Pf.20833/2009/6 – Debreceni Ítélőtábla

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Pf. II. 20.833/2009/

1. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Debreceni Ítélőtábla az előbb Dr. Antal Péter ügyvéd, majd a Dr. Antal és Dr. Czakó Ügyvédi Iroda, végül Dr. Árva Zsuzsanna ügyvéd (Debrecen, Csapó u.
2. II/8.) által képviselt I.rendű felperes neve I. rendű és II.rendű felperes neve II. rendű, mindketten című lakos felpereseknek, a Dr. Nagy Norbert ügyvéd (Budapest, Vitéz u. 5-
3. I/2.) által képviselt alperes neve címe.) lakos alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság
4. P. 21.060/2008/
5. számú ítélete ellen a felperesek által
6. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi egyetemlegesen a felpereseket, hogy 15 nap alatt fizessenek meg az alperesnek 150.000 (Egyszázötvenezer) forint általános forgalmi adót tartalmazó 750.000 (Hétszázötvenezer) forint fellebbezési eljárási költséget. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás:
7. január 31-én az alperes, mint eladó és a felperesek, mint vevők adásvételi szerződésnek címzett szerződést kötöttek, mely szerint a felperesek megvásárolták az alperestől a H. .../
8. helyrajzi számú apartman házat, a mellette lévő .../
9. helyrajzi számú beépítetlen területet, a B. I/
10. alatti öröklakást, valamint a b-i .../8 helyrajzi szám alatti teremgarázs 3/30 tulajdoni hányadát 300.000.000 Ft vételárért. A szerződésben az eladó az ingatlanokra a holtig tartó haszonélvezeti jogát fenntartotta. A megállapodás értelmében a vevőknek a vételárat részletekben kellett kiegyenlíteni. Megegyeztek a felek abban is, hogy az apartman ház I. emeleti és tetőtéri részét a felperesek jogosultak használni, funkciójának megfelelően hasznosítani, anélkül, hogy elszámolási kötelezettség terhelné őket az alperes felé. Ennek megfelelően a felperesek
11. februárjában az apartman ház I. emeleti és tetőtéri részét birtokba vették, s azt
12. májusától
13. végéig a II. rendű felperes apartman házként üzemeltette. 2006-ban a peres felek megállapodtak abban, hogy a felperesek az apartman ház birtokba vett részét átalakítják, és kialakítanak egy új épületrészt is garázsokkal együtt. Ezzel kapcsolatban H. Város Jegyzője előtt 993/
14. és 552/
15. szám alatt építési engedélyezési eljárás volt folyamatban, s ezekben építtetőként a II. rendű felperes szerepelt. A felperesek
16. őszén az I. emeleti és tetőtéri részen különböző munkálatokat végeztettek, az új szárny kialakítása nem kezdődött meg.
17. végén vagy
18. év elején az I. rendű felperes és az alperes volt házastársa három, Dr. HT ügyvéd által szerkesztett és ellenjegyzett kölcsönszerződést írt alá, melyeket
19. október 1.,
20. június 9., illetve
21. november
22. keltezéssel láttak el. Mindhárom szerződésben BK szerepelt kölcsönadóként, az I. rendű felperes kölcsönvevőként, a kölcsönadott összeg szerződésenként 10.000.000 Ft volt. Tényleges pénzmozgás a kölcsönszerződések kapcsán nem történt, azok csupán az APEH által a felperesek ellen folytatott vagyonosodási vizsgálat során történő felhasználás céljából készültek.
23. május 3-án Dr. HT ügyvéd szerkesztett és ellenjegyzett egy kölcsönszerződést, mely szerint az alperes, mint kölcsönadó 15.000.000 Ft-ot adott át a II. rendű felperes, illetve a felperesek gyermeke, ifjabb I.rendű felperes neve kölcsönvevők részére. A visszafizetés határidejét
24. december 20-ában határozták meg, 760.000 Ft ügyleti kamatot kötöttek ki, míg a késedelmi kamat mértéke a szerződés szerint évi 20 % volt. Ugyanezen a napon az alperes 15.000.000 Ft-ot felvett az OTP Bank H., ... utcai fiókjából. Az okiratszerkesztő ügyvéd tényvázlatot készített a szerződéshez kapcsolódóan, melyet valamennyi szerződő fél aláírt.
25. május 30-án a
26. május 3-i kölcsönszerződés aljára kézírással felvezették, hogy „a II. rendű felperes további 6.000.000 Ft-ot az előző szerződés feltételei szerint átvett, e tőkeösszegre eső ügyleti kamat 268.273 Ft, a visszafizetési határidő
27. december 31." E napon az alperes 6.000.000 Ft értékben OTP ingatlanbefektetési jegyet váltott vissza.
28. március 7-én az alperes további 10.000.000, majd
29. május 29-én 12.000.000 Ft-ot adott kölcsön a felpereseknek.
30. március 7-én 5.012.287 Ft-ot vett fel a kölcsönadó az OTP Budapest V. kerületi fiókjából, míg
31. május 23-án 12.000.000 Ft értékű ingatlanbefektetési jegyet váltott vissza az OTP-ben.
32. július 9-én Dr. HT ügyvéd kölcsönszerződést szerkesztett és ellenjegyzett a peres felek között, mely szerint a felperesek, mint adósok az alperes, mint hitelező felé fennálló tartozásukat 48.353.000 Ft-ban összesítették
33. december 31-i visszafizetési határidő és 3.868.240 Ft ügyleti kamat kikötésével. A megállapodás értelmében késedelmes teljesítés esetére évi 10 %-os késedelmi kamatot határoztak meg. A kölcsönszerződés okiratba foglalásával egyidejűleg az okiratszerkesztő ügyvéd egy számítást is készített, mely a fenti négy, korábbi keltezésű kölcsönszerződésben feltüntetetett tőkeösszeget, ügyleti kamatot és késedelmi kamatot összesítette 48.353.314 Ft-ban. A felperesek a kölcsönszerződésbe foglalt tartozásból semmit nem egyenlítettek ki. A peres felek között a viszony
34. tavaszán megromlott,
35. május végén az alperes a h-i ingatlan zárait lecserélte, ezt követően a felperesek oda bejutni nem tudtak.
36. július 2-án kelt levelükben a felperesek a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között mutatkozó feltűnően nagy értékkülönbség és megtévesztés miatt megtámadták a
37. január 31-én kötött szerződést és kérték az eredeti állapot helyreállítását.
38. augusztus 25-én kelt levelében az alperes, arra tekintettel, hogy a felperesek a vételárrészlet fizetésével késedelembe estek, bejelentette, hogy a szerződéstől annak
39. pontja értelmében eláll. A felperesek módosított keresetükben kérték a
40. január 31-i szerződés érvénytelenségének megállapítását, az eredeti állapot helyreállítását, valamint 58.020.747 Ft tőke, ennek
41. október 1-től járó kamatai, és a perköltség megfizetését. A tőkekövetelés részeként 13.562.500 Ft megtérítésére a h-i ingatlanban végzett átalakítási munkák költsége címén, jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozással tartottak igényt. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperesek költségben való marasztalását kérte. Viszontkeresetet terjesztett elő, s ebben 81.005.819 Ft megfizetésére kérte kötelezni egyetemlegesen a felpereseket. E követelésből 52.221.240 Ft-ot a
42. július 9-i keltezésű kölcsönszerződés alapján igényelt. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elrendelte a felperesek jogalap nélküli gazdagodás címén előterjesztett igénye és az alperes kölcsönkövetelése tárgyalásának elkülönítését, majd
43. sorszámú részítéletében a kereset és a viszontkereset egyéb részeiről döntött. E határozatát a Debreceni Ítélőtábla Pf. II. 20.324/2009/
44. számú részítéletével helybenhagyta. A jogerős részítélettel nem érintett kereset tárgyában a felperesek arra hivatkoztak, hogy az átalakítási munkák az alperes igényei szerint történtek, s kérték, hogy a bíróság hallgassa meg tanúként az általuk bejelentett személyeket, majd rendeljen ki szakértőt a beruházás műszaki költségének megállapítása végett. Az alperes ellenkérelmében a felperesek követelését mind jogalapja, mind összegszerűsége tekintetében vitatta. Azzal védekezett, hogy a felperesek akaratának megfelelően elkezdett munkák az apartman ház forgalmi értékét csökkentették, s a felperesek egyébként is saját felelősségükre fogtak hozzá az átalakításhoz. Viszontkeresetével kapcsolatban előadta, hogy a szerződésbe foglalt összeget ténylegesen kölcsönadta a felpereseknek. Érvelése szerint állítását alátámasztják egyrészt azok a bizonylatok, melyek a kölcsönszerződések megkötésének napjával egyezően igazolták az OTP-ből történő pénzfelvételeit, másrészt a
45. július 9-i szerződés mellékletét képező számszaki levezetés. Utalt arra, hogy az egyes kölcsönszerződések alkalmával mindig ügyvéd által ellenjegyzett okirat készült, melyeket azonban megállapodásuknak megfelelően - az első kölcsönszerződés kivételével -
46. július 9-én megsemmisítettek. Első nyilatkozatában állította, hogy az első két kölcsönt az OTP bankfiókban adta át a II. rendű felperes részére, utóbbi nyilatkozatát úgy módosította, hogy a 6.000.000 Ft-ot a h-i lakásban fizette ki a kölcsönvevőnek. A felperesek viszontkeresettel kapcsolatos ellenkérelmükben állították, hogy noha a
47. július 9-i szerződést aláírták, ennek ellenére tényleges pénzmozgás nem történt, az alperestől soha nem kaptak kölcsön. Azzal védekeztek, hogy az ügyletek hátterében az áll, hogy 2006-ban az APEH vagyonosodási vizsgálatra jelölte ki őket, amely ugyan korábbi évekre vonatkozott, az apartman ház tervezett átalakításának költségét azonban egy esetleges későbbi vizsgálat esetére kívánták fedezni e fiktív kölcsönszerződésekkel. Véleményük szerint alátámasztja ezen érvelésüket az a BK által is elismert tény, hogy a vele kötött kölcsönszerződések kapcsán sem történt tényleges hitelfolyósítás, azon okiratok is a vagyonosodási vizsgálatara tekintettel készültek, fiktívek, visszadátumozottak. Utaltak arra, hogy az alperes kész forgatókönyvet dolgozott ki számukra, hogy miként kell a vagyonosodási vizsgálat során költekezésük és vagyonuk eredetét igazolni, ehhez kapcsolódóan okiratokat is rendelkezésükre bocsátott. Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, kötelezte egyetemlegesen a felpereseket 52.221.240 Ft, ennek
48. január 1-től a kifizetésig járó évi 10 %-os kamata, és 1.400.000 Ft perköltség alperes javára történő megfizetésére. A keresettel kapcsolatban kifejtette, hogy a h-i apartman házban folytatott munkákra, a költségek megosztására a peres felek között szerződés nem jött létre, s mivel az alperes a
49. január 31-i szerződéstől jogszerűen állt el a részítélet értelmében, a felperesek e követelésüket kártérítés címén sem érvényesíthetik, így igényüket helytállóan terjesztették elő a jogalap nélküli gazdagodás jogcímére hivatkozva. E körben azonban annak van jelentősége, hogy a felperesek beruházásával kapcsolatban az ingatlan forgalmi értéke mennyivel növekedett. Ehhez kapcsolódóan a per során felhívta a felperesek figyelmét, hogy a bizonyítási kötelezettség őket terheli, oly módon, hogy szakértő kirendelését kell kérniük a gazdagodás mértékének megállapítása végett. Tekintettel azonban arra, hogy a felperesek indítványozták ugyan a szakértő kirendelését, de felhívás ellenére költségeit nem előlegezték, a szakértő kirendelésére nem kerülhetett sor, ennek következményeit pedig pervesztés formájában a felpereseknek kell viselniük. A
50. július 9-i kölcsönszerződést a korábbi kölcsönszerződések összegzésének, egyszersmind az adósok részéről történt tartozás elismerésnek is minősítette, melynek következtében álláspontja szerint a bizonyítási kötelezettség immár a felpereseket terhelte arra vonatkozóan, hogy tartozásuk nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen. Megítélése szerint a felperesek az őket terhelő bizonyítási kötelezettségnek nem tudtak eleget tenni. Értékelte, hogy
51. tavaszát megelőzően a peres felek között rendkívül jó, bizalmi viszony állt fenn, amely kellő alapot és logikus magyarázatot ad arra, hogy a vételártartozás, és az első két kölcsönszerződésbe foglalt visszafizetési határidő eredménytelen eltelte ellenére miért nyújtott az alperes ismételten kölcsönt a felpereseknek. Rámutatott, hogy a felperesek és BK között i kölcsönszerződések színleltségéből nem vonható le következtetés a perbeli kölcsönszerződések azonos okból fennálló színleltségére. Az alperes 6.000.000 Ft kölcsön átadásának helyével kapcsolatos ellentmondásos nyilatkozatát nem tekintette olyan súlyú tévedésnek, melyre figyelemmel az alperes okiratokkal megfelelően alátámasztott szavahihetősége megkérdőjelezhető lenne. Kiemelte, hogy az alperes által igazolt pénzintézeti ügyletek időbeli egybeesést mutatnak a kölcsönszerződések dátumával. A felperesek érvelésével összefüggésben hangsúlyozta, hogy amennyiben csupán az adóhatóság előtti bizonyítás lett volna a célja a kölcsönszerződések kiállításának, úgy nem értelmezhető az, hogy az okiratokat
52. július 9-én megsemmisítették. A több okirat és az ahhoz kapcsolódó, időben egybeeső pénzintézeti pénzfelvétel ugyanis valóságosabbá és életszerűbbé tette volna az adóhatóság előtt is az ügylet megtörténtét, mint a
53. július 9-i egyetlen okirat, mely a kölcsönösszeg aznapi átadását igazolja, s e napra vonatkozóan az ügylet megtörténtét igazoló pénzintézeti bizonylattal a felperesek nem rendelkeztek volna. Rámutatott, hogy a
54. május 3-i ügylet adósa az okirat szerint a II. rendű felperes és ifjabb I.rendű felperes neve, azonban a per eldöntése szempontjából nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a
55. július 9-i okirat aláírásával az I. rendű felperes átvállaltae fia tartozását, vagy csupán velük egyetemleges kötelezettséget vállalt a hitel visszafizetésre. Az okiratokat szerkesztő és ellenjegyző ügyvéd tanúvallomását a bizonyítékok köréből kiejtette, tekintettel arra, hogy a jogi képviselő szavahihetősége a felperesek és BK közötti szerződésekkel kapcsolatos nyilatkozata miatt megdőlt. Az ítélettel szemben a felperesek terjesztettek elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására, új határozat hozatalára kötelezését, másodlagosan az ítélet megváltoztatását, az alperes keresetük szerinti marasztalását és a viszontkereset elutasítását kérték. A keresetükkel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy az alperes kívánsága volt az apartman ház átalakítása, melyre vonatkozóan indokolt lett volna az általuk bejelentett tanúk meghallgatása, majd szakértő kirendelése, ám díjának előlegezésére a megyei bíróság nem biztosított lehetőséget. A bizonyítás lefolytatása nélkül az elsőfokú ítélet megalapozatlan. A viszontkeresettel összefüggésben megismételték az elsőfokú eljárás során tett előadásukat, s azzal érveltek, hogy jelentősége van az alperes volt házastársával kötött fiktív szerződéseknek, hiszen ugyanezt a cél szolgálták a perbeli kölcsönszerződések is: a tervezett több tízmillió forint értékű beruházás forrásainak legalizálása. A kölcsönszerződések dátumát az alperes igazította ahhoz az időponthoz, amikor egyéb célból pénzt vett ki a pénzintézetből. Álláspontjuk szerint nem lényegtelen pontatlanság a 6.000.000 Ft-os kölcsön átadásának helyével kapcsolatos alperesi előadás. Életszerűtlennek vélték, hogy az alperes úgy adott volna kölcsön 22.000.000 Ft-ot részükre, hogy az előző két kölcsön visszafizetésének határideje eredménytelenül eltelt. Az a tény, hogy a kölcsönszerződésekben fedezet kikötéséről nem tettek említést, megítélésük szerint önmagában cáfolja, hogy valós szerződések jöttek létre közöttük. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem követett el eljárási szabálysértést, így a határozata hatályon kívül helyezésének nincs indoka. A kölcsönszerződéssel összefüggésben megismételte az elsőfokú eljárás során hangoztatott érveit. A felperesek fellebbezésük indokolásának kiegészítése során rámutattak, hogy a perbeli utolsó tárgyalás idején meghatalmazott ügyvédjük már nem volt tagja az ügyvédi kamarának, így helyette ügyvédjelöltje sem láthatta el jogszerűen a képviseletüket. Így a jogi képviselő nélkül eljáró felperesek részére a megyei bíróságnak részletesebb kioktatást kellett volna adni eljárási jogaikról, a tárgyalás berekesztésére történő figyelmeztetés lényegét a laikus felperesek meg sem értették, ezért mulasztották el a bizonyítási indítványuk előterjesztését. Azzal érveltek, hogy a keresetüket nem a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak figyelembe vételével kellett volna elbírálni a bíróságnak, mert az csak szubszidiárius jellegű, s az adott esetben a ráépítés szabályai alkalmazásának lett volna helye. E körben tisztáznia kellett volna a megyei bíróságnak az általuk bejelentett tanúk meghallgatásával a ténylegesen elvégzett munkák körét, majd sor kerülhetett volna a szakértő kirendelésére, ám az elsőfokú bíróság a bizonyítási teherről ennek figyelmen kívül hagyásával tájékoztatta a feleket. Vitatták, hogy a
56. július 9-i kölcsönszerződés egyben tartozáselismerő nyilatkozat is lenne, valamint, hogy ennek mellékletét képezné a jogi képviselő által készített számítás, mivel azt ők nem írták alá. Tagadták, hogy a kamatos kamat kikötésében az alperessel megállapodtak volna. Megismételték, hogy az alperessel, illetve volt férjével kötött fiktív kölcsönszerződések koherens rendszert alkotnak, s az azokban szereplő összegek nagyságrendben megegyeznek a b-i ingatlanok árával és a tervezett h-i beruházások költségével. Jelentőséget tulajdonítottak annak, a peres felek között
57. január 19-én létrejött, az eredeti adásvételi szerződés h-i ingatlanokra vonatkozó részének felbontásáról szóló, egyébként fel nem használt okiratnak, melynek figyelembe vételével a felpereseket terhelő kiadások összege megegyezne a fiktív kölcsönszerződésekben foglalt összegekkel. Álláspontjuk szerint, ha a
58. július 9-i szerződés a korábbi szerződések foglalata és a teljesítési határidő tekintetében azok módosítása, akkor a korábbi szerződések valós voltát az alperesnek kellett volna bizonyítani, e kötelezettségének azonban nem tett eleget. Rámutattak, hogy az alperes több kisebb kérdésben ellentmondásos nyilatkozatot tett, így szavahihetőségéhez kétség fér. Az ítélőtábla a fellebbezést alaptalannak találta. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyes tényállást állapított meg, abból helytálló következtetéseket vont le, döntése megalapozott, annak indokolása a releváns jogszabályhelyek pontos megjelölésével kimerítő. Arra helytállóan hivatkoztak a felperesek, hogy jogi képviselőjük, Dr. Antal Péter ügyvédi kamarai tagsága
59. szeptember 23-án megszűnt, így az azt követő napon tartott bírósági tárgyaláson őt ügyvédjelöltje nem helyettesíthette. Az eljárás során azonban a felperesek részére nem volt kötelező a jogi képviselet, s ha a szeptember 24-i helyzetből adódóan őket bármilyen tekintetben hátrány érte, azt Dr. Antal Péterrel szemben érvényesíthetnék. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy az ítélet hozatalát követően a felperesek jogi képviseletük ellátására megbízást adtak a Dr. Antal & Dr. Czakó Ügyvédi Iroda részére, amelynek tagjaként Dr. Czakó Mariann ügyvéd a fellebbezést elkészítette, s azt határidőn belül benyújtotta. Sem a fellebbezésben, sem azt meghaladóan más módon nem jelezték a felperesek, hogy az utolsó tárgyaláson jogi képviselő hiányában őket bármilyen sérelem érte volna. Nem osztja az ítélőtábla a fellebbezés indokainak kiegészítésében kifejtett azon érvüket, hogy a tárgyalás berekesztésére történő figyelmeztetés mibenlétével a felperesek ne lettek volna tisztában, hiszen a perben a megyei bíróság a részítélet meghozatala előtt ugyanígy berekesztette a tárgyalást, s az akkor is jelenlévő felperesek számolhattak azzal, hogy a bíróság következő eljárásjogi cselekménye a határozat kihirdetése lesz. Nem ért egyet a másodfokú bíróság azzal a felperesek által kifejtett állásponttal sem, hogy amennyiben az elállás jogszerűségében történő döntés előkérdés a felperesek beruházásaihoz képest, e kérdésben nem részítélettel, hanem közbenső ítélettel kellett volna dönteni. A felperesek keresetükben az alperessel kötött szerződés érvénytelenségét, s annak jogkövetkezményeként az eredeti állapot helyreállítását kérték, míg az alperes a szerződéstől való elállására tekintettel indítványozta az eredeti állapot helyreállítását. Megállapítható tehát, hogy mindkét fél célja e tekintetben ugyanaz volt, arról a megyei bíróság részítélettel döntött, így nem volt jelentősége annak, hogy az ítélőtábla helybenhagyja-e a részítéletet. A Pp.
60. §