← Magyarország

Pf.20637/2010/7 – Debreceni Ítélőtábla

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA Pf.II.20.637/2010/

  1. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Debreceni Ítélőtábla a dr. Dombi Sándor ügyvéd (3535 Miskolc, Berkenye utca 5.) által képviselt I.rendű felperes neve I. rendű és II.rendű felperes neve II. rendű, mindketten s-i (címe) lakosok felpereseknek, a Majoros Ügyvédi Iroda (3525 Miskolc, Vologda utca
  2. 101/A., ügyintéző: Dr. Majoros Éva Gabriella ügyvéd) által képviselt I.rendű alperes neve e-i (címe) lakos I. rendű, a dr. Tóth Erzsébet jogtanácsos által képviselt II.rendű alperes neve, címe II. rendű, és az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (1054 Budapest, Széchenyi utca 2.) III. rendű alperesek ellen vételár megfizetése és kártérítés iránt indított perében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 23.P.22.538/2009/
  3. számú ítélete ellen a felperesek által
  4. sorszám alatt előterjesztett és
  5. sorszám alatt megindokolt fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett részét helybenhagyja. Kötelezi a felpereseket, hogy 15 nap alatt fizessenek meg személyenként az I. rendű alperesnek 78 750 (Hetvennyolcezer-hétszázötven) forint, a II. rendű alperesnek 78 750 (Hetvennyolcezer-hétszázötven) fellebbezési eljárási költséget, és térítsenek meg az államnak külön felhívásra személyenként 189 000 (Egyszáznyolcvankilencezer) forint fellebbezési illetéket. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás:
  6. július 19-én a felperesek mint eladók adásvételi szerződést kötöttek az I. rendű alperessel, mint vevővel, melyben az egymás közt egyenlő arányú tulajdonukban lévő s.-i ..5 helyrajzi számú, a valóságban S., D. u. ... alatti ingatlant értékesítették 10 500 000 forint vételárért. A szerződés szerint ebből 4 200 000 forintot önerőből
  7. szeptember 20-ig, míg 6 300 000 forintot a hitelintézet-től felveendő hitelből legkésőbb
  8. szeptember 30-ig vállaltak kifizetni. A szerződés aláírásával az eladók hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy a vevő javára a tulajdonjog a vételár teljes megfizetését követően az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön, addig tulajdonjogukat fenntartották.
  9. augusztus 6-án az I. és II. rendű alperes között lakásvásárlási kölcsönszerződés jött létre. Ennek alapján a II. rendű alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy az I. rendű alperes részére a perbeli ingatlan megvásárlása céljából 41 545,77 CHF összegű kölcsönt nyújt 240 hónapos futamidőre. A szerződés 3/c. pontja szerint a szerződés megkötésének feltétele az volt, hogy a banknak átadásra kerüljön egy szabályszerű ügyvédi letéti igazolás arról, hogy az igazolást kibocsátó ügyvéd a kölcsönből megvásárolni kívánt ingatlan tulajdonjogának átruházására vonatkozó - az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas okiratra megszabott alakban kiállított - bejegyzési engedélyt ügyvédi letétbe vette. A IV. pont rendelkezett a kölcsön folyósításáról. Ennek
  10. pontja úgy szólt, hogy a bank a kölcsön
  11. pontban rögzített forint ellenértékét a kölcsönszerződés megkötésének napján egy összegben folyósítja oly módon, hogy azt jóváírja az adós bankszámláján, majd a jóváírt összeget a bankszámlán zárolja. A
  12. pont szerint a bank kölcsönt a szerződésben felsorolt feltételek együttes teljesülése esetén oldja fel a zárlat alól, oly módon, hogy a kölcsön forintösszegét kizárólag az adásvételi szerződésben eladóként megnevezett személy részére fizeti ki készpénzben, vagy utalja át az eladók által megadott bankszámlára. A IV/
  13. pont b) alpontja szerint a kölcsön folyósításának további feltétele volt, hogy a bank részére átadásra kerüljön a kölcsönből megvásárolni kívánt ingatlan tulajdonjogának átruházására vonatkozó - az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre alkalmas okiratra megszabott alakban kiállított - bejegyzési engedély, továbbá a bank az elektronikus földhivatali rendszer igénybevételével meggyőződjön az ingatlan bank által elfogadott terheken kívüli tehermentességéről, és arról, hogy a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényét az illetékes földhivatal nyilvántartásba vette, illetve, hogy a bank rendelkezésére álljon egy olyan tartalmú teljes bizonyító erejű magánokirat, amelyben az eladók nyilatkoznak a teljes vételár átvételéről. A tulajdonjog bejegyzést engedő nyilatkozatot az adásvételi szerződést is szerkesztő, és ellenjegyző ügyvéd készítette és ellenjegyezte. E
  14. július 24-én kelt nyilatkozat szerint a felperesek mint eladók a nyilatkozatra vezetett aláírásukkal visszavonhatatlan hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy a perbeli ingatlanon fennálló 1/2-1/2 arányú tulajdoni hányadaikra az I. rendű alperes vevővel kötött adásvételi szerződésben foglaltak alapján az ingatlan vételárának teljes megfizetésére tekintettel a vevő tulajdonjoga adásvétel jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. Az adásvételi szerződésben a felperesek és az I. rendű alperes készpénz fizetésben állapodtak meg, ezért a II. rendű alperes a felek együttes jelenlétében
  15. augusztus 6án fizette ki a kölcsön összegét az eladók tulajdonjog bejegyzési engedélye, és a teljes vételár átvételére vonatkozó átvételi elismervény ellenében akként, hogy a pénzintézetben a felperesek és az I. rendű alperes jelentek meg. A 6 300 000 forint kifizetéséről szóló pénztári bizonylatot az I. rendű alperes, mint számlatulajdonos írta alá, azonban a bank a kifizetést a felperesek kezeihez teljesítette. A három peres félen kívül a pénzkifizetéskor jelen volt a bank két alkalmazottja, akik előtt a felperesek
  16. augusztus 6-i keltezéssel aláírták azt a nyilatkozatot, melyben kijelentették, hogy az I. rendű alperessel kötött ingatlan adásvételi szerződés alapján a s.-i ..5 helyrajzi szám alatti ingatlanra vonatkozó teljes vételárat, azaz 10 500 000 forint összeget hiánytalanul átvettek. Az eladók aláírását követően az okiratot a két tanú is aláírta. A pénz átvételét követően a II. rendű felperes azzal felment a bank előterében rájuk várakozó B. Zné lakásába, s ott a pénzösszeget tartalmazó borítékot részére átadta. Ennek előzménye az volt, hogy a nehéz anyagi helyzetbe került II. rendű felperes a hitelügyintézéssel, és hitelközvetítéssel foglalkozó B. Zné segítségét kérte, aki tanácsolta a perbeli ingatlan eladását, ennek érdekében a szerződés elkészítésére felkérte az okiratot szerkesztő, majd ellenjegyző ügyvédet, továbbá segített az I. rendű alperes hitelfelvétele ügyében is. Az adásvételi szerződés megkötését megelőzően,
  17. június 4-én a II. rendű felperessel kölcsönszerződésnek címzett szerződést kötött, mely szerint 3 500 000 forintot adott kölcsön a II. rendű felperes részére. Ténylegesen azonban készpénz átadására nem került sor, B. Zné ugyanis azt vállalta, hogy a II. rendű felperes helyett, saját anyagi forrásai felhasználásával a perbeli ingatlant tehermentesíti, és a II. rendű felperes egyéb adósságait is rendezi. Az ingatlan tehermentesítése megtörtént, továbbá a megbízott a II. rendű felperes további adósságait is rendezte, illetve a felperesek részére is teljesített kifizetéseket. E kifizetések összege azonban jelenleg nem tisztázható, a II. rendű felperes és B. Zné között elszámolásra ugyanis nem került sor.
  18. március 4-én az I. rendű alperes és a felperesek között lakáshasználati megállapodás jött létre, amelyben az I. rendű alperes, mint a perbeli ingatlan tulajdonosa biztosította az eladók részére az ingatlan ingyenes használatát mindaddig, míg az tulajdonában áll. Az I. rendű alperes tulajdonjogát
  19. augusztus 9-én jegyezte be a földhivatal a perbeli ingatlanra. A II. rendű alperes javára 41 546 CHF és járulékai erejéig önálló zálogjog, míg a III. rendű alperes javára 482 000 forint és járulékai erejéig jelzálogjog van bejegyezve a perbeli ingatlanra. A felperesek jogi képviselőjük útján
  20. augusztus 26-án kelt levelükben hívták fel az I. rendű alperest a hiányzó 6 300 000 forint összegű vételár tartozás, és késedelmi kamatai megfizetésére. Az ezt követően előterjesztett keresetükben az I. és II. rendű alpereseket felperesenként 3 150 000 forint, összesen 6 300 000 forint megfizetésére kérték kötelezni egyetemlegesen, vételár megfizetése, illetve kártérítés jogcímén. Másodlagos kereseti kérelmükben a
  21. július 19-i adásvételi szerződés érvénytelenségének megállapítását kérték, tévedésre, és megtévesztésre hivatkozással, s ennek következményeként az eredeti állapot helyreállítását indítványozták. Arra hivatkoztak, hogy a II. rendű alperes által folyósított 6 300 000 forint kölcsönből származó vételár részt az I. rendű alperes nem adta át részükre, és a II. rendű alperes jogellenesen járt el, amikor a 6 300 000 forintot nem nekik, hanem az I. rendű alperesnek fizette ki. Jogellenes volt az eljárásában továbbá az is, hogy valótlan tartalmú okiratokat követelt meg a kölcsön folyósításának feltételeként. E cselekményei alapozzák meg kártérítési felelősségét. A másodlagos kereseti kérelmük kapcsán azzal érveltek, hogy a 6 300 000 forint teljesítéskor az I. rendű alperes megtévesztette őket azzal, hogy nyilatkozatára tekintettel joggal hihettek abban, hogy a pénzintézet a vételár részt nekik fizeti ki, s ezért járultak hozzá a kifizetést megelőzően az I. rendű alperes tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez. Állították azt is, hogy a kifizetés körülményeit illetően tévedésben voltak, e tévedésüket az I. és II. rendű alperes együttesen okozták, ezért történhetett meg, hogy az I. rendű alperes az ingatlan tulajdonjogát a vételár kifizetése nélkül is megszerezhette. Az I. rendű alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy az ingatlan vételárát maradéktalanul megfizette, ezt a
  22. augusztus 6-án kelt teljes bizonyító erejű magánokirat is igazolja. A másodlagos kereseti kérelem kapcsán hivatkozott arra, hogy a felperesek a szerződés megtámadására rendelkezésre álló egy éves jogvesztő határidőt elmulasztották, s egyébként is vitatta, hogy a megtámadás alapjául megjelölt okok fennálltak volna. A II. rendű alperes a kereset elutasítását kérte azzal védekezve, hogy a hitelügylet során úgy járt el, ahogy az, az adott helyzetben általában elvárható, s ahogyan azt az I. rendű alperessel kötött kölcsönszerződés, illetve a vonatkozó jogszabályok előírják, ezért kártérítési felelősséggel nem tartozik. Hivatkozott arra, hogy a kölcsönszerződés alapján a kifizetést csak az I. rendű alperes részére teljesíthette, s mivel az adásvételi szerződést kötő felek készpénzfizetésben állapodtak meg, a folyósítás a szerződő felek együttes jelenlétében történt, az eladó tulajdonjog bejegyzési engedélye és a teljes vételár átvételére vonatkozó elismervény átvétele ellenében. A pénz kifizetése az előírásoknak megfelelően történt, a szerződő felek együttes jelenlétében, a bank pénztárhelységében, ahonnan a jelenlévők vita nélkül, teljes egyetértésben távoztak. A III. rendű alperes ellenkérelmében arra az esetre, ha a bíróság a kereseti kérelemnek helyt adva az eredeti állapot helyreállításáról rendelkezne, úgy nyilatkozott, hogy nem ellenzi a javára bejegyzett jelzálogjog törlését. Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, kötelezte a felpereseket, hogy személyenként fizessenek meg az állam javára 189 000 forint illetéket, valamint személyenként az I. rendű alperes részére 157 500 forint, a II. rendű alperes részére 157 500 forint perköltséget. A vételár hátralék megfizetésével kapcsolatban kiemelte, hogy bár a perben a II. rendű felperes állította, hogy az első vételár részlet, azaz a 4 200 000 forint kifizetésére sem került sor, azonban a felperesek kereseti kérelme nem erre, hanem a 6 300 000 forint megfizetésére irányult. A
  23. augusztus 6-án kelt teljes bizonyító erejű magánokirat, az ezt tanúként aláíró, a pénzkifizetéskor jelen lévő banki alkalmazottak tanúvallomása, valamint B. Zné nyilatkozata alapján megállapította, hogy az I. rendű alperes igazolta a teljes vételár kifizetésének tényét. A teljes bizonyító erejű magánokirattal szemben a felperesek nem tudták bizonyítani azon állításukat, hogy a II. rendű alperes által folyósított 6 300 000 forintot részükre az I. rendű alperes nem adta volna át. A II. rendű alperessel szembeni kártérítés címén érvényesített igény kapcsán kifejtette, hogy tény ugyan, hogy a pénzintézet korábban kérte el a tulajdonjog bejegyzést engedő nyilatkozatot, mint ahogy az ingatan vételárának teljes megfizetése megtörtént, azonban a felpereseket ért kár nincs ok-okozati összefüggésben azzal, hogy e nyilatkozatot a hitelfolyósítást megelőzően már megtették az ingatlan eladói. Rámutatott arra, hogy miután a felperesek B. Zné-val fennálló elszámolási vitája kapcsán nem tisztázódott, hogy a hitelügyintéző milyen összeget teljesített a felperesek helyett, nem volt megállapítható, hogy az ingatlanuk eladásából a felpereseket érte-e kár, s ha igen, milyen összegben. A pénzintézet eljárása azonban megítélése szerint nem volt jogellenes, minthogy magatartása és a felpereseket esetlegesen ért kár között ok-okozati összefüggés nincsen. A kártérítési felelősség feltételeinek hiányában tehát a kereset e részét is alaptalannak ítélte. A másodlagos kereseti kérelem kapcsán pedig kiemelte, hogy a felperesek a szerződés megtámadása iránti igényüket csak
  24. szeptember 30-án a keresetlevél benyújtásával érvényesítették, a Ptk.
  25. §-ában megjelölt egy éves jogvesztő határidőn túl. A Pp.
  26. §-ának

(1)bekezdése alapján kötelezte a felpereseket az I. és II. rendű alperes javára perköltség megfizetésére, valamint az illetékfeljegyzési joguk folytán feljegyzett kereseti illeték állam javára történő megtérítésére. Az ítélettel szemben a felperesek terjesztettek elő fellebbezést, amelyben az ítélet megváltoztatását, és keresetüknek megfelelő határozat hozatalát kérték. Állították, hogy az ingatlan teljes vételárának megfizetését a megyei bíróság ítélete szerint igazoló bizonyítékok nem alkalmasak e tény bizonyítására. A tulajdonjog bejegyzéséhez szükséges hozzájáruló nyilatkozatuk ugyanis
  1. július 24én kelt, s ezt a nyilatkozatot a felperesek „az ingatlan vételárának teljes megfizetésére tekintettel" adták, holott ekkor a vételár teljes megfizetése nem vitásan nem történt meg. Ezért az okirat megtévesztő, s közvetetten egy még nem megvalósult kifizetést tanúsít. Ezen túlmenően a teljes vételár megfizetéséről szóló
  2. augusztus 6-i nyilatkozat aláírása is megelőzte a vételár tényleges banki kifizetését. Ennek kapcsán kiemelték, hogy az alperesek a perben próbálták összemosni a kifizetés folyamatának egyes mozzanatait, az egyidejűség látszatát keltve. Valójában azonban a bank előbb kéri el e nyilatkozatot, s csak ennek birtokában, ezt követően teljesíti a kifizetést. Az általános szerződési feltételek, valamint az I. és II. rendű alperes között létrejött kölcsönszerződés IV/2/b. pontja szerint a banknak a hitel összegét az ingatlan eladói részére kellett volna átadni, ezzel szemben a kölcsönösszeget a pénzintézet nem a felpereseknek, hanem az I. rendű alperesnek fizette ki. Álláspontjuk szerint ezt követően már az I. rendű alperesnek kellett volna bizonyítania azt, hogy a pénzt átadta a felperesek részére. Mindezekből megítélésük szerint egyértelműen következik az, hogy a teljes vételár kifizetéséről szóló nyilatkozat bizonyítékként nem értékelhető, nem tanúsítja, hogy az I. rendű alperes a részére kifizetett összeget átadta a felpereseknek. A banki alkalmazottak tanúvallomása kapcsán kiemelték, hogy ők csak az eladók aláírását erősítették meg tanúvallomásukban, fölöslegesen, mert a felperesek elismerték az aláírásuk hitelességét. Ezt meghaladóan viszont a tanúk a konkrét esetre, az ügyfelekre, nem emlékeztek, csak az általános ügymenetről tudtak nyilatkozatot tenni. Nem fogadható el az a nyilatkozatuk, hogy csak akkor írják alá az okiratot, ha a bank által folyósított összeg is kifizetésre kerül az eladók részére, ilyen záradék ugyanis az okiraton nincsen. Álláspontjuk szerint iratellenesen tartalmazza az elsőfokú ítélet dr. F. N. tanúvallomását, mert az okiratszerkesztő ügyvéd nem mondott olyat, hogy „a felperesek elmondták, hogy a felvett hitel összege Bné-hoz kerül, mégpedig akként, hogy felmentek a lakására, és ott Bné átvette a teljes hitelösszeget". Kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a 4 200 000 forintos vételár részlet mikénti megfizetésének, azt állítva, hogy a B. Zné-val megkötött kölcsönszerződés összegét, és az ahhoz kapcsolódó egyéb vagyoni igényeket számítottak be a vételárba 4 200 000 forint összegben, ezért a saját erőt az I. rendű alperes nem is készpénzben, hanem beszámítás útján teljesítette. Álláspontjuk szerint ebből következően B. Zné-nak a banki kifizetés idején már nem volt követelése a felperesekkel szemben, s ehhez képest életszerűtlen az az állítás, hogy a felperesek átadták volna a részére a 6 300 000 forintot. Ezzel szemben sokkal életszerűbb, hogy B. Zné az I. rendű alperestől kapta azt meg, aki ezzel rábízta a pénzügyi gazdálkodást. Ebből következően viszont az megállapítható meg, hogy az I. rendű alperes nem fizette ki a vételárat. Az elsőfokú bíróság tévedett, amikor úgy foglalt állást, hogy a kereseti kérelem nem a 4 200 000 forint, hanem a 6 300 000 forint megfizetésére irányult. A megyei bíróságnak az egész jogviszonyt, és elszámolást kellett volna elbírálni, s ennek során azt megállapítani, hogy mivel a 4 200 000 forintos vételár rész a beszámítással a felek megállapodása szerint megszűnt, ténylegesen a 6 300 000 forint kiegyenlítése nem történt meg. Az I. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet indokai alapján történő helybenhagyását indítványozta. Korábbi nyilatkozatai fenntartása mellett hangsúlyozta, hogy a felperesek képviselője nyilatkozott úgy az elsőfokú eljárás során, hogy az eredeti állapot helyreállítására irányuló kereseti kérelmük teljesítése esetén a felperesek hajlandók a korábban az I. rendű alperestől átvett 4 200 000 forintos vételár rész visszafizetésére. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok Pp.
  3. §-a szerinti mérlegelése eredményeként helytállóan állapította meg a tényállást, abból megalapozott következtetéseket levonva, helyes érdemi döntést is hozott, annak indokolásával is túlnyomó részt egyetért az ítélőtábla, s azt csupán részben, a fellebbezésben írtakra tekintettel egészíti ki, az alábbiak szerint. Az elsődleges kereseti kérelmében a felperes az I. rendű alperessel szemben vételártartozás, azaz szerződés teljesítése, a II. rendű alperessel szemben pedig kártérítés címén terjesztette elő igényét, így kérve az alperesek egyetemleges marasztalását. Ezen jogcímeken azonban a kereset alapossága esetén sem lett volna lehetőség az I. és II. rendű alperesek egyetemleges marasztalására. Egyetemleges marasztalásra ugyanis csak jogszabály, vagy szerződéses kikötés alapján kerülhet sor. A szerződéses jogviszony megszegése esetén a jogosult követelheti a szerződés teljesítését, vagy elállhat a szerződéstől (Ptk.
  4. §
(1)bekezdés), és kártérítést is kérhet. (Ptk. 299. §
(1)bekezdés. Ha a kötelezett a teljesítést megtagadja a jogosult választhat a késedelem, illetve a lehetetlenül és jogkövetkezményei között (Ptk. 313. §), tehát utóbbi esetben a Ptk. 312. §-ának
(2)bekezdése szerint a szerződés teljesítésének elmaradásából eredő kárát követelheti. Amennyiben azonban teljesítést kér, kára még nem lehet, ez ugyanis attól függ, hogy a kötelezett hajlandó-e teljesíteni, vagy annak megtagadása esetén a jogosult a követelést kártérítésbe fordítja-e. Az előbbi esetben a kár bekövetkeztének hiányában a szerződésen kívüli károkozóval szemben a követelés idő előtti. Ezt fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság a BH.
  1. évi
  2. szám alatt közzétett eseti határozatában. A felperes szerződés teljesítése iránti igénye ezért elvileg kizárja azzal együtt az ugyanazon ténybeli alapon nyugvó kártérítés iránti igény érvényesítését. Kétségtelen azonban, hogy a perben az I. rendű alperes a kereset elutasítását kérte, azaz „a teljesítést megtagadta". A bíróságnak a felek jognyilatkozataihoz való kötöttsége nem jelenti azt, hogy ha valamelyik fél a perbeli jogviszony jogi minősítését illetően tévesen, rossz jogcímet jelöl meg, azt a bíróság a határozata meghozatalánál ne minősíthesse a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a helyes minősítéshez valamennyi tény, bizonyíték, adat rendelkezésre áll. (EBH.
  3. évi
  4. jogeset) Ebből következően, ha a kereset az I. rendű alperessel szemben immár szerződésszegéssel okozott kártérítési igényként is érvényesíthető, a II. rendű alperessel szemben pedig szerződésen kívül okozott kár címén bírálandó el, ekként a Ptk.
  5. §
(1)bekezdésében szabályozott egyetemleges felelősség megállapításának jogszabályi akadálya nem lett volna. A felperesek keresete megalapozatlan. azonban a következőkben kifejtendők miatti okokból Keresetüket ugyanis - ellentétben fellebbezési érvelésükkel - arra a ténybeli alapra hivatkozással terjesztették elő igényüket, hogy a 6 300 000 forintos vételár részletet nem kapták meg. Az ítélőtábla egyetért az elsőfokú bíróság azon megállapításával, mely szerint a kereset az I. rendű alperessel szemben e jogcímen sem foghat helyt. A bizonyítékok okszerű mérlegelése eredményeként ugyanis aggálytalanul megállapítható, hogy a vételár hátralékot megkapták. Az elsőfokú bíróság által e körben figyelembe vett bizonyítékok mellett igazolja ezt dr. F. N. és B. Zné tanú vallomása is. Nem releváns továbbá, hogy mikor írták alá a tulajdonjog bejegyzéshez hozzájáruló nyilatkozatot, ugyanis akár ügyvédi letétbe kerül az okirat, akár - ahogyan azt a perbeli esetben dr. F. N. vallotta - a felperesek birtokába, a nyilatkozat átadása a pénzkifizetéssel egyidejűleg történt meg. Ugyanez irányadó a banki alkalmazottak (ügyleti tanúk) által aláírt, a felperesek teljes vételár átvételét elismerő jognyilatkozatát tartalmazó, teljes bizonyító erejű magánokirat szolgáltatására is. Egyidejűség alatt ugyanis az azonos alkalommal, megszakítás nélküli, egymást folyamatosan követő, jogilag releváns, a teljesítést szolgáló cselekmények véghezvitelét értjük. A nyilatkozatokat pedig a felperesek 2007. augusztus 6-án adták át az I. rendű alperes közvetítésével a II. rendű alperesnek. Megjegyzi az ítélőtábla, hogy egyébként a banki alkalmazottak nemcsak okirati tanúk voltak, tanúvallomásuk ugyanis azon túl, hogy a felperesek teljes vételár átvételét tanúsító nyilatkozatát a Pp. 196. §
(1)bekezdés b) pontjának megfelelő teljes bizonyító erejű magánokirat önmagában is bizonyította, a joghatással járó cselekmény megtörténtét is igazolta. A vételár kifizetésének bizonyítottsága pedig kár hiányában eleve kizárja a II. rendű alperessel szembeni kártérítési igény megalapozottságát. Megjegyzendő azonban, hogy a II. rendű alperes akkor sem felelne a „kárért", ha a vételár átadása nem lenne bizonyított. A II. rendű alperes a peres felek jogviszonyában az I. rendű alperes teljesítési segédjeként járt el. A Ptk.
  1. §-a értelmében, aki kötelezettsége teljesítéséhez, vagy joga gyakorlásához mást vesz igénybe, ennek magatartásáért felelős. A II. rendű alperes tehát jogviszonyban az I. rendű alperessel állt. A civilisztikai kollégiumvezetők
  2. március 22-23-i tanácskozásukon foglalkoztak a közreműködők felelősségével. Az erről készült Emlékeztető megjelent a BH.
  3. évi
  4. számában. A kollégiumvezetők állásfoglalása szerint a károsultat nem lehet elzárni attól, hogy követelését közvetlenül azzal szemben is érvényesítse, aki neki szerződésen kívül kárt okozott. Ha azonban a károsult ugyanabban a perben egyidejűleg érvényesít szerződésszegéssel okozott kár megtérítése iránti igényt a kötelezettel szemben, valamint szerződésen kívüli kárigényt a vele közvetlen szerződéses jogviszonyban nem álló közreműködővel szemben, akkor a különböző jogcímeken felelős károkozók egyetemleges marasztalására csak úgynevezett „többlet tényállás" esetén kerülhet sor, nevezetesen akkor, ha a közreműködő a magatartásával a szerződéses jogviszonytól függetlenül önállóan is megvalósította a szerződésen kívüli kártérítési felelősség tényállását. A II. rendű alperes esetében azonban e feltételek nem adottak. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy nem járt el jogellenesen a pénzintézet, amelynek feladatait a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló
  5. évi CXII. törvény, továbbá a 21/
  6. (XI. 24.) MNB rendelet, valamint a 227/
  7. (XI. 21.) Korm rendelet határozza meg. Ezek előírásait a II. rendű alperes nem szegte meg. A kölcsönszerződés és a pénzintézet üzletszabályzata ugyanis csak az I. rendű alperessel szemben kötötte a II. rendű alperest. A kölcsön eladók részére történő kifizetése a II. rendű alperesnek az I. rendű alperessel szemben kikötött joga, és nem a felperes eladókkal szembeni kötelezettség vállalása volt. Sem az üzletszabályzatból, sem az I. rendű alperessel kötött kölcsönszerződésből nem származott a felperesekre nézve közvetlen jogosultság a fizetés követelésére. E rendelkezések kikötésének célja csupán a tőkekihelyezési kockázat csökkentése, vagyis a bank és a betétesek védelme volt az I. rendű alperes adóssal szemben, s ennek érdekében került sor e szükséges garanciák szerződésbe való beépítésére. A II. rendű alperes eljárása ennek megfelelő volt, azaz úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, melyből következően kártérítési felelőssége szóba sem jöhet. A felperesek emellett - ahogyan arra az elsőfokú bíróság helytállóan rámutatott - a káruk bekövetkeztét sem bizonyították. Ellenkezőleg: aggálytalanul megállapítható, hogy a vételár B. Zné-hoz került, aki azt vagy a felperesektől vette át, vagy a jelenlevő felperesek tudtával az I. rendű alperestől, ami ellen a felperesek nem tiltakoztak. Helyesen állapította meg azt is az elsőfokú bíróság, hogy a felpereseknek B. Zné-val van elszámolási vitájuk, ez pedig nem e per tárgya. A fellebbezésben tett megjegyzéssel szemben éppen az életszerűtlen, hogy az I. rendű alperes bízta volna meg B. Zné-t a „pénzügyi gazdálkodással", ő ugyanis a felperesek részére nyújtott pénzügyi gazdálkodással kapcsolatos szolgáltatást. Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
  8. §
(2)bekezdése alapján helybenhagyta. Az eredménytelenül fellebbező felpereseket a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelezte az I. rendű és II. rendű alperes részére fellebbezési eljárási költség megfizetésére. E címen a képviselők munkadíját számolta el, melynek összegét a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a) pontja, és
(5)bekezdése alapján állapította meg. A felperesek illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt fellebbezési illetéket a fellebbezési eljárás során is pervesztes felperesek kötelesek az állam részére megtéríteni a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése értelmében. D e b r e c e n,
  1. december
  2. Süliné dr. Tőzsér Erzsébet s.k. a tanács elnöke, Dr. Veszprémy Zoltán s.k. előadó bíró, Szabóné dr. Bélteky Erzsébet s.k. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.