FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 3.Kf.27.222/2009/
- szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! A Fővárosi Ítélőtábla a pártfogó ügyvéd által képviselt felperesnek a jogtanácsos által képviselt Központi Igazságügyi Hivatal (1116 Budapest, Hauszmann Alajos utca 1.) alperes ellen kárpótlási ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Fővárosi Bíróság
- december
- napján kelt 22.K.33.018/2008/
- számú ítélete ellen a felperes
- sorszám alatt bejelentett fellebbezésére meghozta az alábbi Í T É L E T E T A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A pártfogó ügyvédi díj viselésére a felperes köteles. Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. I n d o k o l á s A … (a továbbiakban: sérelmet szenvedett)
- október 10-én született, és … szeptember 25-én hunyt el, …ban. A II. világháború alatt, 1941-ben Sárvárra internálták. A felperes az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben meghatározott határidők ismételt megnyitásáról és a kárpótlás lezárásáról szóló
- évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Kpt.II.) alapján személyi kárpótlási kérelmet terjesztett elő néhai nagyapja, a sérelmet szenvedett szabadságának törvénysértő és igazságtalan elvonása miatt. Egyebek mellett csatolta a Szerb Vöröskereszt … számú igazolását. Az alperes az 5671394-
- számú határozatban a kérelmet azzal utasította el, hogy az internálás nem tartozik a Kpt.II. hatálya alá, ezen a jogcímen a felperes igénye nem volt teljesíthető. Az alperes határozatának bírósági felülvizsgálata iránt előterjesztett keresetet az elsőfokú bíróság elutasította. A sérelmet az okirati bizonyítékok mérlegelésével internálásként határozta meg. Hivatkozott az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló
- évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Kpt.)
- §
(1)- c)és
- d)pontjára azzal, hogy az itt meghatározott deportálás és kényszermunka miatti életvesztés, valamint a Kpt. 3. §
(1)bekezdés c) pontjában meghatározott munkaszolgálat, mint szabadságelvonás miatti sérelmekért terjeszthették elő az igényeiket azok, akik azt korábban még nem tették meg. Az internálás nem tartozik a Kpt.II. 1. §
(1)bekezdése szerinti kárpótlásra jogosító sérelmek közé, ezért a felperes részére kárpótlás nem volt megállapítható. Az elsőfokú bíróság kitért arra, hogy a sérelmet szenvedett 1946. szeptember 25én, évtizedekkel a kárpótlási törvények hatályba lépése előtt hunyt el. Az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása, a kárpótlás megállapítása iránt a felperes terjesztett elő fellebbezést. Indokai szerint valós tényállás hiányában, iratellenesen, és téves érveléssel állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy nem jogosult kárpótlásra, mert a Sárváron működő tábor kényszermunkatábor volt, ahova akarata ellenére, politikai ok miatt, erőszakkal hurcolták el otthonaikból az embereket. A tábori körülmények leírása mellett továbbra is úgy vélte, hogy az oda hurcoltak, köztük a nagyapja, kényszermunkára kötelezett deportáltak voltak. Jelezte, hogy a nemzetközi jog elismeri az unokát törvényes örökösnek. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, perköltséget nem igényelt. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság az iratokkal egyezően állapította meg, hogy a sérelmet szenvedett a II. világháború ideje alatt internált volt, és az internálás mint szabadságelvonás a Kpt.II. alapján nem kárpótlásra jogosító jogcím. A jogcím hiányában nem vizsgálhatta, hogy a felperes a kárpótlásra jogosultak körébe tartozik-e. A fellebbezés nem alapos. Az alperes a kérelmet elutasító határozatát kizárólag a kárpótlásra jogosító jogcím hiányával indokolta, azzal érvelt, hogy az internálás nem tartozik a Kpt.II. hatálya alá. Ennek a keresettel támadott határozati megállapításnak a vizsgálata a kárpótlási jogcím meghatározását és ehhez képest a Kpt.II. 1.§
(1)bekezdése és a Kpt.
- § szerinti jogszabályi rendelkezések vizsgálatát igényelte. Ennek során az elsőfokú bíróság a Pp.
- §-ának megfelelően, a felek előadásának és a rendelkezésre álló bizonyítékoknak az egybevetése alapján helyesen állapította meg a tényállást. Az okirati bizonyítékok, és a történelmi tények aggálymentesen megítélhetővé tették, hogy a sérelemnek a kárpótlási törvények szerinti helyes minősítése az internálás volt. Az elsőfokú bíróság az ekként helyesen megválasztott jogcímből helytállóan vonta le azt a jogszerű következtetést, hogy a felperesnek nincs jogszabályi lehetősége kárpótlásra, mert az internálás nem tartozik a Kpt.II. hatálya alá. Jogi indokait a másodfokú bíróság osztja, a fellebbezésre ellenkérelemre figyelemmel az alábbiakat emeli ki: és Az élet elvesztéséért, illetve a szabadságelvonásért személyi kárpótlást csak a jogszabályban taxatíven felsorolt esetekben, az igény előterjesztésére nyitva álló törvényi határidőben benyújtott kérelem alapján kaphattak a törvényben felsorolt igényjogosultak. A Kpt., és az azt módosító törvények, valamint a Kpt.II. meghatározta azoknak a sérelmeknek a körét, amelyek orvoslására a törvény meghatározott személyeknek, meghatározott feltételek mellett, jogcímhez kötötten, adott időszakban a kárpótlásra lehetőséget nyújtott. Az
- december
- napján kiadott XX. tc. rendelkezett a visszafoglalt délvidéki területek Magyarországhoz történő visszacsatolásáról. Ennek következménye volt, hogy a magyar hatóságok többek között Sárvárra, Szombathelyre, Nagykanizsára, Barcsra internálták azokat a nem magyar állampolgárokat, akik a visszacsatolt területre korábban betelepültek. Az internálás, mint személyes szabadságot rendőrhatósági felügyelet mellett zárt, táborszerű körülmények között korlátozó intézkedés a Kpt.
- §
(1)bekezdés b) pontja szerint kárpótlásra jogosító jogcím. Két alkalommal volt lehetőség ez okból a kárpótlási igények előterjesztésére. Első alkalommal
- július
- és november
- napja között. Ezt követően a kárpótlás iránti kérelmek benyújtásának határidejéről és az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló
- évi XXV. törvény módosításáról rendelkező
- évi II. törvény (a továbbiakban: T.)
- §
(1)bekezdése
- február
- és március
- napja között lehetővé tette ismét minden olyan jogosult számára a kárpótlási igény benyújtását, aki ezzel a lehetőséggel korábban nem élt. A T. jogvesztő határidőt határozott meg, ami azt jelentette, hogy az igény benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén ezt követő időben már nem volt törvényes lehetőség internálás jogcímén kárpótlási igény érvényesítésére. A Kpt.-t módosító
- évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Kpt.I.) ilyen jogcímen már nem biztosított lehetőséget kárpótlási kérelem előterjesztésére, és nem biztosított az új igények benyújtására lehetőséget a Kpt.II. sem. Nem változtat a sérelem jogi megítélésén, hogy a felperes hozzátartozójának a sárvári internáló táborban elszenvedett szabadságelvonását milyen más jogcímen (deportálás, kényszermunka, munkaszolgálat) kívánja minősíteni. A jogszabályi rendelkezések és az első személyi kárpótlási törvény hatályba lépése óta elmúlt tizennyolc év történelmi kutatásai az egyes sérelmek jogi megítélését egyértelművé tették. Az alperes kárpótlási ügyben hozott határozatának felülbírálata a Polgári perrendtartásról szóló
- évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.). XX. fejezete, a közigazgatási perekre vonatkozó eljárási szabályok szerint történik. A Pp.
- §
(1)bekezdése értelmében az I-XIV. fejezet rendelkezéseit a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perekben e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A Pp. 3. §
(2)bekezdése alapján a bíróság a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. Erre a rendelkezési elvre épül a Pp.
- §-a, amely az érdemi döntés korlátait a kereseti kérelem és ellenkérelem keretei között szabja meg. Az e szakaszban megfogalmazott tilalom miatt a bíróság nem tehet megállapítást annál szélesebb körben, mint ahogyan azt a felperes kérte vagy az alperes vitatta. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Közigazgatási Kollégiuma KK.
- számú állásfoglalása szerint a Pp. általános szabályainak alkalmazására közigazgatási perben megfelelően kerülhet sor. A bírósági felülvizsgálat, a közigazgatási per tárgya a keresetben felülvizsgálni kért határozat. A pertárgyból következően a bírósági felülvizsgálatnak a hatósági döntésre kell korlátozódnia. Az alperes nem vizsgálta, hogy a felperes a kárpótlásra jogosultak körébe tartozik-e, erre nézve megállapítást a határozat indokolásában nem tett. Ennélfogva az elsőfokú bíróság olyan alperesi megállapítás jogszerűségének vizsgálatát nem végezhette el, amely nem volt a kárpótlási határozat része. Az elsőfokú ítéletnek nem volt arra nézve felülvizsgálható rendelkezése, hogy a felperes, mint a sérelmet szenvedett unokája jogosulti körbe tartozik-e, a másodfokú bíróság ezért az örökös igényjogosultságára vonatkozóan megállapítást nem tehetett, és nem bocsátkozhatott a nemzetközi magánjogra tartozó öröklési szabályok vizsgálatába sem. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
- §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A felperes részére a Fővárosi Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata /9/
- számú határozatával pártfogó ügyvédi képviseletet engedélyezett. A másodfokú bíróság a Pp.
- §
(2)bekezdése értelmében megállapította, hogy a pártfogó ügyvéd díja a felperest terheli. Ez a felperes számára fizetési kötelezettséget nem jelent, figyelemmel arra, hogy a határozat megállapítása szerint a pártfogó ügyvédi képviselet jogszabályban meghatározott ügyfelet terhelő díját az állam viseli. A fellebbezési eljárásban az alperes perköltség megállapítását nem kérte, ezért arról a másodfokú bíróság a Pp. 78. §
(2)bekezdése értelmében nem rendelkezett. Az eljárás a Kpt. 15. §
(2)bekezdése alapján illetékmentes. Budapest,
- május
- napján Dr. Sára Katalin s.k. a tanács elnöke, Dr. Páldy Zsuzsanna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő Dr. Szőke Mária s.k. előadó bíró,