Pf.20835/2010/9 – Fővárosi Ítélőtábla

(2)bekezdését, a

1. §-át, a
2. §

(1)és

(2)bekezdését, valamint a 84. §

(1)bekezdését. A sajtótájékoztatón elhangzottakat az eljárás során megkísérelte rekonstruálni, mivel annak csak egy része állt rendelkezésre, az egész anyag beszerzésére irányuló felperesi kísérlet nem vezetett eredményre. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a sajtótájékoztató célja az volt, hogy az alperes a nyilvánosságot tájékoztassa az eseményekről, az üzemeltetési szerződés felmondásának okairól, a feljelentésről és annak kiegészítéséről. A felmondás

1. pontjában megjelölt szakszerűtlen hanyag üzemeltetés volt az, amiről az alperes nyilatkozott, ami a büntetőfeljelentés részét is képezte, és ami állította a magyarországi légi mentés szándékos veszélyeztetését. Ez olyan körülmény volt, amiről az … is tájékoztatta a nagy nyilvánosságot. A sajtótájékoztató anyagát átvették más sajtószervek is. Az elsőfokú bíróság vizsgálva a becsatolt cikkeket, az online anyagokat azt rögzítette, hogy az alperes a felperes által sérelmesnek tartott kijelentéseket megtette. Megállapította, hogy valótlan és sértő az az állítása, miszerint a felperes a légi mentést veszélyeztette. E körben az Alkotmánybíróság 36/1994.(VI. 24.) számú határozatára és annak indokolására hivatkozással kifejtette, hogy az alperes a teljes felperesi tevékenységet minősítette veszélyeztetőnek, annak ellenére hogy a beavatkozó az üzemeltetés és karbantartás hiányosságait a nyolc gépből kettő esetében észlelte. Ebből azonban az elsőfokú bíróság szerint minden részfeladatra általános következtetést nem lehet alappal levonni. Rögzítette, hogy a C típusú javítás során olyan meghibásodást is észlelt a francia javító cég, amely típusidegen alkatrészek beszerelésével keletkezett és a hibáknak az elhárítása a tervezett költségeket lényegesen meghaladta. Ezen kívül más olyan tény nem állt rendelkezésre, amelyből azt a következtetést lehetett volna levonni, hogy a felperes a teljes üzemeltetési, karbantartási, üzemszervezési és egyéb logisztikai feladatait úgy látta el, hogy a magyarországi légi mentést veszélyeztette. Önmagában a típusidegen megoldások alkalmazása, az alkatrészek felhasználása nem jelentheti, eredményezheti a felperes teljes tevékenységének veszélyeztető minősítését. Az elsőfokú bíróság az alperesi feljelentést bizonyítékként nem fogadta el, mert abban az alperes és a beavatkozó saját jogi álláspontját írta le. Az elsőfokú bíróság a felperes hanyag üzemeltetés végzésére tett alperesi kijelentést valós tény hamis színben való feltüntetéseként értékelte. A hanyag üzemeltetés azt jelenti, hogy folyamatosan következik be a szabályszegés, ami elsősorban a műszaki, légügyi előírások megszegésében valósulhat meg. A perben nem állt rendelkezésre adat arra, hogy a felperes üzemeltetésében levő gépek mindegyike általánosan rossz műszaki állapotban lett volna. A két gép esetén a nagyjavítás során hiányosságok és problémák valóban megállapításra kerültek, de ebből nem következik az, hogy a felperes tevékenysége során általánosan és teljes körűen hanyag üzemeltetést valósít meg. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes azon hivatkozása, hogy önálló felelőssége nem állapítható meg, mert a jogi személy „keretében”, tevékenységi körében eljárva tette meg nyilatkozatait, azért nem helytálló, mert a feladatkör ellátásával nem járhat együtt a jogsérelem okozása. S mivel a személyhez fűződő jogsértés esetén az objektív szankciók a jogsértést okozó természetes személlyel szemben alkalmazandók, ezért az elsőfokú bíróság a jogsértést a Ptk.
2. §

(1)bekezdésének a) pontja alapján megállapította. A további jogsértéstől való eltiltásra azért nem látott lehetőséget, mert a jogsértéstől az ítélethozatalig eltelt időben további média hírverés e körben nem volt. Az elégtételadás körében osztotta a felperes álláspontját, hogy a legmegfelelőbb elégtételnek a sajtótájékoztatón való újabb nyilatkozat adása mutatkozik. A bocsánatkérés helyett célravezetőnek tartotta az ítélet rendelkező részének ismertetését, mert az olyan objektív megfogalmazású, mely további magyarázatra nem szorul és kellőképpen kompenzálja a felperest ért erkölcsi hátrányt. Az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy az … című műsor stúdióbeszélgetésében a felperes által sérelmezett kijelentés nem hangzott el, az alperes csak különböző információkra utalt. Az … …-i számában megjelent riportban foglaltak alátámasztására pedig az elsőfokú bíróság tanúként hallgatta meg a ... vezetőjét, aki megerősítette az alperesi közléseket, azt, hogy a franciaországi javító cég miről értesítette a magyar partnert. A hangsúly a javítás nagyobb költségére és annak okaira helyeződött. Ez olyan valós tény volt, amely nem sértette a felperes jóhírnevét. Az elsőfokú bíróság arra is rámutatott, hogy az … riportjában az alperes arról beszélt, hogy a légimentő szervezet gazdasági és orvosszakmai vezetői ellenzik a kiválást és szinte az összes pilóta, az összes szerelő a távozását helyezte kilátásba. Ilyen szövegkörnyezetben a jelentős állami vagyon kiszakítása értelmezhető úgy, hogy az … az üzemeltetést egy másik szervezetnek adta át. Az elsőfokú bíróság szerint az alperesi érdekérvényesítésekre történő utalás nem kifejezetten, kizárólag a felperesi céget jelenthette, az éles kritikai hangvétel elsősorban magánszemélyekre utalt, nem pedig a jogi személy felperesre. Megállapította, a szerződési feltételek a felperest feljogosították az üzemeltetéssel kapcsolatos szakmai és légügyi kompetenciákra, így elfogadható és nem túlzó az az alperesi állítás, hogy a felperes monopolhelyzetet birtokolt. Ez rendes felmondás esetén a 90 napos határidő letelte után megszűnik. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperesi okfejtése véleménynyilvánításnak minősül, annak a véleményének adott hangot, hogy naivitás volt abban reménykedni, hogy a felperes nem érvényesíti az addig szinte minden évben megvalósított áremelkedést. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a mérleg szerinti eredmény nem azonosítható a profittal, azonban kiinduló adatnak minősül. Így az értékesítés nettó árbevételének számszerűsége ismeretében nem eltúlzott és nem valótlan az az állítás, hogy a felperesnek több száz milliós árbevétele volt, ha az összeg pontatlan is, akkor sem minősíthető valótlannak. A nem vagyoni kártérítés iránti igény tekintetében hivatkozott a Ptk. 339-360. §§-ra és a 348. §

(1)bekezdésére majd kifejtette, hogy az alperes a beavatkozó vezető tisztségviselője, helyette a munkáltatója vagy a munkáltatói jogkör gyakorlója felel. A szubjektív jogkövetkezmények alkalmazása körében a jogviszony a munkáltatóval jön létre, így a nem vagyoni kárigényt az alperessel, mint magánszeméllyel szemben - erre hivatkozással - az elsőfokú bíróság elutasította. A perköltség viseléséről a Pp. 81. §

(1)bekezdése alapján határozott. Az ítélet ellen az alperes fellebbezést, a felperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő. Az alperes fellebbezésében az ítélet megváltoztatását, elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan a határozat hatályon kívül helyezését, harmadlagosan pedig a perköltségre vonatkozó ítéleti rendelkezés teljeskörű megváltoztatását kérte. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást hibásan, illetve hiányosan állapította meg, a tárgyalás berekesztése előtt nem biztosított lehetőséget az érdemi nyilatkozattételére. Változatlanul állította, hogy a beavatkozó munkavállalójaként tett nyilatkozatot. Részletes indokolásában arra hivatkozott, hogy nem volt részletes kereseti kérelem, a felperes által előterjesztett okiratok - a kereseti kérelem vonatkozásában ellentmondásosak voltak, és bizonyos kereseti kérelmek tekintetében nem volt lehetősége az érdemi ellenkérelem kifejtésére. A Pp. szabályai szerint a keresetváltoztatást követő első tárgyalásra is irányadó a Pp.

1. §-a. Az elsőfokú bíróságnak kötelessége lett volna tisztázni a kereseti kérelem pontos tartalmát és az érdemi nyilatkozata hiányában nem hozhatott volna határozatot. Állította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított kijelentéseket nem tette meg, a felperes azt nem bizonyította, és az ítélet indokolásából az sem állapítható meg, hogy mire, milyen okiratokra, nyilatkozatokra alapította az elsőfokú bíróság a határozatát. A „veszélyeztetés és a hanyag üzemeltetés” vonatkozásában a tényállás iratellenes, e körben az elsőfokú bíróság a Pp. szabályait megszegve a bizonyítatlanságot tévesen értékelte. Kifogásolta, hogy az „…” című műsor vonatkozásában a határozat nem tartalmaz tényállási részt, így nem lehet megállapítani, hogy mi alapján állapította meg a jogsértést az elsőfokú bíróság. Állította, hogy a beavatkozó munkavállalójaként tett nyilatkozatot, amit az elsőfokú bíróság nem vizsgált. Sérelmezte a perköltségre vonatkozó rendelkezést is. A felperes csatlakozó fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát. Arra hivatkozott, hogy a …-én tartott sajtótájékoztatón az alperes azzal, hogy veszélyeztette a légi közlekedést, valamint hanyag üzemeltetést végzett, hanyag üzemeltető cég, aki ukrán vagy idegen alkatrészt szerel be a helikopterekbe, megsértette a személyiségi jogát. Ugyanezzel a kijelentéssel, mely az … című műsorában hangzott el, szintén megsértette a személyiségi jogát, ugyanúgy, mint az …-i cikkében azzal az állítással, hogy jelentős állami vagyont szakít ki, illetve monopolhelyzetet birtokol és a gépeken korábban szakszerűtlen javítások történtek. Kérte az alperes eltiltását a további jogsértéstől és 2.000.000 forint nem vagyoni kár megfizetésére kötelezését. Az elsőfokú perköltség iránti igényét 200.000 forint + áfa, a másodfokú perköltségre vonatkozó kérelmét szintén 200.000 forint + áfá-ban jelölte meg. Az alperes a csatlakozó fellebbezésben foglaltak elutasítását kérte és változatlanul fenntartotta a fellebbezésének részletes indokolásában előadottakat. Ezen túlmenően hivatkozott Pp.
2. §

(1)bekezdés d) pontjára és arra, hogy a keresetben érvényesített önálló kereseti kérelmekkel kapcsolatos döntések felperesi fellebbezés hiányában jogerőre emelkedtek. E körben ismertette a Pp.

1. §-ához fűzött kommentárt is. Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése részben alapos. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján a tényállást helyesen állapította meg, az abból levont következtetésével és az így meghozott döntésével azonban csak részben értett egyet, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
2. §

(2)bekezdése alapján részben megváltoztatta, egyebekben pedig azt a Pp. 253. §

(2)bekezdése és a Pp. 254. §

(3)bekezdésének megfelelően helybenhagyta annak helyes indokaira utalással. Az elsőfokú bíróság a perbeli jogvita elbírálásánál irányadó jogszabályi rendelkezéseket és állásfoglalásokat teljes körűen ismertette, így a másodfokú bíróság csak visszautal azokra. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla a következőkre mutat rá. A Ptk. 75. §-ának

(1)bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. A

(2)bekezdés értelmében a személyhez fűződő jogok védelmére vonatkozó szabályokat a jogi személyekre is alkalmazni kell, kivéve, ha a védelem - jellegénél fogva - csak a magánszemélyeket illeti meg. A Ptk. 78. §-ának

(1)bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is, a

(2)bekezdés szerint pedig jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyére vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel. E rendelkezések figyelembevételével a jogi személy hírnevét az olyan személyével összefüggésbe hozható - közlés sérti, amely valamilyen valótlan tényt állít nyíltan vagy burkoltan (pl. célozgatások, utalások formájában). A vélemény, bírálat pedig akkor eredményezi a jóhírnév sérelmét, ha közvetve vagy közvetlenül valótlan tényállítást is tartalmaz. A jogsértés megvalósulhat a tények megtévesztésre alkalmas csoportosításával, egyes tényálláselemek elhallgatásával, önkényes félremagyarázást okozó fogalmazással, mondatszerkesztéssel. A nyilatkozatok értékelésénél figyelemmel kell lenni arra is, hogy a sérelmezett kifejezések, mondatok nem ragadhatók ki a szövegösszefüggésből. A jóhírnévhez fűződő személyiségi jogok megsértése iránt indított eljárásban a sajtóközlemény kifogásolt tényállításának valóságát a közlést állító, nyilvánosságra hozó személy köteles bizonyítani. Az alperes tévesen hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a felperesi igény vonatkozásában önálló felelőssége fennáll-e. Az elsőfokú bíróság az alperesi felelősség kérdésében egyértelműen állást foglalt. Azzal a megállapítással, hogy az objektív szankciók a sérelmet okozó természetes személlyel szemben alkalmazhatók ugyan a másodfokú bíróság nem értett egyet, azonban a perbeli esetben az alperes jogsértésért való felelősségének megállapítása tekintetében osztotta az elsőfokú bíróság érdemi álláspontját. A másodfokú bíróság ebben a körben arra mutat rá, hogy önmagában az a tény, hogy a jogi személy az őt képviselő természetes személyen keresztül tud megnyilvánulni még nem jelenti azt, hogy minden esetben a természetes személy képviselő saját személyében tehető felelőssé az esetleges jogsértésekért. A perbeli esetben azonban az alperes, mint a beavatkozó törvényes képviselője ezen képviseleti jogkört meghaladóan feladatán, tevékenységi körén túlmutató olyan tartalmú nyilatkozatot tett, amely képviselői tevékenységén túlmutató önálló felelősséget megalapozó magatartás volt. Ennek következtében a jóhírnevet sértő nyilatkozatok mint objektív jogkövetkezmények alóli felelősség alól nem mentesülhetett. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a jogszabályi rendelkezéseknek és a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően állapította meg azt, hogy a légi mentés veszélyeztetésére, a hanyag üzemeltetésre vonatkozó alperesi állítás valótlan és sérti a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát. E közlés valóságtartalma tekintetében az alperest terhelte a bizonyítás kötelezettsége, amelynek azonban az eljárás során nem tett eleget. Így sem okirati és egyéb bizonyíték útján nem igazolta azt, hogy a felperes, mint a légi közlekedéssel foglalkozó gazdasági társaság az üzemeltetési, karbantartási és egyéb feladatait úgy látta el, hogy azzal veszélyeztette a légi mentést. Az alperes a sajtótájékoztatón általános érvényű kijelentéseket tett, amit a per során alátámasztani nem tudott. Abból, hogy két gép meghibásodott és a francia javító cég típusidegen megoldásokat, alkatrészeket talált a javítás során, nem vonható le általánosságban az, hogy a felperes a tevékenysége során veszélyhelyzetet teremtett. Helyesen mutat rá az elsőfokú bíróság arra is, hogy önmagában a feljelentésben írtak nem igazolják azt - különös tekintettel arra, hogy azt az alperes terjesztette elő -, hogy a felperes hanyag üzemeltetést végzett, ami azt jelenti, hogy tevékenysége során folyamatosan megsérti az üzemeltetés szabályait, a műszaki előírásokat. Ez pedig a Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint is különösen sértő egy légi közlekedéssel, légi mentéssel foglalkozó cég esetén. Ezért a másodfokú bíróság is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes az elsőfokú bíróság által megállapított két közléssel megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogait. Azzal is egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal, hogy a felperes által sérelmezett, az … című hetilapban közölt interjú azon állításai, hogy a felperes jelentős állami vagyont szakít ki, illetve, hogy monopolhelyzetet birtokol, az alperes által megfogalmazott olyan véleménynek tekintendő, amely nem lépi túl a szabad véleménynyilvánítás alkotmányos kereteit. Az, hogy ezzel nem mindenki - így a felperes sem - ért egyet, még nem alapozza meg a jogsértés megállapítását. Az alperes bírálata, az alkalmazott szóhasználat, a megfogalmazás, a levont következtetés nem volt indokolatlanul sértő, bántó, így emiatt a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jog megsértésének a megállapítására nincs jogszabályi alap. Az objektív személyiségvédelmi eszközöket a Ptk. 84. §

(1)bekezdés a)-d) pontjai tartalmazzák. Ezek igénybevételére akkor van lehetőség, ha megállapítható, hogy a személyiségi jogsérelem a jogsértő magatartásra vezethető vissza. Annak azonban nincs értékelhető jelentősége, hogy az a személy, aki jogellenes magatartást tanúsított, felróhatóan, illetve jó vagy rosszhiszeműen járt-e el . A jogkövetkezmények azzal szemben alkalmazhatók, aki a jogsértést okozta, vagy annak bekövetkeztében közrehatott. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a jogsértés megállapításán és az elégtételadó nyilatkozaton túl a további jogsértéstől való eltiltás, mint objektív jogkövetkezmény is indokolt, ezért arról a másodfokú bíróság rendelkezett. A Ptk. 84. §

(1)bekezdésének e) pontja értelmében az, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A Ptk. 339. §-án alapuló kártérítési felelősség fennállása esetén a kárért felelős személy a Ptk. 355. §

(1)és

(4)bekezdés szerint köteles a kárt megtéríteni. A Ptk 348. §

(1)bekezdése kimondja, hogy ha az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató felelős. A jogi személy feladat- és hatáskörében, illetve tevékenységi körében eljáró természetes személy (tag, alkalmazott, vezető tisztségviselő) magatartása a jogi személy eljárásának minősül, így az ennek során okozott kárért vagy személyiségi jogsértésért harmadik személyekkel szemben a jogi személy tartozik felelősséggel (BDT2010. 2192). A perben nem volt vitatott, hogy az alperes a beavatkozó munkavállalójaként tett nyilatkozatot, így a felperesnek az alperessel szembeni nem vagyoni kártérítés iránti igénye a Ptk. 348. §

(1)bekezdésében foglaltakra tekintettel nem volt megalapozott. Az alperes sérelmezte a perköltség megállapítását is. A Pp. 24. §

(1)bekezdése értelmében a pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog értéke irányadó, ami jelen esetben a felperes 2.000.000 forintos nem vagyoni kártérítés iránti igénye. A Pp. 81. §

(1)bekezdése alapján részleges pernyertesség esetében a bíróság a perköltség felől a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével határoz. Ezen törvényi rendelkezés figyelembe vétele mellett a részleges pernyertességre tekintettel változtatta meg a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság perköltség megfizetésére kötelező rendelkezését és állapította meg az elsőfokú perköltséget, valamit a peres felek által fizetendő kereseti illeték összegét is. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján részben megváltoztatta, egyebekben annak helyes indokaira kiterjedően a Pp. 254. §

(3)bekezdésének megfelelően helybenhagyta. A fellebbezési eljárásban felmerült költségről a Fővárosi Ítélőtábla a Pp. 239. §-án keresztül érvényesülő Pp. 78. §

(1)bekezdése szerint határozott, figyelemmel a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §

(2)bekezdésére és a 32/

1. (VIII. 22.) IM rendelet
2. §-ában foglaltakra. Budapest,
3. november
4. Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke Dr. Győriné dr. Maurer Amália s.k.. Fülöp Györgyi s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő bíró