Pf.20934/2009/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdése szerinti ajándék visszakövetelése jogcímén megilleti. Tényelőadása szerint az ingatlan vételárát ténylegesen ő fizette ki, az alperesek jogelődje megtakarítással, jövedelemmel nem rendelkezett. Egészségi állapota 2007-ben megromlott, gondozásra szorul, amely csak az idősek otthonában történő elhelyezéssel biztosítható. Ennek költsége nyugdíjából nem fedezhető, az alperesek támogatásától elzárkóztak. Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték. Arra hivatkoztak, hogy az ingatlan vételárát jogelődjük egyenlítette ki, ezért vitatták az ajándékozást. Az ajándékozási szerződés létrejöttének megállapítása esetére elévülési kifogást terjesztettek elő, érdemi védekezésükben vitatták a követelés érvényesíthetőségét, felperes létfenntartásának veszélyeztetettségét. Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította és a felperest az alperesek részére egyetemlegesen 20.000 forint perköltség megfizetésére kötelezte azzal, hogy a le nem rótt 345.600 forint kereseti illetéket az állam viseli. Indokolásában utalt az önkormányzati bérlakások megvásárlásával kapcsolatban kialakult joggyakorlatra, mely szerint a bérleti jog jogosultjának leszármazói által történő lakásvásárlás esetén a jogügylet az önkormányzati lakás bérlője és a lakást ténylegesen megvásárló leszármazók egymás közötti viszonyában ajándékozásnak minősül, ha a vételhez szükséges összeget a bérleti jog jogosultja biztosítja akként, hogy a pénzösszeget közvetlenül az eladónak megfizeti, vagy az általa átadott pénzösszeg felhasználásával a vételárat a vevő fizeti meg az eladónak. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint törvényes korlátozás hiányában a létfenntartás veszélyeztetettségére alapított visszakövetelési igény a jogutódokkal szemben is érvényesíthető. Az alperesek védekezésére figyelemmel elsődlegesen az ajándékozási szerződés létrejöttét vizsgálta. A bizonyítékok értékelésének eredményeként arra a meggyőződésre jutott, hogy az ajándékozást, az ingatlan vételár saját vagyona terhére történő kiegyenlítését a felperes nem bizonyította. Az ingatlan teljes 305.200 forint vételárának első részletét, 30.520 forintot - az alperesek jogelődjének megbízásából - az önkormányzat részére történő pénztári befizetéssel a felperes egyenlítette ki

1. május
2. napján. Az adásvételi szerződés szerint a fennmaradó 274.680 forint vételár hátralékot
3. június
4. napjától havi 915 forintos részletekben kellett az eladó számlájára megfizetni. Részletfizetéssel 38.755 forint vételár került kiegyenlítésre, amelyből
5. március
6. napján a felperes teljesített banki átutalással 915 forintot. A felperes
7. március 26-án további 117.962 forintot befizetett a vagyonkezelő pénztárába, így az egyösszegű teljesítésre miatt nyújtott kedvezményre figyelemmel megtörtént a teljes vételár kiegyenlítése. A felperes az első részlet általa történő kiegyenlítésének igazolására az 1996 márciusi bankszámla kivonatát csatolta. Eszerint március 11-én 4.000, március 14én 10.000 és március 26-án további 20.000 forint készpénzt vett fel a bankszámláról. Az elsőfokú bíróság érvelése szerint a számláról felvett összesen 34.000 forint az első részlet összegével nagyságrendileg összhangban van. A pénzfelvétel és a vételárrészlet kiegyenlítésének időpontja között jelentős eltérés azonban önmagában kétségessé teszi azt, hogy május
8. napján bizonyosan a felperes számlájáról felvett pénzösszeg felhasználásával történt a vételár részlet kiegyenlítése. A bankszámlán kezelt és onnan felvett pénzösszeg okiratokkal való igazolása kizárólag a pénzösszeg eredetének bizonyítására alkalmas. Egyéb bizonyítékok hiányában azonban nem állapítható meg, hogy az ismert eredetű pénz bizonyosan a felperes által állított célra került felhasználásra. Az
9. március 26-án kiegyenlített 117.962 forintos részlet tekintetében a pénztári bevételi bizonylat a felperes befizetését igazolja. A felperes bizonyította, hogy a vételárrészlet kiegyenlítésének napján 300.000 forintot bankszámlájáról felvett. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint e befizetés tekintetében a készpénzfelvétel és a befizetés közötti közvetlen kapcsolatot az összegszerűségben való jelentős eltérés teszi kétségessé. A havi részletek általa történő kiegyenlítését - az 1997 márciusi részlet kivételével a felperes nem bizonyította. Az alperesek jogelődjének munkanélkülisége nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az ingatlan megvásárlásához szükséges készpénzzel rendelkezett. Az elsőfokú bíróság az ajándékozási szerződés létrejöttének hiányában nem vizsgálta az alperesek elévülési kifogását. Utalt arra, hogy az ajándékozási szerződés létrejöttének megállapítása esetén sem bizonyította a felperes létfenntartásának veszélyeztetettségét. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Elsődleges fellebbezési kérelmében az elsőfokú ítélet megváltoztatását a keresetével egyezően kérte, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság utasítását a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára. Érvei szerint az alperesek előadásával szemben bizonyította, hogy az alperesi jogelőd életkörülményei, vagyoni viszonyai folytán a vételár megfizetésére nem volt képes. Alkoholista életmódot folyatatott, munkanélküli volt, jövedelempótló támogatásban részesült. A vele szemben tartás elmulasztásának vétsége miatt indult eljárás arra alapítva szűnt meg, hogy önhibáján kívül nem tudta tartási kötelezettségét teljesíteni. Az ingatlan fenntartási költségeit a felperes viselte. A felperes bizonyította, hogy a vételár jelentős hányadát kitevő első és utolsó vételárrészt a bankszámláján kezelt megtakarításából fizette ki. A részletek tekintetében a felperes részéről történő teljesítés mellett a valószínűség olyan magas foka áll fenn, amely alkalmas az általa történő kiegyenlítés megállapítására. Az elsőfokú bíróság nem értékelte idős korát, egészségi állapotát. Önmagában életkora miatt segítségre szorul, havi rendszeres kiadásai miatt nyugdíja külső segítség igénybevételére fedezetet nem nyújt. Az elsőfokú ítélet meghozatalától állapotában jelentős romlás következett be. Csatolta kezelőorvosa
10. április 17én kiállított igazolását mely szerint állandó gyógykezelés alatt áll, magas vérnyomása, cukorbetegsége, szívritmuszavara időnként eszméletvesztéssel is jár. Az alperesek fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérték. Érvelésük szerint az ajándékozást a felperes nem bizonyította, jogelődjük az ingatlan megvásárlásához szükséges fedezettel rendelkezett.
11. május 21-én értékesítette a tulajdonában álló, a felperes haszonélvezeti jogával terhelt n-i 11..7 hrsz. alatti ingatlant 1.200.000 forint vételárért. Állításuk alátámasztására csatolták az ingatlan tulajdoni lapjának másolatát, valamint édesanyjuk által aláírt okiratot, amelyben elismerte, hogy az alperesek jogelődjével szemben elrendelt végrehajtási eljárásban követelt tartásdíjat az adásvételi szerződést szerkesztő ügyvéd a nála letétbe helyezett vételárból
12. május
13. napján kiegyenlítette. Az ajándékozási szerződés létrejöttének megállapítása esetére előterjesztett elévülési kifogásukat fenntartották, másodlagosan arra hivatkoztak, hogy az ajándék a Ptk.
14. §

(1)bekezdésére alapítva a megajándékozott örököseitől nem követelhető vissza. A felperes egyébként sem bizonyította, hogy egészségi állapota indokolja az általa állított ajándékozási szerződéssel érintett ingatlan visszakövetelését. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a fellebbezési eljárás anyaga alapján azzal egészíti ki, hogy az alperesek jogelődje és a felperes az

1. május
2. napján kötött adásvételi szerződéssel értékesítették az alperesek édesapjának tulajdonában álló, a felperes haszonélvezeti jogával és az alperesek édesanyja javára bejegyzett végrehajtási joggal terhelt N. 11..7 hrsz. -ú zártkerti ingatlant 1.200.000 forint vételárért. Az alperesek édesanyja az
3. május
4. napján aláírt nyilatkozatában elismerte, hogy az okiratszerkesztő ügyvéd a nála letétbe helyezett teljes vételárból a gyermektartásdíj hátralék és végrehajtási költség címén 65.200 forintot átvett. A fentiek szerint kiegészített tényállás alapján a fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság döntése érdemben helyes, ténybeli és jogi okfejtése azonban csak kisebb részben helytálló. A másodfokú bíróságnak elsődlegesen az ajándékozási szerződés létrejöttének tárgyában kellett állást foglalnia. A felperes bizonyította, hogy az alperesek jogelődje
5. év elejétől munkanélküli volt, jövedelempótló támogatásban részesült. Az alperesekkel szemben fennálló gyermektartásdíj fizetési kötelezettségét sem teljesítette, ezért vele szemben tartás elmulasztásának vétsége miatt büntetőeljárás indult. Az alperesek édesanyja kérte a hátralékos gyermektartásdíj végrehajtását, a zártkerti ingatlanra a végrehajtási jogot javára bejegyezték. A perbeli ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés megkötésekor és az első vételárrészlet kiegyenlítésének időpontjában még nem történt meg a n-i ingatlan értékesítése. A fentiek egyértelműen igazolják, hogy az alperesek jogelődjének nem volt fedezete az
6. május
7. napján kifizetett 30.520 forint első vételárrészlet kifizetésére. A felperes ezzel szemben bizonyította, hogy a vételárrészlet forrása - a bankszámláján elhelyezett megtakarítás - rendelkezésére állt. Az alperesi jogelőd fedezethiánya folytán nem teszi kétségessé a felperesi megtakarítás vételárra fordítását az a körülmény, hogy a felperes már márciusban felvette folyószámlájáról az első vételárrészletnek megfelelő összeget. Kétségtelen, hogy a második egyösszegű vételárrészlet kiegyenlítésekor,
8. március
9. napján a zártkerti ingatlan vételára vagy annak egy része már az alperesi jogelőd rendelkezésére állt. A felperesi bankszámláról történt készpénzfelvétel és a vételárrészlet kifizetés napjának egybeesése azonban egyértelműen bizonyítja, hogy a 117.962 forint vételárat a folyószámláján kezelt megtakarításából a felperes fedezte. Az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben nem cáfolja a felperes teljesítését, hogy a számláról felvett összeg lényegesen meghaladta a kiegyenlített vételár mértékét. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az ingatlan vételárra részletekben kifizetett 38.755 forintból a felperes egyhavi 915 forint összegű részlet kiegyenlítését folyószámla kivonata igazolta. A további,
10. június
11. napjától
12. március
13. napjáig történő részletfizetését azonban nem bizonyította. Teljesítését az alperesek jogelődjének életmódja, jövedelmi viszonyai sem valószínűsítik, figyelemmel arra, hogy a részletfizetés megkezdése után a zártkerti ingatlan eladási árát, illetve a felperes haszonélvezeti jogára figyelemmel annak egy részét a vevők az alperesek jogelődjének nyilvánvalóan kiegyenlítették. A fentiekre tekintettel az ítélőtábla megállapította, hogy a 305.200 forint vételárból a 249.397 forintot a felperes egyenlített ki, ehhez képest az alperesek jogelődje ténylegesen ajándékozással vegyes adásvétel jogcímén szerezte meg a perbeli ingatlan tulajdonjogát. Az alperesi jogelőd adásvétel jogcímén megszerzett - a 37.840 forint részletekben kifizetett vételárnak és a javára elszámolandó vételárkedvezménynek megfelelő - tulajdoni hányadának visszakövetelését az ajándék hiánya fogalmilag kizárja. A felperes ajándék visszakövetelési igénye ezért csak az ajándékozással megszerzett tulajdoni hányad tekintetében vizsgálható. Az alperesek alaptalanul hivatkoztak arra, hogy a felperes követelése az elévülés folytán elenyészett. A Ptk.
14. §

(1)bekezdése értelmében a követelések általában öt év alatt évülnek el. A Ptk. 326. §

(1)bekezdése szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik. Eltérő törvényi rendelkezés hiányában a Ptk. 582. §

(1)bekezdésére alapított visszakövetelési jog is az általános szabálynak megfelelően öt év alatt évül el. Az elévülés pedig akkor kezdődik, amikor az ajándékozó létfenntartása veszélybe kerül. A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy egészségi állapotának

1. évtől kezdődő megromlása miatt, létfenntartása érdekében kéri az ajándék visszaadását. Igényét a kereset benyújtásával az elévülési időn belül érvényesítette. Az alperesek alappal érveltek azzal, hogy a létfenntartás veszélyeztetettsége címén az ajándék visszakövetelésének joga csak a megajándékozottal szemben érvényesíthető, halála ezért az ajándékozó visszakövetelési jogát ezen a címen megszünteti. A Ptk.
2. §

(1)bekezdése szerint az ajándék sikeres visszakövetelésének egyik feltétele az, hogy az ajándékozónak létfenntartása érdekében az ajándékra szüksége van, a másik feltétel pedig, hogy az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását ne veszélyeztesse. E törvényhelyhez fűzött indokolás és az ennek nyomán kialakult következetes bírói gyakorlat értelmében a visszakövetelés jogát a megajándékozott halála megszünteti. Az ő örökösei ugyanis már nem állnak olyan viszonyban az ajándékozóval, ami indokolttá tehetné a visszakövetelési jog elismerését. Az egyébként is kivételes visszakövetelési jog előfeltételeit ilyen esetben nem a szerződő felek között, hanem az egyik szerződő fél és annak jogutódjai viszonylatában kellene vizsgálni, amely eleve kizárja az eredetileg szerződő felek releváns körülményeinek feltárását. (BH2008.149. szám alatt közzétett eseti határozat) A felperes visszakövetelési jogának megszűnése miatt nem vizsgálható az ajándékozó létfenntartásának veszélyeztetettsége. A Fővárosi Ítélőtábla a kifejtettekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a fenti ténybeli és jogi indokbeli módosítással a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú perköltség - az általános forgalmi adót is tartalmazó ügyvédi munkadíj -és a fellebbezési illeték viselésére vonatkozó rendelkezés a Pp. 239. §-a alapján alkalmazandó Pp. 78. §

(1)bekezdésén, a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §

(1)bekezdésén,

1. §-án, továbbá a 32/
2. (VIII.22.) IM rendelet
3. §

(5)és

(6)bekezdésén, valamint a 4/A. §

(1)bekezdésén alapul. Budapest,

1. november
2. Fermanné dr. Polák Zita s.k., a tanács elnöke Dr. Baloginé dr. Faiszt Judit s.k., s.k., előadó bíró A kiadmány hiteléül: Dr. Hegedűs Mária bíró