Bf.87/2010/6 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(6)bekezdés I. fordulata szerint minősülő folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntette kísérletének minősíti; - a büntetés halmazati jellegére történő utalást és a kényszergyógyítás elrendelésére vonatkozó rendelkezést mellőzi. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a vádlottat, hogy fizesse meg az államnak a másodfokú eljárásban felmerült 3.000 (háromezer) forint bűnügyi költséget. Indokolás Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére, a tényállás 1.) pontjában írt cselekmény eltérő - vád szerinti - minősítése, illetve a büntetés súlyosbítása érdekében, míg a vádlottés védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában és a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján is az ügyészi fellebbezést fenntartotta, indítványozta egyúttal a kényszergyógyítás elrendelésének mellőzését. A védő fellebbezését a nyilvános ülésen fenntartotta, a büntetés enyhítését kérte. A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot a Be.348.§

(1)bekezdése értelmében a megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az iratok tartalma alapján - figyelemmel a Be.352.§

(1)bekezdésének a) pontjára - mindössze az alábbiak szerint helyesbítette: A tényállás II. pontjában szereplő 1,23 ezrelékben meghatározott véralkoholkoncentráció a vádlottól

1. november 22-én 4 óra 45 perckor vett vérmintára vonatkozott. A cselekmény elkövetésének időpontjában (
2. november 21-én 23 óra) fennállott véralkohol-koncentráció visszaszámolással nem volt megállapítható, miután a cselekmény és a vérvétel időtartama között öt óránál hosszabb idő telt el (orvosszakértői vélemény a nyomozati iratok 224-
3. oldalán). Az ekként helyesbített tényállás most már mentes a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az hiánytalan, teljes körben felderített, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi szabályok betartásával folytatta le, melynek során felderítette és megvizsgálta a tényállás megállapításához szükséges bizonyítékokat. Azok részletes és a logika szabályainak megfelelő értékelésével adott számot ténymegállapításairól. A vádlott az eljárás folyamán mindvégig tagadta a cselekmények elkövetését, azonban az eljárás nyomozati, illetve bírósági szakában eltérő tartalmú vallomásokat terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság részletesen kifejtette, hogy a vádlott következetlen előadásával szemben mely bizonyítékok alapján állapította meg a tényállást. Megalapozottan fogadta el a tényállás I. pontjában írt cselekmény vonatkozásában a sértett vallomását, amelyet az orvosi dokumentumokon túl a sértettet egészségügyi ellátásban részesítő tanúk (dr.tanú1 dr.tanú2) vallomása is megerősített. A sértett a bántalmazás elszenvedése után maga számolt be tanú3nak arról, hogy sérülésének okozója a vádlott volt. A tényállás II. pontjában írt cselekmény vonatkozásában a véletlen balesetre hivatkozó vádlotti védekezést cáfolta sértett sértett előadása, illetve az azzal összhangban álló tanúvallomások (tanú3, tanú4), továbbá az orvosszakértők (dr.szakértő1, valamint dr.szakértő2) véleménye is. A fentiek szerint helyesbített tényállást a másodfokú bíróság megalapozottnak találta, és eljárásában a Be.352.§

(2)bekezdése értelmében irányadónak tekintette. -----------------------E tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére, cselekményeinek minősítése azonban nem mindenben felel meg a büntető anyagi jogszabályoknak. A másodfokú bíróság vizsgálta, hogy az elkövetés és a jogerős elbírálás közötti jogszabályváltozásra figyelemmel melyik törvény alkalmazása kedvezőbb a vádlottra nézve. Osztotta ebben a kérdésben a fellebbviteli főügyészség képviselőjének a nyilvános ülésen előadott érveit. A Btk.-t módosító 2009. évi LXXX törvény 56.§

(7)bekezdésének b) pontja

1. év május hó
2. napjával hatályon kívül helyezte a Btk.75.§-ában szabályozott kényszergyógyítás intézkedését. Erre figyelemmel a vádlott esetében az elbíráláskor irányadó szabályok kedvezőbbek, ezért vele szemben az ekkor hatályos törvény alkalmazásával kellett eljárni. A másodfokú bíróság nem értett egyet a fellebbviteli főügyészségnek a tényállás I. pontjában írt cselekmény vonatkozásában az eredeti vád szerinti, a Btk.166.§

(1)bekezdésében meghatározott emberölés bűntette kísérleteként történő minősítést célzó fellebbezésével. A rendelkezésre álló bizonyítékok nem tették lehetővé a tényállás minden részletének alapos felderítését. Alapvető hiányossága volt az ügynek, hogy a bűncselekmény elkövetésének eszközét az eljárás során nem sikerült lefoglalni, így nem ismert annak súlya, mérete, anyagával kapcsolatban is mindössze a vádlott és a sértett előadása állt rendelkezésre. Kétségtelen tény, hogy a leadott nagy erejű ütés a sértett fejére irányult, azonban nem a fejet, hanem a fej elé emelt védekező kezet érte el. Az ütés közelebbi részletei azonban nem nyertek tisztázást. Az irányadó tényállás szerint a vádlott a támadást a fémkalapács ugyancsak fémből készült nyelével hajtotta végre, amely nem minősül az emberölés szokványos eszközének. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy egyetlen ütés leadására került sor. A vádlott magatartása ezen túlmenően beleilleszkedett a sértettel fennálló kapcsolata során több ízben ismétlődő bántalmazás-sorozatba. A vádlott és a sértett élettársi viszonyukat e cselekményt követően sem szakították meg. A fenti körülmények elemzése alapján nem lehetett megnyugtató módon következtetést vonni a vádlott eshetőleges ölési szándékára, mindössze életveszélyt okozó eshetőleges szándékának megállapítására volt kellő alap. A tényállás II. pontjában írt cselekmény minősítése megalapozott volt, amelyet a jogorvoslati kérelmekkel nem is támadtak. Észlelte ugyanakkor a másodfokú bíróság, hogy a két bűncselekmény vonatkozásában a folytatólagosság megállapításának a Btk.12.§

(2)bekezdésében írt feltételei hiánytalanul fennállnak. Nem vitás a sértett azonossága, hiszen a vádlott a bűncselekményt mindkét esetben élettársa, a sértett sérelmére valósította meg. A két bűncselekmény között eltelt időtartam alig haladta meg a kettő hónapot, ami az ítélkezési gyakorlat szerint rövid időköznek tekinthető. Az állandó bírói gyakorlat ugyanakkor az egységes akarat-elhatározást kiterjesztő módon értelmezi. Nem szükséges, hogy az elkövető már az első cselekmény megvalósításakor elhatározza annak folytatását, elegendő, ha a különböző részcselekmények elkövetése azonos okra, motívumra vezethető vissza. A másodfokú bíróság megítélése szerint az eljárás tárgyát képező ügyben ez az azonos motívum megállapítható volt, hiszen a vádlotti tettlegesség mindkét alkalommal az élettársak kölcsönös italozásai talaján kialakult konfliktusokban gyökerezett. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a bűncselekmények és a sértett azonossága, az egységes elhatározás, valamint az egymást követő rövid időköz alapján nem ütközött akadályba, hogy a két magatartás a folytatólagosság egységében kerüljön értékelésre. Ennek megfelelően a vádlott cselekményeit 1 rendbeli, a Btk.170.§

(1)bekezdésében meghatározott és - az elbíráláskor hatályos Btk. alapján - a

(6)bekezdés I. fordulata szerint minősülő életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősítette, amelyet a vádlott a Btk.12.§

(2)bekezdése alapján folytatólagosan követett el. -----------------------Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket túlnyomó részt helyesen tárta fel. A minősítés megváltoztatása miatt módosításra szorult az irányadó büntetési tételkeret, amely kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre változott. Amint arra a fellebbviteli főügyészség képviselője perbeszédében helyesen utalt, a vádlott előéletével kapcsolatban az értékelhető súlyosító körülményként, hogy visszaesőnek nem minősülő többszörös bűnismétlő. További nyomatékos súlyosító körülmény a folytatólagos elkövetés. Az elsőfokú bíróság az egyebekben helyesen feltárt bűnösségi körülményekhez igazodó, eltúlzottnak nem tekinthető büntetést szabott ki a vádlottal szemben. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Btk.37.§-ában megfogalmazott büntetési célok eléréséhez szükséges, de egyúttal elegendő büntetésnek sem a súlyosbítása, sem pedig enyhítése nem indokolt. A súlyosbítást, illetve enyhítést célzó jogorvoslati kérelmek sem voltak tehát alaposak. A másodfokú bíróság már utalt arra a jogszabályra, mely hatályon kívül helyezte a Btk.75.§-ában írt alkoholisták kényszergyógyítására vonatkozó rendelkezést. Erre figyelemmel mellőzni kellett a vádlott kényszergyógyításával kapcsolatos elsőfokú rendelkezést, illetve a megváltozott minősítésre figyelemmel a büntetés halmazati jellegére utalást. A kifejtetteknek megfelelően a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fentiek szerint a Be.372.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. P é c s,

1. július
2. Dr.Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr.Halász Etelka s.k. előadó bíró, Dr.Túri Tamás s.k. bíró A Somogy Megyei Bíróság B.411/2009/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.II.87/2010/
4. számú ítéletében írt változtatásokkal a
5. évi július hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Dr.Krémer László s.k. a tanács elnöke