A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Pintér István ügyvéd által képviselt felperesnek - a dr. Koplányi Magdolna jogtanácsos által képviselt Vám- és Pénzügyőrség (1095 Budapest, Mester u. 7.) alperes ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perében a Fővárosi Bíróság
- május 19-én meghozott 5.P.24.688/2007/
- számú ítélete ellen a felperes
- sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 (tizenöt) napon belül 25.000 (huszonötezer) forint perköltséget. A fellebbezési illeték az államot terheli. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. I n d o k o l á s: Keresetében a felperes 2.754.388 Ft kár és annak
- május 30-tól számított kamatai megfizetésére, a jogellenesen kiszabott 52.552 Ft késedelmi pótlék és a
- II. félévétől
- januárjáig bankköltség többletkiadás címén fizetett összegek visszatérítésére kérte kötelezni az alperest (Ptk. 349 §
(1)bekezdés, 339. §
(1)bekezdés). Az alperes a kereset elutasítását kérte, védekezése kötelezettségének jogszabályi feltételei nem állnak fenn. szerint kártérítési Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 50.000 Ft perköltséget. Rendelkezése szerint a le nem rótt kereseti illeték az állam terhén marad. Ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a felperes állítása szerint tevékenysége 2004. április 30-án megszűnt, és ezt követően már nem volt olyan jogalany, akivel szemben ki lehetett volna szabni vámterhet. A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény 75. §
(1)bekezdés c) pontja, 77. §
(1)bekezdése, a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló 1995. évi C. törvény 10. §
(1)-
(2)bekezdése és a végrehajtására kiadott 45/
- (III. 25.) Korm. rendelet
- §
(6)bekezdése alapján megállapította, hogy az alperes a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor kiszabta, majd érvényesítette a felperest egyetemlegesen terhelő vámterhet. A Ptk.
- § alapján a kártérítési felelősség megállapításához a jogellenes magatartás, a kár bekövetkezése, a magatartás és a kár közötti okozati összefüggés, valamint a felróhatóság, vétkesség fennállása szükséges. A felperes állította, hogy kára a kifizetett vámteher. A felhívott jogszabályi rendelkezésekből azonban megállapítható, hogy a vámhatóság az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően is jogszerűen szabta ki és érvényesíthette a vámterhet. A vámbiztosíték felszabadítása
- május 1-én nem automatikusan történt, mert azt csak akkor lehetett felszabadítani, ha annak indokoltsága megszűnt, az indokoltság pedig a törvényi rendelkezés szerint a vámteher megfizetésével szűnik meg. A vámteher kiszabása tehát jogszerűen, de késedelmesen történt. Ha a vámhatóság a törvény szerint rendelkezésre álló határidő alatt meghozza a határozatát, a vámteher az U. Kft-től is behajtható lett volna. Ugyanakkor a késedelem megállapítása nem jelenti automatikusan a kártérítési felelősség fennállását is, mert az csak akkor állapítható meg, ha nyilvánvaló és vétkes mulasztás történik. Jelen esetben a késedelem kialakulásában nem látta megállapíthatónak az alperes felróhatóságát. Az adatkérésnek az U Kft.
- május 4-én tett eleget, és a vámhivatal még ezen a napon meghozta a vámterhet kiszabó határozatát. A
- évi CXXVI. törvény
- §
(1)bekezdése szerint a vámhatóság által kiadott engedélyek a csatlakozás napján hatályukat vesztik. Az engedélyhez benyújtott vámbiztosítékkal az engedélyesnek 30 napon belül el kell számolni. Az elszámolásra, a vámbiztosíték felszabadítására a vámbiztosíték nyújtásakor hatályba lévő szabályokat kellett alkalmazni, ez a szabály pedig egyértelműen az 1995. évi C. törvény 10. §
(1)bekezdése volt. A végrehajtási rendelet 19. §
(3)bekezdése értelmében az egyedi vámbiztosítékot a vámhatóság felszabadítja, vagy felszabadítottnak kell tekinteni, ha a vámeljárás lezárult. Erre azonban csak
- május
- után került sor. A közigazgatási határozat megtámadása iránt eredményes bírósági eljárás nem volt, így az alperesi határozat jogellenességét nem lehet megállapítani. A perköltségről a Pp.
- §
(1)bekezdése, míg a le nem rótt kereseti illetékről a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- § szerint rendelkezett. Fellebbezésében a felperes az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és keresete teljesítését, másodlagosan pedig az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Kiemelte, hogy az elsőfokú ítélet
- oldal
- bekezdésével rögzített megállapítás bizonyítékokkal is alátámasztott. A késedelem az államigazgatási szerv esetében nyilvánvaló, a lefolytatott bizonyítás eredményeképpen a vétkesség is megállapítható, az elsőfokú ítélet rendelkező része mégis ezen okszerűségekkel ellentétes. Az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe azt az okirati bizonyítékot, hogy az alperes más ügyben a felperesi keresetnek megfelelő indokolással hozott határozatot. A vámérték vizsgálat vámigazgatási eljárás, annak elintézési határidejét az
- évi C. törvény
- §
(7)bekezdése határozta meg. Ez a bekezdés a vámérték vizsgálatot nem sorolja fel, ezért a vámhivatal mindig az 1957. évi IV. törvény 15. §
(5)bekezdése szerinti 30 napot állapította meg, amely határidőt a kezesség adására jogosult társasággal és a vámáru tulajdonosával is írásban közölt, és egyben értesítette arról, hogy az elintézési határidőt 30 nappal meghosszabbította. Mindezek alapján a vámérték vizsgálatot
- április
- napjáig be kellett volna fejezni, és a rendelkezésre álló adatok alapján kellett volna dönteni. Ha meghosszabbított határidő alatt a vámáru tulajdonosa nem nyújtotta be a kért okmányokat, akkor is adottak voltak a jogszabály értelmében a vizsgálat lefolytatásának és a döntés meghozatalának jogszabályi feltételei. A kezességi nyilatkozat kibocsátásakor,
- január 27-én már hatályos volt a
- évi CXXVI. törvény
- §
(1)-
(2)bekezdése. Ezért a felperes vámügynöki tevékenységi engedélye
- április 30-án érvényét vesztette, a kezesség-nyújtási tevékenységet is ez alapján az engedély alapján gyakorolta. A
- évi CXXVI. törvény
- §
(1)bekezdésében előírt elszámolási kötelezettség nem áll fenn, hiszen a vámérték vizsgálat a vámhatóság által végzett cselekmény. Az
- évi C. törvény
- §
- pontja szerint a vámérték vizsgálat egyik vámeljárás alá sem tartozik. Az ítélet kitér arra, hogy a vámhivatal
- február 25-én újabb hiánypótlásra szólította fel a vámáru tulajdonos kft.-t, melyet az postai kézbesítéssel nem vett át. Ez a megállapítás azért nem fogadható el, mert a társaság képviselője folyamatosan végezte a kft-nek a vámkezelést, majd ténylegesen
- április 20án át is vette a „hiánypótlást". A
- január 27-én átvett felszólítás ellentmond a jogszabályi előírásoknak. A
- május 4-én benyújtott okmányokat a vámhivatal nem fogadta, majd még ugyanezen a napon meghozta a vámterhet kiszabó határozatot, amit azonban csak
- augusztus 5-én kézbesített ismételten közvetlenül a kft. képviselőjének. Ez a tény is igazolja, hogy a vámáru tulajdonos folyamatosan vámkezeltetett a vámhivatalnál, tehát nem költözhetett ismeretlen helyre. A határozatban
- augusztus 12-e volt a fizetési határidő, majd a vámhivatal meg sem várva a jogerőre emelkedés határidejét, a felperes felé is meghozta a vámteher kiszabását előíró határozatát, mégpedig úgy, hogy abból az egyetemleges fizetési kötelezettség megállapítása kimaradt. Miután a határozatot a felügyeleti hatóság megsemmisítette, a kiadott új határozatban a kötelezettet írta el, a kijavító határozatban fellebbezési lehetőséget nem adott, a felperes igazolási kérelmét határozattal elutasította. Fellebbezési ellenkérelmében az alperes az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, mert az ítélet érdemben helyes és a felperes által benyújtott fellebbezés alapján sem állapítható meg olyan jogszabálysértés, amely az ítélet hatályon kívül helyezését, vagy megváltoztatását alapozná meg. Kiemelte, hogy a felperes az alperes vétkes eljárását többek között abban látja, hogy az alperes az U Kft-nek címzett határidő-hosszabbítást és felkérést a társaságnak nem tudta kézbesíteni. Nyilvánvaló azonban, hogy az alperes a személyes átvétel iránt is csak akkor intézkedhet, ha a címzett ismeretlen helyre költözött megjegyzéssel ellátott tértivevény egyáltalán visszaérkezett. Amikor az U Kft. a felkérésnek
- május 4-én eleget tett, a vámhivatal a vámterhet kiszabó határozatát nyomban meghozta. Az alperesnek tehát nincsen jogellenes és egyben felróható, vétkes magatartása. A felperes által nyújtott vámbiztosítékot a jogszabály alapján nem lehetett felszabadítani, és azt a felperes sem tekinthette a jogszabály alapján felszabadítottnak. A vámhivatal intézkedése pedig az igazolt tények alapján a szükségszerű, ésszerű határidőkön belül történt. A késedelmes ügyintézés a bírósági joggyakorlat alapján önmagában nem alkalmas a kártérítésre alapot adó felróhatóság megállapítására, mert ennek körében vizsgálni kell a mulasztás okát és időtartamát. A jogszabályoknak megfelelően járt el a perbeli ügyben a vámhivatal, és nem eshet az alperes terhére, hogy a felperes az U Kft-től megtérítést nem várhat. A felperes ugyanis egyértelműen olyan kezességet vállalt, mely a jogszabály alapján kötelezte őt arra, hogy a vámteherért a sortartásra tekintet nélkül helytálljon, és így nincs jelentősége annak sem, hogy az alperes az U Kft-vel szemben megkísérelte-e a vámteher behajtását. A felperes továbbra is állítja, hogy tevékenysége
- április 30-ával megszűnt, ezért továbbra is kiemeli a
- évi CXXVI. törvény
- §
(1)bekezdés c) pontját. Megjegyezte, hogy a felperes
- január 27-én nyújtotta a kezességet, így az ekkor hatályban volt jogszabályok alapján a felperesre az elévülési időig lehetett kiszabni a vámterhet. Az
- évi C. törvény
- §
(1)-
(2)bekezdése és végrehajtási rendeletének 19. §
(6)bekezdése alapján a felperes nem gondolhatta, hogy a vámbiztosíték felszabadított lenne. Az alperesnek tehát sem jogellenes, sem felróható magatartása nem volt, a felperesnek így kára sem keletkezhetett. Megalapozottan jutott ezért arra a következtetésre az elsőfokú bíróság, hogy a Ptk. 339. § szerinti feltételek együttes fennállása hiányában nem terheli kártérítési felelősség az alperest. Az elsőfokú bíróság ítéletének nem volt a Pp. 228. §
(4)bekezdése szerint fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett rendelkezése, ezért az ítéletet a másodfokú bíróság egészében bírálta felül. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és annak jogi indokolásával is egyetértett, a fellebbezésben foglaltak miatt azonban kiemeli a következőket. A felperes a perben mindvégig az alperes határozatával kiszabott és megfizetett vámteherrel azonosan jelölte meg a kárát, ezért az alperes kártérítési felelősségével összefüggésben alapvetően azt kellett vizsgálni, hogy az annak megállapításához elengedhetetlenül szükséges és a Ptk. 349. §
(1)bekezdésében, valamint 339. §
(1)bekezdésében meghatározott együttes feltételek fennálltak-e. Minthogy a felperes a határozattal megállapított fizetési kötelezettségével azonosan jelölte meg a kárát, a Ptk. 349. §
(1)bekezdése szerint az e határozattal szembeni rendes jogorvoslatot igénybe kellett vennie ahhoz, hogy sikerrel érvényesíthessen kártérítési igényt az alperessel szemben. A perben azonban nem volt vitás, hogy a felperes a
- szeptember 15-én meghozott vámfizetési kötelezettségét megállapító 7418/1-
- számú határozat elleni rendes jogorvoslatot nem vette igénybe. A határozat ellen ugyanis fellebbezéssel lehetett élni, és bár a felperes a határozatot
- szeptember 26-án átvette, ellene csak
- november 29-én terjesztett elő fellebbezést. Ezt azonban az alperes szerve a 7455/
- számú és ugyancsak fellebbezhető határozatával visszautasította, a felperes azonban ezzel a határozattal szemben nem fellebbezett, hanem a Fővárosi Bíróságon e határozat bírósági felülvizsgálatát kérte. A Fővárosi Bíróság
- február 28-án meghozott 8.K.30.984/2006/
- számú végzésével a pert megszüntette, megállapította ugyanis, hogy egyrészt a keresettel támadott határozat nem olyan érdemi döntés, ami a bíróság előtt felülvizsgálható, másrészt a felperes a vámteher fizetési kötelezettséget megállapító 7418/1-
- számú elsőfokú határozat ellen nem élt fellebbezéssel. A felperes tehát a jogorvoslati lehetőségét nem merítette ki, így nincsen a bíróság által felülvizsgálható másodfokú határozat. Az elsőfokú bíróság előbbi végzését a Fővárosi Ítélőtábla
- október 11-én meghozott 3.Kf.27.312/2006/
- számú határozatával helybenhagyta. E tényekből következik, hogy a felperes a kára elhárítására alkalmas rendes jogorvoslatot nem vette igénybe, és ezért az alperes kártérítési felelősségéhez elengedhetetlenül szükséges speciális törvényi feltétel mindenképpen hiányzik (Ptk.
- §
(1)bekezdés). A másodfokú bíróság kiemeli azt is: a felperes többször hangsúlyozta a perben, hogy kára amiatt keletkezett, mert az U Kft. időközben eltűnt, és nem tudja vele szemben érvényesíteni a helyette megfizetett összeggel azonos követelését. Ez az állítása azonban még valósága esetén sem alapozhatná meg az alperes kártérítési felelősségét, hiszen az, hogy a fizetésre kötelezett eleget tesz-e kötelezettségének vagy sem, létezik-e vagy sem, illetve fellelhető-e megadott székhelyén, az alperes eljárásával nem állhat semmilyen okozati összefüggésben (Ptk. 339. §
(1)bekezdés). Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §
(2)bekezdése szerint helybenhagyta. A felperes fellebbezése nem volt eredményes, ezért a Pp. 78. §
(1)bekezdése folytán köteles az alperes jogi képviseletével a másodfokú eljárásban felmerült és az elsőfokú ítéletben megítélt összeg felével azonosan meghatározott jogtanácsosi munkadíjból álló másodfokú perköltséget megfizetni. A fellebbezési illeték viseléséről a másodfokú bíróság a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §
(1)bekezdése és
- § alkalmazásával rendelkezett. Budapest,
- december
- Dr. Tölg-Molnár László s.k. a tanács elnöke Dr. Hőbl Katalin s.k. előadó bíró . Madarász Anna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: