Pf.20221/2010/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés b) pontja,

(2)bekezdésének

1. a)és
2. b)pontja, 14. cikkének

(1)bekezdése, 102. cikkének

(1)és

(2)bekezdése, továbbá a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló

1. évi XI. törvény (a továbbiakban: Vt.)
2. §

(2)bekezdésének a),

1. b)és
2. d)pontjai alapján, a keresetet alaposnak találta. Álláspontja szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a tényállás aggálytalanul megállapítható volt, a büntető eljárás pedig nem minősül olyan előkérdésnek, amely indokolttá tenné a tárgyalás felfüggesztését, ezért arra nem volt szükség. A hiteles lajstromkivonatból igazoltnak találta, hogy a védjegy oltalom alatt áll a megadott áruosztályban és annak a felperes a jogosultja. A csatolt jegyzőkönyv és bűnjeljegyzék alapján megállapította, hogy az általa bérelt helyiségben az alperes varrodát üzemeltetett, az alkalmazásában álló személyek „LACOSTE" címkéket gyártottak, illetve helyeztek el ruházati termékeken, amiket az alperes a Józsefvárosi piacon kívánt értékesíteni. Kifejtette, hogy a védjegybitorlási perekben a törvényi tényállás megfogalmazásából következően a jogosult bizonyítási kötelezettsége arra terjed ki, hogy a védjegyoltalom fennáll, továbbá, hogy a tiltott használati cselekményeket az alperes megvalósította és e kötelezettségeinek a felperes a csatolt bizonyítékokkal eleget tett. Az összetéveszthetőség körében az elsőfokú bíróság rámutatott, hogy a „LACOSTE" megjelöléssel ellátott, lefoglalt címkék összetéveszthetőek a „LACOSTE" szóvédjeggyel. Tekintve, hogy a címkék ruházati termékeken nyertek elhelyezést, így azt is megállapíthatónak találta, hogy az alperes gazdasági tevékenysége körében használt olyan megjelölést, amelyet a fogyasztók a védjeggyel összetéveszthetnek a megjelölés és a védjegy hasonlósága, valamint az érintett áruk azonossága miatt. A védjegybitorlás megállapításán túl az elsőfokú bíróság az alperessel szemben alkalmazta a cselekmény súlyára figyelemmel nem eltúlzott jogkövetkezményeket is. Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást nem tárta fel kellően és olyan megállapításokat tett, melyek még egy folyamatban lévő másik eljárásban kerülnek tisztázásra, ezért az ítélet megalapozatlan. Hangsúlyozta, hogy a büntető ügyben kerül tisztázásra, hogy az alperes maga gyártotta-e a márkajelzéseket, avagy kész címkéket varrt be az egyes ruházati termékekbe. Hivatkozott rá, hogy terheltként végig olyan vallomást tett, miszerint nem ő készítette a címkéket, ennek ellenére a közvetett bizonyítékok alapján az elsőfokú bíróság mégis igazoltnak látta a címkék gyártását. Sérelmezte, hogy az elsőfokú eljárásban nem került sor a személyes meghallgatására, és változatlanul kérte a per tárgyalásának a VPOP előtt folyó eljárás jogerős befejezéséig történő felfüggesztését a Pp. 152. §-ának

(1)bekezdésére való hivatkozással. Továbbá eltúlzottnak találta a felperes által kért ügyvédi munkadíjat. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, annak helyes indokai alapján. Rámutatott, hogy a védjegybitorló objektív felelőssége a büntető ügytől függetlenül fennáll, tehát nincs szükség a döntés bevárására. Megjegyezte, hogy az alperes illegális varrodájában nem csak a perrel érintett, hanem más közismert védjegyekkel ellátott címkéket is varratott. Kitért rá, hogy az alperest semmi nem akadályozta meg abban, hogy az elsőfokú tárgyaláson megjelenjen és nyilatkozzon. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a perköltséget is, mivel azt a felperes megfelelő módon igazolta. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást kellő mértékben feltárta, abból helyes logika mentén haladva, a megfelelő jogszabályok alkalmazásával helytálló döntésre jutott, amivel az indokolásra is kiterjedően, a másodfokú bíróság egyetértett. Kizárólag a fellebbezésben foglaltakra tekintettel a fellebbviteli bíróság a következőkre mutat rá. Az elsőfokú bíróság az alperes által üzemeltett varrodában történt ellenőrzésről készült, csatolt nyomozati jegyzőkönyv és a foglalás során felvett bűnjeljegyzék alapján a Pp. 206. §-ának

(1)és

(2)bekezdése szerint a bizonyítékok okszerű mérlegelésével, az eljárási szabályok megsértése nélkül jutott arra a következtetésre, hogy az alperes megvalósította a felperes perbeli közösségi védjegyének a bitorlását. Abban a kérdésben is megfelelő álláspontra helyezkedett, hogy a VPOP előtt .... számon megindult eljárásban hozandó döntés nem minősül olyan előkérdésnek, ami indokolná a védjegybitorlási per tárgyalásának a felfüggesztését. Az ilyen perekben követett következetes gyakorlat szerint a jogsértés megállapításához elégséges, ha a felperes hitelt érdemlően igazolja, hogy a védjegy oltalom alatt áll, annak ő a jogosultja, valamint hogy az alperes megvalósította a jogszabály szerinti törvényi tényállás valamelyikét. Az adott esetben a védjegy státusza és jogosultja nem volt vitatott, a bizonyítékok pedig alkalmasak voltak annak alátámasztására, hogy a sérelmezett magatartást az alperes megvalósította. Alaptalanul érvelt azzal az alperes, hogy a tényállást majd a büntető ügy tárja fel, mivel a tények, körülmények aggálytalanul megállapítást nyertek a jelen védjegybitorlási perben. Emellett helyesen hangsúlyozta a felperes, hogy a védjegybitorlás objektív magatartás, ezért annak megvalósításánál nem kell, hogy az elkövetőt a szándékosság vagy akár a gondatlanság motiválja, ami pedig a büntető jogi felelősség megállapításához elengedhetetlen. Arra tekintettel is szükségtelen bevárni a büntető eljárás mikénti befejeződését, hogy a születendő döntés abban a kérdésben kötné csak a másik bíróságot, hogy az alperes valósítotte meg bűncselekményt vagy nem, ez pedig a jelen eljárásnak amúgy sem tárgya. Annak az alperesi érvelésnek sem volt relevanciája, miszerint a büntető ügyben mindvégig azt vallotta, hogy a „LACOSTE" megjelöléssel ellátott címkéket ő nem gyártotta, mivel azt nem vitatta, hogy az ilyen címkével a nála dolgozó személyek a tulajdonában álló ruházati termékeket ellátták abból a célból, hogy később majd azokat az alperes a J... piacon eladja. Ezen hivatkozásnak akkor lehetett volna jelentősége, ha az alperes azt bizonyítja, hogy a címkéket a felperestől kapta vagy azok átadója olyan személy volt, aki rendelkezett a védjegyjogosulttól engedéllyel a védjegy használatára. Az alperes azonban ilyenre még csak nem is hivatkozott. Az alperes fellebbezésében azt is sérelmezte, hogy őt az elsőfokú eljárásban az eljárt bíróság nem hallgatta meg személyesen. E körben helytállóan érvelt a felperes azzal, hogy egyrészt az alperes nem volt attól elzárva, hogy a tárgyaláson megjelenjen, másrészt képviseletéről a jelenlévő jogi képviselője megfelelően gondoskodott. Ezen túl a fellebbezésében az alperes csupán megismételte az ítélet meghozatala előtt már kifejtetteket, újabb előadást nem tett. Ezért helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság a jogsértést és a jogszabály adta keretek között, a cselekmény súlyával arányban állóan alkalmazta a jogkövetkezményeket. Az alperes fellebbezésében sérelmezte a felperes részére megítélt perköltségen belül a megállapított ügyvédi munkadíjat, mivel azt eltúlzottnak találta. A fellebbviteli bíróság e körben sem látott alapot az elsőfokú bíróság döntésének a megváltoztatására. A felperes a tárgyaláson csatolta a megbízási szerződést, amiben az ügyvédi munkadíj 200 Euró mértékű óradíj lapul vételével 2400 Euró összegben lett maximálva. Csatolta továbbá a tevékenység részletezést, eszerint az ügy kapcsán 10,5 óra ügyvédi munkavégzés történt, ami 2100 Eurót jelent. Ez az ítélet meghozatalakor érvényes 276,3 forintos devizaárfolyam alapján 580.230 forintnak felel meg. Mérséklése pedig azért nem volt indokolt, mivel a tárgyalási jegyzőkönyv tanúsága szerint az alperes az ügyvédi munkadíjat nem vitatta, tehát az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a felperesnek járó perköltséget. Mindezek alapján a másodfokú bíróság nem látott alapot a határozat hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának

(2)bekezdésének alkalmazásával helybenhagyta. A fellebbezés nem vezetett eredményre, ezért az alperes a Pp. 78. §-ának

(1)bekezdése alapján köteles megfizetni a felperesnek a másodfokú eljárással felmerült költségét, ami a felperest képviselő ügyvéd munkadíját foglalja magában. Ennek megállapításánál a fellebbviteli bíróság a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. §ának

(1)bekezdése szerint járt el, figyelembe véve a fellebbezési tárgyaláson felperes által csatolt megbízási szerződést. Ebben a felperes jogi képviselőjével a másodfokú eljárásra vonatkozóan 300 Euró összegben állapodott meg, ami a

1. május 12-én érvényes hivatalos devizaárfolyam alapján 82.068 forintnak felel meg. A le nem rótt fellebbezési illeték utólagos megfizetéséről a másodfokú bíróság a 6/
2. (VI. 26.) IM rendelet
3. §

(2)bekezdése alapján rendelkezett. Budapest,

1. május
2. . Lesenyei Terézia s.k. a tanács elnöke . Pullai Ágnes s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző Dr. Békefiné dr. Mózsik Tímea s.k. bíró