← Magyarország

Gfv.30256/2009/5 – Kúria

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Gfv.IX.30.256/2009/5.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság és Kiss Ügyvédi Iroda (1135 Budapest, Pozsonyi út 40., ügyintéző: dr. Kiss Pál ügyvéd által képviselt felperesnek dr. Kálmán János ügyvéd által képviselt (1106 Budapest, Bokor u.1-3-5.) alperes ellen kártérítés iránt a Fővárosi Bíróság előtt megismételt eljárásban 20.G.40.256/

  1. számon indult és a Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.122/2009/
  2. számú jogerős ítéletével befejezett perben az említett jogerős ítélet ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - nyilvános tárgyaláson - meghozta a következő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40.122/2009/9.számú ítéletét a felülvizsgálati kérelemmel érintett részében hatályon kívül helyezi, a Fővárosi Bíróság G.40.256/2008/
  3. számú ítéletét részben megváltoztatja, s az alperest terhelő marasztalás összegét 81.598.215 (Nyolcvanegyemillió-ötszázkilencvennyolcezer-kettőszáztizenöt) Ftra és ezen összegből 1.695.292 Ft-nak
  4. október 25-től, 236.329 Ft-nak
  5. november 18-tól, 15.439.504 Ft-nak
  6. március 8tól, 60.637.500 Ft-nak
  7. szeptember 23-tól, 796.309 Ft-nak
  8. október 2-től, 2.714.812 Ft-nak
  9. szeptember 18-tól, 56.250 Ft-nak
  10. szeptember 11-től, 1.125 Ft-nak
  11. április 26-tól, 21.094 Ft-nak
  12. június 30-tól számított, az első fokú ítéletben meghatározott mértékű késedelmi kamatára leszállítja. A felperes által fizetendő perköltséget 10.102.250 (Tízmillióegyszázkettőezer-kettőszázötven) Ft-ra felemeli, az alperes által fizetendő eljárási illeték összegét 255.000 (Kettőszázötvenötezer) Ft-ra leszállítja azzal, hogy 1.245.000 (Egymilliókettőszáznegyvenötezer) Ft le nem rótt illetéket az állam viseli. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 3.197.000 (Hárommillió-egyszázkilencvenhétezer) Ft másodfokú és felülvizsgálati együttes részperköltséget. Köteles az alperes az államnak felhívásra 153.000 (Egyszázötvenháromezer) Ft fellebbezési eljárási illetéket megfizetni, 747.000 (Hétszáznegyvenhétezer) Ft fellebbezési eljárási illeték az állam terhén marad. Ez ellen az ítélet ellen további jogorvoslatnak nincs helye. I n d o k o l á s : A É. Vállalatnak a hrsz-on nyilvántartott, valamint hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanokon fennálló kezelői jogát a felperes jogelődje
  13. február 28-i hatállyal elvonta.
  14. március 8-án a felperes jogelődje megbízási szerződést kötött az alperessel az elvont ingatlanok (G. úti telephely) értékesítésével kapcsolatos feladatok ellátására, mely szerződést a felek
  15. augusztus 31-én módosították. Az alperes
  16. szeptember 15-én használati szerződést kötött a K. Rt-vel, mely a területen raktározási és olaj átfejtési tevékenységet végzett. A telephelyre kiírt pályázat nyertese a K. Rt. lett, vételi ajánlata 400 millió forint volt. A nyertessel a szerződés megkötésére nem került sor, mert a Soroksári Dunaágban szénhidrogén szennyezést észleltek, melynek forrása a G. úti telep volt. A Középduna-Völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség (KDV KF) a K. Rt. szénhidrogén származékok lefejtésére vonatkozó, a telephelyen végzett tevékenységét
  17. február 11-én azonnali hatállyal felfüggesztette, kárelhárítási ütemterv elkészítését írta elő, engedélyezte a kárelhárítási tevékenységet. Az alperes tájékoztatta a felperesi jogelődöt, hogy a telephelyen 1990-ben tűzeset volt, egy raktár leégése folytán a talaj nehézfém szennyezetté vált. A káreseményt követően elkészült a B. az A. Kft. és a BG. esettanulmánya, melyeket az A. D. L. Ltd. vizsgált felül. A felperesi jogelőd
  18. május 26-án akként határozott, hogy a 400 milliós vételárat - a fizetési arányok fenntartásával - 280 millió forintra mérsékli azzal, hogy a környezetvédelmi mentesítési költségeket a vevőnek kell viselnie. A K. Rt. a szerződést nem írta alá, fizetési haladékot, E-hitel igénybevételének az engedélyezését kérte. A felperesi jogelőd a K. Rt. fizetőképességének bizonytalansága miatt a szerződés megkötésének feltételéül szabta, hogy a K. Rt. a szerződés szerinti vételár meglétét banki hiteligérvénnyel, fedezetigazolással, vagy bankgaranciával igazolja
  19. február 29-ig, amire nem került sor. A KDV KF
  20. január 24-én
  21. november 30-ig kötelezte a K. Rt-t a környezetszennyezés megszüntetésére, majd ezt a határozatot
  22. február 29-én akként módosította, hogy a felperes jogelődjét kötelezte a kárelhárítási feladatok elvégzésére. A felperes jogelődje
  23. április 11-én akként határozott, hogy a G. úti telephelyet a K. Rt. részére nem értékesíti. Az ingatlan értékesítésére végül is
  24. augusztus 21-én került sor. A kármentesítés, mely kiterjedt a telephelyhez közvetlenül kapcsolódó két önkormányzati ingatlanra is, 1998-ban lezárult. Felperesi járulékai jogelőd módosított keresetében 485,1 megfizetésére kérte kötelezni az millió Ft alperest. és A kármentesítéssel összefüggésben keletkezett kárát a fenti összegen belül 331.251.414 Ft-ban és kamataiban jelölte meg. Az elsőfokú bíróság a felperesnek a nehézfém szennyezésre vonatkozó kereseti kérelmét részítélettel jogerősen elutasította elévültségre hivatkozással, majd ítélettel utasította el a felperes keresetét. A Legfelsőbb Bíróság
  25. június 28-án kelt közbenső ítéletében az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítéletét részben megváltoztatta és az alperes kártérítési felelősségét 50 %-ban állapította meg, a kártérítés összegszerűsége tekintetében az elsőfokú bíróságot a per tárgyalásának folytatására utasította. Közbenső ítélete indokolásában az
  26. évi LIV. törvény (IÁT)
  27. §-a,
  28. §-a,
  29. § /1/ bekezdése,
  30. § /1/ bekezdése,
  31. §-a és
  32. §-a értelmezésével kifejtette, a felperesi jogelődnek a vagyonnak az IÁT alapján történő elidegenítésére adott megbízása az alperest nem jogosította fel az ingatlan gazdasági hasznosítására, az alperes a hasznosításról nem értesítette a felperesi jogelődöt, s nem tett eleget a használat ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségének sem. Az alperes beavatkozása nem volt helyénvaló (Ptk.
  33. § /1/ bekezdés), amellyel súlyos kárt okozott, a hasznosítással, továbbá az értékesítési, ellenőrzési kötelezettség elmulasztásával összefüggésben áll a bekövetkezett kár, amelyért az alperest a Ptk.
  34. § /3/ bekezdése szerint kárfelelősség terheli. Ugyanakkor a felperes is közrehatott a kár bekövetkeztében, amennyiben kezelői tevékenységének eleget tett volna, csökkenthette volna a kár mértékét. Az eljárás során beszerzett adatok alapján 50-50 %-os kármegosztásról rendelkezett a Legfelsőbb Bíróság. Az elsőfokú bíróság
  35. szeptember 11-én kelt, majd kiegészített ítéletében 89.305.335 Ft és kamatai megfizetésére kötelezte az alperest. A felperes keresetét a fentieket meghaladóan elutasította. A kármentesítéssel összefüggésben megállapította a ténylegesen felmerült költségek tekintetében a
  36. január 28-i keresetmódosítás 1/
  37. pontjában megnevezett cégekkel megkötött szerződésekben meghatározott kárelhárítási munka okozati összefüggésben állt és szükségszerűen merült fel a K. Rt. olajszennyezésével. A kártérítés azonban nem ÁFA köteles, így az ÁFA-t figyelmen kívül hagyta. Tekintettel arra, hogy nem lehetett egyértelműen meghatározni, hogy milyen arányban merültek fel a nehézfém szennyeződésből, az átszivárgásból, az alapszennyeződésből, illetve a K. Rt. általi CH felülszennyezésből eredően kiadások, így a nehézfém, valamint a CH szennyeződés miatti kármentesítéssel kapcsolatos költségeket 1/4 - 3/4 arányban találta megoszthatónak. A mérlegelés során figyelembe vette, hogy a kármentesítés nem lett volna szükséges, ha a felülszennyezést a K. Rt. nem követi el, ezért a megbízási díjak 3/4-ét vette figyelembe, mint a CH szennyezéssel szükségszerűen, okozati összefüggésben felmerült kár összeget és annak 50 %-át terhelte az alperesre. A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság
  38. május 27-én kelt ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperest terhelő marasztalás összegét 108.979.620 Ft-ra és kamataira felemelte. Többek között kifejtette, a közbenső ítélet szerint a telephelyre kötött használati szerződés alapján
  39. szeptember 15-e és
  40. február 11-e között a K. Rt. által végzett tanker-vagon kifejtés során bekövetkezett CH terület szennyezés miatt a felperest kár érte, melynek 50 %-át képező kárért az alperes a Ptk.
  41. § /3/ bekezdése alapján felelősséggel tartozik. A telephely korábban már nehézfém szennyezéssel érintett volt, az emiatt előterjesztett 21 millió forintos követelését az elsőfokú bíróság elévülésre hivatkozással elutasította. Ezért külön kellett választani a nehézfém szennyezés eltávolításának költségét. A másodfokú bíróság álláspontja szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a Ptk.
  42. § /1/ bekezdését alkalmazta. Rámutatott, helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a perben kirendelt igazságügyi szakértők a nehézfém és a CH szennyezés elhárítása költségének megosztására nyilatkozni nem tudtak. A másodfokú bíróság az A. D. L. Ltd. jelentése, a G. Kft. műszaki ellenőrzési zárójelentése, dr. V. Z. igazságügyi szakvéleménye, továbbá a KDV KF 69835-4/
  43. számú határozata alapján megállapíthatónak látta, hogy a nehézfém szennyezéssel okozott kárelhárítás költsége 20.950.178 Ft volt. A további költségmegosztás szükségességével kapcsolatosban a másodfokú bíróság rámutatott, helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a kármentesítési munka nem vált volna szükségessé, amennyiben a K. Rt. a perbeni ingatlanok CH felülszennyezését nem követi el. Ez következik az A. D. L. Ltd. jelentésből, dr. V. Z. és dr.G. Gy. szakvéleményéből. Alaptalannak találta a másodfokú bíróság az alperes területalapú kármegosztásra vonatkozó védekezését a 38.086/
  44. és a 17.008 hrsz-ú önkormányzati ingatlanoknak a K. Rt. általi szennyezéssel érintettsége álláspontja szerint a perben bizonyítást nyert. Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy a kárelhárítással összefüggésben a felperesnek összesen 217.595.240 Ft kára merült fel, melynek 50 %ának megfizetésére kötelezte a másodfokú bíróság az alperest. Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan mindkét fokon eljárt bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet sérti a Ptk.
  45. § /1/ bekezdésében, a Ptk.
  46. § /1/ és /2/ bekezdésében, a Pp.
  47. § /1/ bekezdésében foglaltakat és a jogerős közbenső ítéletben szereplő utasítások végre nem hajtása miatt is jogszabálysértő. Kifejtette, a jogerős ítélet az alperest az őt nem terhelő nehézfém szennyezés mentesítése költségeinek levonását követően a terület összes szénhidrogén szennyezéstől történő mentesítésére fordított teljes költség megfizetésére kötelezte, holott annak egy részéért nem felelős, mert nem ő okozta, nem az ő beavatkozása folytán keletkezett, ahogy arra a közbenső ítélet is rámutatott. Ezzel összefüggésben a másodfokú bíróság arra hivatkozott, hogy a kármentesítési munka nem vált volna szükségessé, amennyiben a K. Rt. a perbeli ingatlanok CH felülszennyezését nem követte volna el. Ez a megállapítás, következtetés súlyosan jogszabálysértő, hiszen a bizonyítékok egyértelműen igazolják, hogy a mentesítés nemcsak a talaj felső rétegeiben, a felülszennyezés tekintetében került elvégezésre, hanem annál jóval nagyobb kiterjedésben (ezt igazolja a KDV KF 20.043-33/
  48. számú határozat, a 20.043-19/
  49. számú levél, a K. Kft. által készített 7043 rajszámú szennyezettségi szelvény, a KDV KF 69.385-4/
  50. számú határozatban írtak). Még ha helytálló is a másodfokú bíróság ítéletének az a megállapítása, hogy az alsóbb rétegekben nem volt mentesítést igénylő szennyeződés, tény, hogy ezek mentesítésre kerültek, s ezekkel összefüggő költségek megtérítésére az alperes nem kötelezhető, figyelemmel a Ptk.
  51. § /1/ bekezdésében foglaltakra. A Legfelsőbb Bíróság jogerős közbenső ítélete meghatározta azokat a kereteket, amelyek között a kár összegszerűségére irányuló bizonyítási eljárást le kellett volna folytatni. Így az alperest terhelő kárként a hrsz-ú és a
  52. hrsz-ú felperesi ingatlanokon és csak ott, az
  53. szeptember 15-e és
  54. február
  55. napja közötti időszakban a K. Rt. által végzett olajfejtő tevékenységgel és nem mással okozati összefüggésben bekövetkezett károk 50 %-áért lehet az alperes felelősségét megállapítani. A mentesítés költségét meg kellett volna osztani, egyrészt abban a tekintetben, hogy a K. Rt. tevékenységével összefüggő szénhidrogén szennyeződéssel okozott kárt el kellett volna különíteni a nehézfém szennyezéssel okozott kártól és a korábbi eredetű szénhidrogén szennyezéssel okozott kártól (a teljes szénhidrogén szennyezés és a nehézfém szennyezés mentesítési költségének elválasztása formálisan megtörtént, de az sok tévedést tartalmaz, ugyanakkor a különböző korú és eredetű szénhidrogén szennyezések elválasztása nem történt meg). Másrészt a szénhidrogén szennyezés miatt keletkezett költségeket külön kellett volna választani a per tárgyát nem képező ingatlanokon és más személy által okozott károk elhárításának költségeitől. A hrsz-ú ingatlanok K. Rt. általi szennyezéssel való érintettsége nem nyert bizonyítást, továbbá a jogerős közbenső ítélet szerint az ezen ingatlanok területén okozott kárért az alperes nem felelős. A másodfokú bíróság az általa perdöntőnek tekintett A. D. L. Ltd. jelentésében foglaltakat kiszemezgette, a felperesre kedvező megállapításokra a másodfokú bíróság hivatkozik, míg az alperesi védekezést alátámasztó megállapításokat indokolás nélkül elveti. A jogerős közbenső ítéletben szereplő hatályt sérti a jogerős ítélet. területi, időbeli, alanyi Az alperes hivatkozott a felperes kárenyhítési kötelezettsége elmaradására, arra, hogy a felperes késlekedve végezte a mentesítést és leállította a perbeli ingatlanok
  56. évi értékesítését annak ellenére, hogy a pályázati nyertes, a K. Rt. a teljes pályázati vételárat letétbe helyezte a felperes javára. A felperes elsődleges kárenyhítési kötelezettsége körébe tartozott volna az ingatlanok értékesítése, a felperes által feltételezett károkozó részére, a károkozás ténye által nem befolyásolt és rendelkezésre álló vételár ellenében. Ha az ingatlant értékesíti, a felperesnek semmilyen kára nem keletkezik. Figyelembe veendő körülmény továbbá, hogy az alperesi felelősséget megalapozó bérleti szerződés aláírásakor az alperes a felperes tulajdonában állt, képviselői a felperes által kinevezett, az ő bizalmát élvező személyek voltak, a felperes utasításait hajtotta végre az alperesi társaság. A kár összegszerűségének megállapítása körében súlyosan jogszabálysértő a jogerős ítélet. A felperesnek azt kellett volna tételesen bizonyítania, hogy az általa a kár mentesítésre kifizetett egyes tételek mögötti teljesítések valóban szükségesek voltak a kár szakszerű elhárításához, a munkák valóban elvégzésre kerültek, azok részben, vagy egészben okozati összefüggésben voltak a jogerős közbenső ítéleti jogalapban megjelölt jogellenes magatartással. A szakértői bizonyítás súlyosan jogszabálysértő lefolytatása sértette a Legfelsőbb Bíróság közbenső ítéletében adott útmutatást és az eljárás törvényességét is megkérdőjelezi. Felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte. Többek között kifejtette, a jogerős ítélet a bizonyítékok megfelelő mérlegelésén alapul, kellően megindokolt. Felperes bizonyítási kötelezettségének eleget tett. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta és megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos. A Legfelsőbb Bíróság mint fellebbviteli bíróság
  57. június 28-án kelt közbenső ítéletében megállapította az alperes kártérítési felelősségének jogalapját, azt, hogy a felperes károsodása okozati összefüggésben áll az alperesnek azzal a felróható magatartásával, hogy az ingatlan használatát jogalap nélkül átengedte a K. Rt-nek, annak tevékenységét nem ellenőrizte, így kerülhetett sor arra, hogy a K. Rt. az ingatlant, illetve annak környezetét károsító tevékenységet folytasson több hónapon keresztül. A felülvizsgálati kérelem állításával szemben a Legfelsőbb Bíróság nem állapította meg azt, hogy az alperes csak azért a kárért tartozna felelősséggel, amely a használatában levő É. telephelyen keletkezett. Az alperes kártérítési felelőssége azért a károsodásért áll fenn a közbenső ítéletben írt arányban, amely a K. tevékenységével okozati összefüggésben volt. A felperes kára nem azért következett be, mert az ingatlanában a szennyezés folytán értékcsökkenés történt. A felperes károsodását tehát nem közvetlenül a károsító cselekmény váltotta ki, hanem a felperes kárát a károsító magatartás folytán, annak következményeként született hatósági határozatban meghatározott kárelhárítási feladatok elvégzése miatt felmerült kiadásai, költségei képezik. Tényként állapítható meg, hogy a K. Rt. bérlete idején 1500 vasúti kocsi átfejtése közben a kármentesítő tálca mellőzése, illetve helytelen használata miatt mintegy 30 m3 gázolaj szikkadt el, kb 180 m hosszú átfejtő szakaszon a vasúti felépítmény zúzottkő ágyazatában. Ennek következtében talajszennyezés következett be, melynek elsődleges góca a vasúti vágányok és azok közvetlen környezete volt, a talaj kb. 1-1,2 m mélyig szennyeződött, de szennyeződtek a vágányoktól a soroksári Duna-ágba vezető csapadék elvezető csatornák környezete is 2-3 m mélységig. Nemcsak a talaj, de a talapvíz is jelentősen szennyeződött, magában a Dunában is megjelent a szennyeződés. Jelentős esőzés következtében az környezetszennyezést az illetékes hatóság
  58. február 11-én észlelte. A kárelhárítást engedélyező KF 20043-33/1194 számú határozat előírta, hogy a talajvíz CH értéke a 0,2 mg/liter, a talaj CH értéke az 500 mg/kg értéket nem haladhatja meg, a talajvízre előírt mérték utóbb a 69385-4/97 számú határozatban 0,6 mg/literre módosult. A rendelkezésre álló szakértői vélemények alapján tényként állapítható meg, hogy a perbeli terület a K. Rt. szennyezését megelőzően már szennyezett terület volt. Egyrészt a talaj nehézfém szennyezésére került sor egy raktár 1990-ben történt leégésének következtében, másrészt a talaj a K. Rt. tevékenységének megkezdése előtt is szénhidrogénnel fertőzött volt. Az A. D. L. Ltd. szakvélemény, de a többi szakvélemény is a K. Rt. által okozott szénhidrogén szennyezést friss szennyezésnek nevezi, míg a szakvélemények szerint a korábbi szennyeződések "kissé szétesett", illetve "erősen szétesett" állapotban találhatók a területen. Tipikusan azt lehet megállapítani, hogy a felszínhez közelebb eső talajrétegekben a K. Rt. által okozott szennyezés mutatható ki (pl. az A. D. L. Ltd. véleménye szerint 96 %-ban egy méter mélységig), az az alatti mélységekben nagyobb arányú a nem friss szénhidrogén szennyezés. A fent írtakból következően az állapítható meg, hogy a nehézfém szennyezés és a régebbi szénhidrogén szennyezés a K. Rt. tevékenységére nem vezethető vissza. Az alperes felelőssége szempontjából csak az a kár (kiadás) releváns, amely a károkozó K. Rt. tevékenységének, az ennek folytán keletkezett olajszennyeződésnek a következménye. Nem felelhet az alperes azokért a károkért, kiadásokért, amelyek más által okozott szennyezés elhárításával kapcsolatban merültek fel. A másodfokú bíróság ítéletében egyértelműen meghatározta a nehézfém szennyezéssel okozott kár nagyságát 20.950.178 Ft-ban az ítéletben levezetettek szerint. Az alperes felülvizsgálati kérelme e vonatkozásban azt tartalmazza, hogy a "teljes szénhidrogén szennyezés és a nehézfém szennyezés mentesítési költségeinek elválasztása a jogerős ítéletben formálisan megtörtént, de a megosztás módszere számos tévedést, önellentmondást tartalmaz". Tényként állapítandó meg, hogy a Fővárosi Bíróság
  59. augusztus 29-én kelt jogerős részítéletében a nehézfém szennyezéssel kapcsolatos 21 millió Ft nagyságú felperesi keresetet már jogerősen elutasította. Így ezt a kérdést a perben eljárt bíróságok érdemben már nem vizsgálhatták, azt meg a másodfokú bíróság helyesen határozta meg, hogy a felperes keresetének fenti összeget (pontosan 20.950.178 Ft-ot) meghaladó része nem a nehézfém szennyezés miatt szükségessé vált kármentesítés miatt keletkezett. Nem vitatott, hogy a K. Rt. által okozott szennyezést követően írta elő a hatóság a kármentesítést, sőt az sem, hogy az élővíz szennyezése nélkül a hatósági kárelhárításra kötelezésre nem került volna sor. Így nyilatkozott mind dr. V. Z., mind dr. G. Gy. a bíróság által kirendelt szakértők. Többek között ezen és egyéb perben rendelkezésre álló adatok alapján vonta le a másodfokú bíróság azt a döntése alapjául szolgáló következtetést, hogy a kármentesítési munka nem vált volna szükségessé, ha a K. Rt. a perbeli ingatlanok szénhidrogénnel történő felülszennyezését nem követi el. Ezért kötelezte a jogerős ítélet az alperest valamennyi szénhidrogén szennyezéssel összefüggésben felmerült költség viselésére, a közbenső ítéletben megállapított arányban. Ugyanakkor nincsen ténybeli alapja annak az ítéletbeli következtetésnek, hogy a kármentesítési munka nem vált volna szükségessé, amennyiben a K. Rt. a szénhidrogén felülszennyezést nem követi el. A felperes nem bizonyította, hogy az előző szennyezések nélkül, önmagában a K. Rt. szennyezése folytán is szükségessé vált volna a kárelhárítás hatósági elrendelése. Kétségtelen, hogy a K. Rt. szennyezése indokolta az azonnali beavatkozást, de azért, mert egy meglévő alapszennyezést felülszennyezett, amely utóbbi, az előző szennyezéssel együtt tett ki egy olyan környezeti kárt és további kárveszélyt, mely a kármentesítés elrendelését igényelte. Azok a kiadások pedig, amelyeket a kár elhárítására, a környezet megtisztítására fordítottak, magában foglalta a régi szennyeződések meghatározott határértékig történő eltávolítását is. Maga a felperes is akként nyilatkozott
  60. március 5-i beadványában, hogy a kárelhárítás során nem lehetett kiválogatni a régi szennyezést és azt otthagyni, hanem ahogy azt a hatósági határozat előírta, teljes mélységben végre kellett hajtani a földcserét, melyre sor került. A kárelhárítási feladatokat a felperesnek attól függetlenül végre kellett hajtania, hogy azok a korábbi, vagy a K. Rt. magatartásával voltak okozati összefüggésbe hozhatók. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint, különösen dr.V. szakértői nyilatkozatára is tekintettel, megalapozottan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a szénhidrogén szennyezés elhárítása miatt összesen 217.595.240 Ft költség merült fel a felperesnél. Többek között dr.G. szakértő véleménye alapján egyértelműen megállapítható, hogy a fenti kárelhárító munkák, illetve azzal szorosan összefüggő munkák elvégzése indokolt volt a kármentesítés bonyolultságára is tekintettel, továbbá ezt támasztja alá, hogy a Felügyelet a munkálatokat elfogadta. A fenti nagyságú kiadásokat, költségeket okiratokkal, szakértői véleményekkel a felperes igazolta. Annak ellenbizonyítása az alperes részéről nem történt meg, hogy a fenti nagyságú kiadások részben, vagy egészben szükségtelenek, vagy célszerűtlenek lettek volna. Az adott ügyben becsatolt egyetlen szakvélemény sem foglalt állást azonban abban a kérdésben, hogy a szénhidrogén szennyezés miatti kármentesítés költségéből mennyi vezethető vissza a K. Rt. tevékenységére, sőt a perben kirendelt dr. V. szakértő akként nyilatkozott, hogy az meghatározhatatlan. Ennek oka az, hogy a szennyezés feltárási vizsgálatok nem arra irányultak, hogy elhatárolják a friss és a régi szennyeződések területi kiterjedését, mélységét. A határérték felett mind a régi, mind az új szennyezéseket el kellett távolítani. A perben kirendelt szakértők nyilatkozatából egyértelműen megállapítható, hogy a bizonyítási eljárás folytatásától eredmény nem várható, így a bíróságnak kellett eldöntenie, hogy a 217.595.240 Ft költségből mennyi értékelhető a K. Rt. felülszennyező tevékenysége terhére. Önmagában ugyanis az arány szakértői módszerekkel történő megállapíthatóságának hiánya a fenti körben nem jelenti, nem jelentheti sem azt, hogy a felperes összes költségét, mint kárát a közbenső ítéletben meghatározott arányban az alperesre háríthatná, sem azt, hogy az alperes mentesülhetne a felelősség alól, figyelemmel az alább kifejtettekre. Az utolsó károkozó a Ptk.
  61. §-ában foglaltakra figyelemmel együttes károkozás hiányában nem felelhet azokért a károkért, amelyeket más, tőle függetlenül tevékenykedő személyek okoztak. A kár tényét a felperes bizonyította, azt is, hogy egy része bizonyosan összefüggésben volt a K. Rt. szennyezéssel. Ilyen esetben a Pp.
  62. /3/ bekezdése lehetőséget ad a bíróságnak arra, hogy az /1/ bekezdésben írt mérlegelési jogkörénél szabadabban járhasson el. A /3/ bekezdés a bíróság belátására bízza a kártérítés összegének a megállapítását, amely azt jelenti, hogy azokkal az adatokkal is megelégedhet, amelyek valószínűsítik annak a kárnak a mértékét, amelyért az alperesnek helyt kell állnia. A bíróság rendelkezésére állt ebben a körben több vizsgálati anyag és jelentés, melyet a K. Rt., a felperes, valamint a M. rendelt meg. Ezek alapján nem vitatható, hogy a hatósági határozattal érintett ingatlanokon több különböző korú és eredetű szénhidrogén szennyezés volt jelen ezek azonban konktroll minták hiányában és a kémiai degradálódásuk következtében pontosan nem azonosíthatók és bonyolult felszíni és felszín alatti lefolyási és beszivárgási kapcsolatrendszerben nem lokalizálhatók. Tény, hogy a B. vizsgálati jelentés 80 %-ra becsülte a régi eredetű, illetve a M. teherpálya udvar háttérszennyezését. Ugyanakkor az is tény, hogy az iparvágány Duna felőli oldalán a fúrások kimutattak 5,2 m mélységben frissnek nem nevezhető szennyezést, viszont a telep keleti részén 6,4 m mélységben is volt friss szennyezés. Mindez arra utal dr. V. szakértő meghallgatásából is kitűnően, hogy a kelet-nyugat irányú talajvízmozgást a jelentős csapadék és a már eltömődött betonburkolatú árok, illetve a telep szilárd burkolata lokálisan megváltoztathatta. Így a használaton kívüli csapadékelvezető csatornában folyó és az iparvágányokon lévő friss olajszennyeződés bekerült az önkormányzati ingatlanokra is. Az A. D. L. Ltd-nek vizsgálatokra alapozott véleménye szerint a talajfelszínhez közeli üledékekben, illetve talajvizekben lévő friss olajszennyezés a K. Rt. tevékenységéhez kötődött. A B. jelentés is megállapította, hogy a telephelyen lévő szerelvényekből vett gázolaj megegyezett az észak-déli csapadékvíz aknából, az iparvágány melletti fúrásokból származó, illetve a Dunába szivárgó olajjal. Az A. D. L. Ltd. azt állapította meg, hogy az összes szénhidrogén szennyezés 96 %-át a diesel frakciójú szénhidrogén teszi ki, még a lebomlott háttérszennyezésnek csak 36 %-a tartalmazott diesel jellegű anyagot. A M. megbízásából készült BG. vizsgálati anyag szerint a M. pályaudvar nyugati határain, tehát a perbeli terület közelében a talaj és a talajvíz szennyezettségi értéke a holland lista szerint A illetve B értékű volt, nem érte el a C szintet. A C szintet csak a M. területeinek a keleti határain haladta meg, tehát a nyugati, az iparteleppel határolt részen nem képez valós veszélyforrást, de a keleti részen lévő szennyeződés migrációjával számolni kell. A közigazgatási hatóság ezért módosította a talajvíz tisztítási határértéket 0,6 mg/literre, mert a M. vágányok felől ilyen értékkel érkezett a talajvíz. A talaj és talajvíz szennyezés góca azonban kétségtelenül a perbeli terület vasúti iparvágányára és a csapadékelvezető csatornák területére esett. E fő szennyezési forrás nyomán a Dunában megjelenő szennyezés tette szükségessé az azonnali hatósági intézkedést és annak végrehajtását a felperes részéről. Mindezeket a körülményeket összegezve és mérlegelve a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a szénhidrogén szennyezés elhárítással felmerült költségek 75 %-a a K. Rt. tevékenységével hozható összefüggésbe, a kármentesítés folytán keletkezett 217.595.240 Ft 75 %-a, vagyis 163.196.430 Ft és annak 50 %-a, vagyis 81.598.215 Ft az a kárösszeg, amelyért az alperes felelősséggel tartozik. Alaptalanul hivatkozott az alperes arra, hogy a felperesnek az alperesre hárítandó kára kizárólag abból származik, hogy nem adta el az ingatlant a károkozó K. Rt-nek. Önhibának minősül a kárelhárítás, kárcsökkenés terén tanúsított felróható magatartás. A felperesnek pályázat útján kellett értékesítenie az ingatlant annak a pályázónak, aki a legjobb ajánlatot tette. Ha utóbb olyan körülmények derülnek ki, amelyek a vételárat érinthetik, nyilvánvalóan újabb pályázatot kell kiírni, ezért nem követett el mulasztást a felperes, amikor a szerződést a károkozó pályázóval a pályázati kiírástól eltérő áron nem kötötte meg. A közvetlen károkozó elleni igényérvényesítés elmaradása nem tekinthető felróható magatartásnak, egyébként sincsen semmi adat arra, hogy a K. Rt. rendelkezett volna olyan vagyoni eszközökkel, amelyekből a kár egészben, vagy részben megtérült volna. A felperes terhére nem eshet az önálló jogi személyiségű alperes vezető tisztségviselőinek, alkalmazottainak magatartása, az a Ptk.
  63. §-a értelmében az alperes terhére értékelendő. Azt, hogy a károsult kinek a magatartásáért felelős, a Ptk-nak a kártérítési szabályai szabják meg. Nincsen olyan felelősségi szabály, amely szerint az egyszemélyes részvénytársaság részvényese felelősséggel tartozna a tulajdonában lévő egyszemélyes részvénytársaság képviselőjének, vagy vezető tisztségviselőjének a magatartásáért. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperest terhelő marasztalási összeget a rendelkező részben meghatározottak szerint leszállította, így a pernyertesség, pervesztesség aránya megváltozott és szükségessé vált a perköltségre vonatkozó rendelkezések módosítása. A per tárgyának értéke az első fokú eljárásban, illetve a Legfelsőbb Bíróság közbenső ítéletét követő eljárásban 485.100.000 Ft volt, az alperes a fent kifejtettek szerint 81.598.215 Ft összeg erejéig került marasztalásra, így a felperes 17 %-ban tekintendő pernyertesnek. Az eljárás ezen szakaszában összesen, ideértve a felperes által előlegezett szakértői díjat is, a felperesnek 15.275.000 Ft perköltsége merült fel, melynek 17 %-a a 2.596.750 Ft. Az alperesnek ugyancsak az általa előlegezett szakértői díjra is tekintettel 15.300.000 Ft perköltsége merült fel, melynek 83 %-a 12.699.000 Ft. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felperes által az alperesnek fizetendő első fokú perköltséget 10.102.250 Ft-ra felemelte. Az alperes által az államnak fizetendő illetéket 255.000 Ft-ra leszállította és megállapította, hogy 1.245.000 Ft illetéket az állam köteles viselni. A másodfokú eljárásban a fenti pertárgy érték mellett a fent meghatározott pernyertességi, pervesztességi arányokra tekintettel kötelezte a Legfelsőbb Bíróság a felperest, hogy fizessen meg alperesnek 4.047.000 Ft másodfokú perköltséget. Az ügyvédi munkadíjat 5.000.000 Ft-ban határozta meg, figyelembe vette, hogy az alperes 900.000 Ft fellebbezési illetéket rótt le. Így az alperest megillető perköltséget 4.897.000 Ft-ban, a felperest megillető perköltséget az 5.000.000 Ft 17 %-ában 850.000 Ft-ban határozta meg, a fenti két összeg különbözeteként került megállapításra a 4.047.000 Ft. A Legfelsőbb Bíróság az alperest kötelezte a felperes által le nem rótt fellebbezési illeték 17 %ának, vagyis 153.000 Ft-nak az államnak történő megfizetésére, míg megállapította, hogy 747.000 Ft fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. A Legfelsőbb Bíróság rendelkező rész szerinti döntését a Pp.
  64. §-ának /4/ bekezdése alapján hozta meg. A felülvizsgálati eljárásban a pertárgy érték 108.797.620 Ft volt, a felperes 75 %-ban lett pernyertes. A felülvizsgálati munkadíjat a Legfelsőbb Bíróság 3.000.000 Ft-ban határozta meg, figyelembe vette, hogy az alperes 2,5 millió Ft felülvizsgálati eljárási illetéket lerótt, ezért az 5.500.000 Ft 25 %-a, vagyis 1.375.000 Ft illeti meg az alperest felülvizsgálati perköltségként. A felperest ugyanakkor a 3.000.000 Ft 75 %-a, vagyis 2.225.000 Ft ügyvédi munkadíj illeti meg, ily módon az alperes a kettő összeg különbözeteként 850.000 Ft felülvizsgálati perköltséget köteles a felperesnek megfizetni. A másodfokú és a felülvizsgálati perköltséget a Legfelsőbb Bíróság a rendelkező részben összevontan határozta meg. A perköltség megállapítása során a Legfelsőbb Bíróság a Pp.
  65. § /1/ bekezdése folytán irányadó
  66. § /1/ bekezdését alkalmazta. A megítélt munkadíj az ÁFÁ-t is tartalmazza, az ügyvédi munkadíjat a 32/2003./VIII.22./ IM. rendelet
  67. § /2/, /5/ és /6/ bekezdésében foglaltak alkalmazásával állapította meg. A felperes személyes illetékmentessége folytán le nem rótt illeték viselésétől a 6/1986./VI.26./ IM rendelet
  68. § /2/ bekezdése, valamint
  69. §-a szerint határozott. Budapest,
  70. december
  71. Salamonné dr.Solymosi Ibolya sk. a tanács elnöke Dr.Vezekényi Ursula sk.előadó-bíró Gyöngyösiné dr.Gyügyei Klára sk.bíró A kiadmány hiteléül: /Seres Józsefné/ bírósági tisztviselő

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.