← Magyarország

Gf.30667/2009/5 – Debreceni Ítélőtábla

Gf. IV. 30.667/2009/

  1. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Debreceni Ítélőtábla a Dr.M.B. ügyvéd (1137 Budapest, Pozsonyi u. 53-55.) által képviselt I.rendű felperes neve (címe) I.r. és a II.rendű felperes neve (címe) II.r. felpereseknek -, a Fodor András Ügyvédi Iroda (3530 Miskolc, Görgey A. u.
  2. III/1.; ügyintéző: Dr. Fodor András ügyvéd) által képviselt alperes neve (címe) alperes ellen elszámolás iránt indított perében, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság
  3. szeptember
  4. napján meghozott 13.G.40.265/2008/
  5. számú ítélete ellen, a felperesek által
  6. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán indult másodfokú eljárásban tárgyaláson kívül - meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I.r. felperesnek 442 727 (Négyszáznegyvenkettőezerhétszázhuszonhét) Ft, a II.r. felperesnek pedig 68 573 (Hatvannyolcezerötszázhetvenhárom) Ft tőkét és azoknak
  7. október
  8. napjától félévente, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát, valamint együttesen a felpereseknek 100 000 (Egyszázezer) Ft elsőfokú perköltséget. Mellőzi a felpereseknek az alperes javára perköltségben történő marasztalását. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felpereseknek együttesen 46 700 (Negyvenhatezer-hétszáz) Ft másodfokú perköltséget. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás: Az alperes jogelődje a -
  9. február 1-től végelszámolási eljárás alatt állt - S Bt.
  10. július 25-én taggyűlést tartott, amelyen a résztvevők elfogadták a végelszámoló által elkészített mérlegbeszámolót. Az abban foglaltak szerint a betéti társaságnak áfavisszaigénylésből eredően az adóhatósággal szemben 1 270 000 Ft összegű követelése volt. Ezt követően a perben nem álló B.B. a S Bt.. beltagja és a kültagjai (a felperesek) bejelentették, hogy a társaságból kilépnek, egyidejűleg B. Gyné mint beltag, továbbá F.J. és J.B. mint kültagok a társaságba beléptek. A taggyűlésről készült jegyzőkönyv szerint a kilépő tagok egymással és a társasággal elszámoltak. A belépő új tagok az elszámolást tudomásul vették, továbbá vállalták, hogy a S Bt.-nek a felszámolás alatt álló gödöllői D Kft..-vel szembeni (bejelentett és felszámoló által visszaigazolt) ismeretlen összegben megtérülő követelését a kifizetést követően a kilépő tagok számára megfizetik. F.J. és J.B. „mint a S-E Bt. tagjai" a taggyűlés napján (
  11. július 25-én) készült írásbeli nyilatkozatukban „a taggyűléstől függetlenül" arra kötelezték magukat, hogy „a társaság első bevételéből, legkésőbb azonban
  12. szeptember 30-ig" a társaságból kilépő tagok számára „tagi hitel jogcímén" készpénzben megfizetnek 1 270 000 Ft-ot, a következő felosztás szerint: B.B. beltag részére: 36 322 Ft-ot, az I.r. felperes részére: 598 678 Ft-ot, Dr.M.B. kültag részére: 363 220 Ft-ot, a II.r. felperes részére pedig: 271 780 Ft-ot. A felperesek a
  13. január 15-én előterjesztett keresetükben az alperesnek 664 800 Ft-ban és annak
  14. október 1-jétől a kifizetésig járó törvényes mértékű késedelmi kamataiban történő marasztalását kérték, utóbb azonban a keresetüket 511 500 Ft-ra, majd 511 300 Ft-ra leszállították. Arra hivatkoztak, hogy a
  15. július 25-én írásban megtett kötelezettségvállalás ellenére az alperes (névváltozást követően a S-E Bt.) a jogelődje által megfizetni vállalt 1 270 000 Ft-ból
  16. október 20-án csak 600 000 Ft-ot teljesített. A további 670 000 Ft tartozásból pedig csupán 72 500 Ft megfizetését vállalta, azt állítva, hogy a különbözetet olyan tartozások kiegyenlítésére kellett felhasználnia, amelyek még a S Bt.-t terhelték, ezért a különbözeti összeget kompenzálta. Utóbb az alperes átutalt a II.r. felperes számlájára még 81 000 Ft-ot is. A felperesek álláspontja szerint az általuk elismerten túli kompenzációs igénye az alperesnek nem jogszerű, mert az tőlük nem követelhető igényekre vonatkozik. Az alperes az ellenkérelmében a módosított kereset elutasítását kérte, egyrészt azt állítva, hogy a követelt összeggel az alperes nem tartozik, mivel a kilépő tagok a jogelődjével elszámoltak. Másrészt arra hivatkozott, hogy a kötelezettséget valójában F.J. és J.B. vállalták. Mindemellett az alperes beszámítani kívánta a felperesek módosított követelésébe azokat a követeléseit, amelyek - állítása szerint - a kilépett tagokat terhelték, írásbeli nyilatkozatuk alapján. Az elsőfokú bíróság a
  17. sorszámon meghozott ítéletével a felperesek keresetét elutasította és őket az alperes javára 24 000 Ft perköltség egyetemleges megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a felperesek a követelésük jogalapját az alperessel szemben nem igazolták. A
  18. július 25-én felvett taggyűlési jegyzőkönyv alapján az elsőfokú bíróság megállapítása az volt, hogy a felperesek a S Bt.-nek az adóhatósággal szemben fennálló 1 270 000 Ft áfa-visszaigénylésből származó követelése ismeretében tettek olyan nyilatkozatot, hogy a kilépő tagok egymással és a társasággal elszámoltak. Azt követően pedig igényük már csak a bt-nek a felszámolás alatt álló gödöllői D Kft..-vel szembeni követelés megtérülésekor lehetett, amelyet az alperes (új) tagjai a jegyzőkönyvben számukra kifizetni vállaltak. A S Bt.. belépő új tagjai által
  19. július 25-én adott írásbeli nyilatkozat - az elsőfokú bíróság megállapítása szerint - a felperesek és az alperes közötti 1 270 000 Ft megfizetésére vonatkozó szerződésnek nem tekinthető. E nyilatkozat alapján ezért a felperesek az 1 270 000 Ft megfizetése iránti igényüket nem az alperessel, hanem a nyilatkozattevő F.J.sal és J.B.nal szemben érvényesíthetik. Az ítélet elleni felperesi fellebbezés folytán eljárt Debreceni Ítélőtábla a .../
  20. számú végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A felperesek másodfokú perköltségét 45 700 Ft-ban, míg az alperesét 15 000 Ft-ban állapította meg. Az ítélőtábla megállapítása szerint a felperesek keresetének elutasítása a jogalap hiányára utalással nem volt megalapozott. A felpereseknek a
  21. július 25-i taggyűlésről felvett jegyzőkönyvben rögzített azt a nyilatkozatát, hogy ők a társasággal elszámoltak, úgy kellett értelmezni, hogy ők a taggyűlés napján a jegyzőkönyvben meghatározott minden vagyonnal összefüggésben elszámoltak, és meghatározták a teljesítés körülményeit is, amelyet az alperes (mint jogutód) magára nézve kötelezőnek is tartott és el is ismert egészen a beszámítási igényének bejelentéséig. Az elszámolás a felek között a
  22. július 25-én meglévő vagyonnal egyrészt a taggyűlési jegyzőkönyv
  23. oldalának utolsó bekezdése szerint, másrészt a külön felvett „megállapodás"-ban foglaltak szerint történt meg. Azokat pedig valamennyi fél elfogadta magára nézve kötelezőnek, senki nem támadta meg, csupán a további teljesítést tagadta meg a jogutód alperes a felperesek módosított követelése vonatkozásában a beszámítási kifogására hivatkozással. Az alperes az ellenkérelmében egyrészt a jogelődje végelszámolásával összefüggésben felmerült könyvelői díj megfizetéséből eredő (312 500 Ft összegű), másrészt a társaság be nem hajtott számlakövetelése miatt keletkezett (200 000 Ft összegű) követeléseit kívánta beszámítással érvényesíteni a felperesekkel szemben az I.r. felperes és Dr.M.B.
  24. augusztus 15-én keltezett nyilatkozatára hivatkozással, miszerint „amennyiben az átadásátvétel időpontját megelőzően a betéti társaság korábbi tevékenységével összefüggésben a társasággal szemben követelés merülne fel, úgy annak kiegyenlítése a volt tagokat terheli". A felperesek azonban a beszámítási igényt a jogalapjában és az összegszerűségében is vitatták. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét arra tekintettel helyezte hatályon kívül, hogy az elsőfokú bíróság eljárása során nem tisztázta a beszámítási kifogás tekintetében a jogvita kereteit és elmaradt annak tárgyában a megalapozott döntéshez szükséges bizonyítás lefolytatása is. A megismételt eljárásra vonatkozóan akként foglalt állást, hogy amennyiben új tény, vagy körülmény nem ad okot eltérő tényállás megállapítására - a felperesek keresete a rendelkezésre álló adatok és a felek perbeli nyilatkozatai alapján elbírálható, etekintetben tehát további bizonyítás lefolytatása nem szükséges. Az alperes beszámítási kifogásának elbírálásához azonban tisztázni kell a felek között ebben a vonatkozásban fennálló vita kereteit, mivel a felperesek vitatták az alperes beszámítási kifogását. A felek nyilatkozatainak és bizonyítási indítványainak előterjesztését követően kellett tehát az elsőfokú bíróságnak arról döntenie, hogy az alperes beszámítási kifogásában érvényesített követelések a társaság korábbi tevékenységével összefüggésben felmerült, a társasággal szemben érvényesített követelésnek minősültek-e. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a felajánlott bizonyítás lefolytatását követően a felperesek keresetét újból elutasította és kötelezte őket arra, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg 53 125 Ft perköltséget az alperesnek. Az elsőfokú bíróság F.J.nak „a felperesi részről nem cáfolt" tanúvallomására hivatkozással azt állapította meg, hogy a társaságból kilépő és az oda belépő tagok szándéka olyan adásvételi szerződés megkötésére irányult, amelynek alapján a kilépő tagok a belépő tagoktól valójában az alperes gazdasági társaságnak a felek által meghatározott vételárát kapták meg. Ebben az esetben pedig a jogviszony a régi és az új tagok között jött létre, annak ellenére, hogy látszólag a változás a
  25. évben hatályos „A gazdasági társaságokról" szóló,
  26. évi CXLIV. törvény (Gt.) 95.§

(1)és
(2)bekezdése alapján valósult meg. Kifejtette, hogy F.J. tanúvallomása egyértelműen alátámasztotta azt a körülményt, hogy a perbeli nyilatkozat nem a társaság, hanem annak új tagjai kötelezettségvállalását tartalmazta. Ezért határozott ismét a felperesek keresetének elutasításáról, amelyre tekintettel az alperes beszámítási kifogását érdemben már nem vizsgálta. Az ítélettel szemben ismét a felperesek terjesztettek elő fellebbezést, amelyben - elsődlegesen - a sérelmezett határozat megváltoztatását és az alperesnek a módosított kereseti kérelmüknek megfelelő marasztalását, másodlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérték. Hivatkoztak arra, hogy az alperes jogelődje, a S Bt.. végelszámolása alatt jelentkeztek azok a személyek, akik be kívántak a társaságba lépni és az alperes egyrészt vállalta a régi tagok tagi kölcsönének kiegyenlítését (amely teljesedésbe is ment), másrészről vállalta a per tárgyát képező az adóhatósággal szembeni áfa-visszaigénylés összegének a számukra történő megfizetését is. Álláspontjuk szerint ezt támasztja alá, hogy F.J. és J.B. kültagok arra kötelezték magukat, hogy a hivatkozott összeget a társaság első bevételéből (nem pedig a saját vagyonukból) fizetik meg, továbbá a nyilatkozatuk utolsó bekezdésében is az szerepel, hogy az APEH Pest Megyei Igazgatósága által jóváírásra kerülő áfa összege a tagok gyűlésén felvett jegyzőkönyvben rögzítettek alapján a S Bt.. régi tagjait illeti. Hangsúlyozták, hogy az áfa-visszaigénylés a gazdasági társaságot megillető jogosultság volt, ezáltal annak elszámolása a természetes személyek között fogalmilag kizárt. A felperesek a beszámítási kifogás elutasítását kérték, mivel a könyveléssel kapcsolatos kiadás - állításuk szerint - az alperes érdekkörében merült fel, annak elvégzésére nem a felperesek és a volt tagok megbízása alapján került sor. A ki nem egyenlített 200 000 Ft összegű számlával összefüggésben pedig előadták, hogy az alperesnek módja lett volna a követelés behajtásáról intézkedni, illetőleg utóbb - a tartozás kötelezettjének felszámolási eljárásában - az igényét érvényesíteni. Az alperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő. A felperesek fellebbezése alapos. A peres felek az ügyben tárgyalás tartását nem kérték. Ezért az ítélőtábla a fellebbezést a Pp. 256/A.§
(1)bekezdés f) pontja alapján tárgyaláson kívül bírálta el. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárás során a Debreceni Ítélőtábla .../
  1. számú hatályon kívül helyező végzésében foglalt iránymutatást betartva a beszámítási kifogással kapcsolatban a jogvita kereteit tisztázta és a bizonyítással összefüggő tájékoztatási kötelezettségének is eleget tett. A
  2. sorszámú végzésében, valamint a
  3. május
  4. napján tartott tárgyalásról készült
  5. sorszámú jegyzőkönyvben ugyanis felhívta az alperest a bizonyítékai előterjesztésére, illetve (a jegyzőkönyv
  6. oldalán) a Pp. 3.§
(3)bekezdésének megfelelően tájékoztatta is őt, amelyek eredményeként az alperes az okiratait, bizonyítékait csatolta is. Az elsőfokú bíróság azonban az újabb ítéletének meghozatalakor tévesen tért el az ítélőtáblának a megismételt eljárás során meg nem döntött megállapításaitól és - arra tekintettel - indokolatlanul nem foglalt állást az eltérő jogi álláspontja miatt a beszámítási kifogás tárgyában, amelyre vonatkozóan azonban az ítélőtábla által elrendelt bizonyítási eljárást lefolytatta. A Pp. 252.§
(4)bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezi, a hatályon kívül helyező végzésnek tartalmazni kell - egyebek mellett - a másodfokú bíróságnak az új eljárásra vonatkozó utasításait, az elsőfokú bíróságot pedig a másodfokú bíróság megállapításai és állásfoglalásai kötik. Ez azonban nem feltétlen kötöttség, tehát nem jelenti azt, hogy azoktól az elsőfokú bíróság semmilyen körülmények között nem térhet el, mivel a másodfokú bíróság megállapításai, következtetései, iránymutatásai - értelemszerűen - csak a határozata meghozatalakor rendelkezésére álló peranyagra támaszkodtak (támaszkodhattak). Ezért olyan esetben, amikor a további eljárás során felmerülő újabb tények és bizonyítékok alapján a másodfokú bíróság által megállapított tények megdőlnek, az elsőfokú bíróságot az újabb eljárásban (az érintett körben) már nem kötik a másodfokú bíróság megállapításai és állásfoglalásai sem. Mindezekből következően a másodfokú bíróságnak a bizonyítást elrendelő végzésétől - amelyhez kötve van - az elsőfokú bíróság csak akkor és annyiban térhet el, ha az elrendelt bizonyítás utóbb az újabb adatokra tekintettel feleslegessé válik. (Ezt az iránymutatást adta a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a Bírósági Határozatok című folyóiratban
  1. évben
  2. sorszámon közzétett azonban még jelenleg is irányadó - határozatában.) A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság (J.B. István és V.K. tanúk mellett) tanúként hallgatta ki F.J.t, aki - az alperes társaság tagjaként - a perbeli jogvitában nem tekinthető érdektelen tanúnak. Ezért az ő vallomása önmagában nem adhatott kellő alapot arra, hogy az elsőfokú bíróság eltérhessen az ítélőtáblának a felperes kereseti kérelmére vonatkozóan a hatályon kívül helyező végzésben tett megállapításaitól és - az attól eltérő ténymegállapítása alapján - jogszerűen mellőzhesse a beszámítási kifogásra vonatkozóan lefolytatott bizonyítás értékelését. A hatályon kívül helyező végzésben foglalt megállapításoktól ugyanis az elsőfokú bíróság az újabb ítéletének meghozatalakor csak abban az esetben térhetett volna el, ha a megismételt eljárásban olyan (elvileg nem kizárható) újabb tények, vagy bizonyítékok merültek volna fel, amelyek annak a megalapozott megállapítására adtak volna alapot, hogy nem az alperes, hanem - valamilyen eddig nem ismert ok miatt - a kültagjai kötelesek a felperesek felé az alperes áfa-visszaigényléséből eredő követelésének megfizetésére. Tény, hogy a megismételt eljárás során a felperesek ilyen tárgyú elismerő nyilatkozatot nem tettek és az alperes sem hivatkozott ilyen tartalmú bizonyítékra. Ezzel szemben az is tény, hogy F.J. tanú kihallgatását - J.B. és V.K. tanúkkal együtt - nem az alperes, hanem a felperesek indítványozták és csak az alperes beszámítási kifogásával összefüggésben. A megismételt eljárásban tehát az alperesi kültagok fizetési kötelezettségére vonatkozó, a korábbitól eltérő megállapításra okot adó újabb tények, bizonyítékok nem merültek fel. Ezért az elsőfokú bíróságnak - az ítélőtábla meg nem döntött ténymegállapításaiból kiindulva - az alperes beszámítási kifogása alaposságát vizsgálnia kellett volna, amelyet az elsőfokú íróság - a megalapozatlanul eltérő jogi álláspontja miatt - elmulasztott. A Pp. 253.§
(3)bekezdése alapján azonban az ítélőtábla a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhatott, amelyekben az elsőfokú bíróság nem határozott, amennyiben a döntésének meghozatalához szükséges adatok rendelkezésre álltak. Az adott esetben pedig az elsőfokú bíróság a beszámítási kifogás elbírálásához szükséges bizonyítást lefolytatta, amelynek alapján az ítélőtábla az alábbiakat állapította meg; A könyvelési feladatok elvégzéséért kifizetett díjra vonatkozó beszámítási kifogással összefüggésben az alperes a megismételt eljárásban egyrészt igazolta, hogy 312 500 Ft-ot a P Kft-nek kifizetett, másrészt az elsőfokú bíróság tanúként hallgatta ki a könyvelést végző személyt arra vonatkozóan, hogy az igazolt ellenszolgáltatásért milyen feladatokat kellett ellátnia. V.K. a tanúvallomásában úgy nyilatkozott, hogy
  1. február 1-jétől júliusig kellett a könyvelést, az adóbevallásokat, illetőleg azokat a nyilvántartásokat elkészítenie, amelyek a tárgyi eszközökre, készletekre vonatkoztak, mert etekintetben a társaságnak nem volt megfelelő kimutatása. A tanú előadta azt is, hogy a könyvelési feladat nem jelentett sok tételt, azonban az alapokmányok „több helyen hibásak voltak", illetőleg „mindennek utána kellett járni". Állítása szerint meg kellett keresnie az adóhatóságot is aziránt, hogy szükséges-e a már benyújtottakon túl további könyvelési dokumentáció elkészítése a végelszámolási időszak tekintetében és ekkor került sor a felperesek részéről annak a nyilatkozatnak az aláírására, hogy ők az - esetleges - azzal kapcsolatos költségek megfizetését vállalják. A V.K. által elvégzett könyvelési feladatok pontos tartalmára, terjedelmére vonatkozóan azonban további értékelhető adatok nem álltak rendelkezésre, mert azokat az alperes - az elsőfokú bíróság felhívása ellenére - nem nyújtotta be az iratokhoz. A cégnyilvántartás adatai alapján tényként állapítható meg, hogy az alperes jogelődje
  2. február 1-től -
  3. július 25-ig végelszámolás alatt állt. A végelszámolására vonatkozóan irányadó jogszabály, „A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról" szóló,
  4. évi XLIX. törvény (Cstv.) 77.§-a szerint a jogutód nélküli megszűnést kimondó határozatot meghozó szervezet (az alperes jogelődjének taggyűlése) azonban a végelszámolás ideje alatt a végelszámolás megszüntetéséről és a működésének továbbfolytatásáról döntött. A
  5. július 25-én hatályos „A felszámolás és a végelszámolás számviteli feladatairól" szóló, 225/
  6. (XI.19.) Kormányrendelet 17.§-a alapján, ha a gazdálkodó szervezet a Cstv. 77.§-a alapján a végelszámolás megszüntetéséről és a működés továbbfolytatásáról dönt, a végelszámolónak eleget kell tennie a 15.§-ban a végelszámolás befejezésére vonatkozóan előírtaknak. A hivatkozott Kormányrendelet 15.§
(1)bekezdése szerint a végelszámoló a végelszámolás befejezésekor a számviteli elszámolások, nyilvántartások alapján az egyes üzleti évekről külön-külön beszámolót, az utolsó üzleti évről - a végelszámolás befejezésének napjával, mint mérleg-fordulónappal - készült beszámolóban kimutatott eredmény felosztása után végelszámolási zárómérleget, zárójelentést, vagyonfelosztási javaslatot, valamint záró adóbevallást készít. „Az adózás rendjéről" szóló,
  1. évi XCII. (Art.) 178.§
  2. pontja szerint adóév az a naptári év, amelyre az adókötelezettség vonatkozik, továbbá a számvitelről szóló törvényben meghatározott beszámoló adataira épülő adó- és adó jellegű kötelezettségek tekintetében a számvitelről szóló törvény szerinti üzleti év. „A számvitelről" szóló
  3. évi C. törvény 11.§
(1)bekezdése szerint az üzleti év az az időtartam, amelyről a beszámolót kell készíteni és annak időtartama megegyezik - a
(2)-
(13)bekezdésekben foglalt kivételével - a naptári évvel. A
(12)bekezdés szerint a végelszámolás időszaka általában egy üzleti év. Amennyiben a végelszámolás 12 naptári hónap alatt nem fejeződik be, a végelszámolás időszaka alatt az üzleti év(ek) időtartama 12 hónap, míg az utolsó üzleti év 12 naptári hónapnál rövidebb is lehet. A Cstv. 78.§
(1)bekezdése szerint a végelszámolás költségeit a gazdálkodó szervezet viseli. A perbeli adatok alapján tényként állapítható meg, hogy az alperes jogelődjének a
  1. február 1-jétől végelszámolás alatt állt S Bt.-nek a társasági adóbevallása a
  2. január 31-ig terjedő időszakról az adóhatóság felé a végelszámoló részéről - utólagos korrigálással - „rendben beadásra" került. A hivatkozott jogszabályi rendelkezések alapján pedig az is megállapítható, hogy a
  3. február 1-től -
  4. július 24-ig tartó időszakról (amikor a cég a végelszámolásról visszatért és új névvel, új tulajdonosi körrel folytatta a tevékenységét) ugyancsak a végelszámolónak kellett elkészítenie a beszámolót, a végelszámolási zárómérleget, a záró-adóbevallást és azokat megküldenie az adóhatóságnak, továbbá az is, hogy a végelszámolással szükségszerűen felmerülő egyéb költségekkel együtt a végelszámoló díját a gazdálkodó szervezetnek kellett viselnie, azok felmerülésekor. Mindezekből következően az I.r. felperes által is aláírt
  5. augusztus 15-i nyilatkozat nem értelmezhető akként, hogy abban a társaság volt tagjainak egy része olyan költség megtérítését (is) vállalta, amely igazoltan az átadás-átvétel után és nem a cég „korábbi tevékenységével összefüggésben", hanem a végelszámolási eljárás befejezése, illetőleg a cég működésének folytatása miatt merült fel. A hivatkozott nyilatkozat ugyanis kifejezetten csak a társaság korábbi tevékenységével összefüggésben felmerülő követelésre és nem a végelszámolással szükségképpen még keletkező, a társaságot terhelő költségre vonatkozott. V.K. tanú pedig nem vitásan
  6. augusztus 15-ét követően (
  7. szeptember 13-án) kereste meg az adóhatóságot a végelszámolás befejezésével összefüggésben követendő további könyvelési eljárás tárgyában, amelyet nyilvánvalóan azt követően végzett el. Az a költség tehát, amely abból eredően merült fel, hogy az alperes
  8. szeptember 13-a után a végelszámolás befejezése helyett elvégeztette a végelszámolás megszüntetéséről és a cég működésének továbbfolytatásáról szóló döntéshez szükséges könyvelői feladatokat a
  9. augusztus 15-én keltezett nyilatkozat alapján nem hárítható át a nyilatkozó tagokra, akkor sem, ha az alperes társaság annak során a általa megbízott könyvelővel a cég korábbi, meghatározhatatlannak tartott könyvelési adatait is ellenőriztette. Amennyiben ugyanis az új tagok átvizsgáltatták a könyvelőjükkel a részükre átadott iratokat, számlákat és egyéb könyvelési dokumentumokat, annak a költsége nyilvánvalóan nem minősíthető olyan, a társaság korábbi tevékenységéből származó, a társasággal szemben felmerült követelésnek, amely az I.r. felperes, valamint Dr.M.B. nyilatkozata alapján a felpereseket terhelhette volna, éppúgy, mint a végelszámolási eljárás befejezésével összefüggésben felmerült könyvelési költség sem. Mindezekre tekintettel az alperesnek a 312 500 Ft könyvelési költség beszámítására irányuló igénye a felperesekkel szemben alaptalan volt. Az ítélőtábla alaptalannak találta az alperes beszámítási kifogását a S Bt.. által
  10. április 5-én kiállított
  11. számú (200 000 Ft összegű) számlával összefüggésben is. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a hivatkozott számlát az alperes felé a F Kft-nek kellett volna kiegyenlítenie. A követelés alapjául szolgáló jogviszony tehát a két társaság között állt fenn. A beszámítási kifogás alaposságának vizsgálata szempontjából annak nem volt jelentősége, hogy a számlát utóbb helyesbítették, és annak sem, hogy a kötelezett gazdálkodó szervezet „meghatározó befolyást gyakorló" tagjai részben ugyanazok a személyek, akik az alperesi jogelőd társaságból kiléptek. Önmagában amiatt ugyanis, hogy egy, részben az alperes jogelődjének volt tagjai által tulajdonolt önálló jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társság a tartozását a jogutód alperes számára nem egyenlítette ki, az alperes volt tulajdonosai, illetőleg az adós társaság tulajdonosainak személyes megtérítési kötelezettségét - további tényállítások és a jogcímre történő hivatkozások nélkül - nem alapozhatta meg. A felperesek követelésébe történő beszámítási igénye tehát az alperesnek e követelés vonatkozásában is jogalap nélküli. Erre a követelésre tehát ugyancsak nem terjedt ki a volt tagok egy része által aláírt
  12. augusztus 15-i nyilatkozat. Az alperes számára egyébként a működése továbbfolytatását követően még mintegy másfél év állt (volna) rendelkezésre ahhoz, hogy az utóbbi igényét a F Kft-vel szemben érvényesítse
  13. április 6-ig, az utóbbi cég felszámolásának elrendeléséig, majd azt követően is bejelenthette volna az igényét az adós társaság felszámolójához. Beszámítási kifogásként azonban az alperes az általa behajtani elmulasztott számlakövetelést a felperesekkel szemben eredményesen nem érvényesíthette. Mindezekre tekintettel az ítélőtábla a megismételt eljárás során a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján az alperes beszámítási kifogását teljes mértékben alaptalannak találta, ezért a felperesek leszállított keresetének megfelelően kötelezte az alperest a felperesek javára az 511 300 Ft megfizetésére a Debreceni Ítélőtáblán
  14. július 9-én tartott tárgyaláson felvett .../
  15. számú jegyzőkönyv
  16. oldalának harmadik bekezdésében foglaltak szerint. A késedelmi kamat fizetésének kezdő időpontját az ítélőtábla az alperes által vállalt
  17. szeptember 30-i határidőt követő napban, a kamat mértékét pedig - a kereseti kérelemmel egyezően - a Ptk.301.§
(1)bekezdésének megfelelően állapította meg. Az ítélőtábla az elsőfokú perköltség tárgyában a Pp. 81.§
(1)bekezdése alapján határozott, amelynek során a felperesek eredetileg előterjesztett kereseti kérelmének összegéből indult ki, azonban figyelembe vette, hogy az alperes már a keresetindítást megelőzően megfizetett a felpereseknek 72 500 Ft-ot és 81 000 Ft-ot, amelyre tekintettel a felperesek utóbb a keresetüket leszállították. Ennek megfelelően a másodfokú bíróság a felperesek által lerótt kereseti illeték és a felperesek közös jogi képviselője ügyvédi munkadíja arányos részéből, valamint a hatályon kívül helyező végzésben a felperesek javára megállapított költségből álló elsőfokú (rész)perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. Az ügyvédi költség megállapításakor az ítélőtábla „A bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről" szóló, 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 3.§
(2)bekezdésének a) pontjában és a 4/A.§
(1)bekezdésében foglaltakat alkalmazta. A másodfokú perköltségről pedig az ítélőtábla a Pp. 78.§
(1)bekezdése alapján akként határozott, hogy a pervesztes alperest kötelezte az eredményesen fellebbező felperesek másodfokú eljárással kapcsolatban felmerült költségei megtérítésére. Ennek során figyelembe vette a felperesek által lerótt fellebbezési illetéket, valamint a közösen viselt ügyvédi munkadíjból eredő költséget, melynek összegét, a Pp.79.§
(1)bekezdése alapján, hivatalból határozta meg, a R. 3.§
(2)bekezdésének a) pontja,
(5)bekezdése és a 4/A.§
(1)bekezdése alapján. Debrecen,
  1. október
  2. Erőss Károlyné Dr. Vajvoda Ildikó sk. a tanács elnöke, Dr. Drexlerné Dr. Karcub Edit sk. előadó bíró, Dr. Szűcs Lajos sk. bíró A kiadmány hiteléül: -kiadó-

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.