Pf.20438/2009/6 – Pécsi Ítélőtábla

Pécsi Ítélőtábla Pf.II.20.438/2009/

1. szám A Magyar Köztársaság nevében ! A Pécsi Ítélőtábla a dr. Zárdai Istvánné dr. Ádám Edit ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt kk. felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Kaposvári
2. sz. Ügyvédi Iroda (ügyint.: dr. Fekete László ügyvéd; ügyvédi iroda címe) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen személyhez fűződő jog megsértésének megállapítása, kártérítés és egyéb iránt a Somogy Megyei Bíróság előtt 23.P.20.968/
3. ügyszám alatt folyamatban volt perében
4. október 19-én
5. sorszám alatt kelt ítélet ellen a felperes által
6. sorszámon benyújtott fellebbezés folytán a mai napon megtartott tárgyaláson meghozta az alábbi ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben, az alábbiak szerint változtatja meg: Megállapítja, hogy az alperes kiadásában megjelenő S. Hírlap
7. október 29-i számának első oldalán megjelentetett „Felmentették a tolvajt kordéhoz bilincselő s.i rendőröket" című írásával megsértette a felperes személyiségi jogait. Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 300.000,- (háromszázezer) forint nem vagyoni kártérítést. Mellőzve az elsőfokú ítélet perköltségről szóló rendelkezéseit kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 20.000,- (húszezer) forint elsőfokú és 10.000,- (tízezer) forint másodfokú részperköltséget, továbbá a Magyar Állam javára - az illetékes adóhatóság felhívásában írt módon és időben - 24.000 - 24.000,(huszonnégyezer-huszonnégyezer) forint feljegyzett első- ás másodfokú részilletéket. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A felperes keresetében azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy az alperes által kiadott S. Hírlap
8. október 29-i számának első oldalán megjelentetett „Felmentették a tolvajt kordéhoz bilincselő s.-i rendőröket" című írásával megsértette a felperes emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogát, kérte az alperest eltiltani a további jogsértéstől, továbbá elégtételadásra és 300.000,- forint nem vagyoni kártérítésre kérte az alperest kötelezni. Az alperes arra hivatkozott, hogy a cikkben nem szerepel a felperes neve, az nem is jelöl meg konkrét személyt, a közlés tartalma általános, egy adott személyhez nem kapcsolható, csak azok által, akiknek tudomásuk volt az eseményről. Mivel a felperes ellen rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás, a „tolvaj" szó használata jogi relevanciával nem bír. Az elsőfokú bíróság a keresetet jogalap hiányában elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 18.000,- forint perköltséget, és megállapította, hogy az előlegezett illeték a Magyar Állam terhén marad. Ítéletét az elsőfokú bíróság azzal indokolta, hogy a perbeli sajtóközleményben a felperest név szerint nincsen említve, olyan egyéb személyes adata sem szerepel a cikkben, amely alapján határozottan azonosítható volna, továbbá a tudósítás nem a felperesről, hanem egy büntetőeljárásról szól, amelynek vádlottja az a két rendőr volt, aki a felperessel szemben az intézkedést foganatosította. A cikkben csupán annyi szerepel, hogy „tavaly októberben egy rablással gyanúsított férfit a kézikocsijához bilincseltek, és úgy kísértek be a rendőrkapitányságra"; ezen kívül a cikk címében a „tolvaj" szó szerepel. Az előbbi állítás ugyanakkor a felperesre vonatkozóan tényszerű, a tudósítás azonban helytelenül jelölte meg a gyanúsításban szereplő bűncselekményt, az ugyanis nem rablás, hanem önbíráskodás volt, így a „tolvaj" szó használata is pontatlan. Tekintettel arra, hogy az önbíráskodás hasonlóan súlyos bűncselekmény, mint a rablás, a cikk címében ugyanakkor nem a „rabló", hanem a kevésbé súlyos bűncselekményre utaló „tolvaj" szó szerepel, a pontatlanság a felperes személyiségének megítélése szempontjából közömbös. Utalt még arra, hogy a közleményt a maga egészében kell értelmezni, abból pedig kifejezetten kiderül, hogy a tudósítás tárgyát képező büntetőeljárásnak nem a felperes volt a terheltje, illetve hogy a büntetőeljárás alapját képező intézkedés időpontjában a felperest valóban bűncselekmény elkövetésével gyanúsították, s emiatt került sor egyáltalán a kényszerintézkedésre. A cikk egészéből tehát nem lehet a felperes személyhez fűződő jogát sértő tartalomra következtetni. Hivatkozott még arra az elsőfokú ítélet, hogy a felperes emberi méltóságának megsértése miatt indította a pert, arra azonban az alapjog jellege folytán a közlemény nem, legfeljebb a kényszerintézkedés lehetett volna alkalmas. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, és az elsőfokú bíróság ítéletének a kereseti kérelme szerinti megváltoztatását kérte a másodfokú bíróságtól. Fellebbezése alátámasztásául arra hivatkozott, hogy az ítélet tényállását az elsőfokú bíróság iratellenesen állapította meg, és abból helytelen jogkövetkeztetéseket vont le. Álláspontja szerint így iratellenes az a megállapítás, hogy önbíráskodás alapos gyanúja miatt foganatosítottak volna vele szemben a büntetőeljárásban végül felmentett rendőrök intézkedést, mivel a részükről a gyanú közlésére, megállapítására nem került sor. Kirívóan iratellenesen állapította meg továbbá az elsőfokú bíróság, hogy a perbeli cikk nem a felperesről szól, azaz hogy a felperesről nem szól. Utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság saját védekezésen túl mentette az alperest, amikor az egyes hivatkozott bűncselekmények súlyát hasonlította össze. Ennek az okfejtésnek a helyessége arra vezetne, hogy következmény nélkül lehet bűncselekmény elkövetését bárkiről alaptalanul állítani a sajtóban. Etikailag értelmezhetetlennek tartotta továbbá azt az indokolást, hogy közömbös a felperes személyiségének megítélése szempontjából az, hogy az alperes róla mint önbíráskodás, rablás vagy lopás elkövetőjeként tesz tényként közzé hírt, amikor egyik pontban sem állapította meg büntetőjogi felelősségét a bíróság. Nem lehet továbbá önmagában az alperes javára értékelni azt a körülményt, hogy nem állította róla valótlanul a jogerős elítélését. Nem szerepel a cikkben, hogy az intézkedés időpontjában a felperes csak gyanúsított volt. Nem derül ki a cikkből az sem, hogy nem alapos gyanú alapján intézkedtek vele szemben a rendőrök, ennek pedig komoly jelentősége van. Utalt a töretlen bírói gyakorlatra, mely szerint a személyiségi jog megsértése akkor is megállapítható, ha név szerint ugyan nem jelölték meg, azonban személye más módon felismerhető. Kérte annak megállapítását, hogy az alperes megsértette a felperes emberi méltósághoz fűződő alapjogát. Az alperes magatartása tehát olyan objektíve valótlan tényállítás volt, amelyből a felperest sérelem érte, ezért fenntartotta a kártérítésre vonatkozó igényét is. Hivatkozott végül arra, hogy az alperesi magatartás szándékos vagy gondatlan volta nem bír befolyással a következményekre. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének, mint ténybeli és jogi indokait tekintve is helyes határozatnak a helybenhagyását kérte a másodfokú bíróságtól. Fellebbezési ellenkérelmében fenntartotta az elsőfokú eljárásban előterjesztett ellenkérelemben foglalt ténybeli és jogi indokokat. A fellebbezés részben alapos. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás az iratok alapján a következők szerint - az alábbi két vonatkozásban kiegészítésre és pontosításra szorul. Egyfelől a K. Nyomozó Ügyészség előtt folyamatban volt büntetőeljárási iratok 24, 34,
9. és
10. oldalán található rendőri jelentés, valamint a gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyv alapján megállapítható, hogy a felperessel szemben történt rendőri kényszerintézkedés alkalmazására
11. október 28-án szándékos bűncselekmény elkövetésén való tetten érést követő elfogás során került sor. A
12. november 1jén kelt jelentés állapítja meg elsőként, hogy a felperesi terhelttel szemben az intézkedés alkalmazására rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt történt. A felperesi terhelttel szemben folytatott nyomozás során a gyanúsítás az időközben beszerzett bizonyítékok következtében önbíráskodásra módosult, majd az ezzel kapcsolatban folytatott büntetőeljárást - nyomozást - szüntette meg a K. Városi Ügyészség. Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásában nem helyesen szerepel a megszüntetés oka: a
13. számú határozat rendelkező része bűncselekmény hiányára, az indokolás már ugyanakkor bizonyítottság hiányára hivatkozik. Másfelől megállapítható, hogy a felperessel szemben alkalmazott rendőri kényszerintézkedés híre az intézkedés szokatlan, egyedi jellege folytán a helyi és megyei média fokozott érdeklődése következtében viszonylag közismertté vált. Ebből pedig az következett, hogy az alperesi lap perrel érintett hírközlése - amely lényegét tekintve nem a felperessel szemben alkalmazott kényszerintézkedésről, hanem az intézkedést alkalmazott rendőrök büntetőperéről szólt - a felperes személyére vonatkozólag felismerhető utalást jelentett. Az elsőként említett körülményekből továbbá az következik, hogy egyrészt az alperesi sajtóközlemény részben helyesen hivatkozott arra, hogy a kényszerintézkedés alkalmazására rablás bűntettének megalapozott gyanúja okán valójában az intézkedés pillanatában ez a minősítés még nem volt megállapítható került sor, másrészt azonban a címben megjelölt „tolvaj" kifejezés alkalmazása olyan tényállítás, amely az olvasóban azt a képzetet kelti, hogy a felperest a bíróság bűncselekményben bűnösnek kimondva elítélte. Ez ugyanakkor tényszerűen valótlan, hiszen az ügyben még vádemelésre sem került sor. Nem az tehát a per eldöntése szempontjából lényeges körülmény, hogy a rablás gyanúja miatt indított büntetőeljárás - nyomozás - tekintetében a közleménynek a cselekményt érintő minősítése szakszerűtlen, hiszen maga a nyomozati eljárás is utóbb önbíráskodásra módosította a gyanút, hanem az, hogy jogerősen lezárt büntetőeljárásban megállapított, a felperes által elkövetett bűntettre - egyébként lopásra - utal, ami valótlan. A közleménynek az a fordulata, mely szerint „egy rablással gyanúsított férfit a kézikocsijához bilincseltek" tehát tényszerű, hiszen a kényszerintézkedés alkalmazásakor, illetőleg közvetlenül azután a gyanú e bűncselekményre vonatkozott. A cím közzététele azonban a következők szerint megalapozza az alperes felelősségét, és az annak folytán alkalmazandó alábbi jogkövetkezményeket. A sajtóval szemben - alkotmányos alapelveken nyugvó és alapvető törvények által is védett érdekekben megfogalmazott - elvárás, hogy hiteles és pontos tájékoztatást adjon azokról az eseményekről, amelyekről tudósít. A felperes által kifogásolt cikk ugyan nem a bilincselés módjáról tudósított, hanem az ilyen módon intézkedett rendőrökkel szembeni büntetőeljárásról, ez azonban az ügy megítélése szempontjából nem lényeges. A sajtócikk címe ugyanis a fentiek szerint tényszerűen nem felelt meg a valóságnak. Egyfelől tehát az alperesi napilap a tudósítása során súlyosan gondatlanul járt el. A büntetőeljárás megszüntetése és a cikk megjelenése között ugyanis majdnem öt hónap -
14. június
15. és
16. október
17. - telt el, másfelől megállapítható az is, hogy a felperessel kapcsolatos címbéli tényállítás - „tolvaj" - egyrészt objektíve sértő, másrészt ténybelileg alaptalan minősítést jelent. Annak megítélése nem tartozik a másodfokú bíróságra - és természetesen a sajtóra sem -, hogy a címbeli minősítés szubjektíve, tehát a felperes egyéni életvitelére tekintettel milyen fokban tekinthető sértőnek. Az ügy helyes megítélése szempontjából annyiban ugyanakkor a bűncselekmény pontatlan megnevezése sem közömbös, hogy a kényszerintézkedés alkalmazásakor fennálló gyanúra vonatkozólag tett, tényszerűen helyes megállapítás mellett a további lényeges információk - azaz a gyanú módosítása önbíráskodásra - tényszerű közlése elmaradt, és így az olvasóban az a meggyőződés alakulhatott ki, hogy a felperesre nézve a címben tett megállapítás megalapozott volt. A széles közvélemény előtt nem tekinthető közismereti kérdésnek, hogy a „tolvaj" és a „rablás gyanúja" fogalmak valójában nem esnek egybe. A Ptk.
18. §-ának