Gf.30058/2010/6 – Debreceni Ítélőtábla

Gf. IV. 30.058/2010/

1. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Debreceni Ítélőtábla a Dr. Nagy József Ügyvédi Iroda (4024 Debrecen, Iparkamara u.
2. II/15.; ügyintéző: Dr. Nagy József ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek -, a Dr. Kelemen György Ügyvédi Iroda (4025 Debrecen, Barna u.
3. fszt/2.; ügyintéző: Dr. Kelemen György ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, nemzetközi fuvardíj megfizetése iránt indított perében, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság
4. december
5. napján kelt 7.G.40.211/2009/
6. sorszámú ítéletével szemben, az alperes által
7. sorszám alatt előterjesztett és
8. sorszám alatt indokolt fellebbezés folytán, a
9. június
10. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 63 750 (Hatvanháromezer-hétszázötven) Ft másodfokú perköltséget. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás: Az elsőfokú bíróság - a felperes keresetével egyezően - kötelezte az alperest 5801,18 € tőke és az után járó kamatok, valamint a felperes perköltségének megtérítésére. Az ítéletében tényállásként megállapította, hogy az alperes
11. augusztus
12. napján három megbízást adott a felperesnek áruk fuvarozására, ...i felrakással és ....i lerakással, azzal az utasítással, hogy a határátlépés alkalmával három pecsétet kell kérni, amelyhez szükséges engedélyek az árut kísérő okmányok között találhatók, és amelynek elmulasztása esetén a fuvardíjból 150 € levonására kerül sor. A fuvarmegbízási ajánlat egyik kikötése szerint vitás kérdésekben a szállítmányozó székhelye szerint illetékes bíróság dönt. Az egyik megbízásban az alperes 159 karton áru fuvarozására 1050 € fuvardíj kikötése mellett, a másikban 44 karton áru fuvarozására 1000 € fuvardíj kikötése mellett és a harmadikban 105 karton áru fuvarozására 1050 € fuvardíj kikötése mellett tette meg az ajánlatát.
13. augusztus
14. napján az alperes az előbbiekben írt feltételekkel 126 karton áru fuvarozására 1050 € fuvardíj kikötése mellett és 66 karton áru fuvarozására 1000 € fuvardíj kikötése mellett, majd
15. augusztus
16. napján 120 karton áru fuvarozására 1050 € fuvardíj kikötése mellett adott megbízást a felperesnek. A felperes valamennyi megbízást azzal igazolta vissza, hogy a fuvardíj esetenként 1020 €, illetve 1070 € legyen, késedelmes fizetés esetére 15% mértékű késedelmi kamatot kötött ki, továbbá azt kötötte ki, hogy a vitás kérdésekben a felperes székhelye szerinti bíróság az illetékes. Az egyik szállítmánnyal összefüggésben az ukrán vámhatóság nem a kedvezményes vámtételt alkalmazta amiatt, hogy a határon a tehergépkocsi-vezető - aki ugyan az előírt három pecsétet beszerezte - másolt okmányokat adott át vámkezelésre az eredetiek helyett, ezért a két vámtétel közötti különbözetként jelentkező 5072,38 € 50%-át, azaz 2536,19 €-t az ukrán Z Ltd. visszaszámlázta az alperes megbízójának, a S Kft-nek, aki azt továbbhárította az alperesre. Az alperes
17. szeptember
18. napján további megbízást adott a felperesnek ...i felrakással és ...i lerakással 120 karton áru fuvarozására, 1050 € fuvardíj kikötése mellett, immár azzal az utasítással, hogy a határátlépéskor leigazoltatni kizárólag az eredeti számlát szabad, amelynek elmulasztása esetén az abból keletkező összes költség a fuvarozót terheli. A felperes a megbízást azzal igazolta vissza, hogy a fuvardíj 1070 €, 15%-os késedelmi kamatot kötött ki késedelmes fizetés esetére, illetve a vitás kérdésekben a saját székhelye szerinti bíróság az illetékes. Ezzel a fuvarozással kapcsolatban a gépkocsivezető az eredeti dokumentumokat adta át vámkezelésre, azonban csak azok utolsó oldalai kerültek lepecsételésre. Ezzel összefüggésben a Z Ltd. visszaszámlázott a S Kft-nek 3265 €-t, amelyet a S Kft. ismét tovább hárított az alperesre. Az alperes a felperes valamennyi fuvarozásával összefüggésben felmerül 6230 € fuvardíj követelésével szemben csak 581,82 € díjat fizetett meg. Az 5801,18 € követelés megfizetésére pedig a felperes felszólítása ellenére sem került sor, ebbe az összegbe ugyanis az alperes beszámította a felperes két hibás teljesítése miatti „büntetés"-ének teljes összegét, amelynek beszámítását a felperes nem fogadta el. A felperes a fizetési meghagyásos eljárásból perré alakult eljárásban az alperest az 5801,18 € tőkekövetelésének, továbbá abból 2641,18 € után
19. október
20. napjától, 3160 € után pedig
21. október
22. napjától számított 15% mértékű késedelmi kamatainak és a perköltségének megfizetésére kérte kötelezni. Az ügyvédi munkadíjból eredő perköltségének összegét a felperes a jogi képviselőjével kötött megállapodás alapján 102 000 Ft + áfa összegben számította fel. Az alperes elsősorban a magyar bíróság joghatóságát vitatta, az utóbb előterjesztett érdemi védekezésében pedig a kereset elutasítását kérte. A felperes követelésének jogalapját és összegszerűségét nem vitatta, azonban azzal szemben - azonos összegben a saját követelését kívánta beszámítani. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a magyar bíróság joghatósága fennáll, mert az alperes ajánlatát a felperes eltérő tartalommal fogadta el, amelynek alapján a felperes székhelye szerinti bíróság joghatóságának kikötése megtörtént. Megállapítása szerint a peres felek között létrejött szerződések nem vitásan fuvarozási szerződések voltak, amelyek teljesítése során a feladó volt köteles a fuvarozónak a küldemény továbbításához, vagy út közben szükséges hatósági kezeléséhez megfelelő okmányokat átadni, a fuvarozó pedig köteles volt azokat megfelelően felhasználni. A felperesnek, mint fuvarozónak a feladó alperes rendelkezései szerint, az általa átadott iratok - utasításoknak megfelelő - felhasználásával kellett eljárnia. Az elsőfokú bíróság hivatkozott arra, hogy a kártérítésre vonatkozó bizonyítási szabályok szerint az alperesnek kellett (volna) bizonyítania, hogy a felperes jogellenesen, az utasításait megszegve járt el és őt ennek következtében az általa állított összegű kár érte, míg ezzel szemben a felperes lehetősége volt a magatartásának a kimentése, tehát annak bizonyítása, hogy ő a szerződés teljesítése során az általában elvárható módon járt el. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az alperes nem bizonyította, hogy a felperest az általa kívánt módon történő vámkezeléshez szükséges teljes körű utasításokkal ellátta, ezért - a kihallgatott tanúk vallomása és a csatolt okiratok alapján - arra a következtetésre jutott, hogy a felperes oldalán hiányzik az alperes utasításaival ellentétes eljárásban megnyilvánuló jogellenesség, amely a felperes kártérítési felelősségének megállapíthatóságát kizárta. Mivel az elsőfokú bíróság az alperes beszámítási igényét nem találta alaposnak, a keresetnek megfelelően marasztalta az alperest, és döntött a felperest megillető perköltség összegéről is, figyelembe véve a kikötött ügyvédi munkadíjat. Az ítélettel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben a sérelmezett határozat megváltoztatását, a felperes keresetének - a beszámítási kifogása alapossága miatti - elutasítását és a felperesnek a perköltségében való marasztalását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság csak részben tárta fel a tényállást és ezért helytelen ténybeli és jogi következtetésre jutott. Kiemelte, hogy a peres felek közötti korábbi együttműködés során káresemény soha nem történt, így az alperes kellő alappal bízhatott abban, hogy gyakorlott fuvarozóval köt megállapodást, akinek „a fuvarozási jogviszony teljesítése körébe eső és evidensnek minősülő tények tekintetében nem kell külön utasítást adni". Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú eljárás során csatolta K.D-nak, a S Kft. megbízottjának nyilatkozatát, amely szerint ő az áru feladásakor az utasítások megadása során részletesen és személyesen egyeztetett a felperes alvállalkozóival és számukra szóban mindazokat az utasításokat részletesen megadta, amelyek „nem az evidencia körébe esők voltak", kifejezetten kérve tőlük az eredeti számlák pecsételtetését. Hivatkozott arra, hogy a két kihallgatott gépkocsivezető tanú nem tudott megfelelő magyarázatot adni arra vonatkozóan, hogy miért nem az eredeti okiratok kerültek bélyegzésre, illetve miért volt a határon a bélyegzés hiányos. Azzal érvelt, hogy a fuvarozó bizományosként felelős azokért a következményekért, amelyek a fuvarlevélbe bejegyzett és az ahhoz csatolt, vagy a fuvarozónak átadott iratok elvesztéséből, vagy helytelen használatából származnak. Megítélése szerint az elsőfokú bíróság az általános elvárhatóság körében nem értékelte kellő súllyal azt a körülményt, hogy az alperes kifejezetten azért a felperest kereste meg az ukrán területen történő fuvarozási tevékenység ellátása érdekében, mert bízhatott abban, hogy az ukrán állampolgárságú fuvarozók ismerik az ukrán hatóságok elvárásait és megfelelően fognak eljárni. Abból következően pedig, hogy a felperes esetében pedig korábban, illetve más fuvarozók alkalmazásában álló gépkocsivezetők eljárása során hasonló problémák nem merültek fel, nem volt indokolt az utasításnak olyan részletességgel történő leírása, mint amit az elsőfokú bíróság tőle elvárt volna. Szerinte ténybeli és jogi evidencia, hogy a fuvarozónak (megbízottjának) az eredeti okmányokat kellett lepecsételtetni. Kifejtette, hogy a károkozás jogellenessége nem volt vitatott, a kár bekövetkezését és az okozati összefüggés tényét pedig igazolta, így a kártérítési felelősség általa bizonyítandó feltételei fennállnak, az elsőfokú bíróság ugyanakkor a felróhatóság tekintetében a tényállás megállapításakor tévesen mérlegelt. Az alperes a másodfokú tárgyaláson módosított fellebbezésében másodlagosan amennyiben az ítélőtábla az elsődlegesen előterjesztett kérelmét és érvelését nem osztaná - a
23. szeptember
24. napján létrejött fuvarozási megbízással összefüggésben előterjesztett beszámítási kérelmére vonatkozóan az elsőfokú bíróság ítéletének megalapozatlanság miatt történő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak újabb eljárás lefolytatására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és az alperesnek a másodfokú perköltségében történő marasztalását kérte. Arra hivatkozott, hogy minden fuvarfeladat egyedi és mindegyikhez külön megbízás és megbízás-visszaigazolás készül. Ezért nem helytálló az az alperesi érvelés, hogy az „evidensnek minősülő tények" tekintetében külön utasításokat nem kellett adnia, főként olyan esetben, amikor az alperes az általános szabályoktól eltérő adókedvezményt kívánt igénybe venni, amelyhez az okmányok megfelelő módon történő pecsételtetésére volt szüksége. Hangsúlyozta, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján az alperes őt, mint a szerződési partnerét megfelelő utasításokkal volt köteles ellátni, ő pedig ezeket az utasításokat volt köteles továbbadni a saját alvállalkozóinak. Állítása szerint az alperes a perbeli esetekben nem így járt el, mert a felperest, illetőleg az alvállalkozóit nem látta el a szükséges utasításokkal, hanem csupán állította, ugyanakkor nem igazolta, hogy a magyarul alig tudó gépkocsivezetők megfelelő kioktatásban részesültek a határon teljesítendő feladataikat illetően. Megítélése szerint a K.D-tól származó írásbeli nyilatkozat tanúvallomásként nem értékelhető, ezért azt az elsőfokú bíróság helyesen hagyta figyelmen kívül. Mindemellett megjegyezte a felperes azt is, hogy pusztán az alperes állítja - mindenféle bizonyíték nélkül -, hogy a határon a gépkocsivezetők nem az eredeti okiratokat pecsételtették. Sérelmezte, hogy az alperes részletesen nem is adta elő, mi volt az állított hibás teljesítés oka, és hogyan kellett volna az alvállalkozóknak helyesen eljárnia. Kifogásolta, hogy az alperes azt sem bizonyította, hogy milyen adókedvezménytől esett el a megbízója, illetőleg a címzett. Kifejtette, hogy a kedvezményes vámtétel alkalmazására vonatkozó ukrán jogszabály csatolásának hiányában nem várható el a fuvarozótól, hogy tudatában legyen az azokra vonatkozó az eljárási és anyagi jogi jogszabályoknak. Álláspontja szerint miután az alperes egyáltalán nem igazolta a kártérítéshez szükséges feltételek meglétét, (a kárt sem), nem bizonyította az állított kárával kapcsolatos felperesi felelősség fennállását, ezért helyesen döntött az elsőfokú bíróság, amikor a keresetének helyt adott, a beszámítási kifogást alaptalannak tartva. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének elbírálása szempontjából szükséges tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetésével helyesen állapította meg. Az abból levont jogi következtetései is helytállóak voltak, ezért a döntése megalapozott és jogszerű. Az elsőfokú bíróság az ítéletét részletes, meggyőző indokolással látta el, amely semmilyen kiegészítésre nem szorul. Ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét „A Polgári perrendtartásról" szóló, többször módosított
25. évi III. törvény (Pp.) 253.§-ának