulajdonjogának átruházásával fogja a tartozását törleszteni, az alperes azonban ennek előfeltételeként az árukészlet felmérését határozta meg. A felperes ügyvezetője
- szeptember 18-án - telefonon - azzal kereste meg az ügyvezető távollétében az alperes kereskedelmi igazgatóját, hogy az alperes képviseletében írjon alá egy adásvételi szerződést, amellyel az alperes megvásárolja a szerződés
- számú mellékletét képező árukészletet 53.582.400 forint + áfa összeg ellenében. A szerződést melléklet nélkül faxolta át a felperes ügyvezetője az alperes kereskedelmi igazgatójának, aki azt aláírta, a cég bélyegzőjének használata mellett. Az okirat rögzítette, hogy a felperes az árut darabszám szerint adja át a megrendelő, vagy megbízottja részére
- szeptember 25-i határidővel ...on a ... út ... szám alatt. A felperes
- szeptember 29-én az árukészletet az alperes által bérelt cs-i raktárba szállította le. A raktárt üzemeltető cég képviselője az áruk átvételekor az egyik szállítólevélen azt rögzítette, hogy 19 db raklapot vettek át, némelyik fóliája sérült. Rögzítette azt is, hogy az áruk mennyiségi átvételére
- október 2-án fog sor kerülni. Az alperes ügyvezetője
- október 1-jén fax-üzenetében kérte a felperestől, hogy adjon egzakt kereskedelmi ajánlatot, közölje az áruk műszaki feltételeit, továbbá adja ki a teljesítésigazolásokat. Válaszában a felperes értetlenségét fejezte ki, közölte: a szerződéses kötelezettségeit teljesítette, várja a vételár kifizetését. A felek között ezután levélváltás vette kezdetét, mely során az alperes kifejtette, hogy nem kívánja a leszállított áruk tulajdonjogát megszerezni és a vételárat kifizetni, majd a
- október 10-ei, ügyvédje által szerkesztett levelében azt is közölte, hogy az akarata ellenére leszállított árukat felelős őrzőként tárolja, s azokat a felperessel szemben fennálló követelésének biztosítására visszatartja azzal, hogy a követelést meghaladó árumennyiséget hajlandó kiadni, továbbá azt is, hogy a leszállított termékek tényleges értékének megállapítására szakértőt fog igénybe venni. Azt állította, hogy a felek között érvényes megállapodás nem jött létre. A felperes a következő napon, faxon küldött válaszában fenntartotta, hogy a szerződés érvényesen létrejött, az alperesnek fizetési kötelezettsége keletkezett, a vételárat pedig engedményezni fogja. A felperes
- október 16-án felszámolás alá került. Ennek ellenére a felperes ügyvezetője - egyszersmind tulajdonosa -
- október 19-én a „céget" átruházta. Emiatt a felperesnél ügyvezetőváltás is történt.
- november 17-én az új ügyvezetés az alperessel kötött szállítási szerződésből eredő vételár-követelését több más követeléssel együtt elzálogosította a K Nyrt. részére. Az alperes eközben „szakértő" közreműködésével felmérte a leszállított árukészletet és megállapította, hogy annak értéke 15.050.000 forint, majd az árut 15.050.000 forintért értékesítette egy harmadik cég részére, a vételárat pedig a felperes tartozásába beszámította. Az apró-alkatrészek azóta is az alperes birtokában vannak. Az elsőfokú bíróság ismertette a keresetet, melyben az alperest a szállítási szerződésből fakadó 53.582.400 forint + áfa vételár, ennek
- december 27-től számított kamatai, valamint perköltsége megtérítésére kérte kötelezni. A felperes arra hivatkozott, hogy a felek között
- szeptember 28-án szállítási szerződés jött létre, azonban az alperes a vételárat nem egyenlítette ki. Az elsőfokú bíróság összefoglalta az alperes ellenkérelmét, amelyben a kereset elutasítását és a felperes perköltsége megtérítésére kötelezését kérte. Azt állította: a felek között szerződés nem jött létre, miután azt az alperes részéről nem képviseletre jogosult személy írta alá. Hangsúlyozta: nem állt szándékában ilyen tartalmú szerződést kötni; a felek között korábban üzleti kapcsolat állt fenn, melynek során a felperesnek nagy összegű tartozása keletkezett, amit rendezni nem tudott; ezután vetődött fel, hogy a felperes a tartozását árukészlet átruházásával kívánja rendezni, ehhez azonban az alperesnek előzetesen fel kellett volna mérnie az árukészletet, hogy meggyőződjön - többek között - annak eladhatóságáról. Ez nem valósult meg, így nem egyezett bele abba, hogy a felperes leszállítsa az említett árukat; átvételre sem került sor, és miután a felperes felszólás ellenére sem szállította el az árut, azt felelős őrzőként tartotta birtokában a felperes tartozásának biztosítására. Utóbb az árukészlet egy részét értékesítette, a felperes tartozását beszámította. Másodlagosan a szerződés érvénytelenségére hivatkozott feltűnő értékaránytalanság, illetve tévedés miatt azzal, hogy a felperessel nem kívánt az okiratba foglalt tartalommal szerződést kötni, különösen nem az abban megjelölt vételáron. Azt állította, a felperes a vételár követelésére nem jogosult, miután a szerződésből eredő követelést engedményezte. A felperes az engedményezéssel kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az érvénytelen, miután arra a felszámolás kezdő időpontját követően került sor, a nyilatkozatot pedig nem a felszámoló tette [Cstv.
- §
(2)bekezdés]. Másfelől pedig az engedményezés biztosítéki célú, így az engedményezett követelés a felszámolási vagyon körébe tartozik (EBH
- 439.). Az elsőfokú bíróság a keresetet nem találta alaposnak. Álláspontja szerint a Pp.
- §
(1)bekezdése értelmében a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felek között létrejött a szállítási szerződés. Az ennek bizonyítására csatolt
- szeptember 18-i iratot az alperes kereskedelmi igazgatója írta alá, aki viszont a cégjegyzék szerint nem volt cégjegyzésre jogosult, s nem merült fel arra utaló adat, hogy a szerződés megkötésére meghatalmazással rendelkezett. Utalt arra, hogy a Ptk.
- §
(2)bekezdése értelmében az alkalmazott jogkörének korlátozása harmadik személlyel szemben hatálytalan, kivéve, ha a korlátozásról tudott, vagy tudomást szerezhetett volna; ez a szabály azonban a Ptk. 220. §
(1)bekezdésében meghatározott esetkörre irányadó, a perbeli „szerződéskötésre" viszont nem ilyen körülmények között került sor, így nem állapítható meg, hogy az alperes képviseletében az okiratot aláíró személy rendelkezett képviseleti jogosultsággal. Ebből pedig az következik, hogy a felek között nem jött létre szerződés, a kereskedelmi igazgató a Ptk.
- § szerinti álképviselőként járt el, s eljárását az ügyvezető sem kifejezett nyilatkozattal, sem ráutaló magatartással nem hagyta jóvá. A leszállított áruk mennyiségi és minőségi átvétele elmaradt. A felek között a szerződés ráutaló magatartással sem jött létre, mivel az áruk átvételét az alperes megtagadta. Miután azok ténylegesen mégis az ő birtokába kerültek, az alperes jogállására a felelős őrzés [Ptk. 196-
- §] szabályai váltak irányadóvá: köteles volt az áruk átvételéig azok őrizetéről a felperes költségére és veszélyére gondoskodni. A Ptk.
- §
(1)bekezdése értelmében, ha a jogosult a dolgot megfelelő határidő alatt felszólításra nem szállítja el, és annak máshol való elhelyezése aránytalan nehézséggel, vagy a költségek előlegezésével járna, a felelős őrző a dolgot értékesítheti vagy felhasználhatja. A felek levelezéséből megállapítható volt, hogy az alperes a leszállított termékeket nem volt hajlandó elszállítani, s miután azok az alperes által bérelt raktárhelyiségbe kerültek, nem volt elvárható, hogy saját költségén tárolja azokat. Így fennálltak a termékek értékesítésének a Ptk. 197. §
(1)bekezdésében meghatározott feltételei. A felek között azért sem jöhetett létre a szerződés az azt tartalmazó okirat aláírásának időpontjában, mert ekkor - a felek által nem vitatottan - nem került sor a szerződés tárgyának meghatározására, az ezt tartalmazó
- számú mellékletet az alperes nem ismerhette meg. A felek ezt követő levelezése is arra utal, hogy az alperes nem volt tisztában azzal, hogy milyen termékeket tart birtokában. Éppen emiatt került sor az árukészlet szakértői felmérésére is. A Ptk.
- §
(2)bekezdése értelmében a szerződés tárgya mint lényeges elem, meghatározásának hiányában nem jöhetett létre a felek között, sem aláíráskor írásban, sem pedig az árukészlet leszállításakor ráutaló magatartással. Miután az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a felek között nem jött létre szerződés, annak érvénytelenségét szükségtelen volt vizsgálni. A felperes 2006. október 16-án felszámolás alá került. A Cstv. 34. §
(2)bekezdése értelmében ettől az időponttól kezdődően a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot csak a felszámoló tehet, ezért a perbeli követelés elzálogosítása („engedményezése") semmis lett volna abban az esetben is, ha a perbeli követelés létrejött volna. A Cstv. 38. §
(3)bekezdése értelmében a felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körében tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni azzal, hogy a hitelező - a gazdálkodó szervezet által indított perben - a gazdálkodó szervezettel szemben a felszámolás kezdő időpontjában fennálló követelését beszámítási kifogásként érvényesítheti, feltéve, hogy a követelés jogosultja a felszámolás kezdő időpontjában is hitelező volt. E szabály értelmében a felszámolás kezdő időpontját követően az alperesnek nem lett volna joga a 2006. november 15-én értékesített árukért kapott ellenértéket beszámítani a felperessel szemben fennálló követelésébe. A befolyt vételárat így köteles lett volna a felperes részére kiadni a fennmaradó árukészlettel együtt. A felperesnek nem szállítási szerződésből eredő vételár-követelés címén, hanem a Ptk. 197. §
(3)bekezdése alapján állhat fenn követelése az alperessel szemben: az értékesítésből befolyt összeg felelős őrzés esetén a jogosultat (tulajdonost) illeti meg. Azonban a Cstv. 38. §
(3)bekezdése korlátozott mértékben lehetővé teszi a beszámítást a felszámolás kezdő időpontja után is. Az alperes kifejezett beszámítási kifogást a perben nem terjesztett elő. Nyilatkozataiból azonban kétségkívül kiderül, hogy a kereseti követelést amiatt is kéri elutasítani, mivel tartozásába saját követelését beszámította [Pp. 3. §
(2)bekezdés]. Az alperesnek követelése volt a felperessel szemben. Az alperes a
- sorszámú előkészítő irata mellékleteként csatolta azokat a számlákat, melyekből eredően az árukészlet értékesítésének időpontjában a felperesnek vele szemben tartozása áll fenn. Ennek összegét 11.809.612 forintban határozta meg. Tekintettel arra, hogy ez az összeg tőketartozást jelent, mértéke kisebb annál, mint amit a felperes 2006 februárjában, illetve áprilisában elismert, feltételezhető, hogy a felperesi részteljesítések után valóban ekkora összegű tartozás maradt fenn. A felperes egyébként ezt a körülményt sem vitatta. A Cstv.
- §
(1)bekezdés c) pontja értelmében a felszámolás kezdő időpontjában az alperes a felperes hitelezőjének minősült a tartozáselismerésekre tekintettel, emiatt a perben a követelését beszámíthatta a Cstv. 38. §
(3)bekezdése alapján. Az ítélethozatal napjáig az alperes által kiszámított és számlákkal alátámasztott, továbbá a felperes által nem vitatott tartozás a kamatokkal együtt 15.271.641 forintot tett ki, melybe beszámíthatta a felelős őrzői minőségben értékesített árukért kapott ellenértéket, ezáltal pedig a felperes pénzkövetelése megszűnt. Ezért az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az elsőfokú bíróság ítéletét a felperes támadta meg fellebbezéssel, melyben annak megváltoztatásával az alperes 53.582.400 forint + áfa vételár, valamint annak
- december
- napjától esedékes késedelmi kamata és perköltsége megfizetésére kötelezését kérte. Fellebbezését az alábbiakkal indokolta: A peres felek
- szeptember
- napján szállítási szerződést kötöttek egymással. A szerződésben foglalt kötelezettségének a felperes eleget tett, s az árut az alperes által megjelölt helyre leszállította, az alperes által megbízott átvevő annak átvételét aláírásával nyugtázta. Az alperes azonban az 53.582.400 forint + áfa vételárat a fizetési határidő lejártakor (
- december 27.) nem fizette meg, vitatta, hogy a szerződés érvényesen létrejött.
- október
- napjával a felperessel szemben felszámolási eljárás kezdődött, melynek során a felszámoló felszólította az alperest, hogy fizetési kötelezettségének tegyen eleget. Az alperes nem vitatta, hogy az áru leszállításra került, azonban változatlanul vitatta a szállítási szerződés érvényességét. Azt állította: a felek évek óta üzleti kapcsolatban álltak egymással. A perbeli szerződéskötést megelőzően is több szerződést kötöttek egymással, melynek során jellemző volt, hogy azokat az alperes alkalmazottai írták alá. Így a felperes joggal hihette azt, hogy az alperesi alkalmazott jelen jogügyletnél képviseleti jogosultsággal rendelkezik. Ha az alperes kereskedelmi igazgatója a szerződéskötéskor álképviselőként járt el, akkor téves az az ítéleti megállapítás, hogy a perbeli szerződés azért nem jött létre, mert az alperes ügyvezetője eljárását nem hagyta jóvá. A per irataiból egyértelműen megállapítható, hogy a szerződés szóbeli előkészítése a felperes és az alperes ügyvezetője között folyt, s azt, hogy az áru hová kerüljön leszállításra, az alperesi ügyvezető határozta meg. Egyértelműen kiderül a perbeli iratokból, köztük H.B. tanúvallomásából, hogy az alperes ügyvezetője az áru leszállítását folyamatosan figyelemmel kísérte, azt maga sürgette. Ebből pedig azt a következtetést lehet levonni, hogy az ügyvezető tudta, hogy mi az az árumennyiség, amit részére le fog szállítani a felperes, azzal pedig, hogy sürgette, az egész addigi eljárást jóváhagyta. Azt állította: elsőfokú eljárás során a felperes bizonyította, hogy a szerződés elválaszthatatlan részét képező
- számú mellékletet megküldte az alperes részére, a szerződést annak teljes ismeretében írta alá. Az alperesi ügyvezető magatartása pedig - amikor sürgette a teljes készlet leszállítását - egyértelműen bizonyítja azt, hogy a szerződés tárgyát ismerte. Vitathatónak tartotta azt is, hogy ha a felek között szerződés nem jött létre, akkor a leszállított, és a B. Kft. által átvett áru vonatkozásában ki került a felelős őrzői pozícióba, s ki volt jogosult az áru értékesítésére. A felelős őrzés szabályira, illetve az annak alapján érvényesíteni kívánt igényre csak és kizárólag a felelős őrző, illetőleg az jogosult, aki a felelős őrzés tárgyát felelős őrzésében, tehát birtokában tartja. Úgy vélte, az elsőfokú bíróság tévedett, amikor azt állapította meg, hogy az alperes beszámíthatta a felperessel szemben fennálló követelésébe a Cstv.
- §-ának
(3)bekezdése alapján a felelős őrzői minőségben értékesített árukért kapott ellenértéket: a beszámítás jogával csak az élhet, aki a felszámolási eljárásban hitelezőnek minősül. Az elsőfokú bíróságnak fel kellett volna hívnia az alperest annak igazolására, hogy hitelezőnek minősül-e. Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor azt állapította meg, hogy az alperes a felszámolási eljárás során a felperes hitelezőjének minősül, s így a beszámítás feltételei fennálltak. Az alperes a felperes felé benyújtott számlákat a M Zrt. (...) felé faktorálta, a létrejött faktorálási szerződés alapján az alperes neve alperes által kiállított számlák jogosultja a M Zrt. lett. A lejárt, s ki nem egyenlített számlák kifizetése vonatkozásában a felperessel az említett
- április 6-i megállapodást a M Zrt. kötötte, s azt követően, hogy a felperes a megállapodásban foglaltaknak nem tett eleget, a M Zrt. is kezdeményezte a felperes fizetésképtelenségének megállapítását. A M Zrt. a felszámolási eljárás során hitelezői igényt nem nyújtott be. Abban az esetben, ha a szállítási szerződés nem jött létre, s ha az alperes beszámításra nem volt jogosult, a leszállított teljes árukészlet a felszámolási vagyon részét képezte. Ezért az alperes köteles a
- november 15-én értékesített áruk ellenértékét a fennmaradó árukészlettel együtt felperesnek átadni (BDT.
- 1751.). Hivatkozott továbbá a BDT.2007/7-8/
- számú döntésre, amelynek alapján a perben eljáró bíróság a beszámítási kifogás elbírálására nem rendelkezett hatáskörrel. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására és a felperes másodfokú perköltségben marasztalására irányult. Ellenkérelme indokolásában ismételten előadta, hogy a perbeli szállítási szerződés miért nem jött létre, ugyanakkor a leszállított árukra „zálogjogot" alapított, mivel „…úgy tekintette, hogy a felperesi társaság azok leszállításával tartozását rendezi", azonban az alperesnek vételi szándéka soha nem volt. Utalt arra, hogy a felperesnek „…nem áll módjában új jogcím és jogalap megjelölése fellebbezési eljárásban" [Pp.
- §
(1)bekezdés]. Utalt a Pp.
- §-ára is. Arra hivatkozott: „zálogjogot is alapított a leszállított árukra", s úgy vélte, a Pp.
- §
(1)bekezdése értelmében a felperes a fellebbezésben már nem terjeszthet elő olyan kérelmet, amely az értékesített áruért befolyt ellenérték és a fennmaradó árukészlet kiadására vonatkozik. Úgy vélte, a K Nyrt. és a felperes közötti zálogszerződés nem igazolja azt, hogy nem történt engedményezés, figyelemmel az erről szóló, alperessel a D Zrt.-től kapott értesítésre. Álláspontja szerint, a „beszámítás kérdése nem képezte jelen per tárgyát". A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, s helytálló az abból levont jogi következtetése is, kivéve a beszámításra vonatkozó jogi okfejtést. Ugyanakkor a beszámításra vonatkozó téves következtetésnek nem volt jelentősége, mivel a felperes a fellebbviteli tárgyaláson megerősítette, hogy keresetét mind az elsőfokú, mind a másodfokú eljárásban vételár jogcímén tartotta fenn, keresetének jogalapja az érvényesnek állított szállítási szerződésből fakadó vételár-fizetési kötelezettség volt. Egyébként az ingó kiadására vagy kártérítésre való áttérés a fellebbezési eljárásban a Pp. 247. §-a szerint meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősült volna. Az ítélőtábla a szerződés létre nem jötte körében osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját - a tényállás pontosításával, miszerint a 2006. április 6. napján kelt megállapodás a M Zrt. és a felperes között jött létre -, s helytállónak találta a bizonyítékok okszerű mérlegelésével megállapított tényállásból levont jogi következtetést is, e körben csupán utal az elsőfokú bíróság által kifejtett indokokra [Pp. 254. §
(3)bekezdés]. A fellebbezéssel és a fellebbezési ellenkérelemmel összefüggésben a másodfokú bíróság rámutat az alábbiakra: A felperessel szemben indult felszámolási eljárásra, a felszámolás
- október 16-ára eső kezdő időpontjára figyelemmel alkalmazandó, a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló
- évi XLIX. törvény (Cstv.) beszámításra vonatkozó szabályai [
- §
(1)bekezdés és 38. §
(3)bekezdés] értelmében a felszámolás kezdő időpontját követően az adóssal szembeni beszámításra csak hitelező jogosult. Hitelezőn pedig csak az értendő, aki a felszámolás kezdő időpontja után hitelezőnek minősül, tehát, akit a felszámoló nyilvántartásba vett [3. §
(1)bekezdés c) pont]. Ebből következik, hogy a 38. §
(3)bekezdése értelmében a hitelező - az adós által indított perben - a felszámolás kezdő időpontjában fennálló követelését beszámítási kifogásként érvényesítheti, feltéve, hogy a követelés jogosultja a felszámolás kezdő időpontjában is hitelező volt, azonban az e §-ban meghatározott hitelezőn a felszámolás kezdő időpontját követően nyilvántartásba vett hitelező értendő. E bekezdés értelmében a beszámítási kifogás gyakorlására a felszámolás kezdő időpontját követően hitelezőnek minősülő személy jogosult, feltéve, ha a követelés jogosultja a felszámolás kezdő időpontjában is hitelező volt. A felszámolás során csak olyan követelés számítható be, amelyet a felszámoló elismertként nyilvántartásba vett; az adós által indított perben [Cstv. 38. §
(3)bekezdés] a beszámítási kifogás előterjesztésének nem feltétele a bejelentett hitelezői igény elismertsége, vitatott hitelezői igény is érvényesíthető beszámítási kifogással. Nem terjeszthet elő beszámítási kifogást az, aki a Cstv. szabályai szerint nem minősül hitelezőnek, azaz, akit a felszámoló, igénybejelentése alapján nem vett nyilvántartásba. A Cstv. - azzal a céllal, hogy elejét vegye a törvényes kielégítési sorrend kijátszására irányuló követelés-vásárlásnak - csak azt a hitelezőt érdemesíti arra, hogy követelését az adóssal szemben beszámítással, illetve beszámítási kifogással érvényesíthesse, aki annak már a felszámolás kezdő időpontjában jogosultja volt. Az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást a felperes és a K Nyrt. között létrejött zálogszerződést illetően. Engedményezési szerződés létrejöttét ezzel szemben az arról szóló értesítések - mivel azok egyike sem származott a felperestől - hitelt érdemlően nem bizonyították. Ezen engedményezési szerződést az arra hivatkozó alperesnek kellett volna bizonyítania [Pp. 164. §
(1)bekezdés]. A fenti indokok alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Mivel a fellebbezés nem vezetett eredményre, a felperes köteles megfizetni az alperes ügyvédi képviseletével összefüggésben felmerült, a kifejtett tevékenységhez igazodó másodfokú perköltségét, mely az általános forgalmi adót is tartalmazza [32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(1),
(2),
(5)és
(6)bekezdés]. A 900.000 forint fellebbezési eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése alapján a felperes köteles megfizetni az illetékes állami adóhatóság külön felhívására [Itv. 74. §
(3)bekezdés]. Budapest,
- október
- Pálné dr. Mikola Júlia s.k. a tanács elnöke dr. Vuleta Csaba s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: (Varga Beatrix) dr. Farkas Mária s.k. bíró