DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.I.20.500/2010/
- szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Debreceni Ítélőtábla a dr. K. P. (címe) pártfogó ügyvéd által képviselt felperes neve (címe) felperesnek, a dr. E. L. jogtanácsos által képviselt I.rendű alperes neve (címe) I. rendű és a Wendlerné dr. Pirigyi Katalin (1114 Budapest, Fehérvári út
- III/1.) ügyvéd által képviselt II. rendű alperes neve (II.rendű alperes címe) II. rendű alperesek ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perében a Borsod-AbaújZemplén Megyei Bíróság 10.P.23.344/2009/
- számú ítélete ellen a felperes részéről
- sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az I. rendű alperesnek 5 062 (ötezer-hatvankettő) Ft másodfokú perköltséget. A felperest képviselő pártfogó ügyvéd díját az állam viseli. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás: A felperes néhai B. J. házastársa volt, aki az I. rendű alperesnél
- január hó
- napján fogyatékossági támogatás iránti kérelmet terjesztett elő, melyet az elsőfokú hatóság a
- április hó
- napján kelt 05000013/
- szám alatti határozatával elutasított, mert az igénylő nem minősült súlyosan fogyatékosnak a beszerzett szakvélemény szerint. A határozat ellen a néhai
- április hó
- napján fellebbezést terjesztett elő, ennek felterjesztésére
- május hó
- napján került sor. Az I. rendű alperes
- június hó
- napján a másodfokú eljárást felfüggesztette, mert megkereste a II. rendű alperest szakértői vélemény beszerzése céljából. Az
- szeptember hó
- napi keltezéssel elkészült, és az I. rendű alpereshez
- szeptember hó
- napján érkezett; annak megállapítása szerint az igénylő súlyosan fogyatékosnak minősült. Az I. rendű alperes a
- szeptember hó
- napján meghozott határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és megállapította, hogy néhai B. J.
- január hó
- napjától havi 22 800 Ft összegű fogyatékossági támogatásra jogosult. Az igénylő a határozat meghozatala előtt elhunyt, a másodfokú határozatot a felperes vette át
- október hó
- napján. A visszamenőlegesen megállapított támogatás kifizetésre nem került. Néhai B. J. örökösei ½-½ arányban B. J. és B. L., akik a jelen perbeli követelést a felperesre engedményezték. A felperes jogutódként megigényelte a támogatási összeget az I. rendű alperestől, de kérelmét elutasították. A L. Ü. az I. rendű alperes felé felszólalással élt és indítványozta, hogy az I. rendű alperes vezetője a jövőben a 30 napos ügyintézési határidőt tartsa be. A felperes eredetileg előterjesztett keresetében 205 200 Ft és annak
- szeptember hó
- napjától járó késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az I. rendű alperest arra hivatkozással, hogy az ügyintézési határidőt az többszörösen túllépte és ennek eredményeként maradt el a fogyatékossági támogatás kifizetése. Utóbb perbevonta a II. rendű alperest a szakértői vélemény elkészítésére jogszabályban biztosított 40 napos határidő jelentős túllépése miatt és az alperesek egyetemleges marasztalását kérte. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. rendű alperes elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes nem volt ügyfél, így kára sem keletkezhetett, ugyanis a fogyatékossági támogatás személyhez kapcsolódó állami juttatás, ezért az ennek megállapítására irányuló közigazgatási eljárásban jogutódlásnak nincs helye. A támogatás kifizetése azért sem követelhető, mert arra csak jogerős határozat alapján kerülhet sor, márpedig a másodfokú határozat kézbesítésekor az igénylő már elhunyt, ezért a határozat jogerőre nem emelkedhetett. Amúgy is mindösszesen 9 nappal lépte túl a törvényi határidőt, míg az ügyfél a határozat meghozatala előtt 15 nappal hunyt el. A II. rendű alperes védekezése szerint a késedelem oka, hogy a néhai az eredetileg
- július hó
- napjára kitűzött vizsgálati időpontban egészségi állapota miatt nem tudott megjelenni, ezért azt
- augusztus hó
- napjára halasztotta, s ahhoz képest a szakvélemény 11 nappal később elkészült. Az elsőfokú bíróság a
- sorszám alatt meghozott ítéletében a felperes keresetét elutasította, és megállapította, hogy a le nem rótt eljárási illetéket és a felperes pártfogó ügyvédjének munkadíját az állam visel. Határozatának indokolása szerint a felperest terhelte annak a bizonyítása, hogy az alperesek az ügyintézési határidőket jelentősen túllépték, s ezen jogellenes magatartásokkal okozati összefüggésben kára merült fel. Ezek mellett azt is bizonyítania kellett, hogy a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a rendes jogorvoslat lehetőségét kimerítette. Bármelyik feltétel hiánya kizárja a közigazgatási jogkörben okozott kárért fennálló felelősség megállapítását. Az elsőfokú bíróság mindkét alperes vonatkozásában megállapította, hogy a jogszabályban előírt ügyintézési határidőt túllépte, ezzel az I. rendű alperes megsértette a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
- évi CXL. törvény (Ket.)
- §-ának akkor hatályos
(3)bekezdését, míg a II. rendű alperes a fogyatékos személyek jogainak és esélyegyenlőségének biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (Fot.) 23/D. §-ának akkor hatályos
(2)bekezdését. Az I. rendű alperes 2 nappal a 30 napos ügyintézési határidő letelte után függesztette fel az eljárást a II. rendű alperes szakvéleményének megkérése miatt, majd annak megérkezte után 7 nappal hozott határozatot. A II. rendű alperes a 40 napos ügyintézési határidőt szintén túllépte 37 nappal, ám ebben közrehatott a felperes vizsgálat elhalasztására irányuló kérelme is. Ezekkel a jogellenes magatartással okozati összefüggésben azonban a felperesnek kára nem merült fel, ugyanis a Fot. 22. §-a szerint a fogyatékossági támogatás személyhez fűződő juttatás, ami nem örökölhető. Helytálló volt az I. rendű alperes azon álláspontja is, hogy a másodfokú hatóság határozata jogerőre nem emelkedett, hiszen a Ket. 102. §-ának
(4)bekezdése és 78. §-ának
(6)bekezdése alapján - mivel a másodfokú határozat meghozatalának időpontjában az igénylő már nem élt - a meghozott határozat már jogerőssé nem válhatott, ami azt eredményezte, hogy a fogyatékossági támogatás sem lett kifizethető. Az I. rendű alperes védekezésének eredményessége miatt utasította el az elsőfokú bíróság a keresetet a II. rendű alperessel szemben is, és a felperes személyes költségmentessége folytán rendelkezett a le nem rótt kereseti illeték, valamint a pártfogó ügyvéd díjának viseléséről. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatását és a keresetének történő helytadást kérte. Hivatkozott arra, hogy ha az alperesek betartják a rájuk vonatkozó határidőket, akkor a néhai részére kifizetésre került volna a támogatás összege, amelyet már a jogutódok megörökölhettek volna, ezért nincs jelentősége annak, hogy a fogyatékossági támogatás személyhez kötött. A néhai hátrányára történt az időhúzás, amire az alperesek részéről előadott magyarázatot változatlanul elfogadhatatlannak tartotta. Az I. rendű alperes az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte, a II. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő. Az ítélőtábla a fellebbezést a Pp. 256/A. §-a
(1)bekezdésének f) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el, és azt alaptalannak találta a következők szerint: Az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges mértékben a tényállást feltárta, és abból érdemben helyes következtetésre jutott, aminek indokait azonban az ítélőtábla nem osztotta. Az ítélőtábla egyetértett a felperes azon fellebbezési érvelésével, hogy ő nem a néhai jogutódjaként tartott igényt a fogyatékossági támogatásra, hanem a visszamenőlegesen megállapított és kifizetésében elmaradt fogyatékossági támogatással azonos összegű kártérítési igényt érvényesített, ugyanis a határozat időben történő meghozatala esetén a támogatás összegét a néhai átvette volna, miáltal az már az örökösök által megörökölhetővé vált volna. Ennek megfelelően a felperes keresete nem lett volna elutasítható azon az alapon, hogy egyrészt a fogyatékossági támogatás iránti eljárásban jogutódlásnak nincs helye, másrészt a fogyatékossági támogatás személyhez fűződő és ezáltal nem örökölhető juttatás, ugyanis a felperes nem a közigazgatási eljárásban jogutódként fellépve, és nem a saját nevében érvényesítette az igényét. Emiatt nincs jelentősége annak sem, hogy a Ket. 128. §-ának - a folyamatban volt közigazgatási eljárás idején hatályos számozása szerint -
(4)bekezdése értelmében a másodfokon hozott döntés a közléssel válik jogerőssé és végrehajthatóvá, hiszen csak megismételhető, hogy a felperes nem a fogyatékossági támogatás kifizetésére tartott igényt az alperesekkel szemben, hanem a kifizetés elmaradása miatti kártérítésre. Ezen okból az, hogy a visszamenőlegesen megállapított fogyatékossági támogatás a másodfokú határozat jogerőre emelkedésének az elmaradása miatt nem volt kifizethető, a felperesi kereset elutasításának alapjául az elsőfokú bíróság által megfogalmazott szempont szerint nem szolgálhatott. A közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésének feltételeit az erre vonatkozó speciális - a Ptk. 349. §-ában szabályozott - rendelkezéseken túl az általános vétkességi felelősség szabályai alapján kell vizsgálni. A Ptk. 339. §-a
(1)bekezdésének ezzel kapcsolatos rendelkezése értelmében a kártérítési felelősség konjunktív feltételei a jogellenesség, a kár, az okozati összefüggés a jogellenes magatartás és a kár között, amely feltételeket a károsultnak kell bizonyítania, továbbá a felróhatóság hiánya, amelynek bizonyítása a károkozót terheli. Összefüggő feltételekről lévén szó, bármelyik hiánya kizárja a kártérítési felelősség megállapíthatóságát. A II. rendű alperes esetében pedig közvetlenül a kártérítési felelősség előbb hivatkozott általános szabályát kell alkalmazni, figyelemmel a KGD 1992/
- szám alatt közzétett jogesetben kifejtett álláspontra is: nem alkalmazhatók az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályai, ha a kár államigazgatási szervező-intézkedő tevékenységgel összefüggésben keletkezett ugyan, de a károkozó magatartás nem minősíthető államigazgatási tevékenységnek. A felperes a kárát a
- január hó
- napjára visszamenőlegesen megállapított, és a néhai haláláig esedékessé vált fogyatékossági támogatásban jelölte meg. A Fot.
- §-a értelmében a fogyatékossági támogatás a súlyosan fogyatékos személy részére az esélyegyenlőséget elősegítő, havi rendszerességgel járó pénzbeli juttatás; a támogatás célja, hogy - a súlyosan fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül - anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok mérsékléséhez. A fogyatékossági támogatás jellegéből, havonkénti rendszerességéből és rendeltetéséből adódóan nem megtakarítási célokat szolgál, hanem funkciója annak felhasználásával a súlyosan fogyatékos állapotból eredő társadalmi hátrányok enyhítése. Erre tekintettel a támogatás összege az örökösök oldalán kár alapjául főszabályként nem szolgálhat, hiszen nem lehet azzal számolni, hogy a súlyosan fogyatékos személy a támogatással nem az őt ért hátrányokat enyhíti, hanem abból megtakarítást képez, amit aztán az örökösei megörökölhetnek. A kár, mint az egyik konjunktív feltétel hiányában pedig kártérítési felelősségről sem lehet szó. A perbeli eset azonban ettől eltérő, ugyanis a néhai részére a fogyatékossági támogatás - amennyiben még életében kézhez vette volna a másodfokú határozatot - nem havi rendszerességgel került volna kifizetésre, hanem a kilenc hónapra visszamenőlegesen megállapított támogatás egyösszegű megfizetése történt volna meg. Figyelemmel a néhai halálának
- szeptember hó
- napi időpontjára, alappal feltételezhető, hogy a 205 200 Ft összegű támogatást nem költötte volna el, hanem az a hagyaték tárgyát képezte volna, amit aztán a gyermekei megörökölhettek volna. Ennél fogva az örökösök oldalán a kár adott, amit a felperes engedményesként érvényesíthet a Ptk.
- §-ának
(1)bekezdése szerint. Az engedményezést a Ptk. 328. §-ának
(2)bekezdése sem zárja ki, mert a felperes által érvényesített követelés a fentebb írtak szerint nem a néhai javára megállapított fogyatékossági támogatás, mint személyéhez kötött követelés, hanem az annak elmaradása miatti és azzal azonos összegű kártérítési követelés. A jogellenesség, mint a kártérítési felelősség megállapításához szükséges következő feltétel mindkét alperes oldalán adott a rájuk vonatkozó eljárási határidők túllépése miatt. Az I. rendű alperes a Ket. 33. §-ának
(1)bekezdése alapján az érdemi határozatot harminc napon belül lett volna köteles meghozni, amely határidő a
(6)bekezdés értelmében az iratoknak a hozzá történő érkezésekor kezdődött. A I.rendű alperes É.M. R.Igazgatóságának Családtámogatási és Szociális Ellátó Irodája a
- május hó
- napján kelt átirattal küldte meg az iratokat az I. rendű alperesnek, azok hozzá
- május hó
- napján érkeztek. Az eljárás felfüggesztésére ehhez képest a
- napon, nevezetesen
- június hó
- napján került sor, azaz az eljárási határidőt két nappal túllépve. A felfüggesztett eljárás folytatására a
- szeptember hó
- napján elkészített és az I. rendű alpereshez
- szeptember hó
- napján érkezett szakvélemény alapján került sor, azaz az eljárás felfüggesztésére okot adó körülmény megszűntét követő hét nap elteltével
- szeptember hó
- napján került sor az érdemi határozat meghozatalára. Összességében ezek miatt kilenc nap késedelem állapítható meg az I. rendű alperes oldalán. Ugyan következetes abban a bírói gyakorlat abban (amint ezt szemlélteti a Legfelsőbb Bíróság Pfv.X.21.373/1999/
- szám alatt meghozott ítéletében kifejtett álláspontja is), hogy a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény kapcsán egymagában a jogszabálysértően késedelmes ügyintézés ténye nem ad alapot annak megállapítására, miszerint az I. rendű alperes mulasztása felróható volt, azonban ő a magatartásának kimentésére alkalmas okot nem bizonyított és alkalmas okra nem is hivatkozott, ezért ezt a késedelmet neki felróhatónak kell tekinteni. Az I. rendű alperes terhére nem értékelhető a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/
- (VIII. 9.) Korm. rendelet
- §-ának akkor hatályos
(1)bekezdésében előírt három munkanapos határidő elmulasztása, mert az a rendelet 4. §-ának
(2)bekezdése értelmében nem az I. rendű alperesre, hanem annak területileg illetékes igazgatóságaira, azaz az elsőfokú hatóságokra tartalmazott kötelező rendelkezést. A Fot. 23/D. §-ának az per alapját képező eljárás idején hatályos
(2)bekezdése szerint az orvosszakértői szerv a szakvéleményét a megkereséstől számított negyven napon belül lett volna köteles előterjeszteni. A II. rendű alperes az I. rendű alperes megkeresését
- június hó
- napján vette át, a szakvéleményt pedig
- szeptember hó
- napján terjesztette elő, eljárása tehát összesen 90 napig tartott, azaz annak során 50 nap késedelem jelentkezik. Az eredetileg kitűzött vizsgálatot a felperes
- július hó
- napján hozzá érkezett kérelmére halasztotta el
- augusztus hó
- napjára, ezért e két időpont között eltelt 43 nap tekintetében a késedelem a II. rendű alperesnek nem róható fel, arra a néhai személyében rejlő okból került sor. Ebből következően pedig 7 nap késedelem az, amire a II. rendű alperesnek felróható okból került sor. Az alperesek oldalán a leírtak szerint együttesen 16 nap - nekik felróható - késedelem jelentkezik. A néhai
- szeptember hó
- napján bekövetkezett halálához képest az I. rendű alperes határozatának - az elsőfokú hatóság útján történő - kézbesítésére
- október hó
- napján került sor, amely két időpont közötti időtartam jóval kívül esik az alperesek terhére róható késedelmen. Mivel a Ket.
- §-ának - akkor hatályos számozás szerinti -
(4)bekezdése értelmében a másodfokon hozott döntés a közléssel válik jogerőssé és végrehajthatóvá, arra - a néhai halálának időpontjára tekintettel - akkor sem kerülhetett volna sor, ha az alperesek oldalán a nekik felróható késedelem nem jelentkezik. Ebből pedig egyenesen adódik az a következtetés, hogy a felperes által érvényesített kár és az alperesek jogellenes, nekik felróható magatartása között nincs meg az okozati összefüggés, hiszen a kár ennek hiányában is bekövetkezett volna. Az okozati összefüggés a kártérítési felelősség szükségképpeni eleme, aminek hiányában az alperesek felelősségét megállapítani, s őket ennek alapján kártérítés fizetésére kötelezni nem lehetett, ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését a fenti eltérő indokolással a Pp. 253. §-ának
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A felperes a fellebbezési eljárásban is pervesztes lett, ezért az I. rendű alperes javára a Pp. 78. §-ának
(1)bekezdése szerint köteles perköltséget fizetni, melynek összegét az ítélőtábla a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §-a
(2)bekezdésének a) pontja és
(5)bekezdése alapján állapította meg; a teljesítési határidő a Pp. 217. §-ának
(1)bekezdésén alapul. A II. rendű alperes oldalán a fellebbezési eljárásban perköltség nem merült fel, ezért ennek tárgyában rendelkezni nem kellett. A felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt fellebbezési eljárási illeték a költségmentesség bírósági eljárásban való alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának
(1)bekezdése és
- §-a alapján az állam terhén marad. A felperest képviselő pártfogó ügyvéd díjának a viseléséről az ítélőtábla a felperes pervesztességére tekintettel rendelkezett, azt az állam viseli a jogi segítségnyújtásról szóló
- évi LXXX. törvény 11/A. §-ának
(2)bekezdése alapján. Debrecen,
- október hó
- napján Dr. Csikiné dr. Gyuranecz Márta s.k. a tanács elnöke, dr. Bakó Pál s.k. előadó bíró, dr. Riczu András s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő