DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.II.20.053/2010/
- szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az ítélőtábla az előbb dr. Kulhanek Annamária ügyvéd, a fellebbezési eljárásban dr. Szeghalmi Annamária ügyvéd (Budapest, Paulay Ede utca 3/B. VI. emelet
- szám) által képviselt felperes neve ( címe) felperesnek az előbb dr. Antal Péter ügyvéd, utóbb a Dr. Antal és Dr. Czakó Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Czakó Marianna ügyvéd, Debrecen, Magyari utca 13/D. szám) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen ingók kiadása iránt indított perében a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 8.P.21.572/2008/
- számú ítélete ellen az alperes által
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg 15 nap alatt a felperesnek 37 500 (Harminchétezer-ötszáz) forint általános forgalmi adót tartalmazó 187 500 (Egyszáznyolcvanhétezer-ötszáz) forint fellebbezési eljárási költséget. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás: Az alperes
- június 28-án részben saját tulajdonú, részben a tulajdonosoktól bizományosi értékesítésre átvett, összesen 19 festményt adott át szintén bizományosi értékesítés céljából J.P. n-i lakos közvetítésével K. J. k-i lakosnak, amelyekből később hat festményt visszaszállított. K. J. az értékesítésre átvett 13 festményt Cs.L. festőművész közvetítésével
- július 20-án 8 500 000 forintért eladta a felperesnek. A felperes a vételárat megbízottja, Cs.L. közvetítésével fizette ki K. J.nek, aki ugyanezen a napon saját kezűleg aláírt, a festmények részletes felsorolását tartalmazó okiratban igazolta, hogy az alkotások a személyes tulajdonát képezik, származási helyük magángyűjtemény. Kijelentette, hogy tudomása szerint az alkotások eredeti művek, arra az esetre azonban, ha e tekintetben kétség merülne fel, azok visszavásárlására vállalt kötelezettséget. K. J. az átvett vételárból az alperesnek csak 500 000 forintot adott át. Az alperes feljelentése alapján K. J. ellen büntetőeljárás indult, amelynek során K. J. gyanúsítottként vallotta, hogy a pénz átvételekor alakult ki benne az a szándék, hogy azt nem adja át az alperesnek, hanem jelentős tartozásai kifizetésére fogja felhasználni. A K. Városi Bíróság a 18.B.3109/2006/
- számú,
- november 19-én meghozott és ugyan aznap jogerőre emelkedett ítéletében K. J.et bűnösnek találta 1 rendbeli jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettében, és 1 rendbeli magánokirathamisítás vétségében, és vele szemben halmazati büntetésként 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki. A jogerős ítélet indokolásából megállapíthatóan a bűncselekmény elkövetési magatartásaként jelölte meg, hogy K. J. az általa átvett vételárból 7 000 000 forintot - magánjellegű tartozásai kifizetésére - eltulajdonított. A büntető bíróság rövidített indokolású ítéletében a Be.
- §-a
(1)és
(2)bekezdésére hivatkozással a büntetőeljárás során lefoglalt festményeket az alperesnek rendelte kiadni. Az ítélet ellen a felperes által a lefoglalt festmények alperes részére történt kiadásának elrendelése miatt előterjesztett fellebbezést, mint arra nem jogosulttól származót a
- január 9-én kelt 18.B.3109/2006/
- számú végzésében elutasította. A végzés indokolásában utalt arra, hogy a jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint K. J. a festményeket sikkasztotta el, ezért a felperes azon tulajdonjogot nem szerezhetett. A felperes elsődleges keresetében a 13 megvásárolt festmény közül az abban pontosan körülírt 12 festmény kiadására kérte kötelezni az alperest. Hivatkozott arra, hogy K. J. és az alperes között a Ptk.
- §-ában szabályozott bizományosi szerződés jött létre, amely alapján az alperes K. J.re bízta a festményeket, azok tehát nem bűncselekménnyel kerültek ki az alperes birtokából. A felperes jóhiszeműségét alátámasztja az a körülmény, hogy a festményeket Cs.L. festőművész közvetítésével vásárolta meg, illetve azokat előzőleg az A-P
- június-júliusi számában eladásra hirdették. A vételárat kifizette, az ügylet tehát visszterhes volt. Mindezek alapján a Ptk.
- §-ának
(2)bekezdésében foglalt feltételek megvalósultak, így - figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság PK.
- számú állásfoglalásában foglaltakra is - a festmények tulajdonjogát kereskedelmi forgalmon kívül is megszerezte, ezért a Ptk.
- §-ának
(3)bekezdése alapján követelheti a festmények birtokba adását. Hivatkozott továbbá arra, hogy a büntetőeljárás irataiból megállapíthatóan a K. J. által elkövetett bűncselekmény nem azzal valósult meg, hogy K. J. eladta a festményeket, hanem azzal, hogy a vételárral megbízója felé nem számolt el, következésképpen a felperes tulajdonszerzése időben előbb következett be, mint amely időpontban K. J. a bűncselekményt elkövette. Másodlagosan jogalap nélküli gazdagodás címén 8 500 000 forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, és perköltségre is igényt tartott. Álláspontja szerint az ügy érdemi eldöntése szempontjából annak van jelentősége, hogy K. J. mely időpontban követte el a bűncselekményt. Hivatkozott arra, hogy a műtárgyak egy része nem állt a tulajdonában, azok csupán bizományosi értékesítés céljából voltak a birtokában. Ebből következik, hogy ezeket tulajdonosként ő sem értékesíthette, tehát tulajdonosként nem adhatott megbízást azok értékesítésére sem. Ugyanakkor K. J. a továbbértékesítést megelőzően kiállított igazolásban magát tulajdonosként tüntette fel, azt a látszatot keltve, hogy hagyatékból vásárolta a festményeket, amely tényeket a büntetőeljárás során a felperes és Cs.L. tanú vallomása is megerősítette. K. J. tehát már Cs.L. és a felperes tévedésbe ejtésével elkövette a bűncselekményt, következésképpen csalás útján szerezte meg az ellenértéket, amivel az alperes felé nem számolt el. Az alperes ellenkérelmében vitatta azt is, hogy a felperes a vételárat kifizette volna K. J.nek. Az elsőfokú bíróság a perben tanúként hallgatta ki J.P.t, Cs.L.t, K. J-t, valamint az alperes élettársát, V.A.B-t, majd meghozott ítéletében kötelezte az alperest a rendelkező részben részletesen körülírt és érték szerint is meghatározott 12 festménynek felperes részére 15 napon belüli kiadására. Rendelkezett a felperes javára perköltség megfizetéséről is. Mindenekelőtt rámutatott arra, hogy a Ptk. 117. §-ának
(1)bekezdésében foglalt, a tulajdonszerzésre vonatkozó általános szabályt tartalmazó rendelkezés alól a Ptk. 118. §-a kivételt enged, és e rendelkezés
(2)bekezdése szerint kereskedelmi forgalmon kívül is lehet nem tulajdonostól tulajdonjogot szerezni abban az esetben, ha a szerző a dolgot jóhiszeműen és ellenszolgáltatás fejében olyan személytől szerzi meg, akire azt a tulajdonos bízta. Ehhez képest tehát a perben e feltételek fennállását vizsgálta. A törvényi feltételek közül a jóhiszeműséget bizonyítottnak találta, utalva arra, hogy a felperes közvetítőjén, Cs. L-n keresztül állt csak kapcsolatban K. J-el, és a hozzá eljutó információk alapján abban a tudatban volt, hogy tulajdonostól vásárol. E tényeket Cs.L. tanúvallomása is alátámasztotta. Megállapította továbbá, hogy a szerzés visszterhes volt, azt ugyanis, hogy a felperes a vételárat Cs.L. közvetítésével K. J.hez eljuttatta, Cs.L. és K. J. tanúvallomása is alátámasztotta. E körben utalt arra, hogy K. J. vallomását azért fogadta el bizonyítékként, mert egyfelől a tanú a hamis tanúzás jogkövetkezményeire történt figyelmeztetést követően vallott, másfelől pedig a vele szemben indult büntetőeljárás jogerősen lezárult. Az pedig, hogy a tanút szabadságvesztésre ítélték, önmagában még nem kérdőjelezi meg a tanúvallomás tárgyilagosságát, és nem tette a tanút érdekeltté abban, hogy hamis tanúvallomást tegyen. K. J-nek és J.P-nek az alperes perbeli nyilatkozataival is alátámasztott tanúvallomása alapján megállapította, hogy az alperes a festményeket saját akaratából, kifejezetten értékesítési megbízással adta át K. J.nek. Ezzel összhangban állnak az alperes feljelentésében előadott tények, alátámasztja továbbá e tényt az alperes élettársa által a festmények K. J.nek történő átadásakor készített írásbeli feljegyzés tartalma is. Az alperes tulajdonában álló festmények esetében tehát nem kétséges az, hogy a festmények K. J-re történő rábízása megvalósult, azon festmények esetében pedig, amelyeknek az alperes nem volt tulajdonosa, azzal vált érvényessé az alperes és K. J. közt megkötött bizományi szerződés, hogy e festmények tulajdonjogát az alperes a büntetőeljárás során a megbízói kártalanításával megszerezte. Az alperes ellenkérelmében foglaltakkal kapcsolatban kifejtette, hogy K. J. a vételár átvételéig és ezzel egyidejűleg a festmények felperes birtokába történő átadásáig az alperest nem tévesztette meg. Az, hogy K. J. Cs. L-al és a felperessel szemben magát a festmények tulajdonosaként tüntette fel, kizárólag a felperessel kötött szerződés érvényessége szempontjából bír jelentőséggel, a felperes azonban a szerződést nem támadta meg. A büntető ügyben eljárt bíróság K. J-t csak sikkasztás miatt ítélte el, a feljelentésben foglaltak szerinti csalás bűncselekménye miatt azonban már vádemelésre sem került sor. A Pp. 4. §-ának
(1)bekezdésében foglalt rendelkezés alapján pedig a jelen perben a polgári bíróságot a büntető bíróság ítéletének rövidített indokolása nem kötötte. A felperes e tényekre tekintettel az elsődleges keresetében a Ptk. 115. §-ának
(1)és
(3)bekezdésére, valamint a 193. §-ának
(1)bekezdésére figyelemmel tulajdonjoga alapján alappal tartott igényt a festmények kiadására. Az elsőfokú ítélet ellen előterjesztett fellebbezésében az alperes annak megváltoztatását, a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Az elsőfokú ítéletet ténybelileg megalapozatlannak, jogilag tévesnek és jogszabálysértőnek tartotta. Vitatta, hogy a tulajdonszerzés Ptk. 118. §-ának
(2)bekezdésében szabályozott kivételes feltételei a perbeli esetben fennállnának. Hivatkozott arra, hogy K. J-el, mint bizományossal kötött szerződést, következésképpen K. J. a műtárgyak felett nem szerzett tulajdonjogot, ezért tulajdonosként sem léphetett fel a felperessel szemben. Az általa kiállított igazolásban foglaltak ellenére a festmények nem képezték a tulajdonát, így azok tulajdonjogát a felperesre sem ruházhatta át. Ténylegesen a K. J. által elkövetett bűncselekménynek nemcsak az alperes, hanem a felperes is sértettje, a kiállított igazolással ugyanis a felperest vagyonszerzési céllal megtévesztette, illetve tévedésbe ejtette, így, ha - feltéve, de meg nem engedve - a felperes ki is fizette volna a vételárat, a károkozás a felperesnél is bekövetkezett. E szempontból ezért nincs jelentősége annak, hogy K. J-t a büntető bíróság csalás miatt nem ítélte el. K. J. már a vételárral való elszámolás elmulasztása előtt is megvalósított bűncselekményt, amikor azt a látszatot keltette, hogy tulajdonos, e valótlan kijelentés ugyanis orientálhatta és befolyásolhatta a felperest az ügylet megkötésében. E megtévesztő magatartással tehát a csalás is megvalósult, és, minthogy az elévülési idő még nem telt el, K. J.-el szemben e magatartása miatt jelenleg is kezdeményezhető lenne büntetőeljárás. Álláspontja szerint nem érthető és minden alapot nélkülöz az elsőfokú bíróság azon ténymegállapítása, hogy K. J. a felperessel kötött ügylet során kiállított nyilatkozat tartalmát előzetesen vele egyeztette volna. Az alperes ugyanis soha nem járult volna hozzá ahhoz, hogy K. J. a felperessel szemben magát tulajdonosként büntesse fel. Az elsőfokú bíróság nem tisztázta továbbá azt, hogy a műtárgyak az alperes tulajdonában, illetve birtokában vannak-e még. Ezzel kapcsolatban előadta, hogy a festményeket időközben értékesítette, azok kiadására tehát nem képes. A fellebbezési tárgyaláson tett nyilatkozatában kiegészítve fellebbezését hivatkozott arra, hogy a K. Városi Ügyészség az általa időközben K. J. ellen csalás bűntette miatt tett feljelentés alapján indult nyomozást az iratokhoz csatolt 2009. szeptember 11-én kelt B.3095/2009/5. számú határozatában megszüntette, arra hivatkozással, hogy a feljelentésben foglalt cselekményeket a K. Városi Bíróság már jogerősen elbírálta. Ehhez képest tehát a büntető bíróság ítélete nyilvánvalóan látszólagos alaki halmazatban állónak találta a csalás bűncselekményét az elkövető terhére rótt sikkasztás bűncselekményével. E körben utalt az 1/2005. Büntető-polgári jogegységi határozatban III/1. pontja
(7)bekezdésében foglaltakra. A büntető bíróság ítélete
- oldalának
- bekezdésébe foglalt azon megállapításra figyelemmel, mely szerint „a sértett a kár megtérítése érdekében a lefoglalt képek részére történő kiadása iránt polgári jogi, kártérítési igényt terjesztett elő a vádlottal szemben" - a sértett fogalmat a felperesre alkalmazva - hivatkozott a perben érvényesített igény időelőttiségére is. A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és az alperes perköltségben való marasztalását indítványozta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete az alperes és K. J. között megkötött bizományi szerződésre, valamint a büntető bíróság ítéletében foglaltakra tekintettel törvényes és megalapozott. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen mutatott rá arra, hogy a Pp.
- §-ának
(2)bekezdésében foglalt rendelkezés a perbeli ügyben nem jelenti korlátját a Pp-ben a polgári eljárásra vonatkozóan egyébként általános szabályként előírt szabad bizonyítási rendszernek. A büntető ügyben eljárt bíróság jogerős ítéletében ugyanis a bűncselekmény elkövetése szempontjából relevánsként nem állapított meg olyan tényt, amely a Ptk. 118. §-a
(2)bekezdésében foglalt feltételek vizsgálata során kötné a polgári per bíróságát. A fellebbezést elutasító végzés - tartalmában a jogerős ítéletnek ellentmondó - indokolásában foglaltak a Pp. hivatkozott rendelkezésének alkalmazása szempontjából a polgári perben nem bírnak jogi relevanciával. A Ptk. 118. §-a
(2)bekezdését alkalmazva pedig az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és érdemben is helyes döntést hozott. Az elsőfokú ítélet indokolását azonban az ítélőtábla - részben az alperes fellebbezésében foglaltakra tekintettel is - szükségesnek tartja a következőkkel kiegészíteni: A Ptk. 118. §-ának
(2)bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása körében a rábízás, mint a tulajdonszerzés egyik feltétele minden olyan esetben megvalósul, amikor a dolog a tulajdonos birtokából nem jogellenesen kerül ki. E jogszabályi rendelkezésnek az indoka az, hogy a tulajdonosnak módja van a dolog állandó birtokban tartásának, illetve a birtokban tartó tevékenységének ellenőrzése útján megakadályozni az olyan eljárást, amely harmadik személy tulajdonszerzésére vezethetne. A dolog másra való rábízásából eredő kockázatot tehát a tulajdonos viseli, ezért vele szemben a törvény a jóhiszemű visszterhes szerző tulajdonszerzését támogatja. A rábízás leggyakoribb módja, a tulajdonos és a dolgot birtokba vevő közötti, a dolog birtokának átadását fogalmilag feltételező szerződés megkötése. A Ptk.
- §-ának rendelkezéséből következően a bizományi szerződés kifejezetten feltételezi a dolognak a megbízó által a bizományos részére történő átadását, tekintve, hogy a szerződés célja az, hogy a bizományos a dolgot a megbízó javára a saját nevében kötött adásvételi szerződéssel értékesítse. A Ptk.
- §-ának rendelkezése értelmében a megbízó és a bizományossal szerződő harmadik személy között nem jön létre jogviszony, a harmadik személlyel szemben a jogok és kötelezettségek a bizományost illetik és terhelik, mégpedig függetlenül attól, hogy a harmadik személy tudatában volt-e a bizományosi értékesítésnek. Ebből következik tehát az is, hogy a vevő az esetleges kellék- vagy jogszavatossági igényeit is a bizományossal szemben érvényesítheti. Amint arra a Ptk. e rendelkezéséhez fűzött Kommentár is utal, a gazdasági életben gyakorta fordul elő az, hogy a tulajdonos, illetőleg a vevő személye a bizományosi értékesítés esetén egymás elől rejtve is marad. A kifejtettekre tekintettel tehát K. J. azzal, hogy a
- július 20-án kelt igazolásban arra az esetre, ha a festmények eredetisége iránt kétség merülne fel, azok visszavásárlására vállalt kötelezettséget, lényegében a bizományi szerződésben foglalt kötelezettségének tett eleget. Az alperes a büntetőeljárás megindítására alapot adó feljelentésében maga is K. Jnek a kikötött vételárral való elszámolásra, illetve az általa nem értékesített festmények visszaadására vonatkozó szerződéses kötelezettsége elmulasztását jelölte meg bűncselekmény elkövetésének megállapítására okot adó magatartásként, a bizományosi szerződésre hivatkozva. Mindezekre figyelemmel a festmények eladásával megbízott K. J. és a felperes között a Ptk.
- §-ának
(1)bekezdésében szabályozott érvényes adásvételi szerződés jött létre, az alperes tehát igényt csak K. J-el szemben, és kizárólag a vételár megfizetése iránt érvényesíthet. A Ptk. 118. §-ának
(2)bekezdésében foglalt feltételek megvalósulása következtében a festményeken tulajdonjogot szerző felperes ezért a Ptk. 115. §-ának
(3)bekezdése alapján megalapozottan kérte az alperest a festmények kiadására kötelezni. Mindezen feltételek adottak azon festmények tulajdonjogára vonatkozóan is, amelyeket az alperes azok tulajdonosaitól bizományi értékesítésre átvett. A Ptk.
- §-a alapján ugyanis nincs akadálya annak, hogy a bizományos a szerződésből eredő kötelezettségeit az általa kötött bizományi szerződésben értékesítéssel megbízott harmadik személy igénybevételével teljesítse. Miután a megbízások ilyen láncolatában is nyomon követhető a tulajdonostól eredő rábízás, a birtokból kikerülés jogellenessége hiányában a jóhiszemű visszterhes harmadik személy tulajdonszerzése az úgynevezett „albizományossal" megkötött adásvételi szerződés alapján ebben az esetben is bekövetkezik. A fentiekben kifejtettek alapján az ügy érdemi eldöntése szempontjából a Legfelsőbb Bíróság 1/
- Büntető-polgári jogegységi határozatában foglaltaknak jogi relevanciája nincs. Az alperesnek a csalás bűncselekményének megvalósulásával kapcsolatos érvelése is súlytalan, e körben - részben épp az alperes által becsatolt nyomozást megszüntető határozatban foglaltakra is figyelemmel - az ítélőtábla csupán annyit tart szükségesnek megjegyezni, hogy az alperes által állított látszólagos alaki halmazattal szemben az alperes valójában két, az adott esetben egymást kizáró bűncselekményi alakzatra hivatkozik. A jelentős értékre elkövetett sikkasztás elkövetési értéke ugyanis annál a személynél, akinek sérelmére a sikkasztást elkövették, az eltérő törvényi tényállási elemekre tekintettel egyidejűleg csalással okozott kárként nem jelentkezhet. K. J. részben valótlan tartalmú igazolása pedig csak a felperes megtévesztésére, vagy tévedésbe ejtésére volt alkalmas, ugyanakkor a felperesnek - a tulajdonszerzés következtében - kárt nem okozott. Alaptalanul hivatkozott továbbá az alperes fellebbezése kiegészítésében a felperesi igényérvényesítés idő előttiségére is. A büntető ügyben hozott ítélet
- oldalának második bekezdése ugyanis - egybevetve azt a büntetőeljárás irataival - az alperes, mint a büntetőeljárás egyedüli sértettje jogi képviselőjének a K. Városi Bíróságon
- november 19-én tartott tárgyaláson tett azon az előadásán alapul, amely szerint az alperes terjesztett elő igényt a képek visszaszerzése iránt, kérve a lefoglalt képek lefoglalásának megszüntetését és a részére történő kiadását. A felperes ugyanis a büntetőeljárásban nem állt sértetti pozícióban. Nem képezte akadályát az alperes elsődleges kereset szerinti marasztalásának a festmények időközbeni esetlegesen értékesítése, az ugyanis az ítélet végrehajtásának mikéntjére tartozó kérdés. Az elsőfokú bíróság az ítéletében megállapította a festmények egyenértékét, ha tehát azok a végrehajtás során már nem foglalhatóak le, az
- évi LIII. törvény
- §-ának
(3)bekezdésében foglaltakra figyelemmel a végrehajtást az ingóság értékének megfelelő összeg behajtása iránt kell majd folytatni. A fenti indokokra tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A fellebbezési eljárásban is pervesztes alperest a Pp. 78. §-ának
(1)bekezdése alapján kötelezte a felperes javára a fellebbezési eljárásban felmerült, és a Pp. 75. §-ának
(1)és
(2)bekezdése, valamint a 32/
- (VIII. 22.) IM rendelet szerint számított költségei megfizetésére. D e b r e c e n,
- április
- napján Szabóné dr. Bélteky Erzsébet s.k. a tanács elnöke, Süliné dr. Tőzsér Erzsébet s.k. előadó bíró, Dr. Veszprémy Zoltán s.k. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -