Bf.115/2009/10 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés,

(5)bekezdés I. tétel, Btk. 16.§) minősíti. Az emberölés bűntettének kísérleténél a Btk. 166. §

(2)bekezdés c./ és f./ pontjára utalást mellőzi. A vádlott főbüntetését, mint halmazati büntetést 11 (tizenegy) évi fegyházbüntetésre enyhíti. Az elsőfokú bíróság által az iratok mellékleteként kezelni rendelt bűnjeleket kezelés végett a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályának 136-815/2007.bü. számra küldi meg. A vádlott által

1. év március hó
2. napjától a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a kiszabott fegyházbüntetésbe beszámítja. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A másodfokú eljárás során felmerült 6.750 (hatezer-hétszázötven) forint bűnügyi költséget az állam viseli. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. I n d o k o l á s: A Fővárosi Bíróság
3. év március hó
4. napján kelt 7.B.495/2008/
5. számú ítéletében a vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk.
6. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés c./ pont I. fordulat, f./, h./ pontjai szerint minősülő emberölés bűntettének kísérletében, ezért 13 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, melybe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt. Rendelkezett a bűnjelek lefoglalásának megszüntetéséről: a bűncselekmény eszközének elkobzásáról, a ruhaneműk vádlottnak történő kiadásáról, illetve megsemmisítéséről, valamint a bizonyítékként még számba jöhető tárgyak iratoknál történő kezeléséről. Kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyész tudomásul vette, ellene a vádlott és védője jelentett be fellebbezést enyhítésért. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.323/

1. számú átiratában az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. A másodfokú nyilvános ülésen a védő az enyhítés iránt bejelentett fellebbezését fenntartotta, azt a vádlott személyi körülményeivel indokolta, egészségi állapota miatt ugyanis folyamatos orvosi kezelésre szorul. A vádlott felszólalásában és az utolsó szó jogán csatlakozott védőjéhez. Az ügyész az átiratával egyezően az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. A Fővárosi Ítélőtábla a Be.
2. §

(1)bekezdése alapján bírálta felül a Fővárosi Bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával folytatta le ugyan az eljárását, azonban a tényállás megállapításánál, annak indokolásánál figyelmen kívül hagyta a Be. 4. §

(2)bekezdésében írt alapvető eljárási szabályt: a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére (in dubio pro reo elve). A másodfokú bíróság a megállapított tényállás kiegészítésével, pontosításával, az ehhez, valamint a jogi minősítéshez kapcsolódó indokolás kiigazításával orvosolta az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértését. Ezáltal nem volt ok az ítéletnek a Be. 375. §

(1)bekezdés első fordulata szerinti hatályon kívül helyezésére. A tényállás megállapításakor az elsőfokú bíróság nem tévedett, amikor a rendelkezésre álló bizonyítékok helyes értékelésével azt rögzítette, hogy a vádlott késével az

1. számú sértett hasán okozott nyolc napon belül gyógyuló sérülést. Helyesen állapította meg azt is, hogy a
2. számú sértett a szúrás előtti utolsó pillanatban jobb kezét a kés útjába tette, ezzel akadályozta meg a súlyosabb sérülés kialakulását, mely „akár életveszélyes sérülés is lehetett volna" (
3. oldal, alulról számított
4. bekezdés). A történeti tényállást összevetve az igazságügyi orvosszakértő
5. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvben fenntartott, a nyomozati iratok 161-
6. oldalán található orvosszakértői véleményével megállapítható, hogy a cselekmény minősítését alapvetően befolyásoló ténymegállapítás tekintetében iratellenes az elsőfokú bíróság azon megfogalmazása, hogy a vádlott „megszúrta" az
7. számú sértettet a késével. Emellett az orvosszakértői vélemény - melyben a szakértő részletesen elemezte a vádlott vallomását -, továbbá a
8. számú sértett sérülése kapcsán kiállított zárójelentés tartalmaz olyan megállapításokat, melyek ugyancsak jelentőséggel bírnak a történeti tényállásnál. Az elsőfokú bíróság helyesen hivatkozott arra, hogy a vádlottat eddig tizennégy alkalommal ítélték el, azonban ezen elítélések közül csak a minősítés szempontjából releváns legutolsó ítéletet ismertette. Tekintettel arra, hogy ezen elítélések között más erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott végrehajtandó szabadságvesztés is volt, és az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében a súlyosító körülmények körében hivatkozott a vádlott többszörösen büntetett előéletére - ami értelemszerűen több elítélést jelent - mellőzhetetlen az
9. évi végrehajtandó szabadságvesztését követő valamennyi elítélésének ismertetését. A Fővárosi Ítélőtábla ezért megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a Be.
10. §

(2)bekezdés b./ pontjának második fordulatába, c./ és d./ pontjába ütköző megalapozatlanságban szenved, mert a tényállás hiányos, részben ellentétes az iratokkal és helytelen ténybeli következtetést is tartalmaz. Ezt a másodfokú bíróság a Be. 352. §

(1)bekezdés a./ pontja - az iratok tartalma - alapján a következőek szerint orvosolta a tényállás kiegészítésével és helyesbítésével. A vádlott személyi körülményei tekintetében a következő elítélésekkel egészíti ki az elsőfokú bíróság által megállapítottakat: · A Nyírbátori Városi Bíróság

1. év november hó
2. napján jogerős B.319/1990/
3. számú ítéletével súlyos testi sértés bűntette miatt 8 hó börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. · A Nyíregyházi Városi Bíróság
4. év október hó
5. napján jogerős 14.B.232/1991/
6. számú, illetőleg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 2.Bf.617/1991/
7. számú határozatával lopás bűntette és más bűncselekmények miatt 1 év 2 hónapi börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. · A Nyírbátori Városi Bíróság
8. év május hó
9. napján jogerős B.33/1995/
10. számú ítéletével csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt, mint visszaesőt 6 hó börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. · A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság
11. év február hó
12. napján jogerős B.7/1996/
13. számú ítéletével súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 15.000 forint pénzbüntetésre ítélte. · A Pesti Központi Kerületi Bíróság
14. év november hó
15. napján jogerős 22.B.VII.22037/1999/
16. számú határozatával garázdaság vétsége miatt 36.000 forint pénzbüntetést szabott ki a vádlottal szemben. A történeti tényállás tekintetében: · A
17. számú sértett közepes testalkatú, mintegy 180 cm magasságú, a vádlottnál magasabb személy (orvosszakértői vélemény
18. oldal utolsó bekezdés; a sértettről készült zárójelentés, nyomozati iratok
19. oldal „státusz"-nál tett megállapítás; a vádlott vallomása a nyomozati iratok
20. oldalán). · Kirekeszti az elsőfokú ítélet
21. oldal
22. bekezdésében írt azon elsőfokú bírósági ténymegállapítást, hogy a vádlott az
23. számú sértett hasa irányába szúrt, ehelyett azt állapítja meg, hogy csapkodó mozdulattal, metszett sérülést okozott e sértettnek és a
24. számú sértettnek is, amikor ő az előbbi mozdulatot hárítani próbálta (az igazságügyi orvosszakértő
25. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv
26. oldal, több tanácselnöki kérdésre adott válasza, a
27. számú sértett vallomása). · A vádlott által használt kés 1-2 cm pengeszélességű volt. · A történeti tényállásba emeli át az elsőfokú ítélet
28. oldal
29. bekezdésében a bizonyítékok értékelésénél található azon megállapítást, hogy amennyiben a
30. számú sértett orvosilag ellátatlan marad „mintegy 15-30 percen belül meghalt volna". Ahogyan arra a másodfokú bíróság már az előbbiekben is hivatkozott, a vádlottnak az
31. számú sértett sérelmére elkövetett cselekménye minősítésénél nem hagyható figyelmen kívül a nyomozati iratok 161 -
32. oldalán található igazságügyi orvosszakértői vélemény, melyre a szakértő a
33. számú tárgyalási jegyzőkönyv 27 -
34. oldalán részletesen nyilatkozott. A szakvéleményben foglaltak szerint a sértett a has egy rendbeli metszett jellegű sérülését szenvedte el. Az elsőfokú bíróság által meghallgatott szakértő a tárgyaláson a tanács elnökének kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a vádlott ezt „kaszáló mozdulattal kellett" hogy okozza; újabb kérdésre pedig előadta: „nagyobb a valószínűsége a kaszálónak; a rendelkezésre álló orvosi iratok alapján minden kétséget kizáróan nem tudom kizárni, hogy szúrt sérülésnek indult az
35. számú sértett irányába alkalmazott késes támadás. Nagy valószínűséggel azt tudom mondani, hogy a testet érintő kés nem direktben, heggyel előre érte a sértetteket, tehát az
36. számú sértett hasát és a
37. számú sértett jobb kezének hüvelykujját." A szakértő a harmadik kérdésre is megerősítette azt, hogy „Nagy valószínűséggel, már az indításkor sem volt szúró jellegű. A két sértett sérülései erről árulkodnak." A szakértő ugyanitt annak is szakszerű indokát adta, hogy miért nem tekinthető „vágottnak" az
38. számú sértett hasát ért sérülés. Ahogyan arra az elsőfokú bíróság is utalt, mind az
39. számú, mind pedig a
40. számú sértettek önmaguknak és egymásnak is ellentmondó vallomást tettek a sérülés keletkezési mechanizmusa tekintetében. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor rámutatott e vallomások következetlenségére, melyek még azt sem tartalmazták egyértelműen és egyöntetűen, hogy hányszor használta a kést a vádlott az
41. számú sértettel szemben. E kérdéskörben az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást akkor, amikor azt állapította meg, hogy egyszer történt ilyen, ekkor is a
42. számú sértett részben sikeres elhárító tevékenységet tanúsított. Az elsőfokú bíróságnak azonban nem csak e tekintetben kellett volna értékelni az ártatlanság vélelmének alapvető jogelvét a vádlott javára, hanem az eszközhasználat módja tekintetében is. Ahogyan erre a szakvélemény utalt, a leányát védő a
43. számú sértett is metszett sérülést szenvedett, amiből az következik, hogy a késhasználat „már az indításkor" sem volt szúró jellegű. E mellett a
44. számú sértett a
45. számú tárgyalási jegyzőkönyv
46. oldalán alulról a
47. bekezdésben olyan nyilatkozatot tett, hogy a vádlott a pulton keresztül benyúlva késével „meghúzta az
48. számú sértett hasát". A tanú vallomása alátámasztja az igazságügyi orvosszakértő egyébként senki által nem vitatott, szakmailag messzemenően megalapozott álláspontját, melyet az elsőfokú bíróság a
49. oldal utolsó bekezdésében még az okozott sérülés metszett jellege tekintetében is elfogadott. A
50. oldal
51. bekezdésében ebből azt a téves ténybeli következtetést vonta le, hogy mivel a szakértő csak „valószínűségi szinten foglalt állást" a tekintetben, hogy a sértett sérülése egy kaszáló kézmozdulat eredményeként jöhetett létre, ebből még „egyáltalán nem zárható ki, hogy maga a támadó mozdulat a fentiekkel ellentétben kifejezetten és határozott szúrásnak indult". Az elsőfokú bíróság ezen megállapítása áll ellentétben az eljárási törvény előbbiekben idézett egyik legalapvetőbb rendelkezésével, a Be.
52. §

(2)bekezdésében írtakkal. Az ismertetett in dubio pro reo elve ugyanis kizárja azt, hogy a hatóságok - így a bíróság is - a bizonytalanságot a terhelt terhére értékeljék. Abból ugyanis, hogy a szakértő kétséget kizáró bizonyossággal nem azt állapította meg, hogy kaszáló mozdulat eredménye volt az okozott sérülés, még nem az következik, hogy egy ennél durvább elkövetési magatartást, szúró mozdulatot tett volna a vádlott a sértett hasa irányába. Erre az elkövetési módra legfeljebb az a két tanúvallomás hivatkozik, amely egyéb vonatkozásban egymással is ellentétben áll. A

1. számú sértett előbbiekben ismertetett nyilatkozata és az orvosszakértő véleménye viszont cáfolják azokat az előadásokat, melyek a vádlott általi szúrásra hivatkoztak. Az előbbi bizonyítékokat és jogelveket az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta, így a bizonytalanságot a vádlott terhére értékelte. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az elsőfokú bíróság által egyébként helyesen rögzített tény - hogy a vádlott által használt kés „jó hegyű" volt - is arra utal, hogy nem szúró, hanem kaszáló jellegű eszközhasználat volt, ami tipikus elkövetési magatartása a metszett sérülést okozásának. A sértettek sérülésének méretei egyértelműen kizárják, hogy őket az eszköz a hegy irányában sértette volna. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének is hiányosan tett eleget, amikor elmulasztotta a
2. számú sértett előbb idézett vallomásának az ismertetését. A tanúvallomás e részletét nem vetette össze a hasonló végkövetkeztetésre jutó igazságügyi orvosszakértővel. E bizonyítékok alapján nem észlelte a többi vallomás és a szakvélemény közti ellentmondást, és nem kísérelte meg azok feloldását. A másodfokú bíróság pótolta az ezzel kapcsolatos indokolási kötelezettséget. A szakvélemény előbbi megállapításait összevetette a
3. számú sértett és az elsőfokú bíróság által egyébként helyesen ismertetett
4. számú sértett, valamint
5. számú sértett tanúvallomásával. Az előbbiekből azt a ténybeli következtetést vonta le, hogy kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy a vádlott szúrást hajtott végre az
6. számú sértett hasa irányába. A Fővárosi Bíróság téves, az iratokkal részben ellentétes, helytelen ténybeli következtetését akként módosította, hogy mellőzte a szúrásra vonatkozó megállapítást, és ehelyett azt állapította meg, hogy a vádlott csapkodó mozdulatot tett az
7. számú sértett hasa irányába, ezzel metszett sérülést okozott a sértettnek, továbbá a
8. számú sértettnek. A tényállás mellett a bizonyítékok értékelésénél és a jogi indokolásnál is kirekesztette a szúrásra vonatkozó elsőfokú bírósági megállapításokat. A mellett, hogy a szakértő a tárgyaláson a minősítés szempontjából jelentőséggel bíró, előbbiekben ismertetett véleményt terjesztett elő, előadta azt is, hogy a vádlott által használt kés „vékonyabb hasfalú személynél a hasüregbe is hatolhatott volna". Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor az ítélet
9. oldal utolsó előtti bekezdésében rögzítette, hogy akár életveszélyes sérülés is kialakulhatott volna az
10. számú sértettnél. Ebből azonban nem következik a halálos eredmény bekövetkeztének közvetlen veszélye, erre utaló szakértői nyilatkozat ugyanis nem áll rendelkezésre. A
11. számú sértett tekintetében túlnyomórészt helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság a tényállást. Kétséget kizáró bizonyossággal megállapítható, hogy a vádlott szúrásai következtében a sértett közvetlen életveszélyes állapotba került. Nem volt mellőzhető utóbbi körülmény tekintetében az indokolás
12. oldalán írtak tényállásba történő beemelése. Ugyancsak ide tartozik a sértett testalkatának, továbbá az elkövetés eszközének pontosabb leírása. A
13. számú sértett tekintetében az orvosszakértő által értékelt vádlotti nyilatkozat mellett csak a zárójelentésben szereplő megállapítás állt a bíróság rendelkezésére. Az elkövetés eszközének leírásánál helyesen rögzítette az elsőfokú bíróság a penge hosszát, míg annak szélességét ugyancsak az orvosszakértői véleményben szereplő adatok alapján állapította meg a másodfokú bíróság. A cselekmény jogi minősítésénél az elsőfokú bíróság helyesen vetette össze a tényállást a Legfelsőbb Bíróság
14. számú irányelvével. A megváltozott tényállás alapján azonban sem az eszközhasználat, sem pedig a várható súlyosabb eredmény nem támasztja alá az elsőfokú bíróság által megállapított legsúlyosabb minősítést az
15. számú sértett tekintetében. Az elkövetés módjából - csapkodó mozdulattal egyetlen metszett sérülés okozása -, a 8 napon belüli sérülés helyett a hasfal átmetszése folytán életveszélyes sérülés kialakulásának lehetőségéből nem következik, hogy kétséget kizáróan lehetne következtetést vonni a vádlott tekintetében a halálos eredmény okozására irányuló szándékra. Abból a körülményből, hogy a cselekmény következő mozzanatánál, a
16. számú sértett sérelmére elkövetett késelésnél ölési szándéka volt a vádlottnak még nem következik a korábbi, más sértettel szemben kifejtett magatartásnál az ugyanezen szándék megléte. Önmagában az
17. számú sértett védtelenségéből, abból, hogy szakítani akart a vádlottal (
18. oldal 2., 3 bekezdés) még nem következik az életének kioltására irányuló szándék. Az első részcselekmény tekintetében ezért a Fővárosi Ítélőtábla a vádlott cselekményét az elkövetés idején hatályos Btk.
19. §

(1)bekezdésébe ütköző és az

(5)bekezdés I. tétele szerint, valamint a Btk.

1. §-a szerinti kísérleti szakba rekedt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette, mert csak a testi sértés okozására irányuló szándékot lehetett megállapítani, mely eshetőlegesen terjedt ki az életveszélyes sérülés bekövetkeztére. Tekintettel arra, hogy e cselekmény eltérő minősülése folytán nem lehet megállapítani a több emberen elkövetett fordulatát az emberölésnek, illetve az életveszélyt okozó testi sértésnek nincs aljas indokból elkövetett minősített esete, a bíróság az egyébként helyesen minősített másik részcselekmény tekintetében mellőzte a Btk.
2. §

(2)bekezdés c./ és f./ pontjára utalást. Nem vitatható, hogy a vádlott cselekménye a

1. számú sértett vonatkozásában kimerítette a Btk.
2. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés h./ pontja szerint minősülő különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérletét. Szemben az

1. számú sértett sérelmére elkövetett cselekménynél elemzettekkel, itt az eszközhasználat módja, a leadott szúrások száma, a sértettnek okozott sérülés súlyossága folytán nem kétséges, hogy a vádlott szándéka ekkor már egyenes szándékkal irányult a sértett életének kioltására. Az alanyi tényezők körében itt az állapítható meg, hogy a
2. számú sértett jogszerű elhárító magatartása (
3. oldal
4. bekezdés) folytán fordult át a korábban testi sértésre irányuló vádlotti szándék a másik sértett tekintetében a halál bekövetkeztének kívánására, vagyis az ölésre. Egyebekben az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a vádlott
5. számú sértett kéz sérülésével kapcsolatos cselekményét elvétésnek. Ebből valóban az következik, hogy e tekintetben nem állapítható meg a büntetőjogi felelőssége (
6. oldal 5-
7. bekezdés). Az elsőfokú bíróság nagyobb részt helyesen sorolta fel a büntetés kiszabása során irányadó bűnösségi körülményeket. A vádlott személyi körülményeinek - előző elítéléseinek - kiegészítése folytán helyes a többszörös büntetett előéletére történő utalás. További enyhítő körülményként értékelendő a
8. számú sértettel szembeni cselekmény tekintetében tett részbeni beismerő vallomása. Összességében az állapítható meg, hogy a vádlott cselekménye bár enyhébben minősül, mert az eltérő minősítés folytán az
9. számú sértett sérelmére elkövetett cselekmény életveszélyt okozó testi sértés kísérletének értékelendő - ami egy további bűncselekmény -, azonban az emberölés bűntettének kísérlete nem három, hanem csak egy körülmény folytán így is súlyosabban minősül. Erre, valamint a vádlott javára megváltozott bűnösségi körülményekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének büntetést kiszabó részét is megváltoztatta, a kiszabott fegyházbüntetés tartamát két évvel mérsékelte a helyesen alkalmazott mellék-büntetés érintetlenül hagyásával. A 11 év fegyház így is meghaladja a kiszabható büntetés alsó határát és alkalmas a büntetési célok elérésére. A Fővárosi Bíróság nagyobb részt helyesen döntött a bűnjelek lefoglalásának megszüntetéséről, a bűncselekmény eszközének elkobzásáról, a ruhaneműk vádlottnak történő kiadásáról, illetve megsemmisítéséről. Az ítélet meghozatala idején helyes volt a bizonyítékként számba jöhető tárgyak iratoknál történő kezelése is. Az eljárási törvény
10. évben hatályba lépett új rendelkezései a korábbiakhoz képest eltérően szabályozták a lefoglalás megszüntetését. A
11. évi LXXXIII. törvény
12. §-a szerint még a jogerősen befejezett ügyekben is alkalmazni kell az új novellában írt változtatást, és meg kell szüntetni „a Be.
13. §

(2)bekezdésében felsorolt tárgyi bizonyítási eszközöknek az iratok mellékletekénti kezelését, és azokról e törvény rendelkezései szerint kell határozni." Figyelemmel arra, hogy a jelenleg hatályos eljárási törvény megtiltja ezen lefoglalt dolgok iratok mellékletekénti kezelését, a másodfokú bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróságnak az ítélet meghozatalakor egyébként törvényes rendelkezését. Tekintettel arra, hogy e bizonyítási eszközöknek az esetleges rendkívüli perorvoslati eljárásban még szerepük lehet, a Fővárosi Ítélőtábla a Be. 155. §

(2)bekezdésére figyelemmel az általános szabályok szerint annak rendelte kiadni, akinél azok keletkeztek: a nyomozóhatóságnak. A Fővárosi Bíróság ítéletét az előbbiek szerint a Be. 372. §

(1)bekezdése alapján a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta, míg az ítélet egyéb, törvényes rendelkezéseit a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A vádlott által előzetes letartóztatásban töltött idő beszámítása a Btk. 99. §

(1)bekezdésén alapul. Tekintettel arra, hogy a vádlotti és védői fellebbezés eredményre vezetett a másodfokú eljárásban felmerült költség a Be. 381. §

(2)bekezdése alapján az államot terheli. A bűnösség tekintetében a másodfokú bíróság ítélete nem tartalmaz eltérő rendelkezést a Fővárosi Bíróság ítéletében írtakhoz képest. Az ítélőtábla eltérően, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette a vádlott azon cselekményrészét, melyet az elsőfokú bíróság az emberölés súlyosabban minősülő eseteként a másik részcselekménnyel egybefoglalva értékelt. A másodfokú bíróság ítélete ellen ezért a Be. 386. §

(1)bekezdése alapján további fellebbezésnek nincs helye. B u d a p e s t,

1. év november hó
2. napján Dr. Nehrer Péter s.k. tanács elnöke Dr. Hrabovszki Zoltán s.k. Miszlayné dr. Lányi Éva s.k. előadó bíró bíró A Fővárosi Bíróság 7.B.495/2008/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.115/2009/
4. számú ítéletben foglalt változtatással a mai napon jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. B u d a p e s t,
5. év november hó
6. napján Kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző Dr. Nehrer Péter s.k. a tanács elnöke