← Magyarország

Gfv.30288/2010/4 – Kúria

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSÕBB BÍRÓSÁGA mint felülvizsgálati bíróság Gfv.IX.30.288/2010/4.szám A Magyar Köztársaság nevében! A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság dr. Sebők Imre ügyvéd által képviselt felperesnek, dr.Lajer Zsolt ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés iránt a Fővárosi Bíróságon 19.G.40.984/

  1. szám alatt indított és másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla 13.Gf.40.721/2009/
  2. számú ítéletével befejezett perében a másodfokú határozat ellen a felperes részéről benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság Ítélőtábla 13.G.40.721/2009/
  3. számú ítéletét fenntartja. a Fővárosi hatályában Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 2,500.000 (Kettőmillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget és az államnak az adóhatóság felhívására 2,500.000 (Kettőmillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Az ítélet ellen további jogorvoslatnak nincs helye. I n d o k o l á s : A másodfokú bíróság helybenhagyta a
  4. sorszámú elsőfokú ítéletet, amelyben az elsőfokú bíróság a felperesnek 1,500.271.755 Ft, 630.000 €, valamint 7,540 USD és mindezek kamatai megfizetésére irányuló keresetét elutasította. A másodfokú ítélet indokolása szerint a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az alperessel írásban
  5. november 30-ai lejáratú bankgarancia kibocsátásában állapodott volna meg, így az sem nyert bizonyítást, hogy az alperes a
  6. november 30-i lejáratú bankgarancia kibocsátásával hibásan teljesített, azaz megszegte a felperessel kötött szerződést. A jogerős ítélet tényállása szerint a felperes és a P UAB külföldi cég között
  7. augusztus 24-ei keltezéssel - 12 hónapra - benzinszállításra irányuló szerződés jött létre meghatározott szállítási ütemezéssel. Az első szállítás
  8. októberében volt esedékes. A szerződés szerint a felperesnek 1 év és 1 hónapi időtartamra szóló fizetési garanciát kellett beszereznie 3,540.000 USD értékben. A felperes egy blanketta szerződési nyomtatvány kitöltésével azzal bízta meg az alperest, hogy
  9. november 30-ai lejárattal bocsássa ki a bankgaranciát a szállító mint kedvezményezett javára. Erre az írásbeli ajánlatra az alperes a bankgarancia lejárati dátumát
  10. november 30-ára javítva küldte vissza az általa aláírt szerződést. Az alperes válasza eltért az ajánlattól, ezért az új ajánlatnak minősült a Ptk.
  11. §-ának

(2)bekezdése szerint. Ezt az új ajánlatot a felperes csak egy - a lejárati időponttól független - körülmény tekintetében kifogásolta, mely kifogást az alperest elfogadott, tehát a szerződés közöttük az alperes által meghatározott
  1. november 30-ai lejáratú időponttal jött létre. A felperes ezért alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperes szerződésszegést követett el azzal, hogy a kedvezményezett felé a bankgaranciát nem a
  2. november 30-ai lejáratú határidővel bocsátotta ki. Hibás teljesítés hiányában az elsőfokú bíróság nem alkalmazhatta volna a Ptk.
  3. §-át és irreleváns az is, hogy a kiállított garancia ebben a formában biztosíthatta-e az alapügylet teljesítését. A felperesnek ezért a Ptk.
  4. §-ára alapított kártérítési igénye alaptalan, és az alperes jogosult volt a bankgarancia díjára. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen a másodfokú határozat "megváltoztatásával" az alperest 949,551.272 Ft tőke, 630.000 € tőke, 7.540 USD tőke és ezek késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni. Másodlagosan a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára kérte utasítani. Felülvizsgálati kérelmében a Ptk.
  5. §-ának és a Pp.
  6. §-a
(3)bekezdésének a megsértésére hivatkozott. Kifejtette, hogy a bankgarancia három pólusú jogviszony, az egyik szerződés a jogosult és a kötelezett között jön létre, míg a bankgaranciára irányuló megállapodás az előző szerződés kötelezettje és a bank között jön létre. A két szerződés alapján a jogosult a banktól követelheti, hogy a bank a szerződésnek megfelelő összeget fizesse ki a részére. A jogosult felé teljesítendő banki mellékkötelezettség semmilyen alapadatában, így a garantálás lejárata tekintetében - azaz
  1. november 30-a nem térhet el a biztosított szerződéstől. A felek között létezik egy mindkettőjük által aláírt írásbeli szerződés és egy attól eltérő tartalommal kibocsátott bankgarancia. A másodfokú bíróság tévesen értelmezte azokat a körülményeket, amelyekből megállapítható az ún. ajánlattól eltérő tartalmú elfogadó nyilatkozat. L Sz tanúvallomása szerint az alperes bank részéről a bankgarancia nyomtatvány aláírása nem ő előtte történt meg, azt csak a később kibocsátott bankgaranciáról szóló értesítéssel együtt küldte meg részére az alperes már "átfirkáltan". Az tehát nem állapítható meg, hogy az "átfirkálás" előtt vagy után írta-e alá az alperes a szerződést, holott ennek döntő jelentősége van. Ha elfogadható lenne, hogy az alperes új ajánlatot tett a
  2. november 30-ára átírt dátummal, a felperes reáutaló magatartásával akkor sem jöhetett volna létre a szerződés, egyrészt az írásbeli alak hiánya miatt, másrészt pedig azért, mert nem minősül ráutaló magatartásnak az, hogy a felperes a lejárati időt nem kifogásolta, minthogy a tanúvallomások szerint észre sem vette az eltérést. Ez esetben az lenne a helyes jogi következtetés, hogy a szerződés létre sem jött. Ez pedig nem állja meg a helyét, mert a felek egyike sem vitatta a szerződés megkötését. A felek között csak az volt a vitatott, hogy a szerződés milyen tartalommal, milyen lejárati időponttal jött létre. A körülményekből viszont arra kell következtetni, hogy az "átfirkálásra" a blanketta alperes általi aláírása után az ő részéről került sor. Az először
  3. november 30-ai tartalommal írta alá a szerződést és csak később kezdte azt "firkálni". A Ptk.
  4. §
(1)bekezdése és 213. §
(1)bekezdése alapján a szerződés tehát a
  1. november 30-ai lejárattal jött létre és a Ptk.
  2. §-a szerint figyelemmel a 311/A. §-ára is, az alperes hibásan teljesített. Az nem volt vitatott, hogy a felperes a bankgarancia kibocsátását követően reklamált annak hibája miatt. Azonban a bíróság a szerződéstől eltérő lejáratban történő "belenyugvás" megállapításánál nem vette figyelembe a felperes kiszolgáltatott helyzetét, amely amiatt állt fenn, hogy kizárólagos hitelezője az alperes volt, és teljes eszközállományát jelzálogjog és vételi jog terhelte. A felperes hibás teljesítése miatt a Ptk.
  3. §-a értelmében kártérítési felelősséggel tartozik. A Ptk.
  4. §-ának
(1)bekezdése nem alkalmazható, mert a bankgarancia kibocsátása annak kedvezményezettje felé előbb történt meg, mint annak átadása a felperes részére, így a felperes nem is tudhatott a szerződésszegésről. A hiba ismerete egyébként sem jár jogvesztéssel, mert az csak a törvény kifejezett rendelkezése vagy joglemondás esetén következne be. Az alperes részéről kiadott bankgaranciáknak nevesített swiftek nem biztosították mellékkötelezettségként a szállítási szerződést. A
  1. október 5-ei keltezésű swift érdemi hibája az, hogy ezen "visszavonhatatlan banki garancia" egyetlen felperesi levél alapján vissza vonható lett volna. Ezen swift nem volt bankgarancia. A
  2. október 9-i keltezésű swift nem felelt meg a megbízási szerződésnek és alkalmatlan volt arra, hogy az alperes részéről kreált lejárati időig egyetlen orosz áruszállításra garanciát nyújtson. Az alperes beismerte, hogy a megbízástól eltérően bocsátotta ki a bankgaranciát, ezért tévedett a másodfokú bíróság, amikor a beismert szerződésszegés tényét és az "egyoldalú eltérésre való hajlandóságot" nem értékelte a bizonyítási teher megfordulásaként. A felperes azt is sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a kereseti kérelmén, nem vette figyelembe, hogy a keresetét leszállította, illetve a másodfokú bíróság ezt a kifogást nem vette figyelembe. Az alperes kérte. ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását A felülvizsgálati kérelem az abban hivatkozott okból nem jogszabálysértő. A megjelölt Ptk.
  3. §-ra és a Pp.
  4. §-ának
(3)bekezdésére való hivatkozás nem értelmezhető. A felülvizsgálat tárgya a másodfokú ítélet, a másodfokú bíróság pedig nem alkalmazta a Ptk.
  1. §-át, mert kifejezetten azt állapította meg, hogy szerződésszegés hiányában annak alkalmazása fel sem merülhet. A Pp.
  2. §-ának
(3)bekezdése pedig a határozatok kihirdetésére vonatkozó szabályt tartalmaz, ennek megsértését viszont a felülvizsgálati kérelem nem indokolta. A felülvizsgálati kérelem lényegében a másodfokú ítéletnek azt a jogi következtetését vitatta, hogy az alperesnek a bankgarancia lejártának időpontja tekintetében adott válaszát új ajánlatnak kell tekinteni és, hogy ennek a felperes ráutaló magatartással való elfogadásával jött létre a szerződés a felek között. A felperes szerint a szerződés azzal jött létre, hogy a felperes írásban tett ajánlatát a
  1. november 30-ai lejáratú bankgarancia kibocsátására az alperes elfogadta oly módon, hogy a szerződést aláírta, majd az aláírást követően változtatta meg a szerződésben a lejárat időpontját először
  2. november 22-ére, majd pedig november 30-ára. Így maga a felek által aláírt okirat az, amely bizonyítja a felperes által állított tartalommal a megbízási szerződés létrejöttét, az utólagos "ráfirkálást" nem lehet új ajánlatnak tekinteni. Az alperes viszont nem a szerződés szerinti tartalomnak megfelelő bankgaranciát bocsátotta ki. A szerződésszegést az alperes elismerte, - a
  3. október 5-ei dátummal kiállított "visszaigazolás" szerint - hogy a garanciát a megbízástól eltérően
  4. november 22-ei lejárattal nyitotta meg. A felperes fenti jogi álláspontja nem helytálló. A Ptk.
  5. §-ában szabályozott bankgaranciának az a lényege, hogy a bank a pénzfizetésre kötelezett megbízásából meghatározott időtartamon belül arra vállal kötelezettséget, hogy meghatározott feltételek bekövetkezte esetén a pénzkövetelés jogosultjának fizetni fog. A garancia, bár a kötelezett teljesítésének a biztosítékául szolgál nem járulékos jellegű, hanem önálló kötelezettségvállalás, amelynek feltételeiben a bank és a pénzfizetésre kötelezett szabadon állapodnak meg. Jogilag téves tehát az a felperesi hivatkozás, hogy a banki mellékkötelezettség "semmilyen alapadatában, így a garantálás lejárata tekintetében sem térhet el a biztosított szerződés adataitól." A kötelezettnek nyilván olyan tartalmú bankgaranciát kell beszerezni, amilyenben a jogosulttal kötött szerződésben megállapodott. Amennyiben ez nem sikerül, ennek a szerződésben kikötött jogkövetkezményeit neki kell viselnie. A banknak csak akkor és annyiban keletkezik kötelezettséget, amennyiben a pénzfizetésre kötelezettel megállapodik (Ptk.
  6. §). A szerződéskötés folyamatát a Ptk. 211-
  7. §-ai szabályozzák. A perbeli esetben a felperesnek egy a bank által rendszeresített, szerződésnek nevezett, formanyomtatványon kellett megbízást adnia a bank számára arra, hogy vállalja el a garanciát meghatározott tartalommal, swiften továbbítsa a kedvezményezettnek a garancianyilatkozatot, és adja ki a megjelölt személynek, aki jelen esetben Lovas Szilvia volt. A nyomtatványnak a költségekre vonatkozó részét a bank tölthette ki. A felperes a bankgarancia kibocsátására irányuló szerződés létrejöttének bizonyítására egy olyan okiratot csatolt, amely mindkét fél aláírását tartalmazta, de a garanciavállalásnak a felperes által megjelölt
  8. november 30ai lejárata át volt húzta és helyette
  9. november 22-ei, illetve újabb átjavítás után november 30-ai lejárat került megjelölésre. A tanúk eltérően nyilatkoztak arról, hogy a javítás mikor került az okiratra, illetve, hogy a november 22-ei dátumot az alperes vagy a felperes képviselője írta-e bele a nyomtatványba. Az nem volt vitatott, hogy a 30-ai lejárat az alperes képviselőjétől származik. Az ajánlatot - a felperes részéről az alperes képviselőjének átadó - L Sz tanúvallomásából megállapítható, hogy azt ő előtte a bank részéről nem írta alá senki és annak eredetijét akkor nem kapta vissza, neki a kérelmet le kellett adni, azt nem tudja, hogy kinek adta le. Azt sem tudta megmondani, hogy az aláírt szerződés mikor került vissza a felpereshez. Mivel a Ptk.
  10. §-ának
(1)bekezdése szerint a szerződés a távollevők között abban az időpontban jön létre, amikor az elfogadó nyilatkozat az ajánlattevőhöz megérkezik, nincsen jogi jelentősége annak, hogy az alperes a garancia kibocsátása előtt aláírta-e a szerződést és azt követően végzett-e rajta változtatását. Az aláírás önmagában nem hozza létre a távollevők között a szerződést. Annak van jogi jelentősége, hogy milyen tartalmú elfogadó nyilatkozatot kap kézhez az ajánlattevő felperes. Nem kétséges, hogy a felperes később a már javított szerződési blankettát kapta meg az alperes által aláírva, hiszen ezt csatolta annak bizonyítékául, hogy a szerződés létre jött. Tekintettel arra, hogy ez a felperesi ajánlattól eltérő tartalmú, nem tévedett a másodfokú bíróság, amikor azt az ajánlattól eltérő elfogadásnak tekintette. Az ajánlattól eltérő tartalmú elfogadásról az alperes már e szerződés kézhezvétele előtt értesült, megkapta ugyanis október 5én a bank által
  1. november 30-i lejárattal kibocsátott bankgarancia fénymásolatát és október 5-én pedig a visszaigazolást arról, hogy a bank a megbízástól eltérően nyitotta meg a bankgaranciát. Ez a visszaigazolás a bizonyítási terhet nem fordította meg, mivel az a megbízástól és nem a megbízási szerződéstől eltérő megnyitásról szólt. Nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a felperes ráutaló magatartással elfogadta az alperes eltérő, tehát újabb ajánlatát. A felperes ugyan vitatta az elfogadást, illetve annak érvényességét az írásbeli alak hiányában. Ez esetben viszont azt kellene megállapítani, hogy a szerződés nem jött létre. De ezt a felperes sem állítja, mert akkor keresetének jogalapja emiatt hiányozna. Egyébként nem volt helytálló a másodfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy a bankgarancia kibocsátására vonatkozó megállapodásra a jogszabály írásbeli alakot szab. Az
  2. évi CXII. törvény
  3. §-ának
(2)bekezdése kimondja, hogy pénzügyi intézmény kockázatvállalással járó ügyletet kizárólag írásban köthet és, hogy a szóban kötött ügyleteknél az ügyletkötést írásban vissza kell igazolni. A vonatkozó jogszabály nem magára a szerződésre szab írásbeli alakot, nem azt mondja, hogy a kockázatvállalással járó szerződés csak írásban érvényes, hanem a pénzügyi intézmény számára ír elő egyoldalú kötelezettséget. Az
  1. évi CXII. törvény a hitelintézetekre és a pénzügyi vállalkozásokra, azok tevékenységére vonatkozó szabályokat tartalmaz, ezért nem lehet szó a kétoldalú jognyilatkozattal megkötött szerződés alaki hibájáról. A nyilatkozattétel elmulasztása, a fél hallgatása is lehet ráutaló magatartás. A felperes keresetlevélből is kitűnően a garancia szövegét már október 5-én megkapta, tisztában volt annak tartalmával így lejárati idejével is.
  2. október 9-én viszont kizárólag a garancia szövege egy mondatának a módosítását kérte. B G felperesi ügyvezető tanúvallomása szerint a garancia kibocsátása után kb. két hét múlva, amikor a külföldi partner jelezte, hogy ilyen lejáratú garanciára nem fog szállítani, akkor vette fel a kapcsolatot az alperessel, de azt nem tette szóvá, hogy az alperes a megbízási szerződéstől eltérően állította ki a garanciát (
  3. sorszámú jegyzőkönyv
  4. és
  5. oldal). A felek között
  6. április 1-jén írásban létrejött megállapodás is azt rögzítette, hogy a garanciaszerződés lejárata
  7. november 30-a volt. Mindezek alapján nem tévedett a másodfokú bíróság, amikor az alperes hallgatását az újabb ajánlat elfogadásaként értékelte. A felperes által hivatkozott adósi függő viszony ilyen súlyú szerződésszegés szó nélkül hagyását nem indokolhatja. Arra sem volt bizonyíték, hogy az alperes szóban kötelezettséget vállalt volna egy
  8. november 30-ai lejáratú bankgarancia kibocsátására. A meghallgatott tanúvallomásokból kitűnően csak megfelelő biztosíték, viszontgarancia esetén lett volna hajlandó egy éves lejárattal bankgaranciát kibocsátani, ezt nem csak az alperes alkalmazottai vallották, de erről L Sz-nak is tudomása volt, és ezt igazolta a 13/A/8.szám alatt csatolt fax üzenet is. A felperes alaptalanul hivatkozott arra, bíróság azt mondta volna ki, hogy miszerint a másodfokú a kártérítési igény előterjesztéséhez szükség lenne arra, hogy a károsult az általános elévülési idő alatt jelezze a károkozónak a szerződésszegés tényét. Ilyen jogi álláspont a másodfokú bíróság ítéletének indokolásában nem található. A felperes kártérítési igényének jogalapja szempontjából nincsen jelentősége annak, hogy a garancia szövege olyan kikötést tartalmazott, amely alapján az vissza vonható lett volna. Ezt a kikötést az alperes a garancia szövegéből törölte, tehát az kijavításra került. Ezzel összefüggésben keletkezett kárát a felperes nem jelölte meg. A felperes nem bizonyította, hogy a kibocsátott garancia
  9. november 30-ai lejárata miatt alkalmatlan lett volna a pénzkövetelés biztosítására. Ennek ellentmond, hogy a szállítási szerződés szerint az első szállítás
  10. októberében esedékes volt, a felperes elmaradt hasznát
  11. október 15-étől érvényesítette. Az eljárt bíróságok nem sértették meg a Pp.
  12. §-át. A felperes keresete marasztalásra irányult, a bíróság az összegszerűség vizsgálatába nem bocsátkozott, mert az volt az álláspontja, hogy a követelés jogalapja nem áll fenn, ezért a keresetet elutasította. Tény, hogy a felperes az elsőfokú eljárásban az utolsó tárgyaláson a keresetét leszállította, az elmaradt hasznát 1,500.271.775 Ft helyett 949,551272 Ft-ban és kamatában jelölte meg és a fellebbezésében is ennek megfizetésére kérte az alperest kötelezni a 630.000 € és 7.540 USD és kamatai mellett. Az ítéletek indokolása tehát tévesen tartalmazza a felperes keresetét, illetve fellebbezési kérelmét, az eljárási szabálysértés azonban az érdemi döntésre nem hatott ki, ezért a Pp.
  13. §-ának
(4)bekezdése alapján nincsen lehetőség a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére. A felperes nem sérelmezte, hogy ennek a tévedésnek számára kedvezőtlen kihatása lett volna a fellebbezési értékhez kapcsolódó perköltség fizetési kötelezettségre, illetve annak összegére nézve. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletét a Pp. 275. §-a
(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A felülvizsgálati sikertelensége folytán a Pp. 270. §
(1)bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján a felperes köteles az alperesnek a felülvizsgálati eljárással okozott költségét megtéríteni, amelyet a Legfelsőbb Bíróság mérsékelt összegben állapított meg tekintettel arra, hogy az összegszerűség kérdésében felülvizsgálati eljárás nem folyt marasztalás hiányában. Az ügyvédi munkadíj megállapítására bruttó összegben a 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet 3. §-ának
(2),
(5)és
(6)bekezdésének alapulvételével került sor. A felperes illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. §-ának
(2)bekezdése és megfizetni.
  1. §-a alapján köteles a felperes az államnak Budapest, 2010.november
  2. Salamonné Dr. Solymosi Ibolya s.k. tanácselnök, előadó bíró Gyöngyösiné Dr. Gyügyei Klára s.k. bíró, Dr. Lőrincz Györgyné s.k. bíró A kiadmány hiteléül: (PBné)

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.