← Magyarország

Gf.40042/2010/7 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.042/2010/

  1. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! A Fővárosi Ítélőtábla a György Ügyvédi Iroda által képviselt felperesnek a Dr. Bartos Ügyvédi Iroda által képviselt alperes ellen vállalkozási díj megfizetése iránt indított perében a Fővárosi Bíróság
  2. november
  3. napján kelt 4.G.41.651/2008/
  4. számú ítélete ellen a felperes részéről benyújtott fellebbezés folytán meghozta az alábbi ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részeit nem érinti, fellebbezéssel támadott rendelkezését megváltoztatja, és kötelezi az alperest hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 39.216,45,- (Harminckilencezerkettőszáztizenhat egész negyvenöt század) EUR-t, annak
  5. február
  6. napjától a kifizetés napjáig járó évi 4% mértékű késedelmi kamatát és 2.054.000,(Kettőmillió-ötvennégyezer) Ft első- és másodfokú perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A peres felek
  7. március 30-án vállalkozási szerződést kötöttek a szerződés mellékletét képező specifikáció szerinti alkatrészek gyártására és gépészeti megmunkálások elvégzésére, valamint az ehhez kapcsolódó egyéb feladatokra. A vállalkozási díjat 240.000,- EUR + 20 % áfa összegben határozták meg. Ezt a vállalkozási szerződést a peres felek négy alkalommal módosították, utoljára
  8. október 16-án, amikor pótmunkával bővítették az eredeti szerződést, a vállalkozási díjat 293.320,- EUR + áfa összegre emelték fel. A felperes ezen megállapodások alapján őt terhelő munkákat az alperes részére
  9. május 4-től
  10. november 26-ig adta át folyamatosan.
  11. október 31-én a felperes levelet küldött az alperesnek és a szerződés lezárását célzó megállapodás tervezetet megküldte, amelyet
  12. november 20-án megismételt. A felperes az utolsó megmunkált alkatrészt
  13. november 26-án adta át az alperes részére. Ugyanezen a napon peres felek írásban a szerződés lezárása kapcsán megállapodást kötöttek. Ennek
  14. pontjában kijelentették, hogy a felperesi vállalkozó a tárgyi szerződést az abban szereplő feltételek szerint teljesítette és a megrendelő a vállalkozási díj elszámolásához szükséges teljesítésigazolást kiadta. A megállapodás
  15. pontjában rögzítették, hogy a tárgyi szerződés terhére a megrendelő semmilyen további munkát nem rendel, a teljesített munkával kapcsolatos kötbért és kárigényt nem nyújt be. Kijelentették azt is, hogy a felperesi vállalkozó az elvégzett munkával kapcsolatosan további számlát nem nyújt be, és a szerződéssel kapcsolatban lemond az addigi fizetési késedelemmel kapcsolatos kamatköveteléséről. A felek a szerződés vállalási árát 293.320,- EUR + 20 % áfa összegben rögzítették. A megállapodást a felperes nevében K.I. és I.V., az alperes részéről M.Z. írták alá.
  16. november 28-án az alperes nevében G.M. a fenti szerződés
  17. számú részteljesítés specifikációja néven teljesítésigazolást írt alá.
  18. november 30-án a felperes 707/
  19. számon számlát állított ki gépészeti megmunkálások címén, amelyben 78.463,- EUR + áfa, bruttó 94.155,60,- EUR-t jelölt meg az alperes által fizetendő összegként. A számla kiállításának napjaként
  20. november 28-át, fizetési határidőként
  21. január 31-ét tüntette fel.
  22. február 11-én, április 4-én és április 10-én ebből az összegből az alperes 54.939,15,- EUR-t fizetett meg. A felperes az elsőfokú bíróságra
  23. május 23-án benyújtott, fizetési meghagyásból ellentmondás folytán perré alakult eljárásban, 39.216,45,- EUR, valamint ennek
  24. február 1-től a kifizetés napjáig járó évi 4 % mértékű késedelmi kamat és a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Azt nem vitatta, hogy az utolsó megmunkált alkatrészt csak
  25. november 26-án adta át és előadta, hogy a felek ezen a napon kötötték meg az alperes által kifogásolt megállapodást. Előadta, hogy az alperes joglemondása egyrészt a teljesítéssel egyidejűleg történt, másrészt alperes részteljesítéseket eszközölt a megállapodás megkötését követően. Álláspontja szerint az aláírt okirat egy teljesítésigazolás volt, amelyben a felek rögzítették, hogy a felperes a munkát elvégezte, az alperes pedig azt átvette, és a felek a szerződéses kapcsolatukat lezárták, ez azonban a perbeli díjigényét nem érintette. Az alperes az ellenkérelmében a felperes keresetének az elutasítását és perköltségben történő marasztalását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a megállapodás érvénytelen, mert az
  26. november 23-án, a teljesítést megelőzően jött létre,; másodlagosan arra, hogy e megállapodásban a felperes is joglemondást tett, további számlát nem állíthatott volna ki, ezért vállalkozási díjat sem érvényesíthet. Ezt meghaladóan beszámítási kifogást terjesztett elő. A Fővárosi bíróság a
  27. november 30-án kelt 4.G.41.651/2008/
  28. számú ítéletében a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 600.000,- Ft perköltséget. Feljogosította a felperest, hogy az illetékes adóhatóságtól 23.000,- Ft eljárási illetéket visszaigényeljen. Határozata indokolásában a felek egyező tényelőadására, valamint a
  29. sorszám alatt becsatolt okiratokra és a meghallgatott tanúk vallomására figyelemmel megállapította, hogy a felperes
  30. november 26-án teljesítette a szerződésben foglaltakat. A felek által becsatolt okiratok, K.I., I.V., M.Z. és G.M. tanúk vallomása alapján arra a következtetésre jutott, hogy a 7/A/2 alatt csatolt megállapodás a peres felek között
  31. november 26-án jött létre. Az elsőfokú bíróság a becsatolt megállapodás és a tanúvallomások alapján azt állapította meg, hogy a peres felek a felperes teljesítését követően kötötték meg a megállapodást, így az abban foglalt kijelentés nem minősül a felelősség jövőbeli kizárásának, korlátozásának. Annak ugyanis nincs akadálya, hogy a jogi személy a teljesítést követően a szerződésszegés következményeinek rendezésére vonatkozóan megállapodással lemondjon az őt megillető igények érvényesítéséről. Mindebből azonban az következik, hogy a felek a jövőre nézve nem zárták ki, és nem is korlátozták a szerződésszegésből eredő felelősséget, hanem a felperes késedelmes teljesítésének következményeit megállapodással rendezték, amelyben az alperes az őt megillető további jogosultságok és igények érvényesítéséről, azaz a kötbér és a kárigényéről lemondott. Mivel az alperes érvénytelenségi kifogását nem találta megalapozottnak, ezért rögzítette, hogy a felek érvényes megállapodással rendezték a jogviszonyukat. A megállapodás tartalma és a meghallgatott tanúk vallomása alapján arra a következtetésre jutott, hogy a megállapodás célja a felek szerződéses kapcsolatának lezárása és az igények rendezése volt. Az elsőfokú bíróság a Ptk.
  32. §

(1),
(4)és
(5)bekezdései, valamint az eset összes körülményeire tekintettel - a megállapodást a felperes szövegezte, a tanúvallomások szerint a szerződés lezárása és az igények rendezése volt a megállapodás megkötésének a célja, a felek akarata is erre irányult, a megállapodás tárgya is így rögzítette, továbbá a felperesi tényelőadás szerint a megállapodás megkötésének időpontjában a teljesítés már megtörtént, a felperes valamennyi munkát elvégezte -, a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint azt állapította meg, hogy az „elvégzett munka" múlt idejű kifejezés valamennyi elvégzett vállalkozói tevékenységre, a „további számla" jövőre vonatkozó kitétel pedig valamennyi, a megállapodás megkötése után kiállítandó számlára vonatkozó kijelentést tartalmaz. Megállapította azt is, hogy ezt meghaladóan a felperes a kamatköveteléséről is lemondott. Az elsőfokú bíróság a felperes álláspontjához képest azt állapította meg, hogy a felperes ez irányú, a megállapodásban nem nevesített azon fenntartása, illetve rejtett indoka, hogy az elvégzett munkákról még egy további számla kiállítására joga van, a Ptk. 207. §
(5)bekezdése miatt közömbös. Rámutatott továbbá arra, hogy mivel a megállapodás aláírása a felperesnél történt, és azt saját maga szövegezte meg, nem lett volna akadálya annak, hogy rögzítse, hogy e kijelentése nem vonatkozik az utolsó részteljesítésre, vagy egyéb konkretizáló fenntartást tegyen. Ilyen kikötést azonban az irat egyáltalán nem tartalmaz. Ezzel egyezően a felperesi érdekkörbe tartozó tanúk is úgy nyilatkoztak, hogy ugyan tudvalevő volt szerintük, hogy még egy számlát kiállíthatnak, de a megállapodás megkötésekor ez nem került szóba. Megállapította továbbá, hogy önmagában az a körülmény, hogy a felek a szerződés vállalási árát megerősítették a
  1. pontban, illetve, hogy az elszámolás körében további részleteket nem rögzítettek, nem eredményezi azt, hogy a felperes a megállapodás ellenére jogosult lett volna további számlát kiállítani, díjat érvényesíteni. Önmagában az a körülmény, hogy a fennmaradó vállalkozási díj magasabb összegű volt, mint az alperes által jelen eljárásban megjelölt igény, a szerződéses szabadság elvére és az egyezség természetére figyelemmel nem releváns. Az a körülmény, hogy az alperes részteljesítéseket eszközölt a perbeli számlára és korábban a fentiekre nem hivatkozott, nem eredményezi azt, hogy a felperes jogosulttá vált volna a perbeli követelés érvényesítésére. E körben az alperes által elmondottakat osztotta az elsőfokú bíróság. Az elsőfokú bíróság a felperes előadásához és I.V. tanúvallomásához képest rámutatott arra, hogy a felperesnek a pótmunkáról és költségekről szükségtelen volt „lemondania", mivel a szerződés kiegészítések éppen ezek ellentételezésére irányultak. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek egyezséggel rendezték a perbeli jogviszonyukat, amelyben a felperes az elvégzett munkával kapcsolatos további igényéről lemondott, így e joglemondás folytán a perbeli követelés nem illeti meg, ezért a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben elsődlegesen kérte annak megváltoztatásával a keresetének megfelelően az alperes marasztalását; másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára történő utasítását. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a megállapodás létrejöttének időpontját helyesen állapította meg, annak tartalmára vonatkozóan azonban egyrészt helytelenül értékelte a rendelkezésre álló adatokat, másrészt helytelen következtetésre jutott. A szerződés szövegének értelmezése körében hangsúlyozta, hogy semmilyen titkos fenntartása vagy rejtett indoka nem volt a megállapodás aláírásakor, ellentétben az elsőfokú bíróság által megállapítottakkal. A felek tisztában voltak azzal, hogy az utolsó részteljesítést még ki kell fizetnie az alperesnek, amit a tanúk vallomása is igazolt. A Ptk.
  2. §
(1)bekezdésének alkalmazása nem jelenti azt, hogy vita esetén a bizonyítási eljárás adatait a bíróság figyelmen kívül hagyhatja, így pl. a tanúk nyilatkozatait arra vonatkozóan, hogy a megállapodás megkötésekor mit gondoltak a vállalkozási díjtartozásról, az arra vonatkozó fizetési kötelezettségről. Amennyiben az elsőfokú bíróság figyelembe vette volna a nyelvtani értelmezésen túlmenően a tanúk nyilatkozatait, különösen az alperesi képviselő azon kijelentését, hogy a megállapodás aláírásakor tisztában volt azzal, hogy még van fizetési kötelezettsége, csak annak összegszerűsége nem volt ismert előtte, úgy teljesen más következtetésre kellett volna jutnia a megállapodás tartalmának megítélése során. Az, hogy az utolsó számla kifizetésének kötelezettsége nem került szóba a megállapodás aláírásakor, úgy is értelmezhető, hogy azért nem került szóba, mert teljesen egyértelmű volt mindkét fél számára a fizetési kötelezettség fennállása. Az elsőfokú eljárásban is hangsúlyozta, hogy teljesen életszerűtlen az, hogy a felperes kétszeres összegű díjigényéről mondott volna le az alperes által még a perben kimunkálni sem tudott esetleges kötbér és kárigénye ellenében. Életszerűtlen és a gazdasági életben valószerűtlen, hogy a gazdasági élet egy szereplője aláír egy olyan megállapodást, melyben a másik szereplő lemond a vele szembeni igényéről, ennek ellenére befogadja a számlát, teljesít rá kifizetéseket, csak a fennmaradó összeg vonatkozásában tagadja meg a teljesítést. A felperes által a számla kiállítása és az alperes részéről erre részteljesítés teljesítése úgy is értékelhető, hogy a felek később ráutaló magatartással módosították a megállapodást, ezt azonban az elsőfokú bíróság nem is vizsgálta. Az elsőfokú bíróság elutasította a felperesi tanúk azon állítását, hogy a kötbér és kárigénnyel szemben a felperes a pótmunkákkal és egyéb költségekkel kapcsolatos igényéről mondott le. Figyelmen kívül hagyta a felperesi tanúk által elmondottakat, miszerint a felperes érvényesíthetett volna késedelmi kamatkövetelést az alperessel szemben, valamint olyan fölösleges költségráfordításokat, amelyeket az alperes okozott. Az elsőfokú bíróság a felperesi előadást és a tanú nyilatkozatát anélkül hagyta figyelmen kívül, hogy e körben bizonyítási eljárást folytatott volna le. Az elsőfokú bíróság tényszerűen állapította meg, hogy a felperesnek nem volt és nem lehetett további igénye, amely állítás nem felel meg a valóságnak, és az elsőfokú bíróság sem tudta a fenti állítását alátámasztani az indokolásban. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében - annak tartalma szerint - az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálta felül, azaz nem vizsgálta az ítélet rendelkező részében szereplő illeték visszaigénylésre vonatkozó feljogosítást, az ítélet indokolásából az alperes által a megállapodás érvénytelenségére alapított kifogásának és a beszámítási kifogásának az elutasítását. A felperes fellebbezése alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, azonban megalapozatlan jogi következtetéssel utasította el a felperes keresetét. A felperes a fellebbezésben a rendelkezésre álló bizonyítékok elsőfokú bíróság általi mérlegelését támadta a megállapodás tartalmára vonatkozóan. A Pp. 206. §-ának
(1)bekezdése értelmében a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetésével állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. A bíróság mérlegelése kiterjed egyrészt az egyes bizonyítékok bizonyító erejének megállapítására, másrészt a bizonyítéknak és a felek, valamint a per egyéb résztvevői magatartásának egybevetésére és a maguk összességében való értékelésére (BH2006/403.). A Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 206. §
(1)bekezdése alapján a másodfokú bíróságot is megilleti az a jog, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokat értékelje és mérlegelje; a másodfokú bíróságot csak az okszerű mérlegelésen, logikai ellentmondásoktól mentes bizonyítékok egybevetése és értékelése köti. Az elsőfokú bíróság a peres feleket a Pp. 3. §
(3)bekezdése alapján az eljárás megindításakor részletesen kioktatta a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének a következményeiről. Ezt a részletes kioktatást megismételte az ítélet hozatalát megelőző tárgyalás berekesztése előtt, amire mindkét peres fél úgy nyilatkozott, hogy további bizonyítási indítványa nincsen. Mindez azt jelenti, hogy a másodfokú bíróság kizárólag az elsőfokú eljárásban már rendelkezésre álló bizonyítékokat vizsgálhatta és értékelte. Fellebbezés hiányában a másodfokú bíróságnak abból a tényből kellett kiindulnia, hogy a peres felek között 2007. november 26-án érvényes megállapodás jött létre. A Ptk. 207. §
(1)bekezdése szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. A törvény szövegéből kitűnően értelmezésre akkor van szükség, ha a nyilatkozat nem egyértelmű, hanem ellentmondásos, homályos, nem szakszerű, ezért vitás, hogy mit akart a nyilatkozó kifejezni. A törvény arra ad útmutatást, hogy a címzett miből ismerheti fel a nyilatkozó akaratát. A kiindulási pont a szavak általános jelentése, nyelvtani értelme, de vizsgálni kell az eset összes körülményeit, a teljes tényállást, mindazt, ami a nyilatkozó akaratát felismerhetővé teszi. A másodfokú bíróság a megállapodás értelmezése körében figyelemmel volt arra, hogy annak szövegét a felperes készítette el jóval az aláírást megelőzően, és elküldte az alperesnek. Az alperes törvényes képviselője a vállalási árra, az addig fizetett összegre, a vállalkozó részére fizetendő összegre „ellenőrizni kell" kézzel írott megjegyzést tett, ami azt jelenti, hogy az összegszerűség vonatkozásában az alperes részéről bizonytalanság volt. A megállapodás
  1. pontját, amely arról szólt, hogy a vállalkozó részére járó összeg kifizetésének teljesítésével a szerződés teljesítettnek és lezártnak tekinti és egymással szemben semminemű további pénzügyi kötelezettségük nincs, az alperes törvényes képviselője húzta át, és tette hozzá azt a kézzel írott megjegyzést, hogy „módosítással elfogadva". A megállapodás
  2. pontjában szereplő teljesítésigazolás kiadása kitétel múlt időben szerepel, ami azt feltételezi, hogy a vállalkozás teljesítéséhez, így a vállalkozási díj kifizetéséhez szükséges valamennyi teljesítésigazolás kiadásra került a megállapodás aláírását megelőzően. M.Z., az alperes törvényes képviselője a meghallgatásakor úgy nyilatkozott, hogy a megállapodás aláírása előtt „annyit tudtam, hogy a felperes az utolsó alkatrész teljesítését a korábbi számla kifizetéséhez köti és egy megállapodás aláírásához. Erről akkor kollégáim szóban tájékoztattak. Én mondtam a kollégáimnak, hogy ezt a követelést fizessék ki, úgy tudom 57.000,- EUR összegű volt és a megállapodást is szerettem volna megkötni a felperessel. Hangsúlyozom, hogy azért, hogy megtörténjen a teljesítés." Azt egyik peres fél sem vitatta, hogy a vállalkozási szerződés utolsó részének a felperes által történt teljesítésére,
  3. november 26-án, a megállapodás aláírásának napján. A megállapodásban foglaltakkal szemben a vállalkozási szerződés utolsó részének teljesítésigazolása
  4. november 28-án került aláírásra az alperes részéről, amelynek alapján a felperes ugyanazon a napon kiállította a 707/
  5. számú számláját. A vállalkozási szerződés 5.1.
  6. pontja szerint a számla kiállításának előfeltétele volt az eredeti teljesítésigazolás, amit a számlához kellett csatolni. A perbeli számla fizetési határidejének lejártát követően az alperes felszólítására három alkalommal fizetett a felperes részére, aki azt a perbeli számlára számolta el, ami arra utal, hogy a korábbi számlákat az alperes kifizette. Mindezen körülményeket, valamint az elsőfokú bíróság által értékelt körülményeket mérlegelve a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a megállapodás aláírását követően a peres felek ráutaló magatartással azt módosították azzal, hogy a megállapodás aláírása napján teljesített vállalkozással kapcsolatban a felperes az alperesnek benyújthatja a számláját. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
  7. §
(2)bekezdése szerint megváltoztatta, és az alperest a Ptk.
  1. §-a alapján kötelezte a vállalkozási díj megfizetésére. Döntésére tekintettel a másodfokú bíróság a pervesztes alperest kötelezte a Pp.
  2. §
(1)bekezdése alapján a felperes részéről felmerült elsőfokú perköltség megfizetésére, amely a felperes által lerótt 577.000,- Ft kereseti eljárási illetékből, valamint az elsőfokú bíróság által megállapított és fellebbezéssel nem támadott, áfát is tartalmazó, 600.000,- Ft összegű ügyvédi munkadíjból áll. A felperes fellebbezésének eredményességére tekintettel a Pp. 239. §-a alapján alkalmazandó Pp. 78. §
(1)bekezdés szerint kell az alperesnek a felperes részére a másodfokú eljárás során felmerült költségét megfizetnie, az 577.000,- Ft összegű lerótt fellebbezési eljárási illetéket, valamint a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(5)bekezdése alapján mérlegeléssel megállapított, áfát is tartalmazó, 300.000,- Ft összegű másodfokú ügyvédi munkadíjat. Budapest,
  1. év szeptember hó
  2. napján . Mika Ágnes sk. a tanács elnöke . Kurucz Zsuzsánna sk. előadó bíró A kiadmány hiteléül: bírósági tisztviselő . Tibold Ágnes sk. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.