Bf.65/2009/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(2)bekezdés) mellőzi. A társtettesként elkövetett jogellenes fogvatartás bűntetténél utal a Btk. 20. §

(2)bekezdésére is. A halmazati büntetésre utalást mellőzi. A sértett polgári jogi igényét egyéb törvényes útra utasítottnak tekinti. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét I. r. és II. r. vádlottakkal szemben helybenhagyja. Felhívja az elsőfokú bíróságot, hogy az iratokat a Budapesti XVIII. és XIX. kerületi Bíróságnak küldje meg a könnyű testi sértés vétség miatt a sértett által előterjesztett magánindítvány elbírálása végett. Az ítélet ellen további fellebbezésnek nincs helye. I N D O K O L Á S. A Fővárosi Bíróság a 2009. év január hónap 7. napján kelt 20.B.368/2008/23. számú ítéletével az I. r. és a II. r. vádlottakat társtettesként elkövetett jogellenes fogvatartás bűntette [Btk. 228.§

(1)bekezdés] és társtettesként hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége [Btk. 226.§] miatt halmazati büntetésül külön-külön egyaránt 180 napi tétel, napi tételenként 500.-Ft, összesen 90.000.-Ft pénzbüntetésre ítélte. Rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetése esetére annak szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról; a vádlottakat külön-külön kötelezte a bűnügyi költség viselésére; végül a bűnjelként kezelt szemüveget a lefoglalás megszüntetése mellett a sértettnek rendelte kiadni. Az ítélet ellen mindkét vádlott terhére az ügyész fellebbezett; álláspontja szerint a pénzbüntetés nem szolgálja kellően a büntetési célokat, egyébként is a napi tételek száma különösen alacsony. Fellebbezéssel élt az ítélet ellen mindkét vádlott és védőjük is: a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége tekintetében elsődlegesen bűncselekmény, másodlagosan bizonyítottság hiányában; míg a jogellenes fogvatartás bűntette miatt bűncselekmény hiányában történő felmentés végett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.197/

1. számú átiratában az ügyész fellebbezését fenntartotta, míg a vádlotti és védői fellebbezéseket nem találta alaposnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a vonatkozó szabályok megtartásával folytatta le az eljárását, ügyfelderítési, bizonyíték-értékelési és indokolási kötelezettségének eleget tett. A mérlegeléssel megállapított tényállás megalapozott, annak alapján a vádlottak bűnösségére vont következtetés okszerű és a cselekmények minősítése is törvényes. A bűnösségi körülmények számbavétele helyes és teljes, azok értékelése során azonban nem kapott kellő súlyt, hogy a vádlottak cselekménye alkalmas volt a rendőrségbe vetett közbizalom megingatására. Erre figyelemmel indítványozta mindkét vádlottra vonatkozóan a pénzbüntetés napi tételei számának felemelését. A másodfokú bíróság észlelte, hogy az ügyészi fellebbezés elkésett. Az elsőfokú bíróság a
2. év január hónap
3. napján [szerdán] tartott tárgyalási határnapon hirdette ki ügydöntő határozatát, ekkor a tárgyaláson jelenlévő ügyész a jogorvoslati nyilatkozatának megtételére a Be. 325.§

(1)bekezdése szerint háromnapi határidőt tartott fenn. Figyelemmel arra, hogy a 16/2008.(IX.26.)SZMM rendelet 2.§ a) pontja az 1/2009.(I.7.)SZMM rendelet 1.§-val módosításra került,

1. január
2. napja mégsem munkanap, hanem pihenőnap volt, így a fellebbezésre nyitvaálló határidő
3. január
4. napján, hétfőn telt le. Ehhez képest az iratok tanúsága szerint az ügyészi fellebbezés - kézbesítő útján - csak
5. év január hónap
6. napján érkezett az elsőfokú bírósághoz. Tekintve, hogy azt az elsőfokú bíróság elmulasztotta elutasítani, az ílymódon elkésett fellebbezést a másodfokú bíróság utasította el a Be. 359.§

(1)bekezdése szerint a Be. 341.§

(1)bekezdése alapján a nyilvános ülésen; mely rendelkezését jogorvoslat nem támadta. A védő a másodfokú nyilvános ülésen fellebbezését módosított tartalommal: mindkét cselekmény vonatkozásában bűncselekmény hiányában való felmentés végett; másodlagosan hatályon kívül helyezésért tartotta fenn. Álláspontja szerint az elsőfokú ítéleti tényállás részben téves, felderítetlen; nem került beszerzésre valamennyi bizonyíték, a rendelkezésre állóak pedig teljeskörűen értékelésre. A védelem iratellenességet, az indokolási kötelezettség elmulasztását is észlelte. Részletezve: a sértett feleségének 10.50 körüli időben tett bejelentéséhez képest téves annak rögzítése az ítélet

1. oldalának második bekezdésében, hogy a sértett adatainak lekérdezése 10.38 órakor történt. Tartalmazza az ítéleti tényállás, hogy a vádlottak a garázsban parkoló autóhoz nem mentek ki; nem folyt ugyanakkor arra bizonyítás, hogy a sértettnek volt-e egyáltalán garázsa, gépkocsija, abban irata. Nem tartalmazza viszont a tényállás, hogy a vádlott nem akarta az igazolványait előadni, magát igazolni; mint ahogy azt sem, hogy dulakodott a vádlottakkal. A sértett sérüléseinek rögzítése részben iratellenesen történt, részben azok keletkezési ideje és mechanizmusa nem felderített. Utalt a védő arra, hogy az
2. évi XXXIV. Tv. (Rtv.) 29.§

(2)bekezdése és 33.§

(2)bekezdés a) pontja egyaránt vagylagos lehetőségként fogalmazza meg a rendőr számára az előállítást, illetve az ismert személyazonosságú személy közlésének elfogadását más igazolásaként; egyébként sem volt a vádlottak számára ismert személy a sértett felesége. Nem rögzíti - s ezért hiányos - a tényállás, hogy a sértett felesége tett olyan kijelentést, hogy az esetről vegyenek fel jegyzőkönyvet; továbbá azt sem, hogy az előállítást a vádlottak az ügyeletes tiszt utasítására hajtották végre. Igen részletesen hivatkozott a sértett nyomozati és tárgyalási vallomásaira, az azokban észlelhető ellentmondásokra. Rámutatott, hogy azok így ellentétesek a sértett feleségének elmondásával, a szakvélemény megállapításaival. A jogi értékelés során az elsőfokú ítélet a

1. oldalon önellentmondásokat tartalmaz az intézkedés jogszerűtlenné válásának oka és időpontja tekintetében; és példátlannak találta a vádlotti vallomásokat alátámasztó bizonyítékok - mint érdekeltektől származók - elvetését. Összességében a védő a tényállás kiegészítését indítványozta az iratok tartalma alapján azzal, hogy a sértett nem volt hajlandó magát igazolni; a vádlottak az ügyeletes tiszttől kaptak utasítást az előállításra; mely rendőri intézkedésnek a sértett aktívan ellenállt, a vádlottakkal dulakodott, s ezért került sor a szükséges mértéket túl nem lépő testi kényszer alkalmazására. Elsősorban a vádlottak bűncselekmény hiánya okán történő felmentését, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta. Az ügyész perbeszédében a súlyosítási tilalomra utalással az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A sértett felszólalásában állította, hogy a rendőrök a sanyargatás bűntettét is elkövették, mivel kiabálása ellenére sem nyitották ki a fogda ajtaját, hanem a folyosón nevetgéltek. A vádlottak - miután felszólalásukban egyes személyi körülményeikben bekövetkezett változásokról számoltak be - az utolsó szó jogán védőjükhöz csatlakozva felmentésüket kérték. A fellebbezések nem alaposak. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül a Be.
2. §

(1)bekezdése alapján. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a perrendi szabályok megtartásával folytatta le. A szükséges, lehetséges, egyben elégséges körben vizsgálódott; minden, az ügy eldöntése szempontjából jelentőséggel bíró adatot, tényt feltárt és a logika szabályainak megfelelően értékelt. Az egyes, irathűen hivatkozott bizonyítékokat önmagukban és egymással összevetve megvizsgálta, értékelte; számot adva arról, hogy a történések rögzítése során a vádlottak előadásával szemben miért a sértett és felesége vallomására, valamint az azokkal összhangban álló orvosi dokumentáció anyagára, a kezelőorvos nyilatkozatára, és a szakvéleményben foglaltakra alapozott. Mindezek előrebocsátás követően némi pontosítást, kiegészítést mégis tenni kell. · Jelenleg az I. r. vádlott havi bruttó jövedelme 250.000.-Ft; a II. r. vádlott mozgóőrként teljesít szolgálatot [a másodfokú nyilvános ülésen a vádlottak részéről elhangzottak alapján]. · A sértett felesége a rendőrségi bejelentéssel azt kívánta elérni, hogy a közös ingatlanból való kizárása miatt rendőri intézkedésre kerüljön sor, arról rendőri jelentés készüljön, melyet utóbb a házassági bontóperben a válóok igazolásaként kívánt felhasználni [mindezt az elsőfokú ítélet a bizonyítékok felsorolása, majd értékelése körében az

1. oldal utolsó bekezdésében, valamint a
2. oldal második bekezdésében tartalmazza, ám annak tényállásban való rögzítése szükséges]. A fenti kiegészítésekkel, pontosításokkal az elsőfokú bíróság által megállapítottak már mindenben helyesek, teljesek és a felülbírálat alapjául szolgáltak a másodfokú eljárásban annál is inkább, mivel a másodfokú bíróság nem találta alaposnak a tényállás egyes megállapításával kapcsolatos védői ellenvetéseket. Nem az elsőfokú ítéleti tényállás, hanem a bizonyíték-értékelő mérlegelés tartalmazza azt a - nyilvánvaló elíráson alapuló - téves hivatkozást, hogy a sértett adatainak lekérdezése 10.38 órakor, a 10.30 órai előállítást követően történt [ítélet
3. oldal második bekezdése]. A helyes időpont a bírósági iratok
4. sorszámán elfekvő „Adattárakból történő lekérdezések" nyilvántartás másolati példányából megállapíthatóan 11 óra 38 perc. Helyesen nem folytatott bizonyítást az elsőfokú bíróság arra vonatkozóan, hogy tartozik-e az ingatlanhoz garázs, volt-e a sértettnek autója; hiszen - senki által sem vitatottan - minderre csak hivatkozás történik, vádbeli események ott nem játszódtak. Hasonlóan: a sértett bántalmazásának tényére, módjára és következményeire vonatkozóan kellő - és mindenre kiterjedően mérlegelt - bizonyítékok állnak rendelkezésre; így a sérülések keletkezési mechanizmusának további vizsgálata szükségtelen. Az elsőfokú bíróság számot adott arról, hogy mely bizonyítékokat és miért fogadott el, így a további védői hivatkozások a törvényes elsőbírói mérlegelést támadják. A sértetti aktív ellenállás, dulakodás tényét; az előállítás ügyeletes tiszti utasításra való megtörténtét a vádlotti védekezéseken túl semmilyen konkrét bizonyíték sem támasztja alá, ilyenre egyébként a fellebbezés sem hivatkozik. A sértett vallomása pedig abban a körben, amely a tényállás alapjául szolgált, ellentmondásosnak korántsem mondható. Összességében: az eljárás korábbi szakaszaiban is már hivatkozottak, s most a fellebbezésekben megismételtek nem foghatnak helyt, a tényállás ilyetén való megállapítása helyes. Ebből következően a vádlottak felmentésének nincs helye, mint ahogy az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére sincs ok. Az irányadó tényállásból a vádlottak bűnösségére vont következtés helytálló. Egyezően az elsőfokú ítélet
5. oldalán kifejtettekkel a másodfokú bíróság álláspontja is az, hogy a sértett feleségének a lakásba történő bejutásával az általa kért intézkedés a célját elérte. A helyszínre küldött vádlottakban fel sem merült, hogy az utcán várakozó személy ne a bejelentést tevő sértett felesége volna hiszen az egyező adatok szerint őt nem vonták igazoltatás alá - az eset körülményei, az ott elhangzottak alapján pedig csak az következhetett a számukra, hogy a lakásban tartózkodó személy a bejelentő férje, akinek a személyét ő egyébként is igazolta, adatait bediktálta. Így semmiféle további intézkedésre, rendőri beavatkozásra igény, szükség, indok már nem volt. A helyes vádlotti eljárás az lett volna, ha az ajtó sértetti kinyitását követően a helyszínről eltávoznak, esetlegesen felhívva a sértett feleségének figyelmét arra, hogy egy kívülről is láthatóan alvó családtag által korábban belülről bezárt bejárati ajtó felnyitása-felnyittatása nem rendőri feladat. Tény, hogy a sértett feleségének valós célja nem is a lakásba való bejutás, hanem ennek rendőri dokumentálása volt; melyről viszont a vádlottak az irányadó tényállás szerint nem tudtak. Mindez azonban a büntetőjogi felelősségüket nem érinti, a büntetés kiszabása során nyerhet értékelést. Figyelemmel arra, hogy már a vádlottaknak a lakásba történő bemenetele sem volt indokolható, ebből következően a további történések: a testi kényszer alkalmazása, előállítása sem lehetett jogszerű. Ezzel együtt is az I. r. és a II. r. vádlott cselekményének váddal egyező elsőbírói minősítése a bírói gyakorlatot nem követi. A sértett bántalmazására a jogellenes rendőri intézkedés során, annak folyamatában és részeként, térben és időben el nem különülten került sor. A halmazat ezért csupán látszólagos, a tett-azonosság folytán az kétszeres értékelést jelentene. Ezért a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége [Btk. 226.§] beolvad a súlyosabb jogellenes fogva tartás bűntettébe [Btk. 228.§

(1)bekezdése] (A Hvg.orac Magyar Büntetőjog Kommentár a gyakorlat kiadványának a hivatkozott szakaszokhoz való kifejtése). A másodfokú bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét mindkét vádlottat érintően a Be. 372.§

(1)bekezdése szerint e körben megváltoztatta: az I. r. és a II. r. vádlott bűnösségének megállapítását a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségében [Btk. 226.§] mellőzte, melyből következően a büntetés sem a halmazati szabályok szerint kiszabott [Btk. 12.§

(1)bekezdés, 85.§]. A joghátrány nemének és mértékének meghatározása kapcsán értékelést kell kapjon, hogy a vád tárgyát képező vádlotti cselekménysorra lényegében a fel nem ismert - és ismerhető - külső közrehatásra, azaz a sértett feleségének rejtett indokai okán került sor; s a büntetés immár nem halmazati. Ezzel együtt is a pénzbüntetés napi tételeinek száma, s annak összege kifejezetten méltányos, enyhítése fel sem merülhet; míg a súlyosítás lehetőségét a Be. 354.§

(1)bekezdése zárja ki. Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása [

1. oldal 2-3-4.bekezdése] irathűen tartalmazza a sértett sérüléseit. Ugyanakkor - ugyancsak helyesen - az elsőfokú bíróság ennek jogi következményeit a bírói gyakorlat [BH.1980.114; BH.1995.267.] ellenére nem vonta le. A vád ugyanis csupán a bántalmazás tényét tartalmazza, a sérüléseknek, azok gyógytartamának tényét azonban nem, ezért a Be. 2.§-ában foglaltakra figyelemmel a vádlottak büntetőjogi felelőssége e vonatkozásban a jelen eljárásban nem vizsgálható. A sértett már a vádbeli cselekmény másnapján,
2. április
3. napján tett „bejelentésében" joghatályos magánindítványt terjesztett elő: „panaszt teszek a velem szemben foganatosított rendőri intézkedés miatt… ütlegeltek… kérem panaszom kivizsgálását" [nyomozati iratok
4. oldala]. A bírósági iratok közt
5. sorszámon szereplő beadványának
6. pontjában pedig konkrétan megismételve kéri „magánindítványként az elszenvedett bántalmazásért az elkövető/elkövetők büntetőjogi felelősségre vonását". A fentiek szerint a vádlottak felelőssége a Btk. 170.§

(1)bekezdése szerinti könnyű testi sértés vétsége miatt vizsgálandó, mely eljárás lefolytatására a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság bír hatáskörrel és illetékességgel. A másodfokú bíróság ezért felhívta az elsőfokú bíróságot az iratoknak e hatósághoz való megküldésére. A sértett az eljárás során járulékos kérdésben - az őt ért kár megtéríttetése vonatkozásában - ellentétes nyilatkozatokat tett. A nyomozati iratok

1. és
2. oldalán foglaltak szerint külön perben; míg ugyanezen iratok
3. és
4. írtak alapján a jelen büntetőeljárásban kéri polgári jogi igényének elbírálását. Időben legutolsó nyilatkozata a már hivatkozott, a bírósági iratok között
5. sorszámon elfekvő beadvány
6. pontjában található: eszerint erkölcsi és anyagi kára megtérítését kéri. Az elsőfokú bíróság a polgári jogi igény vonatkozásában nem rendelkezett. Tekintve, hogy a sértett magánfél összegszerűen az igényét soha nem határozta meg; emellett a jelen másodfokú eljárásban a kártérítésre kötelezés a döntést egyfokúvá, fellebbezéssel nem támadhatóvá tenné, a másodfokú bíróság sem határozott érdemben a sértett vagyoni igényéről, hanem azt az elsőfokú bíróság által a Be. 335.§ szerint egyéb törvényes útra utasítottnak tekintette. Az elsőfokú bíróság ítéletének fenti - részbeni - megváltoztatása a Be. 372.§

(1)bekezdésén, míg egyebekben történő helybenhagyása a Be. 371.§

(1)bekezdésén alapul. Budapest,

1. év szeptember hó
2. napján Dr. Nehrer Péter s.k. Dr. Székely Ákos s.k. Dr. Hrabovszki Zoltán s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró A Fővárosi Bíróság 20.B.368/2008/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bf.65/2009/
4. számú ítéletében írt változatással az I. r. és a II. r. vádlottakkal szemben a mai napon jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Budapest,
5. év szeptember hó
6. napján Dr. Nehrer Péter s.k. a tanács elnöke Kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző