← Magyarország

Gf.20493/2008/5 – Győri Ítélőtábla

Győri Ítélőtábla Gf.IV.20.493/2008/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Győri Ítélőtábla dr. Neigerné dr. Vejkey Klára által képviselt felperesnek a Jutasi és Társai Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Jutasi György ügyvéd) által képviselt alperes ellen tartozás megfizetése iránti perében a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság

  1. október
  2. napján meghozott 20.G.40.022/2008/
  3. számú ítélete ellen a felperes részéről
  4. sorszám alatt, az alperes részéről
  5. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét - a fejrészét akként helyesbítve, hogy a felperes helyesen "A" Kft. - részben és akként változtatja meg, hogy a felperes 1.350.000,-Ft és járulékai megfizetése iránt előterjesztett kártérítési keresetét elutasítja. A felperes által az államnak fizetendő feljegyzett illeték összegét 1.380.000,- (Egymillióháromszáznyolcvanezer) Ft-ra felemeli, az alperes által az államnak fizetendő feljegyzett illeték összegét 120.000,- (Egyszázhúszezer) Ft-ra leszállítja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 2.290.000,(Kettőmillió-kettőszázkilencvenezer) Ft első- és másodfokú perköltséget, az ezt meghaladóan felmerült első- és másodfokú perköltségeiket a felek maguk kötelesek viselni. Az alperes 188.000,- (Egyszáznyolcvannyolcezer) Ft fellebbezi illeték visszatérítésére jogosult külön kérelme alapján az illetékügyben eljáró hatóságtól. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás: A megyei bíróság a megismételt eljárásban meghozott ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 1.382.000,- Ft-ot és ennek
  6. június 15-től a kifizetésig járó késedelmi kamatát, továbbá 1.750.000,- Ft-ot és ennek
  7. június 3-tól a kifizetésig járó késedelmi kamatát, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az alperest 315.000,- Ft, a felperest 1.185.000,- Ft feljegyzett eljárási illeték állam javára való megfizetésére kötelezte. A határozat indokolása szerint a felperes jogelődje
  8. április 5-én 10.000.000,- Ft kedvezményes, ún. japán hitel iránti kérelmet nyújtott be az alperes jogelődjének helység 1-i fiókjához. A helység 1-i fiókvezető úgy ítélte meg, hogy a japán hitelkérelem eredményes lesz, a felperesnek sürgősen szüksége volt pénzre, így az helység 1-i fiók
  9. június
  10. napján 2.000.000,- Ft rövid lejárató kölcsönt biztosított, melynek céljaként a japán hitel megelőlegezését jelölték meg. Később a fiókvezető pótlólag felhívta a felperesi jogelődöt, hogy a 2.000.000,- Ft rövid lejáratú kölcsönszerződés tekintetében terjesszen elő hitelkérelmet, aki ennek június 22-én tett eleget, a kölcsön céljaként vámelőleg befizetése került feltűntetésre. A felek jogelődei között egyeztetések folytak a japán hitelkérelem tekintetében. Az alperesi jogelőd több kérdésben is jelezte, hogy a kérelem teljesítésének feltételei nem valósulnak meg. Augusztus 24-én egyeztetésre hívta fel a felperesi jogelődöt, aki társasági szerződést módosított, pénzt helyezett letétbe, azonban az alperesi jogelőd
  11. szeptember 14-én a hitelkérelmet elutasította, a biztosítéki oldalt nem találta megfelelőnek, a kért hitelösszeghez képest alacsonynak ítélte a felperesi jogelőd vagyonát, nem találta reálisnak a tervezett árbevétel mértékét. A döntést követően a felek között további egyeztetések folytak. Megállapodtak, hogy az alperesi jogelőd 2.000.000,- Ft kedvező kamatozású japán hitelt biztosít, a szerződést megkötötték, de a hitelösszeget a felperes jogelődje nem vette igénybe. Az ítéleti tényállás szerint a felperesi jogelőd tulajdonosai közül "B" egyéni vállalkozóként tevékenykedett és ekként nyitott folyószámlát az alperesi jogelőd helység 2-i fiókjánál. A felperesi jogelődöt 1992-ben "B", "C" és "D" alapították, viszonyuk a következő évben megromlott, "C" és "D" törzsbetét befizetési kötelezettségeiknek nem tettek eleget, "B" kezdeményezte a kizárásukat. Ezt követően "C" kérelmére a "B" egyéni vállalkozó nevén lévő számlát az alperesi jogelőd
  12. június 3-án átírta a felperesi jogelőd nevére és rendelkezésre jogosultként "C"t jelölte meg. "C" a bankszámlára 400.000,- Ft-ot befizetett, majd továbbutalta egy másik számlára. "B" a számlája feletti rendelkezési jogosultságot nem nyerte vissza, a számlán lévő pénzhez nem fért hozzá. A bíróság megállapítása szerint "C" a "B" által üzemeltetett telephelyet lezáratta, kezdeményezte "B" felperesi jogelődből való kizárását, végül a jogvitát a felek akként rendezték, hogy "B" 1.350.000,- Ft-ért megvette tagtársaitól részesedéseiket. "B" az alperesi jogelőddel szembeni 1.750.000,- Ft-os kártérítési igényét a felperesi jogelődre engedményezte. A bíróság ítélete jogi indokolásában mindenekelőtt kiemelte, hogy az
  13. évi történések tényszerű rekonstruálása az időmúlásra figyelemmel nehézségbe ütközött, a felek erre figyelemmel a Tatabányai Városi Bíróság előtt 1.G.23.412/1994., majd 9.G.21.593/
  14. szám alatt folyamatban volt per adatai alapján kérték a jogvita elbírálását. Ezen peradatok közül elsődlegesen a tanúvallomásokat és a becsatolt okiratokat értékelte a bíróság. A biztatási káron alapuló felperesi kereset körében kifejtette, hogy a Ptk.
  15. §-a csupán a károsult részéről tett konkrét cselekvés következményeként elszenvedett kár megtérítésére ad lehetőséget. Az elmaradt haszon iránti követelés a Ptk.
  16. §-a alapján nem érvényesíthető. Rámutatott, hogy a felperes állított károsodásának nem az volt az oka, hogy az alperes biztatta a japán hitel elnyerésével, hanem az, hogy nem nyerte el a hitelt. A németországi autókereskedővel kötött szerződés meghiúsulása folytán elvesztett foglaló tekintetében ugyanakkor alaposnak ítélte a felperes követelését. Az alperesi jogelőd helység 1-i fiókvezetőjének, "E" a tanúvallomása, valamint az
  17. június 10-én kötött rövid lejáratú kölcsönszerződés szövegezése alapján megállapította, hogy az alperes helység 1-i fiókvezetője abban a téves feltevésben volt, hogy a felperesi jogelőd a japán hitelt elnyeri, a hitel céljaként meghatározott beruházás megkezdéséhez, a japán hitel megelőlegezésére nyújtott 2.000.000,- Ft rövid lejáratú kölcsönt, ezt a szerződésre is rávezette.
  18. június 10-én az alperesi jogelőd helység 1-i fiókvezetőjének megtévesztő magatartása, illetőleg a rövid lejáratú kölcsönszerződésben szereplő - japán hitelelőlegre utaló - kitétel miatt a felperesi jogelőd alappal feltételezte, hogy el fogja nyerni a japán hitelt, ezen téves feltevése mindaddig jóhiszeműen fennállt, amíg az alperesi jogelőd nem kérte tőle a rövid lejáratú hitelhez szükséges hitelkérelem benyújtását, erre pedig június 22-én került sor. Ekkor a felperesi jogelőd felismerhette, hogy nem feltétlenül biztos a japán hitel elnyerése, azonban már
  19. június 15-én adásvételi szerződést kötött "F" autókereskedővel. Az alperes magatartása sarkallta a szerződés megkötésére, melynek meghiúsulása folytán elvesztette a foglalót. Az összegszerűségében 25.000 német márkának megfelelő forintra leszállított keresetet tehát megalapozottnak ítélte a bíróság, figyelembe véve, hogy a szerződéskötés napján egy DEM 55,28,-Ft-nak felelt meg. A bíróság helyt adott a felperes kártérítési keresetének. Álláspontja szerint az alperesi jogelőd jogellenesen járt el akkor, amikor a "B" nevén lévő bankszámlát a felperesi jogelőd nevére írta és e felett "C"nek engedett rendelkezési jogosultságot. Az
  20. október 20-i alperesi levélben az alperesi jogelőd maga is elismeri a bank hibáját és felelősségét. A pénzforgalomról és a bankhitelről szóló 39/
  21. (XI.05.) MT rendelet
  22. §.

(1)bekezdésében foglaltakat az alperesi jogelőd megszegte, a jogellenesség megvalósult. A felperesi jogelőd képviselője az 1991. évi LXIX. törvény 46. §.
(1)bekezdésére figyelemmel már nem került többet abba a helyzetbe, hogy a bankszámláról bármilyen adatot megszerezzen, emiatt a bíróságnak további adatokat nem tudott szolgáltatni. A számlával kapcsolatosan csupán az alperesi jogelőd maradt olyan helyzetben, hogy információval szolgáljon, így alperesnek kellett volna bizonyítani, hogy a bankszámla nem került ki "B" rendelkezése alól, és azt, hogy a számlán milyen pénzösszeg szerepelt a rendelkezés alóli kivonás idejében. Az alperes azonban ezzel kapcsolatos adatokat szolgáltatni nem tudott, ezt a bíróság terhére értékelte és a felperesi tényelőadást elfogadva a számlaösszeget 400.000,- Ft-ban állapította meg. A megyei bíróság a kártérítési igény további 1.350.000,- Ft-os tétele tekintetében is bizonyítottnak ítélte a kár és az alperesi jogelőd jogellenes tevékenysége közötti okozati összefüggést. "C" ugyanis a megszerzett számlát a felperesi jogelőd számlájaként tüntette fel, a befizetéssel igazolta, hogy a felperesi jogelődnek teljesítette a tagi betét befizetési kötelezettséget, ugyanakkor a befizetés a felperesi jogelődhöz nem érkezett meg, "C" és "D" oly módon került abba a helyzetbe, hogy a felperesi jogelőd tagi részesedéssel bíró tagja legyen, hogy ténylegesen betétjüket nem fizették be. Emiatt kellett tagi betétjeiket "B"nak megvásárolnia, annak érdekében, hogy a felperesi jogelőd további működését biztosítani tudja. Ugyanakkor, ha a tulajdonostársak nem tudták volna igazolni a tagi betét befizetését, akkor nem léphettek volna fel kilépésükkel kapcsolatosan elszámolási igénnyel. A tagi betét befizetésének elmulasztása folytán tagsági joguk ugyanis ellenszolgáltatás nélkül megszűnt volna. A perköltséggel kapcsolatos rendelkezések körében az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes három kereseti kérelméből kettő esetében pernyertes lett, ugyanakkor a kereseti kérelmek összegszerűségét tekintve az alperes lett nagyobb mértékben pernyertes. Ezen körülmények együttes értékelésével úgy ítélte meg, hogy a pernyertesség aránya között nincs számottevő különbség. A felperes fellebbezésében az ítélet keresete szerinti megváltoztatását kérte. Álláspontja szerint a 25.000,- DEM összegű foglalóval kapcsolatos felperesi igény nem különül el az elmaradt haszonnal kapcsolatos követeléstől. Amennyiben az adásvételi szerződés teljesedésbe megy, a gépjárművek behozatala megvalósul, úgy nem érte volna vagyoni hátrány a felperesi jogelődöt. Megítélése szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor
  1. június
  2. napjával lezárta az igényérvényesítés alapjául szolgáló időszakot. Hangsúlyozta, hogy a japán hitelkérelem kedvező elbírálása érdekében ténylegesen eleget tett az alperesi jogelőd által tett előírásnak, felemelte a törzstőkét, letétbe helyezte a szükséges összeget, a 2.000.000,- Ft felvett hitelt pedig a projekt megvalósításához, a telephely létesítéséhez használta fel.
  3. június 22-ét követően is tehát csupán a banki felhívásokat teljesítette, annak tudatában, hogy a japán hitelt az alperesi jogelőd folyósítani fogja. A fellebbezés támadta azt az elsőfokú bírósági rendelkezést, mely szerint a felperest 1.185.000,- Ft feljegyzett eljárási illeték terheli. Illetékfizetési kötelezettsége álláspontja szerint a perindításkor irányadó jogszabályok szerint bírálandó el, 1993-ban elsőfokú eljárás esetén 350.000,- Ft volt a maximált eljárási illeték. Erre és a pernyertesség arányára figyelemmel 325.000,- Ft illetéket köteles viselni. Az alperes fellebbezésében az ítélet megváltoztatását, a felperes keresetének teljes elutasítását kérte. Kiemelte, hogy a Győri Ítélőtábla Gf.II.20.255/2007/
  4. sorszámú végzésében akként foglalt állást, hogy a felperes a perben a Ptk.
  5. § alkalmazásának feltételeit mindeddig nem bizonyította, az 1.750.000,- Ft összegű kártérítési igény esetében pedig szintén nem történt meg az okozati összefüggés bizonyítása. A megismételt eljárásban a bíróság a korábbi peradatok értékelésével hozott döntést, a felperes a fenti körében egyéb bizonyítékkal nem szolgált. A biztatási kárra alapított felperesi kereset tekintetében rámutatott, hogy a polgári jogban alapvetően saját tevékenységének kockázatát mindenki maga viseli. A hitelezési tevékenységük során a bankok szabadon mérlegelhetnek, szerződéskötési kötelezettség nem terheli őket, a hitelszerződés megkötése előtt az igénylő magatartása a saját üzleti kockázatának körébe tartozik. Kiemelte, hogy a felek között két hitelszerződés jött létre, magatartásukat a szerződési feltételek alapján kell megítélni, a biztatási kár alkalmazása kizárt. Tévesnek minősítette a bíróság azon álláspontját, hogy az alperes alapos okot szolgáltatott magatartásával arra, hogy a felperesi jogelőd joggal hihesse a japán hitelkérelme pozitív elbírálását. Ennek megállapítása körében a bíróság "E" tanúvallomását és az
  6. június 10-én kötött kölcsönszerződés szövegét is tévesen értékelte. A tanú ugyanis úgy foglalt állást, hogy minden alkalommal tájékoztatta a felperesi jogelődöt, hogy semmi nem teszi teljesen bizonyossá a kérelem pozitív elbírálását, soha nem tett ígéretet, hogy a hitelt meg fogja kapni. A szerződésen pedig azért került a japán hitel kitétel feltűntetésre, mert az alperes arra a célra kérte a rövid lejáratú hitelt, mint amit a 10.000.000,- Ft-os japán hitel is hivatott lett volna biztosítani. A szerződéses kitétel tehát nem a bank vagy a fiókvezető azon téves elképzelését jelezte, hogy a japán hitelt folyósítani fogja. A felperes a „japán hitelelőleg" szerződésben történő feltűntetését jelölte meg előidéző magatartásnak, a szándékosságnak tehát ezen kitétel tekintetében kell megvalósulnia. Ezt pedig csak akkor lehetne megállapítani, ha a felperes bizonyította volna, hogy a kitétel azzal a szándékkal került a szerződésbe, hogy jelezze: a japán hitel is folyósításra kerül. A kár összege tekintetében kiemelte, hogy a német autókereskedővel kötött szerződés létrejötte és a pénzkifizetés megtörténte alappal vonható kétségbe. Utalt arra, hogy ilyen tartalmú szerződést csak devizahatósági engedéllyel lehetett volna kötni. A rövid lejáratú hitelkérelemben "F" még sehol nem került feltűntetésre, ott egy másik cégre történő utalás szerepelt. Nem került tisztázása a szerződést aláíró "G" képviseleti jogosultsága sem, a szerződés megkötése pedig nem bizonyítja a foglaló elvesztését, pénzmozgást a felperes nem igazolt. Az 1.750.000,- Ft-os kártérítési követelés tekintetében kiemelte az alperes, hogy a bizonyítási terhet nem változtatja meg az a tény, hogy kinek van lehetősége a bizonyításra. A felperesnek módja lett volna megfelelő időben ezzel kapcsolatosan bizonyítási indítványt előterjeszteni. Erre az alapperben (az
  7. november 10-én kelt jegyzőkönyvben) a bíróság felszólította, a felperes azonban csak akkor terjesztett elő indítványt, amikor annak teljesítésére már reális esély nem volt. A csatolt befizetési szelvény és átutalási megbízás csak azt tanúsítja, hogy "C" 400.000,- Ft-ot a számlára befizetett, majd továbbutalt a "H" Kft-nek. A befizetésre nyilvánvalóan nem került volna sor, ha a felperes rendelkezett volna a számlával, illetőleg az összeggel. Az 1.350.000,- Ft-os követelés tekintetében a felperes egyáltalán nem bizonyította, hogy ez bármilyen okozati összefüggésben lett volna a bankszámla feletti jogosultság megváltoztatásával. Etekintetben csupán a felperes képviselője került meghallgatásra, érdemi bizonyításra nem került sor. "C" és társa testőrökkel foglalta el a telephelyet, "B" az ezzel kapcsolatos helyzet rendezése, a birtokba való visszajutás érdekében fizette ki a meghatározott összeget. Az alperesi fellebbezés szerint téves álláspontot foglalt el a bíróság a perköltséggel kapcsolatos rendelkezések körében. A kereseti kérelmek száma a pernyertességpervesztesség arányának kiszámításánál nem releváns. Az eredeti követelés több 10.000.000,- Ft volt, ennek kevesebb, mint 10 %-át ítélte meg a bíróság, a perköltségről ezt az arányt figyelembe véve kell határozni. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az alperes által megfellebbezett ítéleti rendelkezések helybenhagyását kérte. Mindenekelőtt utalt arra, hogy az elsőfokú ítélet fejrésze helytelenül jelöli meg a felperes személyét, jelen perben a "A" Kft. a felperes, melynek jogelődje volt az "I" Bt. Erre figyelemmel a Pp.
  8. §.
(1)bekezdése alapján kérte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet rendelkező részét javítsa ki. Az alperesi fellebbezés érdemét tekintve kiemelte, hogy a 2.000.000,- Ft-os rövid lejáratú hitelről született kölcsönszerződésben a kölcsönt maga az alperesi jogelőd minősíti a japán hitel előlegének. Ez az a szerződés, amely a biztatási kár iránti igényt megalapozza. "E" tanú a saját érdekében tett olyan vallomást, mely számára a legelőnyösebb helyzetet eredményezte. Tény, hogy a hitelszerződésben a japán hitelelőleg kifejezés olvasható, a fiók vezetője az akkori üzleti feltételek ismeretében nevesítette ekként a rövid lejáratú hitelt, tehát az okirat egyértelműen bizonyítja a japán hitelkérelem és a 2.000.000,- Ft hitel folyósítása közötti tényleges összefüggést. Az alperes tudomása szerint 1993-ban még az helység 1-i fiók volt jogosult a hitelkérelem elbírálására, e tekintetben később következett be változás. Az a körülmény, hogy ezen tudomása valós volt-e, a jogvitát nem befolyásolja, a felperesi jogelődnek nem volt kötelezettsége tisztában lenni a hitelfolyósítás rendjével. Nem egy feltételezett helyzetet értékelt, hanem a bank által megfogalmazott okiratból vont le okszerű következtetést. A bank a szerződés előkészítésekor abban a tudatban volt, hogy a japán hitel folyósításra kerül, ezzel a célzattal került az előleg megjelölés a szerződésben feltűntetésre. A felperes okirattal igazolta a foglalóval kapcsolatos követelés összegszerűségét, ezen okiratokat 16 év elteltével vitatta az alperes, holott ezen bizonyítékok már a Tatabányai Városi Bíróság előtti perben is rendelkezésre álltak. Az alperes nem a jóhiszemű pervitelnek megfelelően jár el, amikor további okirati bizonyítékok hiányára hivatkozik, hiszen maga adta elő, hogy az eltelt hosszú időre figyelemmel nincs lehetősége a bíróság ilyen tartalmú felhívását teljesíteni. Amennyiben erre az alperes nem képes, úgy alappal ezt a felperestől sem várhatja el. A bizonyítás elnehezülése kizárólag az alperes perbeli magatartására vezethető vissza. Amennyiben az alperes a per kezdeti szakaszában vitatta volna az adásvételi szerződés érvényességét, úgy a felperes be tudta volna csatolni a devizahatósági engedélyt, de az idő múlása miatt erre nincs lehetősége. Az alperesi jogelőd a 400.000,- Ft-os kártérítési igény tekintetében elismerte felelősségét, így a jogalapot nem vitathatja. Az alperesi jogelődnek a vállalkozói számlán lévő, legalább 400.000,- Ft vonatkozásában tett intézkedése jogszerűtlen volt. A felperesi jogelődöt azért érte kár, mert a "H" Kft-nek nem állt fent a társasággal szemben követelése, így "C" jogalap nélkül rendelkezett ezzel az összeggel. Az 1.350.000,- Ft-os igény megalapozott, a kár okozati összefüggésben áll a betét jogszerűtlen átutalásával. A felperes fellebbezése alaptalan, míg az alperes fellebbezése részben, az alábbiak szerint alapos. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban a Pp. 3. §.
(3)bekezdése szerinti kötelezettségének eleget téve tájékoztatta a feleket a bizonyítandó tényekről, a bizonyítási teherről és a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezményeiről, a felek azonban bizonyítási indítvánnyal nem éltek, a korábbi peranyaghoz képest újabb bizonyítékot nem terjesztettek elő. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló peradatok okszerű mérlegelésével helyes tényállást állapított meg, döntésével és annak indokaival túlnyomórészt az ítélőtábla is egyetértett. Helyesen foglalt állást a megyei bíróság akként, hogy a biztatási kár jogcímén érvényesített felperesi követelés részben, a német autókereskedővel kötött szerződés meghiúsulásával kapcsolatosan felmerült alperesi kár tekintetében alapos. Az a körülmény, hogy az alperesi jogelőd a japán-hitelkérelem benyújtását követően, de elbírálását megelőzően, erre irányuló hiteligény benyújtása nélkül, japán-hitel megelőlegezése megjelöléssel a felperesi jogelődnek 2.000.000,- Ft rövid lejáratú hitelt nyújtott, olyan magatartásnak minősül, melyre figyelemmel a felperesi jogelőd alappal hitte, hogy a japán-hitelt meg fogja kapni. A helység 1-i fiókvezető, "E" tanúvallomása ugyan az elsőfokú bíróság értékelésével ellentétben - a fentieket nem erősíti meg, de - érintettsége folytán - a tanútól nem is várható, hogy perdöntő bizonyítékot szolgáltasson. A helység 2-i fiók igazgatója, "J" tanúvallomása (G.23.412/1994/
  1. jegyzőkönyv) vallomása ugyanakkor alátámasztja a felperes állítását. A tanú nyilatkozata szerint az helység 1-i fiókvezető őt arról tájékoztatta, hogy a rövid lejáratú hitelt annak a reményében nyújtotta a felperesnek, hogy a japán-hitelt is meg fogja kapni, az helység 1-i fiókvezető hiszékenysége miatt került sor a japán-hitel előlegre utaló szerződéses bejegyzésre. Megállapítható tehát, hogy az helység 1-i fiókvezető a japán-hitelkérelem majdani kedvező elbírálását szinte tényként kezelte, s ezt a véleményét tolmácsolta a felperes részére is. Ezen alperesi magatartás folytán a felperesi jogelőd
  2. június 10-ét követően alappal bízhatott abban, hogy a japán-hitelhez az általa benyújtott hitelkérelemben foglalt tartalommal hozzá fog jutni. Az alperes fellebbezési érvelésével kapcsolatosan rámutat az ítélőtábla arra, hogy csak a szerződéses jogviszonyból eredő követelések, károk tekintetében zárja ki a felek közti szerződéses viszony a Ptk.
  3. §-a szerinti igényérvényesítést. A felek között két hitelszerződés ugyan létrejött, de a felperes perbeli követelései nem ebből erednek, hanem éppen abból, hogy az általa benyújtott hitelkérelemben foglalt feltételekkel - bár abban az alperes magatartása alapján joggal bízhatott - nem jött létre a japán-hitelszerződés. Helytelen az alperes fellebbezési érvelése az előidéző magatartás szándékossága tekintetében is. A helység 1-i fiókvezető, így az általa képviselt alperesi jogelőd szándéka a japán-hitellel kapcsolatos közlés konkrétságára, komolyságára kiterjedt, ez a szándékos magatartás indította a felperest alapos okkal arra, hogy
  4. június 15-én adásvételi szerződést kössön, ennek keretében foglalót adjon. Az adásvételi szerződés hitelessége kapcsán bizonyítás nem folyt le, de a Pp.
  5. §.
(1)bekezdés d.) pontja szerint teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősülő megállapodás az ellenkező bizonyításig igazolja, hogy a németországi partner a foglalót átvette. Amennyiben erre - az alperesi hivatkozásnak megfelelően - a devizajogi rendelkezések megsértésével, hatósági engedély hiányában került volna sor, ennek igazolása sem lenne alkalmas a pénzösszeg átadásának megcáfolására. A fentiekre figyelemmel az elsőfokú bíróság a Ptk.
  1. §-ában foglaltak helyes alkalmazásával adott helyt a felperes ezen leszállított kereseti kérelmének . Azután, hogy az helység 1-i fiókvezető a rövid lejáratú kölcsönnel kapcsolatos hitelkérelem benyújtására a felperesi jogelődöt felhívta, a felperes már kellő alappal nem hihette, hogy automatikusan folyósítani fogják a japán-hitelt, s a kérelem tartalmából is egyértelműen kiderül, hogy a rövid lejáratú, kedvezőtlenebb kamatozású hitel eltér a japán-hiteltől. Helytálló tehát az elsőfokú bíróság azon álláspontja, hogy az alperes
  2. június 22-ét követő magatartása már nem szolgáltatott a felperesnek olyan alapos indokot, mely lehetővé tenni az ezt követő esetleges kiadások Ptk.
  3. §. rendelkezései szerinti megtérítését. Az ítélőtábla osztotta a megyei bíróságnak az elmarad haszon iránt előterjesztett felperesi igényt elutasító döntését és annak indokait is, a felperesi fellebbezésre figyelemmel e tekintetben az alábbiakat emeli ki. A Ptk.
  4. §-ának rendelkezései csak a károkozó tevékenysége által kiváltott károsulti magatartás következtében beállt kár megtérítésére teremtenek lehetőséget. A kárnak a károsult magatartásával (mely cselekvésben, vagy mulasztásban egyaránt megnyilvánulhat) kell összefüggésben lennie, az igényérvényesítés megalapozottságához elengedhetetlenül szükséges, hogy a károsult a károsodását kiváltó magatartását a károkozó magatartása folytán fejtse ki. A biztatási kárra vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján akkor lehet helye elmaradt haszon iránti igény érvényesítésének, ha az elmaradt hasznot eredményező cselekvést, vagy mulasztást a károkozó magatartása váltotta ki (pl.: egy kedvezőbb szerződési ajánlatban alappal bízva egy másik szerződés felmondása, vagy teljesítésének elmulasztása, illetve egy már meglévő üzleti kapcsolat leépítése stb.). /A fentiekkel kapcsolatban megjegyzi az ítélőtábla, hogy a károsult és károkozó fogalmának használatára nem a kifejezésekhez a kártérítési felelősség körében tapadó jelentéssel, illetve tartalommal, hanem a Ptk.
  5. §. szerinti igény jogosultja és kötelezettje szinonimájaként került sor./ A perbeli esetben a felperes az elmarad haszon iránti igényét nem a fentiek szerint minősülő magatartására alapítja. A vállalkozási tevékenység, profil - tervezett beruházások útján való kibővítésének, ezáltal a jövőben remélt magasabb nyereség elérésének elmaradását nem az alperes utaló magatartása váltotta ki. Nem a hiteligény pozitív elbírálásába vetett hite indította arra a felperest, hogy a fejlesztést ne valósítsa meg. A fentiekre tekintettel az elmaradt haszon megtérítésére irányuló felperesi követelést elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezés megalapozott. A perben nem volt vitatott - azt az alperesi jogelőd is elismerte -, hogy az alperesi jogelőd jogellenes magatartást tanúsított, mikor "B" egyéni vállalkozó bankszámlája vonatkozásában "C" javára biztosított rendelkezési jogot, illetve a bankszámla jogosultjaként "B"t törölte nyilvántartásából és a felperesi jogelődöt jelölte meg. A felperes Ptk.
  6. §.
(1)bekezdésre alapított kártérítési követelése ezen alperesi magatartásra tekintettel került előterjesztésre. Az a körülmény, hogy az alperes jogellenes magatartásának időpontjában a bankszámlán milyen pénzösszeg állt rendelkezésre, nem nyert bizonyítást a perben, ugyanakkor a csatolt bizonylatok szerint "C", miután átíratta a számlát, 400.000,- Ft-ot fizetett be rá, mely ezáltal a felperesi jogelőd (a Bt.) rendelkezése alá került. Minekután az alperes "C"nek jogellenesen biztosított a számla felett rendelkezési jogot, ennek következtében került "C" abba a helyzetbe, hogy az immár a felperesi jogelőd nevén vezetett számláról a saját érdekeltségi körébe tartozó cég számlájára utalhatta el a 400.000,- Ft-ot. A fenti összeg és kamatai iránti kártérítési igényét tehát a Bt. jogutódja, a felperes saját nevében, saját jogán alappal érvényesítette a perben, az elsőfokú bíróságnak ezen kereseti kérelemnek helyt adó ítéleti rendelkezése megalapozott. Tévedett ugyanakkor a megyei bíróság, mikor a további 1.350.000,- Ft-os felperesi kártérítési igénynek helyt adott. Az alperesi jogelőd jogellenes magatartásával az a körülmény, hogy a Bt-ből "C" és "D" kilépett, s ezzel kapcsolatosan "B", illetőleg a Bt. velük miként számolt el, nincs olyan közvetlen okozati összefüggésben, mely a kártérítési felelősséget megalapozhatná. A peradatokból inkább az az életszerű következtetés vonható le alappal, hogy a telephely elfoglalása késztette arra a Bt-t és "B"t, hogy a kilépő tagokkal elszámoljon, ezzel a cég birtokba kerülését biztosítsa, a működés ellehetetlenülését elhárítsa. A fentebb kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletét a Pp. 253. §.
(2)bekezdés alapján részben megváltoztatta és a felperes 1.350.000,- Ft és járulékai megfizetése iránt előterjesztett kártérítési keresetét elutasította. Az ítélet érdemi rendelkezéseinek részbeni megváltoztatása, valamint az alperes ezirányú fellebbezési kérelmének megalapozottsága indokolttá tette az elsőfokú ítélet perköltségviselésre vonatkozó rendelkezéseinek megváltoztatását is. A bíróságnak a Pp. 81. §.
(1)bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén a perköltség felől a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével kell határoznia. Tévedett az elsőfokú bíróság, mikor ennek keretében a felperes által előterjesztett kereseti kérelmek számát is értékelés alá vonta. A Pp.
  1. §. rendelkezései szerint kell meghatározni a pertárgy értékét és ennek, valamint az alaposnak ítélt kereseti követelésnek az aránya határozza meg tárgyi keresethalmazat esetén is a pernyertesség arányát. A felperes eredeti keresetében 21.514.000,- Ft megtérítésére kérte kötelezni az alperest, de csupán követelése 8 %-a tekintetében, 1.782.000,- Ft erejéig lett pernyertes. Erre figyelemmel köteles az alperesnek megfizetni az alperes által a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott fellebbezésre lerótt 750.000,Ft illetékből 690.000,- Ft-ot, a Fővárosi Ítélőtábla végzésében megállapított másodfokú perköltségből 82.000,-, míg a Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyező végzésében megállapított perköltségből 201.000,- Ft másodfokú perköltséget, továbbá a 32/
  2. (VIII.22.) IM rendelet
  3. §. a.) és b.) pontjára figyelemmel - 25 % ÁFA-val együtt 880.000,- Ft-ban megállapított ügyvédi munkadíjból álló elsőfokú perköltséget, mindösszesen tehát 1.853.000,- Ft perköltséget. A felperes ezirányú fellebbezésében kifejtettekkel szemben a Tatabányai Városi Bíróság előtt folyamatban volt eljárás során előterjesztett viszontkeresete, illetve a megyei bíróságon előterjesztett keresete tekintetében az illetékkötelezettséget nem a Tatabányai Városi Bíróság előtti alperesi perindításkor hatályos illetékelőírások határozzák meg. A viszontkereseti kérelem, illetőleg a megyei bíróságon előterjesztett kereseti kérelem előterjesztésekor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján kell a felperes illetékfeljegyzési joga folytán feljegyzett kereseti illeték összegét megállapítani (Illetéktörvény
  4. §.
(1)bekezdés). Ennek figyelembevételével a perben 750.000,- Ft feljegyzett kereseti (viszontkereseti) illeték viseléséről (Illetéktörvény 42. §.
(1)bekezdés a.) pontja), valamint a felperes korábbi fellebbezésével kapcsolatosan feljegyzett 750.000,- Ft fellebbezési eljárási illeték (Illetéktörvény 46. §.
(1)bekezdése) viseléséről is határoznia kellett a bíróságnak, mégpedig a pernyertesség-pervesztesség arányának megfelelően. Ebből kifolyólag tehát a felperes 1.380.000,-, míg az alperes 120.000,- Ft feljegyzett eljárási illeték megfizetésére köteles az állam javára. A felperes fellebbezése eredménytelen maradt, míg az alperesi fellebbezés 3.132.000,- Fthoz képest 1.350.000,- Ft erejéig, tehát 43 % arányban vezetett eredményre. A 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §. a.) és b.) pontja, valamint
(5)bekezdése és az alperesi fellebbezés részbeni eredménytelensége figyelembevételével a felperes saját fellebbezése tekintetében ÁFA-val együtt 450.000,- Ft ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltséget köteles megfizetni az alperesnek, ugyanakkor az alperes saját fellebbezése tekintetében a fentiek szerint ÁFA-val együtt 13.000,- Ft-ban megállapított ügyvédi munkadíjból álló másodfokú perköltség megfizetésére köteles a felperes javára. Ezek beszámításával a felperes által alperesnek fizetendő másodfokú perköltség összegét az ítélőtábla 437.000,- Ftban állapította meg, ennek és az elsőfokú eljárásra a fentiek szerint megállapított 1.853.000,Ft elsőfokú perköltségnek, mindösszesen tehát 2.290.000,-Ft-nak a megfizetésére kötelezte a felperest az alperes javára. Miután az eljárás korábbi szakaszában meghozott és a Fővárosi Ítélőtábla által a fellebbezési kérelem, illetve ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül a Pp. 252. §.
(2)bekezdése alapján hatályon kívül helyezett elsőfokú ítélet elleni fellebbezésén az alperes a maximális fellebbezési illetéket már lerótta, így a megismételt eljárásban az Illetéktörvény 51. §.
(1)bekezdése alapján mentesült a fellebbezési illeték ismételt megfizetése alól. Erre figyelemmel az Itv. 80. §.
(1)bekezdés f.) pontja alapján kérheti az illetékügyben eljáró hatóságtól az újabb fellebbezésével kapcsolatosan szükségtelenül lerótt 188.000,- Ft fellebbezési illeték visszatérítését. Evégett az elsőfokú bíróságnak az ítélőtábla ezen határozatát az Itv. 81. §.
(2)bekezdésében foglaltakra figyelemmel az érintett hatóság részére meg kell küldenie. Győr,
  1. október
  2. napján Dr. Zámbó Tamás sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Kiadó: Dr. Maurer Ádám sk.. Ferenczy Tamás sk. előadó bíró bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.