Bfv.320/2010/5 – Kúria

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés I. fordulata szerinti társtettesként elkövetett csalás vétségében, továbbá a Btk.

1. §-a szerinti magánokirat-hamisítás vétségében, utóbbi vonatkozásában az I. rendű terheltet, mint bűnsegédet. Fenti cselekmények miatt az I. rendű terheltet 1 évre próbára bocsátotta, míg a II. rendű terheltet halmazati büntetésül 120 napi tétel - napi tételenként 200 Ft - pénzbüntetésre ítélte. Rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetés esetén történő átváltoztatásáról is. A terhelteket egyetemlegesen kötelezte a magánfél részére 40.000 Ft kártérítés és annak törvényes kamata, valamint az állam javára az illeték, és az ügyben felmerült bűnügyi költségből 53.800 Ft egyetemleges megfizetésére. Az ítélet ellen - amelyet az ügyész tudomásul vett - a terheltek és védőjük fellebbeztek felmentés érdekében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a
2. november 5-én kihirdetett 3.Bf.989/2009/
3. számú végzésével az ítéletet, mindkét terhelt tekintetében helybenhagyta. Az elsőfokú bíróság által megállapított, és a megyei bíróság által is irányadónak tekintett tényállás lényege a következő: Az I. rendű terhelt az általános iskola
4. osztályát végezte el. Élettársi kapcsolatban él a II. rendű terhelttel. Munkanélküli, jövedelemmel nem rendelkezik. Vagyona egy családi ház. Büntetlen előéletű. A II. rendű terhelt szakmunkásképzőt végzett. Munkanélküli, 28.000 Ft segélyben részesül. Vagyonát képezi egy személygépkocsi, amelyet lízingtartozás terhel. Büntetett előéletű. Elítélésére 6 ízben került sor. Legutóbb a Miskolci Városi Bíróság, illetve a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Bíróság a
5. február 9-én jogerőre emelkedett ítéleteivel segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 7 hó - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az I. rendű és a II. rendű terheltek
6. évtől kezdődően álltak üzleti kapcsolatban a sértettekkel, akiktől, mint őstermelőktől, rendszeresen különböző fajtájú szőlőt vásároltak. Az I. rendű és a II. rendű terhelt, valamint a sértettek között a
7. évtől jó üzleti kapcsolat alakult ki, azonban a
8. évben a terheltek már több alkalommal 5 és 15 ezer forint közötti tartozást halmoztak fel az egyes vásárlások alkalmával. Ezeket általában utóbb, készpénzben rendezték a sértettek felé.
9. szeptemberében került sor a sértettek részéről az évi utolsó szüretből származó szőlő terheltek részére történő értékesítésére. A terheltek közölték a sértettekkel, hogy valamennyi, az utolsó szüretből származó szőlőre igényt tartanak, így a sértettek a teljes leszedett mennyiséget szállítsák el hozzájuk. A megállapodásnak megfelelően a sértettek
10. szeptember hó
11. napján az utolsó szüretből származó valamennyi szőlőt elvitték a terhelteknek. A szőlő ellenértékeként 91 ezer forintban állapodtak meg. A terheltek
12. szeptember hó 25-én a sértettek részére átadták a korábbi 10.600 forint összegű tartozásukat, míg a fennmaradó 91 ezer forint vonatkozásában vállalták, hogy azt egy héten belül átadják a sértettek részére.
13. évben a sértettek részéről a terheltek irányába ez lett volna az utolsó szállítás, mellyel mind az I. rendű, mind a II. rendű terhelt tisztában volt. A
14. szeptember hó 25-i szállítást követő héten a terheltek a megbeszélt időpontban a sértettek irányában fennálló tartozásukat nem egyenlítették ki készpénzben. Így a terheltek felhívására a sértett közölte a M. Banknál vezetett bankszámlájának számlaszámát, és a terheltek ígéretet tettek arra, hogy tartozásukat ezen bankszámlára fogják átutalni. Miután a sértett bankszámlájára ezt követően sem érkezett meg a tartozás teljes összege, ezért a sértett ismételten felhívta telefonon az I. rendű terheltet, aki közölte vele, hogy időközben élettársával, a II. rendű terhelttel átutalták a 91 ezer forintos tartozásukat. Minthogy a sértett bankszámláján a teljes 91 ezer forint továbbra sem jelent meg, arra csak 50 ezer forint átutalás érkezett meg, ezért a sértett felhívására az I. rendű terhelt megállapodott vele abban, hogy az átutalási bizonylatot faxon megküldi a sértett lányának a fax gépére. Az I. rendű terhelt ezt követően a M. Bank eredeti pénztárbizonylatát lefénymásolta, majd a fénymásolatot ismeretlen módon meghamisította, úgy, hogy az azon feltüntetett 50 ezer forint átutalási összeget 90 ezer forintra írta át. Az így meghamisított bizonylatot a II. rendű terhelt a M. bevásárlóközpontban található postáról faxon megküldte a sértett lányának fax gépére. A terhelteknek már
15. szeptember hó
16. napján sem állt szándékukban a tartozásuk teljes összegének a kiegyenlítése, és ily módon a sértettnek összesen 41 ezer forint kárt okoztak. A jogerős határozatok ellen, védőjük útján a terheltek éltek a Be.
17. §-a

(1)bekezdésének b) pontjára hivatkozással, de ténylegesen az

(1)bekezdés a) pontja alapján is, felülvizsgálati indítvánnyal, bűnösségük anyagi jogszabálysértéssel történt megállapítása miatt, az ellenük emelt vád alóli felmentésük végett. Az indítvány indokolásában - amellett, hogy utaltak arra, a Be. 423. §-ának

(1)bekezdése szerint az alapügyben megállapított tényállást nem vitathatják - arra hivatkoztak, hogy a terhükre megállapított bűncselekményeket nem követték el. Sem a kérdéses fax általuk meghamisítása nem bizonyított megnyugtatóan, sem az, hogy a megvásárolt áru árából előzetesen semmit nem fizettek ki, annak teljes 91 ezer forintos összegével tartoztak. E tekintetben az eljárt bíróságok a bizonyítékok téves értékelésével állapították meg a terheltek védekezésével szemben a tényállást. A megállapított tényállás alapján is téves azonban a bűnösségük csalás vétségében történt megállapítása, mivel a cselekmény tényállási elemei nem valósultak meg. A sértett ugyanis tisztában volt azzal, hogy a bankszámlájára a terheltektől 50.000 Ft érkezett be. Ilyen körülmények között a faxon megküldött, meghamisított befizetési bizonylat jogtalan haszonszerzésre törekvést nem tükrözhetett. Az gyakorlatilag tartozás-elismerést jelentett, a tartozás érvényesíthetőségét biztosította a sértett számára. Tévedésbe ejtésre sem volt alkalmas. Kárt sem okozhatott a sértettnek, ez legfeljebb akkor következhetett volna be, ha egyáltalán nem fizetnek, illetve akkor, ha a sértett valóságosnak fogadja el a faxolt bizonylatot, az általa ismert folyószámla kimutatással szemben és eláll a kérdéses összeg követelésétől. Ez azonban, mivel a sértett az utalt összeg nagyságáról tudomással bírt, eleve kizárt. Amennyiben viszont a cselekmény megvalósítja a csalás bűncselekményét a fentiekre tekintettel legfeljebb kísérletnek értékelhető. Az I. rendű terhelt cselekvősége pedig ez esetben sem valósíthat meg társtettesi magatartást, terhére legfeljebb bűnsegély lenne megállapítható, illetőleg - mivel vitatható, hogy a cselekményről előzetesen tudomással bírt - legfeljebb bűnpártolást követhetett el, amely azonban hozzátartozója tekintetében nem büntethető. A Legfőbb Ügyészség az indítványt a tényállást támadó részében a Be. 423. §-ának

(1)bekezdésére figyelemmel, törvényben kizártnak, míg egyéb tekintetben alaptalannak értékelve, mindkét terhelt tekintetében a támadott határozatok hatályukban fenntartását indítványozta. (BF.1195/2010) Érdemben arra hivatkozott, hogy az irányadó tényállás alapján az eljárt bíróságok nem sértették meg a büntető anyagi jog szabályait, amikor a terheltek bűnösségét, a csalás vétségében megállapították. A kialakult bírói gyakorlatra figyelemmel a csalás törvényi tényállási elemei maradéktalanul megvalósultak. A határozatok jogi indokolása annyiban szorul kiegészítésre, hogy a cselekmény akkor fejeződött be, amikor a terheltek első alkalommal állították telefonon tett erre vonatkozó szóbeli nyilatkozatukkal - a sértetteknek azt, hogy az átvett szőlő teljes vételárát átutalták. A cselekmény befejezése után, ezen állítás igazolása végett követték el a magánokirat-hamisítás vétségét. A kialkudott teljes vételárból a 41.000 Ft meg nem fizetése a terhelteket nem vitathatóan jogtalan haszonhoz juttatta, a sértetteknek ezzel azonos összegű kára keletkezett. Ekként a cselekmények minősítése, és a kiszabott büntetés is törvényes. A nyilvános ülésen a védő az abban foglaltakat fenntartva, az indítványnak megfelelő határozat meghozatalát, míg a legfőbb ügyész képviselője átiratuknak megfelelően a határozatok hatályban tartását kérte. A Legfelsőbb Bíróság a támadott határozatokat az indítvány tartalmának megfelelően a Be. 416. §-a

(1)bekezdésének

1. a)és
2. b)pontjában foglalt okból, továbbá - a Be. 423. §-ának

(5)bekezdésére figyelemmel hivatalból - a Be. 416. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti abszolút eljárásjogi okok tekintetében vizsgálta felül. Ennek során az indítvány azon érveivel, amely szerint a terheltek a sértettől átvett áruból 41.000 forintot korábban már megfizettek, az 50.000 forintról szóló befizetési bizonylatot pedig a faxon történt továbbítás előtt nem hamisították meg, annak meghamisítására ismeretlen körülmények között került sor, nem foglalkozott. A Be.

1. §-ának - egyébként az indítványban is hivatkozott rendelkezései szerint ugyanis a felülvizsgálatban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, amely indítvánnyal sem támadható. Ebből következően a Legfelsőbb Bíróság is kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálhatja azt, hogy az ügyben a hivatkozott anyagi jogi felülvizsgálati okok fennforognak-e vagy sem. A bizonyítékok mérlegelését, a tényállás megállapítását támadva, eltérő tényállást helyesnek tartva és az érveket erre az eltérő tényállásra alapozva felülvizsgálat nem kezdeményezhető. Azonban a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt érdemben sem találta alaposnak. A Btk.
2. §-ának

(1)bekezdése szerint a csalás bűncselekményét az követi el „Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz”. Az ítélkezési gyakorlat szerint a tévedésbe ejtés a valótlanságnak valóságként feltüntetése, a valóságnak más színben beállítása, illetve annak elhomályosítása, melynek eredményeként a sértett személy tudatában tévedés alakul ki. A tévedésbe ejtésnek nem kell fondorlatosnak, átláthatatlannak, elháríthatatlannak lennie. Arra kell alkalmasnak lennie, hogy előidézze a sértett károsodását. A töretlen bírói gyakorlat szerint, ha az elkövetőnek áru vásárlásakor az a szándéka, hogy az árut halasztott fizetéssel, vagy részletre, stb. megszerezze, ugyanakkor a vételárat, vagy annak egy részét nem kívánja megfizetni, csalást követ el. Ennek a tényszándéknak a megállapítása körültekintő vizsgálatot igényel. Az adott esetben irányadó tényállás szerint a terhelteknek az áruvásárláskor sem állt szándékában az áruvásárlással kapcsolatos tartozásuk teljes összegének a kiegyenlítése. Így a csalás bűncselekményét már ezzel a magatartásukkal megvalósították. A sértett károsodása is bekövetkezett, miután tévedésbe ejtése folytán a teljes árumennyiséget a terheltek rendelkezésére bocsátotta. Ebben az esetben pedig a magánokirat-hamisítás bűncselekménye a csalás leplezését szolgáló utólagos cselekményt képez. Az indítványban kifejtett jogi álláspontra figyelemmel azonban a Legfelsőbb Bíróság rámutat, megvalósítja a csalás - befejezett bűncselekményét az is, akinek az áru halasztott fizetéssel történő vásárlásakor a fizetési szándéka fennáll, azonban utóbb, azért, hogy a hátralékos vételárrész megfizetése alól mentesüljön, a sértettnek azt állítja, hogy a teljes vételárat átutalással megfizette, egyben az átutalási bizonylatot a befizetett összeg tekintetében akként hamisítja meg, hogy az a teljes összeg átutalását igazolja, és ezt a meghamisított bizonylatot utólag a sértettnek megküldi. Ebben az esetben ugyanis az elkövető azzal ejti tévedésbe a sértettet, hogy a maga részéről a vételárat - a kérdéses hátralék tekintetében is - teljes egészében megfizette, tehát azt a sértettnek már nem tőle kell követelnie. Ekként a cselekmény jogtalan haszonszerzési célzata egyértelmű. A tévedésbe ejtést pedig, a hamis magánokirat felhasználása, annak a sértetthez eljuttatása jelenti. Amikor a sértett a kérdéses hamis befizetési bizonylatról tudomást szerez, egyszersmind a kár is bekövetkezik. Az irányadó tényállás alapján téves az a hivatkozás, hogy a vagyon elleni cselekmény kísérleti szakban maradt, illetőleg, hogy a csalás bűncselekményében az I. rendű terhelt társtettesi magatartást nem fejtett ki. A fentieknek megfelelően a terheltek bűnösségének megállapítására törvényesen került sor, és cselekményeik minősítése is megfelel az anyagi jogszabályoknak. A Legfelsőbb Bíróság az ügyben a Be. 416. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti abszolút eljárásjogi szabálysértést (Be. 373. §

(1)bekezdés I/b. vagy c) pontja, és II-IV. pontja), sem észlelt. A fentieknek megfelelően a támadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján mind az I. rendű, mind a II. rendű terheltek tekintetében hatályában fenntartotta. A végzés elleni fellebbezést a Be.3.§-ának

(4)bekezdése, felülvizsgálatának lehetőségét pedig a Be.416.§

(4)bekezdésének b) pontja zárja ki. Az ismételt felülvizsgálati indítvány tilalmáról a Be.418.§-ának

(3)és 421.§-ának

(3)bekezdése rendelkezik. A Legfelsőbb Bíróság végzése a Be.420.§-ának

(1)bekezdésén alapul. Budapest,

1. június
2. Dr. Belegi József s.k. a tanács elnöke, Dr. Szabó Péter s.k. előadó bíró, Dr. Horváth Ibolya s.k. bíró A kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző MGy