← Magyarország

Kfv.37615/2009/4 – Kúria

Kfv.III.37.615/2009/4.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr.Faragó István ügyvéd által képviselt V. S. felperesnek a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja alperes ellen vadászati ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perben a Heves Megyei Bíróság

  1. május
  2. napján kelt 2.K.30.147/2008/
  3. számú jogerős ítélete ellen az alperes által
  4. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Heves Megyei Bíróság 2.K.30.147/2008/
  5. számú ítéletét - a jogosulatlan vadászatra vonatkozó indokolási rész megváltoztatásával - hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy alperesnek 10.000./azaz perköltséget. 15 napon tízezer/ belül fizessen meg az forint felülvizsgálati Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 36.000 /azaz harminchatezer/ forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak helye nincs. I N D O K O L Á S A felperes, valamint V. F. vadásztársa, mint az Sz. Vadásztársaság tagjai
  6. november
  7. napján lesvadászatot tartottak rókára, az érintett vadászterület N. és az O.-árok nevű terület részén. A felperes a vadászat során egy őzcsapatot észlelt, melyből az egyik állatot betegnek ítélte, és azt elejtette. Az elejtés után több alkalommal próbálta hívni B. F.-et, illetve S. F.-et az akkori vadásztársaság intéző bizottságának tagjait, hogy jelezze a beteg őz elejtését, és hogy krotáliát, azaz vadazonosító jelet kérjen. Hívása azonban sikertelen volt. Az állatot betették V. F. gépjárművébe, majd visszaindultak a földúton a vadászház felé, és eközben felperes az elejtés tényét bejegyezte az egyéni lőjegyzékbe. Amikor az erdőből kiértek, a földút és a közút kereszteződésében rendőrök ellenőrizték a gépjárművet, és a rendőrök engedélyével a felperes ismételten hívta S. F.-et és jelezte felé, hogy rendőri intézkedés történt és sürgette, hogy az azonosító jelet bocsássák rendelkezésére. Ígéretet kapott arra nézve, hogy azt hozzák. Ezt követően a nyomozók is megérkeztek a helyszínre, a felperest őrizetbe vették, az állat lefoglalása azonban a helyszínen nem történt meg, hanem azt átadták a vadásztársaság jelenlévő intéző bizottság tagjainak L. I. vadásztársasági elnöknek és B. F. titkárnak, illetve S. F. vadászmesternek. A vezetőség az állatot B. T. lakására vitte, aki édesapja segítségével azt megnyúzta és feldarabolta. Másnap a feldarabolt állatot szállították tovább a vámosgyörki hatósági állatorvosnak, azonban az állatorvos ilyen állapotban már nem tudta megállapítani, hogy az állat egészséges vagy beteg volt-e, ezért nem adott ki hatósági állatorvosi igazolást. A felperessel és V. F.-vel szemben büntetőeljárás indult lopás bűncselekménye miatt, mely nyomozást a Városi Ügyészség bűncselekmény elkövetésének hiányában megszüntetett, kitérve arra is, hogy nem volt megállapítható, hogy a felperes valóban beteg állatot lőtt-e ki avagy sem. A Heves Megyei Bíróság Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Földművelésügyi Igazgatósága /a továbbiakban: elsőfokú hatóság/
  8. december
  9. napján kelt 19.4/V-337-17/
  10. számú határozatával a felperest jogosulatlan vadászat és vadászat rendjének megsértése miatt 60.000.- Ft vadvédelmi bírsággal sújtotta, és vadászjegyét a határozat jogerőre emelkedésétől számított 12 hónapos időtartamra visszavonta. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes
  11. január
  12. napján kelt 04.3/114/
  13. számú másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a vadvédelmi bírság összegét 200.000.-Ft-ra emelte, hivatkozva arra, hogy a vadvédelmi bírságot az őzbak vadgazdálkodási értékére figyelemmel kellett volna kiszabni. A Heves Megyei Bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Az ítélet megállapította, hogy a felperes a vadászat rendjét valóban megsértette, amikor a vadászati naplóban a vadászat befejezésének időpontját a jogszabályi előírásoknak megfelelően nem tüntette fel, azonban a vadászat rendjének megsértése körében a vadászterület határától számított 300 méteren belüli lesvadászat tekintetében a tényállás nem volt kellően tisztázott, ezért ekörben az elsőfokú hatóság új eljárását rendelte el. Az elsőfokú bíróság emellett a felperes terhére nem találta megállapíthatónak a jogosulatlan vadászatot. Az ítélet szerint a vadászatról szóló
  14. évi LV. törvény /a továbbiakban: Vtv./
  15. §-ának /4/ bekezdése értelmében jogosulatlan vadászatnak minősül az is, ha a vadász az általa elejtett vadat a törvénynek megfelelően nem jelöli meg, vagy nem jegyzi be az egyéni lőjegyzékbe. Az alperes a jogosulatlan vadászatot az alapján állapította meg, hogy a felperes az őzbak elejtését követően az állatot nem jelölte meg, azon a vadazonosító jelet nem helyezte el. Nem volt vitatott, hogy a felperes a vad elejtését az egyéni lőjegyzékbe bejegyezte, a vadazonosító jel elhelyezésére pedig azért nem rögtön került sor, mert azt a helyi gyakorlat szerint előre nem adták ki a vadászoknak, a vad elejtését követően telefonon kellett jelezni a vezetőség felé az elejtés tényét, vagy B. F. kísérte a vadászt, aki birtokában tartotta az azonosító jeleket. A gyakorlat szerint az elejtett vadat a vadászházba vitték be az erdőből a földúton, mely vadászház kb. a terület közepén helyezkedik el, és a vadászházban történt rendszerint az állat kizsigerelése és az azonosító jellel történő ellátása, majd az egyéni lőjegyzékbe az azonosító szám feltüntetése. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló
  16. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 79/2007./V.4./ FVM rendelet /a továbbiakban: Vhr./
  17. § /1/ bekezdése szerint a vadásztársaság, mint jogosult az azonosító jelek használatának részletes szabályait a helyi szabályzatban volt köteles megállapítani, és a Vtv.
  18. § /2/ bekezdése szerint a vadásznak a jogosult által rendelkezésre bocsátott azonosító jellel kellett volna a vad elejtését, elfogását követően azt haladéktalanul megjelölni. E jogszabályhelyek alapján megállapította az elsőfokú bíróság, hogy az azonosító jel használatára vonatkozóan külön szabályzat nem készült, viszont az eljárás során meghallgatott tanúk szerint a kialakult gyakorlat az volt, hogy az azonosító jelet a jogosult nem bocsátotta előzetesen a vadász rendelkezésére, hanem az elejtést követően azt utólagosan biztosította, és a jelen esetben is ekként lett volna köteles a felperes az azonosító jel használatára. Különösen így volt ez tekintettel arra, hogy a felperes és vadásztársa róka lesvadászatra mentek, és csak a Vhr.
  19. § /3/ bekezdésében foglaltak miatt döntött a felperes a beteg állat kilövéséről. Ebben az esetben a jogosult lett volna köteles az állategészségügyi okból elejtett vadat vizsgálatra alkalmas módon az elejtés helye szerint illetékes hatósági állatorvosnak bemutatni. A felperes és a vadásztársának tanúvallomása alapján a felperes következetes állításával szemben az alperes, illetve az elsőfokú hatóság nem tudta bizonyítani, hogy az állat egészséges lett volna. Ekként felperes állítását el kellett fogadni, különös tekintettel arra is, hogy a rendőrség az intézkedés során elmulasztotta az állatot lefoglalni, ehelyett azt a vadásztársaságnak adta ki, amely az állatot feldolgozta, ekként a hatósági igazolás kiállítására nem kerülhetett sor, mely azonban felperesnek nem volt betudható. Mindezért a megismételt eljárás során jogosulatlan vadászatra tekintettel bírságot kiszabni nem lehet. Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát. Előadta, hogy a jogerős ítélet sértette a Vtv.
  20. § /2/ bekezdését,
  21. § /1/ bekezdés d/ pontjában, a
  22. § /1/ bekezdés g/ pontjában, valamint a
  23. § /4/ bekezdésében, továbbá a Vhr.
  24. § /3/ bekezdésében,
  25. § /2/ bekezdésében, és
  26. § /4/ bekezdésében foglaltakat. Előadta, hogy az állat elejtése tilalmi időben történt, és ilyen esetben a bizonyítási teher felperest terhelte a vonatkozásban, hogy az állat a Vhr.
  27. § /3/ bekezdése szerint súlyos beteg és mozgásképtelen, illetve súlyosan sérült és életképtelen volt. A bizonyítási teher megfordulása abból következik, hogy felperes egyéb módon nem tudja kimenteni magát a jogosulatlan elejtés jogkövetkezményei alól akkor, amikor tilalmi időszak van érvényben. Emellett a Vtv.
  28. § /2/ bekezdése kifejezetten azt írja elő, hogy haladéktalanul kell a vad elejtését, elfogását követően azt megjelölni, ekként a vadászatra jogosult jogellenes gyakorlata nem volt elfogadható, és ez alapján nem mentesülhetett felperes a jogkövetkezmények alól. Ha a vadásztársaság gyakorlata e körben jogellenes volt, akkor felperes a hatósági jogkövetkezményként őt ért anyagi hátrányt polgári perben érvényesítheti a vadászatra jogosulttal szemben, de semmiképpen nem jelentheti azt, hogy a jogosult mulasztása annulálja a felperes által elkövetett jogsértés jogalapját, felmentve őt ezáltal a jogkövetkezmények viselése alól. Mindezért felperes elkövette a jogosulatlan vadászat tényállását. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában fenntartását. Hivatkozott arra, hogy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
  29. évi CXL. törvény /a továbbiakban: Ket./
  30. § /1/ bekezdése és
  31. § /1/ bekezdésének sérelme a jogerős ítélet szerint egyértelműen megállapíthatóak voltak, tehát alperesi érvelés helyessége esetén sincs mód a felperes keresetének elutasítására. Az alperes alapján: felülvizsgálati kérelme alapos az alábbi indokok A Vtv.
  32. § /1/ bekezdés d/ és e/ pontjai értelmében a vadászati hatóság határozata alapján vadvédelmi bírságot köteles fizetni az a vadász, aki az általa sebzett vagy az egyébként súlyosan beteg vad elejtése céljából nem teszi meg a szükséges intézkedéseket, illetve az, aki jogosulatlanul vadászik. Ugyanezen szakasz /4/ bekezdése értelmében törvény alkalmazásában jogosulatlan vadászatnak minősül, ha a vadász az általa elejtett vadat e törvénynek megfelelően nem jelöli meg, vagy nem jegyzi be az egyéni lőjegyzékbe. A Vtv.
  33. § /2/ bekezdése szerint a vadász a jogosult által rendelkezésére bocsátott azonosító jellel köteles - többek között az őzet - a vad elejtését, elfogását követően haladéktalanul megjelölni. A Vhr.
  34. § /2/ bekezdése értelmében az azonosító jelet a nagyvad hátsó lábán a csánk felett, a nagyvad birtokba vételét követően azonnal be kell helyezni. A vad elszállítását csak azonosító jellel történt megjelölését követően szabad megkezdeni. A Vhr.
  35. § /4/ bekezdése értelmében a vad, vagy zsigerelt teste csak az azonosító jellel együtt szállítható. A Vhr.
  36. § /3/ bekezdése értelmében a vadállomány védelme és a vad kímélete miatt vadászati idényre tekintet nélkül haladéktalanul el kell ejteni a súlyosan beteg és mozgásképtelen, illetve a súlyosan sérült és életképtelen vadat. Az elejtést a vadász, illetve a kísérő köteles a vadászati naplóba „beteg" jelölés megjelöléssel rögzíteni, és haladéktalanul bejelenteni a jogosultnak. A jogosult köteles az állategészségügyi okból elejtett vadat vizsgálatra alkalmas módon elejtés helye szerint illetékes hatósági állatorvosnak bemutatni. A hatósági állatorvos az elejtés indokoltságára külön jogszabály szerinti igazolást állít ki. A Vhr.
  37. § /5/ bekezdése szerint a /3/ bekezdésben foglaltak kivételével a vad vadászati igényen kívüli - vadászati hatóság engedélye nélkül történt - elejtése a vadászat rendjének megsértésének minősül. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a fenti jogszabályhelyek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a perbeli esetben elejtett vad csak azonosító jellel ellátva lett volna szállítható. A Vtv.
  38. § /2/ bekezdése és a Vhr.
  39. § /2/ bekezdése és
  40. § /4/ bekezdése egyértelműen rendelkezik e körben. Mindezért a felperes egyértelműen a Vtv.
  41. § /4/ bekezdésébe ütköző és felelősségi körébe eső jogosulatlan vadászatot folytatott, amikor haladéktalanul - még szállítás előtt - nem intézkedett a vadazonosító jel elhelyezéséről. A jogerős ítélet tévesen állapította meg a Vhr.
  42. § /1/ bekezdése alapján, hogy helyi szabályzat híján a helyi gyakorlat elfogadható volt, mivel a helyi gyakorlatnak is meg kellett volna felelnie a Vhr.
  43. § /2/ bekezdése és
  44. § /4/ bekezdésében foglaltaknak, ellenkező esetben a jogosulatlan vadászat tényállása megvalósul. Amennyiben felperes e rá is irányadó, és felelősségi körébe tartozó szabályokat betartotta volna, nem fordulhatott volna elő, hogy a rendőri ellenőrzést követően kikerül birtokából a vad - mivel őrizetbe veszik - és a vadászatra jogosult későbbi törvény által előírt eljárására is ráhatása lett volna annak érdekében, hogy az állat beteg vagy egészséges voltáról a megfelelő hatósági állatorvosi igazolás kiállításra kerüljön. Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp.
  45. § /4/ bekezdése alapján a jogerős ítélet indokolását - és annak megismételt eljárásra történő iránymutatását - a felülvizsgálattal érintett részében megváltoztatta és megállapította, hogy a jogosulatlan vadászatot a fenti indokok alapján a megismételt eljárásban hozott határozatokban meg kell állapítani és a szankciók kiszabása során erre is figyelemmel kell lenni. Mivel a jogerős ítélet az alperes és az elsőfokú hatóság határozatát egyéb indokok tekintetében is hatályon kívül helyezte új eljárásra kötelezés mellett és e körben az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítéletet nem támadta, ezért a jogerős ítélet ennél fogva érdemben helyes rendelkező részét hatályában fenntartotta. A Legfelsőbb Bíróság a perköltségről a Pp.
  46. § /1/ bekezdése folytán alkalmazandó Pp.
  47. § /1/ bekezdése alapján döntött, míg az illetékről a illetékekről szóló
  48. évi XCIII. törvény
  49. § /1/ bekezdése alapján határozott. Budapest,
  50. március
  51. Bauer Jánosné dr. sk. a tanács elnöke, dr.Kovács András sk. előadó bíró, dr.Kovács Ákos sk. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.