Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.602/2009/
- A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Varga Péter ügyvéd (5630 Békés, Rákóczi utca 33.) által képviselt Doboz Nagyközség Önkormányzata (5624 Doboz, Kossut tér 3.) felperesnek - a dr. Pillér Ágnes jogtanácsos (Pénzügyminisztérium, 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.) által képviselt Magyar Állam alperes ellen jogalap nélküli gazdagodás visszafizetése iránti perében a Fővárosi Bíróság
- június 8-án kelt 64.P.20.067/2009/
- számú ítélete ellen a felperes által
- sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt az alperesnek 12.500 (tizenkétezer-ötszáz) forint másodfokú perköltséget. A le nem rótt fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 25.581.150 forint tőke, és 17.657.525 forint után
- december
- napjától, 7.923.965 forint után
- december
- napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamat megfizetésére. A marasztalási keresete mellett kérte annak megállapítását, hogy a jövőre nézve a felperest az Áht. 64/B. §-a szerinti késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem terheli a
- évi CXXVIII. törvény
- §-ának
(5)bekezdése szerint visszafizetendő tőkeösszeg tekintetében. Előadta, hogy a felperest a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács 66/
- (X. 12.) MBTT számú határozatával 61.989.000 forint és kamatai visszafizetésére kötelezte, mert megállapította, hogy a felperes a
- augusztus 15-
- között lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt károsodott magántulajdonú lakóingatlanok helyreállítására igénybe vett állami támogatást nem a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően használta fel. A felperes kérelmére az Országgyűlés a
- évi CXXVIII. törvény
- §-ának
(5)bekezdésében (a továbbiakban zárszámadási tv.) engedélyezte, hogy a felperes a tőketartozását
- december 15-től
- december 15-ig évente egyenlő részletekben teljesítse. Az Országgyűlés a felperes álláspontja szerint kedvezményt adott azzal, hogy tartozását részletekben fizetheti meg, egyidejűleg a tőketartozás után az Áht. 64/B. §
(2)bekezdése szerint fizetendő kamatfizetési kötelezettséget elengedte, mert arról nem rendelkezett. Ennek ellenére a Magyar Államkincstár Dél-alföldi Regionális Államháztartási Irodája a felperes terhére kamatfizetést is megállapított, amellyel az Államháztartási Hivatal Önkormányzati Főosztálya és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Önkormányzati és Lakásügyi Szakállamtitkára is egyetértett. A felperes szerint ez az álláspont téves, mert két azonos szintű jogszabály esetén a speciális szabályt kell alkalmazni az általánossal szemben. Azt az álláspontot sem fogadta el, hogy a zárszámadási törvény csak az állami támogatás részletekben való megfizetésére vonatkozna, mert ez ellentmondásban lenne a jogalkotási törvénnyel. A felperes 2007. december 14-én 17.657.525 forintot, 2008. december 15-én 7.923.965 forintot kamatként átutalt, de ez tartozatlan fizetés volt, amellyel az alperes jogalap nélkül gazdagodott, ezért azt a Ptk. 361. §-ának
(1)bekezdése alapján köteles visszafizetni. Az volt az álláspontja, hogy a felek közötti polgári jogviszonyt önmagában a jogalap nélküli gazdagodás hozta létre. A megállapítási keresetét arra alapította, hogy felperesi teljesítés esetén az alperes a jövőben is gazdagodna a felperes terhére. Az alperes a kereset elutasítását kérte passzív perbeli legitimáció hiányában, és ennek folytán érdemben a kereseti kérelemre nem kívánt nyilatkozni. Az volt az álláspontja, hogy az alperes nem jutott a felperes terhére vagyoni előnyhöz sem jogalappal, sem jogalap nélkül. A felperes a 181/2005. (IX. 9.) Korm. rendelet alapján részesült állami támogatásban, ennek során a felperes és az Államkincstár illetékes területi igazgatósága, valamint a felperes és a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács között jött létre közigazgatási jogviszony. Az alperes a Ptk. 28. §-ának
(1)bekezdése alapján a felperessel polgári jogviszonyba nem került. A felperes a kamatot a központi költségvetésbe fizette be. Az alperes viszont, mint polgári jogalany nem azonosítható a közjogi feladatait ellátó szervezetrendszerrel. A megállapítási kereset vonatkozásában azt emelte ki, hogy a bíróságnak a jövőben esedékessé váló kamatfizetésről való döntésre nincs hatásköre. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 25.000 forint perköltséget. Megállapította, hogy a 900.000 forint kereseti illetéket az állam viseli. Az elsőfokú bíróság elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a központi költségvetésbe történő tartozatlan fizetéssel az alperes gazdagodik-e. E tekintetben osztotta az elsőfokú bíróság a felperes álláspontját, és a központi költségvetés perbeli jogképességének hiányára is figyelemmel megállapította, hogy a tartozatlan fizetés önmagában polgári jogviszonyt hozott létre, amelynek alapján az alperesnek van visszafizetési kötelezettsége. Érdemben azonban a felperes keresetét nem találta alaposnak. Az Áht. 64/B. §ának
(2)bekezdése szerint a jogtalanul igénybe vett támogatási összeg után a helyi önkormányzat a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot köteles fizetni a jogtalan igénybevétel napjától a visszafizetés napjáig. Tény ezzel szemben, hogy zárszámadási törvény csak a tőke visszafizetéséről rendelkezett, a kamatokról nem. Elismerte, hogy a zárszámadási törvény az Áht. rendelkezéséhez képest speciális szabály, de az volt az álláspontja, hogy a zárszámadási törvényt csak az általa szabályozott kérdésben lehet speciálisnak tekinteni, az általa nem szabályozott kamatok kérdésében viszont továbbra is az általános szabály az irányadó, mert az általános szabály alkalmazását a speciális szabály nem zárta ki. Erre figyelemmel a felperes köteles a kamat fizetésére, az alperes a teljesített kamatokkal nem gazdagodott, ennél fogva a Ptk. 361. §-ának
(1)bekezdése alapján visszafizetési kötelezettség sem terheli, valamint nem teljesíthető a felperes megállapítási kereseti kérelme sem. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperes kereseti kérelme szerinti marasztalását kérte. Elismerte, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, de a két törvényi rendelkezés általános és speciális viszonyára vonatkozó korábbi álláspontját fenntartotta. Ezt azzal is indokolta, hogy: ha a jogalkotó kötelezni akarta volna a felperest a kamat fizetésére is, akkor erről rendelkezett volna. Abból, hogy a kamat fizetéséről nem rendelkezett, az a következtetés vonható le, hogy az Országgyűlés a felperest a részletfizetés mellett abban a kedvezményben is részesíteni kívánta, hogy a jogosulatlanul használt összeget kamatok nélkül fizethesse vissza. Ha az elsőfokú bíróság álláspontja igaz lenne, akkor az Országgyűlésnek nem is kellett volna a visszafizetendő összeget megjelölni, mert az ismert volt. Az alperes az indoklás megváltoztatása érdekében csatlakozó fellebbezéssel élt, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla
- december 15-én jogerőre emelkedett végzésével -elkésettség miatt - elutasított, de annak tartalmát ellenkérelemként értékelte, amelyben az alperes a passzív perbeli legitimáció hiányára vonatkozó álláspontját fenntartotta. Kifejtette, hogy a per tárgyát képező követelés közjogi jogviszonyból származik, amely támogatás visszafizetésével kapcsolatban a jogszabályok különböző állami szerveket ruháztak fel hatáskörrel. Az nem vitás, hogy a központi költségvetés egy pénzügyi fogalom, amely jogalanyisággal nem rendelkezik, de az ide történt befizetés az ország központi költségvetését gazdagíthatta és nem a Magyar Állam, mint jogi személy vagyonát. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét teljes terjedelemben vizsgálta felül, mert annak első fokon jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt (Pp.
- §
(4)bekezdés). A felperes fellebbezése nem alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntésével is egyetértett, jogi indokát azonban a következőkkel egészíti ki, illetve pontosítja. Az alperes védekezése folytán elsődlegesen azt kellett vizsgálni, hogy az alperes passzív perbeli legitimációval rendelkezik-e, vagyis lehet-e a felperesnek az alperessel szemben olyan polgári anyagi jogi igénye, amely érdemben vizsgálható. A nem vitás tényállás szerint a felperest a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács 66/2007.(X. 12.) számú határozatával 61.989.000 forint és kamatai visszafizetésére kötelezte, amely határozatot a 181/2005. (IX. 9.) Kormányrendelet 4. §-ának
(4)bekezdésében biztosított hatásköre alapján hozott meg. A jogerős és végrehajtható közigazgatási határozat alapján a felperesnek tartozását a 19/2005. (II. 11.) Kormányrendelet 18. §-ának
(2)bekezdése alapján a Magyar Államkincstár „Önkormányzatok címzett és céltámogatása" elnevezésű számlájára kellett volna befizetnie. Az önkéntes teljesítés hiányában alkalmazandó pénzkövetelés végrehajtására vonatkozó szabályokat a közigazgatási hatósági eljárásról szóló
- évi CXL. törvény (Ket.) tartalmazza. E szerint a közigazgatási végrehajtás során elsősorban a kötelezett szabad rendelkezése alatt álló, pénzügyi intézménynél kezelt összeget kell felhasználni (
- §), amelyre a nem szabályozott kérdésekben alkalmazni kell a Vht. rendelkezéseit (
- §). Mindez azt jelenti, hogy az önkéntes teljesítés elmaradása esetén a Kincstár területileg illetékes szerve inkasszó útján a tartozást behajthatta volna. Ennek elkerülése érdekében a felperes a végrehajtás foganatosítására jogosult szervtől fizetési halasztást vagy részletfizetést kérhetett. A részletfizetési kérelemről e szabályok szerint a Kincstár területileg illetékes szervének kellett volna dönteni, mint a végrehajtás foganatosítására jogosult szervnek. Ha a Kincstár területileg illetékes szerve határozatban döntött volna a részletfizetés engedélyezéséről, akkor az alperes alappal hivatkozhatna a passzív perbeli legitimációja hiányára. Jelen esetben azonban nem ez történt, mert a felperes részletfizetés engedélyezése iránti kérelméről az Országgyűlés döntött - normatartalom nélkül - a zárszámadási törvényben. A felperes erre a jogszabályi formában megjelenő döntésre alapította az igényét. Az állam jogalkotói hatáskörére alapított igény tekintetében viszont az alperes a passzív perbeli legitimáció hiányára alappal nem hivatkozhat, mert nincs más jogképes szervezet, akivel szemben az igény érvényesíthető lenne. A passzív perbeli legitimáció fennállása folytán a következőkben azt kellett vizsgálni, hogy van-e olyan polgári jogszabály, amely alapján a felperes keresete érdemben vizsgálható. A felperes ugyanis a Ptk.
- §-ának
(1)bekezdésére alapította az igényét, amely - kiegészítő jellegére figyelemmel - csak olyan esetekben alkalmazható, ahol más polgári jogszabály az igény érvényesítését nem teszi lehetővé. A felek közötti jogviszony azonban a Ptk. 198. §-ának
(3)bekezdése alapján elbírálható, mert jogszabály meghatározza azt, hogy ki a kötelezett, jogosultként megjelöli a Magyar Államkincstárat és azt is, hogy a tartozás összegét hogyan kell kiszámolni, azt mikor kell teljesíteni, ezért a felperes szolgáltatási kötelezettségére a szerződésekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ennek folytán úgy kell tekinteni, hogy a Magyar Államkincstár és a felperes között kialakult vitában a Kincstár az alperes Ptk. 315. §-a szerinti teljesítési segédje volt. Ha a Kincstár álláspontja a vitában megalapozott volt, az kizárja az alperes felelősségének megállapítását, ha viszont a Kincstár álláspontja nem volt megalapozott, akkor a Ptk. 318. §-ának
(1)bekezdése folytán alkalmazandó Ptk. 339. §-ának
(1)bekezdése alapján a felperes keresete megalapozott lehet, a bíróság ugyanis a felperes által megjelölt jogcímhez nincs kötve. A Kincstár álláspontja az ítélőtábla megítélése szerint megalapozott volt, csak azt érvényesítette, ami az alperest megillette. A részletfizetésre vonatkozó rendelkezések ugyanis a kamatról kifejezett lemondást nem tartalmaznak, ezért azt a Ptk. 207. §-ának
(4)bekezdésére figyelemmel nem lehet kiterjesztően, a kamatról történő lemondásként is értelmezni. A jogszabály szövegének értelmezésére alkalmazni kell a Ptk. 207. §-ának
(1)bekezdését is, és a rendelkezéseket szövegösszefüggésben vizsgálva egyértelmű, hogy a felperesnek a tőketartozás mellett kamatot is kell fizetni, mert csak a kamat miatt lehet szükséges a Magyar Államkincstár felé a felperesnek jelentést küldeni, a Kincstárnak pedig meghatározni minden év december 5-ig a felperes esedékes fizetési kötelezettségét. Ha ugyanis valóban csak a jogszabályban feltüntetett tőke összegét kellett volna a felperesnek visszafizetni, akkor egyszerű osztási művelettel meghatározható lett volna a felperes által részletekben fizetendő összeg. Mindezek miatt a felperes a jogszabály szövegét nem érthette úgy, hogy csak a tőkét kell megfizetnie részletekben, a kamatokat nem. A kifejtettekre figyelemmel az elsőfokú bíróság érdemi döntése helyes volt, azért az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 253. §-ának
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A felperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért a Pp. 78. §-ának
(1)bekezdése alapján köteles az alperes perköltségének megfizetésére. A jogtanácsost megillető munkadíj összegét az ítélőtábla 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §-ának
(5)bekezdése alapján határozta meg. A le nem rótt fellebbezési illetéket a felperes illetékmentessége folytán a 6/
- (VI. 26.) IM rendelet
- §-a alapján az állam viseli. Budapest,
- február
- . Czukorné dr. Farsang Judit s.k. a tanács elnöke Világhyné dr. Böcskei Terézia s.k. Dr. Szabó Klára s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: bíró