Pf.20773/2007/3 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)-

(2)bekezdéseire és

1. §-ára alapított indokolása szerint az alperes fenntartott elévülési kifogásának vizsgálata körében, - annak megállapítása mellett, hogy a felperes édesanyja a HCV fertőzésről történt tudomásszerzésére vonatkozóan a per tartama alatt eltérően nyilatkozott - a Legfelsőbb Bíróság iránymutató gyakorlatára utalással a törvényes képviselőnek azt a nyilatkozatát tekintette mérvadónak, amely szerint akkor jutott a HCV fertőződés következményeinek teljes birtokába, amikor elolvasta a perben készült igazságügyi orvosszakértői véleményt. Ennek alapján az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy az elévülés nyugvása nem ért véget a kereset
2. május 23-án történt benyújtása előtt. Az okozati összefüggés vizsgálata körében az igazságügyi szakértői vélemény megállapításait vette alapul. Nem fogadta el azt az alperesi előadást, miszerint a fertőzését a felperes az ugyancsak HCV betegségben szenvedő nagybátyjától is megkaphatta, mert a felperes törvényes képviselőjének nyilatkozata szerint az évente egy-két alkalommal történt családi találkozások tényét nem tartotta a felperes megfertőződése reális lehetőségének. A felperes kezelőorvosának az alperes által indítványozott tanúkénti meghallgatására vonatkozó bizonyítási indítvány elutasításának alátámasztásaként arra hivatkozott, hogy a haemofíliás megbetegedésben szenvedők nagy számára és az eltelt időtartamra tekintettel nem valószínű, hogy a kezelőorvos által a felperes édesanyja részére konkrét időpontban adott tájékoztatás pontos tartalma tisztázható lehetne. A Ptk.
3. §

(1)bekezdésének alkalmazásával megállapított nem vagyoni kártérítés összegszerűségét a kereset benyújtásakor érvényben lévő értékviszonyokkal, a felperes fiatal életkorával és azzal támasztotta alá, hogy a jelenleg tünetmentes HCV betegség hatásainak megismerésekor a felperesnek önértékelési gondokkal, bezárkózási veszélyekkel kell megküzdenie. A nem vagyoni kár összegének járadékszerű, a hatályon kívül helyező végzés szerint megfontolandónak tartott megállapításától a felperes törvényes képviselője indokolt nyilatkozatára figyelemmel tekintett el. Az egyösszegű nem vagyoni kártérítés után a Ptk. 301. §

(1)bekezdése alapján megítélt kamat kezdő időpontját a kereset benyújtásának időpontjában, a járadékfizetés kezdő időpontját a Ptk. 280. §

(3)bekezdésére figyelemmel határozta meg. A járadék után igényelt kamatok megítélését az ideiglenes intézkedés alapján folyósított összegekre és arra tekintettel mellőzte, hogy a felperes nem jelölte meg, mikortól kéri a járadék után igényelt középarányos kamatokat. Az alperes perköltségben marasztalását a Pp. 78. §-ának, valamint a Pp. 81. §

(2)bekezdésének felhívása mellett azzal támasztotta alá, hogy a felperes fenntartott keresete nem volt nyilvánvalóan eltúlzott. A felperes az elsőfokú bíróság ítélete ellen benyújtott fellebbezésében a nem vagyoni kárpótlás összege, a kamatfizetés kezdő időpontja és mértéke tekintetében kérte az elsőfokú ítélet kereseti kérelme szerinti megváltoztatását. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, azonban a bizonyítékok értékelése körében téves jogi következtetésekre jutott. A nem vagyoni kártérítési követelés összegszerűségét érintően hangsúlyozta, hogy fiatalon fertőződött meg a HC vírussal, és az Európai Unió más országaiban élő sorstársainál nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe. A kamat Ptk. 360. §

(1)bekezdése és 301. §

(1)bekezdése értelmében attól az időponttól illeti meg, amikor a szűretlen vérkészítmény miatt a fertőzése bekövetkezett. Az alperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság hiányosan állapította meg a tényállást, és a levont jogi következtetései tévesek. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a felperes az igényét mind az öt éves elévülési időn, mind a Ptk. 326. §

(2)bekezdésében biztosított egy éves határidőn túl érvényesítette. Hangsúlyozta, hogy a felperes édesanyja

1. november 24-én, még a fertőzés kimutatása előtt bejelentette a felperes HCV fertőzöttsége miatti kártalanítási igényét. A betegség esetleges következményeit a felperes törvényes képviselőjének ekkor már ismernie kellett, de legkésőbb a vírusfertőzés vizsgálati megerősítése után, 1998-ban a szükséges információk birtokába jutott, és a hozzátartozójának: a testvérének betegsége alapján is bővebb információkkal rendelkezhetett a HCV betegségről a kereset előterjesztését megelőzően. Olyan okot, amely az igényérvényesítés menthető akadályát jelenti, a felperes nem bizonyított. Megalapozatlanul helyezkedett az elsőfokú bíróság arra az álláspontra, hogy a kereset benyújtásakor:
2. május 23-án még nyugodott az elévülési idő, és a Pp.
3. §

(1)bekezdésének megsértésével nem adta indokát annak, hogy miért hagyta figyelmen kívül a tudomásszerzés időpontjára vonatkozó alperesi bizonyítékokat a döntésénél. A megállapított nem vagyoni kártérítés összegszerűségének sérelmezését érintően az alperes a felperes tünetmentességét és azt hangsúlyozta, hogy a HCV fertőzöttség a felperest nem korlátozza a korának megfelelő életvitelben, az esetleges életmódbeli változások szükségességét az alapbetegsége miatti vérzékenysége határozza meg. Olyan hátrányt, amely az ítéletben megállapított kártérítést indokolná, a felperes nem bizonyított. A felperes és az alperes fellebbezése nem alapos. Az elsőfokú bíróság a korábbi ítéletének hatályon kívül helyezését követően megismételt eljárásban a hatályon kívül helyező végzés iránymutatásainak eleget tett, a kiegészített bizonyítási eljárás alapján feltárt peradatok mérlegelésének megfelelően megállapított tényállást a Fővárosi Ítélőtábla elfogadta az ítélkezése alapjául, és az elsőfokú bíróság által helyesen alkalmazott jogszabályok alapján levont jogi következtetéseket is osztotta. Az alperes fellebbezési érvelését érintően a következőket emeli ki. A HCV fertőzés kialakulásának és átvitelének alapvető - bár nem egyedüli és lehetséges - módja a vér vagy vérkészítmény. A felperes veleszületett vérzékenységét vérátömlesztésekkel gyógykezelték. 1992ig a részére adott vérkészítményeket még nem szűrték a HC vírusra. Az ekkor történt vérátömlesztésekből eredeztetett kereseti kérelemmel szemben az alperesnek a kártalanítási kötelezettsége alóli mentesüléséhez azt kellett bizonyítania, hogy kizárt a felperes vérkészítménytől történt fertőződése, illetőleg az más okból keletkezhetett. A perben beszerzett és kiegészített igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a felperes fertőzöttségét a szervezetébe gyógyászati célból juttatott vérkészítmények valamelyike okozhatta, a felperes a májbetegség szempontjából fokozottan veszélyeztetett. Az elsőfokú bíróság kellő indokát adta annak, hogy a felperes fertőződésének más - a rokonával kapcsolatba hozható lehetőségének miért nem tulajdonított jelentőséget. Az erre vonatkozó érvelését a Fővárosi Ítélőtábla okszerűnek tartotta, mert a felperesnek 1992-ig adott 223 egységnyi HC vírusra nem szűrt vérkészítmény a fertőzésének nagyobb valószínűségét jelenti, mint az ugyancsak vérátömlesztésekben részesült, HCV beteg rokonával való ritka családi találkozások alkalma. Kétségmentes orvosi megállapíthatóság hiányában az okozati összefüggés jogi fogalmának bizonyítottságához, a fertőző forrás megállapításához elegendő a kizáró, illetőleg a kizárható, valamint a valószínűsíthető okok bírói mérlegelése. Az elévülés a Ptk. 326. §-ának

(1)bekezdése értelmében a követelés esedékessé válásának időpontjában kezdődik. A Ptk. 360. §

(1)bekezdéséből következően, mely szerint a kártérítés a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékes, a felperes követelésének elévülése a kárt okozó vérátömlesztés megtörténtével, legkésőbb 1992-től elkezdődött. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma az 51. számú állásfoglalásában rámutatott arra, hogy olyan esetekben, amikor a károsodása bekövetkeztéről a károsult később szerzett tudomást, indokolt a Ptk. 326. §-ának

(2)bekezdésének az alkalmazása. E jogszabályi rendelkezés kimondja, hogy ha a jogosult a követelését menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül - egy éves vagy ennél rövidebb elévülés esetében pedig három hónapon belül - a követelése akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már letelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra. Az akadály megszűnése a kialakult ítélkezési gyakorlat szerint abban az időpontban állapítható meg, amikor a károsult a betegségének tényén kívül a betegség lefolyásának módjáról és végkimeneteléről is teljes körű tudomást szerez. A rendelkezésre álló peradatok szerint a felperes a HCV fertőzöttségének következményeit még jelenleg sem ismeri, mert a megóvása érdekében az édesanyja a veleszületett vérzékenysége miatt is kímélő életmódot igénylő felperest nem világosította fel, az egészségének további károsodását diétás étkeztetésével kívánta megelőzni, illetőleg késleltetni. Annak ténye, hogy a sajtóértesítésekből történt tudomásszerzésére alapított kártalanítási igényét a törvényes képviselő a felperes HCV fertőzöttségének orvosi megerősítését megelőzően bejelentette az alperesnek, nem egyenértékű azzal, hogy a kárigény bejelentésekor a betegségre vonatkozó összes ismeret birtokában volt, mindössze arra vonható le következtetés, hogy a felperesnek 1992-ig adott 223 egységnyi adott, HC vírusfertőzésre nem szűrt vérkészítmény miatt alappal következtethetett arra, hogy a fia is megfertőződhetett a gyógyíthatatlan vírussal a vérátömlesztések következményeként. A felperes érintettségét a törvényes képviselő kérésére elvégzett vizsgálat 1998-ban erősítette meg. A felperes édesanyjának az eljárás különböző szakaszaiban történt meghallgatásai alkalmával tett nyilatkozatai (alapeljárás 17. számú jegyzőkönyv, megismételt eljárás 102. sorszámú jegyzőkönyv, 112. számú jegyzőkönyv) nem állnak egymással ellentétben a betegség természetére és várható következményeire vonatkozó tényleges felismerést érintően, annak folyamatát támasztják alá, hogy a törvényes képviselő a sajtóértesülésekből szerzett ismeretektől hogyan jutott folyamatosan az igényérvényesítéshez szükséges teljes körű ismeretek birtokába a 2001. december 10-ei keltezésű, az alapeljárásban 30. sorszámmal becsatolt igazságügyi orvosszakértői vélemény megismerése után. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság helyesen vonta le azt a következtetését, hogy a felperes az igénye bíróság előtti érvényesítése nem tekinthető elkésettnek. A HCV fertőzöttség miatt sérült a felperes testi épséghez, egészséghez fűződő személyiségi joga, ezért a Ptk. 81. §

(1)bekezdés e) pontja alapján a polgári jogi felelősség szabályok szerint kártérítést követelhet. A Ptk. 355. §-ának

(1)és

(4)bekezdése alapján az elszenvedett hátrány ellensúlyozásaként megállapított nem vagyoni kártérítés összegének megváltoztatására, felemelésére, illetőleg leszállítására és az alperes kamatkötelezésének módosítására a Fővárosi Ítélőtábla nem látott alapot, mert a nem vagyoni kártérítés mértékét és módját az elsőfokú bíróság a felperes fiatal életkorára és a betegség várható következményeire is figyelemmel a hasonló ügyekben kialakult ítélkezési gyakorlatnak megfelelően állapította meg. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét - a helyes indokaira utalással - helybenhagyta, és az eredménytelenül fellebbező alperest a felperes fellebbezési eljárási költségének megfizetésére kötelezte a Pp. 239. §-a, 78. §

(1)bekezdése és 79. §

(1)bekezdése szerint. A felperes jogi képviselőjének munkadíját - a per megindulásának időpontjára tekintettel - a 8/2002. (III. 30.) IM rendelet 1. §

(1)bekezdése, valamint a 3. §

(1)és

(2)bekezdése alapján, a 32/

1. (VIII. 22.) IM rendelet 4/A. § szerint áfa-val növelt összegben állapította meg. A fellebbezési eljárási illeték viselése a felperes személyes költségmentessége és az alperes tárgyi illetékmentessége folytán [Itv.
2. §

(1)bekezdés a) pont] a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §

(4)bekezdése értelmében az államot terheli. Budapest,

1. szeptember
2. Dr. Sághy Mária s.k. a tanács elnöke Lévainé dr. Szakács Mária s.k. előadó bíró Dr. Fülöp Györgyi s.k. bíró