Gf.40507/2009/9 – Fővárosi Ítélőtábla

(2)bekezdése szerinti törvényes mértékű késedelmi kamatai megfizetésére. Ptk. 361. §

(2)bekezdésére, a Ptk. 363. §

(1)bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 195. §

(1)bekezdésére hivatkozással előadta, hogy a jogalap nélküli birtokos köteles kiadni a dolog meglévő hasznait. Az alperes részére a felperes által átadott pénzeszköz mint dolog haszna a kamat. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Vitatta a felperes által alkalmazott elszámolást, figyelemmel arra, hogy a felek között kamatkövetelés vonatkozásában nem jött létre megállapodás. Előadta, hogy az üzletrész vételárát visszautalta a M.T. Kft.-nek. A perrel érintett időszakban a pénzeszközt nem az alperest, hanem a korábbi vevő használta. Az eljárás során perbe hívta a Alperesi beavatkozó-t, aki az alperes pernyertessége érdekében a perbe beavatkozott. A Fővárosi Bíróság a

1. július
2. napján kelt 22.G.41.720/2008/
3. számú ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 38.552.630,- Ft-ot és ezen összeg után
4. április
5. napjától a teljesítésig terjedő időre járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat 7 %-kal növelt mértékű kamatát, továbbá 2.595.625,Ft perköltséget. Határozata indokolásában megállapította, hogy a felperes keresete megalapozott. A Ptk.
6. §

(1)bekezdése szerint, aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles azt visszatéríteni. A felperes a jogerős ítélet alapján a vitatott üzletrész vételárát az alperesnek átutalta. E kifizetés utóbb - a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján - jogalap nélkülivé vált. A felek egyezően adták elő, hogy a vagyoni előnynek tekintetett összeget az alperes megfizette. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint helytállóan hivatkozott a felperes a Ptk. 363. §

(1)bekezdésére, miszerint a gazdagodással kapcsolatos vagyoni előnyök visszatérítésére a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, a Ptk.

1. §-a tartalmazza, hogy a birtokos köteles a jogosultnak kiadni a dolog meglévő hasznait, kivéve, ha ellenszolgáltatás fejébe jutott birtokához és jóhiszemű volt. Rámutatott az elsőfokú bíróság, hogy az alperes jóhiszeműsége nem vitatott, a tőkét a bíróság jogerős ítélete alapján tartotta birtokában, azonban az nem állapítható meg, hogy annak fejében a felperes részére ellenszolgáltatást nyújtott, illetve az ellenszolgáltatásnak tekintendő üzletrészt a felperes visszaszolgáltatta a Legfelsőbb Bíróság határozata alapján. Megállapította a kamat mértéke vonatkozásában, hogy a felperes helytállóan alkalmazta a Ptk.
2. §

(1)bekezdésében foglaltakat, utalt arra a bíróság, hogy a Ptk.

1. §-a szerint, ha a kötelezett kamattal is tartozik, és a fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elég, azt elsősorban a kamatra, és ezt követően a főtartozásra kell elszámolni. A felperes által alkalmazott elszámolás helyességére tekintettel az alperes a felperes által megjelölt összegű tőke tekintetében
2. április
3. napján késedelembe esett, ezért köteles a Ptk. 301/A. §

(2)bekezdése szerinti késedelmi kamat megfizetésére. Rögzítette, hogy az alperes az eljárásban a kereset jogalapját vitatta, az összegszerűségre vonatkozóan nem tett nyilatkozatot, a felperesi számítást helyesnek tekintette. Végül rámutatott az elsőfokú bíróság, hogy az alperes a Pp. 141. §

(6)bekezdésében írtak szerinti kioktatás ellenére további nyilatkozatot nem tett, bizonyítási indítványa nem volt sem a kereset jogalapja, sem az összegszerűség vonatkozásában. A perköltségről a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján határozott azzal, hogy az ügyvédi munkadíj összegét a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdés b) pontja alapján 1.356.500,- Ft + áfa összegben határozta meg. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, amelyben kérte annak megváltoztatásával a felperes keresetének az elutasítását, valamint perköltségben történő marasztalását. Arra hivatkozott, hogy jogalap nélkül nem gazdagodott, mert a felperes birtokába bocsátotta a vételár ellenértékeként a megvásárolt üzletrészt, majd a felperes által fizetett vételárat azonnal és haladéktalanul a jogerős bírósági határozat végrehajtásaként visszautalták a M.T. Kft.-nek, illetve a beavatkozónak. A vételár megfizetésére, illetve visszafizetéséhez a részéről az üzletrész szolgáltatása járult, azt a felperes a vételár ellenértékét a perbeli időszakban birtokolta, szolgáltatás nem maradt ellenszolgáltatás nélkül. A jogalap nélküli gazdagodás megállapításához szükséges a gazdagodás bizonyított ténye, hogy azzal a visszakövetelés időpontjában a jogalap nélküli gazdagodó rendelkezzen. A felperes által az üzletrész ellenértékeként megfizetett vételárat az üzletrész előző, eredeti vevőjének a M.T. Kft.-nek visszautalta, így a gazdagodást eredményező forrást jogszerű magatartása következtében nem birtokolta, vétkesség nem terheli. A felülvizsgálati eljárásban hozott döntést megelőzően a felperessel közösen a jogerős másodfokú határozatot végrehajtották, viszont az elsőfokú bíróság ítélete az alperesnek kárt okozott, nyilvánvaló, hogy ilyen szándéka a Legfelsőbb Bíróságnak sem volt, felülvizsgálat döntésével. A jogerős bírósági határozatot jóhiszeműen hajtották végre, ebbe a körbe tartozott az üzletrész vételárának a visszautalása a M.T. Kft. részére. Amennyiben az üzletrész vételára után ügyleti kamatot is kellene fizetni, akkor ez a felperesnek ténylegesen vételár-csökkenést jelentene. Kifogásolta, hogy a jegybanki alapkamat mértékében történt a gazdagodás meghatározása és azt, hogy miért tekinti a kamatot mint gazdagodást kamattal terhelt szolgáltatásnak az elsőfokú bíróság, hiszen a rendelkező rész szerint az érvényes jegybanki alapkamat 7 %-kal növelt mértékű kamatának megfizetésére kötelezte az alperest. A Legfelsőbb Bíróság ítélete visszamenőlegesen nem állapít meg esedékességi időpontot, tehát nincs a felperesnek jogcíme a fentiek szerint; az elsőfokú bíróság ítélete szerint nem is áll fenn ez a jogcím, mert nem késedelmi kamatfizetést állapított meg, hanem jogalap nélküli gazdagodást. Így az elsőfokú bíróság késedelmi kamat rendelkezései saját álláspontjával is ellentétesek. Az alperes fellebbezésére a felperes ellenkérelmet nyújtott be, amelyben kérte az elsőfokú ítélet helybenhagyását, érdemben annak helytálló indokaira tekintettel. Álláspontja szerint abban az esetben lenne jelentősége az alperes által előadott, a Alperesi beavatkozó részére vagy a M.T. Kft. részére történő visszafizetésnek, ha tényállás szempontjából releváns lenne az a tény, hogy az alperes mire használta fel az általa fizetett vételárat. Tény, hogy az alperesnek a vételár-visszafizetési kötelezettsége keletkezett az Ítélőtábla jogerős ítéletét követően a Alperesi beavatkozó vagy a M.T. Kft. felé, az nem állapítható meg azonban, hogy az milyen forrásból teljesült, azt sem tudják, hogy a társaságok felé fizetett-e kamatot az általa használt pénz után vagy sem. A per szempontjából irreleváns, hogy ez a visszafizetés milyen forrásból történt, kamatelszámolás volt-e az alperes és a Alperesi beavatkozó vagy a M.T. Kft. között. Az alperesnek mindenképpen vissza kellett fizetnie a vételárat, így az, hogy az általuk megfizetett 600.000.000,- Ft után az alperes ténylegesen realizált-e kamatot, vagy ezt egyéb tartozásai törlesztésére használta fel, a per szempontjából szintén irreleváns. Téves az az alperesi állítás, hogy a társaság a jogerős ítélet és a Legfelsőbb Bíróság határozatának meghozatala közötti időszakban ténylegesen rendelkezett a perbeli üzletrésszel, semmilyen formában nem gyakorolták tagsági jogaikat. Álláspontja szerint annak van döntő jelentősége, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozata alapján, visszamenőleges hatállyal, 2005. októberétől kezdődően került bejegyzésre az üzletrész tulajdonosaként a Alperesi beavatkozó Amennyiben a felperesi igény az alperesnél hiányzik, azt nyilvánvalóan az üzletrész tényleges tulajdonosától (2005. októberétől számítottan) a Alperesi beavatkozó-től kell követelnie. Ugyanis már ekkor meg kellett fizetnie a teljes vételárat, annak hasznát (kamatát), ettől az időponttól kezdődően az alperes kellett (vagy kellett volna), hogy „élvezze". E körben vele kell elszámolnia. Az alperes jóhiszeműségét az elsőfokú bíróság is megállapította ítéletében, a jogalap nélküli gazdagodás, illetve birtoklás szabályainak alkalmazásával helytálló az elszámolás. Végül rámutatott, hogy az alperes tévesen hivatkozik arra, hogy kamat után követel kamatot. A 600.000.000,Ft-ot a felülvizsgálati eljárásban meghozott ítélet szerint az alperes annak készhez vételét követően valóban visszautalta a részére, beszámítva a jogosan visszajáró perköltséget is, ez azonban részteljesítésnek minősül; annak elszámolása a Ptk. 293. §-a alapján történt. A részteljesítést elsősorban a kamatokra számolták el, ily módon a perben érvényesített összeg tőkekövetelésként jelentkezik, amely után jogosan követel kamatot, az elsőfokú bíróság ítéletében is hivatkozott Ptk. 301. §- a alapján, amely a kamat mértékére nézve is irányadó. A bíróság által a Ptk. 301. §-a alapján alkalmazott kamatláb rendkívül méltányos az alperesre nézve, hiszen abban az időszakban a bankok által ajánlott betéti kamat ennél lényegesen magasabb volt. Megállapította a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a fellebbezés érdemben nem alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helyesen marasztalta az alperest a felperes keresetének megfelelően. A fellebbezés annyiban megalapozott, hogy a keresetben megjelölt jogcímen nem jogosult alperestől követelni a felperes az általa megjelölt összeget. A Ptk. 361. §

(1)bekezdése alapján a jogalap nélküli gazdagodás megállapítására akkor van jogi lehetőség, ha a vagyoni előny kimutatható, az előny megszerzése jogalap nélkül történt, és az előnyhöz a kötelezett más rovására jutott. A bíróságnak a felek jognyilatkozataihoz való kötöttsége nem jelenti azt, hogy ha valamelyik fél a perbeli jogviszony jogi minősítését illetően tévesen rossz jogcímet jelöl meg, azt a bíróság a határozata meghozatalánál nem minősíthesse a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a helyes minősítéshez valamennyi tény, bizonyíték, adat rendelkezésre áll (EBH 2004/1143.). A rendelkezésre álló tények és bizonyítékok alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a felperesi igény a Ptk. 301. §

(1)bekezdése alapján megalapozott, amelynek értelmében pénztartozás esetén a kamatfizetési kötelezettség akkor is beáll, ha a kötelezett a késedelmét kimenti, illetve a tartozás egyébként kamatmentes. A fellebbezés kapcsán rámutat a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a késedelem objektív jogkövetkezménye pénzkövetelésnél a kamatfizetési kötelezettség, ezért ezen a jogcímen megalapozott a felperes keresete; az abban részletezett elszámolásra és a kamat mértékére is kiterjedően, arra is figyelemmel, hogy az elsőfokú eljárásban az alperes a kereset összegszerűségét nem vitatta, e körben bizonyítékot nem terjesztett elő. Erre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján hagyta helyben, részben módosított indokolással. Az eredménytelen fellebbezésre tekintettel az alperes köteles megfizetni a felperesnek az ügyvédi munkadíjból álló költséget a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §

(5)bekezdése alapján azzal, hogy az áfá-t is tartalmazza. Megállapította a Fővárosi Ítélőtábla, hogy az alperesi beavatkozó eljárásával a felperesnek többlet költsége nem merült fel, ezért ennek tárgyában a határozat hozatalt mellőzte. Budapest,

1. év április hó
2. napján . Mika Ágnes sk. a tanács elnöke, előadó . Tibold Ágnes sk. bíró A kiadmány hiteléül: bírósági tisztviselő Dr. Kurucz Zsuzsánna sk. bíró