Pf.20075/2010/6 – Pécsi Ítélőtábla

Pécsi Ítélőtábla Pf.III.20.075/2010/6.szám A Magyar Köztársaság nevében! A Pécsi Ítélőtábla a dr. Arday Márta ügyvéd (1055 Budapest, Balaton utca

1. földszint 2.) által képviselt felperes neve (címe) felperesnek - a dr. Feldmayer Györgyi ügyvéd (1097 Budapest, Soroksári út 138.) által képviselt alperes neve (címe) alperes ellen vállalkozói díj megfizetése iránt a Somogy Megyei Bíróságon indított perében a
2. december
3. napján kelt 23.P.22.159/2006/
4. sorszámú ítélet ellen a felperes részéről
5. sorszám, az alperes részéről
6. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - fellebbezett részében helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 165.000 (százhatvanötezer) forint másodfokú eljárásban felmerült költséget. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - az állami adóhatóság felhívására - 510.000 (ötszáztízezer) forint fellebbezési eljárási illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A
7. február
8. napján megkötött szerződéssel az alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy
9. június
10. napjáig 55.000 euró átalányárért teljesen felújítja a felperes tulajdonát képező AGRO-URH FIN 1921-es építésű SK 40-es Mainiki típusú vitorlás hajót. A szerződés szerint a faanyag és a szállítás költségei a felperest terhelték, aki a szerződés aláírásával egyidejűleg 10.000 euró előleget megfizetett. A szerződésben rögzítették, hogy a vállalkozót megillető díjból 20.000 euró tekintetében állít ki az alperes számlát, amely után általános forgalmi adót számítanak fel. A hajótest szétbontása után derült ki, hogy a vitorlás hajó felújítása nem gazdaságos, ezért
11. január
12. napján a felek korábbi szerződésüket módosították, és az alperes egy új, SK 40-es vitorlás hajó megépítését vállalta 60.000 euró fix munkadíjért. Rögzítették, hogy a szükséges faanyagot a felperes már rendelkezésre bocsátotta, míg a többi anyag kiválasztása a melléklet szerint történik, legfeljebb az ott megjelölt maximális árakon. A megállapodás szerint a fix árból 15.000 euróig kell 25%-os mértékben általános forgalmi adót felszámítani. A
13. március
14. napján kelt megállapodás értelmében az alperest az általa érvényesített valamennyi kiegészítő munkáért egy végső, 5.000 eurós átalányösszeg illeti meg, mint utolsó kiegészítő díjazás, amely magában foglalja az esetlegesen fizetendő általános forgalmi adót is. Megegyeztek abban, hogy valamennyi, még felmerülő anyagköltség a felperest terheli, az alperes pedig biztosította a felperest arról, hogy utólagosan követeléseket már nem érvényesít. A felperes megbízta ugyanakkor az alperest, hogy 4.700 euróért a tőkesúlyt úja állítsa elő.
15. november 24-én a felek kölcsönösen elszámoltak és ennek során megállapodtak abban, hogy 3.600 euró kifizetésével valamennyi, a Mainiki típusú vitorláshajóval kapcsolatos még nyitott munka kiegyenlítése megtörtént, kizárólag a tőkesúly módosításával kapcsolatos megbízás képezi külön fizetés tárgyát. Rögzítették azt is, hogy a felperes a Mainiki gyártásával kapcsolatos munkadíjra 69.113 eurót fizetett ki az alperesnek.
16. május 8-án az alperes a felperessel szemben fennálló vállalkozói díjkövetelésére hivatkozással a Mainiki vitorlás hajó kiadását megtagadta. A Siófoki Városi Bíróság
17. január 24-én kelt határozata alapján a hajó kiadása
18. január 25-én megtörtént.
19. szeptemberében az alperes megbízta a felperest a tulajdonát képező RIVA OLYMPIC típusú kisgéphajó felújításával. Rögzítették, hogy az alperes a javításra fordított munkadíjat óránként 10 euróban jogosult elszámolni. Az alperes a javítást 1983 munkaóra alatt végezte el, amelyből a felperes 800 munkaórát ismert el, és erre tekintettel 8.000 eurót fizetett meg. Az alperes a hajó kiadását megtagadta. A felperes módosított keresetében az alperest 55.135 euró, ebből 26.447 euró után
20. január
21. napjától, 28.668 euró után
22. szeptember
23. napjától számított késedelmi kamata és a perköltség megfizetésére kérte kötelezni. Állította, hogy a
24. március 7-ei szerződésmódosítás szerint az alperest megillető 68.750 euró díjazással szemben 72.863 eurót fizetett meg. Az anyagköltséget 3.376 euróig vállalta viselni, mellyel szemben az általa e címen kifizetett összeg 25.710 euró, a túlfizetés teljes összege tehát 26.447 euró. A Mainiki típusú vitorlás hajó és a RIVA típusú kisgéphajó kiadásának jogtalan megtagadása miatt felmerült kárát 28.688 euróban határozta meg. Az alperes kérte a kereset elutasítását, egyben viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben a felperest 65.638 euró és ennek
25. április
26. napjáig járó késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni. Állította, hogy a
27. november 24-ei elszámolás szerinti 69.113 euró munkadíjon belül 11.817 euró összegben olyan tételek is szerepelnek, amelyek nem a Mainiki típusú vitorlás hajó építése kapcsán merültek fel. Az alperes ténylegesen csak 57.297 euró munkadíjat fizetett meg, így az e jogcímen fennálló tartozása - általános forgalmi adóval együtt - 14.316 euró. A Mainikivel kapcsolatosan a felperes által megrendelt és ki nem fizetett pótmunkák ellenértékét bruttó 34.760 euróban határozta meg. Hivatkozott arra, hogy a RIVA típusú kisgéphajó munkadíjából a felperes tartozik még 11.830 euróval, míg 1.400 euró összegben további járulékos költségek merültek fel, amelyeket a felperes ugyancsak tartozik megfizetni. A felperes keresetével kapcsolatosan arra hivatkozott, hogy az anyagköltség megállapodásuk értelmében a felperest terhelte, így e tekintetben túlfizetésről nem lehet szó. A felperes egyik hajó munkadíját sem rendezte maradéktalanul, ezért jogosan tagadta meg azok kiadását, így a felperes erre alapított kártérítési igénye alaptalan. A felperes a viszontkeresettel kapcsolatosan nem vitatta, hogy a vállalkozási szerződést utóbb módosították, állította azonban, hogy erre tekintettel minden esetben emelték a vállalkozót megillető díjat is. A RIVA típusú kisgéphajó esetében 800 órában maximálták az időráfordítás mértékét, az ennek megfelelő 8.000 euró díjat az alperesnek megfizette, így a további igénye nem megalapozott. Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 16.530 eurót, ennek
28. április
29. napjától a kifizetés napjáig terjedő időre az Európai Központi Bank által meghatározott késedelmi kamatát, valamint 750.000 forint perköltséget. A felperes keresetét teljes egészében, míg a viszontkeresetet a fentieket meghaladóan elutasította, és rendelkezett a feljegyzett viszontkereseti illeték megfizetéséről. Az elsőfokú bíróság a felek közötti szerződések hiányos és pontatlan megfogalmazásai, valamint a nehezen követhető pénzügyi elszámolások miatt kiemelt jelentőséget tulajdonított a
30. november
31. napján kelt megállapodásnak, amelyet a felek közötti anyagi jogi egyezségnek tekintett. Nem osztotta a felperesnek azt az álláspontját, hogy megállapodásuk értelmében csak 3.376 euró anyagköltség terhelte. A
32. január 28-ai szerződésmódosítás mellékletében foglaltakon túl utalt a felek
33. március 7-én kelt megállapodására, amelyben a felperes további anyagköltség megfizetését vállalta. A felperes nyilvánvalóan az általa kifizetett anyagköltségek összegének ismeretében írta alá a
34. november 24-ei megállapodást, amelyet a keresetlevél benyújtásáig, a kifizetett munkadíjhoz hasonlóan nem vitatott. Az alperes
35. november
36. napján maga is úgy nyilatkozott, hogy a tőkesúly módosítás kivételével valamennyi, a Mainikivel kapcsolatosan felmerült munkát elszámolták, ezért a perben már csak azoknak a pótmunkáknak az ellenértékét érvényesíthette, amelyeket
37. november
38. napján követően végzett el. Ilyennek viszont egyedül a megállapodásban is rögzített tőkesúly módosítással kapcsolatos munkát lehet tekinteni. Az alperes a perben azt nem tudta bizonyítani, hogy 11.817 eurót még a
39. november 24-ei elszámolást megelőzően - a felperes nem a Mainiki munkadíjaként, hanem egyéb jogcímen fizetett ki. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az is bizonyítatlan maradt, hogy a RIVA kisgéphajóval kapcsolatosan a munkaidő ráfordítás mértékét a felek 800 órában maximálták, ezért a szakvéleményben meghatározott 1983 munkaórát alapul véve - amely az alperes által megjelölt, úgynevezett befejező munkálatokat is tartalmazza - a felperest terhelő vállalkozói díj összegét 19.830 euróban állapította meg. Miután a felperesnek a Mainiki vitorlás hajóval kapcsolatosan 4.700 euró, míg a RIVA kisgéphajóval kapcsolatosan 11.830 euró tartozása áll fenn, az alperes törvényes zálogjoga alapján jogosan tagadta meg a vállalkozási szerződés alapján hozzákerült hajó kiadását, így jogellenes magatartás hiányában alaptalan volt a felperes kártérítés iránti követelése. Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. A felperes az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával keresetének teljesítését, és az alperes viszontkeresetének teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint a megállapodások egyértelműen rögzítik, hogy melyek az őt terhelő anyagköltségek, így minden egyéb esetben a vállalkozási szerződés fő szabályának kell érvényesülnie, vagyis az alperes, mint vállalkozó köteles az anyaköltséget viselni. Kifogásolta, hogy a RIVA kisgéphajó tekintetében őt terhelő vállalkozói díj alapjául az elsőfokú bíróság annak ellenére fogadott el 1983 munkaórát, hogy az ajánlatban 900 óra szerepelt. A szakértő nem mutatta ki, hogy az alperes a felszámított munkaórákat mire fordította, és nem adott magyarázatot arra sem, hogy az ajánlatban megjelölt időráfordítás és az elszámolásban kimutatott óraszám között miért jelentkezik kétszeres különbség. Álláspontja szerint az alperes mindkét hajó kiadását jogtalanul tagadta meg, ezért köteles az ezzel összefüggésben felmerült kárát megtéríteni. Fellebbezésében utalt arra is, hogy a Mainiki típusú vitorlás hajó vonatkozásában az elsőfokú bíróság döntése ellentétes a Siófoki Városi Bíróságnak az alperest a vitorlás hajó kiadására kötelező jogerős ítéletével. Az alperes az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását, és a felperest terhelő marasztalási összegnek 49.549,5 euróra történő felemelését kérte. Nem vitatta, hogy a
40. november
41. napján kelt elszámolást aláírta, állította azonban, hogy annak pontos tartalmával hiányos nyelvismerete miatt nem volt tisztában. Az elsőfokú bíróság egyébként is helytelenül értelmezte a megállapodást, mert az nem a felperes által megrendelt és az alperes által elvégzett valamennyi munkára, csupán a megállapodásban külön is nevesített 3.600 euróra, és az ott részletezett munkákra vonatkozott. A pótmunkák ellenértékét ezért a felperes a megállapodásban rögzített összegen felül tartozik megfizetni, amelyet közvetetten az is alátámaszt, hogy az ott megállapított 69.13 euró nyilvánvalóan nem tartalmazhatta a szakértő által 23.110 euró + ÁFA összegben elfogadott pótmunkák ellenértékét. Az elsőfokú bíróságnak a stabilitásszámítással felmerült költségekben ettől függetlenül is marasztalnia kellett volna a felperest, elvégzésének szükségessége ugyanis
42. november
43. napját követően merült fel. A hajó építése a megrendelő okán felmerült hátráltató körülmények miatt az uniós csatlakozás után történt, ezért a szerződéstől eltérően általános forgalmi adó fizetési kötelezettség keletkezett, amelyet a felperesnek kell viselnie. A fellebbezések alaptalanok. Az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállást helyesen állapította meg, amelyet a másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban beszerzett iratok tartalma alapján mindössze annyiban pontosít, hogy a Mainiki vitorlás hajó kiadását a Siófoki Városi Bíróság a P.21.003/2006/5/I. számú végzésbe foglalt ideiglenes intézkedéssel rendelte el. Az így pontosított tényállásból az elsőfokú bíróság helytálló jogi következtetéseket vont le, érdemi döntése is helyes és megalapozott. A felek között nem volt vitatott, hogy a Mainiki vitorlás hajó felújítására, majd annak újra felépítésére a Ptk.389.§-a szerinti vállalkozási szerződést kötöttek, amelyet mind a munka pontos tartalmát, mind a vállalkozót megillető díjazást érintően szóban és írásban is többször módosítottak. A
44. november 24-én megkötött megállapodással a felek a szerződésből eredő minden vitás, vagy bizonytalan kérdést rendeztek, és ennek megfelelően elszámoltak egymással. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy ez az elszámolás a Ptk.240.§-a