Pf.20390/2010/6 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdés c) pontját, a 6/1996.(VII.12.) IM rendelet 39.§

(2)és

(4)bekezdésében írtakat, amikor a I/

1. számú zárkában történt elhelyezése során a dohányzó, illetve nem dohányzó fogvatartottakat nem különítette el. Megszegte továbbá az
2. évi
3. számú tvr. 36.§

(1)bekezdés a) pontját, 46.§

(1)bekezdés a) pontját, valamint a 6/1996.(VII.12.) IM rendelet 137.§

(1)és

(2)bekezdését azzal, hogy a 6-7 fő elhelyezésére alkalmas zárkában ezt meghaladó létszámú fogvatartottat helyezett el. A felperes állította, hogy a jogellenes alperesi magatartással okozati összefüggésben egészséghez fűződő személyiségi joga sérült. Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 200.000 forintot és annak

1. március
2. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatát. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 250.000 forint elsőfokú perköltséget. Az alperes közlése alapján állapította meg az elsőfokú bíróság a
3. számú zárka alapterület és légtér adatait, illetőleg azt, hogy az alapterületet tekintve a zárka 7 fő férfi fogvatartott elhelyezésére lenne alkalmas a jogszabály szerint. A perben kihallgatott S. T., K. V. és B. G. tanúk vallomása alapján állapította meg azt, hogy a
4. számú zárkában a fogvatartott férfiak száma tartósan meghaladta a 7 főt, illetőleg azt, hogy a nem dohányzó zárkában a fogvatartottak egy része dohányzott. A fentiek alapján megállapította, hogy az alperes a felperes szabadságvesztés büntetésének végrehajtása során nem biztosította a felperes számára az
5. évi
6. számú tvr. (továbbiakban BV tvr.) 46.§

(1)bekezdés a) pontjában írt kultúrált elhelyezést, valamint a 6/1996.(VII.12.) IM rendelet 137.§

(1)bekezdése szerinti mozgásteret, és ezzel okozati összefüggésben a felperes a szabadságvesztés büntetéssel együtt járó korlátozásokat meghaladó, emberhez méltatlan hátrányt szenvedett, amely miatt a felperes emberi méltósághoz fűződő személyiségi joga sérült. Nem találta ugyanakkor megállapíthatónak a felperes egészséghez fűződő személyiségi joga megsértését, hiszen a felperes személyes előadásában úgy nyilatkozott, hogy egészségügyi problémája és pszichés károsodása nincs. Mellőzte ezért a felperes igazságügyi orvos-, illetve pszichológus szakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítási indítványának teljesítését. A nem vagyoni kártérítés összegszerűségének megállapításánál a felperes 20%-os közrehatásaként értékelte azt a körülményt, hogy a felperes az alperesi büntetésvégrehajtási intézet házirendjében írtak szerint nem jelentette be a nem dohányzó zárkában történt dohányzás tényét. Értékelte továbbá azt is, hogy a felperes az emberi méltóságot sértő körülményeket nem hosszan, egybefüggő időszakban, hanem megszakításokkal kényszerült elviselni. Az ítélet ellen annak megváltoztatása és a kereset teljes elutasítása, valamint a felperes perköltségben való marasztalása iránt az alperes terjesztett elő fellebbezést. Nem vitatta az alperes azt a tényt, hogy a 6/1996.(VII.12.) IM rendelet 137.§

(1)bekezdésében írt szabályok a perbeli 23. számú zárkában a fogvatartottak elhelyezésénél a keresettel érintett időszakban maradéktalanul nem teljesültek. Arra hivatkozott, hogy az alperes büntetés-végrehajtási intézet terhére nem róható az intézet zsúfoltsága, az alperesnek ugyanis nincs választási lehetősége, hogy a hozzá irányított fogvatartottakat befogadja-e vagy sem. Az alperest befogadási kötelezettség terheli és emellett az egyes fogvatartottakat a jogszabályban előírt elkülönítési szabályok figyelembevételével kell elhelyeznie. Hivatkozott arra is, hogy a m2 nagyság megsértésének alperesi elismerésétől függetlenül az elsőfokú eljárás során szükség lett volna annak vizsgálatára is, hogy a felperes által az alperesnél töltött időszakon belül hány napot tett ki ez a jogsértés, hiszen a jogsértés súlya csak ennek ismeretében lett volna megállapítható. Továbbra is vitatta azt a felperesi tényállítást, hogy a perbeli nem dohányzó zárkában dohányzás történt volna. Vitatta és kétségbe vonta a felperes tényállítását igazoló perben kihallgatott tanúk elfogulatlanságát és szavahihetőségét, illetőleg utalt arra, hogy nem igazolt a perben az, hogy a meghallgatott tanúk valóban az adott zárkában együtt voltak a felperessel a perbeli időszakban. Elfogadhatatlannak tartotta ugyanakkor, hogy az elsőfokú bíróság a felperes terhére csupán 20%-os közrehatást állapított meg. Utalt arra, hogy a felperest jelentési kötelezettség terhelte a dohányzás vagy egyéb rendkívüli körülmény észlelésekor, ilyent a felperes nem tett, így álláspontja szerint amennyiben ténylegesen dohányzás történt volna, úgy a felperes e magatartásával abba beleegyezett. Hivatkozott továbbá arra a bírói gyakorlatra, hogy önmagában a jogsértés ténye nem ad alapot a nem vagyoni kár megállapításához, arra csak bizonyos szintű, súlyú hátrány bizonyítása esetén van lehetőség. Az alperes által elismert, de meg nem állapított időtartamú mozgástérhiányon kívül a felperes a perben más joghátrányt vagy egyéb hátrányos következményt nem igazolt, így kártérítési igénye ez okból is alaptalan. A felperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő. A fellebbezés alapos. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a tényállást helyesen állapította meg, azt a másodfokú bíróság is elfogadta ítélkezése alapjául. Tévesen vonta le ugyanakkor az elsőfokú bíróság azt a jogi következtetést, hogy az alperes a felperes emberi máltósághoz fűződő személyiségi jogát megsértette azzal, hogy a felperes fogvatartottnak az alperesi BV intézetben történt elhelyezése során a nem dohányzó zárkában egyes fogvatartottak dohányoztak, illetőleg azzal, hogy az elhelyezés időtartama alatt nem biztosították a felperes fogvatartott számára a jogszabályban előírt mozgásteret. A Ptk. 84.§

(1)bekezdés e) pontja értelmében, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A Ptk. 84.§

(1)bekezdésében felsorolt szankciók közül csak az e) pont alatti szubjektív jellegű. A Ptk. többféle kártérítési szabályt tartalmaz ugyan, ezek közül azonban a személyhez fűződő jogokat illetően - ezek jellegéből következezően csak a Ptk. 339.§ alkalmazása jöhet szóba, ez pedig szubjektív jellegű felelősség. A Ptk. 339.§

(1)bekezdése szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A bizonyítási szabályok szerint a jogellenes magatartást, a kárt és a kettő közötti okozati összefüggést a károsultnak kell bizonyítania, míg a felróhatóság hiányát, azaz a vétlenség a károkozónak. A károkozó így sikeres kimentés esetén mentesülhet a kártérítési konzekvenciák alól. A rendelkezésre álló bizonyítékokat értékelve a másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a perben alappal hivatkozott arra - elismerve, hogy a felperes fogvatartása során a jogszabályban előírt alapterületet biztosítani nem tudta -, hogy kártérítési felelőssége nem áll fenn, tekintettel arra, hogy az alperesen kívülálló, objektív okból következett be a perbeli fogvatartás időszakában a büntetésvégrehajtási intézet túltelítettsége, amelynek következtében a perbeli zárkában az alperes az egy főre eső négyzetméter, illetőleg légköbméter előírásokat nem tudta biztosítani. Nem vitás tény ugyanis, hogy az alperesnek mérlegelési jogköre nincs, a hozzá irányított elítélteket köteles a büntetés-végrehajtási intézetbe befogadni és ott a differenciálásra vonatkozó szabályok figyelembevételével elhelyezni. A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság álláspontja szerint a 6/1996.(VII.12.) IM rendelet 137.§

(1)és

(2)bekezdésében foglaltak megszegése körében az alperes vétlen, az alperesen kívülálló, objektív körülmény miatt, az alperesnek nem felróható módon következett be az elítélteknek a négyzetméter és légköbméter előírások megszegésével történt jogszabályellenes fogvatartása. A másodfokú bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróság ítéletével abban a körben sem, hogy a nem dohányzó zárkában történt dohányzás ténye a felperes emberi méltósághoz fűződő személyhez fűződő jogát sértette volna meg. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a perben kihallgatott tanúk vallomásával a felperes sikerrel bizonyította ugyan, hogy a perbeli nem dohányzó zárkában fogvatartása idején dohányzás történt, a dohányzás ténye azonban nem az emberi méltósághoz, hanem az egészséghez fűződő személyiségi jog megsértése megállapításához szolgálhatna alapul. Az e körben előterjesztett keresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezés azonban fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett. A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253.§

(2)bekezdése alapján fellebbezett részében részben megváltoztatta, és a keresetet teljes egészében elutasította. A felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt első- és másodfokú illetéket a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 14.§-a alapján az állam viseli. Az elsőfokú bíróság által mérsékelt összegben megállapított elsőfokú perköltség összegét a kereset teljes elutasítására tekintettel is megfelelőnek találta a másodfokú bíróság, ezért azt nem érintette. A sikeres fellebbezés folytán a Pp. 78.§

(1)bekezdése és 86.§

(3)bekezdése alapján kötelezte a másodfokú bíróság a felperest az alperes másodfokú eljárásban felmerült perköltségének viselésére, amely az alperest képviselő ügyvéd munkadíjából áll, és amelynek mértékét a másodfokú bíróság a 32/2003.(VIII.22.) IM rendelet 3.§

(2),

(5)és

(6)bekezdése alapján mérsékelt összegben állapította meg. A másodfokú bíróság a fellebbezést a Pp. 256/A.§

(1)bekezdés f) pontja és

(3)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. Pécs,

1. január
2. Dr. Juhász László s.k. a tanács elnöke, Dr. Hrubi Adrienn s.k. előadó bíró, Dr. Fekete Bálint s.k. bíró