Bf.116/2008/14 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pontja szerint minősül. A vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a szabadságvesztés tartamába beszámítja. A végzés ellen további fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS: A Fővárosi Bíróság a 2008. év február hó 28. napján kihirdetett 6.B.873/2008/106. számú ítéletében a vádlott bűnösségét 1 rb. a Btk. 166. §

(1)bekezdésébe ütköző és

(2)bekezdés f) pontja szerint minősülő, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és 1 rb. a Btk. 263/A. §

(1)bekezdésébe ütköző visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntettében állapította meg. Ezért a bíróság - halmazati büntetésül -10 évi fegyházbüntetésre és 5 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban és a házi őrizetben töltött idő beszámításáról, az előterjesztett polgári jogi igényekről, az eljárás során lefoglalt bűnjelekről, valamint a felmerült bűnügyi költség viseléséről. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, a kiszabott büntetés súlyosításáért jelentett be fellebbezést. A vádlott és védője is fellebbezett az ítélet ellen, a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette tekintetében felmentésért, az emberölés bűntette vonatkozásában téves minősítés miatt és összességében a kiszabott büntetés enyhítéséért. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Bf. 774/2005/

1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést módosítva, az élet elleni cselekmény minősítésének súlyosításáért is fenntartotta. Az átiratban kifejtettek szerint az elsőfokú ítélet
2. oldal utolsó bekezdésében megállapított tényállási részből - mely szerint a vádlott „valójában nem csupán a tartozásától, hanem a sértettektől is meg akart szabadulni" - egyértelműen következik, hogy a cselekményt a vádlott aljas indokból, illetve célból követte el, ezért az élet elleni cselekmény ekként is minősül. Ezen túlmenően indítványozta a fellebbviteli főügyészség, hogy az ítélet
3. és
4. oldalán szereplő jogesetet az ítélőtábla rekessze ki, mivel annak szerepeltetése az ítéletben felesleges és személyiségi jogokat is sért. Indítványozta ezen túlmenően a büntetés kiszabása körében további enyhítő körülményként értékelni a vádlott ténybeli beismerését, valamint azt a tényt, hogy a hatóságnál önként jelentkezett. Az ügyészi álláspont szerint azonban még a kiegészített bűnösségi körülmények alapján sem indokolható meg a törvényi minimumban megállapított büntetési mérték, mert az nem áll arányban sem a cselekmény társadalomra veszélyességével, sem a vádlott bűnösségének fokával, és így alkalmatlan a büntetési célok elérésére. Összességében tehát a fellebbviteli főügyészség indítványozta, hogy az ítélőtábla a vádlott élet elleni cselekményének jogi minősítését súlyosítsa, és a kiszabott fő- és mellékbüntetést jelentősen emelje fel, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet hagyja helyben. A nyilvános ülésen az ügyész az írásban előterjesztett indítványát változatlan tartalommal fenntartotta. A nyilvános ülésen jelen lévő sértetti jogi képviselő ugyancsak a vádlott bűnösségének megállapítását, az élet elleni cselekmény jogi minősítésének súlyosítását, és a kiszabott büntetés felemelését indítványozta. Megjelent a nyilvános ülésen a sértett
5. is, aki felszólalásában elmondta, hogy a cselekmény után őt a családja elhagyta, jelenleg kórházról kórházra jár, de állapotában változás mindeddig nem következett be. Hangsúlyozta, hogy a vádlott által elkövetett cselekményre semmiféle okot nem adott. A vádlott védője a nyilvános ülésen a bejelentett fellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta. A perbeszédében előadottakat összegezve megállapítható, hogy a lőszerrel és lőfegyverrel visszaélés bűntette tekintetében a vádlott javára a tévedés megállapítását kérte. Kifejtett álláspontja szerint a védence sem a fegyver vásárlásakor, sem a vásárlást követően, sem pedig a fegyver használata közben nem tudott arról, hogy a birtokában lévő pisztoly lőfegyver és nem gázpisztoly. Ennek alátámasztásaként hivatkozott a fegyverszakértők álláspontjára, mely szerint egy laikus személy ránézésre - anélkül, hogy magát a fegyvert szétszedné - nem tudja megkülönböztetni a gázpisztolyt a lőfegyvertől. Ezen túlmenően a védő hivatkozott arra is, hogy a vádlott katona nem volt, sem fegyver, sem lőszerismerettel ezért nem rendelkezett, és a lefolytatott bizonyítási eljárás során azt az előadását sem cáfolta semmi, amely szerint a vásárlást követően a fegyvert nem nézte meg alaposan, azt nem próbálta ki, és nem is szedte szét. E cselekmény tekintetében tehát a védői álláspont szerint egyetlen olyan bizonyíték sem merült fel, amely megcáfolta volna a vádlottnak azt az előadását, amely szerint mindvégig abban a hiszemben volt, hogy a fegyver, amit használ, csak ijesztésre alkalmas gázpisztoly és nem alkalmas emberi élet kioltására. E körben még a védő nyomatékosan utalt arra is, hogy a sértett 2-et ért első lövést követően a sértett szájából kibuggyanó vért sem látta a vádlott azt megelőzően, hogy a fegyverrel a sértett 1-re lőtt volna. A védő ennek az érvelésének alátámasztásaként hivatkozott szakértő
6. igazságügyi orvosszakértő előadására, amely szerint nem kizárt, hogy a sértett
7. ért lövés után akár 7-9 msp is eltelhetett, amíg a száján a vér kibuggyant, márpedig a sértett 1-re leadott lövés ennél jóval hamarabb történt meg. A védő ezzel az érvelésével, valamint a lőfegyverrel kapcsolatban kifejtettekkel együttesen azt kívánta alátámasztani, hogy a vádlott szándéka nem a sértettek életének kioltására irányult, hanem csak meg akarta ijeszteni őket. A vádlott magatartására pedig éppen a sértettek folyamatos őt és családját zaklató és fenyegető magatartása adott okot. Ez utóbbinak az alátámasztásaként hivatkozott a nyomozati szakban beszerzett elmeorvos- szakértői véleményben rögzítettekre, amely szerint a cselekmény elkövetésekor a vádlottat az átélt krízisszituáció motiválta, és ez elősegítette a cselekménye elkövetését. A védő hangsúlyozta, hogy a vádlott bizonyítottan fenyegetett helyzetben volt már hosszabb ideje. A cselekmény időpontjában ezt a veszélyhelyzetet kétségtelenül túlértékelte, azonban ez a részéről nem volt tudatos. A zavart tudatállapotát igazolja a cselekményt közvetlenül megelőző, illetve az azt követő időszakban tanúsított magatartása is, hiszen a lövések leadása előtt és után is órákon keresztül céltalanul bolyongott a városban, majd hallva a rádióban az általa elkövetett cselekményről szóló híradást, önként jelentkezett a rendőrségen. Ezek mellett a tények mellett, nyomatékosan hangsúlyozta a védő azt is, hogy a vádlott amikor meglátta a gépkocsija felé közeledő, és őt szidalmazó három személyt, akkor a támadásuktól tartva, lényegében önvédelemből vette elő és használta a fegyvert. E védői érvelés szerint a cselekmény fenti körülményeiből nem vonható le olyan következtetés, hogy a vádlott szándéka a sértettek életének kioltására irányult, ezért terhére az emberölés bűntettének kísérlete sem állapítható meg. A védői álláspont szerint a vádlott esetében csak testi sértés okozására irányuló szándék állapítható meg, míg az eredmény tekintetében a feltárt bizonyítékok egyértelműen a gondatlan elkövetést támasztják alá. Ezért indítványozta az élet elleni cselekmény ekkénti minősítésének megállapítását. A vádlott az utolsó szó jogán hangsúlyozta, hogy szándéka nem a sértettek megölésére irányult. Sem az ügyészi, sem a vádlott és védői fellebbezések nem bizonyultak alaposnak. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző bírósági eljárással együtt a Be. 348.§-ának

(1)bekezdése alapján teljes terjedelmében felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a perrendi szabályok betartásával folytatta le. Feltárta a vád tárgyává tett cselekmény elbírálásához szükséges bizonyítékokat és azokat okszerűen, az ésszerűség és a logika követelményeinek szem előtt tartásával értékelte, mérlegelte. Nem tévedett akkor sem, amikor megállapított tényekből további tényekre vont le következtetést. Az elsőfokú bíróság által így megállapított tényállás túlnyomó részében megalapozott, mentes a Be. 351.§-ának

(2)bekezdésében írt hibáktól, hiányosságoktól, azonban részben kiegészítésre, részben pontosításra szorul az alábbiak szerint: · A vádlott előéletére vonatkozóan az ítélet

1. oldalán
2. pont alatt szereplő ügyszám helyesen: Fk. 1.937/1978/
3. · A
4. pont alatti ítélettel elbírált cselekményeket, valamint az
5. szám alatti ítélettel elbírált cselekményeket a vádlott társtettesként követte el. · A
6. pont alatti végzés ügyszáma helyesen 5.B.V-VIII-XIII.22.350/1998/
7. · Az előéletre vonatkozó adatokat kiegészíti az ítélőtábla azzal, hogy a vádlottat a Ráckevei Városi Bíróság a
8. év november hó
9. napján kelt, és
10. év november hó
11. napján jogerőre emelkedett
12. B. 373/2005/
13. számú ítéletével a
14. év januárjában elkövetett hitelsértés vétsége miatt 300 napi tétel, napi tétel összegenként 200 Ft, összesen tehát 60.000 Ft pénzbüntetésre ítélte. A fenti kiegészítésekre, pontosításokra az elsőfokú bíróság által beszerzett ítéletkiadmányok alapján került sor. · Az ítélőtábla a történeti tényállást a következők szerint helyesbíti: - az elsőfokú ítélet
15. oldal utolsó bekezdése a következőképpen alakul: „a vádlott a fegyverekhez nem ért, katona nem volt. Ő a vásárláskor a fegyvert önvédelmi célból vette". az ezt követő részt, továbbá a
16. sort, valamint a
17. oldal első sorát a tényállásból mellőzi. Az elsőfokú ítélet
18. oldal utolsó bekezdését akként helyesbíti,"…valójában nem csupán a tartozástól, hanem a sértettek folyamatos zaklatásától is meg akart szabadulni". Az
19. oldalon a c. pont alatt írt első bekezdés
20. sorában szereplő helyszínt akként módosítja, hogy a presszó a cím alatt található (nyomozati iratok I. kötet
21. oldal, helyszíni szemle). A
22. oldal
23. bekezdés
24. sorát akként helyesbíti, hogy sértett
25. sérülésének tényleges gyógytartama 6-8 hét volt (orvosszakértői vélemény adatai, nyomozati iratok
26. oldal). A
27. oldal
28. bekezdésének első két sorát akként helyesbíti, hogy sértett 1-et a lövés a hát baloldalán, a lapockacsúcs vonalában, a VII. bordaközben a nyílirányú középvonaltól 10-12 cm-re találta el. A lövedék a XI. gerinc-csigolyát darabosra törte, a májon áthatolt, és a mellkas jobb oldalán a IX. bordaközben rekedt meg (nyomozati iratok
29. oldal, orvos-szakértői vélemény). Az ekként kiegészített ítéleti tényállás már minden tekintetben megalapozott, ezért irányadó volt a másodfokú eljárásban is. Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének a szükséges körben eleget tett. Megindokolta, hogy a vádlott ténybeli tagadásával szemben a bizonyítékok közül melyeket, mely részükben és miért fogadott el. Az ítélet mérlegelést tartalmazó része azonban ugyancsak helyesbítésre, illetve kijavításra szorul az alábbiak szerint: több ponton · Az ítélet
30. oldal
31. bekezdés 2.sorát akként pontosítja, hogy a 8 millió forint vádlott által állított visszaadására
32. decemberben került sor · A
33. bekezdés
34. sorában szereplő dátumot
35. év február hó
36. napjának 10 órájára helyesbíti (vádlotti és sértetti vallomások). · Az ítélet
37. oldal
38. bekezdés
39. sorát akként helyesbíti, hogy az ügyvédnél a 8 millió forint visszafizetéséről szándékoztak papírt készíteni. · Az ítélet
40. oldal
41. bekezdésének első négy szavát akként helyesbíti, hogy ez sértett
43. nyomozati vallomásában szerepel. · A
44. oldalon a sértett
45. vallomásainak
46. bekezdését azzal egészíti ki, hogy a vádlott a délelőtt folyamán többször tette azt a kijelentést, hogy találkoznak és akkor pontot tesz az ügy végére. · A
47. oldal utolsó előtti bekezdés utolsó sorát akként helyesbíti, hogy tanú
48. 14 éve ismeri sértett 2-t, akinek követelése volt a terhelttel szemben (tanú
49. nyomozati és tárgyalási vallomása). · tanú
50. a vallomásaiban minden alkalommal csak arról tett említést, hogy sértett 2-nek követelése van vádlottal szemben, a követelés nagyságrendjét azonban egyetlen vallomásában sem határozta meg, így az ítéletben szereplő „több milliós követelés" megállapítása iratellenes. · A
51. oldal
52. bekezdés
53. sorát akként helyesbíti, hogy tanú
55. tavaszán vett részt ezen alkalommal megbeszélésen. · Az elsőfokú ítélet
56. oldalán a szakértői vélemények címszó alatt a
57. bekezdés
58. sorát azzal egészíti ki, hogy a lövés leadásakor sértett
59. a torkolattűz közvetlen közelében, 1-1 ½ méternél nem volt messzebb (nyomozati irat II. kötet
60. oldal). · Ugyanakkor a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítélet
61. és
62. oldalán a Fővárosi Bíróság
63. B. 88/1998/
64. számú jogesetének ismertetését az ítéletből teljes terjedelmében kirekeszti. A Fővárosi Ítélőtábla maradéktalanul elfogadta az elsőfokú bíróságnak a fegyverre vonatkozóan az ítélet
65. és
66. oldalán kifejtett jogi álláspontját. Helytállóan hivatkozott a Fővárosi Bíróság arra, hogy gázpisztoly esetén felesleges lett volna a használat, hiszen ki sem szállt a kocsiból, őt semmilyen támadás nem érte. Egy gázpisztoly használata a részletekkel fennálló problémáját nem oldotta volna meg, és alappal számíthatott volna a sértetti oldalról bosszúra. Ezen túlmenően a fegyver célzott használata egyértelműen arra utal, hogy a vádlott mindvégig - tehát a pisztoly megvásárlásakor is - tudta, hogy nem gázpisztolyt, hanem lőfegyvert vásárol. Ezzel az okfejtésével azonban az elsőfokú bíróság megcáfolta az elsőfokú ítélet
67. oldal utolsó sorában, illetve
68. oldal első sorában írt ténymegállapítását, amelyet az ítélőtábla éppen ezért az ítéleti tényállásból a fentiek szerint kirekesztett. Az elsőfokú bíróság jogi érvelését az ítélőtábla azzal is kiegészíti, hogy a vádlott maga tett olyan kijelentést a sértettek felé a cselekmény elkövetésének napján, hogy közöttük fennálló elszámolási vita végére pontot akar tenni. Gázpisztollyal azonban elszámolási vitát végérvényesen elintézni nem lehet. Ez a kijelentése tehát ugyancsak arra utal, hogy a vádlott tudta, hogy a fegyver élet kioltására alkalmas, és ennek tudatában használta azt a sértettekkel szemben. Az ítélőtábla álláspontja szerint e körben jelentőséggel bír az is, hogy a vádlott a kezében tartott fegyverrel annyira kinyúlt a gépkocsi jobb oldali ablakán a lövés pillanatában, hogy a fegyver a gépkocsi ablakán kívülre került. Ezt a tényt az támasztja alá, hogy a leadott két lövés után a töltényhüvelyeket az úttesten, két különböző helyen találták meg a helyszíneléskor. A fegyverszakértő előadása szerint a töltényhüvelyeknek - abban az esetben, hogyha a vádlott a fegyvert nem nyújtja ki az ablakon - a gépkocsiban kellett volna leesnie. Ez a körülmény ugyancsak annak alátámasztására alkalmas, hogy a vádlott élet kioltására alkalmas lőfegyvert használt, azért, hogy a tartozásától és a sértetteknek a személye és családja felé kétségtelenül fennálló zaklatásától a jövőre nézve megmeneküljön. Éppen ezért nincs tehát jelentősége annak a védői érvelésnek, amely annak tényállásban történő megállapítására irányult, hogy sértett
69. száján a lövést követően hány másodperc múlva jelent meg a vér, és annak sem, hogy a vádlott ezt látta-e, vagy nem. Nem osztotta az ítélőtábla a jogos védelmi helyzetre vonatkozó védői érvelést sem. E körben a rendelkezésre álló valamennyi bizonyíték egybehangzó. Mind a két sértett, a sértettek társaságában lévő tanú 3., tanú 4., valamint tanú
70. egybehangzóan állították ugyanis, hogy a vádlott gépkocsijának megjelenését követően az utcában semmiféle szóváltás, hangoskodás, szitkozódás nem történt sértett 2., sértett 1., illetve tanú
71. részéről. E vallomásokból egyértelműen azt lehetett megállapítani, hogy a vádlott megérkezését követően a két sértett és tanú
72. egymást követve, mindenféle fenyegető magatartás nélkül közelítettek a vádlott gépkocsijához. Mivel a részükről a vádlott életét vagy testi épségét fenyegető magatartás nem volt megállapítható, nyilvánvaló, hogy jogos védelmi helyzet megállapítására sem kerülhetett sor. Mindenben helytállónak találta az ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak a jogos védelmi helyzet elvetése kapcsán az ítélet
73. oldalán felsorakoztatott érveit. Az elsőfokú bíróság okszerűen vont tehát következtetést a vádlott bűnösségére mindkét cselekményre vonatkozóan, és helyes a cselekmények jogi minősítése is. A Fővárosi Ítélőtábla az élet elleni cselekmény súlyosabb minősítése tekintetében nem értett egyet a fellebbviteli főügyészség álláspontjával. Aljas indokból, illetőleg célból elkövetettnek az emberölés csak akkor minősülhet, ha a cselekmény indító oka vagy a célzata erkölcsileg mélyen elítélendő. Ennek körében elsődlegesen mindig azt kell vizsgálni, hogy az ölési szándék kialakulásában elsődlegesen milyen tényezők játszottak szerepet. E körben szükséges tehát az elkövetést megelőző történések alapos elemzése, a vádlott és a sértett személyes viszonyának a feltárása, az indulat és az indító ok sajátosságainak az elemzése. Mindvégig szem előtt kell azonban tartani, hogy a törvény csupán a kiemelkedően súlyosan elítélendő motívumból és célzatból fakadó elítéléseket vonja e minősített eset alá. E szempontból vizsgálva a tényállást megállapítható, hogy a vádlott, valamint sértett
74. és sértett
75. között hosszabb ideje elszámolási vita állt fenn. Az is kétségtelen, hogy a sértett
76. által kölcsönadott pénz fejében a vádlott három darab ingatlant már a hitelezőre - sértett 2-re - íratott, aki azonban sértett 1-el együtt ezen túlmenően követelte azt az ürömi ingatlant is, amely még a vádlott használatában, de nem az ő tulajdonában, hanem az élettársa tulajdonában volt. Valamennyi meghallgatott tanú, a sértettek, valamint a vádlott vallomásából is megállapítható, hogy közöttük emiatt folyamatos alkudozás, különböző helyeken tárgyalások, egyeztetések folytak. Ezen túlmenően helyesen rögzítette a tényállásában az elsőfokú bíróság a vádlott, tanú 1., tanú 2., valamint tanú
77. vallomásai alapján, hogy a vádlottat ezen elszámolás kapcsán telefonon, és a találkozások alkalmával is folyamatosan fenyegette sértett
78. és sértett
79. is. E fenyegetés nem csak abban nyilvánult meg, hogy sértett
80. többször említette a vádlottnak, hogyha nem fizet, együtt mennek a temetőbe, hanem abban is, hogy a különböző találkozásokra a sértettek soha nem egyedül, hanem erős fizikumú és nagy létszámú személyek kíséretében mentek. Megállapítható a fenti egybehangzó vallomásokból az is, hogy a folyamatos zaklatások szenvedő alanya nem csak a vádlott, hanem annak rokonsága (élettársa, élettársa testvére…stb) is volt. Ilyen körülmények között az ítélőtábla álláspontja szerint a vádlott cselekményét aljas indokból, vagy célból elkövetettként minősíteni nem lehet. Önmagában ugyanis, hogy az adósságtól és ezzel együtt, a folyamatos zaklató magatartástól a vádlott így akart megszabadulni, nem teszi a cselekményt kiemelkedően súlyosan elítélendő motívumból fakadónak. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásánál értékelendő alanyi és tárgyi körülményeket lényegében helyesen sorolta fel, annak kiegészítése és helyesbítése annyiban szükséges, hogy a vádlott javára a beismerő vallomás nem értékelendő. A vádlott ugyanis egyetlen egy cselekmény tekintetében sem tett sem ténybeli, sem bűnösségre kiterjedő beismerő vallomást. Ezzel szemben nyomatékosan kell értékelni a javára, hogy a cselekmény elkövetése után pár órával önként jelentkezett a rendőrségen. A bűnösségi körülményeket értékelve az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott fegyházbüntetés szükséges, de egyben elegendő is. Arányban áll a cselekmény tárgyi súlyával és alkalmas a büntetési célok elérésére. E körben tehát sem a fő-, sem a mellékbüntetés súlyosítására irányuló ügyészi fellebbezéssel az ítélőtábla nem értett egyet. Észlelte azonban az ítélőtábla a felülbírálat során, hogy az elsőfokú bíróság az élet elleni cselekményt nem helyesen nevezte meg, hiszen
81. január hó
82. napja óta a jogszabályhelyek felhívása mellett csak az alapbűncselekményt kell megnevezni. Ugyanakkor a visszaélés lőfegyverrel és lőszerrel bűntette tekintetében megállapította a másodfokú bíróság, hogy ott a jogszabályhely felhívása pontatlan, ezért azt helyesbítette. Összességében a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Bíróság ítéletét a fenti kiegészítésekkel és helyesbítésekkel a Be.
83. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámítására vonatkozóan a Btk. 99. §

(1)bekezdése alapján rendelkezett. Budapest,

1. év december hó
2. napján Dr. Magócsi István sk. a tanács elnöke Dr.Halász Irén sk. Dr. Lassó Gábor sk. előadó bíró bíró A Fővárosi Bíróság 6.B.873/2005/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla 5.Bf.116/2008/
4. számú végzésével
5. év december hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajtható. Budapest,
7. év december hó
8. napján Dr. Magócsi István sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Pécsi Orsolya tisztviselő