Pf.20723/2009/7 – Debreceni Ítélőtábla

(3)bekezdésében írt kötelezettségüket megszegve nem a tőlük elvárható legnagyobb gondossággal és körültekintéssel jártak el, amikor az I. rendű felperes szülése során a III. rendű felperes oxigénhiányos állapotát nem észlelték; az I. rendű felperesnél

1. november 15-én elvégzett OTT teszt eredményét tévesen negatívnak ítélték; az alperes I. rendű felperes szülésénél eljárt orvosa nem értékelte szakszerűen a CTG eredményt, ezért nem észlelte a magzati beszűkült oszcillációt, melynek következményeként a terhességet nem fejezte be. A kereset szerint felróható az alperesnek, hogy a szakma szabályaival és a szülészeti-nőgyógyászati protokollal ellentétesen a terminus túllépés és a túlhordás során - a keresetben részletezettek miatt nem megfelelően ellenőrizte a terhességet. Mulasztásként értékelték azt is, hogy a szülés során csupán a CTG készülék 15 percenkénti felvillanása mutatta a magzati szívműködés gyakoriságát, amelynek számszerűsége normális volt ugyan, a számszerűség értékelhetősége azonban elmarad az időszakonkénti CTG regisztrátum értékelhetősége mögött. Az, hogy a szülésre veszélyeztetett terhességet követő terminus túllépés után, pozitív OTT szaltatórikus oszcillációt mutató CTG lelet birtokában került sor, az elvárható legnagyobb gondosság mellett megkívánta volna, hogy az I. rendű felperesnél a szülés során folyamatos CTG felvételt készítsenek, mert így nagyobb eséllyel lett volna elkerülhető a magzat hypoxiás agyi károsodásának kialakulása. Az alperes a kereset elutasítását és a felperesek perköltségében való marasztalását kérte. Védekezése szerint az I. rendű felperes szülésének levezetése során az alkalmazottai az elvárható legnagyobb gondossággal jártak el. Az I. rendű felperesnél a szakmai protokoll által előírt - mind a kötelező, mind az ajánlott - vizsgálatokat elvégezték, semmilyen vizsgálat nem maradt el. Azt követően, hogy az I. rendű felperes szülőszobára került a III. rendű felperes megszületésének időpontjáig folyamatos CTG vizsgálatot végeztek - az alperesi intézménynél bevett protokollnak megfelelően - adatait 15 percenként rögzítve. A szülőszobán a magzati szívhang a CTG gép működése mellett kihangosítva folyamatosan hallható is volt, így a szívhang-eltérést a jelenlévő szülésznők már a hang alapján is nyomban észlelhették. Nem vitatta azt, hogy az alperesi intézménynél kialakult protokoll szerint a CTG papíralapú regisztrációja hiányzik, hangsúlyozta, hogy emiatt az alperes kártérítési felelőssége nem állapítható meg, mivel a CTG készülék a szülés alatt folyamatosan működött, a szakszemélyzet azt folyamatosan figyelemmel kísérte, és az adatrögzítő lapon rögzítették is az észlelt adatokat, ami a magzat méhen belüli állapotára utalt. Az alperes gyakorlata megfelelt az egészségügyi intézményeknél jellemző gyakorlatnak, figyelemmel arra, hogy lehetetlen elvárás a kórházak számára több órán át tartó szülések teljes CTG regisztrátumának a nyomtatása és megőrzése. Hivatkozott arra is, hogy ha CTG regisztrátum rendelkezésre állna, az adott esetben az sem mutathatna olyan adatot, amely a magzat kóros állapotára utal. Ha lett volna ilyen jel, azt a szülésznők rögzítették volna az észlelőlapon. A magzat kóros állapotára utaló jel azonban nem volt. Az, hogy a III. rendű felperes oxigénhiányos állapotban született, előre nem diagnosztizálható lepényleválás következménye, amelyért az alperest felelősség nem terheli. A lepényleválás észlelése után az alperes haladéktalanul és mindent megtett annak érdekében, hogy egészséges magzat szülessen. A papíralapú CTG regisztráció sem változtatna a lepényleválás tényén és annak következményén. Az elsőfokú bíróság a kereset jogalapjáról közbenső ítélettel határozott és megállapította, hogy az alperest teljes kártérítési felelősség terheli a III. rendű felperes
2. november 17-18-i születése során bekövetkezett egészségkárosodással okozati összefüggésben az I., a II. és a III. rendű felpereseknél előállt vagyoni- és nem vagyoni károkért. Közbenső ítéletének indokolásában rögzítette; a perben a kereset jogalapja tekintetében a felpereseket terhelte annak a ténynek a bizonyítása, hogy a III. rendű felperes egészségkárosodása az alperes egészségügyi alkalmazottai által levezetett szülés során következett be - amit az elsőfokú bíróság bizonyítottnak talált, illetve ezt a tényt a perben az alperes sem tette vitatottá, részint pedig azért, mert a becsatolt egészségügyi dokumentumok, valamint a perben kirendelt Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézete által (Dr. D. I. egyetemi docens szakkonzultánsi közreműködésével) adott, kiegészített szakértői vélemény is azt alátámasztotta. Az alperest terhelte ugyanakkor a bizonyítás arra vonatkozóan, hogy a részéről eljárt egészségügyi alkalmazottak az ellátásban résztvevőktől elvárható legnagyobb gondossággal, valamint a szakma- és etikai szabályok, illetőleg irányelvek betartásával jártak el és a bekövetkezett egészség-károsodást erre tekintettel az alperesi alkalmazottak eljárásától független okok miatt következett be. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint ezt az alperesnek a perben teljes körűen nem sikerült bizonyítania. A kereset alapjául hivatkozott alperesi eljárások a protokollnak ugyan megfeleltek, illetőleg a károsodás bekövetkezésével való okozati összefüggését a kiegészített orvosszakértői vélemény alapján az elsőfokú bíróság teljességgel kizárta, az alperes sikeres kimentése hiányában megállapította az alperes alkalmazottainak magatartása és a III. rendű felperes károsodásának bekövetkezése között az okozati összefüggés fennálltát a következők szerint. Tényként állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az I. rendű felperes szülésének teljes időtartama alatt papíralapú CTG regisztrátum nem készült, valamint azt is, hogy a gépi memóriában tárolt folyamatos CTG regisztrációs adatok törlése miatt utólag már nem tárhatók fel és nem állapíthatók meg azok az adatok, amelyeket a papíralapú folyamatos CTG regisztrátum tartalmazott volna. Ezt egybevetve azzal a kiegészített szakértői véleményben tett szakértői megállapítással, hogy a CTG papíralapú folyamatos regisztrálása szolgálhatott volna olyan többletinformációval, amelyből esetlegesen az alperes alkalmazottai részéről a szülés során a gondosság követelményének megsértésére lehetne következtetni mulasztásként értékelte az alperes részéről a papíralapú és folyamatos CTG regisztrátum készítésének és rendelkezésre bocsátásának az elmaradását, mivel annak hiányában nem zárható ki teljes bizonyossággal az alperes alkalmazottai részéről a gondosság követelményét sértő eljárás vagy mulasztás lehetősége. Ezzel pedig - az elsőfokú bíróság álláspontja szerint - az alperes nem tudott eleget tenni a perben őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek, amelynek terhét viselnie kell azáltal, hogy így nem tudta kimenteni magát a kártérítési felelősség alól. Nem fogadta el az alperesnek azt a védekezését, hogy a papíralapú folyamatos CTG regisztrátum készítése a protokoll szerint nem kötelező, illetve azt sem, hogy a bizonyítás nehézségét éppen a felpereseknek az a magatartása okozta, hogy több, mint 5 év elteltével érvényesítették kártérítési igényüket a bíróság előtt. Álláspontja szerint ugyanis az orvosi műhiba miatti kártérítési perekben érvényesülő ún. exculpatio (kimentő) bizonyítási eljárásra tekintettel megfelelő orvosi dokumentáció elkészítésének elmaradása azzal a következménnyel járt, hogy az alperes elzárta magát a kártérítési felelősségét kizáró körülmények esetleges későbbi bizonyításának lehetőségétől. Az elsőfokú bíróság közbenső ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést. A másodfokú tárgyaláson módosított és kiegészített fellebbezési kérelmében vagylagosan az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének elutasítását, illetve az ítéletnek a Pp.
3. §

(3)bekezdése alapján történő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. A fellebbezése kiegészített indokaként előadta; a perben beszerzett, kiegészített igazságügyi orvosszakértői vélemény a felperes szülésénél az alperes alkalmazottai részéről az elvárható gondosság megszegését nem állapította meg. Ezzel szemben a

1. november 13-án készült igazságügyi orvosszakértői vélemény megállapította, hogy a hypoxia oka a kitolási szak végén bekövetkezett lepényleválás volt. A szakértői vélemény és a perben meghallgatott tanúk vallomásai egyértelműen igazolták, hogy az alperes alkalmazottainak magatartása a szülés levezetése során nem volt jogellenes, az elvárható gondosság követelményének mindenben megfelelt és a bekövetkezett károsodás nem róható fel az alperesnek, tekintettel arra, hogy a lepényleválás (a szakértői vélemények szerint) előre nem diagnosztizálható, (az ultrahangvizsgálat is a már bekövetkezett lepényleválást képes rögzíteni) az alperesi alkalmazottak pedig amikor észlelték az I. rendű felperesnél a lepényleválást, a szakma szabályai szerint mindent megtettek a magzat mielőbbi megszületéséért. Az alperes szerint az elsőfokú bíróság téves megállapításokat tett és téves következtetéseket vont le a CTG regisztrátum készítésének elmaradásával kapcsolatban. A jelen esetben az I. rendű felperes szülésénél nem a CTG vizsgálat maradt el, hanem a CTG papíralapú regisztrációja hiányzik. Papíralapú CTG regisztrátum készítése a szakmai protokoll szerint nem kötelező - amint azt az elsőfokú bíróság is megállapította -. A CTG vizsgálatot viszont folyamatosan megfelelő műszerrel végezték az alperes alkalmazottai, az arra szolgáló Sonicaid műszer nem egy pillanatnyi állapotot mutat LCD kijelzőjén, hanem egy hosszabb, 15 perces időtartamot, amit a szülésznők folyamatosan ellenőriznek. Ha tehát az LCD készülék a kijelzőjén a 15 perces időintervallumon belül eltérő adatot rögzít, akkor azt a szülésznők látják és rögtön felvezetik az észlelőlapra. Az igazságügyi szakértői vélemény is megállapította, hogy a jelen esetben az észlelőlap adatai alapján magzati hypoxiára utaló jel nem volt. Az elsőfokú bíróság megállapításával szemben erre alapítottan a fellebbezésében hangsúlyozta azt is, hogyha CTG regisztrátum rendelkezésre is állna, az sem mutathatna olyan adatot, ami a magzat kóros állapotára utal. Ha ugyanis ilyen adat lett volna, akkor azt a szülésznők rögzítették volna az észlelőlapon. Megismételte azt a védekezésben tett állítását is, mely szerint a papíralapú CTG regisztráció megőrzése egyébként sem jellemző gyakorlat az egészségügyi intézményekben, mert lehetetlen elvárás a kórházak számára több órán át tartó szülés teljes CTG regisztrátumának a nyomtatása és megőrzése. Az alperes a másodfokú tárgyaláson a fellebbezését kiegészítette azzal, hogy az elsőfokú bíróságnak a jogalap tekintetében hozott közbenső ítélete azért is megalapozatlan, mert a felperesek - az alperes alkalmazottai részéről jogellenes magatartáson kívül - nem bizonyították az ok-okozati összefüggés fennállását a károkozó magatartás és a bekövetkezett kár között. Ezzel kapcsolatos kiegészített fellebbezési állításainak alátámasztására a másodfokú tárgyaláson csatolta a
2. február 25-i magánfelkérésre Dr. Sz. P. szülész-nőgyógyász szakorvos, igazságügyi orvosszakértő által
3. május 3-án adott orvosszakértői leletet és véleményt. A felperesek a fellebbezési ellenkérelmükben az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének helyes indokai szerinti helybenhagyását kérték. Álláspontjuk szerint az alperes által csupán a másodfokú tárgyaláson csatolt magánfelkérésre készített orvosszakértői véleményt (ami egyébként a bizonyítási eljárásban a fél nyilatkozatának minősül) a Pp.
4. §

(1)bekezdésére figyelemmel eljárási okból a másodfokú bíróság bizonyítékként nem veheti figyelembe. Rámutattak arra is, hogy az orvosi műhibaperek sajátos bizonyítási szabályaira tekintettel az alperes részéről a másodfokú tárgyaláson csatolt magánfelkérésre adott orvosszakértői vélemény akkor sem lehetne alkalmas az alperesnek a kártérítési felelősség alóli kimentése bizonyítására, ha azt a bíróság figyelembe vehetné. Az alperes teljes kártérítési felelősségét megállapító elsőfokú közbenső ítélet ellen előterjesztett alperesi fellebbezést az ítélőtábla nem találta alaposnak. Az elsőfokú bíróság az alperes kártérítési felelőssége fennállásának megállapításához a tényállást a szükséges mértékben feltárta, abból helytálló jogi végkövetkeztetésre jutott, érdemi döntésével és annak indokaival az ítélőtábla is mindenben egyetértett. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a másodfokú bíróság a következőket emeli ki: Az alperes kártérítő felelőssége jogalapjának elbírálásához szükséges bizonyítást az elsőfokú bíróság lefolytatta és az irányadó anyagi jogi felelősségi szabályokat - a Ptk. 339. §

(1)bekezdés, Ptk. 348. §

(1)bekezdésében foglaltakat - valamint a bizonyítási eljárás szabályait (Pp. 164. §

(1)bekezdés) is helyesen alkalmazta. A felperesek a keresetükben a kártérítési igényüket arra alapították, hogy az alperes kórház alkalmazottai nem a tőlük elvárható gondossággal jártak el az I. rendű felperes szülésénél, ezért a III. rendű felperes egészség-károsodásából eredő károkért az alperes felelősséggel tartozik. Az Eütv. - a kár bekövetkeztekor hatályos - 77. §

(3)bekezdése szerint minden beteget az ellátás igénybevételének jogcímére tekintet nélkül az ellátásban résztvevőktől elvárható legnagyobb gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell ellátni. A Ptk. 339. §

(1)bekezdése alapján, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. 339. §

(1)bekezdéséből következően a kártérítési felelősség elemei az annak megállapításához szükséges konjunktív feltételek; a jogellenesség, a kár, a kettő közötti ok-okozati összefüggés és a felróhatóság. Általánosságban elmondható, hogy a kárt, a károkozó magatartás jogellenességét és az ezek közötti okozati összefüggést, azaz a jogellenes károkozás tényét a károsultnak kell bizonyítania, míg a károkozó lehetősége a magatartásának a kimentése, tehát a mentesülése érdekében azt bizonyíthatja, hogy őt felróhatóság nem terheli (exculpatios bizonyítás). Az egészségügyi kártérítési eljárásokban a bizonyítás szabályai esetenként speciálisak. A károsultnak kell bizonyítania, hogy a testi-, egészségügyi hátrányos változás, illetve a halál a gyógyintézet által nyújtott kezelés során, vagy a kezelést követően utóbb, azzal összefüggésben következett be. A kezelés során bekövetkezendő kár (így a testi-, egészségügyi hátrányos elváltozás, a halál bekövetkezte) esetén a gyógyintézetet terheli annak bizonyítása, hogy a gyógyító, megelőző tevékenység során az általában elvárható gondossággal, az írott és íratlan szakmai követelményeknek, a szakmai szabályoknak megfelelően járt el és a kár ennek ellenére következett be vagy ettől függetlenül is ugyanígy bekövetkezett volna. A jelen perbeli esetben a felpereseknek az alperes (alkalmazottai) magatartásának jogellenességét külön bizonyítaniuk nem kellett, mivel a törvény vélelmezi a károkozó magatartás jogellenességét, hacsak más jogszabály eltérően nem rendelkezik és az Eütv.ben eltérő szabályozás nincs. A bírósági gyakorlat szerint a károsult bizonyítási kötelezettségének teljesüléséhez elegendő annak bizonyítása, hogy az egészségkárosodás (vagy a halál) a gyógyintézet által végzett kezelés során következett be - azzal, hogyha e körben esetleges bizonytalanság áll fenn, az az alperesi szakintézmény terhére esik -. Nem volt vitás, hogy a III. rendű felperes asphyxiás állapotban született. E tény megállapíthatóságával a felperesek az őket terhelő bizonyítási kötelezettségüknek eleget tettek, amint azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította. Az okozatosság tekintetében a bizonyítási teher nem a felperesek oldalán volt, hanem az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy az ő magatartása és a III. rendű felperes egészségkárosodása között nem áll fenn okozati összefüggés. (Ennek magyarázata, hogy a speciális szakszolgáltatást igénybe vevő laikus fél ilyet nemhogy bizonyítani, de a szakismeretek hiánya folytán felmérni, állítani sem tud. A „bizonyítási szükséghelyzetből" következően a gyógyintézetnek kell bizonyítania, hogy a lehetséges, elvárhatóan igénybe vehető szakmai intézkedéseket teljeskörűen megtette és az egészségkárosodás ennek ellenére vagy ettől függetlenül következett be.) A fellebbezés okfejtéseivel szemben az elsőfokú bíróság az alperest terhelő bizonyítás körében annak vizsgálata során, hogy a kártérítési felelősség alóli mentesüléshez szükséges tények bizonyítása mennyiben sikeres, helyes következtetésre jutott. Az Eütv. 77. §

(3)bekezdése - amely anyagi jogi jogszabályra a felperesek a keresetüket alapították - az ellátásban résztvevőktől megköveteli az elvárható gondosság tanúsítását és a szakmai, valamint etikai szabályok és irányelvek betartását egyaránt. Ha tehát az orvos magatartása a konkrét szakmai szabályokat, irányelveket nem sérti, ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy a magatartása az elvárható mércének is megfelel. Ez alapján a bírósági gyakorlatban az a jogalkalmazói álláspont alakult ki és érvényesül következetesen, hogy a kórház kártérítési felelőssége alóli mentesülését nem eredményezi önmagában az, hogy - meghatározott vizsgálat elvégzésének hiányával - konkrét szakmai szabályt nem sértett, ha az orvosai az általában elvárható gondosságot elmulasztották (BH.

1. 400.). Az elvárhatóság elvontabb, átfogóbb, túlmutat a szakmai szabályok betartásán. Ha egyes vizsgálatok elvégzésének elmaradása, a diagnosztikus eredmények értékelésének elmulasztása önmagában nem is minősül nevesített szakmai szabályszegésnek, ez még nem jelenti azt, hogy a gyógyintézet orvosai az elvárható gondossággal és körültekintéssel jártak el (BH.
2. 497.). Mindezek miatt az alperes a fellebbezésében nem hivatkozhatott eredménnyel arra, hogy a részéről elkövetett szakmai szabályszegés hiánya és a protokollnak megfelelő eljárása miatt eredménnyel mentette ki magatartásának felróhatóságát, mivel azt is bizonyítania kellett volna, hogy az elvárható gondossággal járt el a III. rendű felperes károsodásának elkerülése érdekében, viszont az ezirányú bizonyítás nem volt sikeres. Iratellenes az alperesnek az a fellebbezési hivatkozása, miszerint az elsőfokú eljárás során lefolytatott bizonyítás eredménye alátámasztotta, hogy a III. rendű felperes károsodásának oka valószínűleg lepényi elégtelenség volt. A perben beszerzett orvosszakértői vélemény adásában szakkonzultánsként részt vett Dr. D. I. egyetemi docens szülész-nőgyógyász a P.-i Városi Bíróság által foganatosított meghallgatása során azt nyilatkozta, hogy: „Asphyxiás újszülött született, azonban ennek oka valószínűleg nem a lepényi elégtelenség, nem ez okozta ezt a tényt, hanem a szülés alatt történhetett valami." (21.Pk.52.877/2009/
3. sorszámú jegyzőkönyv
4. oldal). Ennek a szakértő által adott magyarázatát az elsőfokú ítélet indokolása is részletesen tartalmazza. Az alperes fellebbezésének elbírálásánál az általa a másodfokú tárgyaláson csatolt, s magánfelkérésére Dr. Sz. P. igazságügyi orvosszakértő által készített szakvéleményt a Pp.
5. §

(1)bekezdésében megfogalmazott korlát miatt figyelembe venni nem lehetett, mivel az idézett eljárási rendelkezés szerint a fél a másodfokú eljárásban nem hozhatja fel azokat a bizonyítékait, amelynek az elsőfokú eljárásban történő előterjesztésével alapos ok nélkül késlekedett (BH.

1. 204.,
2. 279.), az alperes pedig olyan okra (tényre vagy körülményre), amelyet e bizonyítéknak az elsőfokú eljárás során történő beszerzésében és előterjesztésében megakadályozta volna, nem hivatkozott, és ilyen hivatalból sem volt megállapítható. Ettől függetlenül a másodfokú tárgyaláson becsatolt, magánfelkérésre adott szakértői vélemény sem szolgálhatott volna az alperes számára a felelősség alóli kimentésre alkalmas bizonyítékul. Az ugyanis a perben beszerzett kiegészített szakértői vélemény releváns megállapításait nem rontotta le, ellenkezőleg; megerősítette abban, hogy az utolsó 5 perben tapasztalt 80/min. magzati szívfrekvencia nem idézhette elő azt az állapotot, amely a III. rendű felperes későbbi újszülöttkori, csecsemőkori időszakát, illetve ezt követő gyermekkori neurológiai státuszát magyarázná (
3. pont). Az ezt vitató alperesi fellebbezési érvelés kapcsán az ítélőtábla rámutat arra, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján helyesen jutott arra a következtetésre is, hogy a nyomtatott alapú CTG regisztrátum hiányával az alperes elzárta magát a kártérítési felelősséget kizáró körülmények bizonyításának lehetőségétől. Az Eütv.
4. §-ának

(1)bekezdéséből következően a vizsgálati és terápiás módszerek szabad megválasztása - az adott keretek között - a kezelőorvos joga. Az Eütv. 77. §

(3)bekezdésében megfogalmazott felelősségi szabály szerint a kezelőorvosnak a vizsgálati eljárást is az elvárható legnagyobb gondossággal kell megválasztania. A kezelőorvos tehát felelős az általa választott módszerért. A döntése helyességét pedig csak valós és alapos körülményekkel tudja igazolni, amelyeknek hiánya eredménytelenné teszi a kimentését és megalapozza a kártérítési felelősségét. A fellebbezési eljárásban az nem volt vitás, hogy a perbeli esetben folyamatos papíralapú CTG regisztrálás nem volt és a CTG obszerváció részlegesen valósult meg, mert az I. rendű felperes mellett az alperes alkalmazottai folyamatosan nem voltak jelen, hogy a gép jelzéseit értékeljék, pusztán 15 percenként rögzítették az aktuális szívfrekvencia-értéket az észlelőlapon. Dr. D. I. bírói felhívásra a

1. sorszám alatti összefoglaló véleményében a következőket nyilatkozta; A szülés teljes időtartamáról nem kötelező, de tanácsos és célszerű papíralapú CTG regisztrátumot készíteni. A CTG papíralapú folyamatos regisztrálása szolgálhatott volna olyan többlet-információval, amely a szülés lefolyását befolyásolhatta volna és esetleg vezethetett volna a kóros eredmény elmaradásához is. Amennyiben ez a papíralapú CTG regisztrátum a szülés teljes időtartamáról rendelkezésre állna, mutathatna olyan adatot, mely esetlegesen az alperesi oldalon a gondosság követelményeinek megsértésére utalna - (például relatív bradycardia, beszűkült oszcillatio, variabilis deceleratio késői jelleggel) - ugyanis ezek a finom információk csak folyamatos papíralapú regisztrációval követhetők a szülés során. Ezen jelek külön-külön megléte egyegy időszakban nem, de összességében és folyamatosan méhen belüli oxigénhiányos állapot kialakulására utalnak. Ebből, valamint abból a tényből, hogy az I. rendű felperes terminus túllépés miatt került felvételre, okszerűen vonható le az a következtetés, hogy a szülés folyamatosan regisztrált CTG megfigyelést igényelt volna, mert abból az alperes olyan többletinformációkhoz juthatott volna, amiből jobban nyomon követhetők lettek volna a magzati állapotra utaló apró figyelmeztető jelek. Az a körülmény, hogy a papíralapú CTG regisztráció nem kötelező, pusztán annyit jelent, hogy a szülés folyamatának nyomon követésére lehetséges módozatok közül az alperes alkalmazottja választhat. Miután az adott esetben nem a többletinformációt adó eljárást választotta, ezáltal (az ezzel járó dokumentációs hiányossággal) elzárta magát attól a bizonyítási lehetőségtől, hogy az I. rendű felperes szülése során a magzati károsodás megelőzése érdekében minden tőle elvárhatót megtett, tehát az Eütv.
2. §

(3)bekezdése szerinti legnagyobb gondossággal járt el, azaz, hogy nem felelős a III. rendű felperes károsodásáért. Az okozati összefüggés hiányát hangsúlyozó alperesi fellebbezési érvelés kapcsán az ítélőtábla rámutat arra is, hogy Dr. D. I. szakkonzulens perben tett összefoglaló szakvéleményéből (

1. sorszám) megállapíthatóan a papíralapú folyamatos CTG regisztrátum esetén azon olyan jelek láthatók lettek volna, amelyek a magzat méhen belüli állapotának romlására utalhatnak, az ekkor elvégzett császármetszéssel a magzati károsodás elkerülhető vagy csökkenthető lett volna. Az alperes tehát a kártérítési felelősség alól nem tudta kimenteni magát. A kifejtettek alapján az ítélőtábla a Pp.
2. §

(3)bekezdése szerint hozott közbenső ítéletében az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján és a 254. §

(3)bekezdése szerint - lényegében saját helyes indokaira utalással - helybenhagyta. Noha a felperesek által igényelhető kártérítés összegszerűségének megállapítása vonatkozásában a per folyamatban marad, az ítélőtábla „A perköltségről való rendelkezésről a fellebbezési és felülvizsgálati eljárásban, ha a bíróság az ügyben részítélettel vagy közbenső ítélettel határoz" címmel kiadott 4/

1. (XII. 14.) PK vélemény I.
2. pontjára figyelemmel rendelkezett a felperesek keresetének ténylegesen elbírált jogalapja tekintetében pervesztessé vált alperesnek a felperesek ügyvédi munkadíjból eredő első- és másodfokú perköltsége megfizetésére kötelezéséről is, a Pp.
3. §

(1)bekezdése alapján. Az ügyvédi munkadíj összegét az elsőfokú eljárásban a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §

(3)bekezdése és 4/A. §-a szerint a tárgyaláson kifejtett ügyvédi tevékenységet - és az elsőfokú eljárás során tartott öt tárgyalás alkalmával hat megkezdett tárgyalási órát figyelembe véve - 100 000 Ft-ban, a másodfokú eljárásban pedig a rendelet 3. §

(5)bekezdése és 4/A. §-a szerint a

(3)bekezdés szerinti áfával növelt minimum összegben, 6 250 Ft-ban állapította meg, tekintettel a másodfokú tárgyalás időtartamára. D e b r e c e n,

1. június
2. napján Dr. Csikiné dr. Gyuranecz Márta s.k. a tanács elnöke, Dr. Riczu András s.k. előadó bíró, Dr. Bakó Pál s.k. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -