Kfv.I.35.269/2009/5.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Kovács Ernő ügyvéd által képviselt felperes neve felperesnek a dr. Fürst Krisztina jogtanácsos által képviselt Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Központi Hivatal alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt a Fővárosi Bíróságon 11.K.32.388/
- számon indított és ugyanezen bíróság
- február 26-án kelt 11.K.32.388/2008/
- számú jogerős ítéletével befejezett perében a felperes részéről
- sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán, az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 11.K.32.388/2008/
- számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 10.000 (tízezer) forint felülvizsgálati perköltséget. Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s Az első fokú adóhatóság 2001-2005 évek vonatkozásában személyi jövedelemadó adónemre kiterjedően bevallások utólagos vizsgálatát végezte a felperesnél, amelynek eredményeként 6.489.181 Ft adókülönbözetet állapított meg, adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számított fel. Az adóhatóság álláspontja szerint a felperes kiadásait bevallott jövedelméből nem tudta fedezni. Az adóhatóság nem fogadta el azt a felperesi állítást, hogy nagyapjától, S. E-től az értékpapírszámlával igazolt 7.948.500 Fton túlmenően további 7.054.500 Ft kölcsönt kapott, illetve nem látta hitelt érdemlően bizonyítottnak azt a tényt, hogy a felperes 2001 évben 8 millió forint, 2003 évben 2 millió forint kölcsönt kapott T. D-től. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes
- március 12-i határozatában a 2001 évi megállapítást elévülés címén törölte, és a felperes terhére összesen 3.317.713 Ft adókülönbözetet állapított meg, és ehhez igazodó adóbírságot és késedelmi pótlékot szabott ki. A felperes keresetében helyezését kérte. az alperes határozatának hatályon kívül A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította az adózás rendjéről szóló
- évi XCII. törvény (továbbiakban Art.)
- §
(1)és
(2)bekezdése, 109. §
(1)és
(3)bekezdése alapján, mivel - álláspontja szerint - az adóhatóság a döntéséhez szükséges tényállást feltárta, és kellően bizonyította. Kiemelte, hogy a felperes a vizsgálattal érintett időszakban két gazdasági társaság részére nagy összegű tagi kölcsönt nyújtott, illetve vagyoni betétet fizetett be, Mercedes típusú személygépkocsit, illetve lakásingatlanokat vásárolt, továbbá nagyobb összegeket fordított gazdasági társaságok üzletrészének megvásárlására. Ezzel szemben 2001 évben 439.999 Ft, 2002 évben 650.000 Ft, 2003 évben 720.000 Ft, 2004 és 2005 évben 720.000 Ft bruttó jövedelemről tett bevallást. Az ítélet indokolása szerint a felperes sem az adóigazgatási eljárásban, sem a közigazgatási perben a forráshiányt igazolni nem tudta. Semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá azon állítását, hogy szülei válásakor 75.000.000 Ft készpénzt osztottak meg, amely szülői támogatásként a felperes rendelkezésére állt. A felperes nagyapjától kapott 15 millió forint vonatkozásában a Fővárosi Bíróság arra mutatott rá, hogy a bemutatott értékpapírszámla kivonatok szerint csak 7.948.500 Ft állt a felperes rendelkezésére, az ezen felüli összeg forrásként nem volt elfogadható. A T. D. által kölcsönadott összeggel kapcsolatosan a kölcsönszerződésen kívül semmilyen adat nem igazolta azt, hogy az adott összeg a kölcsönadó rendelkezésére állt, és azt a felperes kölcsönkapta. A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a keresetnek helyt adó döntés meghozatalát kérte. Sérelmezte, hogy az ítéletből nem derül ki, milyen körülmény alapozta meg a becslés alkalmazhatóságát. Kifogásolta, hogy a bíróság a felperestől és az alperestől eltérő szintű bizonyítást várt és fogadott el. Álláspontja szerint a nagyapjától kapott pénzösszeget megfelelően bizonyította. 2002 év közepéig a nem névre szóló betétben történő megtakarítás szokásos és jogszerű megtakarítási forma volt. Álláspontja szerint e pénzösszeg forrásként való rendelkezésre állását megfelelően bizonyította, amelyet az alperes alaptalanul vont kétségbe. Kifogásolta továbbá, hogy a T. D-től kapott kölcsön esetében okirati bizonyítékot bocsátott az adóhatóság rendelkezésére, de azt sem az adóhatóság, sem a bíróság nem fogadta el. Hivatkozott továbbá arra, hogy kérte a kölcsönszerződést készítő és ellenjegyző ügyvéd tanúkénti meghallgatását, indítványának azonban az alperes nem adott helyt. A bizonyítási kötelezettség körében sérelmezte, hogy a bíróság részére a Pp. 3. §
(3)bekezdésének megfelelő nem nyújtott előzetes tájékoztatást. Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Kifejtette, a vizsgálat adataiból egyértelműen megállapítható volt, hogy a felperes az általa bevallott jövedelemből kiadásait nem fedezhette, ami a becslés jogalapját az Art. 109. §
(1)bekezdésének megfelelően megalapozta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a becsléssel szemben az Art. 109. §
(3)bekezdése alapján a felperest terhelte a bizonyítás a tekintetben, hogy a becsléssel megállapított adóalap nem megfelelő. Utalt arra, hogy a bevételek körében elfogadott a nagyapától származó 7.948.500 Ft kölcsönt, az édesapjától származó 48.850.000 Ft kölcsönt, a S. E-től kapott 10 millió forint kölcsönt, illetve a H. P. által nyújtott 20 millió forint kölcsönösszeget, a gépjármű és üzletrész értékesítéséből tagi kölcsön visszafizetéséből származó bevételt. Az alperes fenntartotta azt az álláspontját, hogy hitelt érdemlő adat hiányában nem fogadható el a felperes nagyapjától származó további 7.051.500 Ft, illetve a T. D-től származó 8 és 2 millió forintos kölcsönösszeg. Kiemelte, hogy a felperes nagyapjának az elfogadott összegen túlmenő készpénz megtakarítása nem volt bizonyított. T. D. pedig a kölcsönszerződésben szereplő összegeket saját állítása szerint maga is kölcsönkapta az azóta elhunyt apósától. Nem bizonyított azonban, hogy T. D. apósa valóban rendelkezett a kölcsönadott összeggel. Az alperes hangsúlyozta, hogy a jogerős ítélet indokolása részletesen tartalmazza a felperes kiadásait, adóköteles jövedelmeit, a forráshiány megállapítását és értékelte a vagyonmérlegben szereplő adatokkal kapcsolatos releváns körülményeket. Rámutatott arra, hogy a felülvizsgálati előadással szemben a felperes az adóhatóság eljárása során nem kérte az ügyvéd meghallgatását, illetve a perben is úgy nyilatkozott, hogy bizonyítási indítványa nincs. Álláspontja szerint a bíróság nem sértette meg a Pp. 3. §
(3)bekezdése szerinti kioktatási kötelezettségét. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. Az Art. 108. §
(1)bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. A 108. §
(2)bekezdés értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik. A 109. §
(1)szerint, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége. A
(3)bekezdés értelmében a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja, egyebekben pedig az eljárásra az e fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adó-megállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett. A felperes felülvizsgálati kérelmében vitatta a becslés jogalapját is és sérelmezte, hogy az adóhatóságnak a Fővárosi Bíróság által elfogadott becslése nem a valós adóalapot valószínűsíti. A becslés módszere és összegszerűsége vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálati eljárásban olyan új körülményre, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya, amelyre vonatkozóan a fél a peres eljárásban nem hivatkozott, amelyre nézve bizonyítékait nem jelölte meg, nem lehet hivatkozni (EBH 2002.653.). A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye (BH 2002.29.). A bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapuló tényállás a jogerős ítéletet felülvizsgáló Legfelsőbb Bíróságot köti (BH 1996.505.), ehhez képest a bíróság által megállapított tényállás csak akkor iratellenes, ha az az annak megállapítása alapjául szolgáló adatokat illetően ellenkezik az iratok tartalmával. Nem állapítható meg iratellenesség azon a címen, hogy a bíróság álláspontja egyes bizonyítékok értékelésében ellenkezik a felülvizsgálati kérelmet előterjesztőjével, mert ez a körülmény nem iratellenességet támaszt alá, hanem a bizonyítékok mérlegelése ellen irányul (BH 1994.639.). A felperes keresetlevelében arra hivatkozott, hogy az alperes megszegte a tényállás tisztázására vonatkozó kötelezettségét, és ezzel összefüggésben hivatkozott arra, hogy nem hallgatta meg a tanúkat, illetve az okiratot szerkesztő ügyvédet, a felperes más bizonyítási indítványait sem teljesítette. A felperest ezzel elzárta a bizonyítás lehetőségétől. Az általa sérelmezett, elmaradott bizonyítás pótlására azonban a bírósági eljárásban nem tett indítványt. Az alperes ellenkérelmében utalt arra, hogy T. D. a keresetlevélben foglaltakkal ellentétben nem nevezett meg pénzátadást igazolni tudó tanúkat. A felperes 2009. január 23-i előkészítő iratában is csak azt sérelmezte, hogy az adóhatóság nem hallgatta meg a közreműködő ügyvédet. A 2009. február 26-án tartott tárgyaláson ugyanezen előadását ismételte meg. A tárgyalás berekesztését megelőzően - a tárgyalási jegyzőkönyvben foglaltak szerint - a felek közölték, hogy mást nem kívánnak előadni, bizonyítási indítványuk nincs. A jogerős ítélet ezt követően a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése alapján hozta meg a keresetet elutasító döntését. A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Fővárosi Bíróság nem sértette meg a Pp. 3. §
(3)bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettségét. A felülvizsgálati kérelemben sérelmezett S. E-től származó kölcsönösszeg, illetve a T- D-rel kötött kölcsönszerződéssel összefüggésben ugyanis a Fővárosi Bíróság a kérdéses összegeket igazolt forrásként azért nem fogadta el, mert ezen pénzösszegek megléte, rendelkezésre állása nem volt bizonyított. A felperes olyan bizonyítékra, amely azt igazolta volna, hogy nagyapja a bemutatott értékpapírszámla kivonatokon túlmenően további 7 millió forinttal rendelkezett, illetve T. D. szintén rendelkezett a kölcsönszerződésben foglalt pénzösszeggel, nem terjesztett elő. A jogi képviselővel eljáró felperes annak ellenére, hogy az adóhatósági határozat indokolásából nyilvánvalóan tudomással bírt arról, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózónak kell igazolnia (Art. 109. §
(3)bekezdése), nem kérte az ügyvéd perben történő tanúkénti meghallgatását. Ezért a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Fővárosi Bíróság eljárásában nem állapítható meg olyan eljárási hiba, amely a Pp. 339. §
(1)bekezdése alapján a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését tenné indokolttá. A Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy a jogerős ítélet indokolása részletesen elemezte és értékelte a S. E-től származó kölcsönösszeg, illetve a T. D-rel kötött kölcsönszerződés körülményeit és bizonyítékait, amelynek felülmérlegelésére a Legfelsőbb Bíróság nem látott törvényes lehetőséget. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §
(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta, és az eredménytelen felülvizsgálati kérelmet előterjesztő felperest az alperes felülvizsgálati perköltségének megfizetésére kötelezte (Pp. 270. §
(1)bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78. §
(1)bekezdése). A felperes felülvizsgálati kérelmén felülvizsgálati eljárási illetéket. lerótta a 199.100 Ft Budapest,
- november
- Dr. Madarász Gabriella sk. tanácselnök, Dr. Darák Péter sk. előadó bíró, Dr. Hajnal Péter sk. bíró