Pf.21219/2009/5 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.21.219/2009/

1. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla dr. Kéri Szonja ügyvéd által képviselt - ... jogutódjaként felperes neve (felperes címe) felperesnek - a korábban dr. Galli István ügyvéd, majd a Dr. Csiha Judit és Társai Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Gáspár Andrea ügyvéd) által képviselt I. rendű alperes neve (I. rendű alperes címe) I. rendű és a dr. Salamonné dr. Bódis Enikő és dr. Salamon Ferenc ügyvédek által képviselt II. rendű alperes neve (II. rendű alperes címe) II. rendű alperesek ellen kártérítés iránt indított perében a Fővárosi Bíróság
2. március
3. napján kelt 6.P.21.044/2009/
4. számú ítélete ellen az I. rendű alperes részéről
5. sorszám alatt előterjesztett, a II. rendű alperes részéről
6. sorszám alatt előterjesztett és
7. sorszám alatt megindokolt, valamint a felperes részéről
8. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy - 15 napon belül - fizessen meg az I. rendű alperesnek 45.000 (Negyvenötezer) forint plusz áfa összegű, míg a II. rendű alperesnek 40.000 (Negyvenezer) forint plusz áfa összegű fellebbezési eljárási költséget. A le nem rótt 195.000 (Egyszázkilencvenötezer) forint fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperesi jogelőd, ...
9. augusztus 5-én, míg testvére ...
10. február 3-án született, mindketten úgynevezett Pelizaeus-Merzhbacher kórral, amely mindkettejüknél a koordinációs, motorikus és intellektuális képességek zavarát, degenerációját eredményezte, ennek következtében állandó felügyeletre és gondozásra szorultak, amit számukra édesanyjuk, a felperes biztosított. A felperes, továbbá kiskorú ... mint II. rendű felperes és ... mint III. rendű felperes által kártérítés iránt indított perben a Fővárosi Bíróság 6.P.21.913/2002/
11. számú és a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.281/2006/
12. számú közbenső ítéletével az I-II. rendű alperesek felelősségét állapította meg a II. rendű felperes egészségi állapotával kapcsolatban felmerült károkért. A követelés összegére folytatódó eljárásban -
13. november 22-én bekövetkezett elhalálozása miatt - a III. rendű felperes tekintetében az eljárás félbeszakadt. A félbeszakadt eljárás az édesanya jogutódkénti perbelépésével folytatódott azzal, hogy a felperesi jogutód örököstársa, a néhai III. rendű felperes édesapja által engedményezett kárigényt is érvényesítette, és az alpereseket - az eredetileg követelt 8.000.000 forint helyett - 5.000.000 forint összegű nem vagyoni kártérítés és annak kamatai megfizetésére kérte kötelezni. Az I-II. rendű alperesek a kárigényt megalapozatlannak tartották, annak elutasítását kérték, álláspontjuk szerint a felperesi jogelőd káráért felelősséggel nem tartoznak. Az elsőfokú bíróság ítéletével egyetemlegesen kötelezte az I-II. rendű alpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg a felperesnek 500.000 forint nem vagyoni kártérítést, és annak
14. február 3-ától járó törvényes kamatait, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Úgy rendelkezett, hogy költségeiket a peres felek maguk viselik, míg a le nem rótt kereseti illetéket a felperes költségmentessége folytán az állam viseli. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felperesi jogelőd haláláig terjedő időszakra a nem vagyoni kárigény - a rá is kiterjedő közbenső ítéletre figyelemmel alapos. A kártérítés mértéke tekintetében az elsőfokú bíróság arra volt figyelemmel, hogy a felperesi jogelőd ugyanolyan megbetegedésben szenvedett, mint fiatalabb testvére, ez pedig rá nézve azon következménnyel járt, hogy testvére születésétől kezdve édesanyjuknak kettejük ellátását, gondozását kellett megoldania, ebből eredően a felperesi jogelődre kevesebb ideje és energiája maradt, ami számára hátrányt jelentett. E hátrány kiküszöbölésére az elsőfokú bíróság mérlegeléssel a megállapított nem vagyoni kártérítést találta alkalmasnak, az 1999-es ár- és értékviszonyok alapulvételével. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a jogutód édesapa engedményezése a perben nem vehető figyelembe, mert a kárigény alapjául szolgáló jog személyhez kötött, ezért nem engedményezhető, így a felperes csak saját jogán érvényesíthetett követelést. Az elsőfokú bíróság a perköltségekről a Pp.
15. §-a alapján határozott. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen valamennyi peres fél fellebbezéssel élt, a II. rendű alperes csatlakozó fellebbezést is előterjesztett. A felperes az ítélet megváltoztatásával 3.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megítélését, és ezen belül a jogutód édesapa engedményezésének elfogadását kérte. Érvelése szerint a káreseménykori ítélkezési gyakorlatra és a károsodás kiemelkedő mértékére figyelemmel az elsőfokú bíróság által megállapított kártérítési összeg alacsony, ezért reparációs szerepét nem töltheti be. Hangsúlyozta, hogy 1999-ben született gyermeke és a felperesi jogelőd megbetegedésénél fogva egyaránt 24 órás, folyamatos ellátásra szorult, és a fiatalabb testvér megszületését követően a felperesi édesanya megosztott figyelme következtében a felperesi jogelőd állapota idővel jelentősen romlott, volt olyan időszak, amikor egy évben 5 alkalommal került kórházba. Áttanulmányozva a bírói gyakorlatot, álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított kártérítési összeghez hasonló mértékű kártérítést zömmel olyan esetben ítél meg a bíróság, ahol az egészséges testvérre a fiatalabb, beteg testvér állapota miatt jut kevesebb figyelem. Az a körülmény azonban, hogy a felperesi jogelőd maga is súlyos betegségben szenvedett, súlyosabb joghátrányt is jelentett a számára. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a felperesi jogelőd a beteg testvér születése után az édesapját is elveszítette, így megszűnt a korábban volt kiegyensúlyozott családi légkör. Az elviselhetetlen nehézségeket mutatja, hogy a gyermekek édesapja menekülésszerűen távozott a család életéből. A felperesi jogelőd korai halála, melyet egészségi állapota önmagában nem indokolt volna, joggal feltételezhetően köszönhető azoknak a lavinaszerű változásoknak, amelyek a felperesi jogelőd számára kevesebb törődést és figyelmet jelentettek. Bár a módosított keresettel kért nem vagyoni kártérítés összegét nem tartotta eltúlzottnak, az elsőfokú bíróság mérlegelésére figyelemmel keresetét 3.000.000 forintra és annak kamataira leszállította, és annak megítélését kérte a Fővárosi Ítélőtáblától. Álláspontja szerint a jog személyhez kötöttségére figyelemmel az engedményezés tilalma kizárólag az eredeti jogosultra vonatkozik, az általa érvényesített nem vagyoni kárigény tekintetében jogutód felperesi édesapára azonban nem, ugyanis neki az adott személyi sérelemhez kötődése már nincs, a követeléssel szabadon rendelkezhet, ezért engedményezése a perben figyelembe vehető. Az I. rendű alperes az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a kártérítés összegét 250.000 forintra kérte leszállítani, és a kamatfizetés kezdő időpontját az igény érvényesítéséhez igazítani. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított nem vagyoni kártérítés eltúlzott, annak megállapításánál az elsőfokú bíróság nem az
16. februári ár- és értékviszonyoknak megfelelően döntött, és a felperesi jogelőd életében a fiatalabb testvér megszületésével bekövetkező hátrányos változás sem áll arányban a megítélt összeggel. Nem vitatta, hogy a fiatalabb testvér születésével a felperesi jogelőd élete bizonyos mértékben elnehezült, azonban az elsőfokú bíróság által megállapított kártérítés a felperesi jogelőd korára és a társadalomban való kisebb mértékű részvételére figyelemmel eltúlzott, arra is tekintettel, hogy a felperesi jogelőd kárigényének édesapja által örökölt része az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a perben figyelembe nem vehető engedményezés volt. A II. rendű alperes fellebbezésében az ítélet megváltoztatásával a kereset teljes elutasítását kérte. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság a felperesi édesanya és a fiatalabb testvér kárigényét elbíráló ítéletében az édesanyának járó nem vagyoni kártérítés mértékét arra figyelemmel határozta meg, hogy két beteg gyermeket nevelt, azaz a két hasonló állapotú gyermek ellátásának, gondozásának terhét az elsőfokú bíróság ítéletében már egyszer értékelte. Arra vonatkozóan sincs adat, hogy milyen volt a felperesi jogelőd egészségi állapota, és hogy a fiatalabb testvér születése folytán gondozására mennyivel kevesebb ideje, és energiája maradt a felperesnek, és ez a felperesi jogelőd számára milyen hátrányt jelentett. Az ítélet indokolása nem tartalmaz olyan érvelést, amely az ítéleti rendelkezést megalapozná, az elsőfokú bíróság a már egyszer értékelt tényállás alapján hozott újabb ítéletet. Csatlakozó fellebbezésében az I. rendű alperes álláspontjával egyezően arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a kamatfizetés kezdő időpontját is helytelenül határozta meg az
17. évben, és nem a kárigény érvényesítésének időpontjához kötötten. Az elsőfokú bíróság indokolása mindössze arra szorítkozik, hogy az 1999-es évtől a felperesi édesanya számára kettős terhet jelentett a két hasonló állapotú gyermek gondozása, erre a megállapításra azonban semmiféle adat nincs, az elsőfokú bíróság csupán megismétli, hogy azt a hátrányt értékelte, amely abban jelentkezett, hogy az ugyanolyan betegségben szenvedő fiatalabb testvér megszületése után a felperesi édesanya kevesebb időt és energiát tudott fordítani a felperesi jogelődre. Utalt arra, hogy nem folyt bizonyítás a kártérítés jogalapjára és mértékére sem. A felperes és az I-II. rendű alperesek fellebbezése alaptalan. Az elsőfokú bíróság a tényállást a szükséges mértékben feltárta, és a helyesen felhívott jogszabályi rendelkezések helytálló alkalmazásával kötelezte az I-II. rendű alperest kártérítés megfizetésére. A fellebbezésekben foglaltakra tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla a következőket emeli ki. A Ptk.
18. §