Bfv.377/2009/8 – Kúria

(1)bekezdése értelmében az alapítvány mint közhasznú szervezet a gazdálkodása során elért eredményeket nem oszthatta fel, azt a létesítő okiratban meghatározott tevékenységére, az oktatásra kellett fordítania. Az alapítványból csak úgy lehetett pénzhez jutni, ha annak közhasznú cél szerinti felhasználását igazolták.

1. vagy
2. évben - közelebbről meg nem határozható időpontban - egy számítógépes rendszer telepítésére irányuló megbízás kapcsán ismerkedett meg az I. r. terhelt a számítástechnikai tevékenységgel foglalkozó III. r. terhelttel. Az I. r. terhelt a megbízást megelőző tárgyaláson felvetette, hogy a III. r. terhelt nyújtson segítséget az alapítvány készpénz-állományának átcsoportosításában, a pénztárból az I. r. terhelt által a III. r. terhelt előtt ismeretlen célra történő készpénz-felvételek jogcímének megteremtésében. Ennek keretében a III. r. terheltnek valótlan gazdasági események igazolására szolgáló számlák és azokhoz kapcsolódó okiratok készítésében, aláírásában kellett közreműködnie, anélkül, hogy tudomása lett volna arról, hogy az így kivett pénzösszegeket az I. r. terhelt magáncélra, vagy az alapítvány egyéb céljára kívánja felhasználni. A III. r. terhelt a IV. r. terhelt bevonásával vállalta, hogy különböző, ténylegesen nem működő gazdasági társaságok nevében a kért okiratokat kiállítják, illetve ellenjegyzik. Ennek alapján a III. és a IV. r. terhelt a cégbíróság által be nem jegyzett A. Bt., a tényleges működést 1994 óta nem végző Sz. és Társa Bt., és a cégnyilvántartásból
3. június 30-i hatállyal törölt K.I. Kft nevében készített valótlan tartalmú okiratokat, amelyek szerint az alapítvány a nevezett társaságokat oktatással és tananyag készítésével bízta meg. Az alapítvány nevében az 1998.,
4. és
5. évre dátumozott szerződések egy részét az I. és a II. r. terheltek együttesen, illetve több szerződést a II. r. terhelt külön írt alá, illetve az I. és a II. r. terheltek valótlanul igazolták a szerződésben meghatározott feladatok teljesítését is. Ily módon az A. Bt. nevét felhasználva kiállított valótlan szerződések és hozzájuk tartozó bizonylatok alapján az I. r. terhelt a házipénztárból
6. és
7. évre összesen 27.600.000 Ft-ot vett fel és tulajdonított el. Az Sz. és Társa Bt.-vel való gazdasági kapcsolatra hivatkozva az I. r. terhelt a házipénztárból
8. évre és
9. évre elszámolva összesen 24.200.000 Ft készpénzt vett fel és tulajdonított el. A K.I. Kft. számláira hivatkozva az I. r. terhelt
10. és
11. évre elszámolva összesen 29.000.000 Ft-ot vett ki az alapítvány pénztárából. Az átvételi elismervényeken szereplő aláírások ellenére sem a III., sem a IV. r. terheltek nem vettek át készpénzt az alapítvány képviselőitől. Az alapítvány pénztárából az ismertetett módon kivett összesen 80.800.000 Ft-ot az I. r. és a II. r. terheltek ismeretlen célra fordították. A részletes jogi indokolást nem tartalmazó elsőfokú ítélet indokolásában arra utalt, hogy az I. és a II. r. terhelttel szemben az elsikkasztott 80.800.000 Ft-ra nézve az elkövetéskor hatályos Btk. 62.§-a alapján vagyonelkobzást rendelt el, mert szabadságvesztés kiszabása mellett vagyonelkobzást kell elrendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett. A másodfokú bíróság indokolásában mellőzve az elsőfokú ítéletnek a pénztárból az I. r. terhelt által kivett és eltulajdonított - a részösszegek összesítése során az I. és a II. r. terheltre egyaránt vonatkozó „eltulajdonították" ténymegállapítást, kiemelte, hogy az alapítvány pénztárából felvett összegek kivétele és eltulajdonítása az I. r. terhelthez köthető, így a részösszegek összesítése során nem terjeszthető ki az eltulajdonítás ténye a II. r. terheltre, ugyanakkor helytálló ténybeli következtetés eredménye, hogy az I. és a II. r. terheltek az így kivett összegeket ismeretlen célra fordították. A másodfokú bíróság jogi érvei szerint az elkövetéskor hatályos Btk. 62.§-a a mellékbüntetések között határozta meg a vagyonelkobzás alkalmazását. Mellékbüntetésül személyenként kell meghatározni a joghátrány mértékét. A Btk. 62.§-a értelmében vagyonelkobzást arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra kell elrendelni, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során szerzett. Ebből következően az adott esetben a vagyonelkobzás alapja terheltenként az a vagyon, amely összeg erejéig személyenként az elsikkasztott pénzből részesültek. Az irányadó tényállásból azonban ennek mértéke nem állapítható meg, ez a körülmény az eljárás során nem volt feltárható. A terheltek tulajdonában olyan vagyontárgy nincs, amely az elkövetéssel összefüggésbe lenne hozható. A tulajdonukba lévő ingatlanokhoz öröklés útján jutottak. Az ítélőtábla álláspontja szerint megfelelő adatok hiányában feltételezésen alapulna, ha fele-fele arányban vélelmezné a bíróság a vagyonelkobzás törvényi alapját. Ilyen módon egyéniesítve megalapozatlan és önkényes lenne a vagyonelkobzás mellékbüntetés kiszabása. Miután az ítélőtábla az elsőfokú bíróság törvénysértő ítéleti rendelkezésének módosítására nem talált lehetőséget, az I. és a II. r. terhelttel szemben a 80.800.000 Ft-ra a vagyonelkobzás elrendelését mellőzte. Utalt még arra, hogy ügyészi fellebbezés hiányában más mellékbüntetés, nevezetesen pénzmellékbüntetés kiszabására a súlyosítási tilalom folytán nem volt törvényes lehetőség. A jogerős ügydöntő határozat ellen a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.23/2009/1-I. számon törvényes határidőben az I. r. terhelt terhére a vagyonelkobzás törvénysértő mellőzése miatt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416.§

(1)bekezdés b) pontja alapján. Az indítvány érvei szerint az alapítvány pénztárából kivett összeg eltulajdonítása az I. r. terhelthez köthető, az eltulajdonítás ténye a II. r. terheltre nem terjeszthető ki. Ezen alapul egyébként az elkövetői minőség megállapítása is. Mind az első-, mind a másodfokú bíróság álláspontja szerint a különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntettének tettese az I. r. terhelt, míg ugyanennek a cselekménynek a II. r. terhelt csak bűnsegédje. Ebből következően a teljes összeg elsikkasztásáért az I. r. terhelt felelős, a pénztárból kivett összeg az ő birtokába került, az pedig, hogy a jogosulatlanul átvett pénzösszegeket utóbb mire fordította, a vagyonelkobzás szempontjából nem bír jelentőséggel. Az adott esetben a Btk. 62.§

(1)bekezdése a vagyonelkobzás kötelező alkalmazását írja elő, ezért annak mellőzése törvénysértő. Az I. r. terheltre nézve a 80.800.000 Ft-ra vonatkozóan a vagyonelkobzás mellékbüntetés kiszabásának törvényi feltételei fennállnak. A Legfőbb Ügyészség BF.120/2009. számú átiratában és az ügyész a nyilvános ülésen is a felülvizsgálati indítványt - indokaival egyetértve - fenntartotta és a törvénynek megfelelő határozat meghozatalát indítványozta. Az I. r. terhelt meghatalmazott védője írásbeli felszólalásában és a nyilvános ülésen a megtámadott határozat hatályában fenntartását kérte. Arra hivatkozott, hogy az elkövetéskor hatályos Btk. 62.§

(1)bekezdése kizárólag a bűncselekmény elkövetéséből származó javak elvonását tette kötelezővé. Ez a mellékbüntetés arra a vagyonra rendelhető el, amelyet az elkövető a bűncselekmény - jelen esetben a sikkasztás - elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett. Az I. r. terhelt azonban nem szerzett a bűncselekmény elkövetéséből vagyont, pedig ez törvényi feltétel, nála vagyongyarapodás nem következett be. Ilyet az elsőfokú ítélet történeti tényállása sem tartalmazott. A másodfokú bíróság is kimondta, hogy csak a szerzett vagyon kobozható el. Az I. r. terhelt a tényállásbeli időpontban nem rendelkezett és a későbbiek során sem került a birtokába olyan vagyon, amely vagyonelkobzás tárgya lehetne. A felülvizsgálati indítvány alapos. Nem tévedtek az eljárt bíróságok - a Btk. 2.§-ára figyelemmel -, amikor úgy ítélték meg, hogy az I. rendű terhelt esetében az elbíráláskor hatályos büntetőjogszabályok nem biztosítanak kedvezőbb elbírálást, ezért az első- és a másodfokú bíróság is helyesen alkalmazta az elkövetéskor hatályos büntetőrendelkezéseket. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során törvénysértő döntést hozott - ennek jogi és ténybeli indokát sem adva -, amikor mindkét terhelttel szemben a 80.800.000 forintra együttesen vagyonelkobzást rendelt el. Ezt a másodfokú bíróság helyesen ismerte fel, ezzel kapcsolatos érvei helytállóak annyiban, hogy az elkövetéskor mellékbüntetésként alkalmazandó vagyonelkobzás mértékét személyenként kell meghatározni. Anyagi jogszabályt sértett azonban a másodfokú bíróság, amikor az irányadó tényállás alapján a törvénysértő elsőfokú ítéleti rendelkezés törvénynek megfelelő megváltoztatására nem talált alapot és ezért a 80.800.000 forintra mindkét terhelttel szemben mellőzte a vagyonelkobzás elrendelését azzal az indokkal, hogy az irányadó tényállásból nem állapítható meg, hogy a terheltek az elkobzás alapját képező vagyonból személyenként milyen összeg erejéig részesültek. Az elkövetéskor hatályos törvény a vagyonelkobzás kötelező alkalmazásának esetét írta elő, a törvényi feltételek fennállása esetén a vagyonelkobzás mellőzése ugyanúgy törvénysértő, mint annak együttes alkalmazása. Az elkövetéskor hatályos Btk. 62.§

(1)bekezdése úgy rendelkezik, hogy szabadságvesztés kiszabása mellett vagyonelkobzást kell elrendelni a bűncselekményből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett. Ez a törvényi szabályozás azt a célt szolgálta, hogy szabadságvesztés kiszabása esetén a bűncselekményből származó vagyon elvonásra kerüljön, mivel a bűncselekmény elkövetése nem adhat alapot semminemű vagyonszerzés elismerésére. Az idézett törvényi rendelkezésből következően a vagyonelkobzás kötelező alkalmazásának együttes törvényi feltétele: az elkövető bűnössége; a vagyon bűnös eredete; a bűnös eredetű vagyon megszerzésének ténye. Az irányadó tényállás szerint az I. rendű terhelt a P. Alapítvány vagyonával történő gazdálkodással, pénzügyi és számviteli politikájának irányítására feljogosított, egyben pénztáros és utalványozó feladatok ellátásával, a pénztárban tartott készpénz kezelésével, megőrzésével megbízott vezetője volt. Az alapítványból csak úgy lehetett pénzhez jutni, ha annak közhasznú célú felhasználását igazolták. Az I. rendű terhelt - terhelt-társainak bevonásával - tényleges gazdasági tevékenységet nem végző, illetve nem létező gazdasági társaságok nevében kiállított valótlan gazdasági események igazolására szolgáló szerződések és hozzá tartozó bizonylatok felhasználásával 2 éven keresztül, több részletben az alapítvány házipénztárából összesen 80.800.000 forintot vett fel és tulajdonított el. Az eljáró bíróságok a tényállásban írt cselekmény miatt az I. rendű terhelt bűnösségét megállapították szemben főbüntetésként szabadságvesztést szabtak ki. és vele A tényállásban rögzítettek alapján egyértelmű, hogy az I. rendű terhelt az alapítvány vagyonából vette fel a 80.800.000 forintot amely rábízott idegen dolog volt -, a felvett összeget nem a közhasznú társaság érdekében és céljaira használta fel, hanem jogtalanul eltulajdonította. Az I. rendű terhelt által hamis okiratok felhasználásával az alapítvány pénztárából kivett pénzösszeg bűncselekményből eredő olyan vagyon, amit mint tettes a jogtalan eltulajdonítással ténylegesen meg is szerzett. A jogtalan eltulajdonítás az eltulajdonított dologra nézve az addig létező tulajdoni állapot végleges megszűnését, tényleges uralomba vételét eredményezi, amely fogalmilag a bűnös eredetű vagyon megszerzését jelenti. Az irányadó tényállás alapján a másodfokú bíróság is helyesen emelte ki, hogy a pénzösszegek pénztárból kivétele és eltulajdonítása kizárólag az I. rendű terhelthez köthető, az eltulajdonítás ténye nem terjeszthető ki a sikkasztást bűnsegédként elkövető II. rendű terheltre. Az I. rendű terhelt által a pénztárból kivett pénzösszeg a II. rendű terheltre nem volt rábízott dolog. A II. rendű terhelt bűnsegédként törvényi tényállási elemet nem valósíthatott meg a tettesi alapcselekmény elkövetési magatartásában, az eltulajdonításban sem vehetett részt. Ebből következően pedig a bűncselekmény elkövetése során a bűnös vagyont sem szerezhette meg. Arra vonatkozóan pedig az irányadó tényállás megállapítást nem tartalmaz, hogy az I. rendű terhelt által megszerzett bűnös vagyonból a II. rendű terhelt utóbb ténylegesen részesült volna. Ugyanis a másodfokú bíróság által helyesbített tényállásból, amely szerint „az I. rendű terhelt által a pénztárból kivett összegeket az I. és a II. rendű terheltek ismeretlen célra fordították", ez egyértelműen nem következik. Az ismeretlen célra felhasználás és a tényleges megszerzés nem azonos fogalmak. Egyébként a másodfokú bíróság idézett következtetésének ténybeli alapja sincs. Önmagában ugyanis a II. rendű terhelt bűnsegédi közreműködése nem alapozza meg a bűnös vagyon részbeni megszerzésének tényét. Ezért tényadatok hiányában nem volt alap a vagyonelkobzás mértékének vizsgálatára és vitatására, mivel a II. rendű terhelt esetében a vagyonelkobzás törvényi feltételei az irányadó tényállás alapján nem álltak fenn. A vagyonelkobzás törvényi feltételei az I. rendű terhelt vonatkozásában viszont az általa bűncselekménnyel megszerzett teljes összeg tekintetében hiánytalanul megvalósultak. A vagyonnak az elkövető általi megszerzése utáni további sorsa, mozgása, átruházása a vagyon bűnös eredetén nem változtat. Az a körülmény, hogy az I. rendű terhelt az általa a jogtalanul megszerzett, eltulajdonított pénzösszegeket utóbb, kivel és mire fordította, pedig nem bír jelentőséggel. Mindezekre figyelemmel alaptalan és téves az I. rendű terhelt védőjének azon hivatkozása, hogy az I. rendű terhelt a bűncselekményből származó pénzösszeg eltulajdonításával vagyont nem szerzett, nála vagyongyarapodás nem következett be. Jelen esetben a vagyonelkobzás tárgya maga a jogtalanul megszerzett pénzösszeg. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatokat a Be. 417.§

(1)bekezdés b/ pontja alapján megváltoztatta és az I. rendű terheltet az általa megszerzett 80.800.000 forintra mellékbüntetésül vagyonelkobzásra is ítélte. A fellebbezés lehetőségét a Be. 3.§-ának

(4)bekezdése, felülvizsgálatát pedig a Be. 416.§

(4)bekezdésének b/ pontja zárja ki. Budapest,

1. november
2. Dr.Kónya István s.k. a tanács elnöke, Dr.Demeter Ferencné előadó bíró, Dr.Varga Zoltán s.k. bíró. s.k. A kiadmány hiteléül: írnok MV