Bfv.151/2010/7 – Kúria

(2)bekezdés) és társtettesként elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntettében (Btk. 318. §

(1)bekezdés,

(5)bekezdés a) pont,

1. §) állapította meg, és ezért őt halmazati büntetésül 500 napi tétel, napi tételenként 130 forint, összességében 65.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A II. rendű terhelt bűnösségét társtettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk.
2. §, Btk.
3. §

(2)bekezdés) és társtettesként elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntettében (Btk. 318. §

(1)bekezdés,

(5)bekezdés a) pont, Btk.

1. §) állapította meg és ezért őt halmazati büntetésül 1 évi végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte és elrendelte a pártfogó felügyeletét. A III. rendű terhelt bűnösségét bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében (Btk.
2. §, Btk.
3. §

(2)bekezdés) állapította meg és ezért őt 200 napi tétel, napi tételenként 160 forint, összességében 32.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A városi bíróság ítéletében rögzített tényállás szerint: az I. rendű terhelt lízingszerződést kötött a sértettel a egy Citroëen típusú személygépkocsi megvásárlása céljából. A lízingszerződés alapján az I. rendű terheltnek a 3.654.167 forint lízingdíjat 120 hónap alatt, havonta 43.184 forintos lízingdíjakkal kellett volna visszafizetni akként, hogy a lízingszerződés tárgyát képező személygépkocsi tulajdonosa továbbra is a sértett maradt, míg az I. rendű terhelt, mint üzembentartó lett bejegyezve. Az I. rendű terhelt azonban a szerződés tárgyát képező személygépkocsit nem saját részre, hanem a II. rendű terhelt felkérésére vásárolta, ugyanis a II. rendű terheltnek volt szüksége a személygépkocsira, ugyanakkor a II. rendű terhelt un. BAR listán volt, ezért felkérte az I. rendű terheltet - 30.000 forint fejében - az ügylet lebonyolítására. A II. rendű terhelt szállította az I. rendű terheltet a személygépkocsi megvásárlásakor, a lízingszerződés előkészítésénél és aláírásánál is jelen volt. Az I. rendű, valamint a II. rendű terheltek a finanszírozási kérelemre hamis adatokat diktáltak be I. rendű terhelt munkahelyére vonatkozóan, hiszen az I. rendű terhelt nem dolgozott a megjelölt Kft-nél bérelszámolóként, munkahelye nem volt a hitelfelvétel időpontjában, illetőleg rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, rendkívül rossz anyagi körülmények között élt. Az I. rendű, valamint a II. rendű terheltek a hiteliratokhoz csatoltak egy hamis munkáltatói igazolást, melyet a III. rendű terhelt állított ki az I. rendű terhelt felkésésére. Az I. rendű terhelt a munkáltatói igazolás vonatkozásában azt mondta a III. rendű terheltnek, hogy azért van szüksége arra, mert egy tv-t és egy mosógépet akar vásárolni. A lízingszerződés tárgyát képező személygépkocsit II. rendű terhelt és családja használta, a lízingdíjakat II. rendű terhelt befizette, azonban a sértett a lízingszerződést azonnali hatállyal felmondta, és a személygépkocsit a II. rendű terhelttől visszaszármaztatta, mivel tudomására jutott, hogy a szerződés megkötésekor valótlan adatokkal megtévesztették őket. Az I. és a II. rendű terheltek által a sértettnek bűncselekménnyel okozott kár összege 3.654.167 forint, mely kárból a gépkocsi visszaszármaztatásával 2.510.000 forint jár megtérült, míg nem térült meg 1.144.167 forint kár. A városi bíróság ítélete az I. rendű és a III. rendű terheltek tekintetében a kihirdetés napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság a 2009. május 15. napján megtartott nyilvános ülésen meghozott 2.Bf.868/2008/7. számú végzésével a városi bíróság ítéletét a II. rendű terhelt tekintetében helybenhagyta azzal, hogy a vagyon elleni bűncselekmény helyes megnevezése társtettesként elkövetett csalás bűntette (Btk. 318. §

(1)bekezdés,

(5)bekezdés a) pont), a társtettessként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének megnevezéséből pedig a Btk. 20. §

(2)bekezdésére utalást mellőzte. A megyei bíróság másodfokú végzésében a városi bíróság ítélete tényállásának történeti részét a következők szerint helyesbítette, illetve egészítette ki: · · · A lízingszerződés értelmében I. rendű vádlottnak a tőketartozása volt 3.654.167 forint. Az összlízingdíj 5.982,08 forint lett volna, amelyből az első 800.000 forintos részlet

1. február
2. napján, a vételár-kedvezmény beszámításával került kiegyenlítésre. A hamis munkáltatói igazolás szerint I. rendű vádlott bérelszámolóként dolgozott a megjelölt Kft-nél, havi nettó munkabére 136.500 forint. · II. A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a II. rendű terhelt a védője útján nyújtott be felülvizsgálati indítványt. A védő az indítványban a jogerős határozat akkénti megváltoztatását kérte, hogy a terhelt csalás vádja alóli felmentése mellett a fennmaradó magánokirat-hamisítás vétsége miatt pénzbüntetés kerüljön kiszabásra. A csalás tekintetében a védő kifejtette, hogy a kölcsön megtérülése szempontjából jelentőséggel nem bíró körülményre vonatkozó tévedésbe ejtés nem ad alapot az elkövető csalási szándékára következtetés levonására, ennek hiányában pedig a bűnösség megállapítása e körben anyagi jogszabályt sért. A Legfőbb Ügyészség BF.812/
3. számú átiratában a felülvizsgálati indítványt részben helyes indokai ellenére sem tartotta alaposnak. A legfőbb ügyészi indítvány szerint a Legfelsőbb Bíróság 3/2009.BJE számú jogegységi határozata nyomán a városi bíróság által megjelölt eseti döntésben kifejtett jogi állásfoglalás időközben meghaladottá vált, azonban a lízingelt gépkocsinak a másodrendű terhelt részére történő jogellenes átadásával a Btk.
4. §

(1)bekezdésében meghatározott és az

(5)bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntette valósult meg, amit a II. rendű terhelt felbujtóként követett el. A csalás és a sikkasztás büntetési tétele megegyező, így törvénysértő büntetés kiszabására nem került sor, ezért a Be. 416. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjában meghatározott felülvizsgálati okok nem állapíthatók meg. Erre tekintettel a jogerős határozat hatályában fenntartására tett indítványt. III. A Legfelsőbb Bíróság nyilvános ülésén a védő a 3/2009. számú büntető jogegységi határozatban foglaltakra is utalva, a terhelti cselekmény csaláskénti értékelésével kapcsolatban írásban kifejtett álláspontját fenntartotta. A legfőbb ügyészségi átiratban foglaltakkal kapcsolatban nem értett egyet a tényállásban rögzített cselekmény sikkasztásként értékelésével. Álláspontja szerint ennek akadályát képezte egyrészről a vádhoz kötöttség elve, másrészről pedig a jogerős határozatban rögzített tényállás, mivel az ügyben benyújtott vádirat és fenntartott ügyészi vád, de ugyanígy az ítéleti tényállás sem tartalmaz olyan teljes körű tényleírást, amely a sikkasztás bűncselekménye megállapításához szükséges lenne. Kiemelte, hogy eltulajdonításként értékelhető tevékenységről szó sincs, a sajátjakénti rendelkezéshez pedig elengedhetetlen bizonyos véglegesség - az ideiglenes átengedés e bűncselekményt nem valósítja meg. A Legfőbb Ügyészség nyilvános ülésen részt vett képviselője az átiratukban kifejtetteket módosítás nélkül fenntartotta. III. A felülvizsgálati indítvány az alábbiak szerint alapos. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal támadott jogerős ügydöntő határozatot a Be. 423. §-ában foglaltak értelmében az abban rögzített tényállás alapul vételével, a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályok alapján a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott részében és az indítványban meghatározott ok alapján, valamint a hivatalból vizsgálandó eljárási szabálysértések szempontjából vizsgálta felül. Felülvizsgálata során a Legfelsőbb Bíróság a Be. 416. §

(1)bekezdés c) pontja alá eső eljárási szabálysértést nem észlelt. Annak Be. 416. §

(1)bekezdés a) pontja szerinti felülvizsgálata során, hogy a csalás bűncselekménye tekintetében a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került-e sor, nélkülözhetetlen elem volt az e körbeni bírói gyakorlat alakulásának vizsgálata. A felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozat jogi indokolásában ugyanis meghatározó súllyal hivatkozik a BH.2006.

1. szám alatt közzétett eseti döntésben kifejtettekre az eljárt bíróság, ugyanakkor az ügy felderítését is ezt megalapozóan tartotta szükségesnek és a tényállásban is az e körben megalapozó tényeket rögzítette. A hivatkozott eseti döntésben foglaltak lényege szerint a fizetőképes és hitelt visszafizetni szándékozó terhelt a hitel felvételével csalást követ el, ha a hitelhez csak olyan külön feltételek fennállása esetén juthatna, amelynek meglétét illetően a hitelezőt - hamis vagyoni fedezetet felajánlva - megtévesztette. A jelen ügyben I. és II. rendű terheltek a ténylegesen a lízingelt gépkocsit használó és a lízingdíjat fizető személyében, továbbá az I. rendű terhelt fizetőképessége tekintetében a lízingbeadót megtévesztették, mindez az eljárt bíróságok álláspontja szerint a csalás megállapítását megalapozta. Az elsőfokú bíróság ítélete
2. oldalán kifejezetten rögzítette, hogy a II. rendű terhelt tekintetében fizetőképességének vizsgálatára ezért nem is volt szükség és az eljárt bíróságok nem tulajdonítottak jogi jelentőséget az ítélet tényállásában rögzített annak a ténynek sem, hogy a II. rendű terhelt a lízingszerződés felmondásáig (
3. május 11.) két alkalommal esedékessé vált lízingdíjat megfizette. A jelen ügyben született határozat jogerőre emelkedését követően hozta meg a Legfelsőbb Bíróság 3/
4. számú büntető jogegységi határozatát, melyben - egyebek mellett a BH.2006.
5. szám alatt közzétett eseti döntés alapjául szolgáló ügy kapcsán - rögzítette, hogy nem állapítható meg a csalás (Btk.
6. §) bűncselekményében a bűnössége annak a terheltnek, akinek a kölcsön felvételekor szándékában áll a kölcsön visszafizetése és ennek a reális lehetősége is adott, de a hitel megszerzése érdekében a piaci alapú kölcsön folyósításának feltételei tekintetében a hitelintézetet tévedésbe ejti és a pénzügyi intézmény e megtévesztése folytán folyósítja részére az igényelt kölcsönt. Az ilyen cselekmény a Btk. 297/A. §-ában foglalt feltételek (úgy, mint gazdasági tevékenység gyakorlásához folyósítandó hitel nyújtása érdekében valótlan tartalmú okirat felhasználása) esetén hitelezési csalás bűntettének minősülhet. A hitelintézet megtévesztésével megszerzett pénzkölcsön rendszeres törlesztése, illetve visszafizetése általában a visszafizetési szándék komolyságára és a károkozási szándék hiányára utal. A Legfelsőbb Bíróság a jogegységi határozatban foglaltakra határozata meghozatalakor figyelemmel volt. A jogegységi határozat meghozatala ugyanis értelemszerűen nem a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabály megváltozását, hanem a változatlan jogszabály immár mindenkire kötelező értelmezését jelenti, ebből fakadóan a jelen felülvizsgálati eljárásban is irányadó. Miként arra a felülvizsgálati indítvány és a Legfőbb Ügyészség átirata is egybehangzóan rámutatott, a II. rendű terheltnek a tényállásban rögzített tevékenysége a csalás bűncselekményének megállapítását ennek tükrében nem alapozza meg. A jogegységi határozatban kifejtetteket szem előtt tartva az I. rendű terhelt tekintetében benyújtott valótlan tartalmú keresetigazolás önmagában, illetve a tartalmilag szerződni kívánó személy tekintetében történő megtévesztés mellett sem alapozza meg a csalási károkozási szándék megállapítását, a terhelteknek ez akkor lenne felróható, ha a szerződés megkötésekor tényleges teljesítési szándékuk nem lett volna. Erre vonatkozó ténymegállapítást, vagy következtetés alapjául szolgáló tényrögzítést a jogerős határozat tényállása nem tartalmaz - egyébként az eljárt bíróság jogi álláspontjából következően, hiszen maga is rögzítette, hogy a II. rendű terhelt tekintetében fizetőképessége vizsgálatára nem is volt szükség a csalás bűncselekményének megállapításához. (Egyebekben pedig az esedékes lízingdíjnak a lízingszerződés felmondását megelőző teljes körű teljesítése a jogegységi határozatban rögzítettek szerint a visszafizetési szándék komolyságára és a károkozási szándék hiányára utal.) A kifejtett jogértelmezés mellett a II. rendű terhelt bűnössége megállapítására a társtettesként elkövetett csalás bűntettében - károkozási szándék hiányában - a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor. A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet azzal a legfőbb ügyészségi állásponttal, hogy ez az anyagi jogi jogszabálysértés felülvizsgálati okot nem valósít meg, mivel a tényállásban rögzített cselekmény azonos büntetési tétellel fenyegetett sikkasztás büntette megállapítására alkalmas, a minősítési hibához ekként törvénysértő büntetés kiszabása nem társul. A Btk.
7. §

(1)bekezdésében és az

(5)bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás büntette megállapítása alapjaként a Legfőbb Ügyészség kizárólag arra hivatkozott, hogy: "...a lízingelt gépkocsinak a II. rendű terhelt részére történő jogellenes átadásával a Btk. 317. §-ának

(1)bekezdésében meghatározott és az

(5)bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás büntette valósult meg, amit a II. rendű terhelt felbujtóként követett el." Megállapítható azonban, hogy sem az ügyben benyújtott ügyészi vád, sem pedig a jogerős határozatban rögzített tényállás nem tartalmaz olyan teljes körű eseménysort, amely megalapozná a sikkasztás bűncselekménye valamennyi tényállási eleme megvalósulásának megállapítását. A részletesebb ügyészi okfejtés hiányában pusztán véleményezhető konstrukció feltételezné a lízingszerződésben foglalt feltételek részletezését, ezek megsértésének mibenlétét és a kapcsolódó terhelti pszichikai viszony meghatározásához alapul szolgáló tényeket. A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felülvizsgálati indítvánnyal érintett a II. rendű terhelt tekintetében a csalás bűntettében bűnössége megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor, ezért a Be. 416. §

(1)bekezdés a) pontjában meghatározott felülvizsgálati ok megvalósult. A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot a Be. 427. §

(1)bekezdése értelmében megváltoztatta, és maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot. A terheltet az ellene a Btk. 318. §

(1)bekezdésébe ütköző és az

(5)bekezdés a) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A bűnösség körének jelentős szűkülése folytán a II. rendű terhelt terhén fennmaradó társtettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt a jogerős határozatban kiszabott büntetés is törvénysértővé vált. A büntetés immár egyetlen büntetésként kiszabott, így nem halmazati büntetés, és az eset összes körülménye, az elkövetett cselekmény tárgyi súlya és az elkövető személye, a jogerős határozatban megjelöltekből a fennmaradó cselekményhez kapcsolható bűnösségi körülmények a magánokirathamisítás bűncselekményére előírt vagylagos büntetési nemek közül a szabadságvesztés alkalmazását nem indokolják. A Legfelsőbb Bíróság ezért a terhelttel szemben a Btk. 51. §

(1)és

(2)bekezdése szerint megfelelő napi tételszámú és napi tétel összegű pénzbüntetést alkalmazott, melynek meg nem fizetés esetén szabadságvesztésre átváltoztatásáról a Btk. 52. §-a alapján rendelkezett. A pénz-főbüntetés alkalmazására figyelemmel a pártfogó felügyelet Btk. 82. §

(1)bekezdés d) pontjában meghatározott alkalmazási előfeltétele megszűnt, ezért a Legfelsőbb Bíróság ezen intézkedést mellőzte. A felülvizsgálati indítvánnyal támadott határozat a II. rendű terheltre vonatkozó egyéb rendelkezéseit a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta. A végzés elleni fellebbezést a Be. 3. §

(4)bekezdése, a felülvizsgálatot pedig a Be. 416. §

(4)bekezdés b) pontja zárja ki. A Be. 418. §

(3)bekezdése alapján minden jogosult csak egy ízben nyújthat be felülvizsgálati indítványt. A Be. 421. §-ának

(3)bekezdése rögzíti, hogy az ugyanazon jogosult által ismételten előterjesztett, illetőleg a korábbival azonos tartalommal ismételten előterjesztett indítvány elutasítására vonatkozó határozat hozatalát a Legfelsőbb Bíróság mellőzheti. Budapest, 2010. július 1. Dr. Katona Sándor s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Molnár Gábor s.k. bíró Dr. Kiss Sándor s.k. A kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző Kné