Bf.279/2009/3 – Szegedi Ítélőtábla

(3)bekezdés f) pontja értelmében az ítélet tartalmazza az indítvány elutasításának indokolását is. Az ítélőtábla álláspontja szerint (név) - aki a vádlotti intézkedés helyszínére később érkező rendőrök egyike volt - tanúvallomása az ügy szempontjából nem bír jelentőséggel, hiszen magáról a cselekményről konkrét tudomással nem bír, így az ő tanúkénti kihallgatása szükségtelen. Így e kérdésben helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság, ezen eljárási szabálysértése az ügy érdemére kihatással nem volt, ezért a másodfokú bíróság csak annak megállapítására szorítkozott. Az ítélőtábla az első fokú ítélet tényállását a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontja alapján a vádlott nyilvános ülésen tett nyilatkozata, valamint az iratok egybehangzó adatai alapján az alábbiak szerint kiegészítette, illetőleg helyesbítette: A vádlott első fokú ítéletben megjelölt vállalkozásából fennálló havi jövedelme kb. 200.000.- forint. Élettársa ugyanebben a vállalkozásban dolgozik, havi jövedelme 100.000.- forint. A vádlott kiskorú gyermeke után havi 20.000.- forint gyermektartásdíjat fizet. A vádlott korábbi munkája során minimálisan végrehajtotta azokat a feladatokat, amiket meghatároztak neki, de aktivitás vagy lelkesedés, elhivatottság nem jellemezte tevékenységét. A szolgálati feladatok ellátása során bizonyítható fegyelmi vagy más bűncselekmény elkövetésére utaló problémák nem, azonban megjelenési, öltözködési hiányosságok merültek fel vele szemben. Dicsérve, fenyítve nem volt. Elöljáróival szemben tiszteletet mutatott, a kritikát meghallgatta. A (határvadász század megnevezése) Határvadász Század 1066/

1. számú ügyrendjének keltje helyesen:
2. február
3. A vádlott a (rendőr-főkapitányság megnevezése)- helyesen - (osztály megnevezése) Osztályán teljesített járőri szolgálatot. (tanú neve) igazoltatására
4. július 1-jén, délelőtt került sor. A vádlott a Btk.
5. § 1/l. pontja alapján minősül hivatalos személynek. Egyebekben az első fok ítélet tényállása hiánytalan, azt az ítélőtábla a fenti kiegészítésekkel és helyesbítésekkel határozatának alapjául elfogadta. A vádlott felmentését célzó fellebbezések kétirányúak voltak. A védő álláspontja szerint tekintettel arra, hogy a 62/
6. IRM rendelet előírja, hogy amikor a rendőr hatáskörét túllépve, jogosulatlanul intézkedik, és ezt észleli az elöljárója, akkor az elöljárói viszonyba lépett feljebbvalónak kell az átvett intézkedést befejeznie. Ebből következően álláspontja szerint a vádlott kötelességszegést nem követett el. A fentieken túl álláspontja szerint a korrupciós bűncselekmény vonatkozásában (tanú neve) állításával szemben a vádlott tagadása áll. Álláspontja szerint az ártatlanság vélelmére figyelemmel a tanú állítása nem elegendő a vádlott tagadásával szemben, annak bűnössége megállapításához. A védelem a fentieken túl hivatkozott arra, hogy (tanú neve) tanú kihallgatására a nyomozás során törvénysértően került sor, mert kihallgatása kezdetén őt nem oktatták ki a jogaira. A tanú a későbbiekben pedig akként nyilatkozott, hogy ezt a nyomozati vallomását tartja fenn. Utalt arra, hogy a jogszabályoknak megfelelő kihallgatás kizárólag a bírósági tárgyaláson történt. Az ítélőtábla nem osztotta a felmentésre irányuló védelmi fellebbezéseket. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a védelmi fellebbezések a bizonyítékok mérlegelése ellen irányulnak, lényegében azt sérelmezik, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott tagadásával szemben - mely szerint nem kért 20.000.- forintot azért, hogy ne tegyen feljelentést - (tanú neve) vallomását fogadta el. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást széles körben lefolytatta. Részletesen számot adott arról, hogy a vádlott tagadásával szemben milyen bizonyítékokat - és nem kizárólag (tanú neve) vallomását - fogadott el, illetőleg milyen tényekből következtetett a vádlott bűnösségére. E vonatkozásban indokolási kötelezettségének mindenben eleget tett, indokai megfelelnek az iratokban rögzítetteknek. A bizonyítékok értékelése az azokat közvetlenül észlelő elsőfokú bíróság feladata. Megalapozott tényállás esetén a bizonyítékok eltérő értékelésére a másodfokú eljárásban nem kerülhet sor. Így e körben a védelmi fellebbezések eredményre nem vezethettek. Nem osztotta a másodfokú bíróság a tanú kihallgatásával kapcsolatos védői álláspontot sem. (tanú neve) első meghallgatására a nyomozás elrendelése előtt,
7. július
8. napján került sor. A meghallgatási jegyzőkönyv tanúsága szerint (nyomozati iratok I/1-
9. oldal) őt figyelmeztették az igazmondási kötelezettségére, vallomásmegtagadási jogára, valamint a hamis vád törvényes következményeire. Még ugyanezen a napon, tanúként kihallgatták (tanú neve)-t, s a jegyzőkönyvből megállapítható (nyomozati iratok I/4-
10. oldal), hogy ebben az esetben is megtörtént a tanú teljes körű kioktatása. Ezt követően, a tanút
11. július 31-én folytatólagos kihallgatása során (nyomozati iratok I/91-
12. oldal) valóban nem figyelmeztették a mentességi jogára, de az ítélőtábla álláspontja szerint a folytatólagos kihallgatás során az ismételt kioktatás már nem követelhető meg. Így az elsőfokú bíróság a törvénynek megfelelően járt el, amikor a tanú nyomozati vallomását is bizonyítékként értékelte különös tekintettel arra, hogy a tanú a bírósági eljárásban, azzal egyező tartalmú vallomást tett. A Rendőrségi Szolgálati Szabályzat
13. §

(2)bekezdés b) pontja értelmében a feljebbvaló és a rangban idősebb rendőr jogosult, illetőleg köteles elöljárói viszonyba lépni, ha a rendőr intézkedése törvényellenes. Ugyanezen törvényhely

(4)bekezdése azonban kimondja, hogy az elöljárói viszonyba lépés nem járhat a szolgálati intézkedésbe való indokolatlan beavatkozással. Tehát nem arról van szó, hogy amennyiben a feljebbvaló belép az intézkedésbe, akkor ő köteles továbbvinni az intézkedést. Jelen esetben az lett volna a beavatkozás, ha az elöljáró, (elöljáró neve) azt az utasítást adja, amire a vádlott az eljárás során hivatkozott, hogy ne tegyen feljelentést. Ez viszont nem történt meg, az elöljáró csak arra adott utasítást, hogy a törvényellenesen bevont vezetői engedélyt a vádlott jutassa vissza (tanú neve)-nek. A fentiekből következik, hogy a vádlott kötelességét megszegte, amikor a (tanú neve) által elkövetett szabálysértések miatt nem tett feljelentést. Mindebből következik az is, hogy az elsőfokú bíróság az általa megállapított megalapozott tényállásból helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére és cselekményét a törvénynek megfelelően minősítette. Az ítélőtábla - az elsőfokú bírósággal ellentétben - enyhítő körülményként értékelte a vádlott javára, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Ezzel szemben a vádlott terhére súlyosító körülményként értékelte, hogy olyan személy követett el korrupciós bűncselekményt, akinek e bűncselekmény megakadályozása lett volna a kötelessége. Az ítélőtábla álláspontja szerint a rendőrként korrupciós bűncselekményt elkövető vádlott esetében az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartama és a felfüggesztés próbaideje nem olyan súlyos, hogy annak lényeges enyhítése lenne indokolt. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor nem alkalmazott a vádlottal szemben lefokozást. E mellékbüntetés vonatkozásában nincs olyan kizáró ok, mely szerint a szolgálati viszony megszűntével nem szabható ki. Az irányadó bírói gyakorlat szerint a korrupciós bűncselekményt elkövető rendőrrel szemben nem lehet eltekinteni e mellékbüntetés kiszabásától (BH 2008. évi 80. számú jogeset). A cselekmény jellege miatt a vádlott méltatlanná vált a rendfokozatra. Ezért osztva az ügyészi fellebbezést az ítélőtábla a vádlottat a Btk. 131. §

(1)és

(2)bekezdése alapján mellékbüntetésül lefokozásra is ítélte. Helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a korrupciós bűncselekményt elkövető vádlottal szemben pénzmellékbüntetést szabott ki, azonban tévesen jelölte meg annak jogszabályi alapját, hiszen a vádlottal szemben - helyesen - a Btk. 64. §

(1)bekezdés a) pontja és

(2)bekezdése alapján került kiszabásra a pénzmellékbüntetés, azaz azért, mert a vádlott haszonszerzés végett követte el a bűncselekményt. Ezért az ítélőtábla a jogszabályi hivatkozást ekként módosította. Helyesen járt el akkor is, amikor a vádlott által (tanú neve)-tól átvett 20.000.- forint vagyoni előnyre vagyonelkobzást rendelt el, azonban tévesen jelölte meg annak egyik jogszabályi alapját, mert az nem a Btk. 77. §

(1)bekezdés e) pontja, hanem - helyesen - Btk. 77/B. §

(1)bekezdés e) pontja. A fentieken túl az elsőfokú bíróság az alkalmazott jogszabályhelyeket hiányosan hívta fel, így nem hivatkozott a szabadságvesztés próbaidőre történő felfüggesztése esetében a Btk. 89. §

(2)bekezdésére, valamint az előzetes fogvatartás beszámításánál a Btk. 99 §

(2)bekezdésére, noha azokat alkalmazta, így e jogszabályi helyekre történő utalást az ítélőtábla jelen határozatával pótolta. A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a fellebbezések közül az ügyész fellebbezését alaposnak ítélve az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. §

(1)bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A vádlott személyi igazolványából megállapította, hogy a vádlott lakcíme helyesen: (Település, utca, házszám, emelet, ajtószám). Szeged,

1. november
2. Dr. Hegedűs István s.k. Sefta Márta dr. s.k. a tanács elnöke a tanács tagja, előadó Dr. Harangozó Attila s.k. a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla Bf.I.279/2009/
3. számú ítélete, illetve a Csongrád Megyei Bíróság 3.B.1031/2008/
4. számú ítéletének jelen ítélettel meg nem változtatott része
5. november
6. napján jogerős és - fel nem függesztett részében - végrehajtható. Szeged,
7. november
8. Dr. Hegedűs István s.k. a tanács elnöke