2.2009.BJE – Kúria

(2)bekezdése). I n d o k o l á s A legfőbb ügyész az

1. évi XIX. törvény (Be.)
2. §-a

(1)bekezdése a) pontjában meghatározott jogkörében a Be. 439. §-a

(1)bekezdése a) pontjában írt célból - az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében - jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat meghozatalát indítványozta. Eltérő bírói gyakorlatot észlelt ugyanis abban az elvi kérdésben, hogy a Be.-t módosító

1. évi LI. törvény hatályba lépését tehát
2. július hó
3. napját megelőzően, a korabeli rendelkezéseknek megfelelően más által letett óvadékot kinek a részére kell visszaadni. A korábban hatályos Be.
4. §-a

(1)bekezdésének utolsó mondata szerint óvadékot a terhelt vagy helyette más tehet le. A Be. 148. §-a

(2)bekezdése értelmében az óvadékot a letevőnek kell visszaadni, ha ennek törvényi feltételei fennállnak. A 2006. július 1-jétől módosult Be. 148. §-a

(2)bekezdése viszont úgy rendelkezik, hogy az óvadék összegét - ha ennek feltételei fennállanak - mindig a terheltnek kell visszaadni. A jogegységi indítványban foglaltak szerint a gyakorlatban észlelhető eltérés abban mutatható ki, hogy míg a Fővárosi Ítélőtábla a

1. március hó
2. napján jogerőre emelkedett 1.Bf.966/2003/
3. számú végzésével az óvadékot a letevő személynek rendelte visszaadni, addig a Fővárosi Bíróság a
4. február hó
5. napján kelt 14.B.278/2004/
6. számú végzésével ettől eltérően úgy határozott, hogy az óvadékot nem a letevőnek, hanem a terheltnek kell visszaadni. A Fővárosi Ítélőtábla a
7. február hó
8. 1.Bnyt.633/2004/
9. számú végzésével ugyanezt az letevőnek rendelte visszaadni. napján kelt óvadékot a A Legfelsőbb Bíróság a
10. április hó
11. napján kelt Bkf.I.281/2008/
12. számú végzésével a Fővárosi Ítélőtábla végzését hatályon kívül helyezte és a visszaadás iránt az ítélőtábla előtt indult eljárást megszüntette. A végzés indokolásában kifejtette, hogy az ítélőtábla döntése ugyan érdemben helyes, de tévesen határozott hivatalból az óvadék visszaadásáról, mivel ugyanabban a kérdésben már nem hozhatott volna másik határozatot. Az óvadék visszaadása kérdésében hozott eltérő tartalmú határozatok a felmerült jogkérdésről érdemi okfejtést nem tartalmaznak. - o A jogegységi indítványban kifejtettek szerint a Fővárosi Ítélőtábla 1.Bf.966/2003/
13. számú végzése a helyes, ugyanis abból a tényből, hogy a Be.-nek az óvadék letevésére és visszaadásra vonatkozó rendelkezései az ismert időpontban és módon megváltoztak, nem következik az, hogy a Be.
14. §-a

(1)bekezdése és 148. §-ának

(2)bekezdése

1. június 30-ig hatályos rendelkezései alapján más által felajánlott és letett óvadékot is a terheltnek kell visszaadni. A terhelt helyett
2. július hó
3. napját megelőzően óvadékot felajánló személyek ugyanis abban a tudatban tették le annak összegét, hogy azt meghatározott törvényi feltételek esetén ők kapják vissza. - o A jogegységi tanács egyetértett az indítványban foglaltakkal atekintetben, hogy a felvetett elvi kérdésben a Be.
4. §-a

(1)bekezdése

1. a)pontja szerinti okból jogegységi határozat meghozatala szükséges. A jogegységi indítvány alapos. A 2006. évi LI. törvény azért szakított a korábbi szabályozással, mely szerint az óvadékot a terhelt helyett más személy is felajánlhatta és letehette, hogy megszüntesse azt a helyzetet, mely szerint az óvadék felajánlásával a büntetőeljárásban egyébként részt nem vevő személy önálló eljárási funkciót tölthetett be. A jelenleg hatályos rendelkezések szerint a bíróság felé a terheltnek kell teljesíteni, s a módosítást követően már kizárólag a terhelt áll jogviszonyban a bírósággal. 2006. július hó 1. napját megelőzően azonban más volt a helyzet. A terhelt helyett óvadékot felajánló személy és a bíróság között jogviszony alakult ki, amely a bíróságra azt a kötelezettséget rótta, hogy a törvényi feltételek megvalósulása esetén az óvadék összegét a letevőnek - és nem a terheltnek - kell visszaadni. Ez a jogviszony a 27/2003.(VII.2.) IM rendelet 1. §-ának
2. d)pontjára és a III. Fejezetének rendelkezésére figyelemmel a Ptk. XXXIX. Fejezetében szabályozott letét egyik különös nemének tekintendő. Tehát egy alapvetően polgári jogi jogviszonyról van szó, amelyet a Be. időközi módosításai nem befolyásolhatnak. A Ptk. 226. §-a

(2)bekezdése szerint jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak kivételesen változtathatja meg. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint "a már fennálló szerződések tartalmának jogszabály útján való megváltoztatása általában csak akkor kivételes, ha a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a körülményváltozás nem volt ésszerűen előrelátható, ugyanakkor túlmegy a normális változás kockázatán és a beavatkozás társadalmi méretű igényt elégít ki." (32/1991.(VI.6.) AB. szám). Az adott esetben ezek a feltételek nem állanak fenn; a Be. módosítása nem eredményezte a szóban levő polgári jogi jogviszony megváltozását. A Legfelsőbb Bíróság Büntető Jogegységi Tanácsa a kifejtettek alapján a jogegységi indítványnak helyt adott és a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. A jogegységi tanács a határozatot a Bszi. 32. §-a

(4)bekezdése, illetve a Be. 445. §-a

(2)bekezdése értelmében a Magyar Közlönyben közzéteszi. Budapest,

1. április
2. Dr. Kónya István s.k. a jogegységi tanács elnöke, Dr. Édes Tamás s.k. előadó bíró, Dr. Akácz József s.k. bíró, Dr. Mészár Róza s.k. bíró, Dr. Katona Sándor s.k. bíró A kiadmány hiteléül: írnok AIné